Szent Bonaventura püspök és egyháztanító

július 15.

Bonaventura 1218-ban született Viterbo közelében. Gyermekkorában Assisi Szent Ferenc gyógyította meg súlyos betegségéből, ő adta neki a Bonaventura nevet is. Párizsban tanult. (Akkoriban ott tanult Aquinói Szent Tamás is.) Később ott kapott tanári katedrát is. 25 éves korában a ferences rendbe lépett, amely őt 1257-ben megválasztotta 7. rendfőnökének. 

Szent Bonaventura püspök és egyháztanítóSzent Bonaventura püspök és egyháztanító

Nagy bölcsességgel vezette rendjét haláláig. Őt tekintik a rend második alapítójának. X. Gergely pápa albanói bíboros-püspökké nevezte ki. 45 könyve maradt ránk. Szent Tamás mellett Őt tekintjük a középkor legjelentősebb hittudósának. A II. lyoni egyetemes zsinaton nagy része volt abban, hogy létrejött a görögökkel való unió. Meghalt 1274. július 15-én Lyonban, közvetlenül a zsinat bezárása után.

A Bonaventura név Isten jó tettére, segítségére utal. Isten ma is munkálkodik a világban, de vajon van-e nyitott szemem, hogy meglássam tetteit, és tudok-e hálát adni mindazért, amit Isten tett velem és adott nekem. A bátorság és a leleményesség is Istentől kapott ajándék.

Bővebben

Lelkipásztorok, püspökök miséje, 317. vagy egyháztanítók miséje, 323.

Választható olvasmányok

Ef 3,14-19
Adja meg az Atyaisten, hogy megismerhessétek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét!

Mt 23,8-12
Aki legnagyobb köztetek, legyen a szolgátok.