A száműzöttek vágyakozása Sion után

¹Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,
és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.

²A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,

³mert énekszót kívántak tőlünk,
akik foglyul ejtettek minket:
»Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«,
mondták, akik elhurcoltak minket.

⁴Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét
idegen földön?

⁵Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!

⁶Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,
ha rólad meg nem emlékezem,
ha nem tartom Jeruzsálemet
legfőbb örömömnek!

⁷Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,
Jeruzsálemnek arról a napjáról,
amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le,
egészen az alapjáig!«

⁸Babilon leánya, te nyomorult,
boldog, aki megfizet neked
rajtunk elkövetett tetteidért!

⁹Boldog, aki megragadja
és sziklához vágja kisdedeidet!