¹És jövének Izrael fiai s az egész sokaság Szin pusztájába, az első hónapban; és a nép, Kádeszben marada. És ott meghala Mária, és azon helyen eltemetteték.

²És midőn a nép vízben szűkölködött, egybegyűlének Mózes és Áron ellen;

³és pártot ütvén, mondák: Bár elvesztünk volna atyánkfiai között az Úr előtt.

⁴Miért hoztátok az Úr községét a pusztába, hogy mi is meghaljunk, barmaink is?

⁵Miért hoztatok föl minket Egyiptomból, e legroszabb helyre vezetvén, melyet bevetni nem lehet, mely sem fügét nem terem, sem szőlőt, sem gránátalmát, és ezenfölül ivóvize sincsen?

⁶És elbocsátván a sokaságot, Mózes és Áron bemenének a szövetség hajlékába, és arczczal a földre esvén, kiáltának az Úrhoz, és mondák: Úr Isten! hallgasd meg e nép kiáltását, és nyisd meg nekik kincsedet, az élővíz kútját, hogy megelégedvén, szűnjék meg zúgolódása. És megjelenék fölöttük az Úr dicsősége.

⁷És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

⁸Vedd a vesszőt, és gyűjtsd egybe a népet, te és bátyád, Áron, és szóljatok a kősziklának előttök, és az vizet ad. És mikor a vizet kihozod a kősziklából, igyék az egész sokaság, barmaival együtt.

⁹Vevé tehát Mózes a vesszőt, mely az Úr színe előtt vala, a mint ő megparancsolta volt neki,

¹⁰és egybegyűjtvén a sokaságot a kőszikla előtt, mondá nekik: Halljátok pártütők és hitetlenek! vajjon e kősziklából hozhatunk-e ki vizet nektek?

¹¹És Mózes fölemelé kezét, s a vesszővel kétszer ütvén a kősziklára, igen bőséges víz jöve ki, úgy hogy ivék a nép és a barmok.

¹²És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy megszenteljetek engem Izrael fiai előtt, nem viszitek be e népet ama földre, melyet nekik adni fogok.

¹³Ez az ellenmondás vize, a hol feddődtek Izrael fiai az Úr ellen, és ő megszenteltetett bennök.

¹⁴Azalatt Mózes követeket külde Kádeszből Edom királyához, kik mondák: Ezt izeni atyádfia, Izrael: Tudod mind a viszontagságot, mely minket ért,

¹⁵miképen mentek le atyáink Egyiptomba, és ott sok ideig laktunk, és nyomorgattak az egyiptomiak minket és atyáinkat;

¹⁶és miképen kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatott bennünket, és elküldötte angyalát, ki minket kihozott Egyiptomból. Ime Kádesz városában lévén, mely legszélső határaidon van,

¹⁷kérünk, legyen szabad átmennünk földeden. Nem megyünk a szántóföldön, sem a szőlőkön, nem iszunk vizet kútaidból, hanem az országuton járunk, sem jobbra, sem balra nem térvén, míg átmegyünk határaidon.

¹⁸Felelé pedig Edom: Az enyémen át nem mégy, különben fegyverrel megyek ellened.

¹⁹És mondák Izrael fiai: A járt uton megyünk; és ha vizedet iszszuk mi és barmaink, megadjuk, a mi igazságos; a fizetésben semmi nehézség sem lesz, csak hamar átmehessünk.

²⁰Amaz pedig felelé: Nem mégy által. És azonnal kiméne eléje számtalan sokasággal és erős kézzel,

²¹és nem akara helyt adni a könyörgőnek, hogy megengedje határán az átmenetelt. Annakokáért eltére tőle Izrael.

²²És elindítván a tábort Kádeszből, Hor hegyére jutának, mely Edom földének határain vagyon,

²³a hol szóla az Úr Mózesnek:

²⁴Költözzék el, úgymond, Áron az ő népéhez, mert nem megyen be ama földre, melyet Izrael fiainak adtam, mivel nem hitt számnak az ellenmondás vizénél.

²⁵Vedd Áront és fiát vele, és vidd őket Hor hegyére;

²⁶és midőn az atyát levetközteted ruháiból, öltöztesd fel abba fiát, Eleazart; Áron eltakaríttatik és meghal ott.

²⁷Úgy cselekvék Mózes, mint az Úr parancsolta vala; és fölmenének Hor hegyére az egész sokaság előtt.

²⁸És Áront levetköztetvén ruháiból, felöltözteté azokba fiát, Eleazart.

És midőn amaz meghalt a hegy tetején, lejöve Mózes Eleazarral.

²⁹Látván pedig az egész sokaság, hogy meghalt Áron, siratá őt harmincz napig minden családjában.