¹És mondá a teszbii Illés Gálaád lakói közől Ákábnak; Él Izrael Ura Istene, kinek színe előtt állok, hogy nem leszen ez esztendőkben harmat és eső, hanem csak az én szájam igéi szerint.

²És lőn az Úr ígéje hozzája, mondván:

³Távozzál innét, és menj napkelet felé, s rejtezzél el Karit patakánál, mely a Jordán átellenében vagyon,

⁴és ott a patakból igyál; és a hollóknak megparancsoltam, hogy ott tápláljanak téged.

⁵Elméne tehát, és az Úr ígéje szerint cselekvék; és mikor oda ért, leüle Karit patakja mellé, mely a Jordán átellenében vagyon,

⁶és a hollók vivének neki kenyeret és húst reggel; hasonlóképen kenyeret és húst estve, és a patakból ivék.

⁷Napok múltán pedig kiszárada a patak, mert nem esett vala eső a földre.

⁸Lőn azért az Úr beszéde hozzája, mondván:

⁹Kelj föl és menj a szidoniusok Szareftájába, és lakjál ott; mert megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.

¹⁰Fölkele, és elméne Szareftába. És mikor a város kapujához jutott, láta egy özvegyasszonyt, fát szedegetni, és szólítá őt, és mondá neki: Adj nekem egy kevés vizet az edényben, hadd igyam.

¹¹És midőn amaz elment, hogy hozzon, utána kiálta, mondván: Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.

¹²Ki felelé neki: Él a te Urad Istened! hogy nincs kenyerem, hanem csak annyi lisztem a vederben, mennyi egy marokba fér, és kevés olajom a korsóban; ime két darabka fát szedek, hogy bemenjek, és megcsináljam azt magamnak és fiamnak, hogy megegyük, és meghaljunk.

¹³Mondá neki Illés: Ne félj, hanem menj el és cselekedjél, a mint mondád; mindazáltal nekem csinálj először egy kis, hamuban sült pogácsát a lisztecskéből, és hozd el nekem; magadnak pedig és fiadnak azután csinálj.

¹⁴Ezeket mondja pedig Izrael Ura Istene: A veder liszt nem fogy el, sem a korsó olaj nem kevesűl meg az napig, melyen az Úr esőt ád a föld szinére.

¹⁵Amaz elméne, és cselekvék Illés ígéje szerint; és evék ő és amaz is, és annak háza is; és az naptól

¹⁶a veder liszt el nem fogyott, és a korsó olaj meg nem kevesűlt az Úr ígéje szerint, melyet Illés által szólott vala.

¹⁷Lőn pedig ezek után, hogy megbetegedett a házi asszony fia, és a betegség igen nehéz volt, úgy hogy nem maradt lélekzet benne.

¹⁸Mondá azért Illésnek: Mi közöm veled, Isten embere? bejöttél hozzám, hogy emlékezetbe hozd vétkeimet, és megöljed fiamat?

¹⁹És mondá neki Illés: Add nekem fiadat. És elvevé azt öléből, és vivé a felsőterembe, hol ő lakott, és ágyára tevé.

²⁰És kiálta az Úrhoz, és mondá: Uram Istenem! még az özvegyasszonyt is, kinél én valamennyire tápláltatom, így sanyargatod-e, hogy fiát megölöd?

²¹És kiterjeszté magát, és megméré a gyermeket három ízben, és kiálta az Úrhoz és mondá: Uram Istenem! térjen vissza, kérlek, e gyermek lelke testébe.

²²És meghallgatá az Úr Illés szavát, és visszatére a gyermek lelke beléje, és fölelevenedék.

²³És vevé Illés a gyermeket, és levivé őt a felsőteremből az alsóházba, és anyjának adá, és mondá neki: Ime él fiad!

²⁴És mondá az asszony Illésnek: Most ebben ismertem meg, hogy Isten embere vagy te, és az ő ígéje igaz e te szádban.