Az új szövetség szolgálata
1S most kezdjük-e újra ajánlani magunkat? Talán nekünk is szükségünk van, mint egyeseknek, hozzátok szóló vagy tőletek való ajánló levelekre?
2A mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, ismeri és olvassa azt minden ember.
3Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira.
(Kiv 24,12; Ez 11,19)
4Isten iránt ilyen bizalmunk Krisztus által van.
5Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből képesek lennénk bármit is kigondolni, ellenkezőleg: a mi képességünk Istentől van.
6Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké: mert a betű öl, a Lélek pedig éltet.
7Ha már a halálnak a betűkkel, kövekre írt szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes arcára arcának mulandó dicsősége miatt,
8hogyne lenne még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
9Mert ha már a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a megigazulás szolgálata.
10Sőt, ami ott dicsőséges volt, ezen túláradó dicsőség miatt már nem is dicsőséges.
11Mert ha a mulandó dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a maradandó.
12Mivel tehát ilyen reménységünk van, nagy nyíltsággal beszélünk,
13s nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki leplet helyezett arcára, hogy Izrael fiai ne lássák annak a végét, ami mulandó.(Kiv 34,33.35)
14De értelmük eltompult. Hisz mind a mai napig, amikor az Ószövetséget olvassák, ott van ugyanaz a lepel, nincs levéve, mert az csak Krisztusban tűnik el.
15Sőt, mind a mai napig, mikor Mózest olvassák, lepel takarja szívüket.
16De amikor az Úrhoz fordul, elvétetik a lepel.(Kiv 34,34)
17Mert az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
18Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.
(Kiv 16,7)