¹El kezdjük-e ismét magunkat ajánlani? Avagy van-e szükségünk (mint némelyeknek) ajánlólevelekre hozzátok, vagy tőletek?

²A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi sziveinkbe, melyet ismerhet és olvashat minden ember.

³Ti Krisztus nyiltlevele vagytok, kiadva általunk, és írva, nem tentával, hanem az élő Isten lelkével, nem kőtáblákra, hanem a szíveknek hústábláira.

⁴Ilyen bizodalmunk van pedig Krisztus által az Istenhez,

⁵nem mintha elegendők volnánk valamit gondolni magunktól, mint magunktól, hanem a mi elégséges voltunk az Istentől vagyon,

⁶ki minket az új szövetség alkalmas szolgáivá is tett, nem a betű, hanem a lélek szerint; mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.

⁷Ha már a halálthozó, s betűkkel kövekre írt szolgálat oly dicsőséges vala, hogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes orczájára az ő ábrázatának fényessége miatt, mely mulandó vala:

⁸mennyivel inkább dicsőséges leszen a Lélek szolgálata?

⁹Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges: sokkal inkább bővelkedik dicsőséggel az igazság szolgálata.

¹⁰Mert dicsőséges nem lehet, a mi ott fénylett, a kiváltképen való dicsőséghez képest.

¹¹Mert ha, a mi mulandó, oly dicsőséges vala: sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.

¹²Ilyen reménységünk lévén tehát, nagy bizodalommal munkálkodunk,

¹³és nem úgy, mint Mózes, ki befödözé orczáját, hogy Izrael fiai ne nézzenek orczájára, mely mulandó vala.

¹⁴De meg is tompúltak az ő érzékeik; mert az ó szövetség olvasásában mind e mai napig felfödetlen marad azon lepel (mely csak Krisztus által vétetik el);

¹⁵mind e mai napig, midőn Mózes olvastatik, lepel van az ő szívökön.

¹⁶Mikor pedig megtér az Úrhoz, elvétetik a lepel.

¹⁷Mert az Úr lélek; a hol pedig az Úr Lelke, ott a szabadság.

¹⁸Mi pedig mindnyájan felfödött orczával nézvén, mint tűkörben, az Úr dicsőségét, ugyanazon képmássá változunk át fényesebben és fényesebben az Úr Lelke által.