Őszentsége!
Őboldogságai!
Bíboros Urak!
Kedves Püspök Testvéreim!
1. Szeretett testvéreim. A Szent Pál nyomait követő zarándoklatom ma Szíriába, Damaszkuszba hozott, s nagy öröm számomra, hogy köztetek lehetek. Köszönöm a meleg fogadtatást, s külön kifejezem hálámat Őboldogsága III. Gregoriosz pátriárka felé szívélyes köszöntő szavaiért, melyeket pátriárkai rezidenciáján intézett hozzám.
Minden zarándoklat alkalom arra, hogy visszatérjünk hitünk forrásaihoz, megerősítsük Krisztus és az Egyház iránti szeretetünket, s új lendületet nyerjünk a küldetésben, melyet Jézustól kaptunk. Itt, ezen a földön, melyet Isten azzal áldott meg, hogy a századok folyamán kiemelkedő tanúk életükkel és írásaikkal lettek az egész Egyház hagyományának nagy alakjai, a szent történelmet úgy lehet olvasni a vidéken, a bibliai helyeken és a keresztény kegyhelyeken , mint egy nyitott könyvből. Mindazonáltal ez a zarándoklat a most e földön lakó férfiakkal és nőkkel való találkozás is, különösen azokkal a testvérekkel, akikkel egyek vagyunk az egy Úrba vetett hitben, aki maga is Közép-Keleten élt, és kinyilatkoztatta nekünk az Atya szerető Arcát. Vajon nem ezen a területen, Antiochia városában mely Kelet egyik világítótornya nevezték-e a názáreti Jézus tanítványait először keresztényeknek (ApCsel 11,26), vagyis olyanoknak, akik vallják, hogy Krisztus az Úr, az Istentől küldött Messiás, s ők az Ő testének tagjai?! Nagy öröm tehát számomra, hogy ugyanúgy köszönthetlek titeket, mint Krisztus a föltámadása után: „Béke veletek!” (Jn 20,19).
2. A katolikus Egyház helyzete Szíriában nagyon változatos a sok jogilag önálló Egyház egyidejű jelenléte miatt, melyek mind a keresztény Kelet nagy és gazdag hagyományát képviselik. Türelmesen, lépésről lépésre legyőzve a történelmi viszontagságokból fakadó évszázados torzsalkodásokat, közösségeitek és híveitek megnyíltak egymás felé, s bár hűségesek maradtatok egyházi hagyományotokhoz és becsülitek azt, megtanultátok egyesíteni erőiteket. A Szíriai Katolikus Hierarchia Gyűlése vagy tágabb méretekben Közel-Kelet Pátriárkáinak Tanácsa szimbolizálja ezt a feltétlenül szükséges összehangolást. Folytassátok, tágítsátok és tegyetek intenzívebbé az együttműködést a nehézségek ellenére is, hogy ezáltal a rátok bízott hívők lelkipásztori szolgálata minél jobb legyen, és valóban osszátok meg egymással a saját hagyományotok lelki kincseit. Ha ugyanis igaz, hogy a közösség mindenekelőtt Isten ajándéka Egyházának, az is kétségtelen, hogy erre az ajándékra nekünk megfontoltsággal, megbecsüléssel és egymás iránti kölcsönös tisztelettel kell válaszolnunk. Ezek vezetnek el a különbözőségből az egységre; ezek tanúsítják az Egyház katolicitását, dicsőítik meg Isten nevét és szolgálják az evangélium hirdetését azáltal, hogy egyre hihetőbbé teszik a hitben és a szeretetben egyesült testvérek szavát. A különféle Egyházaitok képviselőinek a közössége nem csorbítja azt a püspöki közösséget, mely szinodusaitokon belül érvényesül, sőt épp ellenkezőleg: annak a tágabb körű katolikus közösségnek a kifejeződése, mely mindig újjáéled.
3. Közösségeitek életének konkrét sajátosságait figyelembe véve szeretnélek hívni benneteket, hogy újra Krisztustól induljatok el, és őrá építsétek egész életeteket. Amikor az Egyház visszatér Hozzá minden áldott nap az Ő igéjének és szentségeinek élő forrásából merítve, megtalálja az erőt, mely élteti és támogatja tanúságtételében. Szent Pál példája, miként a Galatákhoz írt levél mondja: „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (2,20), egyre inkább megérteti velünk Krisztus jelenlétének misztériumát életünkben: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20). Vigasztaló jelenlét ez, mely elnyugtat és biztonságot ad utunkon, hiszen Krisztus velünk van; ugyanakkor követelményeket támasztó jelenlét is, mely arra kötelez, hogy ne tartsuk meg magunknak a kapott kincset: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16)
Kedves Testvéreim, így találunk rá az erős lelki élet útjára, az életszentség útjára, melyet meg kell mutatnunk közösségeink minden megkeresztelt tagjának. Ha hűségesek vagyunk az Eucharisztia ünneplésének öröméhez, mely az Úr föltámadásából fakadóan létrehozta és egyesítette a keresztény közösséget, a hívők megfogják benne találni hitük táplálékát: összegyűlve az Ige és az Élet kenyere asztalánál uralni tudják a mindennapos szétszóródást, megerősödnek, egyre inkább fölfedezik istengyermekségüket és megszilárdulnak benne, hogy hiteles tanúk legyenek az Egyházban és a világban. Amilyen mértékben az imádságba, az Ige figyelmes hallgatásába és a liturgia által az ízlelésbe gyökerezik az életünk, olyan mértékben tárul ki a Szentlélek indításaira, hogy bátran terjessze és hirdesse a béke evangéliumát (vö. Ef 6,15), s tegyen róla tanúságot a családi, kulturális és társadalmi élet minden területén. Szent Pál, akit a Krisztustól kapott meghívás kegyelme fölnevelt, mindenki másnál jobban tanúskodott a keresztény újdonságról, és bőségesen tanította azt. Fenntartások nélkül átadta magát az egészen új életnek, egészen új Krisztusnak és az evangélium hirdetésének.
4. Szeretném újra kifejezésre juttatni csodálatomat, melyet a szíriai keresztények közti egyetértés vált ki belőlem. Őszentsége Mar Ignatiosz, I. Zakka és Őboldogsága IV. Ignatiosz pátriárka jelenléte ékes jele ennek. Őboldogsága IV. Ignatiosz, megindítóak voltak számomra újabb nyilatkozatai annak a testvéri közösségnek a mélységéről, mely ezen ország keresztény egyházai között él, s melyet Ön egyre erősíteni szándékozik. Megragadom az alkalmat, hogy testvérként köszöntsem Őboldogságát, Ignatiosz Musza Daúd bíboros urat, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusát, akit épp most hívtam Rómába, hogy az egész katolikus Kelet méltó képviselője legyen. Köszöntöm Őboldogságát, VIII. Ignace Pierre szíriai katolikus pátriárkát is, valamint a többi jelenlévő pátriárkát, bíborost, püspököt. Az őszinte figyelmesség, mely országotok pátriárkái, püspökei, egyházi méltóságai és egyházi közösségeinek Vezetői között érvényesül, nagyon komoly tanúságtétel a keresztény szeretetről egy olyan országban, melynek polgárai többségükben az iszlámhoz tartoznak.
Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus Egyháza Szíriában fedezte föl a maga katolikus jellegét, s vállalta egyetemes küldetését. Péter és Pál apostol, mindegyik a maga sajátos kegyelmével itt fáradozott azért, hogy összegyűjtse Krisztus egyetlen családját a különböző nemzetekből és kultúrákból származott hívők közül. Megelégedéssel láthatjuk, hogy növekszik az együttműködés az Egyházak és egyházi Közösségek között.
Ez az együttműködés hozzájárul a megbékéléshez és az egység kereséséhez. Az újraközeledés segítsen benneteket abban, hogy hatékonyabb tanúságot tudjatok tenni Jézus Krisztusról, aki meghalt és föltámadott, hogy „Isten szétszórt fiait összegyűjtse” (Jn 11,52). Tegye szebbé és hitelesebbé ez az együttműködés Krisztus Egyházát a többi vallás hívei előtt is!
A hívők a maguk részéről rendkívüli módon értékelik azokat az alkalmakat, amikor közös ökumenikus imádságban vehetnek részt. Az ilyen kitárulkozásnak egyre növekednie kell, s támogatni kell az ilyen kezdeményezéseket, melyekben az egyházak minden téren együtt tudnak működni. A keresztények közötti megoszlás ugyanis akadálya az evangéliumnak. Továbbá „az ökumenizmus nem csupán a keresztény egyházak belső ügye. Azzal a szeretettel függ össze, mellyel Isten az emberiség egészéhez fordul Jézus Krisztusban, s akadályozni ezt a szeretetet Isten és az ő Krisztusban mindeneket egyesíteni akaró tervének sértése.” (Ut unum sint, 99.) A szíriai keresztények, mivel századokon át annyira közel éltek a hívő muszlimokhoz, közvetlenül ismerik a szoros összefüggést a közösség egysége és a testvéri közösségben születő tanúságtétel között. Ebben a környezetben is bátorítalak titeket az őszinte, vendégszerető, egymást kölcsönösen megbecsülő dialógusra a mindennapi életben. Vajon Ábrahám és Sára nem azáltal nyerték-e el az ígért fiú ajándékát, hogy elfogyasztották a Szír Szent Efrém által közölt, nagyon költői hagyomány szerint a három angyalnak föltálalt lakoma maradékát.
5. A lelkipásztoroknak bizonyára megvannak a maguk aggodalmai. A legsúlyosabb kétségtelenül sok keresztény család és fiatal emigrálása, akik mind azt remélik, hogy másutt jobb jövőt találnak. Bizonyos vagyok abban, hogy mindegyiktek gyakran fölteszi magának a kínzó kérdést: Mit tehetek? Sokat tehettek! Mindenekelőtt kínáljátok föl segítségteket egy gazdaságilag viruló haza építéséhez, ahol a törvény előtt minden polgár megkapja ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket, ahol az egész nép méltányos békében akar élni a határokon belül és minden szomszédjával. A hazátok jövőjébe vetett bizalom gyarapítása egyike a legnagyobb szolgálatoknak, melyet az Egyház nyújthat a társadalomnak. Másik cselekvési lehetőség a keresztények bátorítása a szolidaritásra, a népetek szenvedéseiben és nehézségeiben való osztozásra. Ti igen nagy hatással vagytok a fiatalokra: szóljatok az ő szívükhöz, magyarázva, javítgatva, bátorítva, s mindenekelőtt saját személyes példátokkal erősítve bennük a meggyőződést, hogy a lélek és a szív keresztény értékei jobban boldogítják az embert, mint az anyagi javak bármelyike. Adjátok át a fiataloknak az emberi és keresztény eszményt, és segítsétek őket annak fölfedezésében, hogy miként a Diognétosz-levél szerzője mondja „Isten olyan magasztos helyet jelölt ki számukra, hogy azt nem szabad elhagyniuk” (VI,10).
Ebben a felfogásban a vallások közötti dialógus és a kölcsönös együttműködés, főként keresztények és muszlimok között, nagyon fontos hozzájárulás a békéhez s az emberek és a közösségek közötti megértéshez; ugyanakkor közös tanúságot kell tenniük az emberi személy méltóságának teljes tiszteletben tartása mellett.
6. Krisztusban Szeretett Testvéreim! E testvériesen bátorító szavakat nem fejezhetem be jobban, mint idézve Szent Pál szavait, melyeket az efezusi egyház presbitereinek mondott: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek tett titeket püspökké, hogy legeltessétek Isten nyáját, melyet Ő a tulajdon vérével szerzett magának” (ApCsel 20,28).
Ugyanez a Szentlélek adjon nektek erőt a mi Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia és az ember Fia húsvétja által Isten, a mi Atyánk dicsőségére. Szűz Máriára, a Theotokoszra bízlak benneteket, akit a ti szép liturgiátok szüntelenül dicsér, őrá, aki „a mi okossággal teljes nővérünk (...), a mi boldogságunk kincsesháza” (Szír Szent Efrém: Opera II, 318.), s aki az utolsó vacsora óta anyaként virraszt az Egyház fölött. Ámen.
Őboldogságai!
Bíboros Urak!
Kedves Püspök Testvéreim!
1. Szeretett testvéreim. A Szent Pál nyomait követő zarándoklatom ma Szíriába, Damaszkuszba hozott, s nagy öröm számomra, hogy köztetek lehetek. Köszönöm a meleg fogadtatást, s külön kifejezem hálámat Őboldogsága III. Gregoriosz pátriárka felé szívélyes köszöntő szavaiért, melyeket pátriárkai rezidenciáján intézett hozzám.
Minden zarándoklat alkalom arra, hogy visszatérjünk hitünk forrásaihoz, megerősítsük Krisztus és az Egyház iránti szeretetünket, s új lendületet nyerjünk a küldetésben, melyet Jézustól kaptunk. Itt, ezen a földön, melyet Isten azzal áldott meg, hogy a századok folyamán kiemelkedő tanúk életükkel és írásaikkal lettek az egész Egyház hagyományának nagy alakjai, a szent történelmet úgy lehet olvasni a vidéken, a bibliai helyeken és a keresztény kegyhelyeken , mint egy nyitott könyvből. Mindazonáltal ez a zarándoklat a most e földön lakó férfiakkal és nőkkel való találkozás is, különösen azokkal a testvérekkel, akikkel egyek vagyunk az egy Úrba vetett hitben, aki maga is Közép-Keleten élt, és kinyilatkoztatta nekünk az Atya szerető Arcát. Vajon nem ezen a területen, Antiochia városában mely Kelet egyik világítótornya nevezték-e a názáreti Jézus tanítványait először keresztényeknek (ApCsel 11,26), vagyis olyanoknak, akik vallják, hogy Krisztus az Úr, az Istentől küldött Messiás, s ők az Ő testének tagjai?! Nagy öröm tehát számomra, hogy ugyanúgy köszönthetlek titeket, mint Krisztus a föltámadása után: „Béke veletek!” (Jn 20,19).
2. A katolikus Egyház helyzete Szíriában nagyon változatos a sok jogilag önálló Egyház egyidejű jelenléte miatt, melyek mind a keresztény Kelet nagy és gazdag hagyományát képviselik. Türelmesen, lépésről lépésre legyőzve a történelmi viszontagságokból fakadó évszázados torzsalkodásokat, közösségeitek és híveitek megnyíltak egymás felé, s bár hűségesek maradtatok egyházi hagyományotokhoz és becsülitek azt, megtanultátok egyesíteni erőiteket. A Szíriai Katolikus Hierarchia Gyűlése vagy tágabb méretekben Közel-Kelet Pátriárkáinak Tanácsa szimbolizálja ezt a feltétlenül szükséges összehangolást. Folytassátok, tágítsátok és tegyetek intenzívebbé az együttműködést a nehézségek ellenére is, hogy ezáltal a rátok bízott hívők lelkipásztori szolgálata minél jobb legyen, és valóban osszátok meg egymással a saját hagyományotok lelki kincseit. Ha ugyanis igaz, hogy a közösség mindenekelőtt Isten ajándéka Egyházának, az is kétségtelen, hogy erre az ajándékra nekünk megfontoltsággal, megbecsüléssel és egymás iránti kölcsönös tisztelettel kell válaszolnunk. Ezek vezetnek el a különbözőségből az egységre; ezek tanúsítják az Egyház katolicitását, dicsőítik meg Isten nevét és szolgálják az evangélium hirdetését azáltal, hogy egyre hihetőbbé teszik a hitben és a szeretetben egyesült testvérek szavát. A különféle Egyházaitok képviselőinek a közössége nem csorbítja azt a püspöki közösséget, mely szinodusaitokon belül érvényesül, sőt épp ellenkezőleg: annak a tágabb körű katolikus közösségnek a kifejeződése, mely mindig újjáéled.
3. Közösségeitek életének konkrét sajátosságait figyelembe véve szeretnélek hívni benneteket, hogy újra Krisztustól induljatok el, és őrá építsétek egész életeteket. Amikor az Egyház visszatér Hozzá minden áldott nap az Ő igéjének és szentségeinek élő forrásából merítve, megtalálja az erőt, mely élteti és támogatja tanúságtételében. Szent Pál példája, miként a Galatákhoz írt levél mondja: „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (2,20), egyre inkább megérteti velünk Krisztus jelenlétének misztériumát életünkben: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20). Vigasztaló jelenlét ez, mely elnyugtat és biztonságot ad utunkon, hiszen Krisztus velünk van; ugyanakkor követelményeket támasztó jelenlét is, mely arra kötelez, hogy ne tartsuk meg magunknak a kapott kincset: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16)
Kedves Testvéreim, így találunk rá az erős lelki élet útjára, az életszentség útjára, melyet meg kell mutatnunk közösségeink minden megkeresztelt tagjának. Ha hűségesek vagyunk az Eucharisztia ünneplésének öröméhez, mely az Úr föltámadásából fakadóan létrehozta és egyesítette a keresztény közösséget, a hívők megfogják benne találni hitük táplálékát: összegyűlve az Ige és az Élet kenyere asztalánál uralni tudják a mindennapos szétszóródást, megerősödnek, egyre inkább fölfedezik istengyermekségüket és megszilárdulnak benne, hogy hiteles tanúk legyenek az Egyházban és a világban. Amilyen mértékben az imádságba, az Ige figyelmes hallgatásába és a liturgia által az ízlelésbe gyökerezik az életünk, olyan mértékben tárul ki a Szentlélek indításaira, hogy bátran terjessze és hirdesse a béke evangéliumát (vö. Ef 6,15), s tegyen róla tanúságot a családi, kulturális és társadalmi élet minden területén. Szent Pál, akit a Krisztustól kapott meghívás kegyelme fölnevelt, mindenki másnál jobban tanúskodott a keresztény újdonságról, és bőségesen tanította azt. Fenntartások nélkül átadta magát az egészen új életnek, egészen új Krisztusnak és az evangélium hirdetésének.
4. Szeretném újra kifejezésre juttatni csodálatomat, melyet a szíriai keresztények közti egyetértés vált ki belőlem. Őszentsége Mar Ignatiosz, I. Zakka és Őboldogsága IV. Ignatiosz pátriárka jelenléte ékes jele ennek. Őboldogsága IV. Ignatiosz, megindítóak voltak számomra újabb nyilatkozatai annak a testvéri közösségnek a mélységéről, mely ezen ország keresztény egyházai között él, s melyet Ön egyre erősíteni szándékozik. Megragadom az alkalmat, hogy testvérként köszöntsem Őboldogságát, Ignatiosz Musza Daúd bíboros urat, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusát, akit épp most hívtam Rómába, hogy az egész katolikus Kelet méltó képviselője legyen. Köszöntöm Őboldogságát, VIII. Ignace Pierre szíriai katolikus pátriárkát is, valamint a többi jelenlévő pátriárkát, bíborost, püspököt. Az őszinte figyelmesség, mely országotok pátriárkái, püspökei, egyházi méltóságai és egyházi közösségeinek Vezetői között érvényesül, nagyon komoly tanúságtétel a keresztény szeretetről egy olyan országban, melynek polgárai többségükben az iszlámhoz tartoznak.
Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus Egyháza Szíriában fedezte föl a maga katolikus jellegét, s vállalta egyetemes küldetését. Péter és Pál apostol, mindegyik a maga sajátos kegyelmével itt fáradozott azért, hogy összegyűjtse Krisztus egyetlen családját a különböző nemzetekből és kultúrákból származott hívők közül. Megelégedéssel láthatjuk, hogy növekszik az együttműködés az Egyházak és egyházi Közösségek között.
Ez az együttműködés hozzájárul a megbékéléshez és az egység kereséséhez. Az újraközeledés segítsen benneteket abban, hogy hatékonyabb tanúságot tudjatok tenni Jézus Krisztusról, aki meghalt és föltámadott, hogy „Isten szétszórt fiait összegyűjtse” (Jn 11,52). Tegye szebbé és hitelesebbé ez az együttműködés Krisztus Egyházát a többi vallás hívei előtt is!
A hívők a maguk részéről rendkívüli módon értékelik azokat az alkalmakat, amikor közös ökumenikus imádságban vehetnek részt. Az ilyen kitárulkozásnak egyre növekednie kell, s támogatni kell az ilyen kezdeményezéseket, melyekben az egyházak minden téren együtt tudnak működni. A keresztények közötti megoszlás ugyanis akadálya az evangéliumnak. Továbbá „az ökumenizmus nem csupán a keresztény egyházak belső ügye. Azzal a szeretettel függ össze, mellyel Isten az emberiség egészéhez fordul Jézus Krisztusban, s akadályozni ezt a szeretetet Isten és az ő Krisztusban mindeneket egyesíteni akaró tervének sértése.” (Ut unum sint, 99.) A szíriai keresztények, mivel századokon át annyira közel éltek a hívő muszlimokhoz, közvetlenül ismerik a szoros összefüggést a közösség egysége és a testvéri közösségben születő tanúságtétel között. Ebben a környezetben is bátorítalak titeket az őszinte, vendégszerető, egymást kölcsönösen megbecsülő dialógusra a mindennapi életben. Vajon Ábrahám és Sára nem azáltal nyerték-e el az ígért fiú ajándékát, hogy elfogyasztották a Szír Szent Efrém által közölt, nagyon költői hagyomány szerint a három angyalnak föltálalt lakoma maradékát.
5. A lelkipásztoroknak bizonyára megvannak a maguk aggodalmai. A legsúlyosabb kétségtelenül sok keresztény család és fiatal emigrálása, akik mind azt remélik, hogy másutt jobb jövőt találnak. Bizonyos vagyok abban, hogy mindegyiktek gyakran fölteszi magának a kínzó kérdést: Mit tehetek? Sokat tehettek! Mindenekelőtt kínáljátok föl segítségteket egy gazdaságilag viruló haza építéséhez, ahol a törvény előtt minden polgár megkapja ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket, ahol az egész nép méltányos békében akar élni a határokon belül és minden szomszédjával. A hazátok jövőjébe vetett bizalom gyarapítása egyike a legnagyobb szolgálatoknak, melyet az Egyház nyújthat a társadalomnak. Másik cselekvési lehetőség a keresztények bátorítása a szolidaritásra, a népetek szenvedéseiben és nehézségeiben való osztozásra. Ti igen nagy hatással vagytok a fiatalokra: szóljatok az ő szívükhöz, magyarázva, javítgatva, bátorítva, s mindenekelőtt saját személyes példátokkal erősítve bennük a meggyőződést, hogy a lélek és a szív keresztény értékei jobban boldogítják az embert, mint az anyagi javak bármelyike. Adjátok át a fiataloknak az emberi és keresztény eszményt, és segítsétek őket annak fölfedezésében, hogy miként a Diognétosz-levél szerzője mondja „Isten olyan magasztos helyet jelölt ki számukra, hogy azt nem szabad elhagyniuk” (VI,10).
Ebben a felfogásban a vallások közötti dialógus és a kölcsönös együttműködés, főként keresztények és muszlimok között, nagyon fontos hozzájárulás a békéhez s az emberek és a közösségek közötti megértéshez; ugyanakkor közös tanúságot kell tenniük az emberi személy méltóságának teljes tiszteletben tartása mellett.
6. Krisztusban Szeretett Testvéreim! E testvériesen bátorító szavakat nem fejezhetem be jobban, mint idézve Szent Pál szavait, melyeket az efezusi egyház presbitereinek mondott: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek tett titeket püspökké, hogy legeltessétek Isten nyáját, melyet Ő a tulajdon vérével szerzett magának” (ApCsel 20,28).
Ugyanez a Szentlélek adjon nektek erőt a mi Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia és az ember Fia húsvétja által Isten, a mi Atyánk dicsőségére. Szűz Máriára, a Theotokoszra bízlak benneteket, akit a ti szép liturgiátok szüntelenül dicsér, őrá, aki „a mi okossággal teljes nővérünk (...), a mi boldogságunk kincsesháza” (Szír Szent Efrém: Opera II, 318.), s aki az utolsó vacsora óta anyaként virraszt az Egyház fölött. Ámen.
II.
János
Pál pápa
