Óvás a pogányok bűneitől.

1Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanazzal a gondolattal fegyverkezzetek fel, mert aki testben szenvedett, szakított a bűnnel,

2hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevő idejében.

3Épp elég, hogy eddigi időtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongásokban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve és bűnös módon bálványokat imádva.

4Ezért csodálkoznak most rajtatok, hogy nem fetrengtek velük együtt a kicsapongások posványában, és szidnak benneteket.

5De számot adnak majd annak, aki készen áll rá, hogy ítélkezzék élők s holtak fölött.

6Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek Isten által.

Különféle intelmek.

7Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok!

8Mindenekelőtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bűnök sokaságát.

9Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül.

10Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.

11Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

A szenvedés.

12Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek.

13Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek.

14Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis Isten Lelke nyugszik rajtatok.

15Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató.

16Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg Istent ezzel a névvel.

17Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában?

18Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek?

19Ezért azok is, akik Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek.