Remete Szent Pál

január 15.

Csábító, hogy küzdelmünket egészen másra hagyjuk, és nem tegyünk erőfeszítést a sikerért. Csábító, hogy mindent Istenre hagyjunk, és magunk csak várjuk a sült galambot. Isten segítsége nem marad el, ha az ember alázattal kéri, és minden tőle telhetőt megtesz.

Remete Szent PálRemete Szent Pál

A thébai remeték atyja. A Déciusz-féle üldözéskor (250) a thébai hegyek közé menekült, és ott egy sziklabarlangban hatvan évig élt minden embertől távol: elmélkedésben és önmegtagadásban, míg 113 éves korában a 96 éves Remete Szent Antal rá nem talált. Legendás életének történetét Szent Jeromos írta le. Holttestét 1381-ben Nagy Lajos királyunk megkapta Velencétől, és a budaszentlőrinci pálos kolostorban helyezték el, amely a Remete Szent Pálról nevezett Pálos rend központi háza volt.

Szent Jeromos írja róla, hogy Egyiptomban, gazdag családba született, szüleit fiatalon, már 15 évesen elveszítette. 249 körül a Décius-féle üldözés elől a thébai hegyek közé menekült, mert a vértanúsághoz nem érzett magában elegendő erőt, ugyanis sógora a vagyon megszerzése érdekében fel szándékozott jelenteni őt..

Itt az emberektől távol, a pusztában egy barlangban élt, sokat böjtölt, sok önmegtagadást vállalt, sokat imádkozott és elmélkedett. Szándéka volt az üldözés időszaka után visszatérni szülőföldjére, de megszeretve a magányt, meg az állatokat, ott maradt a pusztában, összesen kilencven évet élt itt.

Közelében más remeték is éltek, de nem tudott róluk. Nem sokkal halála előtt, álmában kapott jel hatására találkozott Remete Szent Antallal. 340 táján halt meg. Szent Antal temette el Pált, a legenda szerint két oroszlán ásta ki számára a sírgödrét.

Testét 1169-ben Tébából Konstantinápolyba vitték, 1240-ben pedig onnan a velenceiek vitték el városukba. 1381-ben Velencéből Nagy Lajos uralkodása idején a pálosok budaszentlőrinci kolostorába került.

Az ő nevét vette fel a pálos rend, az egyetlen magyar alapítású, Boldog Özséb által alapított szerzetesrend. Remete Szent Pált és történetét a budapesti Egyetemi Templomban a pálosok által készített képek, szobrok, faragványok ábrázolják. A templom berendezését és díszítését a pálosok készítették.

Az imádság a keresztény ember életformája. Jézus példát adott, hogy kell egyedül lennem Istennel, csendben, magányban. A remeték egész életükre vállalják ezt az életformát. Nekünk a városban kell megtalálnunk időnként pusztai magányunkat.

Bővebben

Méltán alkalmazható reá a Zsoltáros szava:
Az igaz ember virágzik, mint a pálma, megsokasodik, mint Libanon cédrusa. Az Úr házában vert gyökeret, Isten házának csarnokaiban

FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Mindannyian sajátos hivatást kaptunk az Úrtól. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy maradék nélkül tölthessük be hivatásunkat.

KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki szegénységben jöttél a világra:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki teljes függetlenséget kívánsz követőidtől:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki Országodba hívtál minden jószándékú embert:
Uram, irgalmazz!

Választható olvasmányok

Fil 3, 8-14
Törekszem a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, melyet Isten onnan felülről adott Jézus Krisztusban.

Mt 11, 25-30
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elől, de feltárta a kicsinyeknek.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Imádkozzunk, Testvéreim, Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy gyújtsa meg szívünkben a mennyek Országa titkai iránti érdeklődést és vonzódást.

  1. Add, Urunk, hogy egész érdeklődésünket kitöltse a mennyei titkok ismeretének vágya.
  2. Adj erőt, hogy szabadok legyünk a földiek vonzásától.
  3. Adj kitartást, hogy állhatatosan törekedjünk az égiek felé.
  4. Add, hogy az emberi véleményektől függetlenül, mindvégig megmaradjunk a jóban.
  5. Add, hogy a lélek elmélyedő vágya kiteljesedjék az Isten-látás szemléletében.
Urunk, Jézus Krisztus! Te mindenkit magadhoz akartál vonzani, hogy az örök élet igazságaira tanítsad. Kérünk, add, hogy Remete Szent Pál közbenjárására és példájára, a lelkieket mi is mindennél többre értékeljük, és a mennyeiek szemléletében elnyerjük a bölcsesség ajándékát Tőled, Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.
Istenünk, ki az első remetét, Szent Pált, aki e világ zűrzavarából visszavonult a pusztai magányba, a mai napon vetted föl az angyalok társaságába, kérünk, közbenjárására tisztíts meg a világ minden szennyétől, és mennyei ajándékoddal szentelj meg minket! (Régi pálos misekönyvből.)