1Miután ezek így végbementek, történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és a sütőmestere vétkeztek uruk ellen.

2A fáraó ekkor megharagudott a két eunuchra, akik a pohárnokok és a sütőmesterek vezetői voltak,

3és a testőrök kapitányának tömlöcébe vettette őket, oda, ahol József is fogságban volt.

4A főfoglár pedig Józsefre bízta őket, ő pedig ellátta őket. Hosszú ideig fogságban voltak.

5Egyszer azután egyazon éjjel álmot láttak mind a ketten, mindegyikük önmagára vonatkozó jelentéssel.

6Amikor reggel József bement hozzájuk, és látta, hogy szomorúak,

7megkérdezte őket: »Miért szomorúbb ma az arcotok a szokottnál?«

8Azok azt felelték: »Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse nekünk.« József erre azt mondta nekik: »Nem Istené az álomfejtés? Mondjátok csak el nekem, mit láttatok!«

9Elsőként a főpohárnok beszélte el álmát: »Azt láttam, hogy egy szőlőtő volt előttem,

10amelyen három vessző volt. Lassanként kihajtott, aztán elvirágzott és fürtöket érlelt.

11Nekem pedig kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a fürtöket, belefacsartam a pohárba, amelyet tartottam, és odanyújtottam a poharat a fáraónak.«

12József azt felelte: »Az álom megfejtése ez: a három szőlővessző még három nap;

13azután felemeli fejedet a fáraó, és visszahelyez előbbi hivatalodba, hogy adogasd neki a poharat, tiszted szerint, amint azelőtt szoktad.

14De eszedbe jussak ám, ha jól megy majd sorod, és cselekedj irgalmasságot velem! Beszéld rá a fáraót, hogy vitessen ki engem ebből a tömlöcből,

15mert úgy loptak el engem a héberek földjéről, és itt is ártatlanul vetettek ebbe a verembe.«

16Amikor a fősütőmester látta, hogy milyen jól megfejtette az álmot, így szólt: »Én is álmot láttam: három lisztes kosár volt a fejemen.

17A legfelső kosárban vittem a fáraó összes ételét, amelyek sütőmesterséggel készültek, de a madarak kiették belőle.«

18József azt felelte: »Az álom megfejtése ez: a három kosár még három nap,

19azután a fáraó fejedet véteti és bitófára akasztat, és a húsodat madarak tépik le.«

20Harmadnapra a fáraó születésnapja volt, és nagy lakomát rendezett szolgáinak. Lakoma közben eszébe jutott a főpohárnok és a fősütőmester.

21Az egyiket visszaállította a helyére, hogy adogassa neki a poharat,

22a másikat pedig bitófára akasztatta, amint József megmondta nekik.

23Ám a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, mert megfeledkezett álmának megfejtőjéről.