Kedves Fiatalok!
A panamavárosi ifjúsági világtalálkozó mottója ez volt: „Íme, az Úr szolgálója, történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Az eseményt követően új cél – Lisszabon, 2023 – felé vettük az irányt, és folyamatosan engedjük szívünkben visszhangozni Isten útra szólító sürgető meghívását. 2020-ban Jézus szavain elmélkedtünk: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (Lk 7,14). Tavaly Pál apostol alakja inspirált bennünket, akihez a feltámadt Úr így szólt: „Kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit még ezután fogsz látni” (ApCsel 26,16). Az út Lisszabonig hátralévő szakaszát a názáreti Szűzzel együtt járjuk végig, aki az angyali üdvözlet után rögtön „felkelt, és sietve útnak indult” (vö. Lk 1,39), hogy rokona, Erzsébet segítségére legyen. A három téma közös igéje a „felkel”, amely – jó, ha ezt észben tartjuk – a „feltámad” és az „életre kel” jelentéssel is bír.
Ezekben a nehéz időkben, amikor a világjárvány által már próbára tett emberiséget most a háború drámája gyötri, Mária mindenki előtt – különösen előttetek, akik hozzá hasonlóan fiatalok vagytok – feltárja a közeledés és a találkozás útját. Remélem, és szilárdan hiszem is, hogy az az élmény, amelyet jövő augusztusban Lisszabonban sokan átélnek majd, új kezdetet jelent számotokra, fiatalok, és veletek együtt az egész emberiség számára.
Mária felkelt
Az angyal híradása után Mária foglalkozhatott volna önmagával, figyelmét egészen leköthette volna az új állapota miatti aggódás és félelem. Ő azonban teljesen rábízza magát Istenre, és mindenekelőtt Erzsébetre gondol. Felkel, és kilép a napfényre, ahol élet és mozgás van. Bár az angyal váratlan üzenete mint egy „földrengés” dönti össze terveit, nem engedi, hogy úrrá legyen rajta a bénultság, mert benne él Jézus, a feltámadás ereje. Ő már testében hordozza a feláldozott és mégis élő Bárányt. Felkel, és elindul, mert biztos abban, hogy az életére nézve Isten tervei a legjobb tervek. Mária Isten temploma lesz, a mozgásban lévő Egyház képe, az Egyházé, amely elindul és szolgál, az Egyházé, amely elviszi az örömhírt mindenkihez!
A feltámadt Krisztus jelenlétét saját életünkben megtapasztalni, vele, az élővel találkozni a legnagyobb lelki öröm, a fény kiáradása, amely utána már senkit sem hagy „nyugton”. Azonnal mozgásba hozza az embert, és arra készteti, hogy megossza a hírt másokkal is, és tanúságot tegyen a találkozás öröméről. Ez az, ami az első tanítványokat a feltámadás utáni napokban sietségre késztette: „[Az asszonyok] gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak” (Mt 28,8).
A feltámadásról szóló leírások gyakran használnak két igét: felébred és felkel. Az Úr e szavakkal hív meg bennünket, hogy lépjünk ki a fényre, hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket, és lépjünk ki minden zárt ajtónk mögül. „Ez jelentős kép az Egyház számára. Az Úr tanítványaiként és keresztény közösségként mi is arra kapunk meghívást, hogy gyorsan felkeljünk, hogy belépjünk a feltámadás dinamizmusába, és hagyjuk, hogy az Úr vezessen bennünket azokon az utakon, amelyeket ő akar mutatni nekünk” (Homília Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, 2022. június 29.).
Az Úr anyja példakép az útra kelő fiatalok előtt, akik nem üldögélnek a tükör előtt saját képmásukat bámulva, és akiket nem „ejtenek rabul” a közösségi oldalak. Mária teljesen kifelé fordul. Ő a húsvéti asszony, aki állandó „exodusban” van, aki önmagától a nagy Másik, maga Isten felé tart, és más emberek, testvérei és nővérei felé, különösen azok felé, akiknek szükségük van rá, ahogyan rokonának, Erzsébetnek.
...és sietve útnak indult
Milánói Szent Ambrus Lukács evangéliumához írt kommentárjában úgy fogalmaz, hogy Mária sietve útra kelt a hegyekbe, „mert örült az ígéretnek, és a szívből jövő öröm lendületével kívánta a jámbor szolgálatot végezni. Hová máshová sietett volna most, Istennel eltelve, mint felfelé? A Szentlélek kegyelme nem ismer lassú, nehézkes lépéseket.” Mária sietsége nem más, mint a kötelességtudó szolgálat, az örömteli igehirdetés és a Szentlélek kegyelmére való azonnali válaszkészség igyekezete.
Mária hagyta, hogy megérintse idősebb rokona szüksége. Nem hátrált meg, nem maradt közömbös. Többet gondolt másokra, mint saját magára. Ez pedig dinamizmust és lelkesedést adott életének. Mindannyian megkérdezhetitek magatoktól: hogyan reagálok a körülöttem jelen lévő szükségletekre? Azonnal kifogást találok, vagy érdeklődő vagyok, és rendelkezésre állok? Természetesen nem tudjátok a világ összes problémáját megoldani. De talán elkezdhetitek a hozzátok legközelebb állók problémáival, saját környezetetek kihívásaival. Valaki egyszer azt mondta Teréz anyának: „Amit teszel, az csak egy csepp az óceánban.” Erre ő azt válaszolta: „De ha nem tenném meg, az óceán egy cseppel kevesebb lenne.”
Konkrét és sürgető szükség esetén gyorsan kell cselekedni. A világon hány és hány ember vár arra, hogy valaki odalépjen hozzá és gondjaiba vegye?! Hány idős embernek, betegnek, rabnak, menekültnek van szüksége együttérző tekintetünkre, látogatásunkra, egy testvérre, aki áttöri a közöny falait?!
Milyen „igyekezet” hajt benneteket, kedves fiatalok? Mitől éreztek késztetést az indulásra, olyannyira, hogy nem tudtok egyhelyben megmaradni? A világjárvány, a háború, az elvándorlás kényszere, a szegénység, az erőszak és az éghajlati katasztrófák által érintett emberek közül sokan felteszik maguknak a kérdést: Miért velem történik ez? Miért pont én? Miért most? Emberlétünk központi kérdése tehát: Kiért vagyok? (vö. Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 286).
A názáreti lány sietsége azok sietsége, akik rendkívüli ajándékokat kaptak az Úrtól, és nem tudják nem megosztani azokat, nem hagyják, hogy a megtapasztalt mérhetetlen kegyelem ne áradjon szét. Azoknak az igyekezetéről van szó, akik tudják mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezni. Mária az olyan fiatalok példája, akik nem pazarolják idejüket mások figyelmének vagy elismerésének keresésére – mint akik manapság a közösségi média „like”-jaitól függenek –, hanem igyekeznek megtalálni azt a valódi kapcsolatot, amely a találkozás, a megosztás, a szeretet és a szolgálat gyümölcse.
Mária az angyali üdvözlet, az első útra kelés óta nem szűnik meg téren és időn át felkeresni gyermekeit, akiknek gondoskodó segítségére van szükségük. Ha Istennel együtt járjuk, akkor utunk egyenesen testvéreink szíve felé vezet. Hány és hány tanúságtételt hallunk olyan emberektől, akiket Mária, Jézus anyja, aki egyben a mi anyánk is, „meglátogatott”? A föld hány és hány távoli pontján látogatta meg népét az évszázadok során Mária jelenések vagy különleges kegyelmek útján? Alig van hely a földön, amelyet még nem látogatott meg. Isten anyja népe körében jár, gondoskodó gyengédségtől vezetve, magára vállalva az emberek félelmeit és sorscsapásait. Bárhol legyen is egy neki szentelt kegyhely, templom vagy kápolna, gyermekei nagy számban özönlenek oda. Hányféle megnyilvánulása van a népi jámborságnak! Zarándoklatok, ünnepek, könyörgések, az otthonokban kitett szentképek és még sok más ad konkrét példát az Úr anyja és népe közötti élő kapcsolatra, akik meglátogatják egymást!
A jó sietség mindig felfelé és embertársainkhoz vezet
A jó sietség mindig felfelé és embertársainkhoz vezet. De létezik rossz sietség is, például amely felületes életre késztet, arra, hogy mindent félvállról vegyünk, hogy elkötelezettség és odafigyelés nélkül éljünk és ne adjuk bele magunkat igazán abba, amit csinálunk; sietve élünk, tanulunk, dolgozunk vagy találkozunk másokkal, vagyis anélkül, hogy a fejünkkel, pláne hogy a szívünkkel jelen lennénk. Ez személyes kapcsolatainkban is megtörténhet: a családban, amikor soha nem hallgatjuk meg igazán a többieket, vagy nem szentelünk nekik időt; a barátságokban, amikor elvárjuk a barátunktól, hogy szórakoztasson, és kielégítse igényeinket, de azonnal elhagyjuk őt és más barátot választunk, amikor nehéz helyzetbe kerül, és neki lenne szüksége ránk; sőt, a párkapcsolatban, a jegyesek között is, mivel keveseknek van türelmük eljutni egymás alapos megismeréséig és megértéséig. Ez a hozzáállás az iskolában, a munkahelyen és a mindennapi élet más területein is tapasztalható. Azok a dolgok, amelyeket ilyen sietséggel teszünk, aligha fognak gyümölcsöt hozni. Fennáll a veszélye annak, hogy terméketlenek maradnak. Így olvassuk a Példabeszédek könyvében: „A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de aki elsieti a dolgát – a rossz sietség! –, az ínségbe jut” (Péld 21,5).
Amikor Mária végül megérkezik Zakariás és Erzsébet otthonába, csodálatos találkozás történik! Erzsébet megtapasztalta Isten csodálatos beavatkozását, Isten ugyanis fiúval ajándékozta meg idős korában. Minden oka meglenne arra, hogy először magáról beszéljen, de nem saját magával van eltelve, hanem tárt karokkal fogadja az ifjú rokont és méhének gyümölcsét. Amint meghallja Mária köszöntését, Erzsébet eltelik Szentlélekkel. A Léleknek ezek a meglepetései és „ránk törései” akkor történnek, amikor igazi vendégszeretetet tanúsítunk, amikor a vendéget és nem önmagunkat helyezzük a középpontba. Ezt látjuk Zakeus történetében is. Lukács evangéliumában (19,5–6) azt olvassuk: „Amikor Jézus odaért (ahol Zakeus volt), felnézett, és megszólította: »Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.« Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta.”
Sokunknak volt már ilyen váratlan találkozása Jézussal: először megtapasztaltuk benne a közelséget, az elfogadást, az előítélet- és elítélésmentességet, s azt az irgalmas tekintetet, amelyet másoktól még sosem láttunk. És nem csak ezt: azt is éreztük, hogy Jézusnak nem elég, hogy távolról figyeljen bennünket, hanem velünk akar lenni, és meg akarja osztani velünk az életét. Ennek az élménynek az öröme arra indított, hogy sietve befogadjuk őt, hogy vele akarjunk lenni, és egyre jobban meg akarjuk ismerni. Erzsébet és Zakariás befogadta Máriát és Jézust! Tanuljuk meg ettől a két idős embertől, mit jelent a vendégszeretet! Kérdezzétek meg szüleiteket, nagyszüleiteket, közösségeitek időseit, hogy mit jelent számukra vendégszeretőnek lenni Istennel és embertársaikkal szemben! Hasznos lesz számotokra, ha meghallgatjátok az előttetek járók tapasztalatait.
Kedves fiatalok, itt az ideje, hogy újra konkrét találkozásokra kerüljön sor, amikor valóban befogadjuk azokat, akik valamiben különböznek tőlünk, ahogyan ez a fiatal Mária és az idősebb Erzsébet között is történt. Csak így tudjuk legyőzni a távolságokat – generációk, társadalmi rétegek, etnikumok, különféle csoportok és osztályok között –, sőt, legyőzni a háborúkat is. A fiatalok mindig a megosztott emberiség új egységének reményét hordozzák. De csak akkor tudják meg is valósítani azt, ha részesei a közös emlékezetnek, ha ismerik az idősebbek drámáit és álmait. „Nem véletlen, hogy a háború egy olyan időszakban tért vissza Európába, amikor a múlt században háborút átélt nemzedék eltűnőben van” (Üzenet a nagyszülők és az idősek II. világnapjára, 2022). A fiatalok és az idősek összefogására van szükség ahhoz, hogy ne felejtsük el a történelem tanulságait és győzedelmeskedjünk korunk polarizálódása és szélsőséges jelenségei fölött.
Efezusiaknak írt levelében Pál ezt tanítja: „Most ti, akik »távol« voltatok, Krisztus Jézusban »közel« kerültetek, Krisztus vére árán. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében” (Ef 2,13–14). Az emberiség kihívásaira Isten válasza mindenkor Jézus. És Mária ezt a választ hordozza a szíve alatt, amikor Erzsébethez megy. Mária legnagyobb ajándéka idős rokonának, hogy elviszi neki Jézust. Természetesen a konkrét segítsége is nagyon értékes. De semmi sem tölthette volna el Zakariás házát olyan örömmel és értékkel, mint Jézus jelenléte az élő Isten tabernákulumává vált Szűz méhében. Azon a hegyvidéken Jézus a puszta jelenlétével, szavak nélkül mondja el első „hegyi beszédét”: csendben dicséri a kicsinyeket és alázatosakat, akik Isten irgalmára bízzák magukat.
Az én üzenetem nektek, fiatalok, az a nagy üzenet, amelyet az Egyház hordoz: Jézus! Igen, ő maga, az ő végtelen szeretete mindannyiunk iránt, a megváltás és az új élet, melyet ő adott nekünk. Mária pedig a példa arra, hogy miként tudjuk életünkbe befogadni és mások felé közvetíteni ezt a mérhetetlen ajándékot, hogy mi magunk is Krisztusnak, az ő irgalmas szeretetének, a szenvedő emberiség iránti nagylelkű szolgálatának hordozóivá váljunk.
Mindnyájan együtt Lisszabonba!
Mária egy olyan fiatal lány volt, mint sokan közületek. Egy volt közülünk. Tonino Bello püspök így írt róla: „Szűz Mária, […] jól tudjuk, Isten arra rendelt, hogy nyílt tengeren hajózz. De ha mégis ráveszünk arra, hogy a part közelében evezz, nem azért tesszük, hogy a mi egyszerű, parközeli hajózgatásunk szintjére kényszerítsünk, hanem mert, ha ennyire közel látunk téged nyomorúságunk partjaihoz, tudatára ébredhetünk annak, hogy mi is arra kaptunk meghívást, hogy hozzád hasonlóan kimerészkedjünk a szabadság óceánjára” (Korunk asszonya, Mária, Szent István Társulat, Budapest, 2004, 12).
Portugáliából, ahogyan e trilógia első üzenetében felidéztem, a 15. és a 16. században sok fiatal – köztük sok misszionárius – indult el ismeretlen tájak felé, azzal a céllal is, hogy ismereteiket és tapasztalataikat Jézusról megosszák más népekkel és nemzetekkel (vö. Üzenet a XXXV. ifjúsági világnapra, 2020). És Mária éppen ezt a földet kívánta meglátogatni a 20. század elején, amikor Fatimából minden nemzedéknek hirdette Isten szeretetének erőteljes és lenyűgöző üzenetét, amely megtérésre és igazi szabadságra hív. Megismétlem szívélyes meghívásomat mindannyiótok felé, hogy vegyetek részt a fiatalok földrészeket összekötő zarándoklatán, amely jövő augusztusban a lisszaboni ifjúsági világtalálkozón éri el csúcspontját; illetve emlékeztetlek benneteket, hogy november 20-án, Krisztus Király ünnepén a részegyházakban világszerte megünnepeljük az ifjúsági világnapot. Ebben a tekintetben a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának nemrégiben megjelent dokumentuma – Lelkipásztori irányelvek az ifjúsági világnap megünnepléséhez a részegyházakban – nagy segítség lehet mindazoknak, akik az ifjúságpasztorációban tevékenykednek.
Kedves fiatalok, az az álmom, hogy az ifjúsági világtalálkozón ismét megtapasztaljátok az Istennel és testvéreitekkel való találkozás örömét. A távolságtartás és elszigeteltség hosszú időszakai után Lisszabonban – Isten segítségével – újra felfedezzük majd, milyen örömet ad a népek és a nemzedékek közötti testvéri ölelés, a megbékélés és a béke ölelése, egy új misszionáriusi testvériség ölelése! A Szentlélek ébressze fel szívetekben a vágyat, hogy talpra ugorjatok, és szítsa fel bennetek a szinodális együtthaladásnak és a hamis határok leküzdésének az örömét! Itt az ideje, hogy felkeljünk! Sietve keljünk fel! És mi is, miként Mária, hordozzuk magunkban Jézust, hogy őt mindenkihez elvihessük! Haladjatok tovább életeteknek ebben a gyönyörű szakaszában, és ne szalasszátok el azt, amit a Szentlélek végbe akar vinni bennetek! Szívemből adom áldásomat álmaitokra és lépteitekre.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosban, 2022. augusztus 15-én, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepén.
Ferenc
