Jób válasza: 16,1-17,16

A részvétlen vigasztalók

¹És felelt Jób, és ezt mondta:

²„Ilyesfélét már többször hallottam;

terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!

³Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak?

Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?

⁴Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti,

bárcsak a helyemben lennétek!

Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném,

és csóválnám fejemet fölöttetek.

Isten csapása ok nélkül való

⁵Erőt öntenék belétek számmal,

Isten csapása ok nélkül való

és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.

⁶De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam;

ha hallgatok, nem hagy el engem.

⁷Immár elnyomott engem a fájdalom,

és semmivé lett minden tagom;

⁸ellenem tanúskodnak ráncaim,

és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;

⁹egybegyűjtötte haragját ellenem,

és fenyegetve vicsorgatta rám fogait,

félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.

¹⁰Kitátották ellenem szájukat,

szitkozódva arcul ütöttek,

kínjaimmal töltötték be étvágyukat.

¹¹Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten,

és bűnösök kezére adott.

¹²Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem,

nyakon ragadott és összetört engem;

céltáblául tűzött ki magának.

¹³Lándzsái röpködnek körülöttem,

ágyékomat kímélet nélkül hasogatja,

beleimet kiontja a földre.

¹⁴Sebet seb után ejt rajtam,

rám támad, mint valami hős.

¹⁵Zsákot varrtam bőrömre

és testemet hamuval borítottam.

¹⁶Arcom megdagadt a sírástól,

sötét árny ül szempillámon.

Jób igazának tanúja az ég

¹⁷És mindezt szenvedem,

Jób igazának tanúja az ég

holott kezem mocsoktalan,

Jób igazának tanúja az ég

és tiszta az imádságom Istenhez.

¹⁸El ne takard, föld, a véremet,

és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!

¹⁹Mert íme, van tanúm a mennyben,

és bizonyságom a magasságban.

²⁰Barátaim szószátyárok,

Istenhez sír fel szemem!

²¹Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között,

úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között!

²²Mert íme, kevés esztendő múltával

elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.