¹A hét első napján pedig koránreggel a sírhoz menének, vivén a fűszereket, melyeket készítettek vala.

²És a követ elhengerítve találák a sírtól.

³De bemenvén, nem találák az Úr Jézus testét.

⁴És lőn, mikor ezen aggódtak, íme két férfiú megálla mellettök fényes ruhában.

⁵Erre megrémülének és földre süték szemeiket; amazok pedig mondák nekik: Mit keresitek az élőt a holtak között?

⁶Nincsen itt, hanem föltámadott. Emlékezzetek meg, mint szólott nektek, midőn még Galileában vala,

⁷mondván: hogy az ember fiának a bűnös emberek kezeibe kell adatni és fölfeszíttetni, és harmadnapra föltámadni.

⁸És megemlékezének az ő igéiről.

⁹És visszatérvén a sírtól, megjelenték mindezeket ama tizenegynek és mind a többinek.

¹⁰Vala pedig Mária Magdolna és Joanna és Mária, Jakab anyja, és velök a többi nők, kik ezeket mondták az apostoloknak.

¹¹De ezek előtt balgaságnak tetszettek ez igék, és nem hittek nekik.

¹²Péter pedig fölkelvén, a sírhoz futa, és behajolván, csak a levetett lepedőket látá; és elméne, önmagában csodálkozván a történeten.

¹³És íme ketten közőlük aznapon menének egy Emmaus nevű helységbe, mely hatvan futamatnyi távolságra vala Jerusalemtől.

¹⁴És ők beszélgetének egymással mindazokról, a mik történtek vala.

¹⁵És lőn, mikor szót váltottak és kérdezkedtek egymás között, önmaga Jézus oda érkezvén, velök méne.

¹⁶Az ő szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjék őt.

¹⁷És mondá nekik: Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok?

¹⁸És felelvén egyik, kinek Kleofás vala neve, mondá neki: Te vagy-e egyedűl jövevény Jerusalemben, ki nem tudtad meg, a mik abban történtek e napokban?

¹⁹Kiktől ő kérdé: Micsodák? És felelének: A názáreti Jézus felől, ki próféta férfiú volt, hatalmas a cselekedetben és beszédben Isten és az egész nép előtt;

²⁰és mimódon adták őt a főpapok és a mi fejedelmeink halálos itéletre, és megfeszítették őt.

²¹Mi pedig reménylők, hogy ő megváltja Izraelt. És most mindezek után harmadnapja ma, hogy ezek történtek.

²²De némely közőlünk való asszonyok is rémitének minket, kik viradat előtt a sírnál voltak,

²³és nem találván az ő testét, visszajöttek, mondván: hogy ők angyalok jelenését is látták, kik őt élni mondják.

²⁴És némelyek közőlünk a sírhoz mentek, és úgy találták, a mint az asszonyok mondották, őt magát pedig nem találták.

²⁵Erre ő mondá nekik: Oh balgatagok és késedelmes szivűek mindazok elhivésére, miket a próféták szólottak.

²⁶Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?

²⁷És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté nekik mind, a mik az irásokban felőle szóltanak.

²⁸És elérkezének a helységhez, a hova mennek vala, és ő tovább látszék tartani.

²⁹De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök.

³⁰És lőn, mikor letelepedett velök, vevé a kenyeret és megáldá, és megszegé, és nekik nyujtá.

³¹És megnyílának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnék szemeik elől.

³²És mondák egymásnak: Nemde szivünk gerjedez vala bennünk, midőn szólott az úton, és megfejtette nekünk az irásokat.

³³És fölkelvén azon órában visszatérének Jerusalembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, kik velök valának,

³⁴mondván: hogy valóban feltámadott az Úr, és megjelent Simonnak.

³⁵És ők is elbeszélék, a mik az úton történtek vala, és mint ismerték meg őt a kenyérszegésben.

³⁶Midőn pedig ezeket beszélték, megálla Jézus közöttük, és mondá: Békeség nektek; én vagyok, ne féljetek.

³⁷Kik megrettenvén és félvén, azt vélik vala, hogy lelket látnak.

³⁸És mondá nekik: Miért háborodtatok meg, s miért támadnak ily gondolatok sziveitekben?

³⁹Lássátok kezeimet és lábaimat, hogy ennenmagam vagyok; tapintsatok meg és lássátok, mert a léleknek húsa és csontjai nincsenek, a mint látjátok, hogy nekem vagyon.

⁴⁰És mikor ezt mondotta, megmutatá nekik kezeit és lábait.

⁴¹De midőn mégsem hittek, és örömükben csodálkoztak, mondá nekik: Van-e itt valami ennivalótok?

⁴²Ők pedig hozának neki egy darab sült halat és lépesmézet.

⁴³És miután evett előttök, vévén a maradékot, nekik adá.

⁴⁴És mondá nekik: Ezek az igék, melyeket szólottam nektek, midőn még veletek valék, hogy be kell teljesedni mindennek, mi írva vagyon Mózes törvényében és a prófétákban és zsoltárokban énfelőlem.

⁴⁵Akkor megnyitá elméjöket, hogy értsék az irásokat.

⁴⁶És mondá nekik: hogy így vagyon megírva, és így kellett a Krisztusnak szenvedni és feltámadni halottaiból harmadnapon,

⁴⁷és hirdetni az ő nevében a megtérést és a bűnök bocsánatát minden nemzetek között, elkezdvén Jerusalemtől.

⁴⁸Ti pedig tanúi vagytok ezeknek.

⁴⁹És én elküldöm Atyám igéretét rátok; ti pedig maradjatok a városban, mígnem felruháztattok erővel a magasságból.

⁵⁰Kivivé őket végre Bethániába; és fölemelvén kezeit, megáldá őket.

⁵¹És lőn, mikor őket áldotta, elválék tőlök, és mennybe viteték.

⁵²És ők imádva visszatérének Jerusalembe nagy örömmel.

⁵³És mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Amen.