¹Dávidé. Áldjad és lelkem az Urat, Uram Istenem! fölötte fönséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél,

²világossággal mint köntössel körűl vagy öltve, kiterjesztvén az eget, mint a sátorfödelet;

³ki befödöd vizekkel annak felső részeit, ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz;

⁴ki angyalaidat szélvészszé teszed, és szolgáidat égető tüzzé;

⁵ki a földet állandóságra alapítottad, hogy nem fog ingadozni örökön örökké.

⁶A vizmélység öltözet gyanánt födte azt; a hegyeken vizek állottak.

⁷A te feddésed előtt elfutottak; mennydörgésed szavától megijedtek.

⁸A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak azon helyre, melyet nekik alapítottál.

⁹Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, s nem térnek vissza a földet elborítani.

¹⁰Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, a hegyek között folynak a vizek.

¹¹Iszik azokból minden mezei vad; azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak.

¹²Azok mellett lakoznak az égi madarak; a kősziklák közől szózatot adnak.

¹³Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld.

¹⁴Ki szénát teremtesz a barmoknak, és veteményt az emberek szolgálatára, hogy kenyeret termeszsz a földből,

¹⁵és bor vidámítsa föl az ember szivét; hogy olajjal derítse föl orczáját, és a kenyér erősítse meg az ember szívét.

¹⁶Jóllaknak a mező fái, és a Libanon czedrusai, melyeket ültetett.

¹⁷Ott fészkelnek a madarak, a gólya háza fő azok között.

¹⁸A magas hegy a szarvasok, a kőszikla a sűldisznók menedéke.

¹⁹A holdat időmértékül teremté; a nap tudja lenyugvását.

²⁰Sötétséget parancsolsz, és éj van; mely alatt mind kimennek az erdei vadak,

²¹az oroszlán ordító kölykei, hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek.

²²Fölkel a nap, és összegyűlnek, és hajlékaikba helyezkednek.

²³Kimegy az ember munkájára és dolgára napestig.

²⁴Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! mindeneket bölcseséggel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod.

²⁵Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, a kicsiny állatok a nagyokkal;

²⁶ott járnak a hajók, a czethal, melyet alkottál, hogy játszék abban.

²⁷Mindnyájan tőled várják, hogy eledelt adj nekik idejében.

²⁸Te adván nekik, gyűjtenek; fölnyitván kezedet, minden betelik jóval.

²⁹De ha elfordítod arczodat, megréműlnek; ha elveszed lélekzetöket, elfogynak, és a porba visszatérnek.

³⁰Beléjök bocsátván leheletedet, fölélednek; és megújítod a föld szinét.

³¹Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. Az Úr örűlni fog alkotmányaiban;

³²ki letekint a földre, és megrendíti azt; ki a hegyeket megérinti, és füstölögnek.

³³Énekelni fogok az Úrnak életemben, dicséretet mondok az én Istenemnek, valamig leszek.

³⁴Legyen kellemes neki az én beszédem; én pedig az Úrban fogok gyönyörködni.

³⁵Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; áldjad én lelkem az Urat.