Mirjám és Áron lázadása

¹Ekkor Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek az ő etióp felesége miatt

²és azt mondták: »Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde, hozzánk is éppen úgy szólt!« Amikor az Úr ezt meghallotta –

³Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott –,

⁴azonnal szólt hozzá meg Áronhoz és Mirjámhoz: »Menjetek ki csak ti hárman a szövetség sátrához.« Amikor aztán kimentek,

⁵leszállt az Úr egy felhőoszlopban, megállt a sátor ajtajában és szólította Áront meg Mirjámot. Amikor odamentek,

⁶azt mondta nekik:
»Halljátok beszédem!
Ha valaki közületek prófétája az Úrnak,
annak látomásban jelenek
meg vagy álomban szólok.

⁷Ám Mózes, az én szolgám nem ilyen:
ő az én egész házamban meghitt,

⁸mert vele szemtől szembe beszélek,
s ő nyíltan, nem rejtélyekben és jelképekben
látja az Urat.
Miért nem féltetek tehát
gyalázni szolgámat, Mózest?«

⁹Aztán haragra gerjedve irántuk, elment.

¹⁰Amint pedig eltávozott a felhő, amely a sátor felett volt, íme, Mirjám úgy fehérlett a leprától, mint a hó.
Amikor Áron rátekintett és látta, hogy lepra öntötte el,

¹¹azt mondta Mózesnek: »Kérlek, uram, ne ródd fel nékünk ezt a bűnt, amelyet esztelenül elkövettünk,

¹²ne legyen ez olyan, mint a halott, s mint az idétlen magzat, amelyet anyja méhe elvetél: íme, már fél testét megemésztette a lepra.«

¹³Erre Mózes az Úrhoz kiáltott: »Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!«

¹⁴Azt felelte neki az Úr: »Ha az atyja az arcába köpött volna, nemde legalább hét napig kellene szégyellnie magát? El kell csak különíteni hét napig a táboron kívül, aztán vissza lehet hívni.«

¹⁵Kizárták tehát Mirjámot hét napra a táborból és a nép nem indult el arról a helyről, amíg vissza nem hívták Mirjámot.

¹⁶Aztán elindult a nép Hácerótból és a Párán-pusztában ütötte fel sátrait.