„Legeltessétek Isten rátok bízott nyáját: viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem önként, Istenhez híven” (vö. 1Pt 5,2). Szent Péternek ezek a sugalmazott szavai visszhangoznak a püspökszentelés szertartásában: „Urunk, Jézus Krisztus, akit az Atya küldött az emberi nem megváltására, maga tizenkét apostolt küldött a világba, hogy a Szentlélek erejével eltelve hirdessék az evangéliumot, és minden nemzetet egy akolba gyűjtve megszenteljék és kormányozzák őket. (…) Maga Krisztus az, aki a püspök bölcsessége és okossága által vezeti Isten népét a földi zarándoklás során az örök boldogságra” (De Ordinatione Episcopi, Presbyterorum et Diaconorum, Editio typica altera, MCMXC, n. 39). A pásztoroknak pedig feladatukat „tanácsokkal, buzdítással, példával, de tekintéllyel és szent hatalommal is” gyakorolniuk kell (Lumen gentium, n. 27), mivel a szeretet és az irgalom néha megkívánja, hogy az atya olykor helyreigazítsa azt, ami eltorzult.
Zarándokútja során az Egyház az apostoli időktől fogva viselkedési szabályokat adott ki a maga számára, melyek az évszázadok folyamán olyan normák összefüggő együttesét alkották, amelyeket meg kellett tartani Isten népének egysége érdekében, és amelyek megtartásáról a püspököknek kellett számot adniuk. Ezek a szabályok tükrözik a hitet, melyet mindnyájan vallunk, abból merítik kötelező erejüket, és erre a hitre alapozva mutatják meg az Egyház anyai irgalmasságát, azét az Egyházét, mely mindig tudatában van, hogy célja a lelkek üdvössége. Mivel az ilyen szabályoknak a közösség életmódját az idők múlása során kell rendeznie, szükséges, hogy ezek a normák szorosan kapcsolódjanak a társadalom változásaihoz és Isten népe új szükségleteihez, ezért olykor szükséges, hogy kiigazítsák és a megváltozott körülményekhez alkalmazzák őket.
Tudatában annak, hogy „ma már nem a változások korában, hanem korszakváltozásban élünk” (Ad Curiam Romanam dum omnia Natalicia significantur, 2019. december 21), annak érdekében, hogy a gyors társadalmi változások közepette, amelyeket tapasztalunk, megfelelő választ adjunk az Egyház szükségleteire az egész világon, nyilvánvalónak tűnt az is, hogy át kell dolgozni azt a büntetőjogi fegyelmet, amelyet Szent II. János Pál hirdetett ki az Egyházi Törvénykönyvben 1983. január 25-én, mégpedig úgy kell módosítani, hogy a főpásztorok rugalmas eszköze legyen az üdvösség munkálására és alkalmas legyen a helyreigazításra, amellyel gyorsan és lelkipásztori szeretettel élhetnek a súlyosabb bajok elkerülésére és az emberi gyengeségből fakadó sebek orvoslására.
Ezért tiszteletreméltó elődünk, XVI. Benedek 2007-ben megbízást adott a Törvényszövegek Pápai Tanácsának, hogy vizsgálja felül az 1983-as Codexben található büntetőjogi szabályokat. Ennek a megbízásnak az alapján az említett dikasztérium igyekezett figyelmesen megvizsgálni az új igényeket, megvilágítani a hatályos törvényhozás korlátait és hiányosságait, valamint lehetőleg világos és egyszerű megoldásokat megjelölni. Ez a vizsgálat a kollegialitás és az együttműködés szellemében folyt, felhasználta szakértők és főpásztorok segítségét, valamint összevetette a javasolt megoldásokat a különböző helyi egyházak szükségleteivel és sajátos jellegével.
Így került megszerkesztésre a Codex Iuris Canonici új VI. Könyvének első tervezete. Ennek szövegét megküldték az összes püspöki konferenciáknak, a Római Kúria dikasztériumainak, a szerzetes intézmények nagyobb elöljáróinak, továbbá a kánonjogi fakultásoknak és más egyházi intézményeknek, hogy tegyék meg észrevételeiket. Ugyanakkor kikérték a véleményét az egész világ számos kánonjogászának és más büntetőjogi szakértőjének is. Ennek az első megbeszélésnek a válaszait megfelelően rendezve átadták egy erre a célra alakított szakértői testületnek, amely ezek fényében átdolgozta a szövegtervezetet, majd alávetette a tanácsadók új vizsgálatának. Végül több átdolgozás után, 2020 februárjában a végső szövegtervezetet felülvizsgálták a Törvényszövegek Pápai Tanácsa tagjainak plenáris ülésén. Ezután, a plenáris ülésen megjelölt javítások végrehajtását követően, a szöveget a Római Pápa elé terjesztették.
A büntetőjogi fegyelem megtartása Isten egész Népe számára kötelező, ám - mint fentebb említettük – a főpásztorokra és az egyes közösségek elöljáróira hárul a feladat, hogy gondoskodjanak annak helyes alkalmazásáról. Olyan kötelezettség ez, amelyet sohasem lehet elválasztani a rájuk bízott lelkipásztori feladattól, és amelyet úgy kell teljesíteni mint a szeretet mellőzhetetlen, konkrét követelményét nem csupán az Egyház, a keresztény közösség és az esetleges áldozatok iránt, hanem az iránt is, aki büntetendő cselekményt követett el, és ezért irgalomra és rendreutasításra szorul az Egyház részéről.
Az elmúlt időkben sok rossz következménye volt annak, hogy nem érzékelték a bensőséges kapcsolatot, amely az Egyházban fennáll a szeretet gyakorlása és a büntetőjogi fegyelem alkalmazása között, valahányszor a körülmények megkívánják. Ez a gondolkodásmód – mint a tapasztalat mutatja – azzal a veszéllyel jár, hogy a fegyelemmel ellentétes szokások szerinti életmód alakul ki, amelynek orvoslására nem elegendőek a puszta buzdítások és ajánlások. Az ilyen állapotok gyakran azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy az idő haladtával az ilyen viselkedésmód úgy megszilárdul, hogy helyreigazítása igen nehézzé válik, és sok botrányt meg zavart okoz a hívők körében. Ezért a főpásztorok és elöljárók részéről szükségessé válik a büntetések kiszabása. Ha egy főpásztor elhanyagolja, hogy a büntetőjogi szisztémához folyamodjon, ebből nyilvánvaló, hogy nem látja el helyesen és hűségesen feladatát, ahogyan kifejezetten felhívtuk erre a figyelmet újabb dokumentumokban, köztük „Motu Proprio” kiadott apostoli levelekben is (Come una Madre amorevole, 2016. június 4; Vos estis lux mundi, 2019. május 7).
A szeretet ugyanis megkívánja, hogy a főpásztorok a büntetőjogi szisztémához folyamodjanak, valahányszor erre szükség van arra a három célra tekintettel, amely ezt megköveteli az egyházi társadalomban, vagyis az igazságosság követelményeinek helyreállítására, a tettes megjavítására és a botrányok helyrehozására.
Mint újabban hangsúlyoztuk, a kánoni büntetésnek van javító és orvosló szerepe is, és főként magának a hívőnek a javát keresi, ezért „pozitív eszköz Isten Országának elérésére és az igazságosság helyreállítására a hívők közösségében, akiknek a hivatása a személyes és közös megszentelődésre szól” (Ad participes sessionis plenariae Pontificii Consilii de Legum Textibus, 2020. február 21).
Megtartva tehát a folyamatosságot a kánonjogi rendszer általános jellemzőivel, az Egyháznak az idők során megszilárdult hagyománya szerint, ez az új szöveg különböző jellegű változásokat vezet be az eddig hatályos jogba, és új bűncselekményi tényállásokat hoz létre, amelyek mindenekelőtt annak az egyes közösségeknél egyre erősödő követelménynek felelnek meg, hogy helyreállítsák az igazságosságot és a rendet, amelyet a bűncselekmény megsértett.
A szöveg ezenkívül technikai szempontból csiszoltabb lett, különösen a büntetőjog alapvető kérdései tekintetében, amilyenek a védekezéshez való jog, a bűnvádi és a büntető kereset elévülése, a büntetések pontosabb meghatározása, mely megfelel a büntetőjogi törvényesség követelményeinek és objektív szabályokat ad az ordináriusok és a bírók számára annak meghatározására, hogy milyen büntető rendelkezés a legalkalmasabb arra, hogy a konkrét esetben alkalmazzák.
Általános szabály volt az elvégzett átdolgozás során az is, hogy csökkenjen azoknak az eseteknek a száma, amelyekben a büntetés alkalmazását a hatóság megítélésére bízzák, és így erősödjék – a jogban előírtak megtartásával – az egyházi egység, főként ha olyan bűncselekményekről van szó, amelyek igen nagy kárt és botrányt okoznak a közösségben.
Mindezek előrebocsátása után, a jelen apostoli rendelkezéssel kihirdetjük az Egyházi Törvénykönyv VI. Könyvének átdolgozott szövegét, ahogyan azt elrendezték és felülvizsgálták. Reméljük, hogy eszközül fog szolgálni a lelkek javára, előírásait pedig, amikor szükséges, a főpásztorok igazságosan és irgalmasan fogják alkalmazni, tudatában annak, hogy az igazságosság alapján, mely kiemelkedő sarkalatos erény, kötelesek büntetéseket kiszabni, mikor a hívők java megkívánja.
Végezetül, hogy mindenki könnyen áttekinthesse az említett előírásokat, elrendeljük, hogy az Egyházi Törvénykönyv VI. Könyvének ezt az átdolgozott változatát a L’Osservatore Romano című napilapban hirdessék ki, lépjen hatályba 2021. december 8-tól és azt követően adják ki az Acta Apostolicae Sedis-ben.
Elrendeljük továbbá, hogy ennek az új VI. Könyvnek a hatályba lépésével kerüljön hatályon kívül az 1983-as Egyházi Törvénykönyv most érvényes VI. Könyve, minden ellenkező rendelkezés ellenére, még ha az külön említésre méltó is.
Kelt Rómában, Szent Péternél, Pünkösd ünnepén, 2021. május 23-án, pápaságunk kilencedik évében.
Ferenc
