Szent Mátyás apostol

február 24.

Mátyás ott volt Jézus közelében, és az apostolok által kapott meghívást a tanúságtételre. Jézus közelében lenni, megtartani parancsait, egész életre szóló feladat. Ha kitartunk benne, nekünk is alkalmunk nyílik a tanúságtételre.

Szent Mátyás apostolSzent Mátyás apostol

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig".

Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen őrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnő az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette.

forrás: Hankovszky Miklós

Bővebben

Az Úr szeretetét és kiválasztó jóságát idézi a szentmise kezdőéneke: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, hogy elmenjetek és termést hozzatok, és termésetek maradandó legyen.

FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Úrrá kell lennünk a testünk felett, hogy lelkünk a Megfeszítettnek szolgálhasson. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy tiszta lélekkel vegyünk részt a keresztáldozat megelevenítésén, a szentmise áldozaton.

KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki apostolaidra bíztad evangéliumod örömhírét:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki apostolaidat barátaidnak nevezted:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki elküldted apostolaidat az egész világra, hogy maradandó gyümölcsöt hozzanak:
Uram, irgalmazz!

SZENTLECKE ApCsel 1, 15-15; 20-26
Jézus mennybemenetele után az apostolok sorshúzással kiválasztották Mátyás apostolt, és imádság közben kézfeltétellel ráruházták apostoli hatalmukat Mátyásra. Így az apostolok kollégiumába felvették, és így lett teljes a Tizenkettő száma.

EVANGÉLIUM Jn 15, 9-17
Jézus az apostolokat választotta benső barátaivá és munkatársaivá. Rájuk bízta mindazt, amit az Atyától hallott, és elküldte őket, hogy hirdessék meg: Isten örök szeretettel szereti az embert.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! Urunk, Jézus Krisztus az apostolokra építette Egyházát. Az üdvösség az apostoli Egyházon keresztül nyerhető el. A hűség kegyelmét kérjük közös imával:

  1. Add, Urunk, hogy Egyházadhoz mindig hűségesek maradjunk.
  2. Add, hogy földi Helytartód, a Pápa szavát készséggel fogadják és kövessék az emberek.
  3. Add, hogy püspökeidben az apostolok utódait láthassuk.
  4. Add, Urunk, hogy mi is föltámadásod tanúi lehessünk.
  5. Add, hogy egész életünk önmegtagadásával szolgáljunk Neked, a Megfeszítettnek.
Urunk, Jézus Krisztus! Apostolaidra bíztad az evangélium örömhírét, és feltámadásod tanúivá rendelted őket. Kérünk, erősíts minket, hogy Szent Mátyás apostol tanítását követve, önmegtagadó életünkkel tanúskodjunk mi is Rólad, a Megfeszítettről! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Forrás: Bárdosy Éva
  1. Add, hogy ma sikerüljön a szeretet parancsa szerint élnünk: megfeleljünk a bizalomnak, és barátaiddá növekedjünk, hallgass meg, Urunk!
  2. Hálát adunk az apostoli egyházért, a zarándokúton járó, feléd törekvő népért, amelynek tagjai vagyunk. Tedd választottaidat, az apostolok utódait igazzá, méltóvá azokhoz, akik kezdettől, mindig veled jártak a földön, és életüket adták a hitért, hallgass meg, Urunk!
  3. Minden választásunk, döntésünk Szentlélek vezérelte legyen! Hallgass meg, Urunk!
  4. Tartsd ébren a Szentlélek vezetése iránti érzékenységet a mai egyházban is! Hogy mi, a Te néped éberen virrasztva, imádkozva és böjtölve készüljünk a lakodalomra, amíg újra el nem jössz, amíg velünk nem maradsz mindörökre! Hallgass meg, Urunk!
  5. Hogy örömmel járjunk az önfeláldozó élet útján a nyomodban, és mai munkánk ízes gyümölcsöt teremjen, hallgass meg, Urunk!
  6. Add, hogy az örömteli engedelmességben is jó tanítványaidnak bizonyuljunk, és megmaradhassunk szeretetedben, hallgass meg, Urunk!
  7. Legyen boldog nevenapja ma minden Mátyás nevű testvérünknek! Hallgass meg, Urunk!