Dávid újra megkíméli Sault.

¹Szif lakói elmentek Gibeába, és így szóltak Saulhoz: „Nem Dávid rejtőzik Hachila dombján, a puszta szélén?”

²Erre Saul elindult háromezer férfival, Izrael legjavával, és Szif pusztájába vonult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.

³Saul Hachila dombja közelében táborozott, amely a puszta szélén, az út mentén emelkedik. Dávid a pusztában tartózkodott. Amikor neszét vette, hogy Saul a pusztába jött, az ő felkutatására,

⁴hírszerzőket küldött Dávid, és megbizonyosodott róla, hogy Saul csakugyan odaérkezett.

⁵Erre Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott.

⁶Akkor Dávid a hettita Achimelechhez, valamint Abisájhoz, Ceruja fiához és Joáb testvéréhez fordult, és így szólt: „Ki jön le velem Saul táborába?” „Én lemegyek” – válaszolta Abisáj.

⁷Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban – a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt.

⁸Erre Abisáj azt mondta Dávidnak: „Ma az Isten kezedbe adta ellenségedet. A saját lándzsájával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel, másodikra már nem lesz szükség.”

⁹Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!”

¹⁰Aztán így folytatta Dávid: „Amint igaz, hogy az Úr él: vagy az Úr öli meg, vagy elérkezik halála napja, vagy pedig csatába száll és ott pusztul.

¹¹Az Úr óvjon attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Fogd a lándzsát, amely a király fejénél van, meg a vizeskorsót és menjünk!”

¹²Ezzel Dávid fogta Saul feje mellől a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.

¹³Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, valamivel távolabb kiállt a hegycsúcsra, úgyhogy egy széles sáv volt köztük.

¹⁴S Dávid odakiáltotta a seregnek és Ner fiának, Abnernek: „Nem felelsz, Abner?” „Ki vagy, aki szólítasz?” – kérdezte Abner.

¹⁵Dávid így válaszolt: „Hát férfi vagy? Ki fogható hozzád Izraelben? Miért nem ügyeltél uradra, a királyra? Valaki odament a seregből, hogy megölje uradat, a királyt.

¹⁶Nem volt szép, amit tettél. Amint igaz, hogy az Úr él: halált érdemeltek, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr fölkentjére. Nézd csak meg, hol van a király lándzsája, és hol a vizeskorsó, amely a fejénél állt.”

¹⁷Saul megismerte Dávid hangját, és odaszólt: „Nem a te hangod az, fiam, Dávid?” „De igen, uram, és királyom!” – válaszolta Dávid.

¹⁸Aztán így folytatta: „Miért üldözi uram szolgáját? Mit vétettem? Milyen igazságtalanság tapad a kezemhez?

¹⁹Vessen ügyet uram és királyom a szavaimra! Ha az Úr bújtott fel ellenem, akkor szálljon felé áldozat illata. Ha azonban emberek voltak, legyenek átkozottak az Úr színe előtt. Mert elűznek, hogy ne legyen örökrészem az Úr földjén, hiszen azt mondják: Menj innét, szolgálj más isteneknek!

²⁰De nem, vérem nem omlik az Úrtól távol a földre. Még akkor sem, ha Izrael királya kivonult, hogy hajszolja életemet, amint a hegyek közt a foglyot szokás üldözni.”

²¹Erre Saul azt mondta: „Vétkeztem. Igazságtalan voltam. Térj vissza, fiam, Dávid! Többé nem teszek neked rosszat, mivel ma kedves volt szemedben az életem. Igen, esztelen voltam és nagyot tévedtem.”

²²Dávid így felelt: „Lám, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolgád, és vigye el.

²³Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.

²⁴Amilyen kedves volt az életed a szememben, legyen az én életem is olyan kedves az Úr szemében. Szabadítson ki minden szorongatottságból!”

²⁵Saul erre azt mondta Dávidnak: „Légy áldott, fiam, Dávid! Minden bizonnyal szerencsés leszel és eléred célodat.” Dávid ment az útján, Saul meg hazatért.