¹Uram, megtorlás Istene,

megtorlás Istene, ragyogj föl!

²Kelj föl, bírája a földnek,

fizess vissza a kevélyeknek!

³Uram, a gonoszok még meddig,

a gonoszok még meddig vigadoznak?

⁴Habzó szájjal arcátlanul beszélnek,

kérkednek mind a gonosztevők.

⁵Tiporják, Uram, néped,

nyomorgatják örökséged.

⁶Gyilkolják az özvegyet, a jövevényt,

megölik az árvát.

⁷Azt mondták: „Az Úr nem látja,

Jákob Istene nem veszi észre.”

⁸Térjetek észre, ti ostobák!

Ti, balgák, mikor lesztek bölcsek?

⁹Aki a fület alkotta, vajon nem hall?

Aki a szemet formálta, nem lát?

¹⁰Aki népeket fenyít, vajon nem büntet,

aki tudásra tanítja az embert?

¹¹Az Úr tudja, hogy az ember gondolatai

olyanok, mint a lehelet.

¹²Boldog ember, akit te oktatsz, Uram,

akit irányítasz tanításoddal,

¹³hogy megóvd a rossz napoktól,

míg a gonoszoknak megássák a sírját.

¹⁴Nem taszítja el népét az Úr,

nem hagyja el örökségét.

¹⁵Mert a jog újra az igazságot szolgálja,

és követi majd minden tiszta szívű ember.

¹⁶Ki kel védelmemre a gonoszok ellen?

Ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben?

¹⁷Ha az Úr nem segített volna rajtam,

már a csend honában laknék.

¹⁸Mikor azt mondtam: „Megcsúszik a lábam”,

jóságod, Uram, megtartott engem.

¹⁹Amikor gondjaim megsokasodnak,

vigasztalásod felüdíti lelkem.

²⁰Köze lehet hozzád a romlottság ítélőszékének,

mely a törvényesség örve alatt nyomorba dönt?

²¹Az igaz ember ellen szövetkeznek,

s elítélik az ártatlan vért.

²²De nekem az Úr lett a váram,

Istenem az oltalmam és kősziklám.

²³Ellenük fordítja saját gazságuk,

elpusztítja őket saját gonoszságuk által;

Istenünk, az Úr elpusztítja őket.