¹Végig Dávid zsoltára. Mondá az esztelen szivében: „Nincs Isten!“ Romlottak és utálatosak lettek törekvéseikben; nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs.

²Az Úr mennyből néz az emberek fiaira, hogy lássa, ha van-e értelmes vagy Istent kereső.

³Mindnyájan elhajlottak, mindegyütt hasztalanokká lettek; nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs. Nyilt sír az ő torkuk; nyelvöket álnokul forgatják, áspisok mérge vagyon ajkaik alatt. Szájok tele átokkal és keserűséggel; lábaik gyorsak a vérontásra. Romlás és szerencsétlenség vagyon útaikon, és a békeség útját nem ismerik; nincs az Isten félelme szemeik előtt.

⁴Vajjon nincs-e értelem mindazokban, kik gonoszságot cselekszenek, kik emésztik népemet, mint a falat kenyeret?

⁵Az Urat nem hítták segítségűl, ott remegtek félelemmel, hol nem volt félelem;

⁶mert az Úr az igaz nemzetség között vagyon; a szűkölködő tanácsát megszégyenítettétek, mivel az Úr az ő reménysége.

⁷Ki ad Izraelnek Sionból szabadúlást? Mikor az Úr elfordítja népe fogságát, örűlni fog Jákob és vigadni Izrael.