Nyilatkozat a születések világméretű visszaeséséről

Tartalom

1. Fokozott figyelem a demográfiai folyamatok iránt
2. Egy általánosan elterjedt téves nézet
3. A népesség elöregedése és a népességcsökkenés
4. Az okok sokrétűek
5. Komoly konfliktusok felé tartunk
6. Ünnepeljük az embert és jogait


Már nem hallgattathatunk tovább a Föld különböző országaiban végbemenő demográfiai folyamatok súlyosságáról. Egyre nyilvánvalóbb és egyre általánosabban elismert tény, hogy jelenleg a világ a népességnövekedés jelentős lelassulásának szakaszában van, aminek a kezdete 1968 körülre tehető. A termékenységi arány 51 országban már a nemzedékek egyszerű reprodukciójához szükséges küszöb alá süllyedt. Ezenfelül az érintett országok közül kb. tizenöt a születési számoknál magasabb halálozási mutatókkal rendelkezik. E tényeket sürgősen tudomására kell hozni mindenkinek. Haladéktalanul valódi szolidaritásról tanúskodó intézkedéseket kell hozni, amelyek határozottan a jövőre irányulnak, és tiszteletben tartják Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelynek 50 éves jubileumát idén ünnepeljük.


A Pápai Családtanács, illetékessége folytán, közvetlen közelről követi a Föld különböző országaiban a népesedési helyzet alakulását.[1] Ennek érdekében már több konferenciát hívott össze nemzetközi rangú szakértők részvételével. Ezek lehetővé tették az egyik vagy másik kontinens helyzetének részletes vizsgálatát. Így pl. a Mexikóvárosban rendezett konferencián (1993. április 21-23.)[2] Amerika helyzetét vizsgáltuk. Ázsia és Óceánia helyzetét Taipeiben elemeztük (1995. szeptember 18-20.),[3] az európai országok demográfiai helyzetének sajátosságait pedig Rómában (1996. október 17-19.)[4]. Jelenleg a Pápai Tanácsnak az afrikai helyzetet tárgyaló ülését készítjük elő.

Ugyanakkor a Pápai Családtanács érdeklődéssel és figyelemmel kíséri azoknak a kutatási központoknak a munkáját, amelyek demográfiai kérdésekkel foglalkoznak. E központok közül mindenekelőtt az ENSZ gazdasági és társadalmi bizottságának népesedéssel foglalkozó részlegét kell megemlíteni. 1997. november 4. és 6. között ez a rangos intézmény tizennégy nemzetközi hírű szakértőt hívott össze, hogy megvitassák a termékenység világszerte megfigyelhető visszaesésének jelentőségét, okait és következményeit. E szakértők csak azt tudták megerősíteni, amit a demográfiai adatok már több éve jeleznek: hogy a termékenység visszaesése, ami az ipari országok többségében – Észak- és Nyugat-Európában, Kanadában, az USA-ban, Japánban, Ausztráliában, Új-Zélandon – már húsz éve megfigyelhető, most már Dél- és Kelet-Európa, Ázsia és a Karib-térség egyre több országában is fellépett. Az egyik szakértő megjegyezte: azoknak az országoknak az esetében, amelyeket alacsony születési mutatók jellemeznek, „ha egyszer megkezdődik a termékenységi átmenet, a csökkenés a továbbiakban változatlanul folytatódik.”[5]


A népesség fejlődéséről szóló legtöbb tanulmány már régóta terjeszti azt az általánossá vált, ám téves nézetet, amely szerint a világ állítólag a népességnövekedés „exponenciális”, sőt „vágtató” spiráljának fogságába esett, ami „népességrobbanáshoz” fog vezetni. A Pápai Családtanács, amely egyik kiadványában[6] kimutatta ennek az „általános nézetnek” helytelen mivoltát, örömmel állapítja meg, hogy lassan már az ENSZ egyes szervezeteiben is elismerik a népesség fejlődésével kapcsolatos valós tényeket. Az e szervezetek által rendezett konferenciák ugyanis kb. harminc éve megalapozatlan félelmeket keltenek a demográfiai kérdések kapcsán, különösen a Dél országaiban. E riasztóan nyugtalanító helyzetfelmérésből kiindulva az ENSZ egyes intézményei – mind a múltban, mind a jelenben – jelentős pénzeszközöket ruháztak be azzal a céllal, hogy számos országot a népességkorlátozás politikájának bevezetésére kényszerítsenek. Rá kell mutatnunk arra, hogy ezek a programok, amelyeket mindig kívülről ellenőriznek, rendszerint kényszerintézkedéseket foganatosítanak a születésszabályozás terén. A fejlődéshez szükséges segítséget is rendszeresen a népességnövekedést szabályozó program végrehajtásától teszik függővé, beleértve a kényszerből és az érintettek tudta nélkül végrehajtott sterilizálást is. Mindezeket a malthusianus intézkedéseket az egyes nemzeti kormányzatok hajtják végre, a nem kormányzati szervezetek (NGO) támogatásával. Ezek közül a legismertebb bizonyára a Családtervezés Nemzetközi Szövetsége (IPPF).

A szegény országokban az ártatlan és védtelen néprétegek az első áldozatai ezeknek a programoknak. Szándékosan becsapják őket, amikor azzal a hazug ürüggyel csikarják ki beleegyezésüket önmaguk megcsonkításához, hogy – számukra – ez a fejlődés előfeltétele.


Amint az a statisztikákból és a rendelkezésre álló adatok értékeléséből kitűnik, ez a katasztrofális politika vészesen ellenkezik a tényleges demográfiai fejlődési folyamatokkal. A világ népességének növekedési mutatója harminc év óta egyenletesen és jelentős ütemben csökken. Az elmúlt években a Föld 185 országa közül 51-ben – ami a világ népességének 44%-át jelenti – megdöbbentő mértékben hanyatlott a termékenység, s a születések száma immár nem elegendő ahhoz, hogy kompenzálja a halálozásokét. Másként kifejezve: ezeknek az országoknak a termékenységi mutatója, azaz az egy nőre számított gyermekek száma 2,1 alatt marad. Tudjuk, hogy a jó egészségügyi körülményekkel rendelkező országokban ez az az érték, amely minimálisan szükséges a generációk megújulásához.
Ugyanezt a helyzetet tapasztaljuk a Föld csaknem minden részén. Így a következő országokban marad alatta a termékenységi mutató a generációk reprodukciójához szükséges küszöbnek: Amerikában: az USA, Kanada, Kuba és a Karib-szigetek jelentős része; Ázsiában: Grúzia, Thaiföld, Kína, Japán és Dél-Korea; Óceániában: Ausztrália, Európának pedig csaknem mind a negyven országa. Az elöregedési folyamat, a születések számát meghaladó halálozás e kontinensen idővel egyenesen az elnéptelenedéshez vezet. Tizenhárom országban, így pl. Észtországban, Lettországban, Németországban, Belorussziában, Bulgáriában, Magyarországon, Oroszországban, Spanyolországban és Olaszországban már valósággá lett ez a negatív mérleg.

A termékenységnek ez a visszaesése – túl a népesség következményképpeni elöregedésén – sok vidéken egy másik, különösen aggasztó kérdést is felvet: nevezetesen a népesség csökkenésének problémáját, ennek minden negatív és kikerülhetetlen velejárójával együtt. Nagy a valószínűsége, hogy növekedni fog azoknak az országoknak a száma, amelyekben a termékenységi mutató alatta marad a generációk reprodukciójához szükséges küszöbértéknek. Éppígy az is biztos, hogy növekszik a születési arányt meghaladó halálozással terhes országok száma is.

A médiák, a közvélemény és a döntéshozók még szinte alig vesznek tudomást ezekről a tényekről, amelyek a figyelmes demográfusok előtt már régen világosak. A nemzetközi konferenciákon gyakorlatilag szó nélkül átsiklanak felettük, ahogy azt pl. az 1994-es kairói vagy az 1995-ös pekingi konferencián tapasztalhattuk.


Ennek a köztudatba még be nem került demográfiai helyzetnek az okai kétségtelenül sokrétűek. J. Cl. Chesnais, az „Institut National d’Etudes Démographiques” (Párizs) munkatársa részben már elemezte őket a korábban említett szakértői konferencián.[7]
Ezek közül néhány mindenesetre nagyon könnyen felismerhető. Az egyáltalán nem „házasságpárti” környezetben erősen lecsökkent a házasságkötések száma. Ez azt jelenti, hogy a múlthoz képest kevesebb ember köt házasságot. Jelentősen megnövekedett és még tovább növekszik az átlagos anyasági életkor. A munka világának törvényei semmi esetre sem segítik az asszonyok vágyának teljesülését: a családi élet és a hivatásgyakorlás harmonikus összeegyeztetését. A helyes családpolitika hiánya – éspedig éppen azokban az országokban, amelyeket közvetlenül érint az érzékelhető népességcsökkenés – azt eredményezi, hogy a családok nem vállalhatnak annyi gyermeket, amennyit valójában szeretnének: az európai nők által óhajtott gyermekek száma és az egy asszonyra jutó tényleges gyermekszám közti különbséget kb. 0,6 gyermekre becsülik.[8]

A termékenység csökkenésének okairól szóló tanulmány befejezéseként J. Cl. Chesnais új tényezőt vezet be a demográfia területén. Ezt a tényezőt a népességkutatók eddig teljesen elhanyagolták: arról van szó, hogyan motiválja a gyermekvállalást a pesszimizmus és a reménység. A szerző véleménye szerint a csökkenő népességű országokban csak akkor várható a termékenység újbóli emelkedése, ha ezt megelőzően „hangulati változás” történik bennük, azaz a jelenlegi pesszimizmust olyan belső beállítódás váltja fel, amely a második világháborút követő újjáépítés „baby-boom” korszakáéhoz hasonlítható.[9]

Ezek mellett az okok mellett, amelyek az életviszonyokkal és az ipari országokban bizonyos szociokulturális alkalmazkodással kapcsolatosak, vannak olyan további tényezők is, amelyek közvetlenül az ember akaratával, tehát felelősségével hozzák összefüggésbe a népességcsökkenést. Az önként vállalt születéskorlátozás intézkedéseiről és politikájáról van szó. A kémiai fogamzásgátló módszerek elterjesztése, sőt gyakran a terhességmegszakítás legalizálása mellett is éppen akkor született döntés, amikor erejüket veszítették az élet elfogadását támogató intézkedések.

Az előbb említett okok mellett néhány év óta ott van a tömeges sterilizálás már említett problémája is. Emlékeztetünk a férfiak és nők sterilizálását célzó széles körű kampányokra, amelyeket 1954 és 1976 között Indiában folytattak, valamint a miattuk kirobbant botrányokra, amelyek végül Gandhi asszony kormányának bukásához vezettek.[10] Brazíliában kb. 40%-a sterilizálva van azoknak a nőknek, akik a születésszabályozás valamely módszerét alkalmazzák.

A tömegkommunikációs eszközök mostanában adtak közre információkat arról a kíméletlen sterilizációs kampányról, amelyet az elmúlt évben Peruban az Egészségügyi Minisztérium ellenőrzése mellett hajtottak végre, és amely az egész világon felháborodási hullámot váltott ki.[11] Nemcsak arról a „nyomásról” beszélnek, melyet az egészségügyi apparátus[12] gyakorolt a javarészt sem írni, sem olvasni nem tudó és „operációjuk” valódi horderejéről[13] csak keveset vagy semmit sem sejtő asszonyokra, hogy rábírják őket a sterilizálásra. Arra is fény derült, hogy ez számos emberéletet követelt. A Katolikus Egyház, püspökei révén, a dolog tisztázását követelte.[14] Ma már nincs egyedül: nagyszámú képviselőcsoport követeli, hogy a Perui Kongresszus vizsgálja meg a (több mint százezer) végrehajtott sterilizációt, és állapítsa meg, hogy milyen egészségügyi és erkölcsi feltételek mellett végezték el ezeket a beavatkozásokat. Az említett képviselők szorgalmazzák, járjanak a végére a teljes igazságnak: vajon az emberi jogok milyen megsértésére került sor e kormánykampány folyamán.[15]


E röviden felvázolt okokból rendkívül aggasztó következtetéseket vonhatunk le. A fiataloknak az össznépességen belüli részaránya gyorsan csökken. Ebből a korpiramis átfordulása következik: kevés a fiatal felnőtt, aki az ország termelékenységét biztosítja, és akinek az öreg, már nem kereső, egyre több ápolást és gyógyeszközt igénylő idős emberek terhét viselnie kell. Sőt a kereső lakosságon belül is súlyos konfliktusok támadnak a munkában álló fiatalok és a kevésbé fiatal keresők között, akik a fiatalabb nemzedékek rovására próbálják munkahelyüket megtartani, ez utóbbiak pedig korlátozott munkaerőpiaccal találják szembe magukat.

Nem szabad elfelednünk az elöregedett népességnek a közoktatásra gyakorolt hatásait sem. Valóban nagy a kísértés, hogy az elöregedéssel együtt járó pénzügyi terhek elviselése érdekében szűkítsük az új nemzedékek kiképzésére fordított erőforrásokat. A közoktatás rendszerének ez a gyengülése ismét jelentős kockázattal jár: a kollektív emlékezet elveszítéséhez vezethet. Ezáltal jelentősen megnehezül a kulturális, tudományos, technikai, művészeti, erkölcsi és vallási ismeretek továbbadása. Ezen túlmenően arra is szeretnénk rámutatni, hogy – az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben – a népességcsökkenés kiélezettebbé teszi a munkanélküliség problémáját is.

A kutatók e fejlődés néhány további jellegzetességét is kiemelik: azt például, hogy a népesség átlagéletkorának növekedése szükségszerűen az érintett társadalom pszichológiai arculatára is rányomja bélyegét: a „kedvetlenség”, az intellektuális, gazdasági, tudományos és társadalmi erőtlenség csakúgy, mint a kreativitás hiánya – ami néhány „túlöregedett” nemzetre, úgy tűnik, már ma is jellemző – eszerint nem más, mint korpiramisuk szerkezetének szellemi kifejeződése.

Ugyanabban az időszakban növekszik meg azoknak az öreg embereknek a százalékos aránya, akik közvetlen terhet rónak a társadalomra, mint amikor csökken e társadalom termelő bázisa, a társadalmi bevételek forrása. Hogy tehát fenn tudják tartani a jóléti rendszerek (biztosítás, nyugdíj, gyógyszer-szubvencionálás stb.) működőképességét, nagy a kísértés, hogy eutanáziához folyamodjanak. Néhány európai országban, mint ismeretes, már gyakorolják is ezt a „megoldást”.

A termékenységcsökkenés legszembetűnőbb kihatásai között kell szólni azokról a kirívó aránytalanságokról, amelyek az eltérő korstruktúrával rendelkező népességek között már most érzékelhetők. Ha például olyan országoknak a korpiramisát, mint Franciaország, Spanyolország és Olaszország, összevetjük egyfelől Algériáéval, Marokkóéval vagy másfelől Törökországéval, mély benyomást tesz ránk szöges ellentétük és az a problémakomplexum, amit ez a helyzet magával hoz. Néhány jelenlegi problémánk, az például, hogy a gazdag országok nem képesek gátat vetni a szegényebb országokból érkező bevándorlók áradata elé, ízelítőt ad a jövőben várható problémákból is.

Sürgető szükség van arra, hogy a közvélemény és a döntéshozók átfogó képet kapjanak ezekről a folyamatokról. Nem kevésbé sürgető azoknak a téves információknak a tisztázása sem, amelyeket olyan gyakran idéznek tisztán ideológiai szofizmákat tartalmazó előadásokban – mélyen hallgatva a statisztikai hamisításokról. Ahogy a tudás minden más területén, a demográfia terén is makacsok a tények, és az igazságot nem lehet a végtelenségig leplezni. Sőt, örömmel állapítjuk meg, hogy mindinkább napfényre kerül, mert az ENSZ habozás nélkül összehívta a korábban említett szakértői csoportot, hogy megvitassa a „generációk reprodukciójához elégtelen termékenység” kérdését („Below Replacement Fertility”). Semmi sem állja már útját azon hibák és hazugságok kiküszöbölésének, amelyekhez az ember túlságosan is gyakran folyamodik olyan programok „igazolására”, amelyek egyáltalán nem egyeztethetők össze az alapvető emberi jogokkal.


Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának ötvenedik évfordulója ebben az összefüggésben hozzájárul ahhoz, hogy felfrissítse az emberi közösség emlékezetét. E jogok ünneplése az ember ünneplését jelenti. Emellett kiváló alkalom a közösség számára, hogy megkövetelje azoknak a lényegi értékeknek a tiszteletét, amelyeket jóváhagyott, kötelezve magát, hogy rájuk építi jövőjét. Ezeket a jogokat meg kell védeni minden támadás ellen, ami az államok, a nemzetközi szervezetek, a magánszervezetek vagy egyes személyek részéről fenyegeti őket. A védelmet élvező jogok: az élethez való jog, a fizikai és lelki sérthetetlenséghez való jog és minden ember egyenrangúsága (vö. 1. cikkely).

Az Úr 1998. esztendeje tehát alkalmat kínál minden embernek és nemzetnek arra, hogy bizonyítsa feltétlen és lelkes egyetértését az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szövegével és szellemével.

E tekintetben nagy éberségre van szükség. A hűség e nyilatkozat iránt magába foglalja mindazoknak a mesterkedéseknek a kizárását, amelyek – az úgynevezett „új jogok” leple alatt – azt célozzák, hogy lehetővé tegyék az abortuszt (vö. 3. cikkely), megsértsék a fizikai sérthetetlenség elvét (vö. uo.) és tönkretegyék a heteroszexuális, monogám családot (vö. 16. cikkely).

Jelenleg éppen ilyen értelmű alattomos intézkedéseket terveznek: hogy elraboljanak az emberektől bizonyos alapvető jogokat, és a leggyengébbeket az elnyomás új formáinak vessék alá (vö. 4. és 5. cikkely). A hazugságok, amelyekből ezek a kísérletek erednek, elkerülhetetlenül erőszakba és barbárságba torkollnak és „a halál kultúráját” teremtik meg.[16]

II. János Pál pápa kijelentette: „Az emberi jogok felette állnak bármely alkotmányos rendnek.” E jogok minden ember sajátjai. Semmiképp sem egyhangúlag meghozott döntésekből jönnek létre, amelyek bármikor új alku tárgyát képezhetik – mindenkor a fennálló hatalmi viszonyok és a fennforgó érdekek szerint. Ezeknek az 1948-ban elismert és ünnepélyesen kihirdetett jogoknak a megléte semmi esetre sem függ a többé vagy kevésbé szerencsés megfogalmazásoktól, amelyekkel az alkotmányokban és törvényekben találkozunk (vö. 2,2. cikkely). Minden olyan alkotmány és törvény, amely ezen írásba foglalt jogok jelentőségének korlátozására vagy meghamisítására törekszik, hátrányos megkülönböztetést tartalmaz és – ahogy a Nyilatkozat előszava mondja – „totalitarizmus-gyanús”, ezért azonnal panaszt kell emelni ellene.

Ezeknek az oly sok könny árán megvédett értékeknek az alapján regenerálódhat a nemzetek közössége, és épülhet fel a világtársadalom, amely nyitva áll „az élet kultúrája” előtt. Ez a nagyra törő terv nem lebeg az elérhető határán túl. A népek közti szolidaritás – ami egyidejűleg tápláléka és gyümölcse is – feltételezi a nemzedékek közti szolidaritás újbóli megerősítését.

Ezért a Pápai Családtanács felhív minden jóakaratú embert és különösen a keresztény szervezeteket, hogy ismertessék a népességfejlődés tényeit. Arra kéri fel őket, ítéljék el mindazokat a születéskorlátozásra irányuló intézkedéseket, amelyek nem bizonyultak jogosnak, és egyébként teljes mértékben ellentmondanak az emberi jogoknak.

Kelt a Vatikánban, 1998. február 27-én

---