Kedves Testvérek!
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat, mely Krisztusban egyesült szíveket, kiengesztelődött közösségeket, valamint mindenkitől nagylelkű és bizalommal teli együttműködésre való készséget igényel.
Amikor elgondolkodunk azon, hogy Krisztusban egyek és a
küldetésben egységben vagyunk, engedjük, hogy az isteni
kegyelem vezessen és inspiráljon bennünket, hogy „megújítsuk
magunkban a misszionáriusi hivatás tüzét”, és együtt haladjunk
előre az evangelizáció iránti elköteleződésben, az Egyház
történetének „új missziós korszakában” (Homília a missziós
világ és a migránsok jubileuma alkalmából bemutatott szentmisén,
2025. október 5.).
1. Egyek Krisztusban. Őbenne és a testvérekkel egységben élő
misszionárius tanítványok
A misszió középpontjában a Krisztussal való egyesülés misztériuma
áll. Szenvedése előtt Jézus így imádkozott az Atyához: „Legyenek
mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy
legyenek ők is eggyé bennünk” (Jn 17,21). Ezekben a szavakban
feltárul az Úr Jézus legmélyebb vágya, és egyúttal az Egyháznak, a
tanítványi közösségnek az identitása: olyan közösség, amely a
Szentháromságból ered, a Szentháromságból és a Szentháromságban
él, az emberek közötti testvériségnek és a minden teremtménnyel
való harmóniának szolgálatában.
A keresztény lét elsősorban nem gyakorlatok vagy eszmék
összességét jelenti: olyan élet, amelyben Krisztussal egységben
vagyunk, és részesülünk abban a fiúi kapcsolatban, amelyet ő az
Atyával a Szentlélekben él. Ez azt jelenti, hogy Krisztusban
maradunk, mint ahogyan a szőlővesszők a szőlőtőn (vö. Jn 15,4), és
a Szentháromság életébe merülünk. Ebből az egységből fakad a
hívőket összekapcsoló közösség, és ebből születik minden missziós
termékenység. Igen, „a közösség a küldetés forrása és gyümölcse”,
amint Szent II. János Pál tanította (Christifideles laici apostoli
buzdítás, 32).
Ezért az Egyház elsődleges missziós felelőssége, hogy megújítsa
és elevenen tartsa tagjai között a lelki és testvéri egységet. Sok
helyzetben tapasztalunk konfliktusokat, polarizációt, meg nem
értést vagy kölcsönös bizalmatlanságot. Amikor ez közösségeinkben
is előfordul, gyengíti tanúságtételünket. Az az evangelizációra
irányuló küldetés, amelyet Krisztus a tanítványokra bízott,
mindenekelőtt kiengesztelődött és közösségre vágyó szíveket
igényel. Ennek fényében fontos, hogy megerősítsük az egységre
törekvést minden keresztény Egyházzal, megragadva a niceai zsinat
1700. évfordulójának közös megünneplése által kínált lehetőségeket
is.
Végül – de nem kevésbé fontos – az „egyek Krisztusban” lét arra
hív bennünket, hogy tekintetünket mindig az Úrra irányítsuk, hogy
valóban ő legyen személyes és közösségi életünk középpontja, ő
legyen minden szó, cselekedet és személyek közötti kapcsolat
középpontja, hogy így őszinte csodálkozással mondhassuk: „Élek, de
már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). Ez Isten
igéjének kitartó hallgatásában és a szentségek közvetítette
kegyelemben válik lehetővé, hogy így élő kövei legyünk az
Egyháznak, mely arra kap ma meghívást, hogy befogadja és
megvalósítsa a II. vatikáni zsinat és az azt követő pápai
tanítóhivatal alapvető ösztönzéseit, különösen Ferenc pápa
tanítását. „Mi ugyanis – amint Szent Pál mondja – nem magunkat
hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat” (2Kor 4,5). Ezért
megismétlem Szent VI. Pál szavait: „Addig nem lehet szó teljes
értékű evangelizációról, amíg nem hirdetjük a názáreti Jézusnak,
Isten Fiának nevét és tanítását, életét és ígéreteit, országát és
misztériumát” (Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 22).
A hiteles evangelizációnak ez a folyamata minden keresztény
szívében kezdődik, hogy azután az egész emberiségre kiterjedjen.
Ezért minél inkább eggyé válunk Krisztusban, annál inkább tudjuk
teljesíteni együtt azt a küldetést, amelyet ő ránk bíz.
2. Egységben a küldetésben. Hogy a világ higgyen az Úr
Krisztusban
A tanítványok egysége nem öncélú, hanem a küldetésre irányul.
Jézus szavai világosan rámutatnak: „hogy elhiggye a világ, hogy te
küldtél engem” (Jn 17,21). Az evangélium hirdetése a
kiengesztelődött, testvéri és szolidáris közösség tanúságtételében
találja meg teljes közvetítő és megszólító erejét.
Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni Boldog Paolo Manna
jelmondatát: „Az egész Egyház az egész világ megtéréséért.” Ez
tömören fejezi ki azt az eszményt, amely 1916-ban a Pápai Missziós
Unió megalapítását ihlette. Az alapítás 110. évfordulójának
alkalmából áldásomat küldöm, és elismerésemet fejezem ki azért az
elkötelezettségért, amellyel a papok, a megszentelt személyek és a
világi hívők missziós lelkületét élteti és formálja, előmozdítva
az összes evangelizáló erő egyesítését. Ugyanis egyetlen
megkeresztelt ember sem érezheti magát kívülállónak vagy
közömbösnek a misszióval szemben: mindenki, saját hivatása és
életállapota szerint, részt vesz abban a nagy műben, amelyet
Krisztus az Egyházára bíz. Amint Ferenc pápa többször is
emlékeztetett, az evangélium hirdetése mindig közösen végzett,
közösségi, szinodális cselekvés.
Ezért egységben lenni a küldetésben azt jelenti, hogy őrizzük és
tápláljuk a közösségi lelkiséget és a missziós együttműködést. E
magatartásban nap mint nap növekedve Isten kegyelmével
megtanuljuk, hogy testvéreinkre egyre inkább a hit szemével
tekintsünk, örömmel felismerjük a jót, amelyet a Lélek kiben-kiben
ébreszt, gazdagságként fogadjuk el a sokféleséget, hordozzuk
egymás terheit, és mindig a Fentről jövő egységet keressük. Hiszen
mindnyájunknak együtt egyetlen küldetésünk van, minthogy „egy az
Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten, mindnyájunk Atyja,
aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van”
(vö. Ef 4,5–6). Ez a lelkiség alkotja a misszionáriusi
tanítványság mindennapi formáját, és segít visszanyerni az Egyház
evangelizáló küldetésének egyetemes látásmódját, túllépve az
erőfeszítések széttagoltságán és a pártoskodó megosztottságon –
„Pálé”, „Apollóé” – az egyetlen Úr követői között (vö. 1Kor
1,10–12).
A missziós egységet természetesen nem uniformizált egységként
kell érteni, hanem a különböző karizmák egy célra irányulásaként,
ez a cél pedig az, hogy láthatóvá tegyük Krisztus szeretetét, és
mindenkit meghívjunk a vele való találkozásra. Az evangelizáció
akkor valósul meg, amikor a helyi közösségek együttműködnek
egymással, és amikor a kulturális, lelki és liturgikus különbségek
teljesen és harmonikusan fejeződnek ki ugyanabban a hitben. Ezért
bátorítom az egyházi intézményeket és közösségeket, hogy erősítsék
az egyházi missziós közösség tudatát, és kreatívan dolgozzák ki az
egymás közötti együttműködés konkrét útjait a küldetésért és a
küldetésben.
Ezzel kapcsolatban köszönetet mondok a Pápai Missziós
Műveknek a missziós együttműködés szolgálatáért, amelyet
hálával tapasztaltam már perui szolgálatom idején is. Ezek a művek
– a Hitterjesztés Műve, a Szent Gyermekség Missziós
Műve, a Szent Péterről nevezett Pápai Missziós Mű és a
Missziós Unió – továbbra is táplálják és formálják a hívők
missziós tudatát kicsiktől nagyokig, s egy imádságos és
szeretetszolgálati hálózatot mozdítanak elő, mely összekapcsolja
az egész világon elterjedt közösségeket. Figyelemre méltó, hogy a
Hitterjesztés Művének alapítója, Boldog Pauline Marie
Jaricot, kétszáz évvel ezelőtt létrehozta az Élő Rózsafüzért,
amely ma is egymástól távol élő hívők sokaságát kapcsolja össze
imacsoportokban, hogy minden lelki és missziós szándékért
imádkozzanak. Emlékezzünk továbbá arra is, hogy éppen a
Hitterjesztés Művének javaslatára XI. Piusz 1926-ban bevezette a
missziók világnapját. A világnapon összegyűjtött adományokat pedig
minden évben ez a mű osztja szét a pápa nevében az Egyház
missziójának különböző szükségleteire. A négy mű tehát együtt,
ugyanakkor mindegyik a maga sajátossága szerint ma is értékes
szerepet tölt be az egész Egyház életében. Élő jelei az egyházi
missziós egységnek és közösségnek. Mindenkit arra hívok, hogy
hálás lélekkel működjön együtt velük.
3. A szeretet küldetése. Isten hűséges szeretetének hirdetése,
megélése és továbbadása
Ha az egység a misszió előfeltétele, a szeretet a misszió lényege.
Az örömhír, amelyet küldetésünk szerint a világnak hirdetnünk
kell, nem elvont eszmény, hanem Isten hűséges szeretetének
evangéliuma, amely Jézus Krisztus arcában és életében öltött
testet.
A tanítványok és az egész Egyház küldetése Krisztus küldetésének
folytatása a Szentlélekben: ez a küldetés a szeretetből születik,
ezt a küldetést a szeretetben élik meg, és ez a küldetés a
szeretethez vezet el. Maga az Úr is, a főpapi imájában, melyet az
kínszenvedése előtt Atyához intézett, miután a tanítványok
egységéért könyörgött, befejezésül ezt mondja: „A szeretet,
amellyel engem szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek” (Jn
17,26). Az apostolok is Krisztus szeretetétől indíttatva és
Krisztusért evangelizáltak (vö. 2Kor 5,14). Ugyanígy az évszázadok
során keresztények, vértanúk, hitvallók, misszionáriusok sokasága
adta életét, hogy ezt az isteni szeretetet megismertesse a
világgal. Így folytatódik az Egyház evangelizáló küldetése a
Szentléleknek, a szeretet Lelkének vezetése alatt az idők
végezetéig.
Ezért különösen is szeretnék köszönetet mondani korunk ad
gentes misszionáriusainak: ők olyan személyek, akik Xavéri
Szent Ferenchez hasonlóan elhagyták szülőföldjüket, családjukat,
elhagytak minden biztonságot azért, hogy hirdessék az
evangéliumot, elvigyék Krisztust és az ő szeretetét gyakran nehéz,
szegény, konfliktusok sújtotta helyekre és távoli kultúrák
számára. Örömmel adják oda magukat a nehézségek és az emberi
korlátok ellenére is, mert tudják, hogy Krisztus maga az ő
evangéliumával a legnagyobb kincs, amelyet meg lehet osztani
másokkal. Kitartásukkal tanúsítják, hogy Isten szeretete erősebb
minden akadálynál. A világnak ma is szüksége van Krisztusról
bátran tanúságot tevő emberekre, és az egyházi közösségeknek ma is
szükségük van új misszionáriusi hivatásokra, amelyeket mindig
szívünkön kell viselnünk, és amelyekért szüntelenül imádkoznunk
kell az Atyához. Adja meg nekünk, hogy legyenek olyan fiatalok és
felnőttek, akik készek mindent elhagyni, hogy Krisztust az
evangelizáció útján kövessék egészen a föld legvégső határáig!
Csodálattal tekintve a misszionárius férfiakra és nőkre külön
felhívással fordulok az egész Egyházhoz: mindannyian egyesüljünk
velük az evangelizáló küldetésben Krisztust követő életünk
tanúságtételével, az imádság által és a missziók javára nyújtott
hozzájárulással. Tudjuk, gyakran előfordul, hogy „a Szeretetet nem
szeretik”, amint Assisi Szent Ferenc mondta, akire halálának 800.
évfordulóján különös figyelemmel tekintünk. Engedjük, hogy
megérintsen bennünket az a vágya, hogy az Úr szeretetében éljen és
azt továbbadja közel- és távollévőknek, mert – amint mondta –
„annak szeretetét, aki minket nagyon szeretett, nekünk is nagyon
szeretnünk kell” (Szent Bonaventura: Szent Ferenc élete.
Legenda maior, IX. fejezet, 1, Szent István Társulat,
Budapest, 2015, 119). A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz
buzgósága is ösztönözzön bennünket, aki elhatározta, hogy halála
után is folytatja küldetését; így fogalmazott: „A mennyben is
ugyanazt kívánom, mint a földön: Szeressem Jézust és
megszerettessem őt” (Levél Bellière abbénak, 1897. február
24., in Lisieux-i Szent Teréz: Levelek paptestvéreimnek, Sarutlan
Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2008, 46).
E tanúságtételektől indítva mindannyian törekedjünk arra, hogy –
ki-ki a saját hivatása és a kapott ajándékai szerint –
hozzájáruljunk az evangelizáció nagy küldetéséhez, amely mindig a
szeretet műve. Imádságaitok és konkrét támogatásotok, különösen a
missziók világnapja alkalmából, nagy segítséget jelentenek abban,
hogy Isten szeretetének evangéliuma mindenkihez eljusson,
különösen a legszegényebbekhez és a leginkább rászorulókhoz.
Minden adomány, még a legkisebb is, a bennünket összekötő missziós
közösség jelentős cselekedetévé válik. Ezért ismét kifejezem
szívből jövő köszönetemet „mindazért, amit tenni fogtok, hogy
segítsetek nekem abban, hogy segíthessek a világ minden részén
szolgáló misszionáriusoknak” (Videóüzenet a missziók 2025. évi
világnapjára). És hogy előmozdítsam az egymással való lelki
közösséget, áldásommal együtt adom nektek ezt az egyszerű
imádságot:
Mennyei Atyánk, segíts bennünket, hogy egyek legyünk Krisztusban, az ő szeretetében gyökerezve, amely egyesít és megújít bennünket! Add, hogy az Egyház valamennyi tagja egységben legyen a küldetésben, készségesen kövesse a Szentlélek indításait, bátran tegyen tanúságot az evangéliumról, és nap mint nap hirdesse és megjelenítse minden teremtmény iránti hűséges szeretetedet!
Áldd meg a misszionáriusokat, támogasd őket fáradozásaikban, őrizd meg őket a reményben!
Mária, missziók királynője, kísérd evangelizáló munkánkat a világ minden táján: tégy bennünket a béke eszközeivé, és add, hogy az egész világ felismerje Krisztusban az üdvözítő világosságot! Ámen.
Kelt a Vatikánban, 2026. január 25-én, az évközi idő III. vasárnapján, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén.
XIV. Leó pápa
