¹Ének a fölmenetekre. Emlékezzél meg, Uram, Dávidról és minden tűréséről,

²a mint megesküdött az Úrnak, fogadást fogadott Jákob Istenének:

³Nem megyek be házam hajlékába, nem hágok föl nyoszolyám ágyára;

⁴álmot nem engedek szemeimnek, és szempilláimnak szunnyadást,

⁵és nyugovást halántékaimnak: mignem helyet találok az Úrnak, hajlékot Jákob Istenének.

⁶Ime hallottunk róla Efratában; föltaláltuk azt az erdő mezején.

⁷Menjünk be az ő hajlékába, imádkozzunk ama helyen, hol az ő lábai állanak.

⁸Kelj föl, Uram, a te nyughelyedre, te, és a te szentelésed szekrénye.

⁹Papjaid öltözzenek igazságba, és a te szenteid örvendezzenek.

¹⁰Dávidért, a te szolgádért, ne utáld meg a te fölkented orczáját.

¹¹Igazat esküdött az Úr Dávidnak, és ezt nem másolja meg: „Tested gyümölcséből ültetek a te székedre.“

¹²„Ha fiaid megtartják szövetségemet, és e bizonyságaimat, melyekre megtanítom őket: azok fiai is örökké a te székeden fognak ülni.“

¹³Mert az Úr választotta Siont, lakhelyűl választotta azt magának.

¹⁴Ez az én nyughelyem mindörökön örökké; itt fogok lakni, mert ezt választottam.

¹⁵Özvegyeit áldva áldom meg, és szegényeit megelégítem kenyérrel;

¹⁶papjait felöltöztetem üdvösséggel, és szentei örvendve fognak örvendeni.

¹⁷Ott növesztek szarvat Dávidnak, szövétneket gyújtok az én fölkentemnek.

¹⁸Ellenségeit gyalázatba öltöztetem, őrajta pedig virágzani fog az én megszentelésem.