¹Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe.

²Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak.

³Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

⁴Te, Dániel, zárd le ezeket a beszédeket, és pecsételd le ezt a könyvet az elrendelt időig; sokan fogják majd azt tanulmányozni, és nagy lesz a tanulsága.

⁵Ekkor én, Dániel, íme, úgy láttam, mintha két más férfi állna ott: az egyik a folyóvíz innenső partján, a másik a túloldalon, a folyóvíz másik partján.

⁶Erre megkérdeztem attól a gyolcsruhába öltözött férfitól, aki a folyóvíz fölött állt: »Mikor érnek véget ezek a csodás dolgok?«

⁷S hallottam, amint az a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelve megesküdött az örökké Élőre: »Egy idő, idők és fél idő múlva, amikor véget ér a szent nép hatalmának pusztítása, akkor teljesedik be mindez.«

⁸Mivel nem értettem, amit hallottam, így szóltam: »Uram, mi lesz majd ezek után?«

⁹Ő azonban ezt felelte: »Menj, Dániel, mert ezek a beszédek be vannak zárva és le vannak pecsételve az előre elhatározott időig.

¹⁰Kiválasztanak és megtisztítanak sokakat, tűzpróbára vetik őket, az istentelenek pedig kegyetlenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg ezeket, a tanultak azonban megértik.

¹¹Attól az időtől, hogy megszűnik az örökkön égő áldozat és felállítják a vészthozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap telik el.

¹²Boldog, aki kitart és eléri az ezerháromszázharmincötödik napot!

¹³Te csak menj az előre megszabott vég felé; nyugodni fogsz, de a napok végén felkelsz, hogy elnyerd sorsodat.«