¹Akkoriban élt Benjamin fiai közt egy Kis nevű ember; Abiel fia volt, Ceror fiáé, (aki) Bechoratnak volt a fia, egy Benjamin törzséből való, jómódú embernek, Afiachnak a fiáé.

²Volt egy élte virágjában levő, Saul nevű daliás fia. Izrael fiai közt nem volt nála daliásabb: egy fejjel magasabb volt mindenkinél.

³Történt, hogy Kisnek, Saul apjának elkóboroltak a nőstény szamarai. Ezért Kis azt mondta fiának, Saulnak: „Végy magad mellé egy szolgát, aztán kelj útra. Menj, és keresd meg a nőstény szamarakat!”

⁴Átkutatták Efraim egész hegyvidékét és bejárták Salisa egész környékét, de nem találták őket. Aztán átkutatták Saalim vidékét, de ott sem voltak. Most Benjamin területét járták be, de nem akadtak rájuk.

⁵Amikor Cuf vidékére értek, Saul azt mondta szolgájának, aki elkísérte: „Gyere, térjünk vissza, mert atyám már nem a nőstény szamarak miatt, hanem miattunk kezd el aggódni.”

⁶De az így felelt: „Ott a városban él Istennek egy embere, tekintélyes ember, amit csak mond, az mind valóra válik. Menjünk el hozzá, hátha útbaigazít abban a dologban, amelyben járunk.”

⁷Saul erre azt mondta szolgájának: „Ha netán elmennénk, ugyan mit vinnénk annak az embernek. A kenyér kifogyott tarisznyánkból, ajándék nincs nálunk, hogy felajánlhatnánk Isten emberének. Mit adhatnánk hát neki?”

⁸Ám a szolga megfelelt Saulnak, e szavakkal: „Nézd, még van egy negyed sékel ezüstöm. Ezt adom oda Isten emberének, hogy adjon nekünk útbaigazítást.”

⁹

¹⁰„Helyes a beszéded – válaszolta Saul. – Gyere hát, menjünk!” Így elmentek abba a városba, ahol Isten embere élt.

¹¹Amikor a városhoz vivő emelkedőn felfelé tartottak, lányokkal találkoztak, akik vizet mentek meríteni. Megkérdezték tőlük: „Otthon van a látóember?” –

¹²Hajdan, amikor az Istent mentek megkérdezni, ezt mondták Izraelben: „Gyertek, menjünk a látóemberhez!” Mert akit mostanság prófétának hívnak, azt régen látóembernek mondták. –

¹³„Igen – felelték nekik –, erre van, előttetek. Épp most érkezett meg a városba, mert ma nagy áldozati lakomát tart a nép a magaslaton.

¹⁴Ha betértek a városba, még itt éritek, mielőtt fölmenne a magaslatra az áldozati lakomára. Mert a nép addig nem kezd el enni, amíg ő ott nincs. Ő áldja meg ugyanis az áldozatot, s csak azután esznek a meghívottak. Menjetek hát, mert most még épp találkozhattok vele.”

¹⁵Fölmentek hát a városba. De épp amikor beléptek a kapun, szembejött velük Sámuel –, a magaslati hely felé tartott.

¹⁶Az Úr egy nappal azelőtt, hogy Saul megérkezett, ezt a kinyilatkoztatást adta Sámuelnak:

¹⁷„Holnap ebben az időben küldök neked Benjamin hegyvidékéről egy embert. Azt kend föl népem, Izrael fejedelmévé. Ő fogja majd népemet a filiszteusok kezéből kiszabadítani. Láttam ugyanis népem nyomorúságát, jajszavuk felhatolt hozzám.”

¹⁸Amikor Sámuel észrevette Sault, az Úr nyomban tudtára adta: „Ez az az ember, akiről beszéltem neked. Ő uralkodjék népem fölött.”

¹⁹Akkor Saul ott a kapuban odalépett Sámuelhez és megszólította: „Mondd, hol van a látóember háza?”

²⁰Sámuel így felelt Saulnak: „Én vagyok a látóember. Kísérj fel a magaslatra. Ma velem kell ennetek. Holnap reggel aztán elmehettek, de előbb mindent megmondok neked, ami a szívedet nyomja.

²¹Ami a nőstény szamarakat illeti, amelyek három nappal ezelőtt elkóboroltak, miattuk ne aggódj, előkerültek. Egyébként kié lesz Izrael egész gazdagsága? Hát nem a tiéd és atyád házáé?”

²²Saul ezt válaszolta: „Hát nem Benjamin fiai közül való vagyok, Izrael legkisebb törzséből? És nemzetségem nem a legkisebb-e Benjamin törzsében? Miért mondasz hát ilyeneket nekem?”

²³Sámuel magával vitte Sault és szolgáját, a csarnokba vezette őket, és megtisztelő helyet jelölt ki nekik a vendégek közt, akik közül már vagy harmincan ott voltak.

²⁴Aztán így szólt Sámuel a szakácshoz: „Hozd ide azt a darabot, amelyre azt mondtam neked, hogy tedd félre.”

²⁵Erre a szakács odavitte a combot és a zsíros fartőt, és Saul elé tette. Sámuel így szólt: „Nézd, eléd teszik, amit félretettek. Egyél…!” Így evett azon a napon Saul együtt Sámuellel.

²⁶Amikor a magaslatról visszatértek a városba, szállást csináltak Saulnak a tetőn.

²⁷És nyugalomra tért.

²⁸Amikor a város határához értek, Sámuel így szólt Saulhoz: „Mondd a szolgádnak, hogy menjen előre, te meg maradj itt, hogy tudtodra adhassam az Isten szavát.”