Példabeszéd a királyi menyegzőről

1Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk:

2»Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának.

3Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni.

4Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ‘Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre.’

5De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után,

6a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.

7Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette.

8Azután azt mondta a szolgáinak: ‘A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.

9Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.’

10A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.

11Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve.

12Azt mondta neki: ‘Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?’ Az nem szólt semmit.

13Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ‘Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’

14Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.«

Kérdés az adóról

15Ekkor a farizeusok elmentek és kitervelték, hogy hogyan csalják őt tőrbe szóval.

16Odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal és azt mondták neki: »Mester! Tudjuk, hogy igazmondó vagy és az Isten útját az igazság szerint tanítod, nem törődsz senkivel, mert nem nézed az emberek személyét.

17Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?«

18Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: »Miért kísértetek engem, ti képmutatók!

19Mutassátok meg nekem az adópénzt!« Azok odahoztak neki egy dénárt.

20Ekkor megkérdezte tőlük: »Kié ez a kép és a felirat?«

21Azt felelték neki: »A császáré.« Erre azt mondta nekik: »Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.«

22Azok ezt hallva elcsodálkoztak, otthagyták őt és elmentek.

Kérdés a halottak feltámadásáról

23Azon a napon odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt:

24»Mester! Mózes azt mondta: ‘Ha valaki meghal gyermekek nélkül, akkor a testvére vegye magához a feleségét, és támasszon utódot testvérének’.(MTörv 25,5k; Ter 38,8)

25Nos, volt nálunk hét testvér. Az első megnősült, de meghalt, és nem lévén utóda, ráhagyta a feleségét a testvérére.

26Hasonlóan a második és a harmadik is, sőt, mind a hét.

27Mindnyájuk után pedig meghalt az asszony is.

28A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége a hét közül? Hiszen mindegyiké volt.«

29Jézus így válaszolt nekik: »Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát.

30A feltámadottak ugyanis nem nősülnek, és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.

31Nem olvastátok a halottak feltámadásáról, amit Isten mondott nektek:

32‘Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?’Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.«(Kiv 3,6)

33Mikor a tömeg ezt meghallotta, csodálkozott a tanításán.

Kérdés a főparancsról

34Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba,

35és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle:

36»Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?«

37Ő azt felelte neki: »‘Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből’.(MTörv 6,5)

38Ez a legnagyobb, az első parancs.

39A második hasonló ehhez: ‘Szeresd felebarátodat, mint önmagadat’.(Lev 19,18)

40Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.«

Kérdés a Messiásról

41Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus megkérdezte őket:

42»Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia ő?« Azt felelték neki: »Dávidé.«

43Erre megkérdezte tőlük: »Akkor Dávid miért hívja őt a Lélek által Úrnak, amikor így szól:

44‘Így szól az Úr az én Uramhoz:
Jobbom felől foglalj helyet,
míg lábaid alá vetem ellenségeidet’
.
(Zsolt 110,1)

45Ha tehát Dávid Úrnak hívja őt, hogyan lehet az ő fia?«

46Senki sem tudott válaszolni neki egy szót sem, és attól a naptól fogva senki nem merte őt többé kérdezni.