A hívek kötelességei
1Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek,
2senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget.
3Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, engedetlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és egymással gyűlölködők voltunk.
4Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent,
5megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által,
6akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által,
7hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
8Igaz beszéd ez, és azt akarom, hogy erősítsd meg bennük ezt, hogy akik hisznek Istenben, igyekezzenek elöljárni a jócselekedetekben. Jó ez és hasznos az emberek számára.
Óvás a tévtanítóktól
9Az oktalan vitákat, nemzetségtáblákat, veszekedéseket és a törvényről való vitatkozásokat ellenben kerüld, mert azok haszontalan és hiábavaló dolgok.
10Az eretnek embert egy-két intés után kerüld,
11tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.
Befejezés: 3,12-15
12Mihelyt hozzád küldöm Artemászt vagy Tichikuszt, siess, gyere hozzám Nikopoliszba! Úgy határoztam ugyanis, hogy ott töltöm a telet.
13A törvénytanító Zénászt, valamint Apollót gondosan ellátva küldd tovább, hogy ne legyen hiányuk semmiben.
14De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjanak elöl, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
15Köszöntenek a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben!
Kegyelem legyen mindnyájatokkal!