1A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben némelyek a hittől elszakadnak, a tévelyítő lelkekre és az ördögök tudományára figyelmezvén;

2kik képmutatással hazudságot szólván, és megbélyegzett lelkiisméretűek lévén,

3tiltják a házasságot és az étkeket, melyeket az Isten teremtett, hogy azokkal hálát adva éljenek a hívek, és a kik megismerték az igazságot;

4mert az Istennek minden teremtménye jó, és semmit sem kell megvetni, a mi hálaadással vétetik:

5mivel megszenteltetik az Isten igéje és az imádság által.

6Ezeket eléadván az atyafiaknak, jó szolgája leszesz Krisztus Jézusnak, ki fölneveltettél a hitnek és igaz tudománynak igéiben, melyet nyertél.

7A hiábavaló mesebeszédeket pedig távoztasd el; hanem inkább gyakorold magadat az ajtatosságban;

8mert a testi gyakorlat keveset használ, az ajtatosság pedig mindenre hasznos, igérete lévén a jelen és jövendő élet felől.

9Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó.

10Mert azért munkálkodunk és szidalmaztatunk, mivel az élő Istenben bízunk, ki Üdvözítője minden embernek, főképen a híveknek.

11Ezeket parancsold és tanítsd.

12Senki se vesse meg ifjúságodat, hanem légy példája a híveknek beszédben, társalkodásban, szeretetben, hitben, tisztaságban.

13Míg oda megyek, folytasd az olvasást, intést és tanitást.

14Ne hanyagold el a kegyelmet, mely benned vagyon, mely neked adatott a prófétálás által az egyházi szolgák kézföltételével.

15Ezekről elmélkedjél, ezekben légy, hogy a te előmeneteled nyilván legyen mindeneknél.

16Vigyázz magadra és a tanítmányra; légy ebben állhatatos. Mert ezt cselekedvén, tenmagadat is üdvözíted, azokat is, kik téged hallgatnak.