Ubi primum

XIII. Leó pápa
beszéde a római szent egyház bíborosaihoz a pápai méltóság elvállalásáról
Ubi primum
1878. március 28.

Mély megindulás és aggodalom fogta el szívünket, midőn a múlt hóban szavazataitok[1] az egyház kormányzására s Krisztusnak, a pásztorok fejének a földön való képviselésére hívtak meg Minket. Egyrészt ugyanis félelembe ejtett méltatlanságunk s gyöngeségünk élénk érzete, mely ily feladattal szemben már magában véve is lehetetlen s elégtelensége annál nagyobbnak látszik, minél ragyogóbb széles e világon halhatatlan emlékű elődünk, IX. Pius pápa hírneve... Másrészt csüggesztett a társadalom s az egyháznak átlag mindenütt egyaránt siralmas állapota, s különösen ezen szent széknek ez idő szerint gyászos helyzete,[2] mely – miután világi uralmától erőszakkal megfosztották. – oda jutott, hogy hatalmát teljesen szabadon és függetlenül nem gyakorolhatja.

De jóllehet, tisztelendő Testvérek, ez okok Minket a fölajánlt méltóság el nem fogadására indíthattak: mikép állhattunk volna ellen az Isten akaratának, mely világosan nyilvánult egyetértéstekben, melynél fogva Ti egyedül az egyház javára való tekintetből arra törekedtetek, hogy a pápaválasztás minél előbb megejtessék, kötelességünknek ismertük tehát, meghajolva az Isten akarata előtt, az apostoli tisztet elfogadni, azon rendületlen, Istenbe vetett bizalommal, hogy Ő, aki gyengeségünket a legfőbb polcra emelte, erőt is adand hozzá.

Midőn tehát, tisztelt Testvérek, ma nyílik először alkalmunk fönséges testületetekhez szólni, mindenekelőtt azt jelentjük ki ünnepélyesen Előttetek, hogy ez apostoli tisztünkben mitsem fogunk inkább szívünkön viselni, mint hogy az isteni kegyelem segítségével minden igyekezetünket az egyházi tan letéteményének szent és sérthetetlen megőrzésére[3] fordítsuk; – híven meg fogjuk óvni az egyház s az apostoli szék jogait és igazait,[4] gondunk lesz az emberek üdvére : s e törekvéseinkben soha semminemű fáradtságot nem kerülünk, minden bajt és kellemetlenséget elviselünk és soha – még látszatra sem fogjuk életünket üdvösségünknél többre becsülni.

Reméljük, hogy ezen gondjainkban segélyünkre lesznek jó tanácsaitok és bölcsességetek, sőt nagyon kívánjuk és kérjük, hogy azokat Tőlünk meg ne vonjátok; e felszólításunkat pedig ne tartsátok szokásos udvariasságnak, hanem komoly akaratunk ünnepélyes kifejezésének. Szemünk előtt lebeg ugyanis, amit Mózes Isten parancsára tett s a Szentírásban olvasni, hogy megrettenve a kormány óriási terhétől, hetven vént választott magának Izraelből, kik vele viselték a terhet, és segítségük és tanácsuk által a kormány gondjait csökkentették. Ezen példa szerint Mi is, kik a kereszténység vezérének és kormányzójának polczára, – bár érdemünkön kívül – emeltettünk, fáradozásainkban segítséget, lelki vigaszt s könnyebbülést Nálatok keresünk, kik az egyházban Izrael hetven vénének szerepét viselitek.

Most pedig azon kellemes helyzetben vagyunk, tisztelt Testvérek, hogy közölhetjük Veletek a vigaszos sikert, melyet szent vallásunk dicsőségét hathatósan előmozdító egy ügyben kivívtunk. Amit ugyanis boldogult elődünk, IX. Pius pápa az egyházért való lelkesülésében megkezdett,[5] s ami azoknak véleménye s jóváhagyása folytán, kik közületek a »hitterjesztés tanácsában« ülnek, határozatba is ment, hogy tudniillik Skóciában a püspöki hierarchia visszaállíttassék s ezáltal a skót egyház új erőre kapjon: az Isten segélyével meg is valósítottuk s e hó negyedikéről keltezett apostoli levelünkben elrendeltük.[6] Valóban jól esett lelkünknek, hogy e részben kielégíthettük kedves fiaink, a skót papság és a hívek forró vágyát, kiknek odaadását az egyház és Péter széke iránt számtalan és fényes tanúság hirdeti; – hisszük is erősen, hogy ezt a művet, melyet a szentszék az imént létesített, siker és áldás fogja koronázni s hogy Skócia védőszentjeinek közbenjárására »hegyei békességet hoznak a népnek és halmai igazságot«.

Egyébiránt nem kételkedünk benne, tisztelt Testvérek, hogy Ti kezet fogva Velünk, lankadatlanul munkálkodtok majd a vallás szeplőtelenségének s az apostoli széknek megoltalmazásában, – hogy munkálkodni fogtok az Isten dicsőségére, tekintve azt a jövő dicsőséget, melyet a mennyben nyerünk, ha itt vállvetve dolgozunk. Kérjétek tehát velünk együtt az irgalomban gazdag Istent, hogy a szeplőtelen Istenanya, Szent József, az egyház fővédője, s Szent Péter és Pál apostolok könyörgésére, – Minket folyton, irgalmasan megsegítsen, – hogy vezérelje szándékainkat és cselekedeteinket, – hozzon szerencsés éveket apostoli szolgálatunkra s végre parancsolván a szeleknek és hullámoknak, vezesse Péter hajóját, melyet bősz tengeren bízott kezünkre, a nyugalom és béke várva várt révpartjára.


Jegyzetek:
[1] A bíborosok február 18-án délután 4 órakor zárkóztak a konklávéba és 20-án esti 7 órakor léptek ki. A konklávé 51 óráig tartott. 62 bíboros vett benne részt. XIII. Leó 44 szavazatot kapott.
[2] A pápaság jóltevő akciójának kifejtésében Olaszország politikai helyzete képezi a legnagyobb akadályt. A »békülékeny« pápa sokszor rámutat e sajgó sebre. Már mint perugini püspök éles feliratot nyújtott át 1860. január 28-án a szentszék világi uralmának védelmében.
[3] A magyar országgyűlésen is hallani sokszor efféle beszédet: »az értelmi igazságok rohamosan fejlődnek ... az egyház pedig kevés vallási igazságot produkált; a vallási igazságok természetük tespedtségénél fogva visszamaradnak.« (Lásd Ugron Gábor 1890. november 27-iki beszédét.) Ezek mind frázisok. Az egyház egyáltalában nem »produkál« igazságokat, hanem őrzi a kinyilatkoztatást: ez az a »letétemény«, melyről az apostol szól: »A nálad letett kincset őrizd meg«, (2Tim 1,14) Ha a vallási igazság azért, mert változatlan, tespedtnek mondható, akkor minden igazság tespedt, az is, hogy 2X2=4. Ha pedig az igazság azért eleven erő, mert szíveket bír mozgatni, akkor a vallási igazságok a legelevenebbek, mert mozgatják a világot.
[4] Az új pápa nem szakít IX. Pius erőteljes követeléseivel, nem alkuszik a szentszék megrablóival. A liberalizmus az »engedékeny« új pápáról való mámorából hamar kiábrándult. »Non possumus.«
[5] A skócziai hierarchia újból való megalkotása IX. Pius utolsó műve. A skót egyház kezdetét a III. és IV. század homálya borítja; leghíresebb hithirdetője szent Columba apát. A 15. században 13 püspöki széket számlál. A 16. századbeli egyházszakadás óta a hajdani glasgowi érseki templom közepén mennyezet alatt állt hidegen, portól lepve a »szentszék«, de nem volt püspöke; – plasztikus képe a skót egyház állapotának. A pápák nagy pénz- és véráldozatok árán élesztették a tönkre silányított egyházat. A 17. században egy apostoli vicariatusból, a 18.-ban kettőből, a 19.-ben háromból állt. IX. Pius alatt minden megtörtént a hierarchia visszaállítására; XIII. Leó megvalósította elődje tervét és a szent-andrewi (címe edinburghi) érsek, metropolita alatt öt püspökséget állított fel.
[6] A skót hierarchia visszaállítása nem volt ínyükre a puritánoknak. Glasgowban több ezerre rúgó csőcselék gyűlt egybe a városi parkban és megégette a pápai okmány másolatát. Másnap a tüntetés ismétlődvén, birokra került a dolog a tüntetők és a katolikusok közt.


XIII. Leó pápa
beszédei és levelei
fordította: Prohászka Ottokár
Kiadja a Szent István Társulat
Budapest, 1891