1Ha éjszaka kapják rajta a tolvajt a ház betörése vagy aláásása közben, és az olyan sebet kap, hogy meghal: aki megölte, nem felelős a vérért.
2Ha azonban napkelte után tette, gyilkosságot követett el, és haljon meg ő maga is. Ha a tolvajnak nincs miből megtéríteni a lopást, el kell adni őt magát.
3Ha azt, amit ellopott, élve találják meg nála, akár ökör, akár szamár, akár juh: a kétszeresét térítse meg.
Kártérítés tűz esetén
4Ha valaki kárt tesz a mezőben vagy a szőlőben, azáltal, hogy jószágát a máséra ereszti legelni: mezejének és szőlőjének javával fizessen a megbecsült kár szerint.
5Ha tűz támad, tövisbe kap, és megemészti az asztagokat vagy az álló gabonát a mezőn: térítse meg a kárt, aki a tüzet gyújtotta.
Felelősség idegen javakért
6Ha valaki pénzt vagy ingóságot bíz felebarátjára megőrzés végett, s annak házából ellopják: ha a tolvaj megkerül, kétannyit térítsen meg.
7Ha a tolvaj nem kerül meg, állítsák a ház gazdáját Isten elé, és esküdjék meg, hogy nem nyújtotta ki kezét felebarátja holmijára.
8Csalárdság elkövetése ügyében, akár ökörről, akár szamárról, akár juhról, akár ruháról, akár bármiféle kártételről van szó: Isten elé kell vinni mindkét ember ügyét, s akit Isten elítél, az térítsen meg kétannyit felebarátjának.
9Ha valakire szamarat, ökröt, juhot vagy bármiféle jószágot bíz felebarátja megőrzés végett, s az elhull, megsérül vagy az ellenség elhajtja, de senki sem látta:
10eskü bizonyítsa kettejük között, hogy nem nyújtotta ki kezét felebarátja jószágára, s a tulajdonos fogadja el az esküt, amazt pedig ne kötelezzék kártérítésre.
11Ha azonban ellopták, térítse meg a kárt a tulajdonosnak.
12Ha vad tépte szét: vigye el hozzá a széttépett állatot, és ne térítse meg.
13Ha valaki kölcsön kér valami ilyesmit embertársától, s az megsérül vagy elhull: ha a tulajdonos nem volt jelen, akkor az illetőt kötelezzék a kártérítésre.
14Ha azonban a tulajdonos jelen volt, nem kell megtérítenie. Ha bérbe adták, csak a bért köteles megtéríteni.
Nemi erőszak
15Ha valaki elcsábít egy szűz lányt, aki még nem volt eljegyezve, és lefekszik vele: adja meg érte a jegyajándékot, és vegye feleségül.
16Ha a szűz apja nem akarja odaadni, akkor is adja meg érte azt a pénzt, amit a szüzek jegyajándékul kapni szoktak.
Halálbüntetéssel sújtandó bűnök
17Varázslót ne hagyj életben.
18Aki állattal közösül, halállal lakoljon.
19Aki az isteneknek áldozik, nem egyedül az Úrnak, azt meg kell ölni.
Védelem nyomorgatás és kihasználás ellen
20A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén.
21Az özvegyet és az árvát ne nyomjátok el.
22Ha sanyargatjátok őket, hozzám kiáltanak. Én pedig meghallgatom kiáltásukat,
23felizzik haragom, és kard által veszítelek el benneteket, úgyhogy feleségeitek özvegyekké lesznek és a fiaitok árvákká.
24Ha pénzt adsz kölcsön az én népemből való szegénynek, aki közötted lakik, ne szorongasd mint az uzsorás, és ne követelj tőle kamatot.
25Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki.
26Hiszen az az egyetlen takarója, melybe beburkolja testét, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok.
Istenkáromlás és felségsértés
27Istent ne rágalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd.
zsengeáldozat
28Tizedeidet és zsengéidet ne halogasd megadni. Fiaid közül az elsőszülöttet nekem add.
29Hasonlóképp cselekedj marháddal és aprójószágoddal: hét napig maradjon anyjánál, a nyolcadik napon add nekem.
Széttépett állatok
30Szentek legyetek számomra! Mezőn széttépett állat húsából ne egyetek: a kutyának vessétek.