¹Az íge, melyet Ámosz fia, Izaiás látott Júda és Jerusalem felől.

²És az utolsó napokban az Úr házának hegye a hegyek tetején fog állani, és fölemelkedik a halmok fölött, és ahhoz gyűlnek minden nemzetek.

³És elmegyen sok nép, és azt mondja: Jertek, menjünk föl az Úr hegyére, és Jákob Istene házához, s ő megtanít minket utaira, és ösvényein fogunk járni; mert Sionból megyen ki a törvény, és az Úr igéje Jerusalemből.

⁴És megitéli a nemzeteket, és sok népet megfenyít; és ők kardjaikból szántóvasakat és dárdáikból sarlókat csinálnak; nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem gyakoroltatnak többé hadakozásra.

⁵Jákob háza! jertek, és járjunk az Úr világosságában.

⁶Mert elvetetted a te népedet, Jákob házát, mert elteltek, mint régenten, és jóslóik vannak, mint a filiszteusoknak, és idegen fiakhoz ragaszkodnak.

⁷Eltelt a föld ezüsttel és aranynyal, és nincs vége kincseinek;

⁸eltelt az ő földe lovakkal, és szekerei számtalanok. És tele van földe bálványokkal; kezeik alkotmányát imádják, melyet újjai csináltak.

⁹És meghajol az ember, és megalázza magát a férfiú; azért ne bocsáss meg nekik.

¹⁰Vonúlj a kősziklába, és rejtezzél a földüregbe az Úr félelmének színe előtt, és az ő fölségének dicsősége előtt.

¹¹Az ember kevély szemei megaláztatnak, és meghajtatik a férfiak nyakassága; az Úr pedig egyedűl magasztaltatik föl az napon.

¹²Mert a seregek Urának napja minden kevély és nyakas ellen jő, és minden nagyravágyó ellen, hogy megaláztassék;

¹³és a Libanon minden magas és fölemelkedett czedrusa ellen, és Bázán minden cserfája ellen;

¹⁴és minden magas hegy ellen, és minden fölemelkedett halom ellen;

¹⁵és minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen;

¹⁶és Tarzis minden hajója ellen, és mindaz ellen, mi látásra szép.

¹⁷És meghajtatik az emberek magassága, és megaláztatik a férfiak nyakassága, és az Úr egyedűl magasztaltatik föl az napon;

¹⁸és a bálványok egészen lerontatnak.

¹⁹És bemennek a kősziklák barlangjaiba, és a föld hasadékaiba az Úr félelmének színe előtt és az ő fölségének dicsősége előtt, mikor fölkel a földet megverni.

²⁰Aznapon elveti az ember ezüst bálványait és arany képeit, melyeket csinált volt magának, hogy imádja, a vakandokat és denevéreket;

²¹és elvonúl a kősziklák hasadékaiba és a kőszirtek üregeibe az Úr félelmének színe előtt, és az ő fölségének dicsősége előtt, mikor fölkel a földet megverni.

²²Hagyjatok föl tehát az emberrel, kinek orrában lehellet vagyon, és mégis nagyra becsültetetik.