Urunk színeváltozása
augusztus 6.
Eredetileg csak a keleti keresztények ülték meg Urunk színeváltozásának ünnepét. III. Kallixtusz pápa általánossá tette annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. Ennek emlékét hirdeti az egész világon a déli harangszó.
A mai napot, Egyházunk, az Úr Színeváltozása ünnepének szenteli. Maga az ünnep tipikusan keleti eredetű, valamikor az V. század során tűnik fel a keleti szír liturgiában, ill. később más keleti liturgiákban is megjelenik. Nyugaton először a IX. században, Spanyolországban kezdik megünnepelni Urunk Színeváltozását.
Jézus megdicsőülésének helye, a régi hagyomány szerint, a Tábor-hegye volt. Ide ment fel három tanítványával: Péterrel, Jakabbal és Jánossal.
Dán 7,9-10. 13-14
Ruhája fehér volt, mint a hó.
vagy
2Pt 1,16-19
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
"A" évben: Mt 17,1-9
Arca ragyogott, mint a nap.
"B" évben: Mk 9,2-10
A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett fia.
"C" évben: Lk 9,28b-36
Míg Jézus imádkozott, arca teljesen átváltozott.