Kedves Testvéreim!
A most következő tömegtájékoztatási világnap témája – „A pap és a lelkipásztori szolgálat a digitális világban: az új kommunikációs eszközök az Ige szolgálatában” – igen jól kapcsolódik a papság évéhez, és egy széleskörű, ugyanakkor kényes lelkipásztori területet helyez előtérbe, a kommunikáció és a digitális világ területét, mely új lehetőségeket kínál a pap számára az Ige szolgálatának gyakorlásához. A modern kommunikációs eszközök már jó ideje a mindennapi eszközeink közé tartoznak, az egyházi közösségek ezeken keresztül is megjelennek és kapcsolatot teremtenek a területükön élőkkel, és gyakran ezek segítségével folytatnak szélesebb körű párbeszédet. Azonban ezeknek az eszközöknek a közelmúltban történt robbanásszerű elterjedése és jelentős hatása miatt egyre fontosabb és hasznosabb a papi szolgálatban való használatuk.
A pap elsődleges feladata, hogy Krisztust hirdesse, Isten testté lett Igéjét, és a szentségeken keresztül közvetítse azt a sokoldalú isteni kegyelmet, amely az üdvösséget hordozza. Az Ige által egybegyűjtve, az egyház annak a közösségnek a jele és eszköze, amelyet Isten hoz létre az emberrel, és minden pap arra hivatott, hogy ezt a közösséget építse Benne és Vele. Ebben áll a papi küldetés legfőbb méltósága és szépsége, s kiváltságos módon valósul meg benne Pál apostol megállapítása: „Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. … Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” (Róm 10, 11.13-15).
Ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adjunk ezekre a kérdésekre a mai nagy kulturális változások világában, melyeket különösképpen is tapasztalunk a fiatalok körében, immár elengedhetetlen, hogy felhasználjuk az új technológiai vívmányok által megnyitott kommunikációs utakat. A digitális világ azáltal, hogy olyan eszközöket bocsát rendelkezésünkre, melyek szinte korlátlan kifejezőképességet tesznek lehetővé, jelentős távlatokat nyit a páli buzdítás megvalósításához: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16). Ezeknek az eszközöknek az elterjedésével tehát az igehirdetés felelőssége nemcsak nő, hanem sürgetőbbé válik, motiváltabb és hatékonyabb elkötelezettséget igényel. Ebben a helyzetben a pap, mondhatnánk egy „új történet” kezdetén áll: a modern technológiák minél intenzívebb kapcsolatokat teremtenek, és a digitális világ minél inkább kitágítja határait, ő annál inkább arra hivatott, hogy pasztorális szempontból foglalkozzon velük, és még többet tegyen azért, hogy ezeket az eszközöket az Ige szolgálatába állítsa.
Mindazonáltal a multimédia elterjedt használata, a kommunikációs eszközök széles skálájú „funkciós billentyűi” azt a veszélyt hordozhatják, hogy ezek használata pusztán abból az igényből fakadjon, hogy ott megjelenjünk és az internetet – tévesen – csupán egy elfoglalandó térnek tekintsük. A papoknak azonban tudniuk kell úgy jelen lenni a digitális világban, hogy folytonosan hűek maradnak az evangéliumi üzenethez. Szükséges ez ahhoz, hogy meg tudják valósítani animátori szerepüket a közösségekben, amelyek immár egyre gyakrabban jelennek meg a digitális világ csatornáin keresztül, és úgy hirdessék az evangéliumot, hogy a hagyományos eszközök mellett felhasználják az új generációs audiovizuális eszközöket is (fotó, videó, animáció, blog, honlapok), amelyek a párbeszéd egészen új lehetőségeit jelentik, és hasznos eszközök az evangelizációhoz és a hitoktatáshoz is.
A modern kommunikációs eszközökön keresztül a pap megismertetheti az egyház életét, segíthet a mai embernek, hogy felfedezze Krisztus arcát. Ez akkor valósulhat meg, ha a képzéstől kezdve elsajátítja e technológiák hozzáértő, megfelelő használatát, és alapos teológiai ismeretekkel és az Úrral való folytonos párbeszédben gyökerező, erőteljes papi lelkiséggel ötvözi. A digitális világgal való kapcsolatában a pap megszentelt szívének jobban kell érvényesülnie, mint a médiában való jártasságának. Ez nemcsak lelkipásztori munkájának ad lendületet, hanem lélekkel telíti a világháló folytonos kommunikációs áramlását is.
A digitális világban is meg kell mutatkoznia annak, hogy Isten irántunk való szeretetteljes figyelme, mely Krisztusban nyilvánul meg, nem egy múltbéli dolog, és nem is tudományos elmélet, hanem egészen konkrét és aktuális valóság. A digitális világban végzett pasztorációnak ugyanis meg kell tudni mutatnia korunk emberének és az eltévedt emberiségnek, hogy „Isten közel van; hogy Krisztusban mindannyian egymáshoz tartozunk” (XVI. Benedek pápa: Beszéd a Római Kúriához 2009 karácsonyán, L’Osservatore Romano, 2009. december 21-22., 6. o.).
A digitális eszközök terén jártas Isten emberénél ki tudna jobban olyan pasztorációt kibontakoztatni és megvalósítani, amely élővé és időszerűvé teszi Istent a mai világban, bemutatja a múlt vallási bölcsességét, mint olyan gazdagságot, amelyből meríteni lehet ahhoz, hogy méltón éljük a jelent, és megfelelő módon építsük a jövőt? Aki Istennek szenteltként a média területén dolgozik, annak az a feladata, hogy egyengesse az utat új találkozásokhoz úgy, hogy mindig biztosítja az emberi kapcsolat minőségét, a személy és valódi lelki szükségletei iránti figyelmet; megmutatva a korunk digitális világában élő embereknek azokat a jeleket, melyek szükségesek az Úr felismeréséhez; alkalmat teremtve, hogy ránevelődjenek a várakozásra és a reményre, és közeledjenek Isten Igéjéhez, mely megment és segíti az ember teljes fejlődését. Isten Igéje ily módon egyenes utat tud találni az új digitális teret átszelő utak sűrű kereszteződései között, és meg tudja erősíteni, hogy Istennek joga van jelen lenni minden korban, azért hogy a kommunikáció új formái között Ő előrehaladhasson a városok utcáin, megállhasson a házak és a szívek küszöbén, és elismételje: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20).
Tavalyi üzenetemben arra bátorítottam a kommunikációs folyamatok felelőseit, hogy mozdítsák elő az emberi személy méltósága és értéke iránti tisztelet kultúráját. Ez az egyik út, amelyen az egyház arra hivatott, hogy napjaink „digitális kontinensén” a „kultúra diakóniáját” gyakorolja. Az evangéliummal a kezünkben és szívünkben meg kell erősítenünk, hogy itt az ideje olyan utak előkészítésének is, amelyek Isten Igéjéhez vezetnek, nem elhanyagolva, hogy különleges figyelmet szenteljünk a keresőknek, sőt az evangelizáció első lépéseként gondoskodjunk keresésük ébren tartásáról. Attól a pillanattól kezdve, hogy az új kommunikációs eszközök lehetővé teszik a kapcsolatteremtést valamennyi vallás híveivel, nem hívőkkel és más kultúrájú emberekkel, a digitális világban végzett pasztorációnak azokra is oda kell figyelnie, akik nem hisznek, akik bizalmatlanok és szívükben ott van az abszolút és az el nem múló igazság iránti vágy. Ahogy Izajás próféta is elképzelte az imádság házát minden nép számára (vö. Iz, 56,7), talán feltételezhetjük, hogy az Internet teret teremthet – a jeruzsálemi templom külső udvarához hasonlóan – azok számára is, akik még nem ismerik Istent?
Az új technológiák fejlődése és az egész digitális világ a maga összetettségében, óriási erőforrást jelentenek az egész emberiség számára és minden egyes ember számára is, valamint ösztönzést a véleménycserére és a párbeszédre. Ezek mindemellett nagy lehetőséget jelentenek a hívők számára is. Egyik út se lehet kizárva ugyanis annak, aki a feltámadt Krisztus nevében arra törekszik, hogy egyre közelebb kerüljön a másik emberhez. Az új média pasztorális szempontból határtalan és mindig új távlatokat nyit a papok számára, melyek arra ösztönzik őket, hogy kiemeljék az egyház egyetemes dimenzióját egy nagy kiterjedésű, konkrét közösség megvalósulásának érdekében; hogy tanúságot tegyenek a mai világban arról a mindig új életről, mely Jézus, az örök Fiú evangéliumának hallgatásából fakad, aki közénk jött, hogy üdvözítsen minket. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a papi szolgálat termékenysége mindenekelőtt abból fakad, hogy az imádságban találkozunk Krisztussal és hallgatjuk őt; hirdetjük őt a szentbeszéddel és életünk tanúságtételével; megismerjük, szeretjük és ünnepeljük őt a szentségekben, legfőképpen a szent Eucharisztiában és a bűnbocsánat szentségében.
Titeket, kedves paptestvéreim ismét arra hívlak, hogy bölcsességgel ragadjátok meg a modern kommunikáció kínálta egyedülálló lehetőségeket. Az Úr tegyen benneteket a jó hír szenvedélyes hirdetőivé a jelenlegi kommunikációs eszközök által megteremtett új „agórán” is.
Ezekkel a jókívánságokkal kérem rátok Isten Anyjának és a szent ars-i plébánosnak védelmét, és adom mindannyiótokra apostoli áldásomat.
Vatikán, 2010. január 24. Szalézi Szent Ferenc ünnepén
A most következő tömegtájékoztatási világnap témája – „A pap és a lelkipásztori szolgálat a digitális világban: az új kommunikációs eszközök az Ige szolgálatában” – igen jól kapcsolódik a papság évéhez, és egy széleskörű, ugyanakkor kényes lelkipásztori területet helyez előtérbe, a kommunikáció és a digitális világ területét, mely új lehetőségeket kínál a pap számára az Ige szolgálatának gyakorlásához. A modern kommunikációs eszközök már jó ideje a mindennapi eszközeink közé tartoznak, az egyházi közösségek ezeken keresztül is megjelennek és kapcsolatot teremtenek a területükön élőkkel, és gyakran ezek segítségével folytatnak szélesebb körű párbeszédet. Azonban ezeknek az eszközöknek a közelmúltban történt robbanásszerű elterjedése és jelentős hatása miatt egyre fontosabb és hasznosabb a papi szolgálatban való használatuk.
A pap elsődleges feladata, hogy Krisztust hirdesse, Isten testté lett Igéjét, és a szentségeken keresztül közvetítse azt a sokoldalú isteni kegyelmet, amely az üdvösséget hordozza. Az Ige által egybegyűjtve, az egyház annak a közösségnek a jele és eszköze, amelyet Isten hoz létre az emberrel, és minden pap arra hivatott, hogy ezt a közösséget építse Benne és Vele. Ebben áll a papi küldetés legfőbb méltósága és szépsége, s kiváltságos módon valósul meg benne Pál apostol megállapítása: „Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. … Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” (Róm 10, 11.13-15).
Ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adjunk ezekre a kérdésekre a mai nagy kulturális változások világában, melyeket különösképpen is tapasztalunk a fiatalok körében, immár elengedhetetlen, hogy felhasználjuk az új technológiai vívmányok által megnyitott kommunikációs utakat. A digitális világ azáltal, hogy olyan eszközöket bocsát rendelkezésünkre, melyek szinte korlátlan kifejezőképességet tesznek lehetővé, jelentős távlatokat nyit a páli buzdítás megvalósításához: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16). Ezeknek az eszközöknek az elterjedésével tehát az igehirdetés felelőssége nemcsak nő, hanem sürgetőbbé válik, motiváltabb és hatékonyabb elkötelezettséget igényel. Ebben a helyzetben a pap, mondhatnánk egy „új történet” kezdetén áll: a modern technológiák minél intenzívebb kapcsolatokat teremtenek, és a digitális világ minél inkább kitágítja határait, ő annál inkább arra hivatott, hogy pasztorális szempontból foglalkozzon velük, és még többet tegyen azért, hogy ezeket az eszközöket az Ige szolgálatába állítsa.
Mindazonáltal a multimédia elterjedt használata, a kommunikációs eszközök széles skálájú „funkciós billentyűi” azt a veszélyt hordozhatják, hogy ezek használata pusztán abból az igényből fakadjon, hogy ott megjelenjünk és az internetet – tévesen – csupán egy elfoglalandó térnek tekintsük. A papoknak azonban tudniuk kell úgy jelen lenni a digitális világban, hogy folytonosan hűek maradnak az evangéliumi üzenethez. Szükséges ez ahhoz, hogy meg tudják valósítani animátori szerepüket a közösségekben, amelyek immár egyre gyakrabban jelennek meg a digitális világ csatornáin keresztül, és úgy hirdessék az evangéliumot, hogy a hagyományos eszközök mellett felhasználják az új generációs audiovizuális eszközöket is (fotó, videó, animáció, blog, honlapok), amelyek a párbeszéd egészen új lehetőségeit jelentik, és hasznos eszközök az evangelizációhoz és a hitoktatáshoz is.
A modern kommunikációs eszközökön keresztül a pap megismertetheti az egyház életét, segíthet a mai embernek, hogy felfedezze Krisztus arcát. Ez akkor valósulhat meg, ha a képzéstől kezdve elsajátítja e technológiák hozzáértő, megfelelő használatát, és alapos teológiai ismeretekkel és az Úrral való folytonos párbeszédben gyökerező, erőteljes papi lelkiséggel ötvözi. A digitális világgal való kapcsolatában a pap megszentelt szívének jobban kell érvényesülnie, mint a médiában való jártasságának. Ez nemcsak lelkipásztori munkájának ad lendületet, hanem lélekkel telíti a világháló folytonos kommunikációs áramlását is.
A digitális világban is meg kell mutatkoznia annak, hogy Isten irántunk való szeretetteljes figyelme, mely Krisztusban nyilvánul meg, nem egy múltbéli dolog, és nem is tudományos elmélet, hanem egészen konkrét és aktuális valóság. A digitális világban végzett pasztorációnak ugyanis meg kell tudni mutatnia korunk emberének és az eltévedt emberiségnek, hogy „Isten közel van; hogy Krisztusban mindannyian egymáshoz tartozunk” (XVI. Benedek pápa: Beszéd a Római Kúriához 2009 karácsonyán, L’Osservatore Romano, 2009. december 21-22., 6. o.).
A digitális eszközök terén jártas Isten emberénél ki tudna jobban olyan pasztorációt kibontakoztatni és megvalósítani, amely élővé és időszerűvé teszi Istent a mai világban, bemutatja a múlt vallási bölcsességét, mint olyan gazdagságot, amelyből meríteni lehet ahhoz, hogy méltón éljük a jelent, és megfelelő módon építsük a jövőt? Aki Istennek szenteltként a média területén dolgozik, annak az a feladata, hogy egyengesse az utat új találkozásokhoz úgy, hogy mindig biztosítja az emberi kapcsolat minőségét, a személy és valódi lelki szükségletei iránti figyelmet; megmutatva a korunk digitális világában élő embereknek azokat a jeleket, melyek szükségesek az Úr felismeréséhez; alkalmat teremtve, hogy ránevelődjenek a várakozásra és a reményre, és közeledjenek Isten Igéjéhez, mely megment és segíti az ember teljes fejlődését. Isten Igéje ily módon egyenes utat tud találni az új digitális teret átszelő utak sűrű kereszteződései között, és meg tudja erősíteni, hogy Istennek joga van jelen lenni minden korban, azért hogy a kommunikáció új formái között Ő előrehaladhasson a városok utcáin, megállhasson a házak és a szívek küszöbén, és elismételje: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20).
Tavalyi üzenetemben arra bátorítottam a kommunikációs folyamatok felelőseit, hogy mozdítsák elő az emberi személy méltósága és értéke iránti tisztelet kultúráját. Ez az egyik út, amelyen az egyház arra hivatott, hogy napjaink „digitális kontinensén” a „kultúra diakóniáját” gyakorolja. Az evangéliummal a kezünkben és szívünkben meg kell erősítenünk, hogy itt az ideje olyan utak előkészítésének is, amelyek Isten Igéjéhez vezetnek, nem elhanyagolva, hogy különleges figyelmet szenteljünk a keresőknek, sőt az evangelizáció első lépéseként gondoskodjunk keresésük ébren tartásáról. Attól a pillanattól kezdve, hogy az új kommunikációs eszközök lehetővé teszik a kapcsolatteremtést valamennyi vallás híveivel, nem hívőkkel és más kultúrájú emberekkel, a digitális világban végzett pasztorációnak azokra is oda kell figyelnie, akik nem hisznek, akik bizalmatlanok és szívükben ott van az abszolút és az el nem múló igazság iránti vágy. Ahogy Izajás próféta is elképzelte az imádság házát minden nép számára (vö. Iz, 56,7), talán feltételezhetjük, hogy az Internet teret teremthet – a jeruzsálemi templom külső udvarához hasonlóan – azok számára is, akik még nem ismerik Istent?
Az új technológiák fejlődése és az egész digitális világ a maga összetettségében, óriási erőforrást jelentenek az egész emberiség számára és minden egyes ember számára is, valamint ösztönzést a véleménycserére és a párbeszédre. Ezek mindemellett nagy lehetőséget jelentenek a hívők számára is. Egyik út se lehet kizárva ugyanis annak, aki a feltámadt Krisztus nevében arra törekszik, hogy egyre közelebb kerüljön a másik emberhez. Az új média pasztorális szempontból határtalan és mindig új távlatokat nyit a papok számára, melyek arra ösztönzik őket, hogy kiemeljék az egyház egyetemes dimenzióját egy nagy kiterjedésű, konkrét közösség megvalósulásának érdekében; hogy tanúságot tegyenek a mai világban arról a mindig új életről, mely Jézus, az örök Fiú evangéliumának hallgatásából fakad, aki közénk jött, hogy üdvözítsen minket. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a papi szolgálat termékenysége mindenekelőtt abból fakad, hogy az imádságban találkozunk Krisztussal és hallgatjuk őt; hirdetjük őt a szentbeszéddel és életünk tanúságtételével; megismerjük, szeretjük és ünnepeljük őt a szentségekben, legfőképpen a szent Eucharisztiában és a bűnbocsánat szentségében.
Titeket, kedves paptestvéreim ismét arra hívlak, hogy bölcsességgel ragadjátok meg a modern kommunikáció kínálta egyedülálló lehetőségeket. Az Úr tegyen benneteket a jó hír szenvedélyes hirdetőivé a jelenlegi kommunikációs eszközök által megteremtett új „agórán” is.
Ezekkel a jókívánságokkal kérem rátok Isten Anyjának és a szent ars-i plébánosnak védelmét, és adom mindannyiótokra apostoli áldásomat.
Vatikán, 2010. január 24. Szalézi Szent Ferenc ünnepén
XVI. Benedek pápa
