Címzés és köszöntés

1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, az Efezusban lévő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek.

2Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!

Isten üdvözítő tervének magasztalása

3Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban a mennyek minden lelki áldásával megáldott minket.

4Mert kiválasztott minket őbenne

a világ teremtése előtt,

hogy szentek és szeplőtelenek

legyünk előtte a szeretetben.

5Eleve arra rendelt minket,

hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által,

akaratának jóságos tetszése szerint,

6és megdicsőüljön fönséges kegyelme,

amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

7Benne nyertük el vére által a megváltást,

a bűnök bocsánatát,

kegyelmének gazdagsága szerint,

8amelyet igen bőségesen juttatott nekünk

minden bölcsességgel és ismerettel.

9Megismertette ugyanis velünk

9akaratának a titkát jóságos tetszése szerint,

amelyet elhatározott benne

10az idők teljességének megvalósításáról:

hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent,

ami a mennyben és ami a földön van.

11Általa lettünk részesei az örökségnek, mi, akiket eleve erre rendelt annak végzése szerint, aki mindent akaratának tetszése szerint cselekszik.

12Legyünk hát dicsőségének magasztalására, mi, akik már előre reménykedünk Krisztusban.

13Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét,

14aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.

Imádság Krisztus fenségének megismeréséért

15Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről,

16nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban.

17Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.

18Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy felismerjétek, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az ő dicsőséges öröksége a szentek számára,

19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Erejének nagy hatalmát

20Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a mennyekben,

21minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden egyéb néven nevezhető méltóság fölé, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.

22Mindent a lába alá vetett, és őt tette mindenek fölött álló fővé az egyházban,

23amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.