¹Perdülj, perdülj, Szulamit!

Perdülj, perdülj! Hadd nézzünk!

Mit akartok nézni Szulamiton?

Csak nem a tábori körtáncot?

²Milyen kecsesek lépteid

saruidban, fejedelmi leányzó!

Csípőd hajlása, mint a nyaklánc,

mely művészkezek alkotása.

³Köldököd kerekded csésze,

sohase legyen kevert bor híján!

Hasad olyan, mint a búzarakás,

melyet liliom szegélyez.

⁴Két melled olyan,

mint a gazella két ikerfia.

⁵A nyakad, mint elefántcsont torony,

szemeid, mint Hesebon tavai

a népes város kapujánál;

orrod, mint a Libanon tornya,

amely Damaszkusz felé tekint.

⁶Fejed, mint a Kármel,

fejed haja, mint a bíbor,

omló hullámai királyt fűznek rabláncra.

⁷De szép vagy, milyen bájos,

⁷te kedves, te gyönyörűséggel teljes!

⁸Termeted pálmafához hasonló,

és melleid datolyafürthöz.

⁹Azt mondtam magamban: „Felmegyek a pálmafára,

és gyümölcse után nyúlok.”

Olyanok legyenek nékem melleid, mint annak fürtjei,

és szád lehelete, mint az alma illata,

¹⁰a szád legyen bor a legjavából,

méltó arra, hogy kedvesem igya,

hogy ajkával és fogával érintse!

A menyasszony válasza

¹¹A kedvesemé vagyok én,

A menyasszony válasza

ő meg utánam eped.

¹²Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre,

szálljunk meg a tanyákon:

¹³reggel menjünk a szőlőkbe,

lássuk, kihajtott-e már a szőlő,

kinyílt-e a virágja,

virágban áll-e a gránátalma?

Ott adom neked szerelmemet!

¹⁴A mandragórák illatot árasztanak,

s ajtónk előtt mindenféle pompás gyümölcs;

frisset is, régit is

tettem el számodra, kedvesem!