A templomépítés előkészületei
1Éppen azért kirendelt hetvenezer embert, hogy hordják a terhet a vállukon, és nyolcvanezret, hogy vágják a követ a hegyekben, s hozzájuk háromezer-hatszáz felügyelőt.
2Elküldött ugyanis Hírámhoz, Tírusz királyához, ezzel az üzenettel: »Ahogy atyámmal, Dáviddal, cselekedtél, amikor cédrusfát küldtél neki, hogy megépíthesse magának azt a házat, amelyben aztán lakott is,
3úgy cselekedj velem is, mert házat akarok építeni az Úr, az én Istenem nevének s azt arra akarom szentelni, hogy előtte jó illatot gyújtsanak, fűszereket égessenek, Eléje állandóan kenyereket tegyenek, s reggel és este, továbbá szombaton, a hónapok első napján s az Úrnak, a mi Istenünknek ünnepein állandóan bemutassák azokat az egészen elégő áldozatokat, amelyeket Izraelnek megparancsolt az Úr.
4A ház ugyanis, amelyet építeni akarok, nagy lesz, hiszen a mi Istenünk nagyobb minden istennél.
5Éppen azért kinek volna annyi ereje, hogy neki méltó házat építsen? Ha az ég s az egek ege sem bírják őt befogadni, ki vagyok én, hogy házat tudjak építeni neki, hacsak nem arra, hogy jó illatú áldozatot mutassanak be előtte.
6Küldj tehát nekem valami ügyes embert, aki tud aranyból, ezüstből, rézből, vasból, bíbor, karmazsin, és kékszínű fonalból alkotni s tud metszeteket vésni azokkal a mesteremberekkel, akik nálam, Júdeában és Jeruzsálemben vannak s akiket atyám Dávid szerzett.
7Küldj továbbá cédrus- jegenye- és fenyőfát is nekem a Libanonról, hiszen tudom, hogy szolgáid hozzáértéssel vágják a Libanon fáját, és az én szolgáim is ott lesznek szolgáid mellett,
8hogy sok fát készítsenek nekem, mert a ház, amelyet építeni akarok, igen nagy és dicső lesz.
9Egyébként a favágó munkásoknak, szolgáidnak élelmezésére húszezer kór búzát, ugyanannyi kór árpát, húszezer bát bort s húszezer bát olajat adok.«
10Erre Hírám, Tírusz királya abban a levélben, amelyet Salamonnak küldött, így felelt: »Mivel az Úr szereti népét, azért tett téged népe királyává!«
11Majd így folytatta: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki az eget és a földet teremtette és aki Dávid királynak bölcs, tudós, értelmes és okos fiút adott, hogy házat építsen az Úrnak és palotát önmagának.
12Éppen azért elküldök hozzád egy okos és tudós embert, Hírámot, az én mesteremet,
13aki egy Dán leányai közül való asszonynak a fia, és akinek az atyja tíruszi volt. Ő tud alkotni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, márványból, fából, bíbor- és kékszínű fonalból, bisszusból és karmazsinból és tud mindenféle metszetet vésni, és okosan megtervezni mindent, amire a munkában szükség van a te kézműveseiddel s uramnak, atyádnak, Dávidnak, kézműveseivel együtt.
14Azért tehát csak küldd el azt a búzát, árpát, olajat és bort, amelyet ígértél, uram, szolgáidnak.
15Mi pedig majd vágunk fát a Libanonról, amennyire csak szükséged van, s eltutajozzuk a tengeren Joppéba: Jeruzsálembe szállítani a te dolgod lesz.«
16Erre Salamon megszámoltatott valamennyi idegen férfit, aki Izrael földjén volt, az után a számlálás után, amelyet atyja, Dávid végeztetett, és százötvenháromezer-hatszázat talált.
17Ezekből hetvenezret arra rendelt, hogy vállukon terhet hordjanak, nyolcvanezret arra, hogy követ fejtsenek a hegységben, háromezer-hatszázat pedig arra, hogy a nép munkafelügyelői legyenek.