Beer Miklós váci megyéspüspök nyitja meg az - önállóságuk 100. évfordulóját ünneplő - magyar jezsuiták jubileumi hetét szeptember 13-án 18 órakor a budapesti Jézus Szíve-templomban (VIII., Mária u. 25.). A szeptember 20-ig tartó rendezvénysorozat keretében a cigány-magyar megbékélésért mutat be szentmisét Székely János esztergom-budapesti segédpüspök a Mária utcai templomban szeptember 16-án 18 órakor. Az MKPK cigánypasztorációért felelős püspöke ezután, 19.15-től a cigányság jövőjéről és a cigánymisszió lehetőségeiről folytatott kerekasztal-beszélgetésen vesz részt, amelyet a szintén e területen missziót teljesítő Hofher József SJ vezet. További részletek
TalálkozóErdő Péter bíboros nyitja meg a Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága című időszaki kiállítást és a Szakrális Művészetek Hetét a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptember 18-án 15 órakor. A Szakrális Művészetek Hete honlapja
TalálkozóJuliusz Janusz érsek, apostoli nuncius mutat be szentmisét a XV. Nemzeti Katonai Zarándoklat és 3. Családi Nap keretében szeptember 19-én 11 órakor a budakeszi-makkosmáriai kegytemplomban. Szentbeszédet mond Bíró László tábori püspök.
TalálkozóSpányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutat be hálaadó szentmisét a Máltai Lovagrend tagjainak jelenlétében a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kápolnájában szeptember 19-én 15 órakor. A csaknem húsz éve folyó kastélyrekonstrukció során tíz évvel ezelőtt készült el a felújított kápolna, melyet akkor Takács Nándor megyéspüspök szentelt fel.
TalálkozóVarga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója mutatja be a Királylányok messzi földről című kiállítást a Szakrális Művészetek Hete keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptember 19-én 15 órakor. A program korlátozott létszámban látogatható, előzetes jelentkezésre szeptember 1-jétől a 327-7773-as telefonszámon nyílik lehetőség.
TalálkozóBalás Béla kaposvári megyéspüspök szenteli fel az egyházmegye első cigány kápolnáját szeptember 19-én 11 órakor a Somogy megyei Pálmajorban.
TalálkozóErdő Péter bíboros mutat be szentmisét az Isteni Megváltóról nevezett Nővérek alapításának 160. évfordulóján az egykori soproni anyaház (Táncsics u. 4.) templomában szeptember 19-én 11 órakor.
TalálkozóBeer Miklós váci megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét a cserkészek zarándoklatán, szeptember 19-én, a Fájdalmas Szűzanya búcsúnapján 11 órakor Mátraverebély-Szentkúton.
Találkozó