Rózsafüzér Királynője
október 7.
A törökök feletti lepantói győzelem (1571. október 7.) emlékére Szent V. Piusz pápa rendelte el ezt az ünnepet 1573-ban. 1716-ban vették fel a római kalendáriumba és 1913-ban helyezték október 7-re, a győzelem évfordulójára.V. Szent Piusz pápa a csatát segítendő a rózsafüzért imádkozta, közben látomása volt, mégpedig a győzelmet látta. Valóban, délben a szél megfordult, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.
A pápa a győzelem tiszteletére engedélyezte az ünnepet. 1716-ban Péterváradnál is a rózsafüzér imádkozása segített győzelemre. XIII. Gergely pápa elrendelte az ünnepet, XI. Kelemen pápa az egész egyházra kiterjesztette.
Hálaünnep a mai, Mária közbenjárásáért, az Isten segítségéért. Máriával együtt újra meg akarjuk erősíteni az igent az Isten akaratára. A rózsafüzér imádságában pedig, Jézus életéről elmélkedve, Isten iránti szeretetünkben szeretnénk megerősödni.
Vigyázz! Imádságos lelkület nélkül nem élhetsz teljes értékű életet! Ismerd meg, és imádkozd a Szentolvasót.
- Rózsafüzér királynéja, édesanyánk kegyes szűz.
Kész már az ékes koszorú, mit néped fejedre tűz
Árva nemzet fonta néked, kívüled nincs támasza,
Zárd be védő karjaidba, nagyhatalmú szűzanya - Öröm kevés jutott nekünk, keserű a kenyerünk.
Fájó panasz, kínos sóhaj, bús gyötrelmes életünk.
Örvendező szűz Mária mosolyt küldjél mireánk.
Oszlik az éj hajnal hasad fényben úszik szép hazánk. -
Fiad keresztje tövében vért hullattál könnyezve,
Bú s fájdalom a lelkedet, szíved hét tőr vérezte.
Óh, fájdalmas Szűz Mária vérző szíved harmatja,
Hulljon a kereszt tövében veled síró magyarra. -
Mint hazánknak Nagyasszonya égi trónon a helyed,
Az angyalok s Magyar szentek zengnek hozsannát Neked.
Dicsőséges Szűz Mária Kinek Jézus a fia,
Add, hogy ismét felviruljon szép kerted Pannónia.
- Kárpátok az, ahol könnyből fakad minden kis virág,
Erdély bércein is, ahol gyászt öltött fel a világ.
Magyaroknak csonka földjén fonjon össze szív s lélek,
Rózsafüzér Királynéja esdve kér Magyar néped.
ApCsel 1,12-14
Krisztus tanítványai Máriával, Jézus anyjával imádkoztak.
Lk 1,26-38
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjává.