MIRAE CARITATIS

BEVEZETÉS
   A pápa kötelessége az Eucharisztiával kapcsolatban
   Három összetartozó enciklika
   Intézkedések az Eucharisztia tiszteletével kapcsolatban
   Az enciklika célja
   A várható ellenkezések
I. AZ EUCHARISZTIA AZ ÉLET KENYERE
   Az Eucharisztia gazdagsága
   Krisztus új életet hozott a Földre
   Az új életnek táplálékra van szüksége
   Az Eucharisztia az új élet tápláléka
   A hatalommal rendelkezők felelőssége
   A testi és lelki eledel különbsége
II. AZ EUCHARISZTIA A HIT MISZTÉRIUMA
   Az Eucharisztia a megtestesülés folytatása és kiegészítése
   Az Eucharisztia a csodák csodája
   Az eucharisztikus csodák
III. AZ EUCHARISZTIA TÁPLÁLÉK ÉS GYÓGYSZER
   Az Eucharisztia táplálja a hitet
   Az Eucharisztia gyógyszer a testiség ellen
   Az Eucharisztia erősíti a lelki életet
   Az Eucharisztia előkészíti a boldog feltámadást
IV. AZ EUCHARISZTIA EMLÉKEZET
   Az Eucharisztia a megváltó szenvedésre emlékeztet
   Az Eucharisztia emlékezet és ítélet
V. AZ EUCHARISZTIA FORRÁS
   Az Eucharisztia a békesség forrása
   Az Eucharisztia az istenszeretet forrása
   Az Eucharisztia az igazságosság forrása
   Az Eucharisztia az emberszeretet forrása
   Eucharisztia az egység jele és forrása
VI. AZ EUCHARISZTIA HATÁSAI
   A közös szentáldozás hatása
   A szentmise a szentek közösségének megnyilvánulása
   A szentek tiszteletére és a szenvedő lelkekért bemutatott szentmise
   Az Eucharisztia az apostoli élet erőforrása
   Az Eucharisztia a keresztény élet középpontja
   A papság az Eucharisztiára irányul
VII. BUZDÍTÁSOK AZ EUCHARISZTIÁVAL KAPCSOLATBAN
   A Trienti Zsinat buzdítása az Eucharisztiában való egységre
   A húsvéti szentáldozás parancsa
   Az Egyház óhaja a gyakori szentáldozás
   Az Eucharisztia ismeretét és tiszteletét terjeszteni kell
   Az Eucharisztiát sértő tudatlanság és lázadás
   A szentmise Isten előtt kedves áldozat
   A szentmise engesztelő és könyörgő áldozat
BEFEJEZÉS
   Örvendetes kezdeményezések az Eucharisztia imádására
   Az Eucharisztiával kapcsolatos feladatok

---

A pápa kötelessége az Eucharisztiával kapcsolatban
1. A csodálatos szeretetnek ragyogó példáját, amelyet Jézus Krisztus az emberek üdvösségéért adott, elsőrangú kötelességünk mindig emlékezetünkben tartani.

E kötelességünknek, az ő isteni segítségével mind a mai napig próbáltunk eleget tenni, és amennyire rajtunk áll, továbbra is, életünk végéig törekedni fogunk rá, tanításunkkal, intelmeinkkel, írásainkkal, ebben az igazsággal és igazságossággal eléggé ellenséges korban. Erről tanúskodik legutóbbi, nektek szóló apostoli levelünk is. Egy alkalmat sem szalasztottunk el, ami jobban szolgálhatta akár a tévedések sokféle felhőjének szétoszlatását, akár a keresztény élet gyakorlatának serkentését.

Három összetartozó enciklika
2. Írásaink között van két újabb, amelyek egymással szorosan összetartoznak, és a róluk való megemlékezés vigaszt jelent számunkra a sok keserűséget okozó történések közepette.

Az egyik írásra az adott alkalmat, hogy jónak láttuk, hogy az emberiség egész családja ajánlja fel magát a megváltó Krisztus Szentséges Szívének,[1] a másikban komolyan buzdítottuk mindazokat, akik kereszténynek vallják magukat, hogy legyenek egyek Krisztus körül, aki isteni módon „út, igazság és élet”, nemcsak az egyes emberek, hanem az egész társadalom számára is.[2]

Most pedig ugyanez az Egyház gondjai fölött virrasztó apostoli szeretet indít és ösztökél arra, hogy e két, már kész íráshoz, koronájukként, csatoljunk egy harmadikat: amennyire csak képesek vagyunk, hívjuk fel a keresztény nép figyelmét a szentséges Eucharisztiára mint isteni ajándékra, amely a Megváltó Szíve mélyéből fakad, akinek legforróbb vágya, hogy egyesüljön az emberekkel e szentség által mint olyan ajándékkal, melyet közvetlenül azért gondolt ki, hogy megváltása üdvös gyümölcseit széles körben oszthassa szét.

Intézkedések az Eucharisztia tiszteletével kapcsolatban
3. E témakörben is ígértünk már és ajánlottunk különböző műveket. Külön örömmel emlékezünk arra, hogy jóváhagytunk és kiváltságokkal gazdagítottunk számos intézményt és társulást, amelyek az isteni Áldozat örökös imádását végzik; gondoskodtunk arról, hogy sok és gyümölcsöző eucharisztikus kongresszust szervezzenek, ahogy megfelelő; e kongresszusok és a hasonló művek égi pártfogójául kiválasztottuk Baylon Szent Paszkált, aki az Eucharisztikus misztérium kultuszával és az iránta való áhítattal emelkedik ki a szentek közül.

Az enciklika célja
4. Ezért, tisztelendő Testvérek, most e misztérium néhány szempontját akarom kiemelni - melynek védelméért és megvilágításáért állandóan fáradozott mind az Egyház gondoskodása (nem vértanúk drága pálmái nélkül), mind a legtudósabb és legékesszólóbb férfiak buzgósága, mind a nemes művészetek mesterei -, hogy fényesebben ragyogjon fel hatékonysága, főként azért, hogy jelentős gyógyszer legyen korunk bajaira.

Igazában, miután az Úr Krisztus halálának előestéjén ránk hagyta az emberek iránti mérhetetlen szeretetének bizonyságát, és ez a legnagyobb ajándék „a világ életéért” (]n 6,52), mi, akinek életéből már nem sok van hátra, nem kívánhatunk jobbat annál, ami azért adatott nekünk, hogy mindenki lelkében felébressze és kimunkálja a hála és az imádás kellő érzületét a csodálatos szentség iránt, amelyre, úgy gondoljuk, különlegesen alapulnak az üdvösségnek és békességnek reménye és hatékonysága, amely minden ember szívének vágya.

A várható ellenkezések
5. E gondolatunkon, hogy a mindenfelől háborgatott, és oly nyomorúságos helyzetbe került világnak ilyen segítséget és gyógyszereket kell nyújtanunk, egyesek bizonyára csodálkozni fognak, mások talán gőgösen elutasítják. De ez elsősorban a gőgből következik, abból a rosszaságból, amely ha megtelepszik a lelkekben, szükségszerűen elsorvasztja a keresztény hitet, amely az elme vallásos engedelmességét követeli, és sűrűbbé teszi az isteni dolgok körüli homályt, úgyhogy sokakra érvényes lesz a mondás: „Azt káromolják, amit nem ismernek” (]ud 10). Mi pedig, nemhogy elállunk szándékunktól, hanem még nagyobb hévvel folytatjuk azok felvilágosítását, aki fel vannak rá készülve, és a bocsánatkérést Istentől, az igazak testvéri közbenjárását bevetve azokért, akik káromolják a szent dolgokat.


Az Eucharisztia gazdagsága
6. Annak tökéletes hittel való megismerése, hogy mennyire hatásos a szentséges Eucharisztia, megismerteti egyrészt, hogy milyen az a mű, melyet az emberré lett Isten az emberi nem javára a maga hatalmas irgalmasságával végrehajtott, másrészt mennyire kötelessége az igaz hitnek, hogy vallja és imádja Krisztust. 0 üdvösségünk fő megvalósítója, aki a bölcsességgel, a törvényekkel, az intézményekkel, a jó példákkal és vére ontásával helyreállított mindent; továbbá, a hithez tartozik annak megváltása és imádása, hogy valóságosan jelen van az Eucharisztiában oly módon, hogy a szó legigazibb értelmében az emberek között marad a világ végezetéig, és tanítóként, jó pásztorként és az Atyánál elfogadott közbenjáróként személyesen ajándékozza az embereknek állandó bőséggel a megvalósított megváltás jótéteményeit. Aki figyelmesen és áhítattal szemléli, az Eucharisztiából fakadó jótétemények között észre fogja venni, hogy kiválik és felragyog az, amely az összes többit magában foglalja: ugyanis az Eucharisztiából fakad az emberek számára az igazi élet; „a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért” (]n 6,52).

Krisztus új életet hozott a földre
7. Amint már máskor mondtuk, Krisztus több módon is „élet”. Emberek közé jövetelének motívumaként azt jelölte meg, hogy az emberi életnél magasabb rendű élet biztonságos bőségét akarja adni: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségesen legyen” (Jn 10,10). Mindenki tudja ugyanis, hogy amint „megjelent (a földön) üdvözítő Istenünk jósága és szeretete” (Tit 3,4), azonnal felfakadt a dolgok új rendjének bizonyos teremtő ereje, és beáradt a családok és a polgári társadalom ereibe.

Attól kezdve új kapcsolatok alakultak ember és ember között; új jogok és kötelességek a magán- és közjogban; új irányítás az intézményekben, tudományokban, művészetekben; és ami ennél fontosabb, a lelkek és az emberek gondolkodása a vallás igazságai és a szent erkölcsök felé fordultak, sőt az embereknek felkínáltatott a mennyei és isteni élet.

Erre vonatkoznak a Szentírás oly gyakori kifejezései, mint: „az élet fája, az élet igéje, az élet könyve, az élet koronája” és főleg „az élet kenyere”. Mivel azonban ez az élet, amelyről beszélünk, nyilvánvalóan hasonló a természetes emberi élethez, amint ez eledellel táplálkozik, úgy annak is saját eledellel kell fenntartania és gyarapítania magát.

Az új életnek táplálékra van szüksége
8. Ezért kell felidéznünk, hogy Jézus Krisztus mikor és hogyan vezette rá az emberek lelkét, hogy megfelelően és méltón fogadják az élő kenyeret, amelyet adni készült. Mert amikor lecsillapította az éhséget azzal a csodával, amelyet a Tibériás-tenger partján művelt, és megszaporította a kenyeret, hogy jóllakassa a sokaságot, azonnal sokan keresni kezdték, hogy lássák, részesedhetnek-e ők is ilyen jótéteményben. És Jézus, megragadva az alkalmat, éppen úgy, mint amikor a szamáriai asszonytól vizet kért a kútból, de szomjúságot ébresztett benne az „örök életre szökellő” vízre (Jn 4,14), most a sokaság sóvárgó lelkét fölemelte, hogy még inkább éhezzenek egy másik kenyérre, „amely megmarad az örök életre” (Jn 6,27). De nem arra, figyelmezteti őket Jézus, ami az égből hullott manna volt, amelyet atyáitok kaptak a pusztai vándorlás idején; nem is arra, amelyet ti magatok kaptatok tőlem oly nagy csodával; hanem arra, ami én magam vagyok: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,48).

Az Eucharisztia az új élet tápláléka
9. És ugyanezt tanítja egyre inkább mindenkinek, először a meghívásokkal, majd a parancsolatokkal: „Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog; a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért” (Jn 6,52).

Később a parancs súlyosságát hangsúlyozza: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz bennetek élet” (Jn 6,54). Ezért helyesbíteni kell azt az ártalmas köztévedést, amely elhiteti, hogy az Eucharisztia vételét azokra kell hagyni, akik kötelességektől és fösvénységtől mentesen jámbor életet élnek. Az a valóság, ami mindennél értékesebb és üdvösebb, mindenkié, bármi legyen a rangja vagy a hivatala; azaz mindenkié, akik táplálni akarják magukban az isteni kegyelem életét, amely végül elérkezik az Istenben való boldogságra, és ezt mindenkinek akarnia kell.

A hatalommal rendelkezők felelőssége
10. Isten pedig azt akarja, hogy erről az örök életről elsősorban azok gondolkodjanak helyesen és törődjenek vele, akik tehetségük, törekvésük vagy tekintélyük révén a múlandó és földi dolgok irányításában hatalommal rendelkeznek.

Ám ehelyett látnunk kell és sajnálkoznunk kell azon, hogy sokan hencegve dicsekszenek azzal, hogy ők adtak új és boldog életet a világnak, mert a világot minden kényelem és minden csodálatos dolog megszerzésére buzdítják.

De bárhová nézünk, láthatjuk, hogy ha az emberi társadalom eltávolodik Istentől, ahelyett, hogy az annyira áhított nyugalmat élvezné, szenved és reszket, mintha heves láz gyötörné; miközben lázasan keresi a boldogulást és csak magában bízik, csak fut utána és a boldogulás szétfoszlik előtte, mint egy árnyék.

Mert az emberek és a társadalom, ahogyan szükségszerűen Istentől erednek, úgy csak Istenben tudnak élni, mozogni és tenni valami jót, Jézus Krisztus által, akiből minden jó és kívánatos származott és származik. De mindezen jótétemények forrása és megkoronázása elsősorban a fenséges Eucharisztia, amely ahogyan táplálja és fenntartja az életet, amelyet annyira szívünkön viselünk, úgy mérhetetlenül növeli az emberi méltóságot, amelyet napjainkban oly nagyra becsülnek. Mert van-e nagyobb és kívánatosabb dolog, mint - amennyire csak lehet - részesedni az isteni természetben, és örökölni azt?

A testi és lelki eledel különbsége
11. Íme, ezt teszi Jézus Krisztus elsősorban az Eucharisztiában, amelyben - megragadva a kegyelem által az isteni dolgokhoz már fölemelt embert - szorosabban magához öleli és egyesíti önmagával. A testi eledel és a lélek eledele közötti különbség abban áll, hogy a testi eledel átalakul bennünk, a lelki eledel pedig krisztusivá alakít bennünket; ezért idézi Ágoston Krisztustól: „Nem te alakítasz engem magaddá mint a testi eledeledet, hanem én alakítalak téged magammá.”

A nagy fejlődés, amin az emberek az összes természetfeletti erényben átmennek, ebből a csodálatos szentségből ered, melyben egész különlegesen megmutatkozik, hogyan válnak az emberek az isteni természet részesévé. Elsőként a hitben. A hitnek ugyanis mindig vannak ellenzői, mert jóllehet a legfontosabb dolgok megismerésével fölemeli az emberi elmét, ugyanakkor meg is alázza, mert elrejti azoknak a dolgoknak a belső minőségeit, amelyeket természetfelettinek mutatott meg.


Az Eucharisztia a megtestesülés folytatása és kiegészítése
12. Régebben hol ezt, hol azt a hitágazatot támadták; a modern időkben a háború szélesebb körökre terjedt, és ma már ott tartunk, hogy tagadnak minden természetfeletti valóságot. Nincs tehát alkalmasabb eszköz a lelkekben a hit életerejének és buzgóságnak felélesztésére, mint az eucharisztikus misztérium, amelyet kiváltképpen a „hit misztériumának” nevezünk; mint olyan valóságot, amelyben az összes természetfeletti dolgok páratlan bőséggel és csodálatos változatossággal össze vannak foglalva: „Emlékezetet szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörületes Úr; eledelt adott az őt félőknek” (Zsolt 110,4-5). Mert ha mindazt a természetfeletti dolgot, amit Isten művelt, az Ige megtestesülése kedvéért tette - aminek köszönhető az emberi nem üdvösségének helyreállítása az Apostol ezen mondása szerint: „Úgy rendelkezett, hogy Krisztusban foglal össze mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9-10) -, akkor az Eucharisztiát az egyházatyák tanúsága szerint úgy kell tekintenünk, mint a megtestesülés folytatását és kiegészítését.

Az Eucharisztia a csodák csodája
13. Általa ugyanis a megtestesült Ige egyesül az egyes emberekkel, és csodálatosan megújítja a Golgota áldozatát, ahogyan Malakiás jövendölte: „Mindenütt tiszta áldozatot ajánlanak fel és áldoznak az én nevemnek” (1,11). Ezt a maga nemében legnagyobb csodát számtalan más csoda követi, mert itt a természet minden törvénye fel van függesztve; a kenyér s a bor teljes szubsztanciája átalakul Krisztus testévé és vérévé, a kenyér és bor színeit minden egyéb támaszték nélkül egyedül az isteni hatalom tartja fenn; Krisztus teste egyidejűleg mindenütt jelen van, ahol megvalósul a szentség.

Az eucharisztikus csodák
14. Hogy aztán az emberi ész meghajlása még intenzívebb legyen e nagy misztérium előtt, segítségünkre nekünk is eszünkbe jutnak az Eucharisztia dicsőségére történt régi csodák, melyeknek több helyen is nyilvános és híres emlékeit őrzik.


Az Eucharisztia táplálja a hitet
15. Látjuk tehát, hogy e szentségben táplálkozik a hit, eledelt kap az elme, erejüket vesztik a racionalisták agyrémei, és nagyszerű bizonyítékot nyer a természetfeletti rend. Az isteni dolgokba vetett hit elsorvadásához, ahogy már mondtuk, nemcsak a gőg járul hozzá nagymértékben, hanem a lélek erkölcsi romlása is. Ezért rendszerint minél erkölcsösebb valaki, annál éberebb az elméje, viszont az érzéki örömök elhomályosítják az elmét; ahogyan tudta ezt már a pogány okosság is, és az isteni bölcsesség is figyelmeztetett rá (vö. Bölcs 1,4); fokozottan érvényes ez az isteni dolgokra, mert a testi élvezetek elhomályosítják a hit világosságát, és végül - Isten méltó büntetéseként -teljesen ki is oltják.

Az Eucharisztia gyógyszer a testiség ellen
16. Ezen élvezetek után ma kielégíthetetlen vágyak égnek, amelyek mint valami járványos betegség, kisgyermekkortól kezdve mindenkit megfertőznek. De az Eucharisztiában mindig rendelkezésünkre áll egy nagyszerű gyógyszer ezen súlyos baj ellen. Mert mindenekelőtt a szeretet növelésével megfékezi az érzéki vágyat, ahogyan Szent Ágoston mondja: „A szeretet tápláléka kioltja a szenvedélyt, és a szeretet tökéletesedése fékezi a szenvedélyt.” Továbbá, ahogyan Alexandriai Szent Cirill figyelmeztet, Jézus tisztaságos teste fékezi testünk lázadásait: „Amikor Krisztus hozzánk jön, lecsendesíti a tagjainkban tomboló törvényt.” És az Eucharisztia páratlan és legörvendetesebb gyümölcse, amiről a próféta jövendöl: „Mi lesz a jó, mi lesz a szép, ami tőle (Krisztustól) ered, ha nem a választottak búzája és a bor, amelytől virulni fognak a szüzek?”  (Zak 9,17); azaz az erős és örök szüzességi fogadalom, amely a puhányságba merül világban is napról napra szélesebb körben virul a Katolikus Egyházban a vallás dicsőségére és az emberi együttélés javára, ahogy ezt mindenki láthatja.

Az Eucharisztia erősíti a lelki életet
17. Ehhez kapcsolódik, hogy ezzel a szentséggel csodálatosan erősödik a halhatatlan javak reménye, és az isteni segítségbe vetett bizalom. Egyre erősíti ugyanis a boldogság utáni vágyat, amely minden lélekkel vele születik és benne lakik, miközben a lélek észleli a földi javak hamis ürességét, a gonoszok erőszakosságát, és a test és a lélek minden más zaklatását. Tehát az Eucharisztia magasztos szentsége egyszerre oka és záloga nemcsak a lélek, hanem a test boldogságának és dicsőségének is.

Mert ugyanakkor, amikor a mennyei javak bőségével gazdagítja a lelket, édességes örömmel is eltölti, amely messze túlszárnyal minden emberi elképzelést és reményt; támogatja a nehézségek közepette, erősíti az erényekért vívott küzdelemben, megőrzi az örök életre és elvezeti oda, mintegy elővételezve a viatikumot.

Az Eucharisztia előkészíti a boldog feltámadást
18. Hasonlóképpen az esendő és gyarló testben előkészíti a jövendő feltámadást, mert Krisztus halhatatlan teste a halhatatlanság magvát ülteti el benne, amely egy napon ki fog csírázni.

Az Egyház mindig tanította, hogy ez a két jó - egyik a léleké, másik a testé - az Eucharisztiából ered; Krisztus szavának engedelmeskedve mindig tanította: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van; és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,55).


Az Eucharisztia a megváltó szenvedésre emlékeztet
19. Itt van az alkalom, és nagyon fontos meggondolni, hogy az Eucharisztia, mivel Krisztus „szenvedésének örök emlékezetéül”  alapította, kinyilvánítja a keresztény embernek az üdvös bűnbánat szükségességét. Jézus ugyanis első papjainak azt mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19), azaz ezt tegyétek azért, hogy emlékezzetek fájdalmaimra, keserűségeimre, szorongatásaimra, kereszthalálomra.

Az Eucharisztia emlékezet és ítélet
20. Ezért ez a szentség egyszerre áldozat, és minden időkre buzdítás a bűnbánatra és minden nagyobb vezeklésre, ugyanakkor nagyon komoly és súlyos elítélése mindazon élvezeteknek, amelyeket oktalan emberek annyira magasztalnak: „Valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, várva az ő eljövetelét”  (IKor 11,26).


Az Eucharisztia a békesség forrása
21. Ezen túl, ha keressük a jelen bajok okait, úgy találjuk, hogy abból a tényből fakadnak, hogy az Isten iránti szeretet kihűlésével az emberek egymás közötti szeretete is lanyhul. Megfeledkeznek arról, hogy Isten gyermekei és Jézus Krisztus testvérei; csak a saját dolgaikkal törődnek; mások dolgait nem csak mellőzik, hanem gyakran támadják és rombolják. Innen fakadnak a polgárok különböző osztályai közötti gyakori zavargások és konfliktusok: a hatalmasokban erőszak, kegyetlenség, álnokság; az alárendeltekben nyomorúság, gyűlölet, sztrájkok. E bajok ellen hiába várjuk a törvény gondoskodásának, a büntetéstől való félelemnek és az emberi okosság tanácsainak gyógyszerét.

Minden erőnkkel meg kell próbálni azt, amit mi magunk már többször annyira hangsúlyoztunk, tudniillik hogy a polgári osztályok békéljenek meg egymás között olyan, Istentől eredő kölcsönös jótettekkel, amelyeket áthat Jézus Krisztus lelkülete és szeretete.

Az Eucharisztia az istenszeretet forrása
22. Krisztus elhozta a földre a szeretetet, mindent szeretettől lángolóvá akar tenni, mert attól kezdve csak a szeretet képes megízleltetni a boldogságot nemcsak lélekkel, hanem a testtel is. A szeretet ugyanis visszafogja az emberben a gátlástalan önszeretetet, és megfékezi a gazdagság utáni vágyat, amely „minden rossz gyökere”  (ITim 6,10).

Az Eucharisztia az igazságosság forrása
23. Méltányos, hogy a polgári osztályok mindegyikét megfelelően védje az igazságosság; de az is jó, hogy a szeretet által sugallt segítség és mérséklet eléri, hogy az emberi társadalomban „megvalósul a kiegyenlítődés” (2Kor 8,14), amelyet Szent Pál javasolt, és ha egyszer megvalósul, meg is őrzik.

Az Eucharisztia az emberszeretet forrása
24. Ezt akarta elérni Krisztus e fenséges szentség alapításával: felébresztve az Isten iránti szeretetet, életre akarta kelteni az emberek egymás közötti szeretetét. Mert miként világos, az emberszeretet természetszerűen fakad az istenszeretetből és kiárad: egyik sem hiányozhat, sőt szükségszerűen növekszik és fellángol, ha szemlélik Krisztus emberek iránti szeretetét ebben a szentségben, amelyben, miként nagyszerűen magyarázta a maga hatalmát és bölcsességét, „így árasztotta ki az emberek iránti isteni szeretetét”. Krisztus e kiemelkedő példája után, aki mindenét odaadta nekünk, mennyire kell szeretnünk és segítenünk egymást minden nap, egyre erősebb testvéri kötelékben!

Eucharisztia az egység jele és forrása
25. Észre kell vennünk, hogy e szentség külső jelei is a legalkalmasabban sürgetik az egységet. Erről Szent Ciprián ezt mondja: „Végül az Úr áldozata is kinyilvánítja a keresztények egymás közötti egységét, és vele való egységüket erős és elszakíthatatlan szeretettel. Mert amikor az Úr testének nevezi a sok búzaszem egységéből sült kenyeret, jelzi, hogy a mi általa vezetett népünk emberek sokaságából egységbe gyűlt nép; és amikor vérének nevezi a sok szőlőfürtből és szőlőszemből kipréselt és egybefolyt bort, hasonlóképpen jelzi, hogy a mi nyájunk összegyűlt bárányok sokaságából áll.”

Ugyanígy az Angyali Doktor, Ágoston gondolatát idézve mondja: „A mi Urunk olyan dolgokban megjelenítve hagyta ránk testét és vérét, amelyek sokaságból gyűlnek egybe; mert az egyik, tudniillik a kenyér, búzaszemek sokaságából készül, a másik, tudniillik a bor, sok szőlőszemből lesz, ezért mondja Ágoston másutt: Ó, jóság szentsége, ó, egység jele, ó, szeretet köteléke!”

Mindezt megerősíti a Trienti Zsinat, amely tanítja, hogy „Krisztus az Eucharisztiát annak a szeretetnek és egységnek szimbólumaként hagyta az Egyházra, amelyről akarta, hogy egységbe fogják a keresztényeket, annak az egy testnek szimbólumaként, amelynek ő a feje, és amelyről akarta, hogy mi a hit, a remény és a szeretet legszorosabb kötelékével az ő tagjaiként egy legyünk.”

Ezt mondta Pál is: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17).


A közös szentáldozás hatása
26. És valóban, a társadalmi egyenlőség és a keresztény testvériség legszebb és legünnepélyesebb megnyilvánulása, amikor közösen járul a szent oltárhoz a patrícius és a közember, a gazdag és a szegény, a tudós és tanulatlan, és egyformán veszik ugyanazt a mennyei eledelt.

Ha a születő egyházról méltán mondhatták a dicséretet, hogy „a hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32), ez nyilvánvalóan a gyakori eucharisztikus összejöveteleknek volt köszönhető, mert azt olvassuk róluk, hogy „kitartóak voltak az apostolok tanításában, az imádságban és a kenyértörésben” (2,42). Emellett az élők egymás iránti szeretetének kegyelme, amely annyi erőt és gyarapodást nyer az Eucharisztia szentségéből, különösen az áldozat erejéből hat mindazokra, akik a szentek közösségében vannak.

A szentmise a szentek közösségének megnyilvánulása
27. Mert miként valamennyien tudjuk, a szentek közössége nem más, mint a hívők kölcsönös részesedése a segítségben, engesztelésben, imádságokban és jó cselekedetekben, akár győztesként a mennyei hazában, akár szenvedőként a tisztítótűzben, akár zarándokként még a földön élnek, akik valamennyien egyetlen várost alkotnak, amelynek Krisztus a feje és a szeretet az életformája.

A szentek tiszteletére és a szenvedő lelkekért bemutatott szentmise
28. Továbbá a hitből tudjuk, hogy a fenséges áldozatot csak Istennek mutathatjuk be, de felajánlhatjuk a szentek tiszteletére is, akik az égben együtt uralkodnak Istennel, „aki megkoronázta őket”, hogy elnyerjük oltalmukat, és miként az apostoli hagyományból tudjuk, testvéreink szépséghibáit töröljük, akik az Úrban hunytak el, és még nem tisztultak meg teljesen.

Tehát az őszinte szeretet, amely mindenki üdvösségére és javára megtesz és elvisel mindent, a szentséges Eucharisztiából fakad és árad szét hatásosan, amelyben maga az élő Krisztus van jelen, ahol irántunk való szeretete határtalan, és isteni szeretettől indítva szüntelenül megújítja áldozatát.

Az Eucharisztia az apostoli élet erőforrása
29. Így könnyen beláthatjuk, honnan fakadnak az apostoli férfiak kemény fáradozásai, honnan ered és meríti erejét, kitartását és sikereit a sok-sok jótékonykodó intézmény. Nem kételkedünk abban, hogy az oly bőséges anyagból kiragadott néhány dolog nagyon hasznos lesz a keresztény nyáj számára, ha ti, tisztelendő Testvérek megfelelően előadjátok és ajánljátok.

Az Eucharisztia a keresztény élet középpontja
30. De ezt a minden szempontból nagy és hatékony szentséget soha, senki nem képes méltán dicsérni és tisztelni. Akár elmélkedik róla valaki, akár áhítattal imádja, akár tisztán és szentül magához veszi, mindig úgy tekintse, mint középpontot, amely magában foglalja az egész keresztény életet: a jámborság minden más megnyilvánulása, bármi legyen is, mind az Eucharisztiához vezet és benne éri el célját. Krisztus jóságos hívása és legszebb ígérete: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terheket viseltek, és én felüdítelek titeket” (Mt 11,28), ebben a misztériumban teljesedik be és valósul meg minden áldott nap.

A papság az Eucharisztiára irányul
31. Ez a szentség végül olyan, mint az Egyház lelke, és rá irányul a papság kegyelmének teljessége az ordo különböző fokozataiban. Az Egyház belőle meríti és birtokolja minden erejét és dicsőségét, az isteni karizmák minden ékességét, végül minden jót; ezért nagy gonddal készíti fel és vezeti a hívő lelkeket a Krisztussal való bensőséges egyesülésre az ő testének és vérének szentsége által; és a szent szertartások szépségével növeli a tiszteletét.


A Trienti Zsinat buzdítása az Eucharisztiában való egységre
32. E területen az Anyaszentegyház állandó gondja egészen világosan mutatkozik meg, főként abban a buzdításban, amelyet csodálatos szeretettől és áhítattól indítva a Szent Trienti Zsinat adott, és valóban méltó arra, hogy itt teljes terjedelmében idézzük: „Végül pedig atyai érzéssel figyelmeztet, buzdít, indítványoz és kér a Szent Zsinat „Istenünk könyörülő irgalmából” mindenkit egyénenként, aki csak keresztény névre hallgat, hogy az „egység e jelében”, a „szeretet kötelékében”, az egyetértés e jelképében már végre egyszer egyezzenek meg és értsenek egyet, és emlékezve Urunk, Jézus Krisztus oly nagy fenségére és oly kiváló szeretetére, aki szeretett lelkét a mi üdvösségünk váltságául és testét táplálékul adta nekünk, teste és vére ezen szent misztériumait azzal a hittel, bizonyossággal és erősséggel, a lélek azon ájtatosságával, jámborságával és tiszteletével higgyék és magasztalják, hogy ezen mindennapi (supersubstantialis!) kenyeret gyakran magukhoz vehessék, és így az valóban lelkűk élete és a szellem örök gyógyszere legyen, melynek „erejével fölfrissülve” e nyomorult földi vándorlás útjáról az égi hazába érkezhessenek, és az „angyalok eme kenyerével”, mellyel most még csak a szent színek leple alatt táplálkoznak, majd egyszer titoklepel nélkül töltekezhessenek” (DH 1649).

A húsvéti szentáldozás parancsa
33. A történelem mutatja, hogy a keresztény élet akkor virult jobban, amikor gyakoribb volt ezen isteni szentség vétele. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy amikor az emberek nem törődtek ezzel az égi kenyérrel, mintegy megunták, a keresztény hitélet lassanként ellankadt. És nehogy egy napon végképp eltűnjön, a Lateráni Zsinaton III. Ince pápa megfelelően intézkedett és a legsúlyosabban elrendelte, hogy minden kereszténynek legalább húsvétra meg kell áldoznia.

Az Egyház óhaja a gyakori szentáldozás
34. Világos, hogy ezt a parancsot nem szívesen és mintegy végső orvosságul adta; mert az Egyház kívánsága mindig az volt, hogy minden szentmisén legyenek néhányan, akik részesednek erről az isteni asztalról. „A Szent Zsinat nagyon óhajtja, hogy minden szentmisén a jelen lévő hívek áldozzanak, nem csak lelkileg, hanem szentségileg is magukhoz véve az Eucharisztiát, hogy bőségesebben megkaphassák e szentséges áldozat gyümölcsét.”

Az Eucharisztia ismeretét és tiszteletét terjeszteni kell
35. Kétségtelen, hogy e fenséges misztérium mint áldozat, az üdvösség bőségét tartalmazza nemcsak az egyes hívőknek, hanem minden embernek is, ezért az Egyház állandóan „az egész világ üdvösségéért”  ajánlja fel, és illő, hogy ezen áldozat köré összegyűljön minden jóakaratú ember, hogy terjesszék az áhítatot és a kultuszt, sőt napjainkban ez feltétlenül szükséges. Ezért szeretnénk, ha az Eucharisztia sokféle erejét tágabb körökben megismernék, és jobban értékelnék.

Az Eucharisztiát sértő tudatlanság és lázadás
36. Pusztán a természetes (ész) világosságánál nyilvánvaló elvek, hogy a teremtő és fenntartó Istennek abszolút és legfelső hatalma van az emberek fölött, magánéletükben és a közéletben egyaránt; az hogy létezünk, és vannak javaink egyénenként és közösségben, mind az isteni jóságból származik; következésképpen a legnagyobb tisztelettel tartozunk Istennek mint Urunknak, és a legnagyobb hálával tartozunk neki mint jótevőnknek. De vajon hányán vannak ma azok, akik ismerik és megtartják e kötelezettségeket, ahogyan kell? A mi korunk, a korábbiaknál inkább lázadva ránt fegyvert Isten ellen, és újra visszhangozza Krisztus ellen a gonosz szavakat: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk” (Lk 19,14), és a gonosz elhatározást: „Pusztítsuk el!” (]er 11,19), és nem kisebb erővel akarják sokan, hogy távolítsák el Istent a polgári életből. És még ha nem is jutnak el mindenütt a bűnös őrültség efféle szélsőségéig, mégis szomorú látni, mily sokan élnek megfeledkezve az isteni Felségről és jótéteményeiről, és főként a Jézus Krisztus által elhozott üdvösségről.

A szentmise Isten előtt kedves áldozat
37. Tehát ezt a nagy gonoszságot, vagy ha jobban tetszik, tunyaságot jóvá kell tennünk a buzgóság növelésével, az Eucharisztikus áldozat kultuszának közös áhítatával, amelynél nincs kedvesebb Isten előtt, és semmi sem tiszteli jobban őt. Mert az áldozat, aki feláldozza magát, isteni, ebből következően amekkora hódolatot mutat be a fenséges Szentháromságnak, olyan mérhetetlen méltóságot kell kapnia tőle.

Ezen túlmenően végtelen értékű és kedvességű ajándékot ajánlunk fel az Atyának: az ő Egyszülöttjét; és így nemcsak hálát adunk az ő jóságáért, hanem valóban viszonzást tudunk nyújtani. Még más kettős, nagyon kiváló gyümölcsöt tudunk meríteni, és kell is merítenünk ebből az áldozatból.

A szentmise engesztelő és könyörgő áldozat
38. A szívünknek meg kell gondolnia, hogy a bűnök milyen áradata pusztít, ahogy mondtuk, Isten tekintélyének mellőzésével és megvetésével. Az emberi nem nagy része, mintha direkt a saját fejére akarná vonni az ég haragját, jóllehet a bennünket szorongató bajok világosan mutatják, hogy érlelődik a megérdemelt büntetés. A híveket erre is ébreszteni kell, hogy jámboran versengjenek az igazságos bíró, Isten engesztelésében, és könyörögve kérjék az alkalmas segítséget a katasztrófákkal teli világnak. Mindezeket - helyesen értve - főként az Eucharisztikus áldozattal kell elérniük. Mert az isteni igazságosságnak nyújtott elégtételt, és az isteni jóság jótéteményeinek kiesdését az emberek csak Jézus Krisztus halálának erejével adhatják. Krisztus pedig úgy akarta, hogy mindez az engesztelő és kiesdő erő az Eucharisztiában lakjék, amely nem az ő halálának egyszerű és üres emlékezete, hanem igazi és csodálatos, bár vérontás nélküli és misztikus megújítása.


Örvendetes kezdeményezések az Eucharisztia imádására
39. Nem kis örömünkre szolgál, és szívesen tárjuk mindenki elé, hogy az utóbbi években a hívők körében észrevehető az Eucharisztia szentsége iránti szeretet és imádás újjáéledése; ebből jobb idők és jobb dolgok jövetelére következtetünk és kívánjuk is. Sok és sokféle kezdeményezés történik, ahogy írásunk elején már említettük, főként társulások részéről, akár az Eucharisztikus kultusz fényének emelésére, akár a fenséges szentség örökimádására, akár az ellene elkövetett sértések és gyalázások engesztelésére.

Az Eucharisztiával kapcsolatos feladatok
40. Azonban, tisztelendő Testvérek, sem mi, sem ti, nem állhatunk meg ezeknél a dolgoknál, mert sok minden van, amit támogatni kell, és amihez hozzá kell fognunk, hogy ez az isteni ajándék azoknál, akik teljesítik a keresztény vallás kötelességeit, olyan megvilágításba kerüljön, és olyan tiszteletet kapjon, amit megérdemel, és ezt a nagy misztériumot a lehető legméltóbban tiszteljük.

Éppen ezért a már megkezdett műveket folytatni és fejleszteni kell; a régi intézményeket, ha valahol feledésbe merültek, újra életre kell hívni, mint például az eucharisztikus társulatok, a negyvenórás ájtatosság, az ünnepélyes körmenetek, a szentséglátogatások a tabernákulumnál, és a többi hasonló, nagyon üdvös gyakorlat; és ha mindezeken túl az okos jámborság még kezdeményez valamit.

De mindenekelőtt azért kell fáradoznunk, hogy a katolikus világ minden részében újjáéledjen a gyakori szentáldozás. Erről beszélnek a születő Egyházról fentebb idézett példák; a zsinati határozatok, az egyházatyák és a századok szentjeinek tekintélye: amint a testnek, úgy a léleknek is gyakran kell táplálkoznia saját eledelével, a lélek pedig épp az Eucharisztia szentségében kapja legtáplálóbb eledelét.

Ezért a lehető legjobban meg kell szüntetni az ellenfelek bizonyos előítéleteit, sokak bizonyos felesleges félelmét, bizonyos ürügyeket az áldozástól való tartózkodásra: ezeknél nincs hasznosabb a hívők számára akár azért, hogy felszabaduljon az idejük a túlzott földi gondoktól, akár azért, hogy feléledjen a keresztény lelkiség és fennmaradjon.

Ennek elérésére nagy segítséget jelentenek a buzdító beszédek és a tekintélyesebb osztályok példája, és főként a klérus igyekezete és buzgósága. Mert a papok, akikre a megváltó Krisztus rábízta teste és vére misztériuma ünneplésének és kiosztásának hivatalát, nem tudják jobban meghálálni a kapott legnagyobb tisztséget, mint hogy minden erejükkel szolgálják az Úr eucharisztikus dicsőségét, és az összes lelket, az Úr szentséges Szívének kívánsága szerint, hívják és odavezetik e nagy szentség és áldozat üdvösséges forrásához.

Így fog megtörténni, amit nagyon forrón kívánunk, hogy az Eucharisztia nagyszerű gyümölcseit a hit, a remény a szeretet és a többi keresztény erény növekedése által, napról napra bőségesebben kapják a hívek.

Ez az államnak is javára válik: egyre inkább megmutatkoznak az Úr gondoskodó szeretetének tervei, aki ezt a misztériumot örökre „a világ életéért” alapította.

Tisztelendő Testvérek, ennek reményében, az isteni ajándékok zálogaként és szeretetünk bizonyságaként adjuk rátok, klérusotokra és a népre nagy szeretettel az apostoli áldást.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1902. május 28-án,
Krisztus teste ünnepének vigíliáján, pápaságunk 25. évében