ISTEN NÉPE MEGMENEKÜL: 8,1- 16,25

Judit származása és élete

¹A városban élt ezekben a napokban Judit, Merári leánya, aki Ox fia, aki József fia, aki Oziel fia, aki Elkia fia, aki Ananja fia, aki Gedeon fia, aki Rafain fia, aki Ahitób fia, aki Eliáb fia, aki Natanael fia, aki Szalamiél fia, aki Szúrisaddaj fia, aki Simeon fia, aki Izrael fia.

²Férje, Manassze ugyanabból a törzsből és családból származott, meghalt az árpaaratás idején.

³Felügyelt a mezőn a kévekötőkre, a tűző nap érte a fejét, ágynak esett és meghalt Betúliában, az ő városában. Eltemették atyáihoz a mezőn, amely Dótain és Balámon között van.

⁴Judit özvegyen élt házában három éve és négy hónapja.

⁵Egy kis szobát rendezett be háza tetején, csípője körül szőrzsákot viselt és özvegyi ruhát öltött magára,

⁶mindennap böjtölt özvegysége óta, kivéve a szombat előestéjét, a szombatot, az újhold előestéjét, az újhold napját, az ünnepnapokat és Izrael házának örömünnepeit.

⁷Megjelenése nagyon szép volt, s egész lénye vonzó, okos szívében, jó és tisztességes. Férje, Manassze, József fia, Ahitób fia, Melkisz fia, Eliáb fia, Natanael fia, Szúrisaddáj fia, Simeon fia, Izrael fia aranyat és ezüstöt, szolgákat, szolgálókat, jószágot és szántóföldeket hagyott rá, s ő mindennek birtokában maradt.

⁸Senki sem mondott rosszat róla, mert nagyon istenfélő volt.

Judit megszánja a népet

⁹Meghallotta a nép elkeseredett zúgolódását a város elöljárói ellen, mivel elvesztették bátorságukat a víz hiánya miatt. Megtudta Judit azt is, hogy mit mondott nekik Ozija, hogyan esküdött meg, hogy öt nap múlva átadják a várost az asszíroknak.

¹⁰Elküldte szolgálóját, aki minden jószágára felügyelt, és hívatta Ozijat, Kabrit és Karmit, városának elöljáróit.

Judit beszéde a vének előtt

¹¹Amikor azok eljöttek hozzá, így szólt hozzájuk: »Hallgassatok meg engem Betúlia lakóinak elöljárói, mert nem helyesen szóltatok a nép előtt ezen a napon és esküvel állítottátok azt Isten és magatok között és azt mondtátok, hogy át fogjátok adni a várost ellenségeinknek, ha ezekben a napokban az Úr, a mi Istenünk nem jön segítségünkre.

¹²Kik vagytok ti, hogy kísértitek Istent a mai napon és Isten helyére állítjátok magatokat az emberek fiai között?

¹³A mindenható Urat kísértitek és nem értetek meg soha semmit.

¹⁴Az emberi szív mélységeit sem tudjátok kikutatni és eszének járását kibogozni, hogyan tudnátok az Istent, aki mindezeket alkotta, kifürkészni, gondolatát megismerni és tervét megérteni? A legkevésbé testvéreim! Ne ingereljétek az Urat, a mi Istenünket,

¹⁵mert ha nem akar ez alatt az öt nap alatt megsegíteni, van hatalma arra, hogy oltalmazzon, amely napokon akar, vagy elpusztítson minket ellenségeink előtt.

¹⁶Ti ne próbáljátok zálogba venni Urunk Istenünk akaratát, mert Isten nem olyan, mint az ember, hogy meg lehet fenyegetni, vagy mint az ember fiát meg lehet ítélni.

¹⁷Ezért ha szabadulást várunk tőle, hívjuk őt segítségül és meghallgatja szavunkat, ha neki úgy tetszik.

¹⁸Nemzetségeink között nincs a mai napon olyan törzs, sem nemzetség, nép vagy város, amely emberkézzel alkotott isteneket imádna, amint ezt megtették azokban a napokban,

¹⁹amiért atyáink kardélre s fosztogatásra jutottak és elestek ellenségeink színe előtt.

²⁰Mi viszont nem ismerünk más Istent rajta kívül, akitől remélnénk, hogy nem vet meg minket és nem vonja meg üdvösségét fajtánktól.

²¹Mert ha mi hatalmukba esünk, akkor egész Júda elesik, kifosztják szentélyünket, és az ő megszentségtelenítését Isten vérünkön kéri számon,

²²testvéreink halála, országunk szolgasága, örökségünk elnéptelenedése fejünkre száll vissza a népeknél, ahol szolgálunk. Botrány és gyalázat tárgya leszünk mindazok előtt, akik legyőznek minket,

²³mert szolgaságunk nem hoz jóindulatot, hanem szégyenletessé teszi azt az Úr, a mi Istenünk.

²⁴Most tehát testvérek, mutassuk meg testvéreinknek, hogy tőlünk függ életük, a szentély, a templom, az oltár ránk támaszkodik.

²⁵Mindezek mellett adjunk hálát az Úrnak, a mi Istenünknek, aki próbára tesz minket, mint atyáinkat.

²⁶Emlékezzetek arra, hogyan bánt Ábrahámmal és Izsákkal, mik történtek Jákobbal a szíriai Mezopotámiában, amikor anyja testvérének, Lábánnak nyáját őrizte.

²⁷Amint őket nem égette el, amikor szívüket kipróbálta, minket sem büntet, hanem figyelmezteti az Úr ostorával azokat, akik hozzá közelednek.«

²⁸Ozija így szólt hozzá: »Amit szóltál, tiszta szívből mondtad és senki sem tudja szavaidat megcáfolni,

²⁹mert nem ma lett nyilvánvaló bölcsességed, hanem napjaid kezdetétől tudja az egész nép okosságodat és szíved jószándékát.

³⁰A nép azonban nagyon szenved a szomjúságtól, és arra kényszerített minket, hogy úgy tegyünk, amint mondtuk nekik, és esküvel köteleztük magunkat, amit nem szeghetünk meg.

³¹Most tehát imádkozzál értünk és biztosan meghallgat téged Istenünk, mert istenfélő asszony vagy: küldjön az Úr esőt és töltse meg ciszternáinkat, hogy ne pusztuljunk el.«

³²Judit így szólt hozzájuk: »Hallgassatok rám és a bölcsesség tettét hajtom végre, amely tovább él nemzedékről nemzedékre népünk fiai körében.

³³Álljatok a kapunál az éjszaka, én pedig kimegyek szolgálómmal, és azokban a napokban, amelyeknek elmúltával azt ígértétek, hogy átadjátok a várost ellenségeinknek, az Úr meglátogatja Izraelt kezem által, ezt remélem én.

³⁴Ne kutassátok, mit akarok tenni, mert nem mondok el semmit nektek, amíg valóra nem válik, amit cselekszem.«

³⁵Ozija és az elöljárók így szóltak hozzá: »Menj békével, az Úr Isten legyen előtted, hogy megbosszuld ellenségeinket.«

³⁶Lejöttek a felső szobából és visszatértek szállásukra.