Háború az amalekiták ellen.

¹Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára!

²Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból.

³Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!”

⁴Saul tehát odaparancsolta a népet, és Telamban számba vette az embereket: kétszázezer gyalogos [és tízezer júdeai].

⁵Aztán Saul kivonult Amalek székhelye ellen, s lesbe állított egy csapatot az árokban.

⁶A kenitáknak azt mondta Saul: „Rajta! Húzódjatok vissza, s vonuljatok ki Amalek földjéről, nehogy velük együtt benneteket is kiirtsalak. Mert ti, amikor kivonultunk Egyiptomból, megértők voltatok Izrael fiai iránt.” A keniták tehát odébb vonultak Amalek földjéről.

⁷Saul megverte Amaleket Havilától egészen Surig, amely Egyiptomtól keletre fekszik.

⁸Amalek királyát, Agagot élve fogta el, a népet azonban kardélre hányta, s így betöltötte rajta az átkot.

⁹Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék, juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. Csak azon töltötték be az átkot, ami a jószágból selejtes volt, s nem sokat ért.

Az Úr elveti Sault.

¹⁰Ezért az Úr szózatot intézett Sámuelhez. Azt mondta:

¹¹„Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem és nem teljesítette parancsaimat.” Ez nagyon fájt Sámuelnek, úgyhogy egész éjszaka könyörgött az Úrhoz.

¹²Másnap Sámuel kora reggel fölkelt, hogy fölkeresse Sault. De közölték Sámuellel: „Saul fölment a Kármelre, győzelmi emléket állított ott, aztán visszatért, s lement Gilgalba.”

¹³Amikor Sámuel odaért Saulhoz, Saul így szólt hozzá: „Áldjon meg az Úr! Teljesítettem az Úr parancsát.”

¹⁴Sámuel azt mondta: „Miféle bégetés az, ami a fülembe hatol és miféle marhabőgés az, amit hallok?”

¹⁵„Az amalekitáktól hozták el – válaszolta Saul –, mert a nép megkímélte a kecskék, juhok és a marhák javát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek. A többin betöltöttük az átkot.”

¹⁶De Sámuel így szólt: „Hagyd abba! Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mit mondott nekem az éjszaka az Úr.” „Beszélj!” – mondta neki.

¹⁷Erre Sámuel így beszélt: „Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává.

¹⁸S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted.

¹⁹Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?”

²⁰„Engedelmeskedtem az Úrnak – válaszolta Saul Sámuelnek –, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amalekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot.

²¹De hát a nép vett a zsákmányból magának kecskét, juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek.”

²²Sámuel azonban ezt felelte neki: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál.

²³Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.”

Saul hiába könyörög bocsánatért.

²⁴Saul erre azt mondta Sámuelnek: „Vétkeztem, mert áthágtam az Úr parancsát, és amiket meghagytál nekem. Féltem a néptől, és engedtem neki.

²⁵De most bocsáss meg és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.”

²⁶Sámuel azonban így felelt: „Nem térek veled vissza. Mivel semmibe vetted az Úr szavát, az Úr elvetett: nem leszel tovább Izrael királya.”

²⁷Amikor Sámuel megfordult s indulni akart, Saul megragadta köntösén a bojtot, úgyhogy leszakadt.

²⁸Sámuel erre azt mondta: „Az Úr ma elragadta tőled Izrael királyságát és másnak adja, aki jobb nálad.”

²⁹[S Izrael dicsősége nem hazudik és nem érez megbánást. Mert nem is ember, hogy volna mit megbánnia.]

³⁰Erre Saul így szólt: „Vétkeztem. De azért tisztelj meg népem vénei és Izrael előtt, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.”

³¹Sámuel megfordult és követte Sault. És Saul imádta az Urat.

Agag halála és Sámuel elköltözése.

³²Ezután Sámuel megparancsolta: „Vezessétek elém Agagot, Amalek királyát!” Agag ellenkezve állt eléje, s azt mondta: „Bizony, a halál keserű!”

³³Sámuel azonban így felelt neki: „Amint kardod megfosztotta gyermekeiktől az asszonyokat, anyádat is megfosztom az asszonyok közül gyermekétől!” Ezzel Sámuel lefejezte Agagot az Úr színe előtt, Gilgalban.

³⁴Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg hazament Gibeájába.

III. SAUL ÉS DÁVID

³⁵Sámuel halála napjáig nem látta viszont Sault. De Sámuel szánta Sault, amiért az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.