Péter és János a sírnál.

Jézus feltámadása

¹A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól.

²Elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és jelentette nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.”

³Erre Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Együtt futott mind a kettő,

⁴de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.

⁵Behajolt és meglátta a gyolcsot, de nem ment be.

⁶Nem sokkal később odaért Simon Péter is, bement a sírba,

⁷és ő is látta a gyolcsot, meg a kendőt, mellyel fejét takarták be. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.

⁸Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta és hitt.

⁹Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint fel kellett támadnia a halálból.

¹⁰Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Jézus megjelenik Mária Magdolnának.

¹¹Mária ott állt a sír mellett és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak lehajolt (és betekintett) a sírba.

¹²Látta, hogy ott, ahol Jézus teste feküdt, két fehér ruhás angyal ül, az egyik fejnél, a másik lábnál.

¹³Azok megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Elvitték Uramat, felelte, és nem tudom, hová tették.”

¹⁴Ezekkel a szavakkal hátra tekintett és látta, hogy ott áll Jézus, de nem tudta, hogy Jézus az.

¹⁵Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész az, így felelt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.”

¹⁶Jézus erre nevén szólította: „Mária!” Erre feléje fordult és zsidó nyelven csak ennyit mondott: „Rabboni” – vagyis Mester.

¹⁷Jézus így szólt: „Ne tarts vissza! Még nem mentem föl Atyámhoz. Menj most testvéreimhez és vidd hírül nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”

¹⁸Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat és ezt mondta nekem.”

Jézus megjelenik az apostoloknak.

¹⁹Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!”

²⁰E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.

²¹„Békesség nektek!” – ismételte. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

²²E szavak után rájuk lehelt és folytatta: „Vegyétek a Szentlelket.

²³Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.”

Jézus megjelenik Tamásnak.

²⁴Tamás, melléknevén Didimusz, egy a tizenkettő közül, nem volt velük, mikor eljött Jézus.

²⁵A tanítványok azonban megmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő kételkedett: „Ha csak nem látom kezén a szegek nyomát s ha ujjammal a szegek helyét nem érintem és kezemet oldalába nem teszem, nem hiszem.”

²⁶Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is velük. Az ajtók zárva voltak. Eljött Jézus és e szavakkal lépett közéjük: „Békesség nektek!”

²⁷Aztán Tamáshoz fordult: „Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet s tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.”

²⁸Tamás fölkiáltott: „Én Uram, én Istenem!”

²⁹Jézus csak ennyit mondott: „Hittél (Tamás), mert láttál Engem. Boldogok, aki nem látnak, mégis hisznek.”

³⁰Jézus még sok más csodajelet művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek följegyezve ebben a könyvben.

³¹Ezeket azonban azért jegyeztem föl, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.