¹Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát.

²Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához.

³Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát.

⁴Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is.

⁵Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadinépe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.

⁶A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve.

⁷És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.”

⁸Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: „Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!”

⁹Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.

¹⁰Másnap történt, hogy amikor betért a házába pihenni, Istennek egy gonosz lelke rátört Saulra. Dávid pengette a hárfát, mint máskor, Saulnak azonban lándzsa volt a kezében.

¹¹Saul meglendítette a lándzsáját, és azt mondta magában: „Odaszegezem Dávidot a falhoz.” De Dávid kétszer is kitért előle.

¹²Saul félt Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól azonban elfordult.

¹³Saul ezért eltávolította a környezetéből. Megtette egy ezer emberből álló csapat parancsnokává, ő vonult ki a nép élén.

¹⁴Dávidnak minden vállalkozása sikerrel járt, mert vele volt az Úr.

¹⁵Amikor Saul látta, hogy mennyi sikert ér el, félni kezdett tőle.

¹⁶De egész Izrael és Júda szerette Dávidot, mert mindig ő haladt élükön.

¹⁷Saul így szólt Dávidhoz: „Nézd, itt a legidősebb lányom, Merab. Hozzád adom feleségül. Csak légy továbbra is bátor ember, és vezesd az Úr harcait.” Saul ugyanis azt mondta magában: „Nem vetek rá kezet, vessenek inkább a filiszteusok.”

¹⁸Dávid ezt felelte Saulnak: „Ki vagyok és mi a fajtám, atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje lehetne belőlem?”

¹⁹Amikor elérkezett az ideje, hogy Saul lányát, Merabot Dávidnak adják, a Mecholából való Adrielhez adták hozzá feleségül.

²⁰Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot.

²¹Azt mondta ugyanis Saul: „Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá.” [Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: „Most a vőm lehetsz.”]

²²Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: „Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: Nézd, a király megkedvelt és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje.”

²³Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: „Oly kevésnek tartjátok a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom.”

²⁴A szolgái jelentették Saulnak: „Ezt meg azt mondta Dávid.”

²⁵Saul azt felelte: „Mondjátok meg Dávidnak: A király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein.” Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül.

²⁶Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő,

²⁷Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül.

²⁸Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti.

²⁹Ezért Saul még jobban félt Dávidtól és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak.

³⁰A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert.