¹És lőn, mikor bement Jézus egy főfarizeus házába szombaton kenyeret enni, azok szemmel tartották őt.

²És ime egy vízkórságos ember vala előtte.

³És kérdezvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és farizeusoknak, mondván: Ha szabad-e szombaton gyógyítani?

⁴Azok pedig hallgatának. Ő pedig fogván azt, meggyógyitá, és elbocsátá.

⁵És szólván nekik, mondá: Ha valakinek közőletek szamara vagy ökre kútba esik, nem húzza-e ki mindjárt azt szombatnapon?

⁶És ezekre nem felelhettek neki.

⁷Monda pedig a hivatalosaknak is példabeszédet, látván, mikép válogatják az első üléseket, mondván nekik:

⁸Mikor menyekzőre hivatol, ne ülj az első helyre; nehogy náladnál érdemesebb legyen meghíva általa,

⁹és eljövén az, ki téged és őt meghítta, azt mondja neked: Adj helyet ennek; és akkor pirulással kelljen elfoglalnod az utolsó helyet.

¹⁰Hanem mikor hivatol, eredj, ülj az utólsó helyre, hogy midőn eljövend, a ki téged hivatott, mondja neked: Barátom! menj följebb. Akkor dicsőséged leszen a veled együtt letelepűltek előtt.

¹¹Mert minden, a ki magát fölmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, fölmagasztaltatik.

¹²Mondá pedig annak is, ki őt hítta vala: Mikor ebédet vagy vacsorát szerzesz, ne híjad barátidat és atyádfiait, se rokonaidat és gazdag szomszédaidat, netalán ők is meghíjanak, és megnyerjed a viszonzást;

¹³hanem mikor lakomát adsz, hídd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, és vakokat;

¹⁴és boldog leszesz, mivel nem fizethetik vissza neked, mert meg fog az neked fizettetni az igazak feltámadásában.

¹⁵Ezek midőn hallotta egy a letelepűltek közől, mondá neki: Boldog az, ki asztalhoz ülhet az Isten országában.

¹⁶Ő pedig mondá neki: Egy ember nagy vacsorát szerze, és sokat meghiva.

¹⁷És elküldé szolgáját a vacsora idején, megmondani a hivatalosaknak, hogy jőjenek, mert már minden el van készítve.

¹⁸És kezdék együtt mindnyájan magokat mentegetni. Az első mondá neki: Majort vettem, és szükség kimennem és megnéznem azt; kérlek, ments ki engem.

¹⁹És a másik mondá: Öt iga ökröt vettem, és megyek megpróbálni azokat; kérlek, ments ki engem.

²⁰Ismét más mondá: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.

²¹És visszatérvén a szolga, megjelenté ezeket urának. Akkor megharagudván a családatya, mondá szolgájának: Menj ki hamar az utczákra és a város szereire, és a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat hozd be ide.

²²És mondá a szolga: Uram! meglett, a mint parancsoltad, de mégis vagyon hely.

²³És mondá az Úr a szolgának: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszerítsd bejőni, hogy megteljék az én házam.

²⁴Mondom pedig nektek, hogy senki ama férfiak közől, kik hivatalosak voltak, nem ízleli meg az én vacsorámat.

²⁵Nagy sereg méne pedig vele, és hozzájok fordulván, mondá:

²⁶Ha ki hozzám jő, és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és fiait, atyjafiait és nővéreit, sőt még önnön lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

²⁷És a ki nem viseli keresztjét, és nem jő utánam, nem lehet az én tanítványom.

²⁸Mert kicsoda az közőletek, ki tornyot akarván építeni, először leülvén, nem számlálja föl a szükséges költségeket, ha van-e tehetsége azt bevégzeni,

²⁹nehogy, miután alapot vetett, és be nem végezheti, mindnyájan, a kik látják, csúfolni kezdjék őt,

³⁰mondván: Ez az ember építeni kezdett, és el nem végezhette?

³¹Avagy mely király az, ki harczra kelendő más király ellen, leülvén, először fel nem gondolja, ha tízezerrel szembeszállhat-e azzal ki húszezerrel jő ellene?

³²Különben még annak távollétében követséget küldvén, békekötést kér.

³³Igy tehát mindaz tiközőletek, ki nem mond le mindenről, a mit bír, nem lehet az én tanítványom.

³⁴Jó a só, de ha a só megízetlenűl, mivel sóznak?

³⁵Sem a földre, sem a ganéjra nem hasznos, hanem kivettetik. A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.