IV. Orbán pápa Transiturus de mundo kezdetű bullája, mellyel
elrendeli Úrnapja, a mi Urunk szentséges testének és vérének ünnepét
– 1264. augusztus 11.
Tartalom
Az Eucharisztia az Úr Jézus halálának emlékezete (1)
Édes, szentséges, üdvösséges emlékezet (2)
Könnyezve örvendezünk és örvendezve könnyezünk (3)
Az Eucharisztia az isteni szeretet kiáradása (4)
Az Eucharisztia az örök élet eledele (5)
Az Eucharisztia a lelket átformáló táplálék (6)
Imádandó Szentség (7)
Imádásunkat ki kell fejeznünk (8)
Mindenszentek ünnepének példája (9)
Az Eucharisztia ünnepe jóvátétel (10)
Az Eucharisztia ünnepének napja (11)
Úrnapja ünneplése (12)
Úrnapjára készülni kell (13)
Úrnapja körül nyerhető búcsúk (14)
Az Eucharisztia az Úr Jézus halálának emlékezete
1. Transiturus de mundo ad Patrem - Átmenni készülve a világból az Atyához, Üdvözítőnk, a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor elérkezett szenvedése ideje, a vacsora után a testét eledelül, a vérét italul nyújtva, halálának emlékezetére megalapította testének és vérének csodálatos szentségét.[1] Mert valahányszor ezt a kenyeret esszük és ebből a kehelyből iszunk, az Úr halálát hirdetjük. Ezen üdvösségszerző szentség alapításakor ugyanis ő maga mondta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lk 22,19), hogy végtelen szeretetének, amellyel minket szeretett, ez a mindenekfölötti és imádandó szentség legyen legfőbb és páratlan emlékezete. Ismétlem: csodálatos és ámulatra méltó, élvezetes és édes, drága és mindennél értékesebb emlékezet, amelyben megújultak változatlan jelek és csodák; amelyben minden gyönyörűség és édességes íz benne van, és magának az Úrnak édessége élvezhető; amelyben még az élet és az üdvösség zálogát is elnyerjük.
Édes, szentséges, üdvösséges emlékezet
2. Édességes emlékezet ez, szentséges emlékezet, üdvösséges emlékezet, amelyben megváltásunk drága emlékezetét őrizzük. Visszatart a rossztól, megerősít a jóban, gyarapít az erényekben és kegyelmekben; benne az Üdvözítő testi jelenléte üdít fel bennünket, mert Krisztus ezen szentségi emlékezetében maga Krisztus van jelen, más formában ugyan, de valóságos mivoltában van velünk. Amikor ugyanis a mennybe menni készült, apostolainak és követőiknek ezt mondta: „íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig" (Mt 28,10); és jóságos ígéretével erősítette őket, hogy testi jelenlétével is velük marad és velük lesz.
Könnyezve örvendezünk és örvendezve könnyezünk
3. Ó, méltó és soha nem felejtendő emlékezet, mellyel felidézzük, hogy meghalt a halálunk, vesztünknek útját állta az élet halála, és a halál fájára szegezett életfa meghozta üdvösségünk gyümölcsét! Ez az a dicsőséges emlékezet, amely a hívők lelkét üdvösséges örömmel tölti el, és az örvendezés beléjük árasztásával az áhítat könnyeit fakasztja belőlük. Mert miközben ujjongva idézzük fel szabadulásunkat és az Úr szenvedését, amely által megszabadultunk, alig tudjuk visszatartani könnyeinket. így hát ebben a szentséges emlékezésben édesen egyszerre bennünk van az öröm és könny, mert jámborul könnyezve örvendünk és áhítattal örvendve könnyezünk, örömkönnyeket sírunk és könnyezve örvendünk. Mert a szív, amikor túlárad belőle az öröm, édes könnyeket fakaszt a szemekből.
Az Eucharisztia az isteni szeretet kiáradása
4. O, mérhetetlen isteni szerelem, isteni jóság túláradása, isteni bőkezűség kiáradása! Az Úr ugyanis a sajátját adta nekünk, mert mindent a lábunk alá vetett, és minden földi teremtmény fölött átadta nekünk az uralmat. Még a magasságos szellemek szolgálatával is megnemesíti, és fölemeli az ember méltóságát; mert valamennyien azokat szolgálják, akik arra vannak rendelve, hogy elnyerjék az üdvösség örökségét.
És mivel irántunk való jósága olyan bőséges volt, ő maga is túláradóan akarta megmutatni irántunk való szeretetét, ezért önmagát adta nekünk; és meghaladva a bőkezűség minden mértékét, és túlszárnyalva a szeretet minden lehetőségét, önmagát adta eledelül.
Mily páratlan és csodálatos bőkezűség, amikor az adakozó lesz az adomány, és az ajándékozó azonos az ajándékkal! Mily határtalan és pazarló az ajándékozás, amikor valaki önmagát adja, és az ajándékozó szeretet annyira túlárad, hogy az ajándékozott javak sokasága fölött minél többet adott, annál inkább beteljesedik.
Az Eucharisztia az örök élet eledele
5. Az Üdvözítő tehát eledelül adta magát, hogy mivel eledel miatt bukott a halálba az ember, eledel emelje vissza az életbe; a halált hozó fa eledele által bukott el az ember, az élet fájának gyümölcse emelte fel; azon a fán a halál csalétke függött, ezen az élet eledele; annak élvezése sebesülést okozott, ennek ízlelése gyógyulást hozott; ízlelés betegített és ízlelés gyógyított meg, ezért ahonnan eredt a seb, onnan jött a gyógyszer - és ahonnan belopódzott a halál, onnan jött az élet. Mert arról az ízlelésről ez mondatott: „Amely napon eszel belőle, halállal halsz meg" (Ter 2,17), erről pedig ezt olvassuk: „Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog" (Jn 6,52).
Ez az az eledel, amely teljesen felüdít, valóban táplál, és a leginkább gyarapítja, de nem a testet, hanem a szívet, nem a húst, hanem a lelket, nem az ember hasát, hanem az elméjét.
Az Eucharisztia a lelket átformáló táplálék
6. Az embernek tehát, mivel lelki táplálékra is rászorult, maga az irgalmas Üdvözítő jóságos rendelkezéssel gondoskodott nemesebb és táplálóbb eledelről a lélek felüdítésére. A szeretet lehajló bőkezűségének és a jóságnak köszönhető, hogy Isten örök Igéje, aki az értelmes teremtmény eledele és felüdülése, testté lett, és a testhez kötött értelmes teremtménynek, az embernek adta magát. Mert az angyalok kenyerét ette az ember, és az Üdvözítő ezért mondja: „Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital" (Jn 6,56).
Ezt az ételt magunkhoz vesszük, de nem emésztjük meg; megesszük, de nem változtatjuk meg, mert az étkezőben a legkevésbé sem alakul át, hanem aki méltón veszi magához, azt hasonlóvá formálja önmagához.
Imádandó Szentség
7. Ó, legméltóságosabb Szentség, imádandó, tisztelendő, megbecsülendő Szentség, amelyet dicsőítenünk, szeretnünk és ölelnünk kell, nagy dicséretekkel kell magasztalnunk, a legnagyobb ujjongásokkal kell ünnepelnünk, minden erőnkkel tisztelnünk kell, áhítattal kell hódolnunk előtte, és őszinte lélekkel kell őriznünk!
Ó, legnemesebb emlékezet, melyet a szívünk mélyébe kell zárnunk, szorosan a lelkünkre kell kötnünk, gondosan őriznünk kell emlékezetünkben, és elmélkedve és ünnepelve kell megemlékeznünk róla!
Imádásunkat ki kell fejeznünk
8. Ezt az emlékezetet folytonosan ünnepelnünk kell, hogy mindig emlékezzünk arra, akinek emlékezete, mert akinek adományát vagy ajándékát gyakrabban látjuk, azt jobban megőrizzük emlékezetünkben.
Tehát jóllehet, ezt az emlékeztető szentséget a napi szentmisékben ünnepeljük, főként azért, hogy az eretnekek hűtlenségét és esztelenségét megszégyenítsük, megfelelőnek és méltónak tartjuk, hogy legalább egyszer az esztendőben kiemeltebben és ünnepélyesebben emlékezzünk meg róla.
Nagycsütörtökön ugyanis, amikor Krisztus ezt a szentséget alapította, az Egyház a bűnbánók visszafogadásával, a bérmálással, a lábmosással és sok mással elfoglalva, nem tud megfelelő figyelmet szentelni e legnagyobb szentségnek.
Mindenszentek ünnepének példája
9. Ezt maga az egyetemes Egyház a szentekkel kapcsolatban figyelte meg, akiket az esztendő folyamán végig tisztelünk: jóllehet litániákon és szentmisékben és más alkalmakkor gyakran megemlékezik róluk, égi születésnapjukon az év bizonyos napján ezt ünnepélyesebben teszi, amikor ünnepet ül a tiszteletükre. És mivel megtörténik, hogy a köteles ünnepléssel kapcsolatban a hívek - hanyagság, világi kötelességeik, vagy emberi gyarlóság miatt - valamit elmulasztanak, az Egyház rendelt egy napot, amelyen együtt emlékezik meg az összes szentekről, hogy ezzel a közös ünnepléssel lerója azt, ami az egyes esetekben elmaradt.
Az Eucharisztia ünnepe jóvátétel
10. Ezzel leginkább Jézus Krisztus testének és vérének csodálatos szentsége iránt tartozunk, aki minden szentek dicsősége és koronája, hogy különleges ünnepléssel emelkedjék ki, és ha valamit a szentmisékben az ünneplésből elmulasztottunk, azt most gondosan pótoljuk, és hívők az ünnep indítására, emlékezve a múltra, mindazt, amit a szentmiséken világi teendőik, hanyagság vagy emberi gyarlóság miatt nem egészen tettek meg, most figyelmesen, alázatos és tiszta lélekkel tegyék jóvá.
Az Eucharisztia ünnepének napja
11. Mi tehát, a katolikus hit erősítésére és felmagasztalására méltónak és indokoltnak tartjuk annak elrendelését, hogy e nagy szentségről a naponkénti megemlékezésen túl, melyet az Egyház végez, évenként üljünk meg egy különleges és kiemelkedő ünnepet, melyre kijelölünk egy napot, nevezetesen a pünkösd utáni első vasárnapot követő csütörtököt.
Úrnapja ünneplése
12. Ezen a csütörtökön a hívők áhítatos sokasága emiatt gyűljön össze a templomba, és ott a klérus és a nép együtt örvendezve dicsérő énekekkel tartson körmenetet; mindenki szíve és lelke, szája és ajka üdvös örömmel énekeljen himnuszokat; zsoltározzon a hit, daloljon a remény, ujjongjon a szeretet, tapsoljon az áhítat, énekeljen a tisztaság és örvendezzék az őszinteség. Serény lélekkel és készséges akarattal jöjjenek össze mind, és mindent tegyenek meg az ünnep széppé tételéért. És bárcsak a szeretet úgy fellobbantaná a hívők buzgóságát Krisztus szolgálatára, hogy ezáltal és egyéb érdemeik gyarapodása által ő, aki váltságul adta önmagát értük és eledelül adja magát nekik, ezen élet viszontagságai után önmagával jutalmazza őket.
Ezért mindnyájatokat a nektek küldött apostoli levéllel figyelmeztetünk és buzdítunk az Úrban, hogy ezt a kiemelkedő és dicsőséges csütörtöki napot minden esztendőben, az ünnepnek megfelelő saját kilenc olvasmánnyal, responzóriumokkal, verzikulusokkal, antifónákkal, zsoltárokkal, himnuszokkal és könyörgésekkel, melyeket a saját misével együtt bullánkhoz csatolva megküldünk, áhítattal és ünnepélyesen üljétek meg, és városotok és egyházmegyétek minden templomában gondosan ünnepeltessétek meg.
Úrnapjára készülni kell
13. Híveiteket a megelőző vasárnapon ti magatok és mások által üdvös intelmekkel buzdítsátok, hogy igaz és őszinte gyónással, alamizsnákkal, figyelmes és buzgó imádságokkal és más jámbor cselekedetekkel készüljenek, hogy ennek a drágalátos szentségnek, az Úr ajándékaként, részesei lehessenek, és a mondott csütörtökön tisztelettel magukhoz vehessék, és annak erejéből elnyerhessék a kegyelem növekedését.
Úrnapja körül nyerhető búcsúk
14. Mi ugyanis a krisztushívőket lelki ajándékokkal szeretnénk buzdítani az ünnep megülésére, ezért mindazoknak, akik őszinte bánattal meggyóntak, és az ünnepi matutinumon a templomban részt vettek, száz napi; akik a szentmisén vettek részt, ugyanannyi; akik az első vesperáson vettek részt, szintén száz napi; akik a második vesperáson vettek részt, ugyanannyi; akik a prímán, tertián, sextán, nónán és kompletóriumon vettek részt, hóránként negyvennapi; azoknak pedig, akik az ünnep oktávájában a matutinumon, vesperáson, szentmisén és a felsorolt hórákon vettek részt, naponta száz napi búcsút engedélyezünk a mindenható Isten irgalmában és az ő apostolai, Szent Péter és Pál tekintélyében bízva.
Kelt az Óvárosban (Orvieto, Perugia),
1264. augusztus 11-én
Jegyzet:
[1] Az eredeti mű: H. Denzinger: Enchiridion symbolorum definitionum et declarationum de rebus fidei et morum, 43. kiadás, szerk. Peter Hünermann, Dehoniano, Bologna 2012, 480-483. Az eredeti szövegben nincsenek alcímek, a fordításban a könnyebb megértéshez fontosnak tartottuk a számozással és alcímekkel való tagolást - a ford.
Tartalom
Az Eucharisztia az Úr Jézus halálának emlékezete (1)
Édes, szentséges, üdvösséges emlékezet (2)
Könnyezve örvendezünk és örvendezve könnyezünk (3)
Az Eucharisztia az isteni szeretet kiáradása (4)
Az Eucharisztia az örök élet eledele (5)
Az Eucharisztia a lelket átformáló táplálék (6)
Imádandó Szentség (7)
Imádásunkat ki kell fejeznünk (8)
Mindenszentek ünnepének példája (9)
Az Eucharisztia ünnepe jóvátétel (10)
Az Eucharisztia ünnepének napja (11)
Úrnapja ünneplése (12)
Úrnapjára készülni kell (13)
Úrnapja körül nyerhető búcsúk (14)
Az Eucharisztia az Úr Jézus halálának emlékezete
1. Transiturus de mundo ad Patrem - Átmenni készülve a világból az Atyához, Üdvözítőnk, a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor elérkezett szenvedése ideje, a vacsora után a testét eledelül, a vérét italul nyújtva, halálának emlékezetére megalapította testének és vérének csodálatos szentségét.[1] Mert valahányszor ezt a kenyeret esszük és ebből a kehelyből iszunk, az Úr halálát hirdetjük. Ezen üdvösségszerző szentség alapításakor ugyanis ő maga mondta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lk 22,19), hogy végtelen szeretetének, amellyel minket szeretett, ez a mindenekfölötti és imádandó szentség legyen legfőbb és páratlan emlékezete. Ismétlem: csodálatos és ámulatra méltó, élvezetes és édes, drága és mindennél értékesebb emlékezet, amelyben megújultak változatlan jelek és csodák; amelyben minden gyönyörűség és édességes íz benne van, és magának az Úrnak édessége élvezhető; amelyben még az élet és az üdvösség zálogát is elnyerjük.
Édes, szentséges, üdvösséges emlékezet
2. Édességes emlékezet ez, szentséges emlékezet, üdvösséges emlékezet, amelyben megváltásunk drága emlékezetét őrizzük. Visszatart a rossztól, megerősít a jóban, gyarapít az erényekben és kegyelmekben; benne az Üdvözítő testi jelenléte üdít fel bennünket, mert Krisztus ezen szentségi emlékezetében maga Krisztus van jelen, más formában ugyan, de valóságos mivoltában van velünk. Amikor ugyanis a mennybe menni készült, apostolainak és követőiknek ezt mondta: „íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig" (Mt 28,10); és jóságos ígéretével erősítette őket, hogy testi jelenlétével is velük marad és velük lesz.
Könnyezve örvendezünk és örvendezve könnyezünk
3. Ó, méltó és soha nem felejtendő emlékezet, mellyel felidézzük, hogy meghalt a halálunk, vesztünknek útját állta az élet halála, és a halál fájára szegezett életfa meghozta üdvösségünk gyümölcsét! Ez az a dicsőséges emlékezet, amely a hívők lelkét üdvösséges örömmel tölti el, és az örvendezés beléjük árasztásával az áhítat könnyeit fakasztja belőlük. Mert miközben ujjongva idézzük fel szabadulásunkat és az Úr szenvedését, amely által megszabadultunk, alig tudjuk visszatartani könnyeinket. így hát ebben a szentséges emlékezésben édesen egyszerre bennünk van az öröm és könny, mert jámborul könnyezve örvendünk és áhítattal örvendve könnyezünk, örömkönnyeket sírunk és könnyezve örvendünk. Mert a szív, amikor túlárad belőle az öröm, édes könnyeket fakaszt a szemekből.
Az Eucharisztia az isteni szeretet kiáradása
4. O, mérhetetlen isteni szerelem, isteni jóság túláradása, isteni bőkezűség kiáradása! Az Úr ugyanis a sajátját adta nekünk, mert mindent a lábunk alá vetett, és minden földi teremtmény fölött átadta nekünk az uralmat. Még a magasságos szellemek szolgálatával is megnemesíti, és fölemeli az ember méltóságát; mert valamennyien azokat szolgálják, akik arra vannak rendelve, hogy elnyerjék az üdvösség örökségét.
És mivel irántunk való jósága olyan bőséges volt, ő maga is túláradóan akarta megmutatni irántunk való szeretetét, ezért önmagát adta nekünk; és meghaladva a bőkezűség minden mértékét, és túlszárnyalva a szeretet minden lehetőségét, önmagát adta eledelül.
Mily páratlan és csodálatos bőkezűség, amikor az adakozó lesz az adomány, és az ajándékozó azonos az ajándékkal! Mily határtalan és pazarló az ajándékozás, amikor valaki önmagát adja, és az ajándékozó szeretet annyira túlárad, hogy az ajándékozott javak sokasága fölött minél többet adott, annál inkább beteljesedik.
Az Eucharisztia az örök élet eledele
5. Az Üdvözítő tehát eledelül adta magát, hogy mivel eledel miatt bukott a halálba az ember, eledel emelje vissza az életbe; a halált hozó fa eledele által bukott el az ember, az élet fájának gyümölcse emelte fel; azon a fán a halál csalétke függött, ezen az élet eledele; annak élvezése sebesülést okozott, ennek ízlelése gyógyulást hozott; ízlelés betegített és ízlelés gyógyított meg, ezért ahonnan eredt a seb, onnan jött a gyógyszer - és ahonnan belopódzott a halál, onnan jött az élet. Mert arról az ízlelésről ez mondatott: „Amely napon eszel belőle, halállal halsz meg" (Ter 2,17), erről pedig ezt olvassuk: „Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog" (Jn 6,52).
Ez az az eledel, amely teljesen felüdít, valóban táplál, és a leginkább gyarapítja, de nem a testet, hanem a szívet, nem a húst, hanem a lelket, nem az ember hasát, hanem az elméjét.
Az Eucharisztia a lelket átformáló táplálék
6. Az embernek tehát, mivel lelki táplálékra is rászorult, maga az irgalmas Üdvözítő jóságos rendelkezéssel gondoskodott nemesebb és táplálóbb eledelről a lélek felüdítésére. A szeretet lehajló bőkezűségének és a jóságnak köszönhető, hogy Isten örök Igéje, aki az értelmes teremtmény eledele és felüdülése, testté lett, és a testhez kötött értelmes teremtménynek, az embernek adta magát. Mert az angyalok kenyerét ette az ember, és az Üdvözítő ezért mondja: „Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital" (Jn 6,56).
Ezt az ételt magunkhoz vesszük, de nem emésztjük meg; megesszük, de nem változtatjuk meg, mert az étkezőben a legkevésbé sem alakul át, hanem aki méltón veszi magához, azt hasonlóvá formálja önmagához.
Imádandó Szentség
7. Ó, legméltóságosabb Szentség, imádandó, tisztelendő, megbecsülendő Szentség, amelyet dicsőítenünk, szeretnünk és ölelnünk kell, nagy dicséretekkel kell magasztalnunk, a legnagyobb ujjongásokkal kell ünnepelnünk, minden erőnkkel tisztelnünk kell, áhítattal kell hódolnunk előtte, és őszinte lélekkel kell őriznünk!
Ó, legnemesebb emlékezet, melyet a szívünk mélyébe kell zárnunk, szorosan a lelkünkre kell kötnünk, gondosan őriznünk kell emlékezetünkben, és elmélkedve és ünnepelve kell megemlékeznünk róla!
Imádásunkat ki kell fejeznünk
8. Ezt az emlékezetet folytonosan ünnepelnünk kell, hogy mindig emlékezzünk arra, akinek emlékezete, mert akinek adományát vagy ajándékát gyakrabban látjuk, azt jobban megőrizzük emlékezetünkben.
Tehát jóllehet, ezt az emlékeztető szentséget a napi szentmisékben ünnepeljük, főként azért, hogy az eretnekek hűtlenségét és esztelenségét megszégyenítsük, megfelelőnek és méltónak tartjuk, hogy legalább egyszer az esztendőben kiemeltebben és ünnepélyesebben emlékezzünk meg róla.
Nagycsütörtökön ugyanis, amikor Krisztus ezt a szentséget alapította, az Egyház a bűnbánók visszafogadásával, a bérmálással, a lábmosással és sok mással elfoglalva, nem tud megfelelő figyelmet szentelni e legnagyobb szentségnek.
Mindenszentek ünnepének példája
9. Ezt maga az egyetemes Egyház a szentekkel kapcsolatban figyelte meg, akiket az esztendő folyamán végig tisztelünk: jóllehet litániákon és szentmisékben és más alkalmakkor gyakran megemlékezik róluk, égi születésnapjukon az év bizonyos napján ezt ünnepélyesebben teszi, amikor ünnepet ül a tiszteletükre. És mivel megtörténik, hogy a köteles ünnepléssel kapcsolatban a hívek - hanyagság, világi kötelességeik, vagy emberi gyarlóság miatt - valamit elmulasztanak, az Egyház rendelt egy napot, amelyen együtt emlékezik meg az összes szentekről, hogy ezzel a közös ünnepléssel lerója azt, ami az egyes esetekben elmaradt.
Az Eucharisztia ünnepe jóvátétel
10. Ezzel leginkább Jézus Krisztus testének és vérének csodálatos szentsége iránt tartozunk, aki minden szentek dicsősége és koronája, hogy különleges ünnepléssel emelkedjék ki, és ha valamit a szentmisékben az ünneplésből elmulasztottunk, azt most gondosan pótoljuk, és hívők az ünnep indítására, emlékezve a múltra, mindazt, amit a szentmiséken világi teendőik, hanyagság vagy emberi gyarlóság miatt nem egészen tettek meg, most figyelmesen, alázatos és tiszta lélekkel tegyék jóvá.
Az Eucharisztia ünnepének napja
11. Mi tehát, a katolikus hit erősítésére és felmagasztalására méltónak és indokoltnak tartjuk annak elrendelését, hogy e nagy szentségről a naponkénti megemlékezésen túl, melyet az Egyház végez, évenként üljünk meg egy különleges és kiemelkedő ünnepet, melyre kijelölünk egy napot, nevezetesen a pünkösd utáni első vasárnapot követő csütörtököt.
Úrnapja ünneplése
12. Ezen a csütörtökön a hívők áhítatos sokasága emiatt gyűljön össze a templomba, és ott a klérus és a nép együtt örvendezve dicsérő énekekkel tartson körmenetet; mindenki szíve és lelke, szája és ajka üdvös örömmel énekeljen himnuszokat; zsoltározzon a hit, daloljon a remény, ujjongjon a szeretet, tapsoljon az áhítat, énekeljen a tisztaság és örvendezzék az őszinteség. Serény lélekkel és készséges akarattal jöjjenek össze mind, és mindent tegyenek meg az ünnep széppé tételéért. És bárcsak a szeretet úgy fellobbantaná a hívők buzgóságát Krisztus szolgálatára, hogy ezáltal és egyéb érdemeik gyarapodása által ő, aki váltságul adta önmagát értük és eledelül adja magát nekik, ezen élet viszontagságai után önmagával jutalmazza őket.
Ezért mindnyájatokat a nektek küldött apostoli levéllel figyelmeztetünk és buzdítunk az Úrban, hogy ezt a kiemelkedő és dicsőséges csütörtöki napot minden esztendőben, az ünnepnek megfelelő saját kilenc olvasmánnyal, responzóriumokkal, verzikulusokkal, antifónákkal, zsoltárokkal, himnuszokkal és könyörgésekkel, melyeket a saját misével együtt bullánkhoz csatolva megküldünk, áhítattal és ünnepélyesen üljétek meg, és városotok és egyházmegyétek minden templomában gondosan ünnepeltessétek meg.
Úrnapjára készülni kell
13. Híveiteket a megelőző vasárnapon ti magatok és mások által üdvös intelmekkel buzdítsátok, hogy igaz és őszinte gyónással, alamizsnákkal, figyelmes és buzgó imádságokkal és más jámbor cselekedetekkel készüljenek, hogy ennek a drágalátos szentségnek, az Úr ajándékaként, részesei lehessenek, és a mondott csütörtökön tisztelettel magukhoz vehessék, és annak erejéből elnyerhessék a kegyelem növekedését.
Úrnapja körül nyerhető búcsúk
14. Mi ugyanis a krisztushívőket lelki ajándékokkal szeretnénk buzdítani az ünnep megülésére, ezért mindazoknak, akik őszinte bánattal meggyóntak, és az ünnepi matutinumon a templomban részt vettek, száz napi; akik a szentmisén vettek részt, ugyanannyi; akik az első vesperáson vettek részt, szintén száz napi; akik a második vesperáson vettek részt, ugyanannyi; akik a prímán, tertián, sextán, nónán és kompletóriumon vettek részt, hóránként negyvennapi; azoknak pedig, akik az ünnep oktávájában a matutinumon, vesperáson, szentmisén és a felsorolt hórákon vettek részt, naponta száz napi búcsút engedélyezünk a mindenható Isten irgalmában és az ő apostolai, Szent Péter és Pál tekintélyében bízva.
Kelt az Óvárosban (Orvieto, Perugia),
1264. augusztus 11-én
IV. Orbán pápa
Jegyzet:
[1] Az eredeti mű: H. Denzinger: Enchiridion symbolorum definitionum et declarationum de rebus fidei et morum, 43. kiadás, szerk. Peter Hünermann, Dehoniano, Bologna 2012, 480-483. Az eredeti szövegben nincsenek alcímek, a fordításban a könnyebb megértéshez fontosnak tartottuk a számozással és alcímekkel való tagolást - a ford.
