Szent Kozma és Damján vértanúk

szeptember 26.

Kozma és Damján orvosok voltak és ikertestvérek. Melléknevük, Anargyroi (pénznélküliek) azt sejteti, hogy a szegényeket ingyen gyógyították. A Diocletianus-féle üldözésben lefejezték őket. Ciliciában működtek, de tiszteletük hamar elterjedt Nyugaton is. Ők az orvosok és gyógyszerészek védőszentjei.

Szent Kozma és Damján vértanúkSzent Kozma és Damján vértanúk

Szent Kozma és Damján ikertestvérek, arab orvosok voltak a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt szenvedtek vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az "apostol ingyen-orvosokat" vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül.

Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyilzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult.

Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezekután az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

A vértanúk Isten Fiának tartották Jézust, és ezért bátran odaadták életüket hitükért. Válaszoljam meg magamnak én is Jézus kérdését: kinek tartotok engem? A hitvallás erőt ad az élet küzdelmeihez.

Bővebben

Választható olvasmányok

Bölcs 3,1-9
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.

Mt 10,28-33
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!