Congregatio pro clericis
Vatikán, 2000. augusztus 20. Szent István ünnepe
N.20001196
Excellenciás és Főtisztelendő Püspök Úr!
Március 4-én 302/2000. számon megérkezett hozzánk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által elkészített Magyar Kateketikai Direktórium.
Alapos tanulmányozás, a Hittani Kongregációval való konzultáció (vö. Pastor Bonus 94. sz.) után, és miután beigazolódott a dokumentumnak A Katekézis Általános Direktóriumával való megegyezése
EZ A KONGREGÁCIÓ
a Pastor Bonus apostoli konstitúció 94. sz. és a KÁD 282. sz. alapján
A KÉRT JÓVÁHAGYÁST MEGADJA.
Kívánjuk, hogy a dokumentum megfelelően elterjedve a katekézis
minden felelőse és munkálója között a Magyarok Nagyasszonya, az új
evangelizáció Csillaga oltalma alatt különösen az új nemzedékek
számára a keresztény növekedés és érlelődés eszköze lehessen a
magyar nép és az Egyház egész teste javára.
ELŐSZÓ
BEVEZETŐ
1. RÉSZ. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉBEN
1.1. EGYHÁZFOGALOM A KATEKÉZIS SZEMPONTJÁBÓL
1.2. A KATEKÉZIS FOGALMA, CÉLJA ÉS FELADATA
1.2.1. A katekézis lényeges tulajdonságai
1.2.2. A katekézis kapcsolata a teológiai tudományokkal
1.2.3. A katekézis kapcsolata a gyakorlati tudományokkal
1.3. A KATEKÉZIS FORRÁSAI
1.3.1. A Szentírás
1.3.2. A Szenthagyomány
1.3.3. A liturgia
1.3.4. Az Egyházi Tanítóhivatal dokumentumai
1.3.5. A Katolikus Egyház Katekizmusa
1.3.6. Az Egyház történelme és mai élete
1.4. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ EVANGELIZÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN
1.5. A KATEKÉZIS EVANGELIZÁLÓ ÉS MISSZIÓS JELLEGE
1.6. A KATEKUMENÁTUS INTÉZMÉNYE – BEAVATÁS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBE
1.7. A KATEKÉZIS KATEKUMENÁLIS JELLEGE
1.8. A KÖZÖSSÉG SZEREPE A KATEKÉZISBEN
1.9. A KATEKÉZIS NYELVEZETE
2. RÉSZ. A MAGYAR „SZÁNTÓFÖLD”
2.1. ÖRÖKSÉGÜNK
2.1.1. Hitünk gyökerei
2.1.2. A hit átadása az elmúlt évtizedekben
2.2. MAI HELYZETÜNK – A HITÁTADÁS KÖZEGE
2.2.1. Társadalmi helyzetünk
2.2.2. Egyházunk jelen helyzete
2.2.3. A felnőttek helyzete
2.2.4. A családok helyzete – a szülők felkészültsége
2.2.5. A fiatalok helyzete
2.2.6. A gyerekek helyzete
2.2.7. A hitátadás csatornái – a hitátadás eszközei
2.3. MIRE HÍV MA MAGYAR EGYHÁZUNK?
3. RÉSZ. A KATEKÉZIS CÍMZETTJEI
3.1. ÁLTALÁNOS SZEMPONTOK
3.2. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ KATEKÉZIS
3.3. A KORCSOPORTOK SZERINTI KATEKÉZIS
3.3.1. Az életkor és a hit fejlődésének fázisai
3.3.2. A korcsoportok sajátosságai
3.3.2.1. Felnőttek katekézise
3.3.2.2. Családi katekézis
3.3.2.3. Ifjúsági katekézis
3.3.2.4. Gyermekek katekézise
3.3.2.5. Óvodások hitre nevelése
3.4. KATEKÉZIS KÜLÖNLEGES HELYZETEKBEN
3.4.1. Személyi problémák
3.4.1.1. A nehezen nevelhető gyermekek
3.4.1.2. A nehezen kezelhető (deviáns, amorális) fiatalok és felnőttek
3.4.1.3. A testi-szellemi fogyatékosok
3.4.1.4. Öregek és betegek
3.4.1.5. A szenvedélybetegek, drog-, alkoholfüggő emberek
3.4.2. Szociális problémák
4. RÉSZ. KÖZÖSSÉGEK A KATEKÉZIS SZOLGÁLATÁBAN
4.1. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG ÉS A KATEKÉZIS
4.1.1. A plébániai közösség felelőssége és szerepe a katekézisben
4.1.2. A plébániai katekézis, és sajátos karaktere
4.1.2.1. Plébániai közösségek, csoportos foglalkozások
4.1.2.2. Egyéb csoportos foglalkozások
4.1.3. Szülők bevonása a gyermekek katekézisébe
4.1.4. A plébániai és az iskolai katekézis kapcsolata
4.2. KATEKÉZIS AZ EGYHÁZI ISKOLÁKBAN
4.2.1. Katolikus iskolák
4.2.2. Szerzetesi iskolák
4.2.3. Nem katolikus egyházi iskolák
4.2.4. A plébániák kapcsolata a katolikus – szerzetesi iskolákkal
4.3. KATEKÉZIS MÁS OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN
4.3.1. Önkormányzati, és más nem egyházi iskolák
4.3.2. Szakiskolák
4.3.3. Egyetemek, főiskolák
4.3.4. Kollégiumok
5. RÉSZ. A SZENTSÉGEKRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
5.1. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ SZENTSÉGEK
5.1.1. A felnőtt katekumenátus – a keresztény beavatásra készülő felnőttek –
a megtérők
5.1.2. A gyermekek bevezetése a keresztény életbe
5.1.2.1. A csecsemő keresztelésének előkészítése
5.1.2.2. Az iskolás gyermekek felkészítése a keresztségre
5.1.2.3. Gyermekek felkészítése az elsőgyónásra
5.1.2.4. Gyermekek felkészítése az elsőáldozásra
5.1.2.5. Felkészítés a bérmálásra
5.1.3. A szülők katekézise gyermekeik szentségi fölkészítése során
5.2. A TÖBBI SZENTSÉGRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
5.2.1. A házasság szentsége
5.2.2. Az egyházi rend szentsége
5.2.3. A betegek kenetének szentsége
5.3. NEVELÉS A SZENTSÉGI ÉLETRE
5.3.1. A szentségi életre nevelés alapjai
5.3.2. A rendszeres szentségi életre nevelés
5.4. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG SZEREPE A SZENTSÉGFELKÉSZÍTÉSBEN
6. RÉSZ. A KATEKÉZIS KIEMELT FELADATAI
6.1. IMAÉLETRE NEVELÉS
6.2. NEVELÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGI ÉLETRE
6.3. A KERESZTÉNY MORÁLIS KATEKÉZISE
6.4. A CSALÁDI ÉLETRE NEVELŐ KATEKÉZIS
6.5. A SZEXUÁLIS NEVELÉS
6.6. A HIVATÁSOKRA, ELKÖTELEZETT ÉLETRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
6.7. A KERESZTÉNY TANÚSÁGTÉTELRE ÉS A KÖZÉLETI FELELŐSSÉGRE NEVELŐ
KATEKÉZIS
6.7.1. Az események és jelenségek keresztény értelmezésére nevelés
6.7.2. A közéleti kérdésekben történő állásfoglalásra és aktív közvélemény-
formálásra való nevelés
6.7.3. Politikai szerepvállalásra nevelés
6.7.4. A teremtett világ védelmére nevelés
6.8. ÖKUMENIKUS NEVELÉS ÉS A NEM KERESZTÉNY VALLÁSOK
6.9. NEMZETISÉGIEK KATEKÉZISE
7. RÉSZ. A SZENTÍRÁS SZEREPE A KATEKÉZISBEN
7.1. ISTEN SZAVÁNAK JELENTŐSÉGE A KATEKÉZISBEN
7.2. A SZENTÍRÁS OLVASÁSÁRA NEVELÉS
7.3. A SZENTÍRÁS ALKALMAZÁSA, ÉS AZ ALKALMAZÁS MÓDSZEREI
7.3.1. Szentírástudomány és a katekézis
7.3.2. A Szentírás alkalmazásának alapvető
kateketikai-pedagógiai-módszertani szabályai
7.3.2.1. A Szentírás alkalmazásának célja és feladatai
7.3.2.2. A Szentírás alkalmazása és a módszerek
8. RÉSZ. A KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA KAPCSOLATA
8.1. KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA
8.2. A LITURGIA, ÉS AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖSSÉG
8.3. A LITURGIÁRA NEVELÉS
8.3.1. A liturgikus nevelés és a keresztény beavatás
8.3.2. Liturgikus nevelés a folyamatos katekézisben
8.4. A SZENTSÉGEK
8.5. A SZENTELMÉNYEK
8.6. LITURGIKUS ÉNEK-ZENEI NEVELÉS
8.7. LITURGIKUS SZIMBÓLUMOK ÉS JELEK KATEKÉZISE
8.8. A MŰVÉSZETEK SZEREPE A KERESZTÉNY NEVELÉSBEN
9. RÉSZ. A KATEKÉTÁK, FELKÉSZÜLÉS A KATEKETIKAI SZOLGÁLATRA
9.1. A KATEKÉTA SZEMÉLYE
9.2. A KATEKÉTÁK KÉPZÉSE
9.2.1. A katekéták általános felkészítése
9.2.1.1. A katekéta lelkiélete, lelkisége
9.2.1.2. A katekéta biblikus-teológiai képzése
9.2.1.3. A katekéta lélektani-pedagógiai képzése
9.2.1.4. A katekéta gyakorlati képzése
9.2.1.5. A katekétaképzés rendje és struktúrája
9.2.2. A katekéták sajátos felkészítése
9.2.2.1. A katekéták képzésének jellege
9.2.2.2. A katekéták képzésének területei
9.2.2.2.1. Felnőttek katekétája
9.2.2.2.2. A családok katekétája
9.2.2.2.3. Az ifjúság katekétája
9.2.2.2.4. Az általános iskolások katekétája
9.2.2.2.5. Az óvodások katekétája
9.2.2.2.6. A katekumenátust vezető katekéta
9.2.2.2.7. A gyermekek szentségekre felkészítő katekétája
9.2.2.2.8. A különleges helyzetűek katekétája
9.2.3. A katekétaképzés intézményei
9.2.3.1. Az egyházmegyei katekétaképzés
9.2.3.2. Az egyetemi, főiskolai katekétaképzés
9.2.4. Speciális képzések
9.2.5. Továbbképzések, lelkigyakorlatok, rekollekciók
9.3. A KATEKÉTÁK KÖZÖSSÉGE – A KATEKÉTA KAPCSOLÓDÁSA
A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGHEZ
9.4. A LELKIPÁSZTOROK KATEKETIKAI KÉPZÉSE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE
9.4.1. Szemináriumok
9.4.2. Továbbképzések
9.5. A KATOLIKUS ISKOLÁK PEDAGÓGUSAI, ÉS KATEKETIKAI KÉPZÉSÜK
10. RÉSZ. A KATEKÉZIS MÓDSZEREI
10.1. A MÓDSZER MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
10.2. A MÓDSZER ÉS AZ EMBER KAPCSOLATA
11. RÉSZ. A KATEKÉZIS MEGSZERVEZÉSE
11.1. A KATEKÉZIS KONKRÉT FELADATAINAK ÉS TARTALMÁNAK
TERVSZERŰ MEGHATÁROZÁSA
11.1.1. A katekézis tervezésének elvei
11.1.2. A katekézis feladatainak és teendőinek megtervezése
11.1.2.1. A katekézis országos szervezetei
11.1.2.2. A katekézis egyházmegyei szervezetei, intézményei
11.1.2.3. A katekézis plébániai szervezetei, intézményei
11.2. A KATEKÉTÁK ÉRDEKVÉDELME
12. RÉSZ. A KATEKÉZIS ESZKÖZEI
12.1. A KATEKÉZIS ALAPDOKUMENTUMAI
12.2. A MAGYAR KATEKÉZIS DOKUMENTUMAI
12.3. A KATEKÉTAKÉPZÉS KÉZIKÖNYVEI
12.4. HITTANKÖNYVEK – TANÁRI KÉZIKÖNYVEK – MUNKAFÜZETEK
12.5. A KATEKÉZIS HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN SEGÉDESZKÖZEI
12.6. A KATEKÉZIS MEGFELELŐ KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEI
12.7. A KATEKÉZIS ÉS A TÖMEGTÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK
12.8. A KATEKÉZIS TÁRGYI-ANYAGI FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA
12.9. A HITOKTATÁS MUNKAÜGYI, JOGI ÉS FINANSZÍROZÁSI SZABÁLYZATA
JELEK – RÖVIDÍTÉSEK
Az Egyház és a katekézis egymástól elválaszthatatlan fogalom és valóság. Az Egyház végzi a katekézis szolgálatát, és ezáltal maga az Egyház szüntelenül növekszik és megújul.
Az Egyház a tagjai által hirdeti az Evangéliumot. Annak érdekében, hogy a megváltozott körülmények között minél hatékonyabban végezhessük a katekézisben szolgálatunkat, hatékony eszközökre van szükségünk. Egy ilyen eszköz ez a Direktórium, melynek az a célja, hogy pontosan meghatározott irányelveket megjelölve segítse a közös, egységre törekvő munkát.
1988 januárjában kezdődött meg a Direktórium összeállításának a munkálata egy kijelölt munkacsoport irányításával, az egyházmegyék képviselőinek és szakembereknek a bevonásával. A munkaszöveg három alkalommal került az egyes területek szakembereihez véleményezésre, bírálatra. Ezt követően az egyházmegyék püspökei tettek módosító javaslatokat. Ezeknek a javaslatoknak a bedolgozása után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az 1999. decemberi ülésén döntött a Direktórium elfogadásáról és jóváhagyásra történő fölterjesztéséről. A Klérus Kongregáció jóváhagyásának a birtokában 2000 szeptemberében pedig az egyházmegyékben történő bevezetéséről, és hivatalos kiadásáról hozott határozatot. Köszönetet mondok a munkacsoport tagjainak és mindazoknak, akik részt vettek a dokumentum előkészítésének és kidolgozásának munkájában.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében örömmel adom át a kettős jubileum évében a lelkipásztorok, a katekéták, a pedagógusok és a nevelők számára A Magyar Kateketikai Direktóriumot. Természetesen az irányelvek akkor jelentenek valóban segítséget a közös munkában, ha a katekézis felelősei, a lelkipásztorok, a katekéták a rájuk bízottak érdekében készek a megújulásra, az együttműködésre, a közös munkára. Erre mindenkit nagy szeretettel buzdítok, és ezt a magyar jövő érdekében mindenkitől kérem is. Szolgálatukat ennek szellemében végezzék. Remélem, hogy segítségével a következő években magyar Egyházunk élete megújul, és meggyőzően, hitelesen adja át Jézus Krisztus örömhírét, aminek foglalata ez: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).
Az Atya a Fiában megmutatkozó szeretetével, a Szentlélek dinamizmusával az ember életét szolgálja, hogy Őt – a Szentháromságot – megismerve, az ember emberhez méltó, teljes életet, isteni életet élhessen (vö. Jn 10,10).
2000. október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepén
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai hangsúlyozottan kiemelik az egyházi élet megújulásának szükségességét. Ez a feladat, amely szükségszerűen magával hozza az Egyházról alkotott kép megújítását, az evangelizáció, a katekézis, a liturgikus ünneplés, a közösségi élet tudatos megújítását is jelenti.
Ebben a megújulási folyamatban a katekézisnek – mint a hitátadás szisztematikus eszközének – kiemelt szerepe van. A zsinati szemlélet katekézisre vonatkozó szempontjait az 1971-ben kiadott Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD) fogalmazta meg. A Zsinatot követő években az Egyház katekézisének területén ez a dokumentum volt az irányadó. A dokumentum hatásaként sok helyi egyházban megtörtént a kívánt megújulás és fejlődés, az esetenként előforduló hibák ellenére is.
Köszönet és hála illeti mindazokat, akik ezekben az években szellemileg és lelkileg hűségesen szolgálták a katekézis megújulását, kialakították annak hatékony struktúráit, szervezték és végezték a katekézis konkrét tevékenységét a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek körében.
Az elmúlt évtizedek társadalmi és egyházi változásai – és a közben megjelent egyházi dokumentumok – azonban szükségessé tették egy új Direktórium elkészítését, amely a lényegileg megváltozott körülményeket is szem előtt tartva megfelelően képes támogatni a katekézis szolgálatát. Ezért került sor 1997-ben, Rómában, a Klérus Kongregáció által A Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) kiadására. A KÁD kiemelt és közvetlen célja a katekézisre vonatkozó általános irányelvek megfogalmazása az egyetemes Egyház számára. Emellett sajátos célja, hogy segítséget nyújtson a helyi egyházak kateketikai tevékenységéhez, kiemelten a nemzeti kateketikai direktóriumok és a helyi katekizmusok elkészítéséhez (vö. KÁD 11).
A Magyar Kateketikai Direktórium (MKD) ezen előírásokat és elveket követve lelkipásztorok, katekéták, kateketikai-pedagógiai szakemberek és teológusok közreműködésével került kidolgozásra. A dokumentumot a munkafolyamat során az egyes egyházmegyék Főpásztorai véleményükkel kiegészítették, és saját egyházmegyéjük helyzetére vonatkozó módosításokat tettek. Ezen lépések után rendelte el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Magyar Kateketikai Direktórium bevezetését.
A Magyar Kateketikai Direktórium szövegét előkészítő munkacsoport igyekezett hűségesen átvenni a KÁD-ból mindazokat az elveket, amelyek segítenek a magyar egyház kateketikai tevékenységét hatékonyabbá tenni, és megújulását szolgálni.
A Magyar Kateketikai Direktórium nem a jelenlegi helyzet leírását tartja feladatának, hanem a követendő irányelvek megjelölését. Még akkor is, ha most ez esetleg túlzottan ideálisnak, vagy „elérhetetlennek” tűnik.
Az MKD – szem előtt tartva a magyar katekézis helyzetét és feladatait –A Katekézis Általános Direktóriuma szempontjai közül a következőket emeli ki:
1. A katekézis állandó folyamatot jelent. Ezért a katekézis minden korcsoportot megszólít, és nem szűkül le csupán a gyermekek és a gyermekkor katekézisére.
2. Már az 1971-ben kiadott Általános Kateketikai Direktórium is a felnőttek katekézisét jelölte meg a katekézis legfőbb formájaként, „mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősséggel képesek csatlakozni a hithez” (vö. ÁKD 20). A Katekézis Általános Direktóriuma még hangsúlyozottabban emeli ki a felnőttek katekézisének szükségességét, de nemcsak mint célfeladatot, hanem mint a többi korosztály katekézisének mintáját: „.. .szükségszerű, hogy a felnőtt katekézist vegyük alapul, és annak fényében rendezzük el a többi életkor katekézisét” (KÁD 171). Ezért az MKD-ban is kiemelt helyre kerül a felnőttek katekézise és annak feladatai.
3. A KÁD a katekumenátus folyamatára és a katekézis katekumenális jellegére építi az irányelveit (vö. KÁD 90-91), ezért nem külön fejezetben foglalkozik a szentségek vételére felkészítő katekézissel, hiszen a katekézis katekumenális és folyamatos jellege az egész keresztény beavatási folyamatot tartalmazza. Ez a folyamat a szentségi életbe történő bevezetés mellett a hittartalom és a hívő magatartás megismertetését, a liturgikus és az erkölcsi nevelést, továbbá az imádságra, a közösségi életre, a tanúságtételre nevelést, és az Egyház missziójába való bekapcsolódást is magában foglalja. Noha az MKD a katekézis katekumenális jellegének elvét teljes egészében követi, a szentségek vételére fölkészítő katekézist mégis külön részben tárgyalja. Ugyanis hangsúlyozottan fontos ismertetni annak sajátos kateketikai-pedagógiai szempontjait, katekumenális szemléletét.
4. A dokumentumban kiemelt hangsúlyt kap az evangelizáció feladata és ennek megújított szemlélete. Az evangelizáció szemléletmódja, nyelvezete, problémamegközelítése, módszerei eltérnek a hagyományos oktatás szerkezetétől. Természetesen háttérként szükségszerűen feltételezi azt, de a hitre nevelés a konkrét ember életéből, kérdéseiből, gondolkodási struktúrájából indul ki, mindig hangsúlyozva az Evangélium megszólító és felszólító erejét. Az MKD szerkezetében és tárgyalási módjában törekszik ennek kiemelésére.
5. A KÁD központi eleme a misszió, és annak szelleme. Új fényben és értelemben mutatja be a missziós küldetést, és ennek értelmezését. A misszióra történő tudatos – és módszereiben is korszerű – felkészítést a katekézis feladataként jelöli meg. A misszióra nevelés feladatához az MKD a magyar katekézis helyzetéből kiindulva kíván segítséget adni.
6. „A katekézis szó maga jelentésbeli fejlődésen ment át az Egyház 20 évszázados története folyamán” (KÁD 35). Ez az Egyház evangelizációs feladatának összefüggésében azt jelenti: a szoros értelemben vett katekézis feltételezi, hogy az első igehirdetés már megtörtént, és a katekézis során az ember már a megtérés útját járja. A feladatok pontos meghatározása érdekében fontos egyértelműen megkülönböztetni a szoros értelemben vett evangelizációt és a folyamatos katekézist, bár kétségtelen, hogy a katekézisnek – éppen katekumenális jellegénél fogva – evangelizáló feladatai is vannak.
A KÁD-ban olvasható irányelvek nem mindegyikének azonos a jelentősége. Az isteni kinyilatkoztatásról, a katekézis természetéről, kritériumairól mondottak azonban – amelyek szerint a keresztény tanítást hirdetni kell –mindenkit egyformán köteleznek (vö. KÁD 10). Ezért az MKD mindezeket csak annyiban érinti, amennyiben a katekézisnek az Egyházban betöltött új és sajátos szerepére utalnak, és biztos iránymutatást adnak a magyar körülmények között végzendő kateketikai tevékenységhez.
Az MKD így a következő célokat tűzi maga elé:
– a KÁD-ban megfogalmazott, megújított – katekumenális jellegű – szemlélet gyakorlati alkalmazásának elősegítését;
– a helyzet kateketikai szempontú értelmezését;
– a közösség szerepének kiemelését a katekézisben;
– a katekézis életkorokhoz és az adott kultúrához való alkalmazását;
– a katekézis feladatainak megfelelő képzés elveinek megfogalmazását;
– a módszertani alapelvek tisztázását;
– a katekézis korszerű tárgyi és strukturális feltételeinek, és a hozzá tartozó irányelveknek a leírását.
Jelen dokumentum mindezen elveket követve, gyakorlati síkon kívánja a katekézis munkáját elősegíteni.
A dokumentum – jellegéből adódóan – nem tekintheti céljának, hogy minden helyzetre konkrét gyakorlati megoldást vagy módszertani segítséget adjon. Ez az MKD irányelveit követő egyházmegyei kateketikai tervnek/programnak a feladata.
A katekézis azon területeit, amelyekkel kapcsolatban az Egyház tanítását megfogalmazó dokumentumok már korábban megjelentek (pápai megnyilatkozások, kongregációk dokumentumai stb.), az MKD csak érinti, de teljes részleteiben nem tárgyalja, hiszen ez nem feladata.
Jelen dokumentum a KÁD-ban megfogalmazott és megmutatkozó szemléletváltásra épül, és ezt kívánja a magyar viszonyokra alkalmazni. A szemléletváltás elemei nem találhatók meg egyetlen fejezetben összegyűjtve. A dokumentum ezt irányelveiben, szerkezetében, a fejezetek beosztásában, a probléma kiemelésében és szóhasználatában kívánja hordozni. Ezért alkalmazza a korábban megszokott hitoktató és hittanár megnevezés helyett a tevékenységét tágabban értelmező, de a feladatát pontosabban megjelölő katekéta kifejezést.
A dokumentum általában a plébánia kifejezést alkalmazza, amikor a helyi egyházközösségről szól, de ezen érti a görög katolikus rítushoz tartozók parochia közösségét is.
A katekézist és a hitátadást érintő jelenségek leírása arányaiban nagyobb terjedelemben jelenik meg a dokumentumban. Ezt a pasztorális terv, illetve a hozzá kapcsolódó helyzetértékelés hiánya teszi indokolttá.
Bár a katekézis feladatai szorosan kapcsolódnak a lelkipásztori tevékenység más területeihez és feladataihoz, a katekézis önmagában nem képes arra és nem is célja, hogy minden lelkipásztori feladatot megoldjon. A katekézis megújított szemléletű szolgálata egy átfogó lelkipásztori tervvel összehangolva lehet eredményes.
1.1. EGYHÁZFOGALOM A KATEKÉZIS SZEMPONTJÁBÓL
A Jézus Krisztus által alapított Egyház Istennek, az Atyának az új népe. Életet, növekedést és iránymutatást Krisztustól kap a Szentlélek által. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste, Isten megváltó szeretetének jele és eszköze.
A Katolikus Egyház őrzi a hit letéteményét a tanítás, a szentségek és az apostoliság által. Az Egyház Istennek ezen ajándékaival tud cselekedni és növekedni. Mint krisztusi közösség szolgálja az embereket, közvetíti nekik Krisztus üdvözítő szavait és tetteit.
Az Egyház részesedik Krisztus prófétai, papi és királyi küldetésében, és szolgálatával folytatója annak. Alapvető küldetése, amely Jézus Krisztusból forrásozik, a következő tevékenységekben jut kifejezésre: miközben természetfölötti jelként megjelenő közösséget alkot, hirdeti és tanítja Isten Igéjét; ünnepli a szent titkokat a liturgia közösségében; szolgálja a világban élő embereket. Így az Egyház küldetésének megvalósítása több területet ölel föl: a liturgiát, az igehirdetést, az emberek szolgálatát és a közösségi élet tanúságtételét. Az Egyház küldetésének ezen elemei szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Mindegyik magában foglalja a többit, és utal is azokra. Azonban az Egyház minden tevékenysége a liturgikus ünneplésre irányul és abból forrásozik (vö. SC 7).
Az Egyház az istentisztelete, az igeszolgálata, a szeretetszolgálata és a közösségi élete által tesz tanúságot hitéről, így tanításával, életével és szolgálatával vezeti, és folyamatosan elmélyíti tagjait a hitben. Ezért az Egyház „természeténél fogva missziós beállítottságú” (AG 2).
A misszió az Egyház alapvető feladata. Minden tagja osztozik abban a felelősségben, hogy teljesítse Krisztus parancsát, és elvigye a Jóhírt minden embernek (vö. AG 1-2).
Az Egyház igehirdetésével az ember örök üdvösségén munkálkodik, de a világ haladását is szolgálja (vö. Mt 25,31-46). Így Isten Igéjének hirdetése és szolgálata a körülményektől függően különféle formákban történik, és több olyan feladatot jelöl ki az Egyház számára, amelyek az Ige szolgálatának legfőbb elemeit alkotják:
– az evangelizálás feladatát – ami a hitre való meghívásból és a meghívottak közösségbe gyűjtéséből és bekapcsolásából áll;
– a katekézis feladatát – ami a beavatásból és a hitben történő folyamatos nevelésből áll;
– a liturgiai feladatot – ami a hit megünneplésére irányul;
– a teológiai feladatot – ami a hittartalom átadását és a hívő magatartás megélésének módját szolgálja (vö. KÁD 51).
Az Egyház felett a Szentlélek őrködik, óvja Krisztus Titokzatos Testét és Jegyesét. Az Egyházat a Szentlélek segíti az állandó újjászületésben, hogy szüntelenül megújulva, megtisztítsa önmagát és tagjait. A Szentlélek vezetése megnyilvánul abban is, hogy az Egyház mindig hűséges marad a tanításhoz, amit Jézus bízott rá. Az Egyház úgy van jelen a világban, mint Isten Országának jele: az üdvösség egyetemes szentsége (vö. LG 48), mint szolga, hírnök, zarándok közösség, tanító és tanú.
1.2. A KATEKÉZIS FOGALMA, CÉLJA ÉS FELADATA
A katekézis az Ige szolgálatának része. Az embert egész életében elkísérő folyamat, amely a tanítás és a nevelés által bevezeti a keresztény életbe, és támogatja őt a hit elmélyítésében. A katekézis a keresztény közösség pasztorális tevékenységének állandó és központi eleme.
A katekézis az Egyház egyik kiemelt tevékenysége, mert részesedik az Egyház lényegi feladatából. Ezért a katekézis alapvetően egyházi természetű cselekedet, az Egyház tevékenysége, a Krisztussal való találkozás hiteles helye, hiszen Krisztus és az Egyház elválaszthatatlan. Az Egyház Krisztus igehirdetéséhez és küldetéséhez való hűségben végzi a katekézis szolgálatát (vö. Mk 16,15).
A katekézis célja, hogy a Szentlélek kegyelme által az embert elvezesse Jézus Krisztus személyéhez, aki által „a régiből új emberré válik” (KÁD 67); beavassa az Ő életébe, hogy „egészen bensőséges kapcsolatba kerüljön az Úrral” (KÁD 80); közösségre lépjen Jézus Krisztussal és általa az Atyával. Úgy éljen, gondolkodjon, úgy ítéljen, döntsön és cselekedjen, mint Jézus Krisztus (vö. CT 20). A katekézis az egyén és a közösség élettapasztalatára építve folyamatosan segít megismerni a hitet. Nemcsak annak fogalmait ismerteti meg, hanem a tanítványi magatartás kialakítására is elvezet.
A katekézis által közvetített üzenet segíti a keresztény embert abban, hogy megtalálja helyét a világban, és aktív részese legyen, megmutatván, hogy Krisztus milyen módon végső értelme ennek a történelemnek (vö. KÁD 98).
A katekézis fő feladatai, amelyek a megtérésre épülnek és a folyamatos megújulásra, irányulnak, a következők:
– a hit megismertetése;
– a liturgikus nevelés;
– az erkölcsi nevelés;
– az imádságra nevelés;
– a közösségi életre nevelés;
– beavatás a missziós küldetésbe (vö. KÁD 85-86).
1.2.1. A katekézis lényeges tulajdonságai
A katekézis belső szerkezete szentháromságosan Krisztus központú. Állandóan hangsúlyozza Isten titkát és üdvözítő tervét, amely az Atyához vezet a Fiú által a Szentlélekben (vö. KÁD 82).
A katekézis középpontjában Krisztus misztériuma áll, aki valóságos Isten és valóságos ember, aki megtestesülése, halála és feltámadása által valósította meg az üdvösség művét, amely szabaddá teszi az embert (vö. KEK 1741).
A katekézis a keresztény misztériumba beavató folyamat. Állandóan azt keresi, hogyan segítheti az egyén és a közösség hitének érlelődését, ezért gondosan ügyel arra, hogy teljességében jelenítse meg a keresztény üzenetet, rámutatva az üzenet elemeinek összefüggésére, amelyek egységes egészet alkotnak.
A katekézis a kinyilatkoztatás fényében Krisztusban értelmezi, táplálja az ember életét és beavatja a már jelen lévő Isten Országába (vö. Lk 17,21). Ezzel együtt arra törekszik, hogy egyre jobban elmélyítse az emberekben az eljövendő élet reményét, amely a megváltás történetének beteljesülése lesz (vö. KÁD 101-102).
A hatékony katekézis mindenkor tekintetbe veszi a katekézisben részesülők kulturális, nyelvi és társadalmi körülményeit. A különböző helyzetben lévő emberek megszólítása és beavatásának folyamata ugyanis más-más módszereket kíván.
A katekézis az Egyházi Tanítóhivatal irányítása mellett végzi tevékenységét.
1.2.2. A katekézis kapcsolata a teológiai tudományokkal
A katekézis és a teológia szorosan kapcsolódik egymáshoz, de közvetlen céljuk, tevékenységük és módszereik különbözőek. A teológia a maga tevékenységével és eredményeivel a katekézis nélkülözhetetlen támasza, mert megvilágítja az egész üdvrendet (vö. KEK 236), ugyanakkor a katekézis a maga sajátos tapasztalatával új kérdéseket vet fel a teológiai kutatás és gondolkodás számára.
A dogmatika, a biblikum, a patrológia, a liturgika, a morális és spirituális teológia eredményeinek beépítése a katekézis gyakorlatába a katekézis megújulását szolgálja.
1.2.3. A katekézis kapcsolata a gyakorlati tudományokkal
A katekézisnek a teológiai antropológia mellett az emberrel foglalkozó tudományok (pedagógia, pszichológia, andragógia, kommunikáció, szociológia) eredményeit is ismernie és használnia kell annak érdekében, hogy jobban megismerje az embert, és így eredményesebben hirdesse Krisztus Evangéliumát. Így vezeti el a Szentlélek közreműködésével az egyes embereket és közösségeket az érett hithez, az evangéliumi üzenet teljességéhez és gazdagságához (vö. KEK 2293-2294).
1.3. A KATEKÉZIS FORRÁSAI
A katekézis forrása – és egyben a tartalma is – Isten Igéje, amelyet a Szentírás és a Szenthagyomány tár fel számunkra. A katekézis alapvetően a Szentírásból és a Szenthagyományból meríti üzenetét és módszerét. További forrásai: a Tanítóhivatal megnyilatkozásai; az Egyház liturgiája; a Katolikus Egyház Katekizmusa (vö. KEK 11); az Egyház történelme és a Szentlélek által vezetett emberi közösség morális értékei (vö. KÁD 95).
Valójában a hit fényénél értelmezve a katekézis forrása lehet minden, ami Isten jelenlétére, szeretetére utal a világban.
1.3.1. A Szentírás
A Szentírás a katekézis elsődleges forrása. Ez vezet el Krisztushoz, és benne válik érthetővé. Tartalmazza Isten üdvösségszerző, szabadító örömhírét.
A Szentírás az Egyház tanításának, életének és istentiszteletének alapja. Ezért a Szentírás mindig az első helyen áll az igeszolgálat különböző forrásai között, amint a lelkipásztori tevékenység minden más területén is. De nem mint eszköz – még ha a legkiválóbb is –, hanem mint az élő Isten élő szava, ami táplálja és alakítja az embert (vö. Iz 55,10-11).
A katekézis úgy szemléli és adja át a Szentírást, mint ami elválaszthatatlan a keresztény üzenettől. Állandóan keresi, hogyan tehetné a Szentírás tanítását érthetőbbé, hogy az emberek teljesebben megérthessék és megélhessék szabadító üzenetét.
1.3.2. A Szenthagyomány
A Szenthagyomány az apostolok tanítása, amelyet az Anyaszentegyház igehirdetésével ad tovább (vö. DV 8).
Az apostoli igehirdetés, amely különösen a sugalmazott könyvekben található meg, megszakítás nélkül él tovább az Egyházban. Az Egyház birtokolja és hirdeti mindazt, ami bevezet a krisztusi életbe, és növeli ezt az életet.
Az Egyház tanításával, istentiszteletével, életével és hagyományaival követi mindazt, amit hisz. Ezért a katekézisnek a Szenthagyomány minden lényeges elemét hűségesen kell továbbadnia.
1.3.3. A liturgia
A liturgia – a húsvéti misztérium ünneplése – az Egyház életének csúcsa és forrása (vö. SC 10). A liturgiában az egyházi közösség Isten dicsőségét ünnepli, amikor Isten Igéjét hirdeti, hallgatja, magyarázza (vö. KÁD 95). A szentségek, a liturgia szimbólumai és jelei közvetítik Isten szerető, üdvözítő erejét, és megvalósítják azokat az üdvözítő tetteket, amelyeket szimbolizálnak. A szentségekben Krisztus közli önmagát Egyházával (vö. SC 7).
Az Egyház életével tanúsítja, hogy a katekézis és a liturgia lényegi kapcsolatban áll egymással. A katekézisnek arra kell irányulnia, hogy a résztvevők ismerjék, értékeljék, és hitük megünneplésének tekintsék a liturgiát, amelyből szentségi és imaéletük fakad és táplálkozik. A liturgikus ünneplésben nyilvánul ki mindannak igazi jelentése, amit a katekézis átad az embernek.
A liturgia megünneplésének mindig nevelő értéke van, azonban a liturgiát mégsem lehet a katekézisnek alárendelni, ugyanakkor a katekézisnek elő kell segítenie a liturgián való személyes, tudatos és aktív részvételt.
1.3.4. Az Egyházi Tanítóhivatal dokumentumai
A Tanítóhivatal Isten szavát szolgálja, és tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja (vö. DV 10). Mivel lelkipásztori gonddal figyel a katekézis ügyének előmozdítására, ezért a tekintélyével átadott dokumentumok célja nemcsak az elvi iránymutatás, hanem a katekézis munkájának elmélyítése is (vö. KÁD 5). Ezért a Tanítóhivatal által kiadott dokumentumokat a katekézis elméletében és gyakorlatában is követni kell.
A Tanítóhivatal küldetése, hogy a katekézis tevékenységében is biztosítsa a Krisztus személyéhez való hűséget, az Evangélium hiteles hirdetését.
1.3.5. A Katolikus Egyház Katekizmusa
A Katolikus Egyház Katekizmusa az egyházi Tanítóhivatal által igazolt és megvilágított hitnek és tanításnak a bemutatása (vö. KÁD 120). Az a célja, „hogy a hit és erkölcs katolikus tanításának rendszerbe foglalt és egységes előadását nyújtsa a II. Vatikáni Zsinat és az egész egyházi hagyomány fényében” (KÁD 121). Az „egyházi közösség hatékony és törvényes eszköze kíván lenni... a hit tanításának erős szabálya... Éppen ezért olyan dokumentum, amelyre a katekézisnek és az igeszolgálat egyéb formáinak hivatkoznia kell” (KÁD 121).
A KEK – mint hivatkozási alapszöveg a katekézis nevelési feladatához, és a kidolgozandó helyi katekizmusok számára – a hit továbbadását támogató négy pillér (hitvallás, liturgia, evangéliumi élet, imádság) körül csoportosítja tanítását (vö. KÁD 122).
1.3.6. Az Egyház történelme és mai élete
Krisztus Egyházában él tovább, és folytatja a megszentelés művét Szentlelke által. Az Egyház történelmének eseményein keresztül az üdvösség műve, Isten Országa valósul meg. Miközben az Egyház életét – a hiteles tanítás megfogalmazásának fejlődését, védelmét, a szentek életét – szemléljük a történelem különböző korszakaiban, Isten, a Történelem Ura gondoskodó szeretetét tapasztalhatjuk meg. Az Egyház történelme arról is tanúságot tesz, hogy az Egyház Egy, Szent, Katolikus és Apostoli, és emberi gyöngeségei ellenére mindig hűséges maradt az Evangéliumhoz.
Az Egyház történelme nemcsak egy emberi közösségnek és intézménynek a profán története. Ezért törekedni kell arra, hogy az Egyházat és történelmét az üdvösség szempontjából mutassuk be.
Az Egyház a mai világban is az üdvösség jele és eszköze. Ezért a katekézisben be kell mutatni az egyetemes Egyház napjainkban végzett tevékenységét, küzdelmét, az Egyház hithirdető munkáját, amely által a Jézustól kapott küldetést teljesíti: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19).
Miközben az Egyház ennek a küldetésnek eleget tesz, a világ haladását is előmozdítja, és ezáltal is Isten Országát építi.
1.4. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ EVANGELIZÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN
Az evangelizáció és a katekézis – az Ige szolgálatának más-más formái –, a gyakorlatban szoros kapcsolatban állnak egymással. Az evangelizáció célja a hit felkeltése. Szavak, és cselekedetek révén elviszi a Jóhírt az emberiség minden csoportjához, és így az Evangélium belső erejével alakítja az embereket (vö. EN 18). A kimondott szavak és a cselekedetek egysége biztosítja az evangelizáció és a katekézis hitelességét (vö. KÁD 38-39).
A katekézis az evangelizációhoz hasonlóan arra indítja az embert, hogy Jézus Krisztus megismerése által fogadja el a Szentlélek működését, mélyüljön el benne a megtérés, amelyből imádságos tanúságtevő élet fakad.
A katekézis feltételezi az előevangelizációt és az evangelizációt, amelyek az alapvető emberi igényekre épülnek: a szeretetre, az elfogadásra, a biztonságra, a növekedésre, a szellemi fejlődésre, az igazság keresésére. A katekézis megmutatja, hogyan kapcsolódik ezekhez az Isten szava utáni vágy, és hogy ezek együtt hogyan mutatnak Istenre. A katekézis beépíti, és fokozatosan elmélyíti a keresztény ember életében mindazt, amit az evagelizáció fázisában már megismert és megtapasztalt. A folyamatos katekézis abban az esetben lehet hatékony, ha az evangelizációra épít.
A katekézis azonban sok esetben olyan emberek vagy közösségek felé irányul, akik nem élték át az előevangelizáció és evangelizáció élményét. Így nem rendelkeznek az evangelizáció fázisainak megfelelő döntési és hittapasztalatokkal. A folyamatos katekézisben figyelmet kell fordítani e hiányosságok pótlására: elő kell segíteni az embert formáló hitélmények megtapasztalását. Az evangelizációhoz hasonlóan a katekézis is tökéletlen, ha nincs tekintettel az Evangélium tanítása és az egyes ember tapasztalata közötti kapcsolatra.
1.5. A KATEKÉZIS EVANGELIZÁLÓ ÉS MISSZIÓS JELLEGE
„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15). Az Egyház „természeténél fogva missziós beállítottságú” (AG 2). A misszió és az evangelizáció elválaszthatatlanul összetartozó egyházi tevékenység, tehát a missziós szemlélet a katekézis alapszempontja. Az Egyház minden tagja részesedik ebben a küldetésben (vö. KEK 863).
Ezért a katekézis feladata az, hogy misszionáló apostolkodásra nevelje az Egyház tagjait: „...keresni az elveszett bárányt; tanítani és gyógyítani; arany és erszény nélkül szegénynek lenni; elviselni az elutasítást és üldözést; szilárdan hinni az Atyában és a Szentlélek segítségében; az Országért való munka örömén kívül nem várni más jutalmat” (KÁD 86).
Annak érdekében, hogy minden ember megismerje Krisztust és az Ő Evangéliumát, a folyamatos katekézist az Evangélium első hirdetésének és az alapvető katekézisnek kell megelőznie (vö. KÁD 58 c).
1.6. A KATEKUMENÁTUS INTÉZMÉNYE – BEAVATÁS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBE
A katekumenátus intézményét a Katekézis Általános Direktóriuma a katekézis modelljének és inspirálójának tekinti, mivel a katekézis folyamatának alapvetően katekumenális jellegűnek kell lennie (vö. KÁD 90).
A katekumenátus – mely folyamat elsődlegesen az egyén megtérését szolgálja – fokozatos és folyamatos beavatás Krisztus misztériumába, a keresztény közösség életébe. A befogadó közösség, a megtérő és saját maga számára a tanúságtétel, a szolgálat és a liturgikus ünneplés által teszi élővé Húsvét misztériumát.
A katekumenátus közösségi jellege kiemeli a plébániai közösség jelentőségét, ami nélkül a folyamatot lehetetlen végigjárni. A katekézis feladata a plébániai közösség fölkészítése, hogy megfelelő módon vegyen részt ebben a folyamatban.
A katekumenátus négy fázisa – az előkatekumenátus, a katekumenátus, a megvilágosodás és a misztagógia – bevezet a hitéletbe, és elmélyíti a megtérést.
A katekumenátus folyamata elsődlegesen a meg nem kereszteltekre irányul, de vonatkozik azokra a megkereszteltekre is, akik nem részesedtek a többi beavató szentségben – így csak részben tekinthetők beavatottaknak a teljes krisztusi életbe (vö. KEK 1275) –, továbbá azokra, akik a beavató szentségekben részesültek, de hitüket nem gyakorolták. Végül irányul magára az egész közösségre is, hogy tagjai egyre jobban elmélyüljenek keresztény hitükben.
1.7. A KATEKÉZIS KATEKUMENÁLIS JELLEGE
A katekumenális jellegű katekézis a KÁD kiemelt alapgondolata. A katekézis belső struktúrája és fokozatossága ugyanis a keresztény beavatás folyamatát és elemeit tartja szem előtt, ami a már megkereszteltek folyamatos megtérését és a megtérés elmélyítését is szolgálja (vö. KÁD 77). Így ennek a katekumenális szemléletnek kell inspirálnia a keresztség utáni folyamatos katekézis formáját is (vö. KÁD 91).
„Mivel a katekézis az evangelizáció egész folyamatának egy eleme” (KÁD 276), ezért a katekézis tevékenységét össze kell hangolni az azt megelőző missziós igehirdetéssel, és az azt követő folyamatos kateketikai tevékenységgel (vö. KÁD 277).
A katekumenális jellegű katekézis a szemléletváltás lényegi eleme, ezért az nem szűkülhet le csupán szentségfelkészítési vagy módszertani kérdések megújítására.
A katekumenális jellegű katekézis fokozatosságában és folyamatosságában az isteni pedagógiát követi, amellyel fölkészíti népét az üdvösség befogadására (vö. KÁD 139; 147).
1.8. A KÖZÖSSÉG SZEREPE A KATEKÉZISBEN
Jézus Krisztus a kiválasztott tizenkettőből közösséget hozott létre. Ez Isten Országa megalapításának a jele. Küldetést bízott rájuk, melynek lényege, hogy Jézus Krisztust ismertessék meg az emberekkel, és avassák be őket az Egyház közösségébe. Ezért a Szentlélek hatására az Egyház a legelső időtől kezdve közösség.
Az Egyetemes Egyház megtapasztalható közösségeinek alapja és magva a Krisztusban gyökerező „kommunió”. A tagokat a meghirdetett isteni szó gyűjti egybe és teszi közösséggé. Ezért az Egyház elsődlegesen Isten Igéjét hallgató, befogadó és eukarisztikus közösség. Ez a Krisztussal egyesült élet válik láthatóvá a keresztény közösségben, amelyben a keresztények a hitben nevelődnek és élnek. A közösség a maga életével tesz tanúságot hitéről, amikor testvéri szeretetben építi Krisztus Egyházát. Ezért a közösségek a katekézis hiteles helyei, amelyekben a beavató és az állandó katekézis megvalósul.
A keresztény közösség a katekézis kiindulópontja, helye, célja és egyben módszere is. A közösség a katekézis célja, mert a krisztusi közösség életébe vezeti be az embert. A közösség a katekézis módszere, mert a különféle megnyilvánulási formáinak megtapasztalásán keresztül vezeti el az embert a felelős személyes döntésre, és az Egyház teljes közösségébe.
A katekézis arra törekszik, hogy a plébániát a hívek közösségének középpontjává tegye, mivel az eukarisztikus közösségben valósul meg a hívek egysége, ami Jézus Krisztus jelenlétének jele és ajándéka.
1.9. A KATEKÉZIS NYELVEZETE
A megújult kateketikai szemlélet megfelelő, a mai ember egzisztenciális tapasztalatára és az Egyház kiérlelt hagyományára építő nyelvezetet kíván. Szükség van a katekézisben alkalmazott fogalmak, kifejezések újrafogalmazására, hogy azok valóban képesek legyenek Krisztus misztériumát föltárni az emberek előtt. A hitátadás folyamatában alapvetően meghatározó – a hit tartalmát is lényegileg érintő – lehet az a mód és nyelvezet, ahogyan hitünk egy-egy eseményéről tanítunk, ahogyan hitünkről beszélünk (vö. KÁD 203).
A katekézis nyelvezetének kérdése nem szűkülhet le pusztán szó-, illetve nyelvhasználati, kifejezésmódbeli kérdésre. Alapvetően az adott ember gondolkodási, kulturális, kommunikációs, egzisztenciális-tapasztalati struktúráját kell szem előtt tartania, mivel „az Evangélium nem szakítható el a kultúráktól”
(KÁD 203). Ugyanakkor nem feledkezhet meg azokról a világos fogalmi – teológiai, bibliai, filozófiai – kategóriákról sem, amelyeken keresztül a kinyilatkoztatás üzenete az ember számára megismerhető, felfogható.
A hit lényegét az Egyház közösségének cselekedetei is kifejezik. Ezek alapvetően befolyásolják és hozzátartoznak a hitátadás nyelvezetéhez, hiszen a hit a tettekben fejezi ki önmagát (vö. Jak 2,14-26). Ezek a „cselekedetek” a krisztusi szeretetből fakadó tettek, amelyek építik és éltetik Krisztus Testét a liturgia – különösen az Eukarisztia – ünneplésével, az Egyház egyetemes küldetésének önkéntes szolgálatával (vö. Ef 4,11).
A katekézis nyelvezetének az Evangélium nyelvezetét kell követnie, amely mindig meghívó, a személyt megszólító és felszólító nyelvezet (vö. Lk 19,16-22; Lk 19,1-10; Lk 10,25-37).
Az a szemléletmód, az a nyelvezet és azok a kifejezések, amelyek nem méltók Jézus Krisztus személyéhez, nem méltók sem az Evangéliumhoz, sem az emberhez. Következésképpen nem méltók a katekézishez sem, mert nem alkalmasak az Egyház tanításának átadására.
A katekézisnek olyan nyelven kell beszélnie, amely minden korosztályt meg tud szólítani, és amely érthető az értelmiségiek, a tudósok, az analfabéták, az egyszerű emberek, a betegek és a fogyatékosok számára is (vö. KÁD 208).
2.1. ÖRÖKSÉGÜNK
A magyar egyház ezeréves történelme kimeríthetetlen gazdagsággal áll a mai ember előtt. Az egyes korszakokban megtörtént események befolyásolták az egyház fejlődésének irányát is. Bár nagyon fontos részleteiben ismerni ezeket az eseményeket, ebben a részben csak azokat a tényeket kívánjuk megemlíteni, amelyek segítenek bemutatni, értelmezni és értékelni a hitátadás, a katekézis mai helyzetét. Ismerni kell a múlt örökségét, hogy felismerjük, mit kell megerősíteni és azt is, hogy a jelen kultúrában mi segíti az Evangélium szellemének megvalósulását. A katekézis mindig az adott kultúrán belüli értékekre épül, illetve a benne lévő sérüléseket igyekszik gyógyítani az Evangélium erejével.
2.1.1. Hitünk gyökerei
Az Egyház apostoli feladatának tekinti, hogy elvezesse a népeket az Evangélium megismerésére és az evangéliumi életre. Szent István király ennek érdekében több püspökséget alapított, és szerzeteseket telepített le. Uralkodása alatt számtalan templom épült. Az őt követő uralkodók alatt tovább fejlődött a hitélet, és ezzel együtt kialakultak a hit átadásának megfelelő módjai és eszközei.
A kialakult keresztény társadalomban a hit átadása a liturgiára, illetve a liturgia keretében elhangzó – többnyire erkölcsi tartalmú – prédikációkra épült. A gyermekek keresztény nevelését a család, és ezt segítve a társadalmi környezet biztosította.
Későbbiekben, a hit átadásában jelentős szerepet töltött be a kialakult szervezett iskolarendszer. A népiskolák beindulásával és terjedésével együtt járt a gyermekek rendszeres iskolai hitoktatása. A műveltség fejlődése jótékonyan hatott a hitismeretek és a hitélet fejlődésére is.
Ebben a helyzetben a hitoktatás legfontosabb feladata a megfelelő hitismeretek átadása, és a szentségek vételére történő felkészítés volt. A beavatást és a hitigazságok életre váltását, a személyes döntés meghozatalát a család, a társadalmi környezet, a hagyomány biztosította. A vallásos életet a hagyományos lelkipásztori szolgálat és hitoktatás mellett a különböző mozgalmak és egyesületek segítették, melyek tevékenységükkel az egész társadalmat és az Egyházat is áthatották, és a virágzó keresztény élet megnyilatkozásai és fejlesztői voltak.
A hitoktatást főként a lelkipásztorok végezték. A hitoktató személyét leginkább a tanári magatartás jellemezte.
Az évszázadok alatt bekövetkezett történelmi, politikai, kulturális változások és események nagy hatást gyakoroltak ugyan a hitátadás – ezen belül a katekézis – körülményeire, fejlődésére, de a hitátadás kereteit lényegileg nem változtatták meg. A katekézisnek ez a struktúrája a második világháború végéig volt meghatározó.
2.1.2. A hit átadása az elmúlt évtizedekben
A második világháború és az azt követő évtizedek tragikus eseményei a magyar egyház számára sok nehézséget jelentettek, és gyökeresen új helyzetet alakítottak ki. Az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a vallási élet templom falai közé szorítása és a vallási egyesületek betiltása a hitátadás addig működő rendszerét működésképtelenné tették.
Mind az államosított iskolákban, ifjúsági szervezetekben, mind pedig a hírközlő eszközökön keresztül tudatos marxista-ateista ideológiai nevelés, és nyílt vallásellenes propaganda folyt. A marxista történelemtanítás mindent megtett annak érdekében, hogy az Egyháztól elidegenítse az embereket. A hitoktatás illetve a vallásos nevelés eredményességét tovább gyengítette a tudatos tekintély- és erkölcsrombolás: a gyűlölet, az erkölcsi szabadosság és az anyagiasság tudatos terjesztése. A hitoktatással kapcsolatos adminisztratív rendelkezések pedig szinte lehetetlenné tettek minden iskolai és iskolán kívüli hitoktatást és foglalkozást. A hetvenes-nyolcvanas években már visszafogottabb, de valójában inkább „kifinomultabb” módszerek alakultak ki az úgynevezett ideológiai harcban.
A plébániai közösség hitátadó szerepe is szűk korlátok közé szorult. A közösség megtapasztalása és a közösségi élet gyakorlatilag a liturgikus alkalmakra korlátozódott. Bizonytalanná vált a közösség fogalma.
A hittankönyvek, imakönyvek és más vallásos könyvek kiadásának korlátozása ugyancsak nagy nehézséget jelentett a hitoktatásban.
A nehézségeket tetézte a Katolikus Egyház, a papság, a hívők, a hívő pedagógusok zaklatása és bebörtönzése.
Ezeket a hatásokat a keresztény családok sem tudták teljes egészében ellensúlyozni. Még a hívő szülők gyermekei is nagy számban távolodtak el az Egyháztól. Ennek következtében két generáció sem az iskolában, sem a családban nem részesült vallásos nevelésben, hitoktatásban. Ezért nem is lehetett képes a hit átadására.
Ezek következményeként a hitoktatásban részesülő iskolások aránya országosan 10% alá csökkent, a templomba járók száma megfogyatkozott.
Ezen jelenségek következtében a hitátadás és a hitoktatás helyzete lényegileg változott meg: a katekézis gyakran csak a szentségek vételére felkészítő négy-nyolc hetes előkészítésre korlátozódott. A katekézis ezen struktúrája nyilvánvalóan nem lehetett elegendő a keresztény életbe történő bevezetéshez, a keresztény életforma kialakításához, begyakorlásához, az érett személyes elkötelezettség kialakításához.
A II. Vatikáni Zsinat nyomán történtek próbálkozások a katekézis megújítására, melyek elsődlegesen a helyi közösségekben éreztették hatásukat.
A katekézisben mutatkozó nehézségek okainak keresésekor kézenfekvőnek tűnne pusztán csak az embert körülvevő, pluralista környezetet okolni. El kell ismerni saját hiányosságainkat is. A hit átadásában mutatkozó nehézségek okait az egyházi élet gyakorlatának hiányaiban is kell keresni: az egyéni tanúságtételben; a hitoktatási és a keresztény nevelési gyakorlatban, amely a feladatokhoz nem mindig megfelelő módon alkalmazkodott.
Mindezek a tények a mai keresztény nevelés és hitoktatás nehézségeiként és előzményeiként jelennek meg, amelyek hatásaival a katekézis során számolni kell. A tényekkel való szembenézés segíthet a kateketikai gyakorlat és a hitátadási szemlélet megújításában.
2.2. MAI HELYZETÜNK – A HITÁTADÁS KÖZEGE
Az egyház dokumentumait és a katekézis mai helyzetét tanulmányozva kell meghatározni a hitátadás konkrét feladatait.
Fontos rámutatni azokra a tényekre, jelenségekre és folyamatokra, amelyek hatással vannak az evangelizációra és a katekézisre, hiszen ezek a folyamatok alapvetően meghatározzák az embert, akivel a katekézis során találkozunk. Ugyanakkor szükséges megtalálni és rámutatni azokra a pontokra, ahol az Evangélium által a mai ember is megszólítható.
Bár a helyzetleírásban a negatív jelenségek emelkednek ki, nem feledkezhetünk meg a pozitívumokról sem. Igazságtalanság lenne ugyanis, ha nem említenénk meg az áldozatos lelkipásztorokat, katekétákat és családokat, közösségeket, akik hűségének köszönhető, hogy a mai generáció is megismerheti Jézus Krisztus hitét és Egyházát.
Azon területek jelenségeit, amelyek fontosak az evangelizáció és a katekézis szempontjából, a következő lépésekben tárgyaljuk:
– az egyházi dokumentumok ide vonatkozó tanítása;
– a tapasztalt jelenségek leírása, ezek kialakulásának oka;
– mit eredményezett ez a mai emberben;
– milyen feladatok következnek ezekből a katekézisre vonatkozóan.
A dokumentumnak ezen a helyen nem célja a feladatok részletes tárgyalása. A konkrét feladatok megjelölése a katekézis egyes területeinek leírásánál található meg.
2.2.1. Társadalmi helyzetünk
Hazánkban is erősen hatnak azok a mély és heves átalakulási folyamatok, amelyek korunkat jellemzik. Olyan jelenségekről van szó, amelyek az élet valamennyi területén jelentkeznek: a gazdasági, társadalmi és politikai életben, pszichológiai, erkölcsi és vallási téren. Ezek a változások a társadalom alapvető szerkezetét gyökeresen átalakítják. Új szemléletet, egy új felfogást alakítanak ki az emberről, illetve a világban elfoglalt helyéről és szerepéről (vö. GS 4; EN 19).
A tanulmányozandó jelenségek:
– a tudományos és technológiai átalakulás;
– a szekularizáció folyamata;
– a jóléti és fogyasztói társadalom térhódítása;
– a társadalmi és gazdasági egyensúlyzavarok;
– a család új arculata a társadalomban;
– a kultúra, az új eszmék és értékek terjedése a tömegkommunikációs eszközökön keresztül;
– a kulturális és vallási pluralizmus;
– az urbanizáció;
– a társadalom demokratizálódási-liberalizálódási folyamata;
– az emberi méltóság és felelősség újszerű – nem mindig helyes – értelmezése.
A mai társadalom megjelenésében többnyire szekularizált, liberális eszméket valló társadalom. Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ez egy több évtizedes diktatúra utáni társadalom, amelyben a félelem, a régi beidegződés, a sajátos társadalmi gondolkodásmód, a szabadságeszmény, és az önálló gondolkodás hiánya még előreláthatóan sokáig érezteti hatását. A mai társadalomban egyszerre van jelen egy globalizálódási és egy izolálódási folyamat. Ezzel együtt jár az értékek – gondolkodás, szellemiség, erkölcs – relativizálódása. Sok esetben bizonytalanságot, az értékek téves úton történő keresését lehet tapasztalni. Ugyanez érvényes a vallási magatartással kapcsolatban is. Ezek a jelenségek többségükben mély ellentmondásokat hordoznak magukban és egymáshoz való viszonyukban.
Az emberi élet horizontális szemlélete általánosan jellemző. Az emberi lét került válságba, ami abban is megmutatkozik, hogy hiányoznak az egyén és a közösség számára az eszmék és a példaképek. Az ember pótlékokat keres helyettük.
Az erőszak és az erkölcsnélküliség térhódítása tapasztalható. Az igazság mércéjévé a közvélemény, az erkölcs alapjává az egyén vált: erkölcsös cselekedetként értékelt az, ami az egyén számára hasznos. Ezzel együtt érzékelhető a felelősségvállalás hiánya. Az egyén nem, vagy csak nehezen kötelezi el magát életre szólóan.
A jogi és az erkölcsi megítélés egymástól érzékelhetően elkülönülő tendenciát mutat, aminek következménye az, hogy a törvénykezés jelentős mértékben követi a közvélemény téves igényét.
Komoly feladatot jelent a gazdasági, anyagi és szociális nehézségek megoldása. Sokan kerülnek a társadalom peremére, ami az elszegényedésben, a munkanélküliségben, a pályakezdő fiatalok helyzetének kilátástalanságában, illetve e jelenségek lelki következményeiben mutatkozik meg.
Egyre sürgetőbb megoldást kíván a kisebbségek helyzete. Kiemelten a cigány népesség társadalmi, erkölcsi és vallási helyzete, akik mind társadalmi, mind vallási téren nagy nehézségekkel küzdenek.
A társadalmi és közösségi tudatformálásban a média aránytalanul nagy befolyással rendelkezik. Túlnyomórészt a negatív, pesszimista szemlélet, a manipulált tájékoztatás és az ellenséges szemlélet jelenik meg benne. A keresztény értékek bemutatására kevés lehetőség nyílik.
Az Egyház társadalmi szerepvállalása szűk területre korlátozódik, megítélése többnyire negatív képet mutat. Tanítása – esetenként a magukat hívőknek tartók körében is – vitatottá, szubjektív megítélés tárgyává vált. A vallási értékek szűk teret kapnak az ember mindennapi életében. Kettévált a vallási elvek, igazságok és a mindennapi élet gyakorlata. A keresztény értékek, amelyek korábban meghatározó erővel bírtak, ma már sok esetben ismeretlenek az emberek előtt.
Az emberek lelkében lévő igazság, boldogság utáni vágy mégis jó alapot jelenthet az Evangélium befogadására.
A jelenségek következményeként ma Magyarországon a katekézis alapvető feladataként jelenik meg a talaj előkészítése az evangéliumi értékek befogadására.
2.2.2. Egyházunk jelen helyzete
Az Egyház – mint Isten zarándok népe – a világban él, ezért a társadalomban tapasztalható változások magát az Egyházat is érintik. A magyar egyház számára a megváltozott társadalmi helyzet új kihívást jelent, ami – bizonyos szempontból – készületlenül érte. Korábban a vallási nevelés, a hitoktatás struktúrája és eszközei a keresztény társadalom keretei által biztosított „népegyház” fogalmi háttérből alakultak ki. Ez a struktúra azonban jelentős változáson ment keresztül.
Bár egyre több plébániai közösségben láthatók a megújulás jelei, az egyházi életben általában a keresztény ember identitászavara mutatkozik, ami az Egyház minden megnyilvánulási formáját érinti. Ezeket a változásokat itt a katekézis szempontjából vizsgáljuk.
– Liturgia: A liturgia célja, hogy a hívek közössége átélje és ünnepelje Krisztus misztériumát, amit az Egyház hirdet. A liturgiában a hívek közössége a keresztség és bérmálás által, mint „papi nép alkalmassá lesz a liturgia ünneplésére” (KEK 1119). A liturgia szimbólumai, gesztusai, az ima nyelvezete mind azt szolgálják, hogy a hívő ember úgy imádkozzon, ahogyan az Egyház hisz (vö. KEK 1124).
A legtöbb esetben a mai felnőtt nem részesült a liturgiába bevezető katekézisben, ezért nem ismeri és nem értékeli megfelelően „papi méltóságát” és feladatát.
Az ember élete sok esetben elszakadt a liturgia szimbólumaitól, gesztusaitól, nyelvezetétől és élményeitől. Így ezek megfelelő fölkészítés hiányában nem szólítják meg őt kellőképpen, kevéssé vonzóak számára. Ezért nem mindig tudja megfelelő módon kifejezni benne egyéni hittapasztalatát. Ennek következtében a liturgikus ünneplésnek kevés hatása van az ember mindennapi életére.
Az emberek életében a liturgia, a vasárnapi szentmise ünneplése veszített fontosságából és központi jelentőségéből. A liturgián résztvevő keresztényből gyakran hiányzik az aktív részvétel igénye. Sokan csupán szokásból vesznek részt a szentmisén.
– Martyria: Az evangelizáció – Isten szeretetének tanúsítása – tettekben és szavakban valósul meg, ami egyidejűleg tanúságtétel és hirdetés, szó és szentség, tanítás és elkötelezettség (vö. KÁD 39). A katekézisnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tanúságtétel szellemének kialakítására (vö. KÁD 50).
A katekézis sok esetben olyan fogalom- és szimbólumrendszert használ, amelyet a mai emberek nagy része nem ismer és nem is ért. Ennélfogva nem képes az Evangélium üzenetének hatékony átadására. A katekézis során nagy mennyiségű ismeretanyagra, a „traditio”-ra, az átadásra kerül a hangsúly. A „redditio”-ra, azaz a visszaadásra, a gyakorlati alkalmazás segítésére és a mindennapi életbe való beépítésére nem fordítunk megfelelő figyelmet. A felnőtt ember gyakran nem tud, vagy nem mer kiállni keresztény meggyőződése mellett, mert a küldetéstudat nem érlelődött meg benne. A katekézis ugyanis sok esetben nem az egyén nevelését célozta, hanem a megfelelő ismeretek és a hagyomány átadását. Ezért a katekézisben a hitismeretek átadása mellett az evangelizációt, a missziót, a tanúságtételt, a közösségi életre nevelést is meg kell erősíteni.
Jelen katekézisünk alapvetően szentségközpontú. Viszonylag rövid idő alatt készít föl a szentségek vételére, de nem minden esetben vezet be a keresztény életbe. Önmagában a hitismeret elsajátítása ugyanis általában nem eredményezi – vagy csak nagyon kezdeti szinten – a megtérést. A kezdeti megtérést kis százalékban követi az érett hitre való folyamatos elvezetés.
– Diakonia: A keresztény hit ereje hitelesen az egyén és a közösség szavainak és cselekedeteinek egységében nyilvánul meg. Jézus Krisztus Egyháza a bármilyen szempontból „legkisebbeket” támogatja: a szegényeket, az elhagyatottakat, az özvegyeket és a védteleneket. Az Egyház Jézus példáját követi, amikor szeretettel szolgál (vö. Jn 13,15).
A felnőttek és a fiatalok a mindennapi életben a szegénység számtalan új formájával találkoznak. Mivel hiányok mutatkoznak a szükséges szolgálatokra történő fölkészítésben, a mai keresztény ember gyakran túlzottan nagy elvárásokkal találja magát szemben. Így még kevésbé tudja a szolgáló Krisztust megjeleníteni a közösségekben.
A közösségi szolgálatra való felkészítés során nem kapnak megfelelő hangsúlyt a közösségépítés elemei, módszerei, szempontjai és modelljei. Ezért gyakran a keresztény szolgálat nagyon szűk értelemben – mint egy feladat végrehajtása – kerül bemutatásra. Így nem alakulhat ki sem a megfelelő felelősségtudat, sem a keresztény szolgálat természetessége. A közösség és a társadalom szolgálatára nevelés hiányai miatt a katekézis résztvevője könnyen a közömbösség veszélyébe kerülhet.
A beavató katekézisnek ezért sajátos feladata, hogy segítse a katekézis résztvevőit abban, hogy hitüket testvéri szeretetből fakadó tettekkel tudják tanúsítani, és ezáltal is hirdessék Isten gondoskodását és szabadítását (vö. KÁD 103).
– Koinonia: A katekézis kiemelt feladatai között szerepel a közösségi életre nevelés (vö. KÁD 86). A közösség elsősorban a Jézus Krisztussal való közösséget jelenti. De a Krisztussal való közösség arra irányul, hogy egyesítsen mindazokkal, akikkel maga Jézus mélységesen egy volt: az Atyával, a Szentlélekkel, az Egyházzal és „az emberekkel, az O testvéreivel, akikkel meg akarta osztani sorsát (KÁD 81).
A katekézis közösségbe bevezető, katekumenális dimenziói alapvetően hiányoznak, így a katekézis közösségépítésre vonatkozó törekvései is szükségszerűen hiányosságokat mutatnak. Ennek következtében a plébánián belüli csoportok és vezetőik, de maguk a plébániai közösségek is általában egymástól elszigetelten élnek, így kevéssé tapasztalják meg az egymással való közösség megélésének és a kapcsolattartásnak az Egyház lényegéből fakadó szükségességét, missziós és evangelizáló jellegét.
Az Egyház közösségi életébe beavató katekézis hiányában a plébániai közösségek általában nem a tudatos és befogadó keresztény közösség jellemzőit mutatják. Hiszen a katekézis korábbi gyakorlatában a természetesnek feltételezett alapok miatt ez nem került a figyelem középpontjába. Mivel a megfelelő beavatási folyamat hiányzik, a megkeresztelt hívek nehezen találják meg a közösség életébe való bekapcsolódás lehetőségeit és módjait.
Ez az állapot a katekézis munkáját megzavarja, mert sok esetben nincs olyan közösség, hittanos csoport, ahová a fiatal és a felnőtt megtérő örömmel bekapcsolódhatna. A fiatalok és felnőttek gyakran érezhetik úgy, hogy a közösségnek nincs szüksége rájuk. Ennek gyakori és sajnálatos következménye az, hogy sokan – különösen a szentségek vétele után – elmaradnak a katekézisről, eltávolodnak az Egyháztól.
A katekézis jelenlegi gyakorlatában a közösség fogalmának sokféle értelmezése lelhető fel, melyek általában kisebb csoportok megjelölésére vonatkoznak. Ezek a közösségértelmezési modellek nem mindig az egyetemes Egyház megújult önértelmezését, közösségképét veszik alapul.
A különböző lelkiségek és mozgalmak tiszteletre méltó törekvéseikben és saját módszereket követő katekéziseikben megjelenítik ugyan a közösségi élet sok alapvető elemét, de valójában nem képesek helyettesíteni az eleven plébániai közösség egészét.
A katekézisnek segítenie kell a hívőt, hogy képes legyen a kapcsolatteremtésre, a kapcsolat megtartására, és hogy el tudja kötelezni magát a keresztény közösség egységének szolgálatára. A katekézis feladata, hogy megerősítse az egység kötelékét azáltal, hogy létrehozza egy nagy közösséghez való tartozás tudatát (vö. KÁD 106).
2.2.3. A felnőttek helyzete
A felnőtt ember helyzetét vizsgálva kiindulási pontként néhány megjegyzést szükséges tenni. „Komolyan figyelni kell élettapasztalatukra, körülményeikre és a kihívásokra, melyekkel naponta szembe kell nézniük” (KÁD 172).
A mai magyar felnőtt ember egy kommunizmus utáni, liberális, gazdaságilag-szellemileg sok nehézséget, ellentmondást és bizonytalanságot hordozó társadalomban él, amelyben többen komoly erkölcsi értékvesztést és kiábrándultságot tapasztalnak meg. Sajnos vannak olyanok, akik csalódtak az Egyházban is a félreértett tanítások és az Egyház emberi oldala által nyújtott rossz kép tapasztalata miatt.
A legtöbb mai felnőtt bizonytalan a jövőjében. Nyomasztó feszültségben él az anyagi javak megszerzésének nehézségei miatt. A létfenntartásért, a megálmodott életszínvonalért küzd. Gyakran – jóra törekvő vágyai ellenére is – ez köti le minden energiáját, nehezen tud vallási, lelki életével foglalkozni. A mindennapi élet gondjai mellett ez másodrangú kérdéssé válik számára. Úgy tűnhet, hogy mindezek nem is érdeklik őt. Valójában inkább arról van szó, hogy ezekre nincs felkészülve. Nincs, vagy csak kevés tapasztalata és gyakorlata van abban, hogyan és kinek fogalmazza meg egzisztenciális kérdéseit és gondjait, amelyek a dolgok jelentésére, értelmére, és a lét végső céljára irányulnak.
Ez az oka annak, hogy a felnőtt ember hite és az élete legtöbbször nem kapcsolódik szervesen egymáshoz.
Ugyanakkor a negatívnak látszó jelenségek és ezek következményeként kialakult vallási közömbösség ellenére a vallás igénye és a keresés jele alapvetően megtalálható a felnőtt ember életében. Talán éppen az egzisztenciális nehézségek, terhek hatásaként is. A mai felnőtt ember vallásosságára azonban
– az előbbiekből következően – a biztonság és az érzelmi elfogadottság keresése a jellemző, miközben nem vizsgálja meg azt, hogy mindezek hogyan kapcsolódnak az igazsághoz. Kevés és sokszor homályos vagy ellentmondásos vallási ismerettel, tapasztalattal rendelkezik, vagy vallási ismeretei nem fejlődtek, a gyermek szintjén maradtak meg. Ennek következtében lelki igényei beteljesítését nem feltétlenül a kereszténységtől várja.
Általánosnak mondható jelenség az is, hogy a felnőtt emberek többségében nem alakultak ki megfelelő mélységben azok az emberi tulaj donságok, amelyekre a kapcsolatok megteremtésében és éltetésében szükségük van. Az erre irányuló képzést, nevelést, segítséget kevesen és igen szűk mértékben kapták meg. Ezért sokan az alapvető kapcsolatok hiányától szenvednek és idegennek, magányosnak, értéktelennek érzik magukat környezetükben és a világban.
A mai felnőtt ember nem tartja magát a katekézis címzettjének, nem gondolja, hogy szüksége van rá, ismeretlenül is elutasítja. Mivel nem minden esetben ismeri fel lelki éhségét, ezért általában nem várható el, hogy maga a felnőtt tegye meg az első lépést ezeknek a hiányoknak a leküzdésére. Nem tudatosulhatott benne a hit utáni vágy alapvető igénye sem, ezért nem tudja vállalni sem a közösséghez való kapcsolódást, sem a tanúságtevő életet. Így nem várható el az sem, hogy a hitélményeiről személyes módon akarjon és tudjon beszélni. Az őt személyesen érintő, fontos kérdésekben szívesen elfogadja a segítséget, de – legalábbis kezdetben – a folyamatos katekézist nem tartja szükségesnek. Ennek igényét a személyes kapcsolaton alapuló evangelizációs alkalmak teremthetik meg.
Az egyházi dokumentumok iránymutatásai mellett ezek a jelenségek indokolják és teszik sürgetővé a felnőttek katekézisét.
2.2.4. A családok helyzete – a szülők felkészültsége
A család, éppen úgy, mint az Egyház, olyan hely, ahol az Evangéliumot továbbadják, és ahonnan az Evangélium kisugárzik. „A családnak mint a katekézis »helyének« kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább” (KÁD 255).
A családok helyzete tükrözi a társadalom helyzetét. A társadalom a családra – annak funkcióit illetően – alapvetően mint értékre tekint. Bár ebben nem mindig következetes. A család mint közösség azonban sok területen hiányt vagy sérülést szenved. Ennek okai: a hajszolt életmód, a materialista értékrend hatása, a sajátos hagyomány és a keresztény elvek hiánya a nevelésben. A vallási értékek háttérbe szorulnak. A családok életére, értékrendjére mind szellemiségében, mind időbeosztásában nagy hatással van a média. Az individualizmus
és a kommunikációhiány következtében csökken az egymáshoz való alkalmazkodás, egymás elfogadása és szolgálata. A mai ember a konfliktushelyzetre nem a probléma megoldására való törekvéssel, hanem szélsőséges magatartással, radikális szakítással – a kapcsolatok megszüntetésével – válaszol.
A családok jelentős részénél vallási kérdésekben nagymértékű a tájékozatlanság, a tudatlanság, valamint a jó példa hiánya. Az igaz eszmék és a valódi boldogság helyett a meg nem gondolt, apró és közvetlen „örömök” kapnak nagy jelentőséget. Ennek egyik oka az, hogy sok család a létfenntartásért küzd.
A család és a családi élet nem mindig tölti be megfelelő módon a hit átadásában szükséges és nélkülözhetetlen szerepét. A családi nevelés hiányos. A szülők felkészültség és megfelelő erkölcsi alapok hiányában nem tudnak megfelelő módon foglalkozni gyermekeikkel.
A társadalomban nem jelenik meg megfelelő módon a keresztény család modellje. A családi élet és hivatás a legtöbb fiatal számára nem vonzó példa, éppen saját negatív tapasztalatuk és a közfelfogás miatt. A csonka családok száma a sok válás miatt egyre növekszik, és egyre többen vannak, akik nem is kötnek házasságot. Mindezek következtében a családok jelentős részének élete sok feszültséget hordoz.
A vallásos nevelés többnyire a könnyebben kezelhető kisgyermekekre korlátozódik. A szülők kapcsolata, egymás értékelése csupán az alapvető szülői funkciókra szűkül.
Az imádság hiánya miatt a család hétköznapi problémáinak megoldása, döntéseinek meghozatala kevéssé tükrözi az Evangélium szellemét. Ennélfogva a család élete nem lehet tanúságtevő sem a családtagok, sem a világ felé.
Mindenképpen meg kell említeni, és meg kell becsülni azon családok példamutató – sokszor hősies – magatartását, akik minden nehézség ellenére vállalják azokat az áldozatokat, melyeket a keresztény családi élet és az értékek átadására törekvő nevelés kíván.
A katekézisnek a családokkal kapcsolatban fontos feladata, hogy hitelesen és vonzó módon mutassa be a család lényegét; a folyamatos katekézissel segítse egymás kölcsönös elfogadását, a kapcsolatok éltetését, és a család beilleszkedését az Egyház és a társadalom életébe.
2.2.5. A fiatalok helyzete
Az Egyház úgy tekint a fiatalokra, mint „reménységére”, és mint „nagy kihívásra”. Ezért a fiatalokat úgy kell szemlélni, mint aktív alanyokat, az evangelizáció tevékeny résztvevőit, és a társadalmi megújulás megvalósítóit (vö. KÁD 182-183).
A család és a társadalom helyzete nagymértékben meghatározza a fiatalok helyzetét is.
A fiatalok az elmúlt évtizedek erkölcsi rendezetlenségét örökölték. Mivel nem ismernek mást, ezeknek a zavaró tényezőknek teljes lényükkel ki vannak szolgáltatva, és ezeknek könnyen áldozataivá is válnak.
Boldogságkeresésükben ezért a manipulált közfelfogás nyer teret, és az ezáltal felkínált megoldásokhoz fordulnak, így az anyagias szemlélet kihasználja védtelenségüket. Ezt csak fokozza az a tény, hogy testileg hamarabb válnak „felnőtté”, viszont szellemi és lelki érésük lassabban következik be, mint a korábbi időszakokban. Így ösztöneik nagyobb erővel érvényesülnek. A társadalom döntéseket vár tőlük, holott ők személyes érettség híján még választani sem nagyon tudnak. Számukra elviselhetetlen feszültségekben élnek, ezért sok esetben a depresszió, a reménytelenség, a düh, az élettől való elfordulás, a bezárkózás, az elszigetelődés vesz erőt rajtuk, vagy a könnyű megoldásokat fogadják el. Ezért alkohollal, droggal, szexuális szabadossággal és „műzajjal” próbálják oldani feszültségüket, betölteni lelki ürességüket. Nagy erővel jelenik meg közöttük az erőszak.
Mások inkább az önmegvalósítás különféle formáiban keresnek menedéket, de különösebb cél nélkül.
Sokan fölöslegesnek érzik magukat, hiszen a felnőttek világa ezt sugározza feléjük. A legtöbben lelki ürességtől és a családok szétesésének következményeitől szenvednek.
A fiatalok nagy része nem hisz a jövőben, nem rendelkezik semmilyen jövőképpel. Kevesen látják az erőfeszítésnek, a küzdelemnek és a szenvedésnek értelmét és méltóságát. Személyes kapcsolataik sok esetben felszínesek. Nem szívesen kapcsolódnak be elkötelezetten egy közösség életébe. Ezért vállalják kevesen az életre szóló elkötelezettséget, a házasságot, a papi vagy szerzetesi hivatást. Bár képesek a nagylelkűségre, mégis önzővé válhatnak, mert úgy érzik, hogy maguknak kell önmagukról gondoskodniuk.
A fiatalok életkorukból fakadóan természetszerűen keresik az élet és önmaguk életének értelmét, célját. Fölismerhető egyfajta vallásos igény. Azonban a hagyományos vallási formák között nem mindig találják meg a helyüket, illetve ezek nem fejezik ki mindazt, amit a vallással kapcsolatban ideálként magukban hordoznak.
Mindezek következtében nem képesek a jövőt keresztényi módon elgondolni, előkészíteni és építeni.
Az elmúlt évtizedekben – kevesen ugyan, de – voltak olyan fiatalok is, akik hitvallóan, sokszor hősiesen gyakorolták keresztény küldetésüket. Ugyanakkor létezett egy olyan ifjúsági réteg is, amelynek tagjai erkölcsi, kulturális és nemzeti értékeket építettek be életükbe, jóllehet nem mindig vallási alapon.
A fiatalok katekézisének feladata a helyes evangéliumi értékrend bemutatása, és ennek alapján a szabad, felelős, önálló gondolkodásra segítés: a személyes keresztény identitás kialakítása, amelynek nélkülözhetetlen közege a közösség.
2.2.6. A gyerekek helyzete
A keresztény élet tanúságtétele, amit a szülők a családban tesznek, a gyöngédségben és az anyai-atyai gondoskodásban burkoltan érkezik a gyermekhez. A gyermekek így fölfogják, és örvendezve élik meg Istennek a szülők által megjelenített közelségét (vö. KÁD 226).
A társadalom és a családi élet válságának igazi áldozatai a gyermekek. Számukra legfontosabb a stabil szerető légkör, az anya és az apa egymás iránt és irántuk tanúsított szeretete, a testvérekhez való harmonikus viszony. A gyermekek nagy százaléka ezt családjában ritkán vagy komoly hiányosságokkal kapja meg.
A nagycsaládból zárt, nukleáris kiscsalád modell alakult ki, ahol egyre több az „egyke”. Egyre több gyermek nő fel csonka családban, ahol a hitátadás természetes alapjai pótolhatatlanul hiányoznak. Sok gyermek él olyan családban, ahol a szülők újra házasodtak. Ez általában nagyon sok feszültségforrást rejt magában, amit a gyermek nem képes egészségesen feldolgozni. Sok gyermek sérül meg a családon belül elszenvedett erőszaktól, amit a katekézis során figyelembe kell venni, és amit lehetőség szerint gyógyítani is kell.
A gyermek életének nagy részét iskolai keretek között tölti. Számára nagy jelentősége van a tanárok és a nevelők személyiségének. Éppen az értékek viszonylagossága következtében más-más nevelőtől más-más értékrend alapján kapja az információkat. Ezen információk helyes értékelésére a gyermek még nem lehet képes. Ugyancsak nagy nehézséget jelenthet a gyermek számára az osztálytársak által képviselt különböző szellemi, társadalmi és gazdasági értékek között történő eligazodás. Ez a helyzet a gyermeket az evangéliumi értékek alapvető relativizálásához vezetheti.
A gyermekek és a fiatalok tanulási készsége és nevelhetősége érzékelhetően és nagymértékben romlott. Lelki és érzelmi elszegényedéssel is számolni kell, ami komoly kommunikációs és nevelési problémákat vet föl, és feladatokat jelent a katekézis számára is.
A gyermekeknek szóló katekézis elsődlegesen arra törekszik, hogy kibontakoztassa azokat az emberi adottságokat, amelyek antropológiai szempontból megalapozzák a gyermek hitéletét (vö. KÁD 178).
2.2.7. A hitátadás csatornái – a hitátadás eszközei
A hitátadás alapvető csatornái – a család, a plébániai közösség, az egyházi iskolák, egyesületek és az egyházi bázisközösségek, de még a folyamatos és alkalmi katekézis is (vö. KÁD 253) – a sok meghozott egyéni és közösségi áldozat ellenére is többnyire sérülésekkel küszködnek. Ennek következtében gyakran nehezen töltik be alapvető feladatukat. Nincsenek felkészülve arra, hogy tudatosan, a megváltozott körülményeknek megfelelően adják át az Evangélium üzenetét az embereknek. Gyakran feltételezik a szisztematikus katekézis előzményeinek – a hit felkeltésének és a megtérésnek – a meglétét, holott ez a legtöbb esetben nem létező kiindulási pont.
A katekéták gyakran nincsenek megfelelő módon felkészülve a valós, aktuális helyzetre: az evangelizáló és a misszionáló szemléletre és gyakorlatra.
A katekézis során előfordul, hogy az apostoli tevékenység egy-egy nehézség megoldására irányul, de hiányzik az elvekből kiinduló, rendszerbe foglalt és következetes katekézis, melynek révén valóban megfelelő választ tudna adni a mai ember által megélt és fölvetett problémákra. A hit átadásában felelősök – éppen a megzavart szituáció miatt – nehezen látják világosan a problémákat, vagy másoktól várják el azok megoldását és a megfelelő eszközök kidolgozását.
A katekézisnek fontos feladata erősíteni a hitátadás folyamatában felelősen résztvevőket. Ennek a feladatnak kettős iránya van: elősegíteni sajátos szerepük fölismerését, és rámutatni azokra az eszközökre és módszerekre, melyek segítségével a megváltozott körülmények között is eredményesen szolgálhatják a hit átadását.
A hitátadás alapstruktúráinak megújítása a katekézis egész rendszerét teszi hatékonyabbá.
2.3. MIRE HÍV MA MAGYAR EGYHÁZUNK?
A katekézis gondjainak megoldását elsősorban nem a külső körülmények kedvezővé válásától kell várni, hanem a személyes megújulástól.
Az előzőekben felsoroltak figyelembevételével, a katekézis megújított szemléletével ki kell dolgozni a hitátadás megfelelő anyagát, módszereit és eszközeit. Nem szabad ragaszkodni – a korábban ugyan hatékonyan működő, de napjainkra kevés eredményt adó – beidegződött formákhoz. „Az új bor új tömlőbe való” (Mk 2,22).
A lelkipásztorok, a katekéták és a munkatársak evangelizáló, misszionáló képzése ennek a feladatnak alapvető fontosságú eleme.
A keresztény életbe való beavatás rendjének – a katekumenátus intézményének – megtörtént egységes bevezetése szükségessé teszi az egyes fázisok katekézis-anyagának, szemléletének és nyelvezetének a kidolgozását.
A megkereszteltek katekézise – kiemelten a felnőttek katekézise – a keresztény közösségben sürgetőbb feladat, mint valaha. Az Egyház hitében született hívőknek hazánkban is szükségük van arra, hogy élményszerűen és egzisztenciálisan ismerjék meg keresztény hivatásuk nagyszerűségét (vö. Ef 1,18; 2 Pét 1,10), hogy elérhessék a keresztségükben való személyes megerősödést, a krisztusi nagykorúságot.
Mindenekelőtt a plébániai közösségeket kell megerősíteni, hogy tagjai tanúságtévő módon éljenek. Ennek érdekében fontos a közösség helyes fogalmának kialakítása: viseljék egymás gondját, legyenek képesek a szolgálatra, a megtérők és az új tagok befogadására, és családias légkörben ünnepeljék meg hitüket a liturgiában.
Az Egyház dokumentumainak irányelveit, az Egyház és a társadalom helyzetét szem előtt tartva kell elkészíteni a katekézis nemzeti programját. Ennek szerves egységet kell alkotnia a nemzeti pasztorális tervvel. Ezt követően a katekézis felelőseinek ki kell dolgozniuk a katekéták megfelelő képzési és továbbképzési programjait, majd el kell készíteni a megfelelő hittankönyveket és segédeszközöket (vö. KÁD 223; 266; 282).
3.1. ÁLTALÁNOS SZEMPONTOK
A katekézis szorosan kapcsolódik az Egyház evangelizáló tevékenységéhez. Nem lehet az evangelizáció belső tartalmától, struktúrájától és elemeiben egymásra épülő, egymást átjáró folyamatától elszakítva tárgyalni. A katekézis munkáját az evangelizáló, missziós szempont határozza meg.
A megváltás örömhíre mindenkinek szól, ezért minden ember a katekézis címzettje.
Különös figyelmet kell fordítani azokra, akik távol élnek az Egyháztól.
3.2. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ KATEKÉZIS
Az előzőekben említett okok következtében a magukat vallásosnak vallók nagy részénél sem lehet feltételezni, hogy tudatosan vállalták a keresztény életet. Sokan vannak, akiket ugyan megkereszteltek, de katekézisben nem részesültek. Így a személyes megtérésre sem juthattak el. Katekézisünk korábbi gyakorlatában sokszor a tudás átadása kapta a hangsúlyt, nem a megfelelő hitismereten alapuló személyes, hívő meggyőződés kialakítása. A mai keresztény önazonossága legtöbbször a hagyományokban, szokásokban fejeződik ki, de sok esetben ezek nem elegendők a személyes hívő magatartás kialakítására. Bár igénylik a közösséghez tartozást, mégsem könnyen kötődnek a hívő közösséghez.
Éppen ezért a katekézisnek lényegileg bevezető – katekumenális – jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy a „megtérő” egy olyan folyamatban vesz részt, amely egyaránt alakítja és formálja őt magát és a közösséget. A keresztény életbe bevezető katekézis nem elégszik meg ismeretek átadásával, hanem állandó célja a személyes megszólítás, a Jézus tanítása szerinti életbe és a krisztusi közösségbe való tökéletes beavatás. Ez a folyamat képes pótolni a meglévő hitismereti hiányosságokat, illetve elkerüli az előbb említett nehézségeket.
A keresztény életbe bevezető katekézisnek követnie kell a Felnőttek beavatása a keresztény életbe című dokumentum előírásait. A dokumentumban megjelölt fázisok katekézisét, tematikáját és eszközeit az egyházmegyei kateketikai bizottságok dolgozzák ki, az Országos Hitoktatási Bizottsággal együttműködve.
3.3. A KORCSOPORTOK SZERINTI KATEKÉZIS
3.3.1. Az életkor és a hit fejlődésének fázisai
Hagyományos megközelítésben a katekézis szó hallatán általában olyan oktatási formára gondolnak, amely kizárólag gyermekek hitoktatására vonatkozik. E felfogás szerint az ember fizikailag, szellemileg fejlődik, keresztény identitásában azonban nem. Ezzel szemben világosan kell látni, hogy az embernek minden életkorban szüksége van arra, hogy megfelelően táplálkozzék Isten szavával, és ezáltal személyében és hitében növekedjék az isteni életben. „Az életkoronkénti katekézis a keresztény közösség alapvető igénye” (KÁD 171). A katekézis mindig egy fejlődő embert szólít meg, és von be a közösség életébe. Az ember testileg és lelkileg fejlődik. A katekézis az embert fejlődésének különböző fázisaiban az Evangélium tanításával kívánja kísérni, mert az „élet minden szakaszában ki van téve az elkereszténytelenedés kihívásának” (KÁD 171).
Minden életkori fázisnak sajátos emberi és nevelési feladatai vannak. A hit átadása ezekből az életkori feladatokból indul ki, és keresztény értékekkel bővíti azokat. A hit fejlődésének ugyanis az egyes életkorokhoz köthető elemei és tulajdonságai vannak, melyeket a katekézis során figyelembe kell venni. Ezért a katekézis a fejlődő keresztényt egész életén át kíséri, hogy Krisztusban találhassa meg emberi létének teljességét. A katekézis különböző területein – a szolgálati, a közösségi, a tanúságtételi és a liturgikus feladataiban –mindig igyekszik a résztvevők tapasztalatait és körülményeit figyelembe venni (vö. KÁD 171).
A katekézis annak érdekében, hogy a hit fényében az ember szellemi, érzelmi, lelki, fizikai és társadalmi fejlődésére is tekintettel legyen, illetve építsen arra, igénybe veszi a lélektan, az antropológiai és a humán tudományok eredményét is. Így mindig a konkrét embert tartja szem előtt, és tevékenységével őt célozza meg.
3.3.2. A korcsoportok sajátosságai
Az emberi érettség és a hitbéli érettség elérése szempontjából minden életkornak megvan a maga sajátos jelentősége és feladata. Az emberi személyiség és a hitben való fejlődés szempontjából az egyes életkorokban elkövetett mulasztások olykor igen komoly következményekkel járnak. Az érettség az egész személyiséget érinti, aminek legfőbb jellemzője az egyén harmóniája. Ez következetességet eredményez a gondolatok és a cselekedetek világában. Ezért az Egyház katekézisében minden életkorban az egyén hitben való fejlettségének megfelelő, sajátos formában kell hozzáférhetővé tenni az egész kinyilatkoztatott üzenetet.
A folyamatos, egészséges emberi és keresztény nevelés lehetővé teszi mindenki számára, hogy életének minden fázisában Isten gyermekeként, a Krisztustól kapott szabadságban éljen.
3.3.2.1. Felnőttek katekézise
A keresztény üzenet elsődleges címzettjei a felnőttek, mert ők jobban fel tudják fogni a hit gazdagságát, ami a korábbi oktatásuk során szükségképpen rejtve maradt, illetve nem tárulkozhatott fel teljesen.
Ezért a felnőttek katekézisét a katekézis csúcspontjának, és minden más katekézis hivatkozási pontjának kell tekinteni. „A felnőtt katekézist vesszük alapul, és annak fényénél rendezzük el a többi életkor katekézisét” (KÁD 171).
A felnőttek katekézisének minden mást megelőző fontossága van, és folyamatában azokra az emberi adottságokra figyel, amelyekben a felnőtt ember sérülést szenvedett: a bizalom, az öröm, az önelfogadás, az élet igenlése, kapcsolatok ápolása, Krisztusból fakadó szabadság. A felnőttek katekézisének az elsődleges és legfontosabb célja, hogy segítse a felnőttek – akik az Egyház és a társadalom tagjai – érettebb hitben való növekedését.
Emellett a felnőttek katekézisének kiemelt és sajátos feladata, hogy ráébressze az embert saját méltóságára, és az Evangélium fényében értelmezze az ember szabadságát. A katekézis segítse a keresztény ember küldetéstudatának kialakítását, hogy így felkészítse őt a tanúságtevő életre a társadalomban. A katekézisnek tudatosítania kell az emberben, hogy csak Jézus Krisztus megváltó műve képes meggyógyítani az ember és a társadalom sebeit. A felnőttek katekézisének fontos feladata a keresztény értékek bemutatása. Ezt az Evangélium ismeretéből fakadó örömmel és reménnyel tegye.
A felnőttek katekézisének további feladatai:
– mutassa be az Egyház valamennyi dimenzióját, abban a megközelítésben, hogy azok hogyan szolgálják és gazdagítják a kiteljesedő emberi életet;
– mutasson rá, hogy az Egyház Krisztus jelenlétének jele és szentsége a világban;
– nyújtson segítséget a felnőtteknek, hogy az Evangélium fényében tudjanak reflektálni életük eseményeire;
– vezessen nyitottságra, hogy képesek legyenek befogadni mások tanúságtételét;
– ébressze fel bennük a felelősséget saját és testvéreik hitéért;
– hangsúlyozza ki az Egyház missziós megbízatását, ami abban áll, hogy az egész világnak, minden embernek, minden időben hirdesse Krisztus teljes igazságát (vö. Mt 28,20). Ezzel együtt mutasson rá ökumenikus feladatára is.
A felnőtt keresztény tud érettebbé válni a hitben, és az ő élete tudja megjeleníteni a keresztény értékeket a fiatalok, a keresztény közösség és az egész társadalom előtt. Továbbá ők az újabb nemzedékek nevelői és katekétái. A mai világban az Egyház saját reményét a felnőtt tagjai hitének mértékében hitelesítheti (vö. 1Pét 3,15).
A felnőttek katekézisének plébániákon történő bevezetése – fontossága miatt – megkerülhetetlen feladat. Az Egyháznak segítenie kell a felnőtt tagjainak hitben való növekedését, és a lehetőségeket is meg kell teremtenie hozzá.
3.3.2.2. Családi katekézis
„A család... olyan hely, ahol az Evangéliumot továbbadják, és ahonnan az Evangélium kisugárzik. A családnak mint a katekézis helyének kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább” (KÁD 255).
„A családi katekézis megelőzi, kíséri és kiegészíti a katekézis minden egyéb formáját” (KÁD 226).
Ezért a családi katekézisnek alapvetően kettős célja van: az Evangélium hirdetésével képessé teszi a család minden tagját arra, hogy egymás számára Isten szeretetének hordozói legyenek; másrészt bevonja a családot az Egyház életének minden területébe.
A családi katekézisnek segítenie kell a családot alapvető céljainak elérésében, amelyek a következők: a személyek közösségének megvalósítása; az élet szolgálata; a társadalmi haladásban való részvétel; az Egyház életében és küldetésében való részesedés (vö. Fam. Cons. 17).
A család – az emberi társadalom alapsejtje – a házasság szentsége folytán az „Egyház házi szentélyévé”, „családi Egyházzá válik” (vö. AA 11; LG 11). A maga sajátos módján megjeleníti Jézus Krisztust, és az Egyház hiteles természetét a világban (vö. GS 48).
A család tölti be a szülő és a dajka szerepét valamennyi tagja, de különösen a gyermekek számára (vö. GS 61). „A gyermekek és mindazok, akik a családi körben élnek, könnyen rátalálhatnak a természetes emberi erények, az üdvösség és a szentség útjára, ha a szülők jó példával járnak elől, és vezetik a közös családi imádságot” (GS 48).
Amint a gyermek a mindennapi élet dolgaiban szülei gondoskodó szeretetére van bízva, ugyanúgy rájuk van bízva a gyermek kegyelmi életének fejlődése is. Szülők és gyermekek együtt növekednek az életszentségben akkor, amikor közösen imádkoznak és ünnepelnek; az élet keresztútján haladnak; amikor megosztják egymással Isten csodás tetteit; amikor hálát adnak neki közösségében; és tevékeny tanúságot tesznek róla a világban.
A családi katekézist az alkalomszerű és közvetlen tanítás avatja eredetivé és hatásossá, amely mindenekelőtt a szülők viselkedésében és a családtagok lelki tapasztalatában jut kifejezésre. A gyermeknek a családban kell megtalálnia a keresztény meggyőződéssel átitatott életmodellt, és ott kell szert tennie Isten, önmaga és felebarátja eleven szeretetének tapasztalatára (vö. GE 3). A családi katekézis alapvetően abban segíti a szülőket, hogy képesek legyenek a hit átadására egymás és gyermekeik számára. Ezért elsődleges cél a szülők formálása, képzése és katekézise annak érdekében, hogy teljesíteni tudják keresztény szülői hivatásukat.
A szeretet megtapasztalásának tanításához csatlakozik a szóbeli tanítás, amely a családban nagyon egyszerű és természetes, mivel az erre legalkalmasabb és legéletszerűbb pillanatokban születik, például: egy új élet születése titkának ünneplésekor; egy nehézség értelmezése és legyőzése alkalmával; amikor a szülők beoltják a gyermekbe az erkölcsi kötelezettséget; amikor a család hálát ad Istennek ajándékaiért; amikor összeszedettségre tanítja a gyermekeket; amikor valamely fájdalommal szemben nem adja fel a reményt (vö. KÁD 226-227).
A család katekézisének támogatnia kell a család tagjainak a családba történő tudatos bekapcsolását azzal a meggyőződéssel, hogy ezzel is a család tekintélyét ápolja.
A legérzékenyebb és legidőszerűbb kérdések sorában, amelyekkel a családi katekézisnek foglalkoznia kell, ott találjuk a házasság és a család problémáit is. A katekézisben a gyermekeket és a fiatalokat a családi életre is nevelni kell, hogy képesek legyenek egymással megosztani életüket, hitüket, örömüket és nehézségeiket.
A katekézisnek korunk antropológiai és szociológiai kutatásait is felhasználva kell bemutatnia a család jellemző vonásait: az egység és a stabilitás értékét; a szeretet és a gyermekvállalás melletti elkötelezettségét és hivatását, hogy szolgálatra készen legyen nyitott a világra és az Egyházra.
Olyan katekézisre van tehát szükség, amely fokozatossággal és alkalmazkodással követi a család tagjainak – de magának a családnak is – emberi-hitbeli fejlődését.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szülők vallásos neveléshez való jogát mindenütt ismerjék el (vö. GE 1; 7).
A katekézisnek legyen külön gondja olyan szervezetek, alkalmak és feltételek kialakítására, amelyek a családi élet megújítását szolgálják.
A családi katekézis anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.3.2.3. Ifjúsági katekézis
Az ifjúsági katekézis a folyamatos katekézis fontos feladatai közé tartozik. A fiatalok katekézise eltér a gyermekek és a felnőttek katekézisétől.
A fiatalok katekézisének alapvető célja az, hogy az Istentől kapott élet elfogadására, igenlésére és szolgálatára vezesse el őket. Ez az élet feltétlen értékének, a saját élete értékelésének, a názáreti Jézus Krisztus személyének – mint élete értelmének –, a Krisztust követő közösségnek – benne a testvérek elfogadásának – és a mindennapos kereszthordozáson, a halálon át megnyert életnek az elfogadásában, igenlésében áll.
A fiatalokat el kell segíteni a keresztény nagykorúságra. Mivel a fiatal ebben a korban emberi fejlődése szempontjából saját személyiségének kialakulását éli meg, ezért a keresztény magatartás kialakítása is az ifjúsági katekézis feladata, amit a názáreti Jézus Krisztus személyének hiteles bemutatásán keresztül lehet elérni.
A fiatalok, akikre a katekézis figyelme irányul, nem csupán a családban, illetve a plébániai közösségben élnek. A fiatalok és a felnőttek napjuk jelentős hányadát az iskolában, a munkahelyen, illetve a szórakozóhelyen töltik. Korunk társadalmában más nevelési területek is hozzájárulnak magatartásuk alakításához. A katekézisnek elsődlegesen a saját korosztály formáló erejét kell figyelembe vennie. De gondolnia kell a tanulás és a munka világának formáló erejére is.
A fiatalok katekézisében nagy jelentőséget kell tulajdonítani azoknak a motivációknak is, amelyek a képi és a zenei világból jutnak el a fiatalokhoz a tömegkommunikációs eszközök közvetítésével. Sokan védtelenül és kiszolgáltatottan állnak ezek káros hatásaival szemben.
A világ krízisei között különös figyelmet kell fordítani a fiatalok nehézségeire, mert ezek a jövő reményét is veszélyeztetik. Fel kell készíteni a fiatalokat a keresztény elveken alapuló kritikus gondolkodásra, hogy ne áldozatai, hanem cselekvői, alkotói legyenek saját és környezetük életének.
A hitet racionálisan is komolyan meg kell alapozni. Az értelmi kutatás és a hit tartalmának kifejtése nem pusztán járuléka a katekézisnek, hanem a hitben való élet alapvető követelménye. Ugyanakkor az a katekézis, amely pusztán információközlésre irányul, a fent említett célokat nem tudja megvalósítani (vö. ÁKD 85).
Az ifjúsági katekézis fontos feladata az imaéletre, a személyes imamód kialakítására nevelés. Tudnunk kell, hogy a hagyományos imádság számukra gyakran elveszíti vonzerejét.
A fiatalok katekézisében kiemelt szerepe van a közösségnek mint az elhangzott evangéliumi tanítás alapvető értelmező közegének, és a keresztény személy kialakulását elősegítő, semmi mással nem helyettesíthető eszközének. A közösségi élet, a beszélgetés, a társaságba való bekapcsolás az ifjúsági katekézis nélkülözhetetlen feltételei. A katekétának meg kell találnia a helyes arányt a tanítás, a nevelés és a szórakozás között, ugyanis nagy a veszélye az egyoldalúságnak, akár a szórakozás, akár az ismeretközlés felé tolódik el a hangsúly.
Lelkigyakorlatos élmények, kirándulások, közösen végzett szolgálatok, a liturgiában való aktív részvétel és a közös imádság a fiatalok katekézisének fontos részei.
Ugyancsak fontos feladata az ifjúsági katekézisnek az egyén és a közösség szolgálatára nevelés, amit szintén ebben a korban lehet a leghatékonyabban kialakítani.
A katekézisnek gyermekkortól folyamatos feladata a hivatás választásának megalapozása. Magának a döntés kialakításának segítése sajátosan az ifjúi életszakasz feladata. Számolni kell azonban azzal a jelenséggel is, hogy napjainkban egyre több fiatal kérdőjelezi meg az életre szóló döntés lehetőségét, vagy halasztja későbbi életszakaszra a hivatásbeli elhatározást.
Segíteni kell őket, hogy kialakuljon bennük a felelősségérzet, hogy képesek legyenek vezetni és támogatni a fiatalabbakat. Ki kell alakítani bennük a missziós szemléletet és a szolgálatkészséget, ami adott esetben hősiességet kívánhat tőlük.
A fiatal nem tárgya a katekézisnek, hanem a katekétával együtt cselekvő résztvevője. Ha a fiatal keres, vele együtt kereső a katekéta is.
A katekumenális jellegű katekézisnek ennél a korosztálynál különös jelentősége van.
Az ifjúsági katekézis anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.3.2.4. Gyermekek katekézise
A gyermek életének, fejlődésének meghatározó eleme – a család mellett – az iskola. Az iskolai környezet személyiségfejlesztő hatása életének minden területén, így hitének fejlődésében is érvényesül. Ezekben az években ismeretei egyre bővülnek és mélyülnek. Testi és szellemi szinten látványosan fejlődik. Közösségi kapcsolatai kiterjednek, gondolkodásmódja és magatartása egyre önállóbb lesz.
Ebben a fejlődő életszakaszban feltétlenül szükséges, hogy folyamatos és rendszeres katekézisben részesüljön. Fontos, hogy hitismeretei egyéb ismereteivel együtt bővüljenek. Így egyre tudatosabban alakíthatja életét Jézus tanításának megfelelően, és a közösség egyre tevékenyebb tagjává válhat.
A gyermekek katekézisének célja, hogy bevezesse őket a keresztény életbe, majd a folyamatos katekézis során segítse el a gyermeket a keresztény nagykorúságra. Segítse olyan emberré válni, aki kegyelmi-szentségi életet él, aki a szeretetet mindennapi életében gyakorlattá váltja, aki felismeri helyét és szerepét az Egyház közösségében, annak missziós küldetésében. Mindezt a keresztény örömhír átadásával, vagyis Jézus Krisztus személyének és tanításának bemutatásával és az életkori sajátosságok figyelembevételével teszi, hogy megértsék, magukévá tegyék, és életté tudják váltani Jézus Krisztus tanítását.
A gyermekek katekézise alapvetően katekumenális jellegű: először megismerkednek Jézussal, akinek tanítványai akarnak lenni, majd ezt követően mélyednek el jobban Jézus Krisztus tanításában, akit megszeretnek, és akinek kedvéért egyre tudatosabban alakítják életüket az Ő tanítása szerint.
Az iskolába járó gyerekek katekézisében figyelembe kell venni, hogy a legtöbb gyerek nem hívő, de a katekézisre valamilyen okból igényt tartó családból kerül a hittanos csoportba. Az ő katekézisüknek első lépése a hitébresztés, majd ezt követheti a szentségi életre történő folyamatos felkészítés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekek katekézise kimerülne a szentségek vételére való fölkészítésben. Ez éppen ellentmondana a katekézis alapvető feladatainak és szándékának (vö. CT 23).
A szentségi felkészítés kérdéseiről külön szólunk a szentségekre felkészítő katekézissel kapcsolatban, itt a folyamatos katekézis szükségességét hangsúlyozzuk. Minden gyermeknek szüksége van hitének és keresztény életének fejlődése érdekében a folyamatos katekézisre, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus felnőtté váljék, akinek életét-életvitelét, gondolkodásmódját átjárja Jézus örömhíre.
Az iskolába járó gyermekek korcsoportok szerinti katekézisében a közel egykorú gyermekek igen hatékonyan tudják segíteni egymást hitük fejlődésében, és részben pótolni tudják a megfelelő hívő családi háttér esetleges hiányosságait.
3.3.2.5. Óvodások hitre nevelése
A személyes, önálló hit megalapozása óvodás korban kezdődik. Az óvodás korú gyermek hitre nevelése a következőkre irányul: az Isten iránti szeretet és az Istenbe vetett bizalom felélesztése; kapcsolatteremtés az imádságban; bevezetés a közösségi életbe; Jézussal való megismerkedés, aki szereti az embert, és az Atyához vezeti; a Szentlélek megismerése, aki szívében lakozik.
A kateketikai cél az öröm felfedezése, a szeretet kibontakoztatása, a keresztény közösségbe való beavatás lépéseinek megalapozása. Kerülni kell a teologikus hitfogalmak tanítását, mivel ebben a korban a gyermek még nem érett erre.
Amennyiben a gyermek hite jó megalapozást kap ebben az életszakaszban, a későbbiekben otthonos lesz a hit világában, fokozatosan kialakul benne a keresztény öntudat, egyszerű módon ki tudja fejezni vallásos érzelmeit, és örömmel vesz részt az Egyház közösségi életében.
Külön figyelmet kell fordítani a szentírási történetek helyes bemutatására. Jézus Krisztus és a Szentírásban foglalt többi személy ne legyen besorolható a gyermekek által ismert és kedvelt mesealakok közé.
Ebben a korban a katekézis különös hangsúlyt fektet a szülőkkel való foglalkozásra, akiknek szerepe kulcsfontosságú kisgyermekük hitének megalapozásában, mivel a szülő a gyermek számára modell és példa (vö. CT 36).
Az óvodáskorúak katekézis-anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.4. KATEKÉZIS KÜLÖNLEGES HELYZETEKBEN
Az Egyház katekézisének és katekétáinak megkülönböztetett figyelemmel kell viseltetniük a rászorulók, a szegények, elesettek vagy gyengébb képességűek iránt (vö. 1Kor 9,22).
Krisztus éppen a „legszegényebbekért” jött, leginkább velük vállalt közösséget (vö. Mt 25,34-35). Azt hirdette, hogy a szegényeknek vitt örömhír a messiási mű ismertetőjegye (vö. Lk 4,18).
Ezért biztosítani kell a katekézis lehetőségét a szegénység bármilyen formájától szenvedők számára is. Tanulmányozni és alkalmazni kell a katekézis azon formáit, melyek leginkább megfelelnek ezeknek a feladatoknak.
3.4.1. Személyi problémák
A mai ember sok sérülést szenvedett el mind a fizikai, a szellemi, az erkölcsi és a lelki szinten. Az Egyház küldetése elsősorban hozzájuk szól, hiszen Jézus Krisztus nem az egészségesekért jött, hanem azokért, akik valamilyen szinten „betegséggel” küszködnek (vö. Lk 5,31-32). Az inaszakadt történetéhez hasonlóan az Egyház tagjainak feladata Jézushoz vinni őket, akitől lelkük gyógyulását remélhetik (vö. Lk 5,17-26). Az Egyház missziós tevékenységén belül a katekézisnek ez is sajátos feladata. A katekézis figyelembe veszi a szaktudományok eredményeit, de nemcsak ebből a szempontból kínálja fel a gyógyulás lehetőségét. A sérültek katekézisében a keresztény beavatás folyamata és elemei – éppen sokszor a betegségből következő elszigetelődés és kirekesztettség miatt – még nagyobb súlyt kapnak. Gyermekek esetében külön gondot kell fordítani a szülők lelki-fizikai támogatására is.
3.4.1.1. A nehezen nevelhető gyermekek
Nehezen nevelhetőnek azokat a gyermekeket nevezzük, akiknél a szokásos nevelő hatások nem érvényesülnek. Esetükben különféle megnyilvánulási formákkal találkozunk, melyek okai is különbözőek.
A magatartási zavarok okai a figyelemzavar, a hiperaktivitás. A gyermek nem tud a feladatra figyelni, nem tud kellő ideig a helyén ülni, nem tudja megszervezni munkáját. Ettől munkája rendetlen, a csoportos munkában nem tudja kivárni sorát, belebeszél, nem tudja követni tanárai utasításait. A családi élet zavarának következtében magatartása agresszív vagy szorongó lehet, képességeihez képest alulteljesít, hiszen személyiségének nagy részét az otthoni problémák kötik le. A tanulási zavarokhoz (olvasás és számolás zavarai) társuló másodlagos hatások a társas kapcsolatokban beilleszkedési problémákat és a tanár-diák kapcsolat zavarát okozzák. Ezekben az esetekben az elvárható teljesítmény az említett okok miatt nem tud megvalósulni. Ez a gyermekből szégyent, bűntudatot válthat ki. Szeretne olyan lenni, mint a többiek, de a tanulás zavara miatt erre nem képes.
A nehezen kezelhetőség egy tünet, melynek hordozója a gyermek, de ezt a sérülést nem büntetni kell, hanem megfelelő nevelési és módszerbeli segítséggel korrigálni. A korrekció alapja a szakmai (fejlesztő pedagógus, pszichológus, pszichiáter) segítség a problémának megfelelően, a katekéta elfogadó-módosító magatartása és a család segítése. A komplex együttműködő korrekció eredményeként a gyermek én-erőre, önismeretre tesz szert, melynek hatására nemcsak a teljesítménye, hanem a kapcsolatai is javulnak.
Ilyen helyzetben a katekézis feladata a gyógyító Krisztus szeretetének közvetítése, és az emberi kapcsolatok kialakításának elősegítése.
3.4.1.2. A nehezen kezelhető (deviáns, amorális) fiatalok és felnőttek
Ezen életállapot kialakulásának okai között egyrészt kiemelkedik az életre történő fölkészítés, és a szükséges erkölcsi elvek teljes vagy nagyfokú hiánya. Másrészt az egyént körülvevő társadalmi közeg és annak hatásai emelkednek ki, amelyek képesek alapvetően befolyásolni az emberek életét.
Egészen sajátos katekézist igényel az a fiatal vagy felnőtt, akiben az erkölcsi élet alapjai hiányoznak, vagy komolyan megsérültek. A legtöbb esetben az ilyen emberben mind az emberkép, mind az istenkép alapjai megsérültek, és emiatt benne a szeretet, a szeretetből fakadó felelősség és az áldozatvállalás is eltorzult. Így a fiatal vagy a felnőtt az egyéni életvezetéshez sem rendelkezik megfelelő eszközökkel.
Ebben az esetben a katekumenátus folyamatában a hit személyes megosztásának, a megvilágosodás, a megtisztulás idején pedig a személyes „életvezetés” kialakításának van különös jelentősége. Szüksége van a keresztény közösség támogatására, mivel a közeg, amelyből jött, nem változott, így továbbra is ugyanazoknak az erkölcsi kihívásoknak van kitéve, mint korábban.
A nehezen kezelhető vagy sérült gyerek és felnőtt épp olyan joggal rendelkezik, mint minden más ember. Joga van meghallani az Evangélium örömhírét, megismerni Jézus végtelen szeretetét, és személyi érettségének megfelelően bekapcsolódni az Egyház életébe (vö. CT 41).
Éppen sajátos helyzetükből adódóan a nevelőintézetekben és a börtönökben élők számára különös módon fontos a katekéta személye, hiszen ő közvetíti számukra Jézus Krisztus gyógyító szeretetét.
3.4.1.3. Testi-szellemi fogyatékosok
A fogyatékosok szegénysége, illetve elesettsége – minthogy az ő problémáik együttesen fizikai, pszichés és társadalmi természetűek – több tekintetben is jóval súlyosabbak másokénál. Az ilyen helyzetű emberek esetében különösen gondoskodni kell a katekézis megfelelő formáiról, és a nevelők pedagógiai felkészültségéről.
Fennáll a veszély, hogy – bármilyen megfontolás miatt – a fogyatékos embereket a közösség elkülöníti saját életétől, és így kénytelenek izoláltan, a közösség szeretetétől, támogatásától elszigetelve élni. A szülők is éppen ebben a szenvedéssel teli állapotban osztoznak.
A katekézis során figyelmet kell fordítani az elesettekkel való foglalkozásra, és a közösség életébe történő bevonásukra (vö. KÁD 189). A plébániai közösség ismerje meg sérült testvéreit és támogassa szeretettel, segítse a szülőket és viselje gondjukat. Ugyanakkor a közösség legyen nyitott azokra a lelki hatásokra, melyeket a fogyatékos személy jelenléte kiválthat, és melyekkel – mint Isten kegyelmével – megajándékozhatja a közösséget. Külön is kell azonban foglalkozni azokkal a gyerekekkel, akikkel az iskolai nevelés is egyenként foglalkozik.
A vakok, süketek katekézise speciális eszközöket igényel, és olyan nyelvezetet, amely az illetőt a leghatékonyabban érinti, formálja.
A fogyatékos emberek katekétáinak sajátos képzéséről és fölkészítéséről a katekézis felelősei megfelelő szakemberek bevonásával, szervezett módon gondoskodjanak.
3.4.1.4. Öregek és betegek
Az öregek hite a keresztény közösség kincse (vö. KÁD 188). Ugyanígy nagy érték a szenvedő testvérek jelenléte a közösségben, mert érettebb krisztusi szeretetre vezeti a közösséget.
Sok esetben testi, szellemi erejük csökkenése miatt nem értékelik önmagukat, sőt teherként élik meg életüket. Arra pedig ritkábban gondolnak, hogy hitükben – éppen sajátos élettapasztalatuk birtokában – fejlődjenek. Az idős emberek katekézisében fel kell hívni a figyelmüket saját lehetőségeikre, és támogatni kell őket hitük fejlődésében. Az öregek sok esetben egymástól is elzártan élnek. A közösség keresse a lehetőséget arra, hogy otthonukból időnként mozdítsa ki őket, hogy együtt imádkozzanak, találkozzanak egymással és a közösséggel. Rendszeres és szervezett látogatásukra gondot kell fordítani.
Ebben nagy segítséget jelenthet az ifjúsági csoportok vagy a bérmálásra készülő fiatalok bevonása. Legyen ez a gyermekek és fiatalok katekézisének is egy sajátos, de lényegi feladata: nem ötletszerűen, hanem rendszeresen támogatni és segíteni az időseket. A katekézis során különösen is ügyelni kell arra, hogy ez a tevékenység ne eszközszerűen történjék.
A katekézisnek legyen célja többgenerációs találkozók, nyugdíjas csoportok megszervezése.
3.4.1.5. A szenvedélybetegek, drog-, alkoholfüggő emberek
A katekézis célja a krisztusi teljesség elérése, hiszen Benne mutatkozik meg a tökéletes ember. Így, miközben a katekézis nevelő feladatát végzi, az értékek felmutatásával megelőzi és segíti elkerülni azokat a sérüléseket, amelyek az emberi gyengeségből fakadnak. A katekézisnek az is küldetése, hogy a világban, a társadalomban lévő sebekre rámutasson, és az Evangélium által gyógyítsa azokat.
Világunkban meglévő sajnálatos tény az, hogy sok gyermek már eleve sérülten születik vagy azzá válik, mivel szüleik szenvedélybetegsége vagy a külső tényezők valamilyen károsító hatással vannak rájuk. Számuk egyre inkább növekszik. Leginkább a szeretet közegére, a türelmes odafigyelésre, elfogadásra, és lelki-szellemi támogatásra vannak rászorulva.
A katekézis nem zárkózhat el a szenvedélybetegekkel történő foglalkozástól. Mivel a velük való foglalkozás elsődleges célja a gyógyításuk – ami komoly szakmai fölkészültséget kíván –, ezért erre a közösség önmagában nem vállalkozhat. Szakemberek bevonására van szükség.
Ebben az esetben a katekézis feladata a problémák őszinte és nyílt feltárása és a megoldásban való lényegi segítség. Ebben a folyamatban különösen fontos, hogy a szenvedők megismerjék a gyógyító Krisztus személyét.
A gyógyulóban lévők támogatása, befogadása azonban már a közösség feladata. Itt elsődlegesen az életkörülmények, illetőleg az alapprobléma megoldásában kell segítséget nyújtani, ami adott esetben az életüket mentheti meg. Természetesen ez csak a közösség aktív bevonásával lehetséges. Erre a közösségeket fel kell készíteni.
3.4.2. Szociális problémák
A szegénység és az elesettség bármilyen formája eltérő mértékben ugyan, de belülről is sújtja az embert. Ugyanakkor nehézséget állíthat a katekézis – a hitátadás folyamatának – útjába. Ezért a különféle szociális nehézségekkel küzdő emberek számára kifejezetten az ő sajátos problémáikat szem előtt tartó katekézisre van szükség.
Van, aki az igazságban, a szeretetben és a reményben szenved hiányt. Van, aki tudatlan vagy utat tévesztett, kétkedő vagy távol van Istentől (vö. Zsid 5,2).
Vannak anyagi tekintetben szűkölködők, nehéz anyagi körülmények között élők, akiket nyomoruk miatt gúzsba kötnek a létfenntartás bénító problémái. Így a mindennapi betevő falatért való gyötrő aggodalom következtében könnyen megfeledkezhetnek arról, hogy lelki táplálékról is gondoskodniuk kellene (vö. Jn 6,27).
Egyre nagyobb számban vannak olyanok, akik nem is tudják, hogy szenvednek, mert sérültek az alapvető emberi értékeik, illetve ezekről nincsenek tapasztalataik. E szegények megtalálhatók minden társadalmi rétegben, a vagyonos és művelt körökben is.
Sokan élnek a társadalom peremére szorultan: munkanélküliek, szakképzetlenek, kevésbé tehetségesek, emigránsok, száműzöttek, menekültek, kirekesztettek, vagy szociális otthonok lakói.
Ezekre az embertestvérekre a katekézis úgy tekint, mint akiket Isten különös módon választott ki arra, hogy „gazdagokká tegye őket a hitben, sőt örököseivé is annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért” (Jak 2,5).
Katekézisükben szelíden, tapintatosan, az isteni pedagógia fokozatosságát alkalmazva kell elősegíteni az emberi, evangéliumi értékek fölismerését, önmaguk és a közösség értékelését és elfogadását.
A katekézis önmagában nem képes elérni célját, szüksége van a keresztény közösség szeretetszolgálatának támogatására.
A katekézis szenteljen megkülönböztetett figyelmet az ezekbe a csoportokba tartozó személyekre, hogy a katekézis szolgálata az Evangélium embermentő, és szabadító erejének a jele lehessen.
4.1. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG ÉS A KATEKÉZIS
„A keresztény közösség önmagában egy élő katekézis. Puszta létével hirdet, ünnepel és cselekszik, és a katekézisnek mindig eleven és nélkülözhetetlen helye marad” (KÁD 141). A plébánia az egyházmegye élő sejtje. A hívő a plébánia közösségén keresztül kapcsolódik az Egyház egészébe (vö. AA 10).
„Kétségtelenül a plébánia a legjelentősebb hely, ahol formálódik és megnyilvánul a keresztény közösség... A plébánián ugyanis megjelenik minden emberi különbség, és beleszövődik az Egyház egyetemességébe” (KÁD 257).
A papjaikkal való bensőséges közösségben a hívek valamennyien magukra vállalják Isten szava figyelmes hallgatásának és ünneplésének felelősségét, ugyanakkor a legalkalmasabbak megbízást kapnak rendszeres és rendszerezett katekézis folytatására is (vö. AA 10, 18; CD 30). A plébániai közösségben a katekézis megfelelő környezetet talál ahhoz, hogy a maga teljességében mutassa be Isten szavát. A katekézis sehol másutt nem válhat jobban egységes tanítássá, neveléssé és élettapasztalattá, mint a plébánia közösségében.
A keresztény misztériumnak nincs olyan összetevője, nincs olyan emberi probléma, vagy olyan időszerű esemény, amely ne tarthatna számot a lelkipásztorok és a hívek élénk érdeklődésére, érzékeny reflexiójára. Ebben a közegben minden nevelési kérdés egyformán fontossá válik a közösség tagjai számára, és együtt dolgoznak a közjóért, ki-ki a maga szakterületén. A plébánián a hitre nevelés teljes eszköztára mozgósítható.
Ugyanakkor a plébániai közösség nem zárkózhat önmagába: az egyetemes Egyház életét éli, és ébren tartja az egyházmegye dolgai iránti érzékenységét. A plébániák közötti együttműködés formáin keresztül igyekszik saját nevelői munkájának kereteit tágítani, és hozzájárul Isten egész népe javának gyarapításához.
Törekvéseinek és erőforrásainak gazdagságán felül a plébániai katekézisnek lényeges jellemzője, hogy a legteljesebb bevezetést jelenti az Egyház közösségének életébe és az apostolkodásba.
4.1.1. A plébániai közösség felelőssége és szerepe a katekézisben
A plébániai közösség továbbra is a katekézis elsődleges helye, és annak is kell maradnia (vö. KÁD 257). A katekézis alapvető feladata az, hogy hirdesse Krisztus üzenetét, hogy részt vegyen a közösség kialakítására törekvő munkában; hogy elvezesse az embereket az istentiszteletre, az imára és a krisztusi szolgálatra.
Az ember hivatását a közösségben teljesíti. Ez a hivatás nem más, mint hogy életében, gondolkodásában, cselekedeteiben hasonuljon Krisztushoz (vö. KEK 1877), aki közösségben él az Atyával és a Szentlélekkel. A keresztény a közösségben éli meg hivatását, hiszen a közösség hordozza a múltat és készíti elő a jövőt. A közösségben a keresztény erények érlelődnek és kialakulnak (vö. KEK 1880).
A közösség vezetőjének komoly feladata, hogy a közösség tagjait ráébressze a katekézissel kapcsolatos felelősségükre.
4.1.2. A plébániai katekézis, és sajátos karaktere
Az Egyház katekézisének számtalan formája van. Ezek között elsődleges szerepe van a plébániai katekézisnek.
A plébániai katekézis célja a keresztény életbe való teljes bevezetés, bekapcsolás a liturgikus közösségbe, a közösségi élmény megtapasztalása, a katekézis elmélyítése, és a szentségi életre való felkészítés.
A plébániai katekézis különösképpen rámutathat a közösség és a liturgia értékeire, neveli a résztvevőket és segít közösen átélni a liturgikus alkalmakat, kiemelve az Eucharisztiát, ami egyszerre a közösség jele és növekedésének forrása.
A katekéták hivatása és szolgálata alapvetően a közösség építését is célozza, hiszen nekik már tapasztalatuk van a közösség lényegéről. Sok embernek kevés tapasztalata van a plébániai közösségről. Őket fokozatosan kell felkészíteni és bevonni annak életébe.
A katekétáknak azt kell elősegíteniük, hogy a plébánia az Egyház közösségi életének középpontja legyen. Ugyanakkor maga a kateketikai szolgálat a plébániai közösségben a hívőket ráébreszti misszionáló hivatásukra, arra, hogy Jézus küldetése mindenkire vonatkozik, és mindenkinek a felelőssége. Így a plébániai közösség elsődleges szolgálata a katekézis. A hit tételeinek átadása mellett kell továbbkísérnie tagjait a megtérés útján. Ezért szükséges a keresztény közösség, amely befogadja azokat, akiket a katekézis megszólít (vö. KÁD 69).
4.1.2.1. Plébániai közösségek, csoportos foglalkozások
A plébánia akkor lesz közösség, ha benne kisebb közösségek élnek.
A plébánián lévő csoportok sajátos karaktereikkel egy közösséget éltetnek, és karizmájukkal egy közösséget gazdagítanak. Ez kell, hogy legyen a célja minden egyes csoportnak, akár liturgikus, énekes, ministráns vagy egyéb csoportról is van szó. Ugyanakkor minden csoportnak sajátos kateketikai jellege van, csupán azáltal, hogy a plébániai közösség életének egy sajátos részét éli meg.
A katekézis tapasztalata arra indít, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk napjainkban a közösségi életnek. Kiemelkednek azok a csoportok és egyesületek, amelyek magukévá teszik az Egyház apostoli céljait, együttműködnek – a maguk eszközeivel – a lelkipásztorokkal az evangelizálásban, a katekézisben, a hívek lelki formálásában, szolgálatában.
A csoportokkal és az egyesületekkel kapcsolatban nem csupán a közösségi élet lelki értékét kell hangsúlyozni – bár ez mindennek a nélkülözhetetlen alapja –, hanem ki kell emelni a csoportok közvetítő szerepét is, melyet az egész közösség életében játszanak. Gyümölcsöző kapcsolatban állnak a családdal, az iskolával és a környezettel.
Amint az Egyház kétezer éves történetében, úgy ma is sok szép kezdeményezés van a közösségi élet területén. Ezeknek a közösségeknek az a hivatása, hogy korunk hívőinek igényeit megfelelő formában elégítsék ki. A közösségek, csoportok léte és működése erősíti a reményt, hiszen az Egyház megújulásának, „az idők jeleire” figyelő képességének és a Szentlélek köztünk és általunk való működésének megnyilvánulásai.
Ugyanakkor a csoportok, egyesületek vagy lelkiségi mozgalmak magukban hordják a plébániai közösség életétől való elszigetelődés lehetőségét is. Ezért segíteni kell a lelkiségi mozgalmak csoportjait, hogy példamutatással, aktív támogatással és imádsággal bekapcsolódjanak a plébánia katekézisébe. A katekézisnek külön feladata szolgálni az egyes csoportok beilleszkedését a plébánia közösségének egészébe (vö. KÁD 156; 153; 263; 264).
A katekézisben be kell mutatni a különböző közösségi lehetőségeket, hogy mindenki megtalálja a lelki igényeinek megfelelő közösségi keretet.
4.1.2.2. Egyéb csoportos foglalkozások
A katekézis folyamata az emberi élet minden területét érinti, hiszen ahol az ember jelen van, a katekézisnek is ott kell lennie. Az Egyház küldetése miatt nem zárhat ki semmilyen lehetőséget, hogy az embert szolgálja, formálja, és hitben növelje.
Zarándoklatok, táborok, kirándulások, napközi alkalmak és más egyéb csoportfoglalkozások sajátosságaikkal alkalmas lehetőséget teremtenek a katekézis számára. Ezekben a helyzetekben a résztvevők általában nyitottabbak, fogékonyabbak, és könnyebben nevelhetők. Ezek kiváló alkalmak a katekézis különleges szolgálatára.
A katekézis az ember életkérdéseivel foglalkozik. A kötetlen foglalkozások alkalmával az életkérdések spontán módon merülhetnek fel, éppen ezért a katekézis egyik fontos formájának tekinthetők.
4.1.3. Szülők bevonása a gyermekek katekézisébe
A szülő az elsődleges katekéta gyermeke életében. Ezért a katekézis folyamatában a szülő semmiképpen sem nélkülözhető. Ő a tekintély: ő ad példát a gyereknek, ő adja át a közösség értékeit és szimbólumait. A katekézis a családi élet megerősítésére irányul, és éppen ezért a szülők bevonása nem tekinthető fakultatív lehetőségnek. A közösség kateketikai szolgálatának elsődlegesen a szülők számára kell támogatást nyújtania kötelességük teljesítésében. A katekézisnek olyan módját kell kialakítani, amelyben – a katekéta segítségével – egyértelműen a szülő a fő cselekvő gyermeke vallásos nevelésében. A katekézisnek szakmai és vallási támogatást kell nyújtania a szülők számára a nevelés kérdéseiben.
A katekézis évi programjában szerepeljen rendszeres találkozás a szülőkkel, mely alkalmakkor a szülők egymást is támogatják és segítik. Kiemelt alkalmak, amikor a szülőket aktívan bevonjuk: a szentségek felkészítése; az életkorokhoz kötődő sajátos feladatok és problémák megbeszélése; a csoportfoglalkozások, a kirándulások; a kateketikai fogalmak tisztázása; a családi liturgiák megszervezése, az imaélet kialakítása.
Az iskolai vallásoktatásban résztvevő gyerekek szüleit is fontos meghívni a plébániára, ahol mód nyílik a tájékoztatásra: mi az, amit tanulnak a gyermekek, milyen nevelési elveket követ a katekéta, miben lehet a szülők segítségére. Ugyanakkor a szülők ismerhessék meg az Egyház törekvéseit, és annak támogatási lehetőségeit is.
Ugyanezen megfontolás alapján szükségesek az elsőáldozási felkészítés során rendszeresen megtartott szülői találkozók. Miközben bekapcsolódnak a gyermekeik fölkészítési folyamatába, lehetőség nyílik az ő életükre, hitükre vonatkozó kérdéseik és problémáik megbeszélésére is.
A bérmálásra készülők szüleinek találkozóin alkalom adódik megbeszélni azokat a nevelési kérdéseket, amelyek éppen a kamaszkorral kapcsolatban merülnek fel. Amennyiben a szülők megtapasztalják, hogy megfelelő segítséget kapnak, akkor valószínűleg szívesen kapcsolódnak be a plébánia más programjaiba is.
A szülők bevonása felkészültséget kíván, mivel a szülők gyakran kívülállóknak érzik magukat. Bár hajlandók lennének bekapcsolódni, mégis tétováznak az esetlegesen hiányos hitismereteik miatt. A katekétának mindent meg kell tennie, hogy a szülők képesek legyenek aktívan részt venni gyermekeik vallásos nevelésében (vö. KÁD 226-227; KEK 2222; 2225; 2226).
4.1.4. A plébániai és az iskolai katekézis kapcsolata
A plébániai és az iskolai katekézis az Egyház katekézisének más-más megnyilvánulási formája. Semmiképpen sem szabad szembeállítani ezeket egymással. Mások a körülményeik, a lehetőségeik, a saját értékük, és részben más a céljuk is. Ennélfogva más-más módszert kíván az iskolai és a plébániai katekézis (vö. KÁD 73).
A plébániának továbbra is a katekézis irányítójának kell lennie (vö. KÁD 254; 257; 258 c). Az iskolai vallásoktatásnak együtt kell működnie a plébániai katekézissel. A plébános a katekézis összefogója és felelőse.
A katekézisnek a közösségbe való bekapcsolódást is munkálnia kell, mivel a keresztény identitást közösség nélkül lehetetlen kialakítani. Az egyén a közösségben éli meg az Isten és az embertársai iránti szeretetet (vö. KEK 2179).
Bár az iskolára is úgy tekinthetünk, mint a keresztény közösség egyik lehetséges megnyilvánulási formájára és a hitátadás egyik helyére. Ez a közösség azonban ideiglenes, és így a közösségi, liturgikus, diakonális dimenziója nem jelenik meg ugyanazzal a súllyal, mint ahogyan a plébánia közösségén belül. Ezért az iskolai hitre nevelés a plébániai közösséghez való kapcsolódás nélkül nem képes elérni a katekézis alapvető célját.
A katolikus iskolába járó növendékek is vegyenek részt a plébánia életében, és a korosztályuknak megfelelő foglalkozásokon.
4.2. KATEKÉZIS AZ EGYHÁZI ISKOLÁKBAN
4.2.1. Katolikus iskolák
A nevelésről szóló zsinati dokumentum kiemeli: „A nevelési eszközök közt különösen fontos az iskola” (GE 5). Majd a továbbiakban: „Az Egyház jelenlétét az iskoláztatásban a katolikus iskola teszi különösképpen kézzelfoghatóvá” (GE 8). Az oktatás szempontjából is jelentős a katolikus iskola működése, hiszen: „... az egyetemes kultúrát úgy kapcsolja össze az üdvösség Jóhírével, hogy a hit fénye járja át a világról, életről és emberről fokozatosan szerzett ismereteket” (KÁD 8).
A KÁD kimondja: „A katolikus iskola számára az iskolai vallásoktatás, melyet az Ige szolgálatának más formái (katekézis, liturgikus szertartások stb.) is kiegészítenek, a pedagógia feladatának elengedhetetlen része, és létezésének alapja” (KÁD 74). Ezekben az iskolákban feltétlenül első helyen kell lennie a valláserkölcsi alapon álló nevelésnek, amibe szervesen integrálódik az oktatás. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos az oktatás – hiszen az oktatás színvonala teszi elfogadhatóvá az emberek előtt az iskolát –, hanem azt kívánja meg, hogy olyan felfogásban dolgozzanak a pedagógusok, hogy teljes értékű, keresztény embert neveljenek a rájuk bízottakból (vö. Kat. Isk. 11). A keresztény nevelés kiváló lehetőséget ad a személyiség kibontakoztatására úgy, hogy a fiatal Isten Országának megfelelő polgára legyen. „Megteremti az evangéliumi szabadság és szeretet légkörét az iskolai közösségben, segíti a fiatalokat abban, hogy személyiségük kibontakoztatásával együtt növekedjék bennük az új teremtmény, amellyé a keresztségben lettek” (GE 8).
A katolikus iskolák célja elsősorban a gyermekek katolikus nevelése. Ezért mindenkinek, aki katolikus iskolába íratja be gyermekét, tudomásul kell vennie, hogy a katolikus iskolában természetesen kötelező a saját felekezetének megfelelő hitoktatás. Ennek feltételeit az iskolának biztosítania kell. Az iskolai vallásoktatásnak kapcsolódnia kell a gyermek plébániáján folyó foglalkozásokhoz, és a szentségi katekézishez.
Ezért fontos, hogy elsősorban azokat a gyermekeket vegyék fel a katolikus iskolákba, akik akarják a keresztény életet, illetve azon szülők gyermekeinek adjanak helyet ezekben az intézményekben, ahol a szülők partnerek a katolikus nevelésben. Természetesen ezzel együtt szem előtt kell tartani a katolikus iskola missziós feladatait is.
A katolikus iskolának hármas nevelési követelménynek kell megfelelnie:
1. A katolikus iskolákban tanuló növendékek nevelésének elsődleges célja, hogy ne csak értékes, becsületes emberek, hanem elkötelezett keresztények is legyenek.
Ez azt kívánja, hogy a nevelői munka krisztocentrikus legyen: minden pedagógus és növendék magatartásának mintájául Jézus Krisztus tanítását és példáját tartsa szem előtt. Erre többször is utaljon a katekéta a Biblia szavaival, amikor nevelési problémával áll szemben (vö. Kat. Isk. 19).
Amennyiben lehetséges, szentségi kápolnát kell nyitni az iskolában, hogy a nevelők és a gyermekek többször felkereshessék a legfőbb Mestert, a legjobb Nevelőt.
A Jézussal való kapcsolat fontos tényezője a nevelésnek. Ezért szükséges a reggeli közös áhítat megtartása.
Szükséges, hogy a tanárok és a növendékek megfelelő csoportokban, közösen is vegyenek részt egy-egy szentmisén, ahol aktívabban bekapcsolódhatnak az áldozati cselekmények szolgálatába.
Az iskolai ünnepségek lehetőség szerint kapcsolódjanak közös szentmiséhez. Ugyanakkor a nem katolikus vallású növendékek számára ne tegye kötelezővé az olyan imaalkalmon való részvételt, amely nem egyezik meg hitükkel.
Fontos, hogy a katolikus iskola – akár általános, akár középiskoláról van szó – legyen jó kapcsolatban a plébániákkal, ahová növendékeik tartoznak.
2. A katolikus iskolákban követelmény a katekézis és a szaktantárgyak megfelelő színvonalú oktatása. A profán tantárgyak oktatásánál minden olyan résznél, ahol ez lehetséges, utalni kell a vallási, hitbeli vonatkozásokra. „Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket” (1Pt 3,15). Ezért az iskolákban a tanárokkal és a nevelőkkel szembeni elvárások egyrészt a hitbeli műveltség és a vallásgyakorlás, másrészt a tudományok köré csoportosuljanak. A katolikus iskolák a lelki töltődés sajátos légkörét hivatottak elősegíteni, azonban a szakszerűség se maradjon el. Adjanak átfogó bevezetést a keresztény hitéletbe. Az egyéb tárgyakat is járja át a keresztény szellemiség, a döntésre, állásfoglalásra való nevelés.
3. A nevelés célkitűzései közé tartozik a hazaszeretetre való nevelés anélkül, hogy más nemzetet, annak kultúráját, szokásait lebecsülnék vagy sértenék. Ugyanakkor a keresztény nevelőnek tudatosítania kell a gyermekek lelkében, hogy ennek az országnak az alapítói szentek voltak, és hazánkat Szent István a Szűzanya pártfogásába ajánlotta. Ezért elengedhetetlenül fontos a magyar szenteket eszményképül állítani a növendékek elé.
A katolikus iskolákban a vallásos nevelés elengedhetetlen feltétele, hogy a tanárok és a nevelők a valláserkölcs alapján álljanak, és hívő magatartásukkal a gyermekek példaképei lehessenek.
Ezért csak olyan pedagógusokat szabad alkalmazni, akik a krisztusi életet törekednek megvalósítani. Ennek érdekében az iskola vezetősége vegye fel a kapcsolatot a főiskolákkal és az egyetemekkel, azok lelkészeivel, és kérje ki tanácsukat, vegye figyelembe ajánlásaikat. A katolikus iskolát elsősorban az ott oktató nevelők hite, magatartása és követelményrendszere teszi katolikussá. Igyekezzenek a katolikus iskolában működő pedagógusok és munkatársak között olyan közösséget kialakítani, amelyre kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés a jellemző (vö. Kat. Isk. 19).
A katekéták kiválasztásánál ki kell kérni az illetékes lelkipásztor javaslatát, aki a katekéták számára a püspöktől megkéri a „canonica missio”-t.
A katolikus iskolák növendékei általában több plébániához tartoznak. A katekézisnek ügyelnie kell arra, hogy a gyerekek kapcsolódjanak be saját plébániai közösségük életébe. Az iskolai foglalkozások, iskolai misék, kirándulások, lelkigyakorlatok és tevékenységek vegyék figyelembe a plébániai közösségek programjait is. A cél az, hogy keresztény nevelésük minél hatékonyabb legyen.
A szentségekre történő felkészülés helye – bár komoly alapot és támogatást kap az iskolai katekézis által – továbbra is a plébánia (vö. KÁD 258 b). Az iskolák szervezzenek olyan alkalmakat, amelyek elmélyítik a plébánián tartott szentségfelkészítési folyamatot.
4.2.2. Szerzetesi iskolák
A történelem folyamán a szerzetesek mindig sokat tettek az Egyház kateketikai tevékenységéért. A szerzetesek, a szerzetesnők és az apostoli élet társaságai tagjainak sajátos részvétele a katekézisben különleges életállapotukból fakad. A szerzetesek laikusokéval egyesült tanúságtétele mutatja az Egyháznak mint Isten országa jelének egyetlen arcát (vö. KÁD 228-229).
A szerzetesi iskolák katekétái az egyetemes Egyházat szolgálják tevékenységükkel. Ennek érdekében igen fontos, hogy:
– legyenek kapcsolatban a növendékeik plébánosaival, működjenek együtt a plébániák és az egyházmegye katekétáival;
– a szerzetesi iskolák katekétái is vegyenek részt a katekéták számára rendezett lelkigyakorlatokon és szakmai továbbképzéseken;
– kapcsolódjanak be az egyházmegye kateketikai programjaiba, hiszen sajátos közösségi tapasztalatukkal gazdagíthatják ezeket az összejöveteleket;
– saját kateketikai és nevelői gyakorlatukban kövessék az országos és egyházmegyei rendelkezéseket.
A szerzetesi iskoláknak lehetőségük van arra, hogy az Egyházon belül saját karizmáik szerint – melyek a szerzetesrendek Istentől kapott ajándékai –neveljék a növendékeket.
A szerzetesi iskolák az egyházmegye híveinek életét támogatják, ezért ugyanazok az irányelvek vonatkoznak rájuk, mint a katolikus iskolákra, ami a katekézist, a szentségek előkészítését és a plébániai közösséget illeti.
A katekéták képzése és irányítása az egyházmegyei megbízott feladata és felelőssége. Ugyanakkor a katekéta az iskola tantestületének is munkatársa, így a szerzetes iskolák karizmájával való együttműködés rá is vonatkozik.
Az Egyházi Törvénykönyv előírásait követve számukra is meg kell kérni a „canonica missio”-t.
4.2.3. Nem katolikus egyházi iskolák
Az ökumené szellemében működő nem katolikus egyházi iskolák igen nagy értéket képviselnek a keresztény nevelésben. Alkalmat adnak az ökumenikus gondolkodás kialakítására és megélésére. Természetes ugyanakkor, hogy:
– a katolikus fiatalok a felekezeti hovatartozás megkülönböztetése nélkül felvételt nyerhessenek más keresztény iskolákba, amint ezt a katolikus iskolák is biztosítják a nem katolikus tanulóik számára;
– a katolikus tanulóknak lehetőséget kell biztosítani, hogy katolikus hitoktatásban részesülhessenek ugyanazon feltételek mellett, mint a saját vallású fiatalok;
– a katolikus fiatalok számára ne írják elő az olyan áhítaton való részvételt, ami a katolikus vallású fiatal hitét sértené. Mint ahogy ez érvényes a katolikus iskolákba járó, nem katolikus vallású tanulókra is;
– a nem katolikus iskolában tanuló katolikus fiatalok kapcsolódjanak be saját plébániájuk életébe. A katekétáknak különös gondjuk legyen tanítványaik vasárnapi szentmisén való részvételére és a szentségekhez járulásukra.
Az ökumenikus iskolákban tartott katekézisnek lehetősége van az egységre való törekvés előmozdítására. Kiemelt kateketikai jelentősége van az ökumenikus iskolában végzett istentiszteletnek, imaalkalmaknak, lelkigyakorlatoknak. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy az egység építése közben a hittételek ne legyenek vita, kompromisszum tárgyává. A katekéták maradjanak szoros kapcsolatban a felelős egyházmegyei megbízottal, a plébániákkal, ahová a növendékek tartoznak, és a többi lelkipásztorral, lelkésszel. Az imaalkalmak szervezésében, az ott alkalmazott nyelvezetben, a szimbólumokban, a liturgikus helyzetek kialakításában sem az egységre törekvést nem lehet megzavarni, sem a kateketikai feladatokat nem szabad gyengíteni. Az érintett plébánosok külön is figyeljenek ezen katekéták támogatására (vö. KÁD 74; KEK 816-821).
4.2.4. A plébániák kapcsolata a katolikus – szerzetesi iskolákkal
A plébánia „hivatása, hogy családias legyen, testvéri és befogadó otthon, ahol a keresztények fölfedezhetik, hogy ők Isten népe... A plébániának továbbra is a katekézis irányítójának és kiváltságos helyének kell maradnia, beismerve, hogy bizonyos esetekben nem tud a katekézis minden egyházi feladatának gravitációs központja maradni, és együtt kell működnie más intézményekkel” (KÁD 257).
A plébániai közösség életét gazdagítja a területén, illetve a közelében működő egyházi iskola. Ezért szükséges, hogy a keresztény nevelésben a plébániák és az egyházi iskolák harmonikusan működjenek együtt. Az egyes programok megszervezésében vegyék figyelembe egymás szempontjait, kölcsönösen adjanak tájékoztatást diákjaikról.
Az illetékes lelkipásztor katekézissel kapcsolatos felelőssége nem marad el akkor sem, ha nem tagja az egyházi iskola tantestületének. Az iskola igazgatójával és katekétáival egyeztetve ő határozza meg az egyes osztályok hittananyagát, az OHB hittan tanterve és a katekézis irányelvei szerint. Az iskola igazgatójával egyetértésben választják ki a megfelelő katekétát, akinek szakmai továbbképzéséről és lelki fejlődéséről szintén az illetékes lelkipásztor gondoskodik. Függetlenül attól, hogy a katekétának ki a munkáltatója, kateketikai munkáját az illetékes lelkipásztor, illetve az egyházmegyei megbízott felügyeli, ellenőrzi és értékeli. A „canonica missio”-t a főpásztor adja.
A szentségek felvételére előkészítő katekézis megszervezése a növendékek plébánosainak a feladata, akik ebben az egyházi iskolák katekétáinak segítségét is vegyék igénybe. A plébánosok felelőssége a szentségek vételére való felkészültség megítélése, ami a katekétákkal együttműködve történjék.
A katekézist érintő esetleges kérdések eldöntésében a főpásztor útmutatását kell követni.
4.3. KATEKÉZIS MÁS OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN
A nevelési intézmények nevelő tevékenységük által – akár közvetlen, akár közvetett módon – az emberek üdvösségét szolgálják, illetve hozzájárulhatnak Krisztus Testének építéséhez. Ezért a katekézisnek természetszerűen jelen kell lennie ezekben a nevelési intézményekben (vö. CD 12).
Az ENSZ alapokmánya és a Magyar Alkotmány alapján a szülőknek joguk van gyermekeik vallásos nevelésére. Ennek értelmében joguk van gyermekeik katekézisére a nem egyházi oktatási-nevelési intézményekben is. A magyar törvényhozás kifejezetten megfogalmazza az iskolák kötelezettségét a vallásoktatás tényleges lehetőségének biztosítására (vö. 1990. IV. törv.).
A katekézis felelőseinek – elsődlegesen a területileg illetékes plébánosoknak – kötelességük, hogy az adott körülmények között a katekézis legmegfelelőbb feltételeit biztosítsák. „Lehetetlen egyetlen formára redukálni az iskolai vallásoktatás minden változatát, melyek a történelem folyamán az államokkal kötött megegyezések és az egyes püspöki konferenciák döntései alapján kialakultak. Mégis törekedni kell arra, hogy az iskolai vallásoktatás megfeleljen sajátos céljának és természetének” (KÁD 74).
A katekézis felelőseinek mindent meg kell tenniük a törvényben biztosított heti két hittanóra védett időben történő megtartásáért. A gyermekeknek joguk van a törvényi és pedagógiai szempontból is megfelelő időben történő vallásoktatáshoz.
4.3.1. Önkormányzati, és más nem egyházi iskolák
Az iskolában a vallásoktatás jellegét – az oktatási struktúra céljai és módszerei mellett – lényegileg a katekézis célja és módszerei határozzák meg. Az iskola alapvető törekvése a kultúra közvetítésén keresztül az általános emberi képzés. A vallásoktatás ebbe a környezetbe illeszkedik, és ezeknek a feladatoknak a megvalósítását segíti. Ezért az oktatási és nevelési intézményekben a vallásoktatásnak jelen kell lennie.
Jelen körülmények között a katekézis az iskolában legtöbb helyen missziós feladatokat végez. Ezért a módszerek, a szemléltető eszközök, és a témák nyelvezete beavatási jellegű legyen (vö. KÁD 75). Sok helyzetben a hit felébresztése a cél, mivel nem lehet feltételezni, hogy a gyerekek és a szüleik aktív hívők. Mint ahogy azt sem, hogy olyan plébániai közösséghez tartoznak, amelyben hitükben fejlődhetnének. Ezért úgy kell tekinteni az iskolában történő katekézisre, mint az előevangelizáció fázisára, amelyben a gyermek az első igehirdetésben részesül.
A katekézis következő fázisára akkor kerülhet sor, amikor a gyermek bekapcsolódott egy plébániai közösség hitéletébe. Az iskolai vallásoktatás kapcsán minden alkalmat meg kell ragadni a szülők megszólítására is. A katekéta nyújtson segítséget a plébániai közösség életébe történő bekapcsolódásukhoz. Így a szülők is célzottjai az iskolai vallásoktatásnak.
Igen sok helyen a gyermekek csak az iskolai vallásoktatás során készülnek fel a szentségek vételére: az elsőgyónásra, elsőáldozásra és a bérmálásra. A KÁD azonban hangsúlyozza, hogy a vallásoktatás a katekézis részfeladatait tudja csak teljesíteni (vö. KÁD 73). Ezért a szentségek vételére történő fölkészítést a plébánia közösségén belül kell teljessé tenni. Ennek elmaradása terméketlenné teszi a legáldozatosabb erőfeszítéseket is (vö. CT 24).
Figyelembe kell venni azonban azokat a meglévő jelentős különbségeket, amelyek a katekézis szempontjából egyes iskolák között mutatkoznak: az iskola légköre, az ott tanuló növendékek családi és vallási háttere és érdeklődése, a szülőkkel való együttműködés lehetősége, a plébániai közösségéhez való tartozásuk. Ezek az összetevők lényegileg határozzák meg az adott oktatási intézményben végzett vallásoktatás célját, módszerét, lehetőségeit (vö. KÁD 73-75).
Elismeréssel kell szólni azoknak a nevelőknek a munkájáról, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek megismerjék az igaz emberi értékeket, amelyek megalapozzák és meghatározzák döntéseiket.
Az iskolai vallásoktatás kapcsán kiemelt figyelmet kell szentelni az ott tanító pedagógusokkal és alkalmazottakkal történő jó kapcsolat és a dialógus kialakítására.
4.3.2. Szakiskolák
Az Egyház katekézise szempontjából is fontosnak kell tartani a szakiskolákat, hiszen a középiskolás korú fiatalok több mint fele ezekben az intézményekben tanul (vö. GE 9).
Ezekbe az iskolákba járó fiatalok jobban ki vannak téve az emberi és a keresztény értékeket veszélyeztető hatásoknak. Gyakran előfordul, hogy kisebbségi érzéssel küszködnek. Az itt tanulók helyzetükből adódóan könnyebben kerülhetnek kapcsolatba olyan társakkal, akik nem keresztény elveket képviselnek, és így könnyen elszakadhatnak a hívő közösség életétől. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek a fiataloknak alig van alkalmuk iskolai katekézisen való részvételre.
Ezért a katekézis felelőseinek különösen fontos feladata az, hogy kidolgozzák azt a módszert, amely – elemezve sajátos helyzetüket és az ebből fakadó feladatokat – biztosítja a szakiskolákba járó fiatalok számára a lehetőséget az alapvető szellemi és erkölcsi értékek megismerésére, elfogadására, és a helyes keresztény öntudat kialakítására.
4.3.3. Egyetemek, főiskolák
Az Egyház nagy figyelmet fordít az egyetemekre és a főiskolákra, ahol a hallgatók arra készülnek fel, hogy a társadalom életében fontos szerepet vállaljanak (vö. GE 10).
Az egyetemista az élet nehézségeit, kihívásait már egzisztenciálisan éli át. Gyakran kerülhet külső vagy belső válságba, hiányos, nem megfelelő színvonalú vallási tájékozottsága miatt. Meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a hallgató az egyetemen, illetve főiskolán részt vehessen a megfelelő szintű és tematikájú katekézisen. A liturgikus alkalmak, élmények különös módon gazdagíthatják lelkiéletét és gondolkodásmódját. Ugyanakkor irányt mutathatnak a szívében fölmerülő kérdésekre és a válaszok keresésére.
Nagyon fontos az ifjú támogatása, de tudatosan rá kell mutatni azokra a szükségletekre és nehézségekre, amelyek őt személyesen nem érintik, amelyekkel mások küzdenek. A cél, hogy ne csak a saját nehézségeivel foglalkozzék, hanem alakuljon ki a másokra is odafigyelő magatartása, hogy később munkájával – a megfelelő szakmai felkészültség megszerzése után – a közösségeket eredményesen tudja szolgálni. A katekézisnek különleges feladata, hogy a hallgatókat ne csak az egyéni keresztény életre, hanem a közéletre is készítse fel. Segíteni kell a szociális érzékenység kialakulását, hogy észrevegyék a szegénységet, a társadalmi igazságtalanságot és azokat az erkölcsi torzulásokat, amelyek megszüntetéséért küzdeniük kell. A katekézis mutassa meg azokat a módszereket és lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudnak másokon (vö. KÁD 185). A főiskolások és egyetemisták bevonása a közösségért végzett munkába, saját plébániai közösségének életébe, a katekéta fontos feladata. Ez a fajta felkészítés a misszionális jellegű katekézis részét is képezi (vö. KÁD 184-85).
Az egyetemi és főiskolai lelkészek és katekéták kijelölésénél a püspökök különös gonddal figyeljenek arra, hogy olyan lelkipásztor, illetve katekéta kaphassa meg ezt a megbízatást, aki erre a speciális munkára megfelelő felkészítést kapott.
4.3.4. Kollégiumok
A kollégium a keresztény nevelés igen alkalmas helye. A zsinati dokumentum felszólítja az Egyház pásztorait, hogy: „.. .létesítsenek – püspökkari szinten jól kidolgozott terv szerint – a nem katolikus egyetemek mellett is katolikus diákotthonokat és katolikus jellegű főiskolai központokat, amelyekben gondosan kiválasztott és felkészült papok, szerzetesek és világiak intézményes lelki és szellemi támogatást nyújtanak” (GE 10).
A lelkipásztoroknak legyen gondjuk azokra a fiatalokra, akik nem katolikus kollégiumban laknak, hogy kapcsolatot találjanak a helyi plébánia fiataljaival, és részt vehessenek a katekézisben. Ennek leghatékonyabb módja a lelkipásztorok együttműködése.
A kollégiumban tartózkodó gyermek és ifjú messze van az otthon meleg és biztató légkörétől. Elszakad a megszokott közösségétől. A családi kapcsolatok sok esetben meggyengülnek, megszakadnak, vagy egyre inkább feszültté válnak. Magányosság érzése vehet erőt rajta. Kapcsolatokat igényel, ezért újakat keres. Ugyanakkor küszködik a család iránti hűség és a barátai iránti ragaszkodás összeegyeztetésével. Erkölcsileg válságba kerülhet. A szentségekhez nehezebben járul.
A kollégiumban történő katekézis mindezeket a jelenségeket tartsa szem előtt, és nyújtson segítséget megoldásukban. Ne csak egy közösségbe, hanem hívő közösségbe vonja be, és szorgalmazza a szentségekhez járulást. Adjon támogatást és megerősítést a morális alapok kialakításában. Segítsen a kapcsolatteremtés és – ápolás gyakorlásában.
A katekézis sajátos módszere a csoportbeszélgetés, az egyéni beszélgetés, az imaalkalmak, a Szentírás közös olvasása, és az Isten üzenetében való elmélyülés. A katekézis fontos feladata, hogy a hit fényénél segítsen helyesen felismerni és értelmezni a hétköznapi élet eseményeit.
A keresztény életbe bevezető szentségek, a gyógyulás és a közösség szolgálatának szentségei a krisztusi életbe és az Egyház közösségébe történő bekapcsolódást és növekedést szolgálják. A szentségi élet a keresztény élet éltetője és a keresztény élet folyamatos táplálója, ami azonban nem merül ki a szentségek formális vételében, és semmiképpen sem jelenti, hogy a keresztény élet csupán a szentségek felvételéből áll (vö. KEK 1115).
A szentségi katekézisnek hagyományosan két fajtája van: a szentségek első vételére történő felkészítés, és az ezt követő folyamatos elmélyítés. Az első természete szerint alapvető és általános; az a célja, hogy bevezesse a katekumeneket a Szentírás, a hitvallás tanításába, a liturgiába és az Egyház szentségi életébe. A második a keresztény misztériumok elmélyítésére irányul, és azok jelentésére irányítja a figyelmet. Bemutatja a szentségek következményeit a keresztény ember életében, különösen a tanúságtételt.
A korai Egyházban a szentségi katekézis középpontjában a beavató szentségek álltak: a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia. Az idők során a többi szentséghez is hasonló katekézis társult. Így a gyógyulás és a közösség szolgálata szentségeinek vételére történő felkészítés is a katekézis feladata.
5.1. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ SZENTSÉGEK
Az iniciációs szentségek katekézise alapvetően két fontos fázisra épül: az előkészítő és a misztagógikus fázisra. Ezek célja, hogy bevezessenek az Egyház életébe, annak lényegi megnyilvánulási formáiba: a liturgiába, a martyriába, a diakoniába és a koinoniába.
A beavatási folyamat sajátossága abban mutatkozik meg, hogy alapvetően a személy megtérésére irányul. Ezért olyan nyelvezetet alkalmaz, ami a megtérést segíti elő, hogy a katekumen ne csak értse, hanem értékelje, és a saját életébe építse be mindazt, amit Krisztus a szentségekben és az ő közösségében ad. Ne csak világosan lássa, hanem meg legyen győződve Krisztus tanításának igaz voltáról. Ne csak szóban tudja ezeket kifejezni, hanem az életébe beépített erényekkel tegyen tanúságot róluk.
A hívők közössége kiemelt fontosságot kap ebben a folyamatban, és jelenléte nélkülözhetetlen (vö. KÁD 66-67; KEK 1229).
A beavató szentségek vételére történő felkészítés folyamatában – a keresztség szentségének méltósága miatt – figyelemmel kell lenni a már megkeresztelt, és a még meg nem keresztelt tagokra (vö. OICA 297; FK 41).
5.1.1. A felnőtt katekumenátus – a keresztény beavatásra készülő felnőttek – a megtérők
„Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban!” (Mk 1,15) Jézus hívó szava az Egyház evangelizációja által ma is megszólít. A keresztény hit mindenekelőtt megtérés Jézus Krisztushoz, teljes és őszinte ragaszkodás az Ő személyéhez, és komoly elhatározás az Ő követésére. „Ez végleges elkötelezettséget jelent arra, hogy úgy gondolkodjék, mint Ő, úgy alkosson ítéletet, mint Ő, és úgy éljen, ahogyan Ő élt” (KÁD 53). A katekumenátus minden fázisa ezt a folyamatot kíséri és támogatja. Az Egyház – aki felhatalmazást kapott a bűnök bocsánatára, és ezt a katekumen számára felkínálja – megvizsgálja a keresztény beavatásra készülő felnőtt életét, hogy az valóban mutatja-e a megtérés és az elkötelezett élet jeleit. Csak akkor adja át azt a hitvallást, amely a szabadulás lehetőségét hordozza számára egy egész életen át: „Úgy adom nektek ezt a hitvallást, mint egész életetek társát és támogatóját” (KEK 256).
A megtérők e folyamatban történő támogatása és kísérése az egész keresztény közösség gondja. Vele együtt élik át ugyanis a megtérés kegyelmét, ők pedig a közösségben élhetik tovább testvérként mindazt, ami a megtérés útjával jár.
A katekumenátus folyamatában a lelki, szellemi érettség a meghatározó, nem a folyamatban eltöltött idő. A folyamat legyen fokozatos, és vegye figyelembe az egyén saját fejlődésének ütemét.
A katekumenátus intézményének a gyakorlatban történő általános bevezetésével együtt olyan katekézisre van szükség, amely a katekumenátus fázisait, lényegi elemeit fokozatosan beépíti. A katekumenátus egyes fázisainak katekézisét, annak tartalmát, nyelvezetét és módszerét az erre fölkészítő képzések során lehet megismerni és elsajátítani.
A felnőttek katekumenátusával kapcsolatban az FK dokumentumban foglaltak az irányadók. A katekumenátus különböző fázisainak katekézisanyagát a megfelelő bizottságok és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság dolgozza ki.
5.1.2. A gyermekek bevezetése a keresztény életbe
A gyermekek keresztény életbe történő bevezetésének katekézise egészen új gondolkodásmódot és gyakorlatot kíván. A nem folyamatos, eseti felkészítő katekézis – a megváltozott körülmények miatt – általában nem lehet eredményes, nem éri el a beavatás célját. Ezt a folyamatos, közösségi katekézis érheti el. A családi és a plébániai háttér, a folyamatos hittanulás és vallásgyakorlás, az imádkozó közösséggel való kapcsolat adja meg a szentségfelkészítés biztos keretét és alapját.
A gyerekek elsőgyónásra, elsőáldozásra történő felkészítésének természetes helye a plébánia, ahol a felkészítés a szülők, a katekéták és a lelkipásztorok közös munkája által valósul meg.
A szentségek vételére felkészítő katekézis a résztvevő saját rítusa szerint történjék.
Biztosítani kell, hogy a gyermek az életkorának megfelelő hitbeli ismeretekkel rendelkezzék. A szentségek vétele előtt – minimum két teljes évig –vegyen részt folyamatosan a katekézisen és a vasárnapi szentmiséken. A gyerek vallási érettsége és ne az életkora vagy iskolai előmenetele határozza meg, mikor tekinthető felkészültnek arra, hogy a szentségekben Krisztussal találkozzék.
A gyermek katekumen a beavató szentségekre felkészítő folyamat idején
– a különfoglalkozások mellett – a korának megfelelő katekézisben vegyen részt. Segíteni kell őt abban, hogy kezdjen el imádkozni, és kapcsolódjon be a keresztény közösségbe és annak liturgikus életébe. Támogatni kell, hogy be tudja építeni életébe a keresztény erényeket. A szeretet mutatkozzon meg döntéseiben, cselekedeteiben és gondolkodásában. A maga szintjén legyen képes áldozatot hozni.
A kétéves felkészülési folyamat nélkülözhetetlen eleme a plébániai közösség életébe való bekapcsolódás. Ez szükséges feltétele a gyermek hitben való érlelődésének.
A gyermek hitismeretének felmérésekor lehetőleg kerüljük a „vizsgáztatás” és a „kérdéssorok” alkalmazására korlátozódó módszereket. Sokkal eredményesebb egy szeretetteljes elbeszélgetés a felkészültség megállapítására. Ez összhangban áll a katekumenátus folyamatában előírt skrutíniumok lényegével és szellemével, ahol a hittanuló hitismeretei mellett életvitelének megvizsgálására is sor kerül. Mivel a gyermeket az egész Egyház szentségi életébe vezetjük be, ezért annak eldöntése, hogy egy gyermek érett-e a keresztségre, a kiengesztelődés szentségére és az elsőáldozásra, a közösség plébánosának és a gyermek katekétájának a felelőssége. A döntésben figyelembe kell venni a szülőknek a gyermekkel kapcsolatos tapasztalatát is (vö. GE 3-4).
A katekézis ne kezelje a szentségek vételére felkészítő folyamatot illetve a szentségeket pedagógiai vagy kényszerítő eszközként.
5.1.2.1. A csecsemő keresztelésének előkészítése
A csecsemő keresztelése a szülők hitén alapul, akik vállalják, hogy gyermeküket keresztény módon nevelik. Ezért a csecsemő keresztelésének előkészítése a szülők és a keresztszülők keresztény nevelésre történő felkészítésére irányul. Ha a gyermeket csecsemőkorában nem keresztelték meg, akkor a kisgyermekkor és iskoláskor között lehetőleg ne kerüljön erre sor. Indokolt megvárni a korának megfelelő szellemi-lelki fölkészítés lehetőségét, kivéve, ha teljesen nyilvánvaló, hogy a szülők vállalni és teljesíteni tudják hivatásukat, és biztosítani tudják otthonukban a megfelelő keresztény légkört, részt vesznek a közösség liturgikus és mindennapi életében.
5.1.2.2. Az iskolás gyermekek felkészítése a keresztségre
A csecsemőkorban meg nem keresztelt gyermeket a megfelelő személyes felkészítés után kereszteljük meg. Az itt elvárható feltételek általában az iskoláskor elérésekor valósulnak meg. Ebben az esetben az egyes szentségekre való felkészítés menetét követjük. Hasznosnak tűnik, ha a keresztségre történő felkészítés az elsőgyónás és elsőáldozás felkészítésével és idejével esik egybe (vö. KÁD 177). A görög rítusú gyermekeket ilyenkor a bérmálásra is felkészítik.
5.1.2.3. Gyermekek felkészítése az elsőgyónásra
A bűnbocsánat szentségére előkészítő katekézisnek meg kell előznie az elsőáldozást, és ebben meg kell tartani a világos, egyértelmű különbségtételt a két szentséggel kapcsolatban. Ugyanakkor ki kell emelni a két szentség egymással való szoros kapcsolatát is. Ez a gyakorlat kateketikai és pedagógiai szempontból indokolt. Ugyanis így a bűnbocsánat szentségének jelentősége nem kerül háttérbe az elsőáldozásra való felkészítési folyamatban.
Elvárások a gyermekekkel szemben az elsőgyónás alkalmával:
– tudjon különbséget tenni az erkölcsi jó és a rossz között: rendelkezzék életkorának megfelelő bűnfogalommal;
– tudjon különbséget tenni a kísértés és a bűn között;
– legyen tudatában annak, miért van szüksége Isten megbocsátására;
– bízzon Jézus megbocsátó szeretetében;
– tudjon bocsánatot kérni mástól, és megbocsátani társainak;
– legyen képes kifejezni a bánatot és a bocsánatkérést, mint az Isten- és az embertársi szeretet egyik jelét;
– legyen képes a jóvátételre, amit a hétköznapi életében már gyakorolt is;
– legyen képes a saját szavaival elmondani, hogy mi rosszat tett;
– gyakorolja a Jézus és a felebarát iránti szeretet cselekedeteit;
– legyen képes a komoly elhatározásra, és ennek tudja jelét is adni;
– legyen gyakorlata az esti lelkiismeret-vizsgálatban és bűnbánattartásban, legyen képes jó elhatározásra.
A bűnbocsánat szentségének megújított rítusa különféle módokon teszi lehetővé ennek a szentségnek a megünneplését. Mindenképpen fontos, hogy elsősorban a szülők, de maga a közösség is részt vegyen a bűnbánati liturgiában. Tanúságtételük által a gyermeket támogatják, és saját maguk megtérését is megerősítik. Ezért ajánlatos az első szentgyónást bűnbánati liturgia keretében végezni. Kívánatos, hogy ilyenkor több gyóntató legyen jelen. Így a szülők is bekapcsolódhatnak szentgyónásukkal a kiengesztelődés szentségének ünneplésébe.
A szentség kiszolgáltatásának méltóságát emeli a gyermekekkel való
– a szentség lényegét kiemelő – közös foglalkozás, a megtérés és a megújulás liturgikus szimbólumainak felhasználása. Így jobban átélik a bűnbocsánat szentségének közösségi jellegét. A tökéletes bánat felindításának bármilyen egyszerű formulája alkalmazható, ami szeretetből fakad, és a gyerek életkorának megfelelő.
A szentgyónás és a szentáldozás között legyen megfelelő idő, hogy a gyermek át tudja élni a tisztulás örömét, és legyen tapasztalata a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.
5.1.2.4. Gyermekek felkészítése az elsőáldozásra
Az elsőáldozásra történő felkészítő katekézis feladata, hogy alakítsa ki a gyermekben az Eukarisztia fogalmát, azt a valóságot, hogy a kenyér és a bor színe alatt valóban Krisztus Teste és Vére van jelen, és Jézus ez által bennünk akar élni. A katekézis során ügyelni kell arra, hogy a gyerekek ne csak az Eukarisztiával kapcsolatos hitigazságokat ismerjék meg. Kapjanak segítséget abban is, hogy Isten népével együtt a maguk módján hogyan kapcsolódhatnak be tevékenyen a szentmiseáldozatba, megtalálva helyüket az Úr asztalánál és a testvéri közösségben.
A katekézis során világítsunk rá a következő tapasztalatokra: megosztás, figyelem, étkezés, beszélgetés, adás, köszönet, ünneplés, vendégség. Ezek segítségével a gyermekek meg tudják érteni az olyan elvont fogalmakat, mint „egység”, „jelenlét”, „valahová tartozás” vagy „szeretetből fakadó ajándékozásáldozat”. Az eucharisztikus lakoma jelképeinek megértését segíti, ha a gyermekek és a szülők a mindennapi életben is megélik a családi- és asztalközösséget, az együvé tartozást és az egységet.
Elvárások a gyerekekkel szemben az első szentáldozás alkalmával:
– meg tudja különböztetni az Eucharisztiát a közönséges kenyértől és bortól;
– vágyjék egyesülni Jézussal, aki értünk feláldozta magát, és jelen van az Eucharisztiában, ezért tudjon áldozatot hozni és jót tenni;
– egyben vágyjék arra, hogy egyesüljön a keresztény közösséggel az eucharisztikus lakomában;
– hitismerete legyen korának megfelelő;
– legyen esélye arra és adja jelét annak, hogy az elsőáldozás után is akar részesedni a szent Eucharisztiában.
Törekedni kell arra, hogy a liturgia megünneplése testvéries, családias légkörben történjék, hogy a gyermek a saját szintjén be tudjon kapcsolódni, és így az élménnyé válhasson számára. Törekedni kell arra is, hogy a külsőségek ne legyenek túlhangsúlyozva (ruha, versek, köszöntők, szereplések stb.), mert egyébként ez köti le a gyermek figyelmét, nem a hozzá érkező Jézus Krisztus. A családok pedig kapjanak útmutatást ahhoz, hogy gyermekük elsőáldozását otthon, a családban is meg tudják ünnepelni. Mindehhez segítséget és elirányítást kapunk a Gyermekmisék Direktóriumában (lásd: A bűnbocsánat és az Oltáriszentség c. kötetben).
A szentségek megünneplésének időpontját úgy kell megválasztani, hogy legyen elegendő idő a misztagógikus fázis megélésére, a szentségi katekézis folytatására (vö. KEK 1075; OICA 235-239; FK 32-37). Ez mindenképpen foglalja magába a következő szentgyónásokat, szentáldozásokat illetve az Egyház közösségének liturgiájába és egyéb vallási alkalmaiba való bekapcsolódást. Figyelmet kell fordítani az imaélet elmélyítésére és rendszerességének kialakítására. Ez a fázis különös hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekben gyakorlati és konkrét módon alakuljon ki a mindennapi keresztény élet az erények gyakorlása, a keresztény értékek kialakítása, a hitből fakadó öröm és az ebben történő fejlődés által.
5.1.2.5. Felkészítés a bérmálásra
Az érett keresztény hitre való eljutás egy egész élet feladata (vö. GE 2; ÁKD 30). A bérmálkozásra történő felkészítés a keresztény hitben való növekedésnek egy meghatározott szakasza, ami arra irányul, hogy a Szentlélek adományaival megerősítve meg tudja határozni hitbeli önazonosságát, és a hitben felelős kereszténnyé váljon.
A felkészítési folyamat a katekumenátus megújított intézményének alapelveire épül (vö. KEK 1285; OICA 295; FK 47; 50; 52). Így ez a felkészítési folyamat a korrekt hitismeretek átadása mellett elsődlegesen a megtérésre, a hit szerinti élet vállalására és kialakítására irányul. Ezért a katekumenátus fázisainak és elemeinek figyelembe vételével a katekumenális jellegű felkészítés szükségszerű és indokolt. Ennek jellemzői a következők:
– a felkészülés egy hosszabb folyamat, amelyben egymástól elkülönülő fázisokon halad át a bérmálandó;
– a bérmálandó fölkészítése egy élő közösségen belül történik. Közösségen értjük a családot, a családtagokat, a bérmaszülőket, kezeseket (keresztszülőket), a bérmálandókkal egykorú társakat, és magát a plébániai közösséget;
– a folyamatban lévő fázisokat liturgikus szertartások zárják le, melyek megünneplése a közösség jelenlétében és részvételével történik;
– a bérmálandó személyes istenképe nem pusztán a hittankönyvekből alakul ki, hanem a közösség tanúságtévő tagjainak példája, és a közösség vasárnapi liturgiájában elhangzó isteni Ige alapján;
– a folyamat különös figyelmet fordít a bérmálandó egyéni érettségének kialakítására, a felkészültség felmérésére, amit nem szóbeli vagy írásbeli vizsgában mér föl, hanem személyes ismeret és kapcsolat alapján: az életében
– a maga szintjén – meg tudja-e valósítani mindazt, amit a hitigazságokról tanult, amit a folyamat által fölismert;
– ez a folyamat a megtérés folyamata, amelyben a személyes döntés által jut el az elkötelezett életre. Nem az információ, hanem a formáció kap hangsúlyt.
Alapvetően fontos feladat egy helyes és meggyőző egyházképet kialakítani a bérmálandóban, hogy jobban megtalálja helyét a közösségben, mint aktív és felelős egyháztag.
Ez a folyamat minden résztvevőtől teljes és aktív közreműködést kíván.
A bérmálási felkészítés, mivel a beavatási folyamatot teszi teljessé, a plébánia feladata. Ezért a felkészítés lehetőleg az iskolai hittanórák mellett – illetve azokat kiegészítve –, a plébániai közösségben történjék.
A bérmálásra való felkészítésben figyelmet kell fordítani a szülők, a bérmaszülők, illetve a bérmálkozók által választott kezesek katekézisére, rendszeres találkozásukra. Segíteni kell a bérmálkozót, hogy olyan bérmaszülőt válasszon, aki pártfogolni tudja őt, és akivel folyamatosan meg tudja osztani fejlődését a keresztény életben.
5.1.3. A szülők katekézise gyermekeik szentségi fölkészítése során
A szülők az egész család életéért – a hitben való növekedéséért is – felelősek. Ezért a szentségi fölkészítés feladata a szülőknek is. Az előre meghatározott tervszerű tematika szerint történő felkészítésbe a szülőket, a családi közösséget is be kell kapcsolni. Így a gyermek megkapja azt a támogatást, ami segíti az életkorának megfelelő szinten történő megtérését.
A katekézis fő célja, hogy segítsen a szülőknek egyre jobban megismerni és értékelni a szentségek és a szentségekből táplálkozó élet jelentőségét. Így fölkészültebben nevelhetik gyermekeiket a hitre.
A szülőkkel való rendszeres foglalkozás fő témái a szülők tervszerű hitbeli továbbképzése, a gyermekek nevelésével kapcsolatos aktuális kérdések, általános pedagógiai és lélektani kérdések megtárgyalása. Továbbá be kell mutatni a gyermek hitfejlődésének fázisait, és az ahhoz kapcsolódó keresztény nevelői feladatokat. Alkalmat kell adni arra is, hogy a szülők maguk hozzák elő gyermekeikkel és szülői feladataikkal kapcsolatos problémáikat. Ezen feladatok ellátásához kapjanak megfelelő lelki és szakmai segítséget a katekézisben.
A gyermekek szentségfelkészítési folyamata irányuljon a szülők katekézisére is, a felnőtt hitének tisztázására, elmélyítésére, a keresztény értékrend megerősítésére, és életükbe történő beépítésére.
Abban az esetben, ha a fiatalnak nincs vagy nem hívő a családja, akkor a keresztény közösség családias légköre segítse őt fölkészülésében. Ennek a családias légkörnek a kialakítása is a katekézis feladata. Ahol lehet, ott segíteni kell a családi háttér egészségessé tételét.
A plébániai közösség úgy tud segítséget nyújtani a szülőknek a házasságban vállalt kötelességük és az ebből fakadó feladatuk teljesítésében, hogy megszervezi a szülők megfelelő katekézisét. Bátorítja őket, hogy aktívan vegyenek részt a gyerekek felkészítési folyamatában, a tervezésben, az előkészítésben és a liturgia megünneplésében.
5.2. A TÖBBI SZENTSÉGRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
A katekézis katekumenális jellege nemcsak a beavató szentségek, hanem a többi szentség vételére való fölkészítésben is érvényes. Azonban ezeknél a szentségeknél sokkal inkább a folyamatos megtérés elősegítésének szükségessége emelkedik ki. A keresztény közösség jelenléte, kísérő imája és aktív részvétele fontos és szerves része a szentségre való felkészítésnek és ünneplésnek. Hiszen a szentségi élet Isten népének, családjának és az egész Egyházának éltetője.
5.2.1. A házasság szentsége
„A házasság szentsége Krisztus és az Egyház egységét jelzi. A házastársaknak megadja a kegyelmet, hogy egymást azzal a szeretettel szeressék, amellyel Krisztus szerette Egyházát; ily módon a szentség kegyelme tökéletesíti a házastársak emberi szeretetét, megerősíti felbonthatatlan egységüket, és megszenteli őket az örök élet útján” (KEK 1661).
Ezért a folyamatos katekézis feladata, hogy az emberi fejlődés minden fázisában mutassa be, és az életkornak megfelelően segítse kialakítani azokat az emberi tulajdonságokat, amelyek megalapozzák két ember szövetségét: bizalom, tisztelet, emberi méltóság, önfegyelem, barátság, elfogadás, az adott szó megtartása, állhatatosság és önmagáról való lemondás. Ugyanakkor fontos rámutatni arra, hogy Isten minden közösség forrása és éltetője.
A házasságra felkészítő katekézisnek sajátos formája a jegyeskurzus, olyan fiatalok számára, akik a közeljövőben házasságra készülnek. Ez a kurzus nem helyettesíti a házasságra történő közvetlen lelkipásztori felkészítést.
Ezeknek a katekéziseknek legfőbb témái:
– alapvető emberi tulajdonságok (különös tekintettel a mai kor káros hatásaira, hiányaira és sérüléseire);
– a házasság természete, emberi oldala, szentsége;
– a házastársak kölcsönös szeretete a mindennapi életben, a konfliktushelyzetek kezelése;
– az emberi kapcsolatok és a szexualitás keresztény szemlélete;
– a keresztény családtervezés, gyermekek vállalása és keresztény nevelésük alapjai;
– a keresztény család vallásos élete, helye és szerepe az Egyházban;
– a válsághelyzetben lévő házasok segítése;
– a házassággal kapcsolatos jogi, társadalmi, egészségügyi kérdések (vö. KÁD 258 b – c; KEK 372; 1602; 1603).
A jegyeskurzusok adjanak alkalmat a hit fejlettségének megfelelő kateketikai csoportba való bekapcsolódására, illetve – szükség esetén – a katekumenátus megkezdésére.
5.2.2. Az egyházi rend szentsége
„A keresztségnek köszönhetően minden hívő részesül Krisztus papságában. Ezt a részesedést »a hívek egyetemes papságának^ nevezik. Erre alapozva és ennek szolgálatában létezik egy másik részesedés is Krisztus küldetésében, az egyházirend szentsége” (KEK 1591).
Ezért a folyamatos katekézis feladata, hogy az emberi fejlődés minden fázisában mutassa be, és az életkornak megfelelően segítse kialakítani azokat az emberi tulajdonságokat, amelyek megalapozzák a papi élet vállalását: elkötelezettség, szolgálatkészség, önfegyelem, önmegtagadás, engedelmesség, közösségi gondolkodás, közösségalkotás, barátság, állhatatosság, és önmagamról való lemondás.
A katekézis feladata a papi, szerzetesi hivatások bemutatása, a hivatásébresztés és hivatásgondozás. Ez nemcsak a papok és katekéták, hanem az egész közösség feladata. A hivatásébresztés és hivatásgondozás szolgálata feltételezi a papi szolgálat helyes értékelését a keresztény családokban és közösségekben. A katekézis mutassa be a másokért szentelt élet szépségét. A hivatásébresztés és –gondozás kiemelkedő területe a ministráns közösség. Nem kevésbé fontos a papok tanúságtevő, vonzó élete, és az, hogy a hívek hogyan becsülik meg a közöttük szolgálatot tevőket.
5.2.3. A betegek kenetének szentsége
Az idős és a beteg ember állapota minden esetben a remény katekézisét igényli, amely az Istennel való végső találkozásra készít fel (vö. KÁD 187).
Magát a keresztény közösséget is nevelni kell, hogy a betegek szentségéről alkotott fogalmuk megfeleljen a szentség helyes szemléletének. A betegek kenetének távoli előkészítése már a gyermekek katekézisében kezdődik, amikor a katekézis a helyes szemléletet alapozza meg. Tudatosítani kell, hogy az Egyház a Húsvét Egyháza, reményének alapja Jézus Krisztus feltámadása, és az örök élet ígérete.
A folyamatos katekézisnek ki kell térnie a szenvedés keresztény értelmezésére, az eutanázia problémáira, a halál és az örök élet kérdéseire, a keresztény reményre, különös tekintettel a keresztény tanítással ellenkező, elterjedt nézetekre, mint pl. a lélekvándorlás, szellemidézés és más áltudományos tanokra.
A betegek kenetének közös kiszolgáltatását megfelelő katekézissel kell előkészíteni.
5.3. NEVELÉS A SZENTSÉGI ÉLETRE
5.3.1. A szentségi életre nevelés alapjai
„A misztérium maga Krisztus szent és megszentelő emberségének üdvszerző műve, az üdvösség szentsége, ami megnyilvánul és cselekszik az Egyház szentségeiben. Ezeket a keleti egyházak »szent misztériumoknak^ is nevezik. A hét szentség jel és eszköz, melyek által a Szentlélek kiárasztja Krisztus kegyelmét, aki a Fő az Egyházban, ami az ő Teste. Az Egyház tehát tartalmazza és közli a láthatatlan kegyelmet, amit jelez” (KEK 774).
Az Egyház ajándékai a szentségek, amelyekben az ember Krisztus által Istennel egyesül a liturgikus ünneplésben. Ezt a találkozást Isten igéje készíti elő.
A katekézisnek el kell vezetnie a szentségek igaz értékének felismerésére és megbecsülésére, hogy a szentségek vétele ne csak kiüresedett szokások megtartására szűküljön le. Megfelelő motivációval, folyamatos katekézissel érhető el, hogy a szentségek valóban az élet táplálói legyenek. Éppen ezért nagyon fontos feladat ezeknek a csodálatos isteni szeretetajándékoknak a megismertetése, és beépítésük az emberek életébe. A természethez közelebb élő ember jobban értette a szentségekhez kapcsolódó beszédes jeleket (víz, olaj, kenyér...), mint az elgépiesedett, technicizált modern ember.
A szentségi életre nevelés célja, hogy a szentség első vétele után tudatosan tovább segítse a hívőt a rendszeres szentségi életre, a szentségekből fakadó keresztény öröm, elkötelezettség és az Istennel egyesült élet megélésére, a gyakori szentgyónásra és a szentáldozásra.
5.3.2. A rendszeres szentségi életre nevelés
Az Eucharisztia nem a jók jutalma, hanem a gyengék erőssége, a jóra törekvők tápláléka. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mt 9,12).
Az eucharisztikus nevelés arra irányuljon, hogy méltatlanságunk tudatában értékeljük a hozzánk jövő Istenember irgalmát és végtelen szeretetét. Ez a szeretet késztessen viszonzásra a mindennapi életben: kötelességteljesítésre, áldozatvállalásra, testvéreink szolgálatára. „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12).
A gyakori szentáldozásra nevelés minden korosztály és életállapot feladata. A katekétának nagy figyelmet kell fordítania azokra a félreértésekre, nehézségekre és kifogásokra, amelyek miatt ez nehezen valósul meg.
„A bűn igazi lényege abban áll, hogy Istent elutasítja, vele szembehelyezkedik...” (KEK 386). A bűnbánat lényege nem csupán bűneink beismerése, felsorolása, hanem rádöbbenés arra, hogy bűneinkkel elfordultunk, eltávolodtunk Istentől, aki pedig szeret minket. A mai ember egy zavaros értékrendet hordozó közegben él, és ennek következtében gyakran nincs helyes fogalma a bűnről. Éppen ezért a katekétának folyamatosan törekednie kell, hogy segítse a helyes lelkiismeret kialakítását. Egyszerű, szemléletes hasonlatokkal kell a katekézisben kifejtenie, hogy nemcsak a testnek van szüksége ápolásra, hanem a léleknek is. Ennek eszközei a lelkiismeret-vizsgálat, a lelkivezetés és a rendszeres szentgyónás. A bűnbocsánat szentségében ehhez kapunk segítséget az irgalmas Jézustól, aki megbocsátja bűneinket és erőt ad arra, hogy életünket az Ő tanítása szerint alakítsuk.
A katekétának rá kell világítania arra, hogy milyen megrendítően nagy ajándék Istentől bocsánatot nyerni, megtapasztalni a szabadulás és a gyógyulás örömét.
A katekéta szeretettel és hozzáértéssel segítse a rábízottakat, hogy legyenek készek bűneik belátására és őszinte megvallására a napi lelkiismeret-vizsgálatban és a rendszeres szentgyónásban. Segítse őket megtérésük következő lépéseinek felismerésében és megvalósításában. Ennek szükséges feltétele, hogy a lelkipásztorok adjanak lehetőséget a rendszeres gyónásra, és a lelki beszélgetésekre.
5.4. A PLÉBÁNIA KÖZÖSSÉG SZEREPE A SZENTSÉGFELKÉSZÍTÉSBEN
A szentségekre való felkészítés elsődleges helye a plébániai közösség (vö. KÁD 69-70; 257-258; CT 67).
A plébániai közösség úgy tudja segíteni a szentségek vételére készülőket, hogy tanúságtévő módon éli hitének minden területét: a liturgia ünneplését, szentségi életét, egyéni és közösségi imaéletét; a szeretet szolgálatát; és a közösség életébe való felelős bekapcsolódását.
A közösség felelőssége még inkább nyilvánvalóvá válik a beavató szentségek vételére történő közvetlen fölkészítésben.
Nagy segítséget adhatnak a szentségre készülőknek azok a fiatalok és felnőttek, akik maguk is részt vettek az előző években a felkészítési folyamatban, és részesedtek az egyes szentségekben.
A hagyományos keresztszülői és bérmaszülői tisztség sok esetben nem tölti be célját. Ezért szükséges, hogy ezen szolgálat vállalói – mint kezesek – a helyi közösség elkötelezett tagjai közül kerüljenek ki.
A kiemelt feladatok megjelölését a szemléletváltozás szükségessége, az egyházi dokumentumok tanítása, jelen helyzetünk illetve katekézisünk hiányai és feladatai teszik indokolttá.
6.1. AZ IMAÉLETRE NEVELÉS
Isten és ember személyes kapcsolata az Istennel való párbeszédben, az imádságban jut elsődlegesen kifejezésre. Ebből következik, hogy a katekézis kiemelt feladata az imádságra nevelés.
Az imádságra nevelés a kisgyermekkorban kezdődjék. Ne elégedjen meg imaformulák megtanításával, hanem tanítson valóságos párbeszédre, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Neveljen a külső és belső csend értékelésére, az elcsendesülésre mint az Istennel való találkozás alapfeltételére.
Ügyelni kell arra, hogy a saját szavakkal történő imádság is feleljen meg annak az istenképnek, amelyet a katekézis nyújt az Evangéliumok alapján, mely nélkül lehetetlen az imádságra nevelés. Ez az istenkép Isten szeretetreméltóságából, közelségéből és személyes szeretetéből születik, ez biztosítja a bizalommal teli Istenhez fordulást.
Ismerjék meg az egyéni és a közösségi imádkozást, az Egyház hagyományos imamódjait. A katekézis világosan ismertesse és szerettesse meg az ima különböző klasszikus típusait: imádást, dicsőítést, hálaadást, engesztelést, közbenjárást, kérést, és tanítson meg ezek helyes arányának megőrzésére a mindennapi gyakorlatban. A liturgikus imádságok pontos megtanítására is nagy gondot kell fordítani.
Nagyon világosan, egyértelműen kell bemutatni a katekézisben, hogy milyen alapvető különbség van Isten imádása és a szentekhez, elsősorban az Istenszülő Szent Szűzhöz való „imádkozás” – amely valójában könyörgés – között. Ezzel kapcsolatos a szentek helyes tiszteletének bemutatása is.
Fel kell hívni a figyelmet az ima kiüresedésének és gépiessé válásának a veszélyére. A közös imádságot mindig előzze meg megfelelő előkészület és ráhangolódás.
Visszavonulásra és elmélyülésre minden hívőnek szüksége van, hiszen ilyenkor van alkalma életét áttekinteni, magatartását mérlegelni, hitét elmélyíteni illetve új indításokat és látásmódot kapni. Ezt a visszavonulást és elmélyülést szolgálják a különböző típusú lelkigyakorlatok.
A katekétának a katekézisre készülve az imádságra is készülnie kell, nemcsak az óra anyagára. Segítse a katekézisben résztvevőket, hogy az egyéni és az otthoni családi imádság mindennapos gyakorlatában megerősödjenek.
6.2. NEVELÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGI ÉLETRE
Jézus követői kezdettől fogva közösséget alkottak. Ma is mindenki, aki megkeresztelkedik, tagja lesz a keresztény közösségnek, az Egyháznak. Egyházon, közösségen kívüli keresztény nincs. „A katekézis a keresztény embert fölkészíti arra, hogy közösségben éljen, és tevékenyen vegyen részt az Egyház életében és küldetésében” (KÁD 86).
A keresztény nevelés szükségszerűen közösségi nevelés, közösségbe való bevezetés. A közösség legteljesebb formája az egyházmegye, amelynek elsődleges megtapasztalási helye a plébánia közössége.
A katekézis résztvevőinek a keresztény közösség egyre tevékenyebb tagjaivá kell válniuk. Ezért a keresztény nevelő legyen tisztában a közösség és a közösségi élet alapvető fogalmaival, törvényeivel és tennivalóival. Ezekkel kapcsolatban rendelkezzék hiteles egyházi tapasztalattal. A fiatalok hitének fejlődésében alapvető jelentősége van a közösségi foglalkozásoknak, feladatoknak és élményeknek. A katekézis felelősei törekedjenek arra, hogy a csoportokból – lehetőség szerint az iskolai hittanos osztályokból is – közösség alakuljon ki.
6.3. A KERESZTÉNY MORÁLIS KATEKÉZISE
Az emberi élet célja az örök élet, melyre a Mennyei Atya mindenkit meghívott, hogy részesedjen a Szentháromság benső életében. Ez a közösség már a földi életben kezdődik, és az örök élet boldogságában teljesedik ki. Az ember szeretetből engedelmeskedik Isten hívásának és jár azon az úton, amelyen atyai tanácsaival, törvényeivel vezeti, amelyre Jézus tanítja. Isten ajándéka a szabad akarat és a lelkiismeret. Az ember úgy éli meg méltóságát, hogy szabadon cselekszik. Így felelős cselekedeteiért.
A katekézisben nagy hangsúlyt kapnak az Isten gyermekeihez méltó élet szabályai: felelősség az Istennek mint szerető Atyának; a személyi méltóság iránti fogékonyság; a felebaráti szeretet és a társadalmi igazságosság. Így tehát a katekézisbe beletartozik az Egyház morális tanítása, és tisztán megmutatkozik az, hogy van mondanivalója mind a személyes, mind a közéleti kérdések területén.
A morális nevelés Isten akaratának megismerését és megvalósításának módját szolgálja, de ugyanakkor a lelkiismeret állandó formálását jelenti: az erények növekedését, az evangéliumi értékrend kialakítását és az ember személyes hivatásának felismerését is. Bár a katekézis minden formája érinti a morális nevelést, mégis hangsúlyt kap, amikor közvetlenül az erkölcs kérdéseiről, Isten parancsairól, Jézus követéséről, és a vele való közösségről tanít.
A katekézis az ember erkölcsi életét természetfölötti hivatásának fényében mutatja be. A keresztény erkölcsi élet felelőssége abban áll, hogy segítse teljesen kifejlődni azt az új valóságot, amelyet a kegyelem munkál az emberben.
Mindez feltételezi a hűséget Isten parancsolataihoz és a szeretet új parancsához, mellyel Krisztus beteljesítette az előbbieket. Feltételezi továbbá hűségünket az evangéliumi tanácsokhoz, melyeket Jézus kiemelt módon a Hegyi Beszédben adott. A katekézisnek a hűség ezen útját úgy kell bemutatnia, mint egy élő személynek, Jézus Krisztusnak a követését, és a vele való közösségre lépés a lehetőségét.
Ugyanígy kell megvilágítani a többi konkrét erkölcsi szabályt is, melyek az egyházi tekintélytől származnak, vagy az egész közösség erre vonatkozó tapasztalatának következményei, akár az Egyházon, akár a civil társadalmon belül.
Kapjon külön figyelmet a teremtett világ szemlélésére nevelés, ami Isten jóságának fölismerésére vezet, és ezzel együtt a személyes felelősség kialakulását is eredményezi.
6.4. A CSALÁDI ÉLETRE NEVELŐ KATEKÉZIS
A házasságra, a keresztény családi életre való felkészítés természetes része a keresztény nevelésnek. Ezt a felkészítést már a kisgyermekek katekézisénél meg kell kezdeni, bevezetve őket abba, hogyan kell közösségben élni.
Meg kell ismertetni Isten elgondolását a házasságról és a családról, ránevelve őket azokra az erényekre, amelyek a családi élethez szükségesek. Kiemelt jelentőséget kap ez a mai világban, amikor a családok nagyszámú felbomlása, az élettársi kapcsolatok jelzik, hogy mennyire hiányzik az áldozatkész, önzetlen, Jézus példája szerinti szeretet ismerete és megtapasztalása. Nehéz, és ezért megkülönböztetett figyelmet és erőfeszítést kíván a család nélkül, vagy rossz családi légkörben felnövő gyermekekben a helyes családkép kialakítása és annak megszerettetése. Rá kell őket nevelni a személyes kapcsolattartás elemeire, hogy képesek legyenek szeretetük gyakorlati megélésére és kifejezésére.
A családi életre nevelés egyik lényeges eleme a szexuális nevelés és felkészítés arra, hogy a növendékek kellő önfegyelemmel rendelkezve képesek legyenek az önzetlen szeretetre.
6.5. A SZEXUÁLIS NEVELÉS
A katekézis az egész ember nevelését tekinti feladatának, ezért ebből nem maradhat ki a szexuális nevelés sem.
Minden, ami emberi, Istentől kapott ajándék, és a szent életre segíthet. Az emberi test is jó és tiszteletre méltó. A katekézisnek a szexuális nevelésben is feladata, hogy bemutassa az emberi lét értelmét, méltóságát, tiszteletét, szabadságát, és vezessen el ezek megélésére. Ennek a szabadságnak az alapja a szeretet, az Isten tervével való együttműködés, a kellő önfegyelem és önzetlenség kialakítása.
Fontos és kiemelt feladatról van szó. A katekézis során ezen a téren rengeteg hamis, torz elképzelést és félelmet kell feloldani. Mindezt egy olyan közegben, amely tökéletesen ellentétes felfogást sugall. A közszellem romboló hatásai alól a katekézis növendékei sem mindig tudják kivonni magukat.
A katekézis ismertesse fel a tanítványokkal, hogy az Isten tervei szerint megélt szexualitás Isten akaratának megvalósítása. Különösen fontos ez jelen helyzetünkben, amikor a szexualitás az emberek szemében öncélúvá és az önzés eszközévé lett. A mai világ méltóságától megfosztva, eltorzult módon mutatja be a nemek szerepét.
A szexuális nevelés során a nemi szerepek kialakítása mellett hangsúlyozni kell a nemi identitás lelki összetevőit is, és ezek nevelésére nagy gondot kell fordítani.
A katekézisnek meg kell találnia azokat a kifejezéseket, amelyeken keresztül a katekéta tisztelettel, és az életet szolgálva tud tanítani. Támogatni kell ebben a feladatban a szülőket is.
A szexuális felvilágosítás járjon együtt a biológiai ismeretekhez kapcsolódó erkölcsi elvek bemutatásával.
A kateketikai anyagok, kézikönyvek rendelkezzenek világos és helyes biológiai tudással, megfelelő, korrekt és méltó szakkifejezésekkel. A szemléletmódjuk mindig egyezzen meg az Egyház tanításával.
6.6. A HIVATÁSOKRA, ELKÖTELEZETT ÉLETRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
A Mennyei Atya a teremtés által minden embert meghívott örök Országába. Ezt a meghívást tette teljessé a keresztségben, mely szentség által elvezet az istengyermeki életre és Országának építésére az Egyházban. Ezért az Egyház a meghívottak közössége, amelynek tagjai nem szűnnek meg imáikban kérni az „aratás Urát, hogy küldjön Egyházának munkásokat azért, hogy az új evangelizáció sürgető követelményeire fel tudjanak készülni” (VC 64).
Ezért a hivatásokra – különösen a papi hivatásokra – nevelés a katekézis nem elhanyagolható feladata. Hiszen nem pusztán pasztorális feladatok ellátására készít fel embereket, és nem is valamilyen részterület sajátos nehézségeit kívánja ezáltal megoldani, „hanem olyan cselekvés, amely az Egyház lényegéhez kötődik, és ezért átjárja a helyi egyház egész pasztorációját” (IVT 25 a).
Az ember úgy jut el a boldogságra, ha Istentől kapott személyes hivatását felismeri, és azt a közösség szolgálatában megvalósítja.
Isten életszentségre hív meg mindenkit, amely minden élethivatásban megvalósítható. A keresztény életszentség Krisztus követése a szeretetben. A katekézis feladata, hogy a tanítványokat nevelje rá állapotbeli kötelességeik teljesítésére, hogy így felkészítse őket élethivatásuk felismerésére, annak szabad elfogadására és betöltésére. Ebben leghatékonyabban a hívők közössége adhat segítséget saját életpéldájával (vö. IVT 25 b).
Amint Jézus apostolait kiválasztotta, meghívta és tanította, hogy Országának építésében különleges feladatot lássanak el, úgy ma is kiválaszt, meghív férfiakat és nőket, hogy mint papok vagy szerzetesek, Országának sajátosan elkötelezett építői legyenek.
6.7. A KERESZTÉNY TANÚSÁGTÉTELRE ÉS A KÖZÉLETI FELELŐSSÉGRE NEVELŐ KATEKÉZIS
A katekézisnek az embert egész életében végig kell kísérnie. Az ifjúsági katekézis az általános iskola elvégzésétől, illetve a bérmálástól az életre szóló döntés tényleges meghozataláig, a keresztény nagykorúságig vezeti el a fiatalt, amikor stabillá válnak életkörülményei, és kialakul saját élethivatása, egzisztenciája: családja, lakása és munkahelye.
Felnőtt keresztény az, aki tudatosan hisz Jézus Krisztusban: van kialakult hívő világnézete, felelni tud a hittel kapcsolatos kérdésekre; aki folyamatosan törekszik arra, hogy életében megvalósítsa Jézus tanítását; szilárd erkölcsi elvei vannak; aki részt vesz a keresztény közösség életében, felelősséggel vállalja a rábízott feladatokat.
A lélektani és szociológiai szempontból felnőtt emberek hitük szempontjából nem egyformán érett keresztények. Vannak, akik jól megalapozott hívő világnézettel rendelkeznek és vannak, akiknek hitét gyakorlati életük és gondolkodásmódjuk alapozza meg anélkül, hogy kritikusan felülvizsgálták volna hitük alapjait. Vannak, akiknek hitbeli problémáik nincsenek, vagy nem vesznek róluk tudomást, mások különböző kétségekkel küzdenek. Igen sok felnőtt keresztény katekézise a bérmálás után nem folytatódott. Ezeknek a felnőtteknek valamiképp pótolni kell elmaradt katekézisüket, amely a keresztény tanúságtételre és a közéleti felelősségvállalásra nevel.
A béke, a szabadság, a társadalmi igazságosság, a kulturális és politikai elkötelezettség és a nemzetközi együttműködés témái is helyet kell, hogy kapjanak a katekézisben. Ez az Evangéliumhoz való hűség átfogó feladatának része. Az Egyház küldetése ugyanis minden néphez szól, így feladata az is, hogy tisztítsa, nemesítse és tökéletesítse a népek szellemi örökségét, szolgálja a világ fejlődését.
6.7.1. Az események és jelenségek keresztény értelmezésére nevelés
A katekézisnek – bármelyik csoportra vagy korosztályra gondolunk – figyelnie kell azt a környezetet, amelyben a mai keresztények élnek. A hírközlő eszközök hatása alól aligha vonhatja ki magát bárki. Nem is ez a cél, hanem az, hogy segítsük az embereket az események és a jelenségek keresztény értelmezésében, hogy kritikával tudják fogadni mindazt, amit a hírközlő eszközökben nekik nyújtanak. Ez az egyes konkrét téveszmék tisztázásán kívül megkívánja a tudatos közvélemény-formálást, vagyis azt, hogy a keresztények tudatosan alakítsák környezetük közvéleményét.
A katekézis célja, hogy segítse a felnőttek önnevelését, hogy minél jobban elmélyedjenek Jézus ismeretében, szeretetében, és hogy ennek gyümölcseként minél hatékonyabban betöltsék a rájuk váró apostoli feladatokat. Nemcsak tanúságtevő keresztény életük által, hanem a plébánián vállalt közösségi és egyéni megbízatások teljesítésével is.
Az általános teológiai felnőttképzéseken kívül feltétlenül szükséges a keresztény közéleti, társadalmi és gazdasági ismeretek kiegészítése, hogy képesek legyenek az események és jelenségek keresztény értelmezésére.
A felnőtt katekézisnek egyik állandó feladata, hogy segítse a hívőket, hogy hitükről és reménységükről úgy beszéljenek, hogy az mind a fiatalok, mind a nem hívők számára érthető, elfogadható legyen. A felnőttekkel foglakozó katekézisnek feladata pótolni az alapvető hit- és erkölcsi ismeretek esetleges hiányát, segítve a felnőtt keresztény világnézetének elmélyülését, továbbfejlődését.
6.7.2. A közéleti kérdésekben történő állásfoglalásra és aktív közvélemény-formálásra való nevelés
A társadalmi kérdésekben aktív keresztény szerepvállalásra van szükség. Az emberi közösségekben senki sem élhet a másik illetve a többiek nélkül. Ez az egyén számára nagy segítség, de ugyanakkor feladat és gyakran teher is, amelyet azonban mindenkinek vállalnia kell.
A közéletben való részvétel nemcsak alapvető emberi jog, hanem lelkiismereti kötelesség is. A keresztény ember számára nem lehet közömbös, hogy az evangéliumi értékek érvényesülnek-e a közéletben, és ezeket az értékeket ki képviseli a különféle nyilvános fórumokon.
Ugyanígy a közgazdasági kérdésekben is érvényesíteni kell Isten törvényeit, a szeretet parancsát. A szolidaritás minden keresztény ember lelkiismereti kötelessége.
A kisebb-nagyobb emberi közösség javát szolgálja az egyházi közösség azzal is, hogy a közfelfogást igyekszik jótékonyan befolyásolni mind élete példájával, mind a hírközlő eszközök felhasználásával. Az igaz értékek mellett való kiállás egyrészt tanúságtétel a legfőbb Jó és minden jónak Forrása mellett, másrészt olyan szolgálat, amelyre a keresztényeknek életre szólóan vállalkozniuk kell.
Nem elhanyagolható feladata a plébániai közösségnek, hogy tudatosan segítse azon tagjait, akik az emberek ügyét szolgálva közéleti, politikai vagy közgazdasági feladatra vállalkoznak.
Mindezen célok megvalósulása érdekében minden korosztály katekézisének nevelnie kell erre.
6.7.3. Politikai szerepvállalásra nevelés
A katekézisben – gyermekkortól kezdve – úgy kell tanítani, hogy tartsák természetesnek, hogy a felnőtteknek családjukon kívül a társadalomban is kötelezettségeik vannak: keresztény módon részt kell venniük a közéletben.
A közéletben való részvétel kötelessége – demokratikus államberendezkedést feltételezve – egyesek számára azt jelenti, hogy hívő társai megbízásából vállalja a közéleti szereplést. Ha valakit alkalmasnak tartanak és megbíznak ezzel a feladattal, lelkiismereti kötelessége elfogadni azt.
Tény, hogy a politika sokszor nem evangéliumi elvek alapján működik. Éppen azért kell a jól felkészült hívő embernek is vállalnia a részvételt, hogy a közéletben is érvényre juttassák Isten elgondolását az ember és a társadalom életéről.
6.7.4. A teremtett világ védelmére nevelés
A katekézis során ne környezetvédelemről, hanem a teremtett világ védelméről beszéljünk. Ez adja a hitbeli alapot a kérdéses feladathoz: az embernek meg kell becsülnie Isten ajándékát és megtanulnia, hogy felelős is érte. Az ember nem zsarnoki hatalmat kapott, hanem a felelős gondviselő feladatát, hogy építse, szépítse és óvja a világot. Ebben áll a keresztény szemléletű természetvédelem.
Másrészt be kell mutatni Isten gondviselő szeretetét, amellyel odafigyel minden teremtményére (vö. Lk 12,6). A katekézis feladata ennek a szemléletnek és magatartásnak a kialakítása is.
6.8. ÖKUMENIKUS NEVELÉS ÉS A NEM KERESZTÉNY VALLÁSOK
A keresztények egysége Jézus akarata. Az Evangélium hirdetésének hatékonysága minden kereszténytől megköveteli, hogy fáradozzon a keresztények egységének megvalósulásáért. Ennek az ökumenikus szellemnek érvényesülnie kell az egész katekézisben, de különösképpen az egyháztörténelem oktatásában. A katekézis, a más vallások értékeire történő rámutatással együtt, az Egyház értékeit egyértelműen mutassa be. Mindvégig keresve azt, ami összeköt, ugyanakkor tiszteletben tartva az egy-egy közösség által megjelenített értékeket. A katekéta neveljen a békére, az egységre és az egymás elfogadására, ami segít megelőzni a vallási közömbösséget. A katekézissel is elő kell segíteni a párbeszédkészség kialakulását.
A katekézisnek feladata az is, hogy a nem keresztény vallásúak is találkozhassanak Jézus üdvözítő szeretetével.
6.9. NEMZETISÉGIEK KATEKÉZISE
Minden ember számára meghatározó sorskérdés, hogy milyen családba születik. Nemcsak a gazdasági jólét és a társadalomban elfoglalt hely határozza meg a család és a benne születettek életét, hanem a kultúra, a nyelv, amelyet beszélnek és a nemzetiség, amelyhez tartozónak vallják magukat.
A kisebbségben élő nemzetiségekhez tartozó emberek élete nemcsak nyelvükben más, mint a körülöttük többségben élő embereké, hanem kultúrájukban és hagyományaikban is. Azzal együtt azonosulni tudnak azzal az országgal, amelyikben élnek illetve annak lakóival, szokásával és kultúrájával. Valójában kettős kultúrkört képviselnek, nagyon jól ötvözve és egyeztetve a bennük található értékeket.
Ezért, akár katekézisről, liturgiáról vagy valláskultúráról van szó, figyelembe kell venni az országban élő nemzetiségiek lelki sajátosságait és igényeit.
Mindenképpen kiemelt módon kell tekinteni a cigányság katekézisének feladataira. Gyakran egymás kölcsönös nem ismeréséből fakad az előítélet, az elszigetelődés és a kirekesztés. A katekézis központi feladata ennek a helyzetnek a figyelembevételével az Evangéliumból származó remény és szeretet hirdetése.
A nemzetiségiek katekézise a következő konkrét feladatokat rója a helyi egyházra, vezetőire és katekétáira:
– a nemzetiségi katekézist lehetőleg olyan katekéta végezze, aki az adott nemzetiséghez tartozik, vagy aki ismeri annak nyelvét és kultúráját;
– amennyiben ez az első feltétel megoldhatatlan, akkor olyan egyént kell megbízni ezzel a feladattal, aki ezt örömmel és készséggel vállalja. A kényszeredett magatartás csak rombol;
– a nemzetiségi nyelven való katekézist ott kell szorgalmazni, ahol ezt igénylik és természetesen meg is értik;
– ahol a nemzetiségi nyelven való katekézis nem valósulhat meg, ott is tanulják meg a legfontosabb imákat és vallási fogalmakat a saját anyanyelvükön;
– különösen oda kell figyelni a nemzetiségi nyelven történő liturgiára, és buzdítani kell a katekézis résztvevőit, hogy abban aktívan vegyenek részt;
– fontos része a nemzeti kultúrának az ének. Az anyanyelvükön kell megtanítani azokat a vallásos énekeket, amelyeket a liturgiában vagy azon kívül használnak;
– a nemzetiségi hagyományokat tanulmányozva a katekéta szívesen tanítsa a katekézis résztvevőit azokra a népi szokásokra, misztériumjátékokra, amelyek kifejezik a népükhöz való tartozásukat;
– amennyire lehetséges, a katekéta teremtsen kapcsolatot a rábízottak anyaországával, illetve egyházával. Ez a kapcsolat sok lehetőséget és segítséget kínál, pl. táborozások, nyelvkurzusok, énekes- és imakönyvek, hittankönyvek, lelki irodalom biztosítása, stb;
– a katekézis résztvevőinek segíteni kell, hogy nemzetiségi hovatartozásuk miatt az országban ne érezzék magukat hátrányos helyzetben;
– a katekézisben jusson kifejezésre az Egyház egyetemessége, vagyis az, hogy az Anyaszentegyház minden népet ugyanazzal a szeretettel vezet az örök üdvösség felé.
Az Egyház azt akarja, hogy a Szentírásnak kiemelkedő helye legyen az igeszolgálat minden területén (vö. KÁD 127). Ezért a katekézisnek „hiteles bevezetésnek kell lennie a »lectio divina«-ba, azaz a Szentírásnak az Egyházban lakó Lélek szerinti olvasásába” (NPD 9c).
7.1. ISTEN SZAVÁNAK JELENTŐSÉGE A KATEKÉZISBEN
A Szentírás a katekézisnek nem „eszköze”, hanem forrása, amely mint Isten szava, a benne rejlő teremtő isteni erő következtében közvetlenül hatással van a befogadó személyre: alakítja, formálja és újjáteremti őt.
Ezért a Szentírásban szereplő eseményeket nem szabad csupán illusztrációnak vagy példázatnak tekinteni, mintha azok egyszerűen csak emberi történetek volnának. Üdvtörténeti jelentésüket kell keresni, hangsúlyozva, hogy azokban Isten önmagát és az emberek iránti szeretetét nyilatkoztatja ki, miközben bensőleg alakítja át a szavát befogadó embert. A katekézis a Szentírásból – különösen az Evangéliumokból – azokat a személyeket, eseményeket, szimbólumokat illetve témákat részesíti előnyben, amelyekben Krisztus személye a leginkább kiemelkedik. Ugyanis az O személyében válik érthetővé mindaz, amit az Atya mondott, és az emberért tett.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a Szentírást a katekézis során is az imádság légkörében közelítsük meg, hogy az Isten és ember közötti beszélgetés a Szentlélek fényében és kegyelmében folyjék (vö. DV 12; 25; 21).
7.2. A SZENTÍRÁS OLVASÁSÁRA NEVELÉS
A katekézisnek a Szentírás olvasásával kapcsolatban mindig az a célja – ami az Egyházé –, hogy az olvasó magáévá tegye Isten Igéjét és engedje át neki élete irányítását. Arra nevel, hogy Isten Igéje a hívő mindennapi táplálékává váljék (vö. Jn 4,34 ) azáltal, hogy mindennap hallgatja Isten Igéjét, követi az Egyház liturgiájának szentírási szövegeit. Kiemelt módon feladata ez a katekézisnek a vasárnapi Evangéliumok és a szent idők szentírási részeivel kapcsolatban. A Szentírás megismertetése segít, hogy az emberek tudatosan vehessenek részt a liturgián, meg tudják érteni az olvasmányok és a szentségi szertartás bibliai témáit és nyelvezetét.
A katekézisnek fontos feladata, hogy megtanítsa a növendékeket a Szentírás használatára (vö. KÁD 128). Ezért a katekéta segítse a résztvevőket, hogy mindenkinek legyen saját Szentírása, hogy azt rendszeresen tudják olvasni. Segíteni kell a katekézis növendékeiben a helyes szemlélet kialakítását, hogy az Egyház lelkületével és értelmezésével olvassák a Szentírás szavait. A katekézisnek arra kell bátorítania az embereket, hogy a Bibliát imáik forrásaként használják.
Törekedni kell arra, hogy a Biblia szövegei gyakran kerüljenek a katekézis során alkalmazott példákba, hogy a katekézis valóban az Örömhírből táplálkozzék.
7.3. A SZENTÍRÁS ALKALMAZÁSA, ÉS AZ ALKALMAZÁS MÓDSZEREI
A Szentírás üzenetének helyes megértéséhez ismerni kell azokat a különböző formákat, melyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta önmagát.
Abban az esetben lehet biztos az értelmezés, ha szem előtt tartja az egész Írás egységét, és visszanyúl az Egyház hitéhez, illetve emlékezetéhez, melyet a Szenthagyomány és a Tanítóhivatal eleven tanítása tolmácsol.
7.3.1. Szentírástudomány és a katekézis
A Szentírás tanítását és szimbólumait az Egyház által elfogadott egzegézis tiszteletben tartásával kell alkalmazni. Ugyanez érvényes az irodalmi műfajokra is.
Szükséges, hogy a Szentírás tanítása alapvetően tudományos megközelítéssel történjék, de az nem szűkülhet le csupán a tudományos kutatás módszereinek, illetve ezek eredményeinek ismertetésére. A katekézisnek ez nem feladata. Ezért a Szentírás tanításának értelmezésekor a szövegek magyarázatánál kerülni kell, hogy a biblikus kutatások és vélemények meg nem erősített eredményeit az Egyház biztos tanításával azonos súllyal mutassa be.
7.3.2. A Szentírás alkalmazásának alapvető kateketikai-pedagógiai-módszertani szabályai
7.3.2.1. A Szentírás alkalmazásának célja és feladatai
– A katekézis során törekedni kell annak az igénynek a kialakítására, hogy az egyén állandó kapcsolatban kívánjon lenni a Bibliában az önmagát feltáró, szerető Istennel.
– A Szentírás alkalmazásának legkiemelkedőbb feladata közvetlen és háttértapasztalatként is a názáreti Jézus Krisztus személyének hiteles bemutatása, akiben az Írások értelmüket elnyerték és beteljesedtek. Ugyanakkor fontos Jézus Krisztus személyét mint a tökéletes embert bemutatni.
– Jézus tanítása, csodái, példabeszédei kapjanak kiemelt helyet a Szentírás alkalmazásában.
– Külön jelentősége van a bibliai személyek példaképként történő bemutatásának, kiemelve Istennel való kapcsolatuk személyességét és esetleges küzdelmeiket. Ez segítheti a hívőt – felnőttet, fiatalt – a helyes értékrend kialakításában és életébe történő beépítésében.
– A katekézis alapvető feladata a bibliai események, történetek és személyek pontos, tényszerű megismertetése.
– A katekézisnek sajátos feladata a vasárnapi és a liturgikus időszakok olvasmányaira történő fölkészítés.
7.3.2.2. A Szentírás alkalmazása és a módszerek
– Alapvető elv: a Szentírás Isten teremtő erejét hordozza. Közvetlenül az ember szívében hozza létre mindazt, amit tartalmaz. Ezért minden módszer közbeiktatása nélkül is képes megtérést eredményezni.
– Megfelelő módszerek változatos alkalmazásával segíteni kell a katekézis résztvevőit, hogy képesek és hajlandók legyenek a Szentírás közösségi olvasására.
– A Szentírás tanításának átadásában olyan módszerek alkalmazására kell törekedni, amelyek használatára a katekézis résztvevője a későbbiekben egyedül is képes.
– A folyamatos katekézis során gondot kell fordítani a bibliai szimbólumok és jelképek megfelelő ismereti és egzisztenciális tapasztalati szinten lévő magyarázatára, amit antropológiai és szentségi jelentésük magyarázatával is ki kell egészíteni.
– A szentírási szövegek tanításánál és magyarázatánál fokozottan szem előtt kell tartani a megfelelő pedagógiai elvek következetes alkalmazását, mint például: egyszerűség, közérthetőség, fokozatosság, élethelyzethez való alkalmazás stb.
– A Szentírás tanításakor is figyelembe kell venni a katekézis résztvevőjének életkori sajátosságait, tapasztalati hátterét.
– Törekedni kell arra, hogy a válasz, amit az ember egy bizonyos életkorban és élethelyzetben feltett kérdésére kapott, bővíthető és mélyíthető legyen.
– A bibliai történetek bemutatásánál figyelembe kell venni a növendékek történelemszemléletének fejlettségét.
– A katekézis során mindenképpen kerülni kell az Ószövetségi Szentírás egyes részleteinek nem megfelelően előkészített, és az életkornak nem megfelelő bemutatását.
– Kerülni kell a szentírási történetek pusztán erkölcsi célzatú magyarázatát, vagy azok fegyelmezési eszközként történő alkalmazását.
– Óvakodni kell a Szentírás használatakor alkalmazott módszerek túlértékelésétől. Bármilyen alkalmazott módszer legfőbb célja Isten szava erejének a szolgálata.
„Méltán foghatjuk fel a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik, és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, Jézus Krisztus misztikus teste pedig, vagyis a Fő és a tagok együtt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be.
Így minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és Teste, az Egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az Egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben” (SC 7).
A liturgia Krisztus misztériumát ünnepli, ami valósággá válik az Egyházban az O szentségi jelenléte és hatékony cselekvése által, és így megszentelődünk. Ezért a liturgia teljes egészében cselekvő katekézis (vö. SC 21; 24; 33; 35).
„A hit természete szerint igényli, hogy megismerjék, ünnepeljék, éljék és imádkozzák. A katekézis mindezeket szolgálja. A hit azonban a keresztény közösségben él, és a misszióban hirdetik: megosztott és hirdetett hit. A katekézisnek ezeket a területeket is támogatnia kell” (KÁD 84).
8.1. A KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA
Az ősegyház gyakorlatában a liturgia és a katekézis kapcsolata a keresztény beavatásban és az Eukarisztia ünneplésében mutatkozik meg a legszembetűnőbb módon. Jézus Krisztus szabadító Evangéliumának hirdetése vezette be a Krisztus mellett döntő megtérőt az Istent dicsérő Egyház liturgikus közösségébe. Istennek a liturgiában elhangzó Szava – éppen azáltal, hogy ami elhangzott, az meg is valósult – adta meg a küldetés erejét a közösség minden tagjának Krisztus Evangéliumának hirdetésére, a tanúságtételre.
A liturgia kimeríthetetlen forrás a katekézis számára. E forrásból merítve a katekézisnek módja nyílik arra, hogy a tanítás gazdagságában mutassa be Isten teremtő és üdvözítő művét: a megtestesült Istenfiát, Jézus Krisztust, akiben Isten kinyilvánítja jelenlétét, irgalmát és szeretetét.
A liturgia lehetővé teszi, hogy egységben tekintsük át az üdvtörténet valamennyi misztériumát, köztük a legjelentősebbet, Urunk húsvéti misztériumát.
Erre a liturgia teljes jelrendszere biztos alapot nyújt. Ennek bemutatása és magyarázata a katekézis feladata. Mindez a legtökéletesebben akkor valósul meg, ha a katekézis a maga sajátos eszközeivel készít fel a helyes ünneplésre és részvételre.
A liturgia és a katekézis lényegi kapcsolata azonban mégsem jelenti azt, hogy a liturgia lenne az egyetlen és kizárólagos hely, ahol a katekézis történhet.
Az üdvösség története szempontjából kiemelkedő jelentősége van a liturgikus év bemutatásának és megünneplésének, hiszen ez nem más, mint az üdvösség művének folyamatos és fokozatosan emelkedő ünneplése. Az ünnepek egy-egy meghatározó üdvtörténeti eseményt, igazságot állítanak elénk. Az ünneplés által a liturgia végigvezet hitünk eseményein – amelyek jelenvalóvá lesznek számunkra –, és így megszentelődünk.
A katekézis nem hagyhatja figyelmen kívül a liturgikus év másik vonalát sem: a Boldogságos Szűz és a szentek ünneplését. Ugyanis rajtuk keresztül is megnyilvánul a kegyelem csodája. Míg a Boldogságos Szűz már Jézus születése előtt részesült kegyelmi kiváltságokban, a szentek „Krisztust öltötték magukra”, megvalósítva az életszentség sokféle formáját. Ezért példaként állnak előttünk, közbenjárásukat kérjük, és ünneplésük által megcsodáljuk őket.
Az ünnepek azért is kiváló lehetőségei a katekézisnek, mert ezeken az alkalmakon sok olyan hívő is részt vesz, akiket más módon nem tudunk katekézisre összegyűjteni. Ezért kell felhasználni minden lehetőséget arra, hogy a liturgia és a liturgikus ünneplésre felkészítő katekézis az ünnepek gazdag mondanivalóját minél teljesebben és vonzóbban közvetítse a résztvevők felé.
8.2. A LITURGIA, ÉS AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖSSÉG
A liturgikus ünneplés mindig közösségi ünneplés, hiszen a liturgiában az Egyház mint közösség ünnepli hitét. Kiemelkedő az ünneplő közösség jelentősége vasárnap, amikor Urunk húsvéti misztériumát ünnepli. Az a közösség ünnepel, amely közösség tagjai életükkel tesznek tanúságot a föltámadás erejéről, krisztusi szeretettel szolgálják egymást és a világot.
Ezért a katekézisnek feladata, hogy különböző formái által segítse és készítse elő a tagokat, hogy a közösség ünneplő részvétele tudatos, tevékeny és gyümölcsöző legyen (vö. SC 11), mert Isten a megváltás művében munkatársaivá hívja meg az embereket.
8.3. A LITURGIÁRA NEVELÉS
„Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben” (SC 7). Tudatosítani kell, hogy a liturgia, Isten népének kétirányú papi tevékenysége: imádó és megszentelő. Vagyis Istenre és az emberre egyaránt irányul.
A liturgikus ünneplés az Egyház közösségében történik, és egyben ide vezet be. Mivel a liturgikus cselekmények egész életünket végigkísérik, ezért a liturgiára nevelés az egész emberi életen át tartó folyamat.
A liturgiára nevelés a felnőtt megtérőkre és a folyamatos katekézisben résztvevőkre is irányul.
8.3.1. A liturgikus nevelés és a keresztény beavatás
A liturgiára nevelésnek szoros kapcsolata van a keresztény beavatással. A katekézis vezet be a liturgiába, a liturgia vezet be a keresztény élet teljességébe. A kettőnek ezt a kapcsolatát jelen kateketikai gyakorlatunkban kiemelt módon hangsúlyozni kell, mind a katekumenek, mind pedig a már beavatottak katekézise során.
A katekézis a megtérés útján elinduló katekumentől például nem várhatja el túl hamar, hogy a szentmisét értékelje, és azon részt vegyen. Az erre történő felkészítés a beavatási folyamat egyik feladata.
A liturgiára nevelésben gondolni kell azokra az emberekre is – és nem kevesen vannak a keresztény közösségekben –, akik vallási ismeretek – megfelelő katekézis – nélkül vesznek részt a vasárnapi eucharisztikus ünneplésben. Ezért a katekézis, illetve a liturgiában elhangzó tanítás irányuljon magának a liturgiának a megismertetésére és magyarázatára is.
Korunk vallási jelenségeiben egyre gyakrabban tűnnek fel szinkretista és ezoterikus irányzatok. Ezért is legyen a katekézis újra misztagógikus, azaz a misztériumban elmélyítő, hogy ne a hamis misztikákban keressék az emberek ilyen természetű igényeik kielégítését.
8.3.2. Liturgikus nevelés a folyamatos katekézisben
A liturgikus nevelés során több oldalról kell bemutatni a liturgia, a hit és az élet kapcsolatát. Csak a megélt hitet: a döntéseket, a szolgálatot, az esetleges szenvedéseket lehet ünnepelni, és a liturgikus ünneplésben megtisztult és megerősödött hittel lehet tanúságtévő módon élni. Így a liturgia a mindennap megélt hit megünneplése.
A híveket imádságra és hálaadásra kell nevelni: „... a katekézisnek azon túlmenően, hogy elősegíti a liturgia és a szentségek megismerését, Jézus Krisztus tanítványait nevelnie kell »az imádságra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalomteljes kérésre, a közösségi érzékre, a szimbolikus nyelvre« (ÁKD 25), mert minderre szükség van az igazi liturgikus élethez” (KÁD 85).
A katekézisben arra kell nevelni a növendékeket, hogy tanulják meg kifejezni, megünnepelni egyéni, megtapasztalt hitüket az Egyház közösségének liturgikus ünneplésében.
Az ember életében döntő jelentőségűek a családi otthonban, gyermekként szerzett élmények és benyomások. A liturgiára is a szülők nevelnek először. A liturgikus nevelésben nagyon fontos, hogy már a gyermekekben felfedeztessük az Istentől való személyes érintettséget. A kisgyermekkor tapasztalatai és a hozzájuk fűzött magyarázatok ismertetik meg a legfontosabb alapokat, mint például az ünnepek tartalmát, az imádság élményét és gyakorlatát, a szimbólumok jelentését.
Az iskoláskor jelenti a liturgiával való találkozás sokféleségét, és az abban való tevékeny részvételt. A ministrálás, a szkólában való részvétel és a liturgikus szolgálatok jelentik az elméleti tanítás gyakorlati megvalósítását. A liturgiára nevelés a liturgia megkedveltetésén át vezessen el annak megismertetésére. Fokozatosan kell bevezetni a gyermekeket a liturgiába. Meg kell ismertetni velük a templomot, a liturgia egyes elemeit, a legfontosabb szimbólumokat. Nagyon fontos, hogy értsék és egyre inkább sajátjuknak érezzék a liturgia nyelvezetét, helyét, eseményeit és közösségét.
A katekézisnek legyen gondja a szülők megfelelő liturgikus katekézisére is, hogy ők maguk egyre mélyebben értsék az Egyház liturgiáját, és egyre hatékonyabban tudják gyermekeiket bevezetni a liturgiába.
A serdülőkor küzdelmei közepette a közösséghez való tartozás – és ezalatt kell érteni a liturgikus közösséget is – támaszt és biztonságot ad. Ezért a liturgikus nevelés is irányuljon a közösségért való tudatos felelősségvállalásra.
Az emberi élet későbbi szakaszaiban inkább alkalmi és szentségi liturgikus nevelés történik. Ilyenkor arra kell törekedni, hogy a hívő az életkorának megfelelő tárgyi tudással és személyes tapasztalattal rendelkezzék. Folyamatosan törekedni kell a tevékeny részvételre történő nevelésre.
Az Egyház megszentelt imahagyományát megismertetve, a mai ember számára kifejezőbb közösségi imaformákat is alkalmazni kell. Ezeken az imaalkalmakon a Szentírás mindenképpen kapjon nagyobb hangsúlyt.
A katekézis során el kell kerülni azokat a kifejezéseket, amelyek a liturgia helytelen értékelését sugallhatják. Helyettük olyan kifejezéseket alkalmazzunk, amelyek megfelelnek a „liturgia” szó tartalmának, ami valójában „együtt cselekvést” jelent.
„Az Anyaszentegyház minden törvényesen elismert rítust egyenjogúnak tart és egyenlő tiszteletben részesít” (SC 4). A katekézis ismertesse meg a növendékkel saját rítusát, nevelje ennek szeretetére, és nyújtson segítséget a bekapcsolódáshoz. Még inkább feladata ez a katekézisnek abban az esetben, amikor egy csoporton belül a résztvevők több rítust képviselnek. Ugyanígy fontos megismertetni a növendékekkel – legalább átfogó formában – a hazánkban található más rítusú liturgiákat is, hogy ezáltal is egyetemesebbé, katolikusabbá váljék gondolkodásmódjuk.
A liturgikus cselekmények cselekvő hitvallásnak felelnek meg. De arra is rá kell vezetni a katekézis résztvevőit, hogy „...a szent liturgiában nem merül ki teljesen az Egyház tevékenysége” (SC 9), amit az Egyház többi megnyilvánulási formája is teljessé tesz.
8.4. A SZENTSÉGEK
A katekézis természete szerint kapcsolódik a liturgikus cselekményekhez és a szentségekhez. A szentségekben, és elsősorban az Eukarisztiában a hívő közösségre lép Krisztussal és az Ő Egyházával (vö. KEK 1074). Minden szentség liturgiájában az Egyház közössége vallja meg hitét és ünnepli azt.
A szentségfelkészítő katekézis során fontos kiemelni a közösség aktív jelenlétét, mint ahogy magában a szentség liturgiájában is. A katekézisnek a híveket és magát a keresztény közösséget erre tudatosan fel kell készíteni. Ugyanis a szentségeknek egyént és közösséget építő hatása van. Míg a szentségben részesülő a szentség ajándékában személyesen ismerheti fel az Üdvözítő Isten szeretetét, addig a keresztény közösség a segítő készület és az ünneplés által újból megtapasztalhatja istengyermeki szabadságát és keresztény méltóságát.
8.5. A SZENTELMÉNYEK
A szentelmények azok az ajándékok, amelyeket az Anyaszentegyház ad a híveknek. A szentelmények értékei nem múlják felül a szentségekéit, hanem „előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatóerejének befogadására; egyúttal megszentelik az élet különféle megnyilvánulásait” (KEK 1667).
„A katekézisnek számot kell vetnie a hívek áhítatának és a népi vallásosságnak különféle formáival” (KEK 1674). Nem feledkezve meg arról, hogy a hívő magatartás megerősítése és a kegyelmek befogadása a cél, nem pedig magának a szentelményeknek a használata.
A katekézis során ügyelni kell arra, hogy a szentelményekhez még véletlenül se kapcsolódhassék babonás szemlélet vagy elem, amit az Istennel való személyes kapcsolat kihangsúlyozásával lehet elkerülni.
A katekézis során segíteni kell a résztvevőket a szentelmények helyes értékelésére és használatára. A katekézisnek legyen gondja a szentelmények fajtáinak bemutatására.
8.6. LITURGIKUS ÉNEK – ZENEI NEVELÉS
A katekézis fontos feladata a liturgiára való felkészítés. Mivel a liturgikus cselekményeknek szükséges és a teljességhez tartozó része a szent zene (vö. SC 112), ezért a katekézis során nagy figyelmet kell fordítani a liturgikus nevelés részeként a megfelelő ének-zenei nevelésre is.
A liturgikus ének-zenei nevelésnek mindig figyelembe kell vennie az Egyház pontosan meghatározott elveken alapuló értékrendjét, különös tekintettel az egyetemes Egyház zenei kincsére. Nem hagyható figyelmen kívül azonban a nemzeti hagyomány sem, mint ahogyan a mai hívő ember hitét közvetlenebbül megfogalmazó és kifejező értékes liturgikus zenei anyagok sem. A liturgikus ének-zenei nevelésben ugyanilyen hangsúlyt kell kapnia a missziós szemléletnek és az inkulturáció gondolatának is. Emellett figyelmet kell fordítani arra is, hogy egy-egy énekanyag milyen istenképet hordoz, és ad át a liturgia résztvevőinek. Alapvető rendező elv az, hogy ezek az „eszközök” valójában az ember szívének Istenhez emelését vannak hivatva segíteni és szolgálni.
A katekéták és a felelős zenei vezetők közös feladata a helyes értékrend szerinti válogatás, a betanítás és a liturgia méltó szolgálata. Ezért a katekézisnek legyen szerves része a liturgikus ének-zenei nevelés és foglalkozás.
Ugyanakkor ki kell alakítani a katekézis növendékeiben a mások által értékesnek tartott zenei anyag tiszteletben tartását is. Saját önazonosságuk és értékeik megőrzése mellett mindenképpen nevelni kell őket az Egyház sokszínűségének megélésére.
8.7. LITURGIKUS SZIMBÓLUMOK ÉS JELEK KATEKÉZISE
Mindennapi életünk is tele van szimbólumokkal. Istent magát és az Ő világát végképp nem tudjuk másképpen leírni, csak jelekkel és szimbólumokkal. Ezért elengedhetetlenül fontos a bibliai és liturgikus kifejezések, képek és gondolkodásmód fokozatos és hozzáértő bemutatása és megismertetése.
A mai ember gondolkodás- és kifejezésmódja néhány évtized alatt többet változott, mint azelőtt évszázadok alatt. Ezért nem feltételezhetjük, hogy mindenki számára egyértelműek a liturgiában használatos kifejezések, jelek és szimbólumok. Új kifejezések, képek és hasonlatok születtek és váltak általánossá, ugyanazok a szavak nem ugyanazt jelentik a gyermekek, a fiatalok és a különböző korú felnőttek számára, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt.
A liturgikus jelek és szimbólumok katekézisére a korábbi gyakorlat kevesebb figyelmet fordított, ugyanis a spontán társadalmi iniciáció következtében ezeket a katekézis növendékei jól ismerték és értették. Ennek a spontán bevezetési folyamatnak a hiánya miatt szükséges figyelmet fordítani a liturgikus jelek és szimbólumok katekézisére. Ugyanis a liturgia szimbólumai nem akkor válnak valaki számára személyessé, ha ismeri, érti azok jelentését, hanem akkor, amikor ez az ő Istennel való kapcsolatát fejezi ki. A katekézis számára éppen az jelenti a nehézséget, hogy a liturgia szimbólumaihoz fűződő élményszerű tapasztalat hiányában a liturgia szimbólumai csupán üres jelekké válnak. Így nem képesek az egyén személyes hitének kifejezésére, de formálására sem.
Az Egyház hitének liturgikus megünneplése nélkül nem lehet növekedni a hitben, és nem lehet felismerni az élet igazi jelentését sem. A liturgia ugyanis a megváltás valóságát jeleníti meg egy meghatározott, ugyanakkor szimbolikus nyelvezet által. A liturgikus nevelés ezért ismertesse meg a liturgikus jeleket és szimbólumokat, a szimbolikus nyelvezetet, a hála és a kiengesztelődés gesztusait. Ugyanígy nyújtson segítséget az ezekkel kapcsolatos tapasztalatok kialakításához, kiemelve azok hétköznapi jelentését és antropológiai alapjait is. Ne csupán természetes szimbolikájukra, hanem inkább azon jelentésükre helyezze a hangsúlyt, amelyre azok az Ó- és Újszövetség eseményei kapcsán szert tettek. Így a közösségben való összejövetel, a vonulás, az éneklés, a csend, a víz, a kenyér, stb. a hívő számára egyértelműen jelzi a megváltás igazságát, amit a liturgia elemei felidéznek, és titokzatos módon meg is valósítanak.
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a katekézis során a liturgiáról nem lehet mindent megtanítani, és érthetővé tenni. A liturgikus szimbólum, gesztus és szöveg valódi jelentése magában a liturgikus cselekményben nyeri el teljes és igaz értelmét és értékét. Az Egyház liturgiája ugyanis sajátos belső dinamikával, magyarázó erővel rendelkezik, ami hívő magatartást kíván.
A katekézisnek segítenie kell annak bemutatását is, hogy a mindennapi élet eseményei és azok gesztusai, jelei és szimbólumai hogyan fejezhetik ki az embernek Istennel való kapcsolatát, és hogyan szentelődhetnek meg azok a liturgikus ünneplésben. Ez nem más, mint a „mindennapi élet liturgiájáénak fölfedeztetése az erre történő nevelés által.
A tanítás hatékony közvetítése érdekében a liturgikus cselekményt gondosan elő kell készíteni. Mindennél fontosabb megérteni, hogy a liturgia megvalósítja azt, amit jelent.
A katekézisben fontos rámutatni a paraliturgiák (liturgikus alkalmak) jelentőségére, és a liturgia szimbólumaira, gesztusaira, nevelő hatásukra. A liturgikus ünneplés ezért a katekézis alkalmainak mindig szerves része kell, hogy legyen.
8.8. A MŰVÉSZETEK SZEREPE A KERESZTÉNY NEVELÉSBEN
Az általános emberi értékek a művészetekben, a tudományokban, a családi életben és a kultúrában jutnak kifejezésre.
A katekézisnek tanítást kell adni arra vonatkozóan, hogy a hit fényénél helyesen értelmezzék a művészeteknek az ember egzisztenciális kérdéseit megfogalmazó és kifejező értékét. A katekézis mutasson rá arra, hogy mi az értelme és az értéke a teremtett dolgoknak, beleértve az emberi törekvések eredményét is. Emelje ki, hogy minden teremtmény és az Isten szépségéből forrásozó művészeti alkotás Isten szépségének fölfedezésére vezet.
A katekézis során törekedni kell a résztvevők ízlésének nevelésére is, rámutatva az igényes, művészien megragadott és bemutatott „szép” értékelésére.
9.1. A KATEKÉTA SZEMÉLYE
Jézus parancsa – „Hirdessétek az Evangéliumot...” (Mt 28,19-21) – az Egyház létalapja. Bár minden keresztény Jézus tanúja és – természetéből adódóan – bizonyos szempontból „katekéta”. A katekéta Krisztus és az egész közösség szakavatott tanúságtevője, és szolgálatát a keresztény közösség nevében, püspöki küldetéssel végzi. A katekéta az Egyház nevében működik, mint a Szentlélek ajándéka a közösség számára. Ezért az egész közösség szeretete, megbecsülése, támogatása és imája övezi őt.
A katekézis megújulása elsősorban a hitoktatók személyén múlik. A katekéta feladata a katekézis konkrét nevelési céljainak megvalósítása tanítással, személyes példájával, késztetésével és vezetésével. Ezért minden katekétának tudatában kell lennie, hogy csakis személyes tanúságtételével képes a rábízottakat Isten felé vezetni. Legyen tehát jellemzője a keresztény remény és optimizmus, hiszen az Evangélium örömét csakis derűs lelkületű igehirdető tudja közvetíteni. Éljen benne az a szeretet, amellyel Jézus szeret minket, hogy a tanítványok általa is megismerjék Jézust. A katekéta személyes felelősségét növeli, hogy nemcsak a kisgyermekek nagy része, hanem sok felnőtt is a katekéta személyéhez kapcsolja Jézusképét.
Így a katekétával szembeni legfőbb követelmény, hogy legyen élő hite, hiszen csak élő hitű katekéta tud hitet ébreszteni, és hitre nevelni. Ezért csak az legyen katekéta, aki maga is élő hitű, jóra törekvő, elkötelezett keresztény:
– aki aktív tagja a közösségnek;
– aki feladatát az érdekelt szülők és a keresztény közösség bizalmát élvezve végzi;
– akit Krisztus szeretete sürget az Evangélium szolgálatára;
– aki kész együttműködni a plébánossal és a többi lelkipásztori munkatárssal;
– akinek átfogó képe van az Egyház kateketikai feladatairól.
A katekéta legyen alapvetően becsületes, kiegyensúlyozott, kulturált és művelt ember. Legyen imádságos lelkületű és áldozatkész – olyan, mint a jó szülő. Közösségi lelkületű, együttműködésre képes, tanúságtevő, hitében megalapozott és szakmailag megfelelő, fogékony az újra, befogadó és kezdeményező. Legyen missziós lelkületű, olyan, aki képes az evangelizációra, a kapcsolatteremtésre, közösségteremtésre, a gyerekek, a fiatalok, a felnőttek és a szülők megszólítására. Ne legyen önző, anyagias, sértődékeny vagy személyválogató.
A prófétai hivatás a katekétáktól szilárd, egyházias lelkiséget, komoly doktrinális, módszertani felkészültséget és nagyon mély szeretetet követel Isten és a felebarátok iránt.
Túl azon, hogy megfelelőképpen ismeri az általa előadott üzenetet, legyen látható jele annak, hogy életével is közvetíti azt. A katekéta élete, a láthatatlan valóságok megmutatása. Ezek felé hívja és segíti testvéreit is a hitben.
Ne legyen katekéta az, aki el van tiltva a szentségektől, aki szélsőséges elveket vall, vagy aki kompromittálta magát, és nem tudja megnyerni a keresztény közösség bizalmát. Mindezekből az következik, hogy a katekéta élő hite, vallásossága nem magánügy, hiszen az Egyház jövője van rábízva.
A rendszeres és a szervezett katekézishez a keresztény közösségnek képzett munkatársakra van szüksége. A közösség életereje alapvetően a katekéták jelenlététől és értékétől függ, illetve a közösségnek attól a képességétől, hogy fel tudja-e készíteni őket erre a szolgálatra.
9.2. A KATEKÉTÁK KÉPZÉSE
A felelős lelkipásztornak egyik sajátos feladata, hogy munkatársakat keressen és neveljen. Keresse meg a közösségben az arra alkalmas fiatalokat, és személyes előkészítés után irányítsa őketa megfelelő képzésre.
Itt meg kell különböztetni azokat az ifjúsági vezetőképzőket vagy egyéb tanfolyamokat, illetve szabadegyetemeket, amelyeknek az a célja, hogy a felnőtt keresztények hitismeretei egyéb ismereteikhez harmonikusan illeszkedhessenek, hogy – megfelelő szakképzések után – a lelkipásztor alkalmas munkatársai legyenek.
A katekéták képzése során mindig világosan szem előtt kell tartani a katekézis egyetemes és konkrét céljait, hiszen ezek határozzák meg a képzés irányát, tartalmát és konkrét feladatait. A megfelelő alapképzés után a katekéta nyerjen további felkészítést a katekézis sajátos feladataira és területeire.
A katekéták elsődleges képzése a közösségen belül történik, hiszen innen szerzi hitélményeit és annak nyelvezetét. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha valóban élő keresztény közösségben szerzi tapasztalatait, ott éli át az imaformákat, a hitről való tanúságtételt, és kapcsolódik be a rendszeres szentségi életbe. Éppen ezért fontos, hogy a közösség tanúságtevő legyen tetteiben, szavaiban, szolgálatában és hitének megünneplésében. Így a katekéta eleve evangelizáló, missziós szemléletet tapasztal meg, és ezzel a szemlélettel kíván szolgálni.
A katekéták küldetése a hívő keresztény közösséghez szól. Ezért ezeknek a közösségeknek erkölcsi és anyagi felelőssége a katekéták képzésének biztosítása. A képzés során nem csupán az ismeretek és módszerek elsajátítása a cél, hanem elsősorban személyes nevelés és formálódás. A képzésnek táplálnia kell a katekéta hitét és lelkiségét. Ezen túlmenően a hitismereteket – teológia, biblikum stb. – evangelizáló jelleggel kell számukra átadni.
A felelős lelkipásztor feladata, hogy a közösségből minél többen szerezzenek katekéta képesítést, hogy az egyes sajátos feladatokra mindig a legmegfelelőbb személyeket tudja kiválasztani. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy a képesítés megszerzése még nem jelent hivatalos megbízatást. Ezt a megbízást, „canonica missio”-t, az illetékes ordinárius adhatja meg.
9.2.1. A katekéták általános felkészítése
Fontos, hogy a katekézist – a szükséges általános műveltséget is feltételezve –megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezze, aki a Püspöki Konferencia által elfogadott kateketikai (hitoktatói) oklevéllel rendelkezik. A megfelelő kateketikai végzettség szükségességét az az igény alapozza meg, hogy a katekétának nemcsak tanúnak, hanem mesternek is kell lennie, aki a hitet a szükséges szakmai tudás birtokában tanítja. A fölkészítés során nem az oklevél megszerzése az elsődleges cél, hanem annak a rendszerbe foglalt biblikus-teológiai ismeretnek a birtoklása, amely Jézus Krisztus köré van felépítve. Ez a megszerzett tudás személyében is alakítja a katekétát.
9.2.1.1. A katekéta lelkiélete, lelkisége
A katekétának tudatos lelkiéletet kell élnie. Ezzel is arról tanúskodik, hogy amit nyújt, nem csupán az ember, hanem Isten bölcsességéből ered. Imaéletéből fakadóan legyen mindenben az isteni erények embere, és ragadjon meg minden alkalmat saját emberi és lelki fejlődéséhez. A katekéta élő hite, életszentsége nem hibátlanságot, tökéletességet, hanem az előrehaladást, az állandó jóra törekvést feltételezi: „.. .hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” (1Kor 9,27). A rendszeres lelkiélet gyakorlatai: napi ima; rendszeres szentírásolvasás, elmélkedés, lelkiolvasmány; gyakori szentmise, szentáldozás, szentgyónás; rendszeres közösségi találkozás a lelkipásztori munkatársakkal, rekollekciók, továbbképzések; háromévenként lelkigyakorlat.
A Jézusra jellemző lelkiség kialakítása a katekéta állandó feladata. Ennek kell megnyilvánulnia a katekéta egyházias lelkületében (sentire cum Ecclesia), sugárzó szeretetében, áldozatkészségében.
Bármilyen egyházi közösséghez vagy mozgalomhoz tartozzék is a katekéta, fontos, hogy a katekézis során ne ennek a közösségnek a lelkiségét képviselje. Tevékenységével mindig a katekézis lényegi célját, az egyén és a plébániai közösség hitének fejlődését szolgálja. Éppen ezért ügyelnie kell példájára, nyelvezetére, imaéletére, hogy ne egy-egy mozgalmat képviseljen, hanem az Egyház közös életét, amelybe azokat kívánja bevonni, akiket szolgál (vö. KÁD 262).
9.2.1.2. A katekéta biblikus-teológiai képzése
A biblikus-teológiai ismeretnek a „tartalma: – az üdvtörténet három nagy korszaka: „szövetség, Jézus Krisztus élete, és az Egyház története; – a keresztény üzenet nagy fejezetei: hitvallás, liturgia, erkölcsi élet és imádság. A teológiai tanulmányokban a katekéta képzésének elméleti anyaga – magasabb szinten –ugyanaz, mint amit a katekézisben tovább kell adnia. A Szentírásnak kell az egész képzés lelkének lennie. A Katolikus Egyház Katekizmusa a helyi Egyház saját katekizmusával együtt a tanítás alapszövege” (KÁD 240). A katekéták képzésében a hittudományi főiskolák tantárgyait kell tanítani, a katekétáknak szánt feldolgozásban. A hit szintézisének olyannak kell lennie, hogy érlelje a katekéta hitét, s ugyanakkor tegye képessé arra, hogy számot tudjon adni reményéről a jelen missziós időben (vö. 1Pt 3,15).
A katekéta sajátos kateketikai ismereteihez tartozik, hogy ismerje a hit „fejlődésének természetét”, hogy a különböző korú tanítványokban a teológiai ismeretek által is elő tudja készíteni a hit befogadását, és vezetni-kísérni tudja annak fejlődését, megerősödését és életté váltását.
9.2.1.3. A katekéta lélektani-pedagógiai képzése
A katekéta legyen alkalmas a tanításra, azaz legyen birtokában a szükséges elméleti és gyakorlati pedagógiai, didaktikai, andragógiai és kommunikációs ismereteknek. Legyen képes arra, hogy tanítványai számára is érthető nyelven beszéljen a hit kérdéseiről. Legyen birtokában a szükséges lélektani és társadalomtudományi ismereteknek, hogy megértse különböző korú tanítványait, mindennapos problémáikat, hogy helyesen tudja tanítani és irányítani őket. Ezért egyaránt ismernie kell a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek világát.
A katekétának képesnek kell lennie a legkülönbözőbb korú tanítványokkal való foglalkozásra. Sok katekétának ugyanis – főleg kisebb helyeken –egyedül kell foglalkoznia a különböző fejlődési fokon álló tanítványokkal még akkor is, ha egy-egy csoporthoz különleges adottsága és képzettsége van.
9.2.1.4. A katekéta gyakorlati képzése
A katekéta képzése alkalmával ne csupán passzív befogadója legyen az ismereteknek, hanem annak aktív résztvevője. Ennek a gyakorlati képzésnek fontos részei a bemutató tanítások, az óralátogatások, a próbatanítások és óraelemzések, a nyári táborok és gyakorlatok.
A képzési tárgyakat mindig kateketikai jelleggel, a gyakorlatra irányulóan kell bemutatni.
9.2.1.5. A katekétaképzés rendje és struktúrája
A katekéták képzése felsőfokú képesítést ad, amelyről a kateketikai oklevél tanúskodik. Az alapképzést a szakosító illetve a speciális képzések teszik teljessé. Ezek módját és tartalmát az OHB dolgozza ki. A végzett katekéták a megyéspüspök rendelkezéseinek megfelelően kötelesek rendszeres, szervezett szakmai és lelki továbbképzéseken részt venni. Ez feltétele a kateketikai megbízatás megújításának.
9.2.2. A katekéták sajátos felkészítése
9.2.2.1. A katekéták képzésének jellege
A képzésben a sajátos kateketikai feladatokat szem előtt tartva külön hangsúlyt kap az evangelizáció, az Evangélium örömhírként való hirdetése, amely felkelti az érdeklődést, megtérésre szólít, személyes hitvallásra késztet, és elindít a tökéletesség felé. Ez a követelmény megkívánja, hogy a katekéták képzése ebben a szellemben történjék.
A képzésnek sajátos jelleget ad a missziós lelkületre nevelés, amely képes arra, hogy másokat a krisztusi élet szabad elfogadására vezessen. A missziós lelkület kialakítása irányuljon mind a közösségre – ami a közösség hitének megújítását segíti –, mind a világ felé, ahol a katekéta a hit tanújaként az evangéliumi értékrend alapján formálja a társadalmi, politikai, kulturális és szakmai életet.
„A keresztény közösségi élet nem improvizációk halmaza, ezért gondosan nevelni kell rá” (KÁD 86 a). Ennek érdekében a katekétában ki kell fejleszteni azokat a képességeket, ismereteket és módszereket, amelyek képessé teszik a közösségépítésre, arra, hogy közösségeket hozzon létre, és vezesse azokat.
A képzés arra irányuljon, hogy a katekéta legyen tudatában annak, hogy „...a katekézisnek átfogó képzéssé kell válnia, és nem korlátozható pusztán oktatásra, hozzá kell járulnia az igaz megtéréshez” (KÁD 29). Ezt nevezzük katekumenális jellegű katekézisnek.
9.2.2.2. A katekéták képzésének területei
A katekézis különböző területei más-más feladatok elé állítják a katekétákat. A katekétákat ezeknek a feladatoknak megfelelő képzésben kell részesíteni.
A képzés minden területén figyelembe kell venni a KÁD 244-245. pontjaiban megfogalmazott irányelveket, amelyek a katekéták tevékenységi területeire irányulnak. Ennek a tudatos és elvszerű cselekvési tevékenységnek a kialakítása különböző feladatok esetén egészen sajátos képzést igényel.
9.2.2.2.1. A felnőttek katekétája
A képzés szem előtt tartja a felnőtt katekézis célját: a felnőtt ismerkedjék meg Jézus Krisztus tanításával, az Egyházzal, és szabad szívvel mondjon igent az Evangéliumra. Ez abban nyilvánul meg, hogy élő és dinamikus hit alakul ki a felnőttben. Jézus Krisztus személye és tanítása átjárja egész gondolkodását, értékeit, döntéseit és cselekedeteit. Aktívan részt vesz az Egyház missziójában.
A felnőttek katekétája – mivel a felnőttek katekézise „.az a tengely, amely körül forog, s amelyre épül az első és a harmadik életkor katekézise” (KÁD 275) – a képzés-formáció során a következőkhöz kapjon segítséget:
– értse a felnőtt lélektan elemeit;
– ismerje a különböző életkorok sajátosságait és az azokból fakadó életfeladatokat;
– ismerje a hit fejlődésének fázisait és ezek jellemzőit, hogy még hatékonyabban tudja kísérni a felnőttet a hit fejlődésének útján;
– legyen képes bekapcsolni a felnőttet saját hitének fejlődésébe és növelésébe;
– tudjon különbséget tenni a gyermek- és a felnőttnevelés, és ezek módszerei között;
– tanuljon meg aktívan figyelni a felnőttre, aki a saját tapasztalatai alapján alakítja gondolkodás- és életmódját.
A katekéta szerepe abban áll, hogy:
– segítse a hit fényében értelmezni ezeket a tapasztalatokat, hogy a katekézisben részt vevő felnőtt fölismerhesse életében Isten gondviselő szeretetét;
– kapjon elméleti és gyakorlati képzést a tapintatos, irányított beszélgetések vezetésére, a kérdések és a kérdezés megfelelő módjainak alkalmazására;
– ismerje a különböző imaformákat, hogy segíteni tudja a felnőtteket saját imaéletük kialakításában;
– legyen képes felkelteni a felnőttben a társadalom iránti tevékeny felelősséget;
– ismerje annak a módját, hogyan lehet bevezetni a felnőttet egy élő keresztény közösségbe, hogy ne csak magával a katekétával alakuljon ki jó kapcsolata, hanem a közösség tagjaival is;
– tudjon igényt ébreszteni, hogy ebben a közösségben cselekvő módon vállaljon szolgálatot (vö. KÁD 171-176).
9.2.2.2.2. A családok katekétája
A családi katekézis célja: „a családtagok kölcsönösen segítsék egymást, hogy a keresztény élet tanúságtétele által az Egyházzal egységben növekedjenek a hitben. A családi katekézis megelőzi, kíséri és gazdagítja a hit tanításának más formáit” (KEK 2226). A családi katekézis mással nem helyettesíthető. Mivel a családban keresztény módon értelmezik az élet eseményeit, segítséget kell nyújtani nekik, hogy ezt egyre inkább meg is tudják valósítani. Így otthonuk valóban családi egyház lehet.
A családok katekétájának képzése a következőkre fordítson gondot:
– a katekéta kapjon megfelelő képet a családok mai helyzetéről, ismerje meg, melyek a családi élet kihívásai, nehézségei, örömei és erősségei;
– tudjon segítséget nyújtani abban, hogy a szülők és a család tagjai legyenek képesek egymással hitükről beszélgetni;
– legyen képes segítséget nyújtani a családnak vallási szokásaik kialakításában;
– tudja bevonni a szülőket a pedagógiai és kateketikai feladatokba;
– tudja a szülőket gyakorlati tanácsokkal segíteni a keresztény nevelésben, hogy jobb keresztény szülők lehessenek;
– segítsen megtalálni a család helyét a plébánia közösségében;
– segítsen kapcsolatokat kialakítani más családokkal;
– figyeljen arra, hogy a programok szervezésével ne bontsa meg a családok életét.
9.2.2.2.3. Az ifjúság katekétája
A fiatalok katekétájának munkája igen fontos és összetett feladat. Segítséget kell nyújtania a fiatalnak, hogy megtalálja helyét az Egyház közösségi életében, a tanúságtétel szolgálatában és hitének közös megünneplésében. Ennek érdekében az ifjúsággal foglalkozó katekéta képzése a következőkre irányuljon:
– ismerje a fiatalok élethelyzetét és konkrét problémáit, és ezekből kiindulva foglalkozzék velük;
– tudja bevonni a fiatalt a közösség életébe, és képességének megfelelően tudjon rábízni közösségi feladatokat;
– tudja kifejleszteni a fiatalokban a helyes igazságérzetet, és azt, hogy irgalmasak is tudjanak lenni;
– tudja értékelni és tisztelni saját és mások érzelmeit, rá tudja vezetni a fiatalokat az önfegyelem fontosságára, hogy készségesen hallgassanak lelkiismeretük szavára, és tudjanak másokért áldozatot vállalni;
– ismerje a lelkivezetés alapvető szabályait és tudjon egyéni lelkivezetést nyújtani a fiataloknak;
– legyen képes befogadó közösség kialakítására.
9.2.2.2.4. Az általános iskolások katekétája
A katekéták képzése alapvetően ennek a korosztálynak szem előtt tartásával történik. A katekéta az Egyház küldetését valósítja meg, éppen ezért hangsúlyozni kell szolgálatának „missziós” jellegét (vö. KÁD 33). Szolgálatában fel kell ismerni az előkatekumenátus és a katekézis folyamatainak különbségét. Kateketikai tevékenysége beágyazódik az Egyház evangelizációjába (vö. KÁD 219. c), ezért tevékenységének irányelveit, annak tartalmát és célját az Egyháztól kapja, és az Egyház nevében végzi. Jézus Krisztusra figyel, és szem előtt tartja, hogy tevékenységének Ő az egyetlen mestere. A gyermekeknek Jézust hirdeti, az Ő Örömhírét adja át, hogy a gyermekek is megismerhessék Őt.
A katekéta, miközben segíti a gyermekek közösségbe történő bekapcsolódását, fontos, hogy önmaga is keresztény közösségben éljen, hiszen a katekéta a közösségben „tapasztalja meg saját hivatását, és állandóan táplálja apostoli érzékét” (KÁD 246).
Nagyon fontos, hogy az iskolában vagy a plébánián szolgáló katekéta hangolja össze tevékenységét a többi lelkipásztori munkatárssal, hogy evangelizációs tevékenységük szerves egész lehessen (vö. KÁD 233).
Eszközeinek és módszereinek alkalmasnak kell lenni az evangelizáció céljára. Segítsen felfedezni az ember méltóságát és szabadságát. A katekéta tartsa szem előtt, hogy „semmiféle módszer sem független a katekéta személyétől a katekézis bármely szakaszában” (KÁD 156).
Ennek érdekében az általános iskoláskorúakkal foglalkozó katekéta képzése a következőkre irányuljon:
– ismerje a gyermek fejlődésének fázisait és annak jellemzőit;
– ismerje a gyermek értékrendjét és szimbólumrendszerét;
– tanítása legyen dinamikus és módszereiben változatos;
– tanítása mindig a gyermek reális helyzetéhez kapcsolódjék;
– fokozatosan vezesse be a gyermeket az Egyház imaéletébe, és annak különböző formáiba;
– vegye figyelembe a gyermekek családi hátterét és környezetük hatásait;
– törekedjen arra, hogy a szülőket is bevonja gyermekük hitre nevelésébe.
A katekéta legyen tudatában annak, hogy a gyermek számára, akivel találkozik, esetleg ő az első és egyetlen kapcsolat a krisztusi közösséggel. Ezért tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a gyermek be is tudjon kapcsolódni az Egyház közösségébe.
9.2.2.2.5. Az óvodások katekétája
A kisgyermekkor a keresztény nevelés első szocializációs periódusa a családban, az óvodában és az Egyházban (vö. KÁD 178). Az óvodás korúak katekézise a hitre nevelés szempontjából nagyon fontos, mert a családi nevelés mellett itt tanulja meg a hit és az erkölcs alapelemeit, nyelvezetét és értékeit. A kisgyermek itt találkozik először a rendszeres kötelességteljesítés követelményével. A gyermekben ezekben az években alapozódik meg a keresztény értékrend iránti érzék. A gyermek fogékony mindenre, és természetesnek tartja, amit a nevelés során kap. Nagy felelősséget jelent ennek a lehetőségnek a felhasználása.
Az óvodásokkal foglalkozó katekéta képzésének lényeges szempontjai:
– legyen Jézus-központú;
– az életkor sajátosságait figyelembe véve tudja a felnőtt Jézust középpontba állítani, akiben lehet bízni, akire lehet számítani, aki szeret;
– alkalmazkodjék a megfelelő nyelvezethez, a gyermek szókincséhez, de ne legyen „gügyögő”, mert ez gátolja a természetes áhítat kialakítását;
– tanítsa meg a közismert imaszövegeket és a kötetlen szövegű imádkozást, de ügyeljen arra, hogy ne legyen az imádkozás szereplési alkalom vagy fegyelmezési eszköz;
– az általa alkalmazott énekek, szemléltető anyagok, könyvek legyenek a gyermek életkori sajátosságainak megfelelőek és méltóak az Istennel való kapcsolathoz, hiszen ezek is hozzájárulnak a gyermek jézusképe, Isten- és Egyház-fogalma alakulásához;
– legyen tudatában annak, hogy a foglalkozás minden eleme – a játék, az ének, a tánc, a rajz és a mese – egyaránt része a keresztény nevelésnek. Ezek soha nem lehetnek öncélúak, hanem mindig a kateketikai célokat kell szolgálniuk.
9.2.2.2.6. A katekumenátust vezető katekéta
A katekumenátus a megtérőnek az Egyház életébe való bevezetése, végigkísérése a hit és a megtérés útján. Az ebben a folyamatban résztvevő katekétáknak az alapképzésen túl külön képzésben kell részesülniük.
Ennek a képzésnek szempontjai:
– kapjon alapos ismeretet a katekumenátus intézményének történetéről, fejlődéséről, és az Egyház életében betöltött meghatározó szerepéről;
– értse a katekumenátus négy fázisát – prekatekumenátus, katekumenátus, megvilágosodás, misztagógia –, ezek lényegét és közösségi összefüggéseit;
– ismerje az egyes fázisok nyelvezetét;
– legyen képes a vasárnapi Evangélium tanításának kiemelésére és alkalmazására, elhelyezve azt az Egyház tanításának egészében;
– tudjon meghívni munkatársakat, és tudjon velük együttműködni, mivel ez lényeges része a katekumenátusnak;
– legyen képes bevonni a plébániai közösséget a katekumenátus folyamatába, hiszen a katekumenátus az egész közösség hitéletének megújítását is célozza;
– ismerje a megtérés fázisait, és tudjon különbséget tenni a megtérés és a lelki folyamatok érzelmi megnyilvánulásai között;
– legyen tudatában annak, hogy az Isten kegyelme vezeti a megtérőt, és ezt nem lehet előre kitűzött időpontokhoz kötni;
– legyen tudatában annak, hogy ő maga is az állandó megtérés útján jár.
9.2.2.2.7. A gyermekek szentségekre felkészítő katekétája
Az alapképzésben minden katekéta megkapja a megfelelő általános felkészítést a szentségek felvételével kapcsolatban is. Azok a katekéták, akik speciálisan a szentségekre való felkészítést végzik, kapjanak ehhez külön képzést. A szentségekre való felkészítés legalább kétéves katekézist feltételez. Ebbe a folyamatba – megfelelő formában – a szülőket is be kell kapcsolni. Mivel ebben a folyamatban az életkornak megfelelő megtérés a cél, időt kell adni, hogy az evangéliumi értékek érlelődjenek a résztvevőben, és be tudja építeni ezeket életének minden területébe.
A katekéták képzése arra irányuljon, hogy:
– a katekéta a fölkészítés során mindent a szentség lényegére irányítson és ne a külsőségekre;
–ismerje egy adott korosztály katekumenális jellegű katekézisének jellemzőit, és kövesse annak fázisait;
– a felkészültség megvizsgálásakor ne csak a tudás felmérését tartsa fontosnak, hanem a növendék lelki életben való előrehaladását is;
– tudjon élményt adni, pozitív érzelmeket kelteni a tanítványokban;
– tartsa fontosnak a kapcsolatot a többi katekétával, akik a gyermekekkel foglalkoznak;
– legyen kész jó kapcsolat kialakítására a szülőkkel, illetve azokkal, akik a tanítvány nevelésének felelősei. Rendszeresen találkozzon velük.
9.2.2.2.8. A különleges helyzetűek katekétája
A katekéták a katekézisben különböző helyzetű tanítványokkal találkozhatnak. Nehezen nevelhető, értelmi és testi fogyatékos gyerekekkel, deviáns magatartású fiatalokkal és felnőttekkel. Ezekkel csak az a katekéta tud hatékonyan foglalkozni, aki a kateketikai képzésen kívül megfelelő szakképzésben is részesült. A katekézis felelősei gondoskodjanak a katekéták ilyen jellegű speciális képzéséről.
9.2.3. A katekétaképzés intézményei
Magyarországon jelenleg a katekéták képzése egyházmegyei katekétaképzőkön, egyetemeken és főiskolákon történik. Ezeknek az intézményeknek a feladata a megfelelő katekétaképzés biztosítása. Ez a képzés feltételezi, hogy a hallgatók a tanulmányi idő alatt is élő kapcsolatot tartanak saját plébániai közösségükkel, és részt vesznek a képzéshez kapcsolódó lelki programokon.
9.2.3.1. Az egyházmegyei katekétaképzés
A katekézis megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke. Az ő vezetésével képezik a katekétákat. Ennek érdekében hozzon létre megfelelő intézeteket (vö. KÁD 265).
A katekéták egyházmegyei képzése az általános szakmai, lelki felkészítés mellett vegye figyelembe az adott egyházmegye hitbeli és ezen kívül társadalmi, kulturális, gazdasági helyzetét is. Ezek a tényezők ugyanis nagy hatással lehetnek az evangelizáció és a katekézis folyamatára. Ezért a katekéták képzése az egyházmegyei kateketikai tervben megfogalmazott prioritások alapján történjék. A képzésnek ugyanis az egyházmegye szükségleteihez és feladatainak megoldásához is segítséget kell nyújtania (vö. KÁD 279).
A katekéták a képzés során kapjanak külön fölkészítést a missziós igehirdetés, az evangelizáció, a katekumenátus, a katekumenális jellegű katekézis és a felnőttek katekézisével kapcsolatos feladatok ellátásához.
A képzéseken a felelősök a szaktárgyak előadása mellett fordítsanak gondot a hallgatók lelki nevelésére és gyakorlati képzésükre, figyelembe véve az egyes egyházmegyék lelkipásztori igényeit.
A katekétaképzésben való részvételhez plébánosi ajánlás szükséges.
9.2.3.2. Az egyetemi, főiskolai katekétaképzés
Az egyetemi és főiskolai képzés sajátossága, hogy itt elsősorban elméleti képzés folyik. Amennyiben katekétaképzést is folytatnak, nekik is meg kell felelniük a katekétaképzéssel kapcsolatos elméleti-gyakorlati elvárásoknak. Ennek érdekében az egyházi fenntartó felelőssége, hogy a képzést a Püspöki Konferencia által jóváhagyott irányelveknek megfelelően szervezze meg. Ez vonatkozik a képzésben résztvevő és a képzést vezető személyekre, a képzés tartalmára, struktúrájára és módszereire is.
Természetes követelmény, hogy az egyetemek és főiskolák lelkészei tartsanak kapcsolatot a katekétaképzés felelőseivel és a leendő katekétákkal.
9.2.4. Speciális képzések
A katekézishez olyan feladatok is kapcsolódnak, amelyek ellátása – mivel túlmutatnak egy-egy hitoktató feladatkörén – speciális képzést igényel. Ilyenek például a több hitoktató munkáját összefogó koordinátorok, az egyházmegyei kerületi referensek és szaktanácsadók, a plébániai napközik vezetői, táborok és kirándulások szervezői. Az egyházmegyei felelősök feladata a részükre szervezett képzések megrendezése.
A megyéspüspöknek legyen gondja arra, hogy felsőfokú tanulmányokra küldjön olyan fiatalokat, világiakat és teológusokat, akik majd a katekéták képzői és nevelői lesznek.
9.2.5. Továbbképzések, lelkigyakorlatok, rekollekciók
Amint a legtöbb szakmában rendszeres továbbképzést tartanak, úgy a katekétáknak is szükségük van továbbképzésre mind szakmailag, mind lelkileg. A szakmai továbbképzés terjedjen ki mind biblikus, teológiai, kateketikai, mind pedagógiai, lélektani témákra és más kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdésekre. A lelki továbbképzés egyrészt többnapos zárt lelkigyakorlat, másrészt félévenként két-két rekollekció legyen. Ezeken az alkalmakon, ha megoldható, legyen lehetőség a szentgyónásra is. Ügyeljünk arra, hogy a szakmai képzés továbbképzéseken, a lelki képzés pedig a rekollekciókon, illetve zárt lelkigyakorlaton történjék. A részvétel legyen a „canonica missio” megújításának feltétele.
9.3. A KATEKÉTÁK KÖZÖSSÉGE – A KATEKÉTA KAPCSOLÓDÁSA A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGHEZ
A plébánia katekétái sajátos közösséget alkotnak. Szükségük van a rendszeres megbeszélésre, az állandó teológiai, kateketikai stb. továbbképzésre, gyakorlati kateketikai problémáik megbeszélésére, közös munkára és programokra. Nagy jelentősége van ennek a közösségnek a keresztény tanúságtétel szempontjából is, hiszen a hívek figyelmének középpontjában élve életükkel tehetnek tanúságot hitükről, szolgálatkész szeretetükről.
Célszerű, hogy a katekéták csoportja rendszeresen találkozzék a plébánossal és a plébánián szolgáló többi lelkipásztorral. Ezek a találkozások akkor lesznek igazán közösségi összejövetelek, ha valamennyien jó kapcsolatban vannak egymással, és nemcsak mindennapi gondjaikat tudják megbeszélni, hanem tudnak közösen imádkozni, elmélkedni, ha vannak közös programjaik. Tudatosodjék bennük, hogy közösségépítő munkájuk csak akkor lesz hatékony, ha maguk is testvéri közösségben élnek.
A plébánosnak legyen gondja katekétái lelki támogatására. Kísérje figyelemmel a katekétáknak a továbbképzéseken, és legalább háromévente zárt lelkigyakorlaton való részvételét. Vegye észre problémáikat, és legyen segítségükre ezek megoldásában és mindennapos gondjaikban. Neki kell munkatársai lelkesítőjének lennie, elöljárnia a keresztény életben, a jézusi szeretetben.
A lelkipásztornak „a katekéták katekétájának” kell lennie (vö. PÉD 47).
9.4. A LELKIPÁSZTOROK KATEKETIKAI KÉPZÉSE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE
9.4.1. Szemináriumok
„A teológiai tárgyakat a hit fényénél az Egyház Tanítóhivatalának vezetése mellett úgy kell előadni, hogy a növendékek a katolikus tanítást szabatosan az isteni kinyilatkoztatásból merítsék, komolyan elmélyedjenek benne, lelkiéletük tárgyává tegyék, és képesekké legyenek azt papi szolgálatukban hirdetni, magyarázni és megvédeni..., tanulják meg, hogy ...a kinyilatkoztatott örök igazságokat az emberi dolgok változó világára alkalmazzák. Végül tudják az igazságokat korszerűen közölni embertársaikkal.
... A pap sajátos feladata a katekézis terén az ordo szentségéből fakad. ...A tapasztalat azt mutatja, hogy egy közösség katekézisének minősége legnagyobb részt a pap jelenlététől és tevékenységétől függ” (KÁD 224-225). Ennek a feladatnak akkor tud megfelelni, ha már a szemináriumi képzésben megkapja azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek a katekézishez szükségesek.
Az egyetemek és a hittudományi főiskolák mellett a szemináriumok feladata a katekézisre felkészítő gyakorlati képzés biztosítása, az egyetemi és főiskolai képzést kiegészítve. „A lelkipásztori gyakorlat helyének megválasztásánál külön figyeljenek a plébániára, a lelkipásztori tapasztalat szerzésének eleven sejtjére, ahol a pap később konkrét problémákkal találkozni fog” (PDV 58).
Nagyon fontos a papnövendékek felkészítése a laikusokkal való együttműködésre (vö. PDV 59).
9.4.2. Továbbképzések
A lelkipásztorok továbbképzésében a biblikus-teológiai kérdéseken kívül különös gondot kell fordítani az evangelizációs tevékenység gyakorlati kateketikai témáira, hogy a változó világban végzett kateketikai munkát hatékonyabban tudják vezetni. Hasznos, ha a lelkipásztorok a világiak részére szervezett kateketikai továbbképzéseken is részt vesznek, hogy minél eredményesebb legyen mindennapi együttműködésük.
9.5. A KATOLIKUS ISKOLÁK PEDAGÓGUSAI, ÉS KATEKETIKAI KÉPZÉSÜK
Kívánatos, hogy a katolikus iskolák nevelői is közösséget alkossanak. A katolikus iskolák pedagógusai is – lehetőség szerint – kapjanak megfelelő teológiaibiblikus és kateketikai képzést feladataik jobb ellátása érdekében. Gondot kell fordítani a tantestület lelki és szellemi továbbképzésére. Hozzá kell segíteni az egyes szaktantárgyak és a világ dolgainak keresztény szemléléséhez, hogy a szaktantárgyak is előmozdítsák az integrált keresztény nevelést.
Ezekre a továbbképzésekre – lehetőség szerint – meg kell hívni a nem katolikus iskolákban tanító katolikus pedagógusokat is.
Az egyházi iskolákban a hitoktató legyen a tantestület aktív tagja – és minden tekintetben egyenrangú a többi pedagógussal –, akinek kiemelt szerepe van a hitre nevelés szolgálatában, egységben a többi pedagógussal. Az iskolákban nemcsak a katekéták töltik be a hitátadás feladatát, hanem – bár eltérő módon – mindenki, aki tanúságot tesz a hitről, így a katolikus iskola pedagógusai és alkalmazottai is (vö. Kat. Isk. 18).
A pedagógusok szentségi élete legyen példamutató az iskola diákjai és a szülők számára.
A katekézis gyakorlatában – miközben az adott ember konkrét helyzetét tartjuk szem előtt – Isten szavából indulunk ki, hiszen az Ő kinyilatkoztatott szava emeli fel, gyógyítja és erősíti az embert.
Minden kateketikai módszer alapját az Isten szavához és a hívők konkrét szükségletéhez való hűség képezi (vö. EN 3-4). Nem két egymástól különböző irányú törekvésről van szó, hanem egyetlen lelki magatartásról, amely az Egyházat a legalkalmasabb út választása felé vezérli, hogy egyre teljesebben tölthesse be Isten és ember között a közvetítő szerepét. Krisztusnak, az emberré lett Igének a magatartása ez.
A helyes módszer megválasztásánál alapelvként és hivatkozási pontként kell követni az isteni pedagógia elemeit. Ez a pedagógia szentségi, lényegi, fokozatos, alkalmazkodó, konkrét, közösségi, az adott embernek megfelelő és élő. Ez a legtökéletesebben Jézus Krisztusban valósult meg. Így számunkra Krisztus az Atya igazi „módszere”.
10.1. A MÓDSZER MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
Jelen dokumentum feladata azon módszertani kritériumok bemutatása, amelyek segítségével minden katekéta – a saját helyzetét és feladatait szem előtt tartva – a legmegfelelőbb módszert választhatja ki.
Az előző részekben leírtaknak megfelelően, a katekézisben a következő módszertani kritériumok követése indokolt:
– Az alkalmazott módszer indítsa aktivitásra a katekézis résztvevőjét, hogy saját vallási fejlődésének cselekvő részese legyen.
– Építsen a személy szabadságára, hogy elsajátítsa a helyes döntés lépéseit, és így vállalja az élettel járó felelősséget.
– A teljes emberre irányuljon, az ember lelki, értelmi, érzelmi, akarati képességeire. Vegye figyelembe és fejlessze az egyén emberi kapcsolatait.
– Építsen a résztvevő élettapasztalataira.
– Legyen dinamikus, szemléletes és változatos. Indítson a keresztény erények kialakítására.
Az alkalmazni kívánt módszer kiválasztásának alapszempontja az, hogy a katekézis nem csupán tanítani, hanem nevelni is kíván. Ez a kiindulási pont nem a deduktív-induktív megközelítés problematikáját veti fel, hanem a katekézis missziós feladatára irányítja a figyelmet. Küldetése az ember formálására, a keresztény közösség életébe történő beavatásra irányul. Ebből következik, hogy az alkalmazott módszer struktúrája, lépései, eszközei is mind ezt szolgálják.
Ebben a folyamatban a közösség élete a legtökéletesebb „szemléltető eszköz”, ami tapasztalható módon teszi egyértelművé az ott elhangzott isteni szavak erejét, és mutatja be a Krisztust követő élet gyümölcseit. A közösség maga is módszerré válik tanúságtevő élete, szolgálata és hitének megélése által.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a legkiválóbb módszer is csak a katekéta személye miatt válik eredményessé. A katekéta személye is a módszer része. A katekéta személye nem pótolható a legkiválóbb módszerrel sem.
A katekétának azt is tudnia kell, hogy nincs egyetlen módszer sem, ami biztos eredményességet garantál.
A képzés során föl kell hívni a katekéták figyelmét a módszertani alapelemek megismerésére, alkalmazására, és segíteni kell őket folyamatos fejlődésükben a módszertant illetően is. A katekétának kerülnie kell azt, hogy alkalmazott módszere egyoldalú folyamatot alakítson ki, amelyben a katekézis növendékét csupán passzív befogadónak tekinti. A katekézis folyamata sokoldalú dinamikus dialógus, mert a hit természete ez, és az ember így fejlődik a leginkább. A választott és alkalmazott módszer sohasem lehet öncélú, és mindig feleljen meg az Evangélium méltóságának.
10.2. A MÓDSZER ÉS AZ EMBER KAPCSOLATA
A katekézis módszere segíti a keresztény misztérium befogadását, elsajátítását és annak személyes kifejezését.
A katekézis során alkalmazott módszerek szakszerűségét az emberrel foglalkozó tudományok – pedagógia, lélektan, andragógia – eredményeinek megfelelő szintű ismerete biztosítja. A katekétának ismernie kell az embert, az ember testi, lelki, szellemi fejlődésének folyamatait, és azt a közösséget, amelyben az emberek általában, és amelyben az egyes konkrét ember él és nevelkedik.
A módszer megválasztásában a katekézisben résztvevők helyzete, ismerete, életkora a döntő tényező, mert a módszer mindig a konkrét személy hitben való növekedésére és elmélyülésére irányul: mi jelent neki segítséget a hitfejlődésnek abban a fázisában, amelyben van. Ezért az alkalmazott módszer megválasztásában nem a katekéta személyes érdeke, az általa megszokott módszerek alkalmazásából adódó biztonsága, esetleges kényelme a döntő, hanem egyedül a katekézisben résztvevők valódi igénye és szüksége.
A megfelelő módszer tekintettel van a személyek eltérő igényeire, ebből következően sohasem egysíkú, és nem követi a bevált középszerű fordulatokat, hanem személyhez szóló. Tudatosítani kell, hogy sok helyen még csak az előevangelizáció fázisában vannak a közösségek. Ez határozza meg az alkalmazható módszereket és a katekézisben alkalmazott nyelvezetet.
A katekézisben alkalmazott módszert kapcsolatba kell hozni a keresztény valóságos helyzetével, hivatásával, hitét tükröző szemlélet- és viselkedésmódjával.
A megfelelő módszer megválasztásánál figyelembe kell venni a mai ember információszerzési, tanulási szokásait és mechanizmusait. Nem lehet olyan fogalomra vagy tapasztalatra építeni, amelyről a katekézisben résztvevő személynek még nincs kellő tapasztalata. Ez nem jelent szolgai alkalmazkodást vagy csak az eredményesség szüntelen kutatását, hanem a megtérés kialakulásának elősegítésére irányul.
Az alkalmazott módszerrel hangsúlyt kell helyezni a hitismeret bővítésére, az egyházi valóság feltárására, a hit és az élet közötti kapcsolat elmélyítésére. Ugyanakkor nem lehet megelégedni a vallási ismeretek egyszerű átadásával. Éppen úgy nem lehet megelégedni pusztán azoknak a technikáknak a kidolgozásával sem, melyekkel csupán a személy lelki és vallásos képességeit fejlesztik anélkül, hogy lelküket ténylegesen megnyitnák a hitigazságok embert formáló valósága előtt.
A helyes módszernek alkalmaznia kell a megfelelő didaktikai elveket és eszközöket. Figyelmet kell fordítani az alkalmi katekézis módszertanára, a spontaneitásra is.
Az alkalmazott különféle módszerek között azonban mégis legyen egy belső egység és harmónia.
Mindenekelőtt hangsúlyozni kell: az egész helyi egyház felelős a katekézis szolgálatáért.
Jézus megbízása: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,18-20). Ennek értelmében az evangelizáció az Egyház küldetésének lényege, az Egyház elsőrendű lelkipásztori feladata: „Az Egyház azért van, hogy evangelizáljon” (EN 14). Az evangelizációtól azonban nem lehet elválasztani a katekézist és a többi más lelkipásztori feladatot (vö. KÁD 46).
11.1. A KATEKÉZIS KONKRÉT FELADATAINAK ÉS TARTALMÁNAK TERVSZERŰ MEGHATÁROZÁSA
11.1.1. A katekézis tervezésének elvei
II. János Pál pápa kifejezte annak szükségességét, hogy egységes, országos lelkipásztori terv készüljön (vö. A Szentatya beszéde a Püspöki Karhoz Budapesten, 1991. augusztus 20. 3. p.). Ennek a lelkipásztori tervnek szerves része a kateketikai terv, amely az egyházi dokumentumok útmutatásai alapján megjelöli hazánkban a katekézis feladatait. Ez a kateketikai terv foglalja magába a plébániai és az iskolai katekézis, a katekumenátus, a szentségfelkészítés és a többi kateketikai feladat részletes tervét is.
A katekézis célja: a keresztény örömhír átadása és olyan értelmű tanítása, hogy a keresztény örömhírt megértsék, magukévá tegyék, és életté tudják váltani. A katekézisnek feladata, hogy segítsen olyan emberré válni, aki kegyelmi életet él, a szeretetet tudatosan gyakorolja, és az Egyház közösségében tanúságtevő életével apostoli tevékenységet fejt ki, az emberi közösségben embertársainak igaz javát szolgálja.
Ugyanígy szükséges, hogy a keresztény ember ismerje hitünk tanítását, felelni tudjon a hittel kapcsolatban felmerülő kérdésekre, hogy választ tudjon adni, amikor reménységéről kérdezik (vö. KÁD 85).
Ez a két kiemelt cél a katekézis gyakorlatában nem különül el egymástól, kölcsönösen átjárják egymást. A megkülönböztetésnek csak didaktikai szempontjai vannak.
Ahhoz, hogy ezeket a célokat el lehessen érni, tervezett és szervezett munkára van szükség. Ezt a munkát biztosítják a megfelelő kateketikai intézmények és a megbízás alapján tevékenykedő felelős szakemberek.
A katekézis minden pasztorációs tevékenységnek és minden olyan intézményi és strukturális feladatnak központi elemét képezi, amely hozzájárul Krisztus misztikus testének építéséhez.
Isten tervében a földi dolgok és az emberi intézmények egyaránt szolgálhatják az emberek üdvösségét és személyiségük fejlődését.
11.1.2. A katekézis feladatainak és teendőinek megtervezése
Az Egyház vezetőjének kateketikai szolgálata kiemelkedő módon a katekézisre vonatkozó tanításaiban valósul meg. „A Pápa a katekézisre vonatkozóan közvetlenül a Klérus Kongregációja által intézkedik. Az általa kiadott dokumentumokat mindenkinek figyelembe kell vennie” (KÁD 270).
11.1.2.1. A katekézis országos szervezetei
A magyar katekézis legfelsőbb irányítója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága (OHB) (vö. KÁD 269), amelynek elnöke a Püspöki Konferencia tagjai közül kerül ki. Az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottságok vezetői mellett a püspök-elnök által kinevezett szakértők az OHB tagjai. A Bizottság tevékenységét saját szabályzata szerint végzi. Legfőbb feladata, hogy a katekézis terén segítséget nyújtson az egyes egyházmegyéknek. Feladatai:
– a szakmai irányítás és információnyújtás;
– a kateketikai tervek kidolgozása;
– a hittankönyvek és más kiadványok kidolgozásának irányítása;
– a kateketikai továbbképzések szervezése;
– a katekézis belső összehangolása,
– az egyes egyházmegyei kateketikai bizottságok együttműködésének előmozdítása;
– nemzeti kateketikai kongresszusok szervezése;
– kapcsolattartás a tömegtájékoztatási eszközökkel, stb.
További feladatai még: együttműködés a MKPK többi országos bizottságával és nemzetközi kapcsolattartás. Az OHB szakmai feladatainak ellátására az Országos Kateketikai Intézet hivatott, amelyben megfelelő szakembereknek kell tevékenykedniük.
Az OHB keretében működik az OHB Konzultációs Irodája, amely tanácsadó-információs szolgálatot lát el, és segíti a katekéták tevékenységét (vö. KÁD 269).
Az OHB megfelelő szintű működése érdekében a fenntartó szervnek gondoskodnia kell a katekézist irányító szakemberek képzéséről és folyamatos továbbképzéséről (vö. KÁD 267).
11.1.2.2. A katekézis egyházmegyei szervezetei, intézményei
„A kateketikai lelkipásztorkodás megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke” (KÁD 265). Ebben a munkájában segíti őt az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottság (EHB).
Ennek fő feladatai:
– egyházmegyei helyzetelemzés;
– cselekvési programok kidolgozása;
– a katekéták képzése, továbbképzése és támogatása;
– kateketikai segédeszközök biztosítása;
– az egyházmegyében folyó kateketikai munka összehangolása és ellenőrzése;
– együttműködés az Országos Hitoktatási Bizottsággal és az egyházmegye más intézményeivel, bizottságaival. Célszerű, hogy az EHB vezetője legyen egyben az OHB-ban az egyházmegye képviselője (vö. KÁD 266).
Ezen feladatok ellátásához biztosítani kell a szükséges személyi és tárgyi feltételeket: megfelelő szakértőket, munkatársakat, szakfelügyelőket és konzultációs irodát. A megyéspüspök feladata, hogy egyházmegyéjében a katekéták képzését és folyamatos továbbképzését biztosítsa. Ennek érdekében megfelelő intézményeket kell létrehoznia (vö. KÁD 266). A katekétaképzés történhet egyházmegyei hittudományi főiskolán vagy tanfolyamon. Ezek feleljenek meg
a Püspöki Konferencia által előírt követelményeknek. A katekétákat képző intézetek vezetését a püspök bízza megfelelő szakértelemmel rendelkező papokra, szerzetesekre és világiakra.
11.1.2.3. A katekézis plébániai szervezetei, intézményei
A plébános kötelessége és felelőssége, hogy a plébánián a katekézist megszervezze és irányítsa, hogy létrehozza és vezesse a katekéták közösségét. Bár a társadalmi változások hatással vannak a plébániák életére, a katekézis elsődleges helye továbbra is a plébánia, együttműködve más intézményekkel (vö. KÁD 257).
A plébánia képviselőtestülete keretében, a lelkipásztori bizottságban kateketikai munkacsoportnak is működnie kell, amelyben a plébánia katekétái is vegyenek részt, illetve képviseltessék magukat. A kateketikai munkacsoport vezetőjét a plébános nevezi ki a képviselőtestület tagjai közül (vö. MKPK: A Magyarországi Egyházközségek Képviselőtestületi Szabályzata, 1992.).
A munkacsoport feladatai:
– a katekézis különböző csoportjainak támogatása;
– a katekéták munkájának elősegítése;
– a különböző plébániai egyesületekkel való együttműködés;
– a plébánia kateketikai programjainak megszervezése, összehangolása és támogatása, hogy a kateketikai munka harmonikusan illeszkedjék be a plébánia lelkipásztori tevékenységébe;
– együttműködés a plébánia más munkacsoportjaival.
A munkacsoport vezetője tevékenységéről rendszeresen számoljon be a képviselőtestületnek.
A plébános fordítson gondot arra, hogy az egész közösség érezzen felelősséget a katekézis munkájáért, továbbá, hogy az arra alkalmas személyeket készítse fel felelős feladatok vállalására.
11.2. A KATEKÉTÁK ÉRDEKVÉDELME
A katekétáknak – mint munkavállalóknak is –, akik az Evangéliumért fáradoznak, többféle nehézséggel kell szembenézniük. Tanúságtevő életük alkalmat adhat esetleges zaklatásukra. Munkakörülményeik, mindennapi megélhetési gondjaik nehéz problémák elé állíthatják őket. Mindenképp szükségük van ezért megfelelő érdekvédelemre, munkaügyi (fegyelmi, anyagi, jogi, személyi) problémáik megoldására. A megfelelő képviseletet kialakítása – az esetlegesen felmerülő nehézségek megoldása érdekében – az Egyház hivatalos megbízottjainak is fontos.
A katekéták érdekvédelmi csoportjait – a MKPK irányításával – egyházmegyénként kell megszervezni, lehetőleg azonos, az egyházi és az állami törvényeknek megfelelő szervezeti és működési szabályokkal, amelyekhez az ordi-náriusok előzetes jóváhagyása szükséges. Az egyházmegyei csoportoknak legyen egy országos koordináló központja.
A kateketikai tevékenység végzéséhez különböző eszközökre van szükség. Ezeknek az eszközöknek és feltételeknek a biztosítása a katekézis felelőseinek a kötelessége.
12.1. A KATEKÉZIS ALAPDOKUMENTUMAI
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumait a katekétáknak ismerniük kell, és munkájukban ezeknek megfelelően kell eljárniuk. Ezekhez kapcsolódnak a pápai megnyilatkozások és a kongregációk dokumentumai. A katekézis szempontjából a következőknek van különleges jelentősége: Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD 1971); Evangelii Nuntiandi (EN 1975); Cathechesi Tradendae (CT 1979); A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1992); A Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD 1997); Ordo Initiationis Christianae Adultorum (OICA 1972).
12.2. A MAGYAR KATEKÉZIS DOKUMENTUMAI
A katekézist Magyarországon jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jóváhagyott alábbi dokumentumok figyelembevételével kell végezni:
– a Magyar Kateketikai Direktórium;
– a KÁD utasításának megfelelően elkészítendő Magyar Katekizmus (vö. KÁD 131);
– a jelenleg érvényben lévő A Római Katolikus Hitoktatás Kerettanterve (1996);
– az OHB által megfogalmazott és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jóváhagyott Magyar Katolikus Katekizmus (1995);
– a Felnőttek beavatása a keresztény életbe (FK 1999);
– Egyházmegyei zsinati dokumentumok.
12.3. A KATEKÉTAKÉPZÉS KÉZIKÖNYVEI
A katekétaképzők részben a hittudományi főiskolák jegyzeteit, részben a kate-kétaképzők számára készített jegyzeteket használják. Ezek között kiemelt szerepe van a kateketikai, pedagógiai, pszichológiai, és az evangelizációt bemutató jegyzeteknek.
12.4. HITTANKÖNYVEK – TANÁRI KÉZIKÖNYVEK – MUNKAFÜZETEK
„A tanítási szöveg segédeszköz, amelyet a hitoktatás résztvevői kapnak a kezükbe. Semmiféle szöveg nem képes pótolni az Evangélium eleven, szóban történő közlését. A szövegeknek mégis nagy jelentőségük van, mert segítik a tárgyalt igazságok pontosabb elmélyítését. Az ilyen szövegek szerkesztéséhez is több szakember együttműködése szükséges” (ÁKD 120).
A hittankönyvnek alapvető szabálya „a kettős hűség” elve: hűség az evangéliumi üzenethez és hűség az emberhez (vö. EN 3-4). Ezért úgy mutassa be Krisztus misztériumának ismeretét, hogy ez megtérésre és hívő cselekvésre indítson. Illeszkedjen azoknak a tanítványoknak az életkörülményeihez, társadalmi és kulturális környezetéhez, akikhez szól. Vegye figyelembe életkori sajátosságaikat és hitük fejlődését, a kateketikai és pedagógiai elveket. Olyan nyelven szóljon, hogy a mai ember képes legyen megérteni. Ugyanakkor tanítson meg a keresztény fogalmakra és kifejezésekre. Hitelesen mutassa be, hogyan élhet a keresztény ember tanúságtevő életet a mai világban. A hittankönyvek a megtanulandó alapszövegeken túl azok rövid kifejtését is tartalmazzák, amelyek feltételezik a katekéta személyes magyarázatát is.
A hittankönyvekhez feltétlenül szükségesek a tanári segédkönyvek és a tanítványok számára készített munkafüzetek. Hasznosak a gyermekek szülei számára készített kézikönyvek, illetve a gyermekek számára írt hittankönyvekben legyenek a szülők bevonására alkalmas feladatok is (vö. KÁD 283).
Az iskolások számára készülő hittankönyvek alkossanak sorozatot, kövessék a Püspöki Konferencia által kiadott országos hittantantervet, vegyék figyelembe az általános és helyi Kateketikai Direktórium irányelveit, és legyenek összhangban a Katolikus Egyház Katekizmusával (vö. KÁD 284). Ezeket az irányelveket mind az országos, mind az egyházmegyei hittankönyvek készítésénél figyelembe kell venni.
Az OHB pályázatok útján is segítse elő megfelelő hittankönyvek, segédkönyvek és munkafüzetek készítését.
12.5. A KATEKÉZIS HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN SEGÉDESZKÖZEI
A katekéták ismerjék a katekézis módszereit és annak hagyományos és modern segédeszközeit, hogy módszerükhöz mindig azt a megfelelő eszközt választhassák, ami a kateketikai cél elérésére a legalkalmasabb. Ismerjék a hagyományos és a modern szemléltető eszközök lehetőségeit, használatuk szabályait és esetleges veszélyeit, hogy ne tévesszék el a helyes arányt. A szemléltetés ugyanis nem cél, hanem eszköz.
Ezek a segédeszközök álljanak a katekéták rendelkezésére.
12.6. A KATEKÉZIS MEGFELELŐ KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEI
A plébánia a közösségi élet középpontja, a katekézis elsődleges helye. Éppen ezért a katekézis felelősének kötelessége, hogy a katekézisnek megfelelő helyet, időt és körülményt biztosítson a plébánián vagy más arra alkalmas helyen. Ez nemcsak jól felszerelt hittantermet jelent, hanem a katekézist szolgáló megfelelő környezetet is.
A plébánosnak legyen gondja arra, hogy a katekézishez szükséges megfelelő helyet és időt az iskolákban biztosítsák.
12.7. A KATEKÉZIS ÉS A TÖMEGTÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK
„Korunk első Areopagusa a tömegtájékoztatás. A tömegkommunikáció akkora jelentőségre tett szert, hogy sokan a tájékozódás és képzés legfőbb eszközének tekintik, amely normát és viselkedésmintát nyújt az egyén, a család és a közösség számára. Ezért a sok hagyományos eszközök mellett a média használata lényegessé vált az evangelizáció és a katekézis számára. Ugyanis az Egyház vétkesnek érezné magát az Úr előtt, ha nem használná föl ezeket a hatalmas eszközöket... bennük találja meg a szószék modern és hatékony változatát” (KÁD 160).
„Ezen eszközök jó felhasználása a katekétákra azt a súlyos feladatot rója, hogy ismerjék meg és megfelelő módon használják őket... Nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem elegendő csupán az Egyház tanításának terjesztésére felhasználni őket, hanem magának ennek az üzenetnek kell beépülnie a modern hírközlés által az új kultúrába” (KÁD 161).
„A tömegtájékoztatási eszközök alkalmazása és befogadása tekintetében sürgősen határozott és erős lelkű erőfeszítésre van szükség, amely elutasítja a monopólium és a manipuláció minden formáját annak érdekében, hogy az igazság szeretetétől vezérelt kritikai érzék kialakuljon, a szabadság és a személy méltósága védelmet kapjon, és a népek hiteles kultúrája felemelkedjék” (KÁD 162).
Meg kell ragadni a tömegtájékoztatásban minden adódó lehetőséget, amelyek az evangelizációt szolgálhatják. Gondoskodni kell országos és helyi szinten megfelelő hívő szakemberek képzéséről és alkalmazásáról, mind a katolikus, mind a világi tömegtájékoztatási eszközök használatához. A katekétá-kat is fel kell készíteni arra, hogy – felismerve a tömmegkomunikáció lehetőségeit és veszélyeit – helyesen tudjanak élni vele.
12.8. A KATEKÉZIS TÁRGYI-ANYAGI FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA
Az Egyház létének értelme, hogy Jézus Evangéliumának hirdetője legyen. Az Egyház tudja, hogy legjobb erőit kell bevetnie a hitoktatásba, nem kímélve sem fáradságot, sem gondot, sem anyagi áldozatokat. Tehát a katekézisnek „meg kell kapnia a kedvező feltételeket, hogy ki tudjon bontakozni” (CT 15). Mindezeknek fontos gyakorlati következményei vannak: a katekézis nem a katekéta egyéni ügye, hanem az egész Egyház, tehát minden egyházmegye és plébánia közös ügye; minden plébániának kötelessége évi költségvetésében
– anyagilag is – gondoskodni a katekézis megfelelő körülményeiről. Ennek mértékét az egyházmegyei hatóság határozza meg.
A plébániák erejét meghaladó kateketikai célok megvalósítására fel kell használni a különböző, mind az egyházi, mind az állami források pályázati lehetőségeit is.
12.9. A HITOKTATÁS MUNKAÜGYI, JOGI ÉS FINANSZÍROZÁSI SZABÁLYZATA
A katekézis feladatának zavartalan végzése érdekében követni kell az aktuálisan érvényben lévő – a Püspöki Konferencia által jóváhagyott és elrendelt – munkaügyi, jogi és finanszírozási szabályokat.
JELEK – RÖVIDÍTÉSEK
AA – Apostolicam actuositatem: a II. Vatikáni Zsinat határozata a világi hívek apostolkodásáról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
AG – Ad gentes: a II. Vatikáni Zsinat határozata az Egyház missziós tevékenységéről 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
ÁKD – Klérus Kongregációja: Általános Kateketikai Direktórium, 1971. (SZIT, Budapest 1980).
CT – II. János Pál pápa apostoli buzdítása a katekézisről: Catechesi tradendae, 1979. (SZIT, Budapest 1980).
DV – Dei verbum: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
EN – VI. Pál pápa apostoli buzdítása: Evangelii nuntiandi 1975, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
FK – Felnőttek beavatása a keresztény életbe (OLT, Budapest 1999).
GE – Gravissimum educationis: a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a keresztény nevelésről 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
GS – Gaudium et spes: a II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori konstitúciója az Egyház és a világ viszonyáról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
IVT – Új hivatásokat egy új Európa számára (In verbo tuo...) „Papi és szerzetesi hivatások Európában” Nemzetközi Kongresszus záródokumentuma, Róma 1997. május 5-10., (Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, 1998).
KÁD – Klérus Kongregációja: A Katekézis Általános Direktóriuma, 1997. (SZIT, Budapest 1998).
Kat. Isk. – A Katolikus Nevelés Kongregációja: A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén (Róma 1998).
KEK – Klérus Kongregációja: A Katolikus Egyház Katekizmusa 1992 (SZIT, Budapest 1994).
LG – Lumen Gentium; a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az Egyházról 1964, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
NPD – Püspöki Szinódus 1977: Nuntium ad Populum Dei, Üzenet korunk katekéziséről (1977. okt. 28.); (Typis Polyglottis Vaticanis, Vatikán 1977).
OICA – Ordo Initiationis Chrisitianae Adultorum (Róma 1972).
PDV – II. János Pál pápa apostoli buzdítása a papképzésről: Pastores dabo vobis (SZIT, Budapest 1995).
PÉD – Klérus Kongregációja: A papi élet és szolgálat direktóriuma (SZIT, Budapest 1994).
SC – Sacrosanctum Concilium: a II. Vatikáni Zsinat Konstitúciója a szent liturgiáról 1964, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
TMA – II. János Pál pápa apostoli levele a 2000. év nagy jubileumáról: Tertio millennio adveniente 1994. (SZIT, Budapest 1995).
VC – Vita consecrata II. János Pál pápa apostoli buzdítása 1994. (SZIT, Budapest 1996).
Vatikán, 2000. augusztus 20. Szent István ünnepe
N.20001196
Excellenciás és Főtisztelendő Püspök Úr!
Március 4-én 302/2000. számon megérkezett hozzánk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által elkészített Magyar Kateketikai Direktórium.
Alapos tanulmányozás, a Hittani Kongregációval való konzultáció (vö. Pastor Bonus 94. sz.) után, és miután beigazolódott a dokumentumnak A Katekézis Általános Direktóriumával való megegyezése
EZ A KONGREGÁCIÓ
a Pastor Bonus apostoli konstitúció 94. sz. és a KÁD 282. sz. alapján
A KÉRT JÓVÁHAGYÁST MEGADJA.
Darío Card. Castrillón Hoyos
Ternyák Csaba titkár
TARTALOMJEGYZÉK
ELŐSZÓ
BEVEZETŐ
1. RÉSZ. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉBEN
1.1. EGYHÁZFOGALOM A KATEKÉZIS SZEMPONTJÁBÓL
1.2. A KATEKÉZIS FOGALMA, CÉLJA ÉS FELADATA
1.2.1. A katekézis lényeges tulajdonságai
1.2.2. A katekézis kapcsolata a teológiai tudományokkal
1.2.3. A katekézis kapcsolata a gyakorlati tudományokkal
1.3. A KATEKÉZIS FORRÁSAI
1.3.1. A Szentírás
1.3.2. A Szenthagyomány
1.3.3. A liturgia
1.3.4. Az Egyházi Tanítóhivatal dokumentumai
1.3.5. A Katolikus Egyház Katekizmusa
1.3.6. Az Egyház történelme és mai élete
1.4. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ EVANGELIZÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN
1.5. A KATEKÉZIS EVANGELIZÁLÓ ÉS MISSZIÓS JELLEGE
1.6. A KATEKUMENÁTUS INTÉZMÉNYE – BEAVATÁS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBE
1.7. A KATEKÉZIS KATEKUMENÁLIS JELLEGE
1.8. A KÖZÖSSÉG SZEREPE A KATEKÉZISBEN
1.9. A KATEKÉZIS NYELVEZETE
2. RÉSZ. A MAGYAR „SZÁNTÓFÖLD”
2.1. ÖRÖKSÉGÜNK
2.1.1. Hitünk gyökerei
2.1.2. A hit átadása az elmúlt évtizedekben
2.2. MAI HELYZETÜNK – A HITÁTADÁS KÖZEGE
2.2.1. Társadalmi helyzetünk
2.2.2. Egyházunk jelen helyzete
2.2.3. A felnőttek helyzete
2.2.4. A családok helyzete – a szülők felkészültsége
2.2.5. A fiatalok helyzete
2.2.6. A gyerekek helyzete
2.2.7. A hitátadás csatornái – a hitátadás eszközei
2.3. MIRE HÍV MA MAGYAR EGYHÁZUNK?
3. RÉSZ. A KATEKÉZIS CÍMZETTJEI
3.1. ÁLTALÁNOS SZEMPONTOK
3.2. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ KATEKÉZIS
3.3. A KORCSOPORTOK SZERINTI KATEKÉZIS
3.3.1. Az életkor és a hit fejlődésének fázisai
3.3.2. A korcsoportok sajátosságai
3.3.2.1. Felnőttek katekézise
3.3.2.2. Családi katekézis
3.3.2.3. Ifjúsági katekézis
3.3.2.4. Gyermekek katekézise
3.3.2.5. Óvodások hitre nevelése
3.4. KATEKÉZIS KÜLÖNLEGES HELYZETEKBEN
3.4.1. Személyi problémák
3.4.1.1. A nehezen nevelhető gyermekek
3.4.1.2. A nehezen kezelhető (deviáns, amorális) fiatalok és felnőttek
3.4.1.3. A testi-szellemi fogyatékosok
3.4.1.4. Öregek és betegek
3.4.1.5. A szenvedélybetegek, drog-, alkoholfüggő emberek
3.4.2. Szociális problémák
4. RÉSZ. KÖZÖSSÉGEK A KATEKÉZIS SZOLGÁLATÁBAN
4.1. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG ÉS A KATEKÉZIS
4.1.1. A plébániai közösség felelőssége és szerepe a katekézisben
4.1.2. A plébániai katekézis, és sajátos karaktere
4.1.2.1. Plébániai közösségek, csoportos foglalkozások
4.1.2.2. Egyéb csoportos foglalkozások
4.1.3. Szülők bevonása a gyermekek katekézisébe
4.1.4. A plébániai és az iskolai katekézis kapcsolata
4.2. KATEKÉZIS AZ EGYHÁZI ISKOLÁKBAN
4.2.1. Katolikus iskolák
4.2.2. Szerzetesi iskolák
4.2.3. Nem katolikus egyházi iskolák
4.2.4. A plébániák kapcsolata a katolikus – szerzetesi iskolákkal
4.3. KATEKÉZIS MÁS OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN
4.3.1. Önkormányzati, és más nem egyházi iskolák
4.3.2. Szakiskolák
4.3.3. Egyetemek, főiskolák
4.3.4. Kollégiumok
5. RÉSZ. A SZENTSÉGEKRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
5.1. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ SZENTSÉGEK
5.1.1. A felnőtt katekumenátus – a keresztény beavatásra készülő felnőttek –
a megtérők
5.1.2. A gyermekek bevezetése a keresztény életbe
5.1.2.1. A csecsemő keresztelésének előkészítése
5.1.2.2. Az iskolás gyermekek felkészítése a keresztségre
5.1.2.3. Gyermekek felkészítése az elsőgyónásra
5.1.2.4. Gyermekek felkészítése az elsőáldozásra
5.1.2.5. Felkészítés a bérmálásra
5.1.3. A szülők katekézise gyermekeik szentségi fölkészítése során
5.2. A TÖBBI SZENTSÉGRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
5.2.1. A házasság szentsége
5.2.2. Az egyházi rend szentsége
5.2.3. A betegek kenetének szentsége
5.3. NEVELÉS A SZENTSÉGI ÉLETRE
5.3.1. A szentségi életre nevelés alapjai
5.3.2. A rendszeres szentségi életre nevelés
5.4. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG SZEREPE A SZENTSÉGFELKÉSZÍTÉSBEN
6. RÉSZ. A KATEKÉZIS KIEMELT FELADATAI
6.1. IMAÉLETRE NEVELÉS
6.2. NEVELÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGI ÉLETRE
6.3. A KERESZTÉNY MORÁLIS KATEKÉZISE
6.4. A CSALÁDI ÉLETRE NEVELŐ KATEKÉZIS
6.5. A SZEXUÁLIS NEVELÉS
6.6. A HIVATÁSOKRA, ELKÖTELEZETT ÉLETRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
6.7. A KERESZTÉNY TANÚSÁGTÉTELRE ÉS A KÖZÉLETI FELELŐSSÉGRE NEVELŐ
KATEKÉZIS
6.7.1. Az események és jelenségek keresztény értelmezésére nevelés
6.7.2. A közéleti kérdésekben történő állásfoglalásra és aktív közvélemény-
formálásra való nevelés
6.7.3. Politikai szerepvállalásra nevelés
6.7.4. A teremtett világ védelmére nevelés
6.8. ÖKUMENIKUS NEVELÉS ÉS A NEM KERESZTÉNY VALLÁSOK
6.9. NEMZETISÉGIEK KATEKÉZISE
7. RÉSZ. A SZENTÍRÁS SZEREPE A KATEKÉZISBEN
7.1. ISTEN SZAVÁNAK JELENTŐSÉGE A KATEKÉZISBEN
7.2. A SZENTÍRÁS OLVASÁSÁRA NEVELÉS
7.3. A SZENTÍRÁS ALKALMAZÁSA, ÉS AZ ALKALMAZÁS MÓDSZEREI
7.3.1. Szentírástudomány és a katekézis
7.3.2. A Szentírás alkalmazásának alapvető
kateketikai-pedagógiai-módszertani szabályai
7.3.2.1. A Szentírás alkalmazásának célja és feladatai
7.3.2.2. A Szentírás alkalmazása és a módszerek
8. RÉSZ. A KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA KAPCSOLATA
8.1. KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA
8.2. A LITURGIA, ÉS AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖSSÉG
8.3. A LITURGIÁRA NEVELÉS
8.3.1. A liturgikus nevelés és a keresztény beavatás
8.3.2. Liturgikus nevelés a folyamatos katekézisben
8.4. A SZENTSÉGEK
8.5. A SZENTELMÉNYEK
8.6. LITURGIKUS ÉNEK-ZENEI NEVELÉS
8.7. LITURGIKUS SZIMBÓLUMOK ÉS JELEK KATEKÉZISE
8.8. A MŰVÉSZETEK SZEREPE A KERESZTÉNY NEVELÉSBEN
9. RÉSZ. A KATEKÉTÁK, FELKÉSZÜLÉS A KATEKETIKAI SZOLGÁLATRA
9.1. A KATEKÉTA SZEMÉLYE
9.2. A KATEKÉTÁK KÉPZÉSE
9.2.1. A katekéták általános felkészítése
9.2.1.1. A katekéta lelkiélete, lelkisége
9.2.1.2. A katekéta biblikus-teológiai képzése
9.2.1.3. A katekéta lélektani-pedagógiai képzése
9.2.1.4. A katekéta gyakorlati képzése
9.2.1.5. A katekétaképzés rendje és struktúrája
9.2.2. A katekéták sajátos felkészítése
9.2.2.1. A katekéták képzésének jellege
9.2.2.2. A katekéták képzésének területei
9.2.2.2.1. Felnőttek katekétája
9.2.2.2.2. A családok katekétája
9.2.2.2.3. Az ifjúság katekétája
9.2.2.2.4. Az általános iskolások katekétája
9.2.2.2.5. Az óvodások katekétája
9.2.2.2.6. A katekumenátust vezető katekéta
9.2.2.2.7. A gyermekek szentségekre felkészítő katekétája
9.2.2.2.8. A különleges helyzetűek katekétája
9.2.3. A katekétaképzés intézményei
9.2.3.1. Az egyházmegyei katekétaképzés
9.2.3.2. Az egyetemi, főiskolai katekétaképzés
9.2.4. Speciális képzések
9.2.5. Továbbképzések, lelkigyakorlatok, rekollekciók
9.3. A KATEKÉTÁK KÖZÖSSÉGE – A KATEKÉTA KAPCSOLÓDÁSA
A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGHEZ
9.4. A LELKIPÁSZTOROK KATEKETIKAI KÉPZÉSE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE
9.4.1. Szemináriumok
9.4.2. Továbbképzések
9.5. A KATOLIKUS ISKOLÁK PEDAGÓGUSAI, ÉS KATEKETIKAI KÉPZÉSÜK
10. RÉSZ. A KATEKÉZIS MÓDSZEREI
10.1. A MÓDSZER MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
10.2. A MÓDSZER ÉS AZ EMBER KAPCSOLATA
11. RÉSZ. A KATEKÉZIS MEGSZERVEZÉSE
11.1. A KATEKÉZIS KONKRÉT FELADATAINAK ÉS TARTALMÁNAK
TERVSZERŰ MEGHATÁROZÁSA
11.1.1. A katekézis tervezésének elvei
11.1.2. A katekézis feladatainak és teendőinek megtervezése
11.1.2.1. A katekézis országos szervezetei
11.1.2.2. A katekézis egyházmegyei szervezetei, intézményei
11.1.2.3. A katekézis plébániai szervezetei, intézményei
11.2. A KATEKÉTÁK ÉRDEKVÉDELME
12. RÉSZ. A KATEKÉZIS ESZKÖZEI
12.1. A KATEKÉZIS ALAPDOKUMENTUMAI
12.2. A MAGYAR KATEKÉZIS DOKUMENTUMAI
12.3. A KATEKÉTAKÉPZÉS KÉZIKÖNYVEI
12.4. HITTANKÖNYVEK – TANÁRI KÉZIKÖNYVEK – MUNKAFÜZETEK
12.5. A KATEKÉZIS HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN SEGÉDESZKÖZEI
12.6. A KATEKÉZIS MEGFELELŐ KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEI
12.7. A KATEKÉZIS ÉS A TÖMEGTÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK
12.8. A KATEKÉZIS TÁRGYI-ANYAGI FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA
12.9. A HITOKTATÁS MUNKAÜGYI, JOGI ÉS FINANSZÍROZÁSI SZABÁLYZATA
JELEK – RÖVIDÍTÉSEK
Az Egyház és a katekézis egymástól elválaszthatatlan fogalom és valóság. Az Egyház végzi a katekézis szolgálatát, és ezáltal maga az Egyház szüntelenül növekszik és megújul.
Az Egyház a tagjai által hirdeti az Evangéliumot. Annak érdekében, hogy a megváltozott körülmények között minél hatékonyabban végezhessük a katekézisben szolgálatunkat, hatékony eszközökre van szükségünk. Egy ilyen eszköz ez a Direktórium, melynek az a célja, hogy pontosan meghatározott irányelveket megjelölve segítse a közös, egységre törekvő munkát.
1988 januárjában kezdődött meg a Direktórium összeállításának a munkálata egy kijelölt munkacsoport irányításával, az egyházmegyék képviselőinek és szakembereknek a bevonásával. A munkaszöveg három alkalommal került az egyes területek szakembereihez véleményezésre, bírálatra. Ezt követően az egyházmegyék püspökei tettek módosító javaslatokat. Ezeknek a javaslatoknak a bedolgozása után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az 1999. decemberi ülésén döntött a Direktórium elfogadásáról és jóváhagyásra történő fölterjesztéséről. A Klérus Kongregáció jóváhagyásának a birtokában 2000 szeptemberében pedig az egyházmegyékben történő bevezetéséről, és hivatalos kiadásáról hozott határozatot. Köszönetet mondok a munkacsoport tagjainak és mindazoknak, akik részt vettek a dokumentum előkészítésének és kidolgozásának munkájában.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében örömmel adom át a kettős jubileum évében a lelkipásztorok, a katekéták, a pedagógusok és a nevelők számára A Magyar Kateketikai Direktóriumot. Természetesen az irányelvek akkor jelentenek valóban segítséget a közös munkában, ha a katekézis felelősei, a lelkipásztorok, a katekéták a rájuk bízottak érdekében készek a megújulásra, az együttműködésre, a közös munkára. Erre mindenkit nagy szeretettel buzdítok, és ezt a magyar jövő érdekében mindenkitől kérem is. Szolgálatukat ennek szellemében végezzék. Remélem, hogy segítségével a következő években magyar Egyházunk élete megújul, és meggyőzően, hitelesen adja át Jézus Krisztus örömhírét, aminek foglalata ez: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).
Az Atya a Fiában megmutatkozó szeretetével, a Szentlélek dinamizmusával az ember életét szolgálja, hogy Őt – a Szentháromságot – megismerve, az ember emberhez méltó, teljes életet, isteni életet élhessen (vö. Jn 10,10).
2000. október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepén
Keszthelyi Ferenc váci püspök, az Országos
Hitoktatási Bizottság püspök elnöke
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai hangsúlyozottan kiemelik az egyházi élet megújulásának szükségességét. Ez a feladat, amely szükségszerűen magával hozza az Egyházról alkotott kép megújítását, az evangelizáció, a katekézis, a liturgikus ünneplés, a közösségi élet tudatos megújítását is jelenti.
Ebben a megújulási folyamatban a katekézisnek – mint a hitátadás szisztematikus eszközének – kiemelt szerepe van. A zsinati szemlélet katekézisre vonatkozó szempontjait az 1971-ben kiadott Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD) fogalmazta meg. A Zsinatot követő években az Egyház katekézisének területén ez a dokumentum volt az irányadó. A dokumentum hatásaként sok helyi egyházban megtörtént a kívánt megújulás és fejlődés, az esetenként előforduló hibák ellenére is.
Köszönet és hála illeti mindazokat, akik ezekben az években szellemileg és lelkileg hűségesen szolgálták a katekézis megújulását, kialakították annak hatékony struktúráit, szervezték és végezték a katekézis konkrét tevékenységét a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek körében.
Az elmúlt évtizedek társadalmi és egyházi változásai – és a közben megjelent egyházi dokumentumok – azonban szükségessé tették egy új Direktórium elkészítését, amely a lényegileg megváltozott körülményeket is szem előtt tartva megfelelően képes támogatni a katekézis szolgálatát. Ezért került sor 1997-ben, Rómában, a Klérus Kongregáció által A Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) kiadására. A KÁD kiemelt és közvetlen célja a katekézisre vonatkozó általános irányelvek megfogalmazása az egyetemes Egyház számára. Emellett sajátos célja, hogy segítséget nyújtson a helyi egyházak kateketikai tevékenységéhez, kiemelten a nemzeti kateketikai direktóriumok és a helyi katekizmusok elkészítéséhez (vö. KÁD 11).
A Magyar Kateketikai Direktórium (MKD) ezen előírásokat és elveket követve lelkipásztorok, katekéták, kateketikai-pedagógiai szakemberek és teológusok közreműködésével került kidolgozásra. A dokumentumot a munkafolyamat során az egyes egyházmegyék Főpásztorai véleményükkel kiegészítették, és saját egyházmegyéjük helyzetére vonatkozó módosításokat tettek. Ezen lépések után rendelte el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Magyar Kateketikai Direktórium bevezetését.
A Magyar Kateketikai Direktórium szövegét előkészítő munkacsoport igyekezett hűségesen átvenni a KÁD-ból mindazokat az elveket, amelyek segítenek a magyar egyház kateketikai tevékenységét hatékonyabbá tenni, és megújulását szolgálni.
A Magyar Kateketikai Direktórium nem a jelenlegi helyzet leírását tartja feladatának, hanem a követendő irányelvek megjelölését. Még akkor is, ha most ez esetleg túlzottan ideálisnak, vagy „elérhetetlennek” tűnik.
Az MKD – szem előtt tartva a magyar katekézis helyzetét és feladatait –A Katekézis Általános Direktóriuma szempontjai közül a következőket emeli ki:
1. A katekézis állandó folyamatot jelent. Ezért a katekézis minden korcsoportot megszólít, és nem szűkül le csupán a gyermekek és a gyermekkor katekézisére.
2. Már az 1971-ben kiadott Általános Kateketikai Direktórium is a felnőttek katekézisét jelölte meg a katekézis legfőbb formájaként, „mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősséggel képesek csatlakozni a hithez” (vö. ÁKD 20). A Katekézis Általános Direktóriuma még hangsúlyozottabban emeli ki a felnőttek katekézisének szükségességét, de nemcsak mint célfeladatot, hanem mint a többi korosztály katekézisének mintáját: „.. .szükségszerű, hogy a felnőtt katekézist vegyük alapul, és annak fényében rendezzük el a többi életkor katekézisét” (KÁD 171). Ezért az MKD-ban is kiemelt helyre kerül a felnőttek katekézise és annak feladatai.
3. A KÁD a katekumenátus folyamatára és a katekézis katekumenális jellegére építi az irányelveit (vö. KÁD 90-91), ezért nem külön fejezetben foglalkozik a szentségek vételére felkészítő katekézissel, hiszen a katekézis katekumenális és folyamatos jellege az egész keresztény beavatási folyamatot tartalmazza. Ez a folyamat a szentségi életbe történő bevezetés mellett a hittartalom és a hívő magatartás megismertetését, a liturgikus és az erkölcsi nevelést, továbbá az imádságra, a közösségi életre, a tanúságtételre nevelést, és az Egyház missziójába való bekapcsolódást is magában foglalja. Noha az MKD a katekézis katekumenális jellegének elvét teljes egészében követi, a szentségek vételére fölkészítő katekézist mégis külön részben tárgyalja. Ugyanis hangsúlyozottan fontos ismertetni annak sajátos kateketikai-pedagógiai szempontjait, katekumenális szemléletét.
4. A dokumentumban kiemelt hangsúlyt kap az evangelizáció feladata és ennek megújított szemlélete. Az evangelizáció szemléletmódja, nyelvezete, problémamegközelítése, módszerei eltérnek a hagyományos oktatás szerkezetétől. Természetesen háttérként szükségszerűen feltételezi azt, de a hitre nevelés a konkrét ember életéből, kérdéseiből, gondolkodási struktúrájából indul ki, mindig hangsúlyozva az Evangélium megszólító és felszólító erejét. Az MKD szerkezetében és tárgyalási módjában törekszik ennek kiemelésére.
5. A KÁD központi eleme a misszió, és annak szelleme. Új fényben és értelemben mutatja be a missziós küldetést, és ennek értelmezését. A misszióra történő tudatos – és módszereiben is korszerű – felkészítést a katekézis feladataként jelöli meg. A misszióra nevelés feladatához az MKD a magyar katekézis helyzetéből kiindulva kíván segítséget adni.
6. „A katekézis szó maga jelentésbeli fejlődésen ment át az Egyház 20 évszázados története folyamán” (KÁD 35). Ez az Egyház evangelizációs feladatának összefüggésében azt jelenti: a szoros értelemben vett katekézis feltételezi, hogy az első igehirdetés már megtörtént, és a katekézis során az ember már a megtérés útját járja. A feladatok pontos meghatározása érdekében fontos egyértelműen megkülönböztetni a szoros értelemben vett evangelizációt és a folyamatos katekézist, bár kétségtelen, hogy a katekézisnek – éppen katekumenális jellegénél fogva – evangelizáló feladatai is vannak.
A KÁD-ban olvasható irányelvek nem mindegyikének azonos a jelentősége. Az isteni kinyilatkoztatásról, a katekézis természetéről, kritériumairól mondottak azonban – amelyek szerint a keresztény tanítást hirdetni kell –mindenkit egyformán köteleznek (vö. KÁD 10). Ezért az MKD mindezeket csak annyiban érinti, amennyiben a katekézisnek az Egyházban betöltött új és sajátos szerepére utalnak, és biztos iránymutatást adnak a magyar körülmények között végzendő kateketikai tevékenységhez.
Az MKD így a következő célokat tűzi maga elé:
– a KÁD-ban megfogalmazott, megújított – katekumenális jellegű – szemlélet gyakorlati alkalmazásának elősegítését;
– a helyzet kateketikai szempontú értelmezését;
– a közösség szerepének kiemelését a katekézisben;
– a katekézis életkorokhoz és az adott kultúrához való alkalmazását;
– a katekézis feladatainak megfelelő képzés elveinek megfogalmazását;
– a módszertani alapelvek tisztázását;
– a katekézis korszerű tárgyi és strukturális feltételeinek, és a hozzá tartozó irányelveknek a leírását.
Jelen dokumentum mindezen elveket követve, gyakorlati síkon kívánja a katekézis munkáját elősegíteni.
A dokumentum – jellegéből adódóan – nem tekintheti céljának, hogy minden helyzetre konkrét gyakorlati megoldást vagy módszertani segítséget adjon. Ez az MKD irányelveit követő egyházmegyei kateketikai tervnek/programnak a feladata.
A katekézis azon területeit, amelyekkel kapcsolatban az Egyház tanítását megfogalmazó dokumentumok már korábban megjelentek (pápai megnyilatkozások, kongregációk dokumentumai stb.), az MKD csak érinti, de teljes részleteiben nem tárgyalja, hiszen ez nem feladata.
Jelen dokumentum a KÁD-ban megfogalmazott és megmutatkozó szemléletváltásra épül, és ezt kívánja a magyar viszonyokra alkalmazni. A szemléletváltás elemei nem találhatók meg egyetlen fejezetben összegyűjtve. A dokumentum ezt irányelveiben, szerkezetében, a fejezetek beosztásában, a probléma kiemelésében és szóhasználatában kívánja hordozni. Ezért alkalmazza a korábban megszokott hitoktató és hittanár megnevezés helyett a tevékenységét tágabban értelmező, de a feladatát pontosabban megjelölő katekéta kifejezést.
A dokumentum általában a plébánia kifejezést alkalmazza, amikor a helyi egyházközösségről szól, de ezen érti a görög katolikus rítushoz tartozók parochia közösségét is.
A katekézist és a hitátadást érintő jelenségek leírása arányaiban nagyobb terjedelemben jelenik meg a dokumentumban. Ezt a pasztorális terv, illetve a hozzá kapcsolódó helyzetértékelés hiánya teszi indokolttá.
Bár a katekézis feladatai szorosan kapcsolódnak a lelkipásztori tevékenység más területeihez és feladataihoz, a katekézis önmagában nem képes arra és nem is célja, hogy minden lelkipásztori feladatot megoldjon. A katekézis megújított szemléletű szolgálata egy átfogó lelkipásztori tervvel összehangolva lehet eredményes.
1.1. EGYHÁZFOGALOM A KATEKÉZIS SZEMPONTJÁBÓL
A Jézus Krisztus által alapított Egyház Istennek, az Atyának az új népe. Életet, növekedést és iránymutatást Krisztustól kap a Szentlélek által. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste, Isten megváltó szeretetének jele és eszköze.
A Katolikus Egyház őrzi a hit letéteményét a tanítás, a szentségek és az apostoliság által. Az Egyház Istennek ezen ajándékaival tud cselekedni és növekedni. Mint krisztusi közösség szolgálja az embereket, közvetíti nekik Krisztus üdvözítő szavait és tetteit.
Az Egyház részesedik Krisztus prófétai, papi és királyi küldetésében, és szolgálatával folytatója annak. Alapvető küldetése, amely Jézus Krisztusból forrásozik, a következő tevékenységekben jut kifejezésre: miközben természetfölötti jelként megjelenő közösséget alkot, hirdeti és tanítja Isten Igéjét; ünnepli a szent titkokat a liturgia közösségében; szolgálja a világban élő embereket. Így az Egyház küldetésének megvalósítása több területet ölel föl: a liturgiát, az igehirdetést, az emberek szolgálatát és a közösségi élet tanúságtételét. Az Egyház küldetésének ezen elemei szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Mindegyik magában foglalja a többit, és utal is azokra. Azonban az Egyház minden tevékenysége a liturgikus ünneplésre irányul és abból forrásozik (vö. SC 7).
Az Egyház az istentisztelete, az igeszolgálata, a szeretetszolgálata és a közösségi élete által tesz tanúságot hitéről, így tanításával, életével és szolgálatával vezeti, és folyamatosan elmélyíti tagjait a hitben. Ezért az Egyház „természeténél fogva missziós beállítottságú” (AG 2).
A misszió az Egyház alapvető feladata. Minden tagja osztozik abban a felelősségben, hogy teljesítse Krisztus parancsát, és elvigye a Jóhírt minden embernek (vö. AG 1-2).
Az Egyház igehirdetésével az ember örök üdvösségén munkálkodik, de a világ haladását is szolgálja (vö. Mt 25,31-46). Így Isten Igéjének hirdetése és szolgálata a körülményektől függően különféle formákban történik, és több olyan feladatot jelöl ki az Egyház számára, amelyek az Ige szolgálatának legfőbb elemeit alkotják:
– az evangelizálás feladatát – ami a hitre való meghívásból és a meghívottak közösségbe gyűjtéséből és bekapcsolásából áll;
– a katekézis feladatát – ami a beavatásból és a hitben történő folyamatos nevelésből áll;
– a liturgiai feladatot – ami a hit megünneplésére irányul;
– a teológiai feladatot – ami a hittartalom átadását és a hívő magatartás megélésének módját szolgálja (vö. KÁD 51).
Az Egyház felett a Szentlélek őrködik, óvja Krisztus Titokzatos Testét és Jegyesét. Az Egyházat a Szentlélek segíti az állandó újjászületésben, hogy szüntelenül megújulva, megtisztítsa önmagát és tagjait. A Szentlélek vezetése megnyilvánul abban is, hogy az Egyház mindig hűséges marad a tanításhoz, amit Jézus bízott rá. Az Egyház úgy van jelen a világban, mint Isten Országának jele: az üdvösség egyetemes szentsége (vö. LG 48), mint szolga, hírnök, zarándok közösség, tanító és tanú.
1.2. A KATEKÉZIS FOGALMA, CÉLJA ÉS FELADATA
A katekézis az Ige szolgálatának része. Az embert egész életében elkísérő folyamat, amely a tanítás és a nevelés által bevezeti a keresztény életbe, és támogatja őt a hit elmélyítésében. A katekézis a keresztény közösség pasztorális tevékenységének állandó és központi eleme.
A katekézis az Egyház egyik kiemelt tevékenysége, mert részesedik az Egyház lényegi feladatából. Ezért a katekézis alapvetően egyházi természetű cselekedet, az Egyház tevékenysége, a Krisztussal való találkozás hiteles helye, hiszen Krisztus és az Egyház elválaszthatatlan. Az Egyház Krisztus igehirdetéséhez és küldetéséhez való hűségben végzi a katekézis szolgálatát (vö. Mk 16,15).
A katekézis célja, hogy a Szentlélek kegyelme által az embert elvezesse Jézus Krisztus személyéhez, aki által „a régiből új emberré válik” (KÁD 67); beavassa az Ő életébe, hogy „egészen bensőséges kapcsolatba kerüljön az Úrral” (KÁD 80); közösségre lépjen Jézus Krisztussal és általa az Atyával. Úgy éljen, gondolkodjon, úgy ítéljen, döntsön és cselekedjen, mint Jézus Krisztus (vö. CT 20). A katekézis az egyén és a közösség élettapasztalatára építve folyamatosan segít megismerni a hitet. Nemcsak annak fogalmait ismerteti meg, hanem a tanítványi magatartás kialakítására is elvezet.
A katekézis által közvetített üzenet segíti a keresztény embert abban, hogy megtalálja helyét a világban, és aktív részese legyen, megmutatván, hogy Krisztus milyen módon végső értelme ennek a történelemnek (vö. KÁD 98).
A katekézis fő feladatai, amelyek a megtérésre épülnek és a folyamatos megújulásra, irányulnak, a következők:
– a hit megismertetése;
– a liturgikus nevelés;
– az erkölcsi nevelés;
– az imádságra nevelés;
– a közösségi életre nevelés;
– beavatás a missziós küldetésbe (vö. KÁD 85-86).
1.2.1. A katekézis lényeges tulajdonságai
A katekézis belső szerkezete szentháromságosan Krisztus központú. Állandóan hangsúlyozza Isten titkát és üdvözítő tervét, amely az Atyához vezet a Fiú által a Szentlélekben (vö. KÁD 82).
A katekézis középpontjában Krisztus misztériuma áll, aki valóságos Isten és valóságos ember, aki megtestesülése, halála és feltámadása által valósította meg az üdvösség művét, amely szabaddá teszi az embert (vö. KEK 1741).
A katekézis a keresztény misztériumba beavató folyamat. Állandóan azt keresi, hogyan segítheti az egyén és a közösség hitének érlelődését, ezért gondosan ügyel arra, hogy teljességében jelenítse meg a keresztény üzenetet, rámutatva az üzenet elemeinek összefüggésére, amelyek egységes egészet alkotnak.
A katekézis a kinyilatkoztatás fényében Krisztusban értelmezi, táplálja az ember életét és beavatja a már jelen lévő Isten Országába (vö. Lk 17,21). Ezzel együtt arra törekszik, hogy egyre jobban elmélyítse az emberekben az eljövendő élet reményét, amely a megváltás történetének beteljesülése lesz (vö. KÁD 101-102).
A hatékony katekézis mindenkor tekintetbe veszi a katekézisben részesülők kulturális, nyelvi és társadalmi körülményeit. A különböző helyzetben lévő emberek megszólítása és beavatásának folyamata ugyanis más-más módszereket kíván.
A katekézis az Egyházi Tanítóhivatal irányítása mellett végzi tevékenységét.
1.2.2. A katekézis kapcsolata a teológiai tudományokkal
A katekézis és a teológia szorosan kapcsolódik egymáshoz, de közvetlen céljuk, tevékenységük és módszereik különbözőek. A teológia a maga tevékenységével és eredményeivel a katekézis nélkülözhetetlen támasza, mert megvilágítja az egész üdvrendet (vö. KEK 236), ugyanakkor a katekézis a maga sajátos tapasztalatával új kérdéseket vet fel a teológiai kutatás és gondolkodás számára.
A dogmatika, a biblikum, a patrológia, a liturgika, a morális és spirituális teológia eredményeinek beépítése a katekézis gyakorlatába a katekézis megújulását szolgálja.
1.2.3. A katekézis kapcsolata a gyakorlati tudományokkal
A katekézisnek a teológiai antropológia mellett az emberrel foglalkozó tudományok (pedagógia, pszichológia, andragógia, kommunikáció, szociológia) eredményeit is ismernie és használnia kell annak érdekében, hogy jobban megismerje az embert, és így eredményesebben hirdesse Krisztus Evangéliumát. Így vezeti el a Szentlélek közreműködésével az egyes embereket és közösségeket az érett hithez, az evangéliumi üzenet teljességéhez és gazdagságához (vö. KEK 2293-2294).
1.3. A KATEKÉZIS FORRÁSAI
A katekézis forrása – és egyben a tartalma is – Isten Igéje, amelyet a Szentírás és a Szenthagyomány tár fel számunkra. A katekézis alapvetően a Szentírásból és a Szenthagyományból meríti üzenetét és módszerét. További forrásai: a Tanítóhivatal megnyilatkozásai; az Egyház liturgiája; a Katolikus Egyház Katekizmusa (vö. KEK 11); az Egyház történelme és a Szentlélek által vezetett emberi közösség morális értékei (vö. KÁD 95).
Valójában a hit fényénél értelmezve a katekézis forrása lehet minden, ami Isten jelenlétére, szeretetére utal a világban.
1.3.1. A Szentírás
A Szentírás a katekézis elsődleges forrása. Ez vezet el Krisztushoz, és benne válik érthetővé. Tartalmazza Isten üdvösségszerző, szabadító örömhírét.
A Szentírás az Egyház tanításának, életének és istentiszteletének alapja. Ezért a Szentírás mindig az első helyen áll az igeszolgálat különböző forrásai között, amint a lelkipásztori tevékenység minden más területén is. De nem mint eszköz – még ha a legkiválóbb is –, hanem mint az élő Isten élő szava, ami táplálja és alakítja az embert (vö. Iz 55,10-11).
A katekézis úgy szemléli és adja át a Szentírást, mint ami elválaszthatatlan a keresztény üzenettől. Állandóan keresi, hogyan tehetné a Szentírás tanítását érthetőbbé, hogy az emberek teljesebben megérthessék és megélhessék szabadító üzenetét.
1.3.2. A Szenthagyomány
A Szenthagyomány az apostolok tanítása, amelyet az Anyaszentegyház igehirdetésével ad tovább (vö. DV 8).
Az apostoli igehirdetés, amely különösen a sugalmazott könyvekben található meg, megszakítás nélkül él tovább az Egyházban. Az Egyház birtokolja és hirdeti mindazt, ami bevezet a krisztusi életbe, és növeli ezt az életet.
Az Egyház tanításával, istentiszteletével, életével és hagyományaival követi mindazt, amit hisz. Ezért a katekézisnek a Szenthagyomány minden lényeges elemét hűségesen kell továbbadnia.
1.3.3. A liturgia
A liturgia – a húsvéti misztérium ünneplése – az Egyház életének csúcsa és forrása (vö. SC 10). A liturgiában az egyházi közösség Isten dicsőségét ünnepli, amikor Isten Igéjét hirdeti, hallgatja, magyarázza (vö. KÁD 95). A szentségek, a liturgia szimbólumai és jelei közvetítik Isten szerető, üdvözítő erejét, és megvalósítják azokat az üdvözítő tetteket, amelyeket szimbolizálnak. A szentségekben Krisztus közli önmagát Egyházával (vö. SC 7).
Az Egyház életével tanúsítja, hogy a katekézis és a liturgia lényegi kapcsolatban áll egymással. A katekézisnek arra kell irányulnia, hogy a résztvevők ismerjék, értékeljék, és hitük megünneplésének tekintsék a liturgiát, amelyből szentségi és imaéletük fakad és táplálkozik. A liturgikus ünneplésben nyilvánul ki mindannak igazi jelentése, amit a katekézis átad az embernek.
A liturgia megünneplésének mindig nevelő értéke van, azonban a liturgiát mégsem lehet a katekézisnek alárendelni, ugyanakkor a katekézisnek elő kell segítenie a liturgián való személyes, tudatos és aktív részvételt.
1.3.4. Az Egyházi Tanítóhivatal dokumentumai
A Tanítóhivatal Isten szavát szolgálja, és tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja (vö. DV 10). Mivel lelkipásztori gonddal figyel a katekézis ügyének előmozdítására, ezért a tekintélyével átadott dokumentumok célja nemcsak az elvi iránymutatás, hanem a katekézis munkájának elmélyítése is (vö. KÁD 5). Ezért a Tanítóhivatal által kiadott dokumentumokat a katekézis elméletében és gyakorlatában is követni kell.
A Tanítóhivatal küldetése, hogy a katekézis tevékenységében is biztosítsa a Krisztus személyéhez való hűséget, az Evangélium hiteles hirdetését.
1.3.5. A Katolikus Egyház Katekizmusa
A Katolikus Egyház Katekizmusa az egyházi Tanítóhivatal által igazolt és megvilágított hitnek és tanításnak a bemutatása (vö. KÁD 120). Az a célja, „hogy a hit és erkölcs katolikus tanításának rendszerbe foglalt és egységes előadását nyújtsa a II. Vatikáni Zsinat és az egész egyházi hagyomány fényében” (KÁD 121). Az „egyházi közösség hatékony és törvényes eszköze kíván lenni... a hit tanításának erős szabálya... Éppen ezért olyan dokumentum, amelyre a katekézisnek és az igeszolgálat egyéb formáinak hivatkoznia kell” (KÁD 121).
A KEK – mint hivatkozási alapszöveg a katekézis nevelési feladatához, és a kidolgozandó helyi katekizmusok számára – a hit továbbadását támogató négy pillér (hitvallás, liturgia, evangéliumi élet, imádság) körül csoportosítja tanítását (vö. KÁD 122).
1.3.6. Az Egyház történelme és mai élete
Krisztus Egyházában él tovább, és folytatja a megszentelés művét Szentlelke által. Az Egyház történelmének eseményein keresztül az üdvösség műve, Isten Országa valósul meg. Miközben az Egyház életét – a hiteles tanítás megfogalmazásának fejlődését, védelmét, a szentek életét – szemléljük a történelem különböző korszakaiban, Isten, a Történelem Ura gondoskodó szeretetét tapasztalhatjuk meg. Az Egyház történelme arról is tanúságot tesz, hogy az Egyház Egy, Szent, Katolikus és Apostoli, és emberi gyöngeségei ellenére mindig hűséges maradt az Evangéliumhoz.
Az Egyház történelme nemcsak egy emberi közösségnek és intézménynek a profán története. Ezért törekedni kell arra, hogy az Egyházat és történelmét az üdvösség szempontjából mutassuk be.
Az Egyház a mai világban is az üdvösség jele és eszköze. Ezért a katekézisben be kell mutatni az egyetemes Egyház napjainkban végzett tevékenységét, küzdelmét, az Egyház hithirdető munkáját, amely által a Jézustól kapott küldetést teljesíti: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19).
Miközben az Egyház ennek a küldetésnek eleget tesz, a világ haladását is előmozdítja, és ezáltal is Isten Országát építi.
1.4. A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ EVANGELIZÁLÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN
Az evangelizáció és a katekézis – az Ige szolgálatának más-más formái –, a gyakorlatban szoros kapcsolatban állnak egymással. Az evangelizáció célja a hit felkeltése. Szavak, és cselekedetek révén elviszi a Jóhírt az emberiség minden csoportjához, és így az Evangélium belső erejével alakítja az embereket (vö. EN 18). A kimondott szavak és a cselekedetek egysége biztosítja az evangelizáció és a katekézis hitelességét (vö. KÁD 38-39).
A katekézis az evangelizációhoz hasonlóan arra indítja az embert, hogy Jézus Krisztus megismerése által fogadja el a Szentlélek működését, mélyüljön el benne a megtérés, amelyből imádságos tanúságtevő élet fakad.
A katekézis feltételezi az előevangelizációt és az evangelizációt, amelyek az alapvető emberi igényekre épülnek: a szeretetre, az elfogadásra, a biztonságra, a növekedésre, a szellemi fejlődésre, az igazság keresésére. A katekézis megmutatja, hogyan kapcsolódik ezekhez az Isten szava utáni vágy, és hogy ezek együtt hogyan mutatnak Istenre. A katekézis beépíti, és fokozatosan elmélyíti a keresztény ember életében mindazt, amit az evagelizáció fázisában már megismert és megtapasztalt. A folyamatos katekézis abban az esetben lehet hatékony, ha az evangelizációra épít.
A katekézis azonban sok esetben olyan emberek vagy közösségek felé irányul, akik nem élték át az előevangelizáció és evangelizáció élményét. Így nem rendelkeznek az evangelizáció fázisainak megfelelő döntési és hittapasztalatokkal. A folyamatos katekézisben figyelmet kell fordítani e hiányosságok pótlására: elő kell segíteni az embert formáló hitélmények megtapasztalását. Az evangelizációhoz hasonlóan a katekézis is tökéletlen, ha nincs tekintettel az Evangélium tanítása és az egyes ember tapasztalata közötti kapcsolatra.
1.5. A KATEKÉZIS EVANGELIZÁLÓ ÉS MISSZIÓS JELLEGE
„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15). Az Egyház „természeténél fogva missziós beállítottságú” (AG 2). A misszió és az evangelizáció elválaszthatatlanul összetartozó egyházi tevékenység, tehát a missziós szemlélet a katekézis alapszempontja. Az Egyház minden tagja részesedik ebben a küldetésben (vö. KEK 863).
Ezért a katekézis feladata az, hogy misszionáló apostolkodásra nevelje az Egyház tagjait: „...keresni az elveszett bárányt; tanítani és gyógyítani; arany és erszény nélkül szegénynek lenni; elviselni az elutasítást és üldözést; szilárdan hinni az Atyában és a Szentlélek segítségében; az Országért való munka örömén kívül nem várni más jutalmat” (KÁD 86).
Annak érdekében, hogy minden ember megismerje Krisztust és az Ő Evangéliumát, a folyamatos katekézist az Evangélium első hirdetésének és az alapvető katekézisnek kell megelőznie (vö. KÁD 58 c).
1.6. A KATEKUMENÁTUS INTÉZMÉNYE – BEAVATÁS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBE
A katekumenátus intézményét a Katekézis Általános Direktóriuma a katekézis modelljének és inspirálójának tekinti, mivel a katekézis folyamatának alapvetően katekumenális jellegűnek kell lennie (vö. KÁD 90).
A katekumenátus – mely folyamat elsődlegesen az egyén megtérését szolgálja – fokozatos és folyamatos beavatás Krisztus misztériumába, a keresztény közösség életébe. A befogadó közösség, a megtérő és saját maga számára a tanúságtétel, a szolgálat és a liturgikus ünneplés által teszi élővé Húsvét misztériumát.
A katekumenátus közösségi jellege kiemeli a plébániai közösség jelentőségét, ami nélkül a folyamatot lehetetlen végigjárni. A katekézis feladata a plébániai közösség fölkészítése, hogy megfelelő módon vegyen részt ebben a folyamatban.
A katekumenátus négy fázisa – az előkatekumenátus, a katekumenátus, a megvilágosodás és a misztagógia – bevezet a hitéletbe, és elmélyíti a megtérést.
A katekumenátus folyamata elsődlegesen a meg nem kereszteltekre irányul, de vonatkozik azokra a megkereszteltekre is, akik nem részesedtek a többi beavató szentségben – így csak részben tekinthetők beavatottaknak a teljes krisztusi életbe (vö. KEK 1275) –, továbbá azokra, akik a beavató szentségekben részesültek, de hitüket nem gyakorolták. Végül irányul magára az egész közösségre is, hogy tagjai egyre jobban elmélyüljenek keresztény hitükben.
1.7. A KATEKÉZIS KATEKUMENÁLIS JELLEGE
A katekumenális jellegű katekézis a KÁD kiemelt alapgondolata. A katekézis belső struktúrája és fokozatossága ugyanis a keresztény beavatás folyamatát és elemeit tartja szem előtt, ami a már megkereszteltek folyamatos megtérését és a megtérés elmélyítését is szolgálja (vö. KÁD 77). Így ennek a katekumenális szemléletnek kell inspirálnia a keresztség utáni folyamatos katekézis formáját is (vö. KÁD 91).
„Mivel a katekézis az evangelizáció egész folyamatának egy eleme” (KÁD 276), ezért a katekézis tevékenységét össze kell hangolni az azt megelőző missziós igehirdetéssel, és az azt követő folyamatos kateketikai tevékenységgel (vö. KÁD 277).
A katekumenális jellegű katekézis a szemléletváltás lényegi eleme, ezért az nem szűkülhet le csupán szentségfelkészítési vagy módszertani kérdések megújítására.
A katekumenális jellegű katekézis fokozatosságában és folyamatosságában az isteni pedagógiát követi, amellyel fölkészíti népét az üdvösség befogadására (vö. KÁD 139; 147).
1.8. A KÖZÖSSÉG SZEREPE A KATEKÉZISBEN
Jézus Krisztus a kiválasztott tizenkettőből közösséget hozott létre. Ez Isten Országa megalapításának a jele. Küldetést bízott rájuk, melynek lényege, hogy Jézus Krisztust ismertessék meg az emberekkel, és avassák be őket az Egyház közösségébe. Ezért a Szentlélek hatására az Egyház a legelső időtől kezdve közösség.
Az Egyetemes Egyház megtapasztalható közösségeinek alapja és magva a Krisztusban gyökerező „kommunió”. A tagokat a meghirdetett isteni szó gyűjti egybe és teszi közösséggé. Ezért az Egyház elsődlegesen Isten Igéjét hallgató, befogadó és eukarisztikus közösség. Ez a Krisztussal egyesült élet válik láthatóvá a keresztény közösségben, amelyben a keresztények a hitben nevelődnek és élnek. A közösség a maga életével tesz tanúságot hitéről, amikor testvéri szeretetben építi Krisztus Egyházát. Ezért a közösségek a katekézis hiteles helyei, amelyekben a beavató és az állandó katekézis megvalósul.
A keresztény közösség a katekézis kiindulópontja, helye, célja és egyben módszere is. A közösség a katekézis célja, mert a krisztusi közösség életébe vezeti be az embert. A közösség a katekézis módszere, mert a különféle megnyilvánulási formáinak megtapasztalásán keresztül vezeti el az embert a felelős személyes döntésre, és az Egyház teljes közösségébe.
A katekézis arra törekszik, hogy a plébániát a hívek közösségének középpontjává tegye, mivel az eukarisztikus közösségben valósul meg a hívek egysége, ami Jézus Krisztus jelenlétének jele és ajándéka.
1.9. A KATEKÉZIS NYELVEZETE
A megújult kateketikai szemlélet megfelelő, a mai ember egzisztenciális tapasztalatára és az Egyház kiérlelt hagyományára építő nyelvezetet kíván. Szükség van a katekézisben alkalmazott fogalmak, kifejezések újrafogalmazására, hogy azok valóban képesek legyenek Krisztus misztériumát föltárni az emberek előtt. A hitátadás folyamatában alapvetően meghatározó – a hit tartalmát is lényegileg érintő – lehet az a mód és nyelvezet, ahogyan hitünk egy-egy eseményéről tanítunk, ahogyan hitünkről beszélünk (vö. KÁD 203).
A katekézis nyelvezetének kérdése nem szűkülhet le pusztán szó-, illetve nyelvhasználati, kifejezésmódbeli kérdésre. Alapvetően az adott ember gondolkodási, kulturális, kommunikációs, egzisztenciális-tapasztalati struktúráját kell szem előtt tartania, mivel „az Evangélium nem szakítható el a kultúráktól”
(KÁD 203). Ugyanakkor nem feledkezhet meg azokról a világos fogalmi – teológiai, bibliai, filozófiai – kategóriákról sem, amelyeken keresztül a kinyilatkoztatás üzenete az ember számára megismerhető, felfogható.
A hit lényegét az Egyház közösségének cselekedetei is kifejezik. Ezek alapvetően befolyásolják és hozzátartoznak a hitátadás nyelvezetéhez, hiszen a hit a tettekben fejezi ki önmagát (vö. Jak 2,14-26). Ezek a „cselekedetek” a krisztusi szeretetből fakadó tettek, amelyek építik és éltetik Krisztus Testét a liturgia – különösen az Eukarisztia – ünneplésével, az Egyház egyetemes küldetésének önkéntes szolgálatával (vö. Ef 4,11).
A katekézis nyelvezetének az Evangélium nyelvezetét kell követnie, amely mindig meghívó, a személyt megszólító és felszólító nyelvezet (vö. Lk 19,16-22; Lk 19,1-10; Lk 10,25-37).
Az a szemléletmód, az a nyelvezet és azok a kifejezések, amelyek nem méltók Jézus Krisztus személyéhez, nem méltók sem az Evangéliumhoz, sem az emberhez. Következésképpen nem méltók a katekézishez sem, mert nem alkalmasak az Egyház tanításának átadására.
A katekézisnek olyan nyelven kell beszélnie, amely minden korosztályt meg tud szólítani, és amely érthető az értelmiségiek, a tudósok, az analfabéták, az egyszerű emberek, a betegek és a fogyatékosok számára is (vö. KÁD 208).
2.1. ÖRÖKSÉGÜNK
A magyar egyház ezeréves történelme kimeríthetetlen gazdagsággal áll a mai ember előtt. Az egyes korszakokban megtörtént események befolyásolták az egyház fejlődésének irányát is. Bár nagyon fontos részleteiben ismerni ezeket az eseményeket, ebben a részben csak azokat a tényeket kívánjuk megemlíteni, amelyek segítenek bemutatni, értelmezni és értékelni a hitátadás, a katekézis mai helyzetét. Ismerni kell a múlt örökségét, hogy felismerjük, mit kell megerősíteni és azt is, hogy a jelen kultúrában mi segíti az Evangélium szellemének megvalósulását. A katekézis mindig az adott kultúrán belüli értékekre épül, illetve a benne lévő sérüléseket igyekszik gyógyítani az Evangélium erejével.
2.1.1. Hitünk gyökerei
Az Egyház apostoli feladatának tekinti, hogy elvezesse a népeket az Evangélium megismerésére és az evangéliumi életre. Szent István király ennek érdekében több püspökséget alapított, és szerzeteseket telepített le. Uralkodása alatt számtalan templom épült. Az őt követő uralkodók alatt tovább fejlődött a hitélet, és ezzel együtt kialakultak a hit átadásának megfelelő módjai és eszközei.
A kialakult keresztény társadalomban a hit átadása a liturgiára, illetve a liturgia keretében elhangzó – többnyire erkölcsi tartalmú – prédikációkra épült. A gyermekek keresztény nevelését a család, és ezt segítve a társadalmi környezet biztosította.
Későbbiekben, a hit átadásában jelentős szerepet töltött be a kialakult szervezett iskolarendszer. A népiskolák beindulásával és terjedésével együtt járt a gyermekek rendszeres iskolai hitoktatása. A műveltség fejlődése jótékonyan hatott a hitismeretek és a hitélet fejlődésére is.
Ebben a helyzetben a hitoktatás legfontosabb feladata a megfelelő hitismeretek átadása, és a szentségek vételére történő felkészítés volt. A beavatást és a hitigazságok életre váltását, a személyes döntés meghozatalát a család, a társadalmi környezet, a hagyomány biztosította. A vallásos életet a hagyományos lelkipásztori szolgálat és hitoktatás mellett a különböző mozgalmak és egyesületek segítették, melyek tevékenységükkel az egész társadalmat és az Egyházat is áthatották, és a virágzó keresztény élet megnyilatkozásai és fejlesztői voltak.
A hitoktatást főként a lelkipásztorok végezték. A hitoktató személyét leginkább a tanári magatartás jellemezte.
Az évszázadok alatt bekövetkezett történelmi, politikai, kulturális változások és események nagy hatást gyakoroltak ugyan a hitátadás – ezen belül a katekézis – körülményeire, fejlődésére, de a hitátadás kereteit lényegileg nem változtatták meg. A katekézisnek ez a struktúrája a második világháború végéig volt meghatározó.
2.1.2. A hit átadása az elmúlt évtizedekben
A második világháború és az azt követő évtizedek tragikus eseményei a magyar egyház számára sok nehézséget jelentettek, és gyökeresen új helyzetet alakítottak ki. Az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a vallási élet templom falai közé szorítása és a vallási egyesületek betiltása a hitátadás addig működő rendszerét működésképtelenné tették.
Mind az államosított iskolákban, ifjúsági szervezetekben, mind pedig a hírközlő eszközökön keresztül tudatos marxista-ateista ideológiai nevelés, és nyílt vallásellenes propaganda folyt. A marxista történelemtanítás mindent megtett annak érdekében, hogy az Egyháztól elidegenítse az embereket. A hitoktatás illetve a vallásos nevelés eredményességét tovább gyengítette a tudatos tekintély- és erkölcsrombolás: a gyűlölet, az erkölcsi szabadosság és az anyagiasság tudatos terjesztése. A hitoktatással kapcsolatos adminisztratív rendelkezések pedig szinte lehetetlenné tettek minden iskolai és iskolán kívüli hitoktatást és foglalkozást. A hetvenes-nyolcvanas években már visszafogottabb, de valójában inkább „kifinomultabb” módszerek alakultak ki az úgynevezett ideológiai harcban.
A plébániai közösség hitátadó szerepe is szűk korlátok közé szorult. A közösség megtapasztalása és a közösségi élet gyakorlatilag a liturgikus alkalmakra korlátozódott. Bizonytalanná vált a közösség fogalma.
A hittankönyvek, imakönyvek és más vallásos könyvek kiadásának korlátozása ugyancsak nagy nehézséget jelentett a hitoktatásban.
A nehézségeket tetézte a Katolikus Egyház, a papság, a hívők, a hívő pedagógusok zaklatása és bebörtönzése.
Ezeket a hatásokat a keresztény családok sem tudták teljes egészében ellensúlyozni. Még a hívő szülők gyermekei is nagy számban távolodtak el az Egyháztól. Ennek következtében két generáció sem az iskolában, sem a családban nem részesült vallásos nevelésben, hitoktatásban. Ezért nem is lehetett képes a hit átadására.
Ezek következményeként a hitoktatásban részesülő iskolások aránya országosan 10% alá csökkent, a templomba járók száma megfogyatkozott.
Ezen jelenségek következtében a hitátadás és a hitoktatás helyzete lényegileg változott meg: a katekézis gyakran csak a szentségek vételére felkészítő négy-nyolc hetes előkészítésre korlátozódott. A katekézis ezen struktúrája nyilvánvalóan nem lehetett elegendő a keresztény életbe történő bevezetéshez, a keresztény életforma kialakításához, begyakorlásához, az érett személyes elkötelezettség kialakításához.
A II. Vatikáni Zsinat nyomán történtek próbálkozások a katekézis megújítására, melyek elsődlegesen a helyi közösségekben éreztették hatásukat.
A katekézisben mutatkozó nehézségek okainak keresésekor kézenfekvőnek tűnne pusztán csak az embert körülvevő, pluralista környezetet okolni. El kell ismerni saját hiányosságainkat is. A hit átadásában mutatkozó nehézségek okait az egyházi élet gyakorlatának hiányaiban is kell keresni: az egyéni tanúságtételben; a hitoktatási és a keresztény nevelési gyakorlatban, amely a feladatokhoz nem mindig megfelelő módon alkalmazkodott.
Mindezek a tények a mai keresztény nevelés és hitoktatás nehézségeiként és előzményeiként jelennek meg, amelyek hatásaival a katekézis során számolni kell. A tényekkel való szembenézés segíthet a kateketikai gyakorlat és a hitátadási szemlélet megújításában.
2.2. MAI HELYZETÜNK – A HITÁTADÁS KÖZEGE
Az egyház dokumentumait és a katekézis mai helyzetét tanulmányozva kell meghatározni a hitátadás konkrét feladatait.
Fontos rámutatni azokra a tényekre, jelenségekre és folyamatokra, amelyek hatással vannak az evangelizációra és a katekézisre, hiszen ezek a folyamatok alapvetően meghatározzák az embert, akivel a katekézis során találkozunk. Ugyanakkor szükséges megtalálni és rámutatni azokra a pontokra, ahol az Evangélium által a mai ember is megszólítható.
Bár a helyzetleírásban a negatív jelenségek emelkednek ki, nem feledkezhetünk meg a pozitívumokról sem. Igazságtalanság lenne ugyanis, ha nem említenénk meg az áldozatos lelkipásztorokat, katekétákat és családokat, közösségeket, akik hűségének köszönhető, hogy a mai generáció is megismerheti Jézus Krisztus hitét és Egyházát.
Azon területek jelenségeit, amelyek fontosak az evangelizáció és a katekézis szempontjából, a következő lépésekben tárgyaljuk:
– az egyházi dokumentumok ide vonatkozó tanítása;
– a tapasztalt jelenségek leírása, ezek kialakulásának oka;
– mit eredményezett ez a mai emberben;
– milyen feladatok következnek ezekből a katekézisre vonatkozóan.
A dokumentumnak ezen a helyen nem célja a feladatok részletes tárgyalása. A konkrét feladatok megjelölése a katekézis egyes területeinek leírásánál található meg.
2.2.1. Társadalmi helyzetünk
Hazánkban is erősen hatnak azok a mély és heves átalakulási folyamatok, amelyek korunkat jellemzik. Olyan jelenségekről van szó, amelyek az élet valamennyi területén jelentkeznek: a gazdasági, társadalmi és politikai életben, pszichológiai, erkölcsi és vallási téren. Ezek a változások a társadalom alapvető szerkezetét gyökeresen átalakítják. Új szemléletet, egy új felfogást alakítanak ki az emberről, illetve a világban elfoglalt helyéről és szerepéről (vö. GS 4; EN 19).
A tanulmányozandó jelenségek:
– a tudományos és technológiai átalakulás;
– a szekularizáció folyamata;
– a jóléti és fogyasztói társadalom térhódítása;
– a társadalmi és gazdasági egyensúlyzavarok;
– a család új arculata a társadalomban;
– a kultúra, az új eszmék és értékek terjedése a tömegkommunikációs eszközökön keresztül;
– a kulturális és vallási pluralizmus;
– az urbanizáció;
– a társadalom demokratizálódási-liberalizálódási folyamata;
– az emberi méltóság és felelősség újszerű – nem mindig helyes – értelmezése.
A mai társadalom megjelenésében többnyire szekularizált, liberális eszméket valló társadalom. Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy ez egy több évtizedes diktatúra utáni társadalom, amelyben a félelem, a régi beidegződés, a sajátos társadalmi gondolkodásmód, a szabadságeszmény, és az önálló gondolkodás hiánya még előreláthatóan sokáig érezteti hatását. A mai társadalomban egyszerre van jelen egy globalizálódási és egy izolálódási folyamat. Ezzel együtt jár az értékek – gondolkodás, szellemiség, erkölcs – relativizálódása. Sok esetben bizonytalanságot, az értékek téves úton történő keresését lehet tapasztalni. Ugyanez érvényes a vallási magatartással kapcsolatban is. Ezek a jelenségek többségükben mély ellentmondásokat hordoznak magukban és egymáshoz való viszonyukban.
Az emberi élet horizontális szemlélete általánosan jellemző. Az emberi lét került válságba, ami abban is megmutatkozik, hogy hiányoznak az egyén és a közösség számára az eszmék és a példaképek. Az ember pótlékokat keres helyettük.
Az erőszak és az erkölcsnélküliség térhódítása tapasztalható. Az igazság mércéjévé a közvélemény, az erkölcs alapjává az egyén vált: erkölcsös cselekedetként értékelt az, ami az egyén számára hasznos. Ezzel együtt érzékelhető a felelősségvállalás hiánya. Az egyén nem, vagy csak nehezen kötelezi el magát életre szólóan.
A jogi és az erkölcsi megítélés egymástól érzékelhetően elkülönülő tendenciát mutat, aminek következménye az, hogy a törvénykezés jelentős mértékben követi a közvélemény téves igényét.
Komoly feladatot jelent a gazdasági, anyagi és szociális nehézségek megoldása. Sokan kerülnek a társadalom peremére, ami az elszegényedésben, a munkanélküliségben, a pályakezdő fiatalok helyzetének kilátástalanságában, illetve e jelenségek lelki következményeiben mutatkozik meg.
Egyre sürgetőbb megoldást kíván a kisebbségek helyzete. Kiemelten a cigány népesség társadalmi, erkölcsi és vallási helyzete, akik mind társadalmi, mind vallási téren nagy nehézségekkel küzdenek.
A társadalmi és közösségi tudatformálásban a média aránytalanul nagy befolyással rendelkezik. Túlnyomórészt a negatív, pesszimista szemlélet, a manipulált tájékoztatás és az ellenséges szemlélet jelenik meg benne. A keresztény értékek bemutatására kevés lehetőség nyílik.
Az Egyház társadalmi szerepvállalása szűk területre korlátozódik, megítélése többnyire negatív képet mutat. Tanítása – esetenként a magukat hívőknek tartók körében is – vitatottá, szubjektív megítélés tárgyává vált. A vallási értékek szűk teret kapnak az ember mindennapi életében. Kettévált a vallási elvek, igazságok és a mindennapi élet gyakorlata. A keresztény értékek, amelyek korábban meghatározó erővel bírtak, ma már sok esetben ismeretlenek az emberek előtt.
Az emberek lelkében lévő igazság, boldogság utáni vágy mégis jó alapot jelenthet az Evangélium befogadására.
A jelenségek következményeként ma Magyarországon a katekézis alapvető feladataként jelenik meg a talaj előkészítése az evangéliumi értékek befogadására.
2.2.2. Egyházunk jelen helyzete
Az Egyház – mint Isten zarándok népe – a világban él, ezért a társadalomban tapasztalható változások magát az Egyházat is érintik. A magyar egyház számára a megváltozott társadalmi helyzet új kihívást jelent, ami – bizonyos szempontból – készületlenül érte. Korábban a vallási nevelés, a hitoktatás struktúrája és eszközei a keresztény társadalom keretei által biztosított „népegyház” fogalmi háttérből alakultak ki. Ez a struktúra azonban jelentős változáson ment keresztül.
Bár egyre több plébániai közösségben láthatók a megújulás jelei, az egyházi életben általában a keresztény ember identitászavara mutatkozik, ami az Egyház minden megnyilvánulási formáját érinti. Ezeket a változásokat itt a katekézis szempontjából vizsgáljuk.
– Liturgia: A liturgia célja, hogy a hívek közössége átélje és ünnepelje Krisztus misztériumát, amit az Egyház hirdet. A liturgiában a hívek közössége a keresztség és bérmálás által, mint „papi nép alkalmassá lesz a liturgia ünneplésére” (KEK 1119). A liturgia szimbólumai, gesztusai, az ima nyelvezete mind azt szolgálják, hogy a hívő ember úgy imádkozzon, ahogyan az Egyház hisz (vö. KEK 1124).
A legtöbb esetben a mai felnőtt nem részesült a liturgiába bevezető katekézisben, ezért nem ismeri és nem értékeli megfelelően „papi méltóságát” és feladatát.
Az ember élete sok esetben elszakadt a liturgia szimbólumaitól, gesztusaitól, nyelvezetétől és élményeitől. Így ezek megfelelő fölkészítés hiányában nem szólítják meg őt kellőképpen, kevéssé vonzóak számára. Ezért nem mindig tudja megfelelő módon kifejezni benne egyéni hittapasztalatát. Ennek következtében a liturgikus ünneplésnek kevés hatása van az ember mindennapi életére.
Az emberek életében a liturgia, a vasárnapi szentmise ünneplése veszített fontosságából és központi jelentőségéből. A liturgián résztvevő keresztényből gyakran hiányzik az aktív részvétel igénye. Sokan csupán szokásból vesznek részt a szentmisén.
– Martyria: Az evangelizáció – Isten szeretetének tanúsítása – tettekben és szavakban valósul meg, ami egyidejűleg tanúságtétel és hirdetés, szó és szentség, tanítás és elkötelezettség (vö. KÁD 39). A katekézisnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tanúságtétel szellemének kialakítására (vö. KÁD 50).
A katekézis sok esetben olyan fogalom- és szimbólumrendszert használ, amelyet a mai emberek nagy része nem ismer és nem is ért. Ennélfogva nem képes az Evangélium üzenetének hatékony átadására. A katekézis során nagy mennyiségű ismeretanyagra, a „traditio”-ra, az átadásra kerül a hangsúly. A „redditio”-ra, azaz a visszaadásra, a gyakorlati alkalmazás segítésére és a mindennapi életbe való beépítésére nem fordítunk megfelelő figyelmet. A felnőtt ember gyakran nem tud, vagy nem mer kiállni keresztény meggyőződése mellett, mert a küldetéstudat nem érlelődött meg benne. A katekézis ugyanis sok esetben nem az egyén nevelését célozta, hanem a megfelelő ismeretek és a hagyomány átadását. Ezért a katekézisben a hitismeretek átadása mellett az evangelizációt, a missziót, a tanúságtételt, a közösségi életre nevelést is meg kell erősíteni.
Jelen katekézisünk alapvetően szentségközpontú. Viszonylag rövid idő alatt készít föl a szentségek vételére, de nem minden esetben vezet be a keresztény életbe. Önmagában a hitismeret elsajátítása ugyanis általában nem eredményezi – vagy csak nagyon kezdeti szinten – a megtérést. A kezdeti megtérést kis százalékban követi az érett hitre való folyamatos elvezetés.
– Diakonia: A keresztény hit ereje hitelesen az egyén és a közösség szavainak és cselekedeteinek egységében nyilvánul meg. Jézus Krisztus Egyháza a bármilyen szempontból „legkisebbeket” támogatja: a szegényeket, az elhagyatottakat, az özvegyeket és a védteleneket. Az Egyház Jézus példáját követi, amikor szeretettel szolgál (vö. Jn 13,15).
A felnőttek és a fiatalok a mindennapi életben a szegénység számtalan új formájával találkoznak. Mivel hiányok mutatkoznak a szükséges szolgálatokra történő fölkészítésben, a mai keresztény ember gyakran túlzottan nagy elvárásokkal találja magát szemben. Így még kevésbé tudja a szolgáló Krisztust megjeleníteni a közösségekben.
A közösségi szolgálatra való felkészítés során nem kapnak megfelelő hangsúlyt a közösségépítés elemei, módszerei, szempontjai és modelljei. Ezért gyakran a keresztény szolgálat nagyon szűk értelemben – mint egy feladat végrehajtása – kerül bemutatásra. Így nem alakulhat ki sem a megfelelő felelősségtudat, sem a keresztény szolgálat természetessége. A közösség és a társadalom szolgálatára nevelés hiányai miatt a katekézis résztvevője könnyen a közömbösség veszélyébe kerülhet.
A beavató katekézisnek ezért sajátos feladata, hogy segítse a katekézis résztvevőit abban, hogy hitüket testvéri szeretetből fakadó tettekkel tudják tanúsítani, és ezáltal is hirdessék Isten gondoskodását és szabadítását (vö. KÁD 103).
– Koinonia: A katekézis kiemelt feladatai között szerepel a közösségi életre nevelés (vö. KÁD 86). A közösség elsősorban a Jézus Krisztussal való közösséget jelenti. De a Krisztussal való közösség arra irányul, hogy egyesítsen mindazokkal, akikkel maga Jézus mélységesen egy volt: az Atyával, a Szentlélekkel, az Egyházzal és „az emberekkel, az O testvéreivel, akikkel meg akarta osztani sorsát (KÁD 81).
A katekézis közösségbe bevezető, katekumenális dimenziói alapvetően hiányoznak, így a katekézis közösségépítésre vonatkozó törekvései is szükségszerűen hiányosságokat mutatnak. Ennek következtében a plébánián belüli csoportok és vezetőik, de maguk a plébániai közösségek is általában egymástól elszigetelten élnek, így kevéssé tapasztalják meg az egymással való közösség megélésének és a kapcsolattartásnak az Egyház lényegéből fakadó szükségességét, missziós és evangelizáló jellegét.
Az Egyház közösségi életébe beavató katekézis hiányában a plébániai közösségek általában nem a tudatos és befogadó keresztény közösség jellemzőit mutatják. Hiszen a katekézis korábbi gyakorlatában a természetesnek feltételezett alapok miatt ez nem került a figyelem középpontjába. Mivel a megfelelő beavatási folyamat hiányzik, a megkeresztelt hívek nehezen találják meg a közösség életébe való bekapcsolódás lehetőségeit és módjait.
Ez az állapot a katekézis munkáját megzavarja, mert sok esetben nincs olyan közösség, hittanos csoport, ahová a fiatal és a felnőtt megtérő örömmel bekapcsolódhatna. A fiatalok és felnőttek gyakran érezhetik úgy, hogy a közösségnek nincs szüksége rájuk. Ennek gyakori és sajnálatos következménye az, hogy sokan – különösen a szentségek vétele után – elmaradnak a katekézisről, eltávolodnak az Egyháztól.
A katekézis jelenlegi gyakorlatában a közösség fogalmának sokféle értelmezése lelhető fel, melyek általában kisebb csoportok megjelölésére vonatkoznak. Ezek a közösségértelmezési modellek nem mindig az egyetemes Egyház megújult önértelmezését, közösségképét veszik alapul.
A különböző lelkiségek és mozgalmak tiszteletre méltó törekvéseikben és saját módszereket követő katekéziseikben megjelenítik ugyan a közösségi élet sok alapvető elemét, de valójában nem képesek helyettesíteni az eleven plébániai közösség egészét.
A katekézisnek segítenie kell a hívőt, hogy képes legyen a kapcsolatteremtésre, a kapcsolat megtartására, és hogy el tudja kötelezni magát a keresztény közösség egységének szolgálatára. A katekézis feladata, hogy megerősítse az egység kötelékét azáltal, hogy létrehozza egy nagy közösséghez való tartozás tudatát (vö. KÁD 106).
2.2.3. A felnőttek helyzete
A felnőtt ember helyzetét vizsgálva kiindulási pontként néhány megjegyzést szükséges tenni. „Komolyan figyelni kell élettapasztalatukra, körülményeikre és a kihívásokra, melyekkel naponta szembe kell nézniük” (KÁD 172).
A mai magyar felnőtt ember egy kommunizmus utáni, liberális, gazdaságilag-szellemileg sok nehézséget, ellentmondást és bizonytalanságot hordozó társadalomban él, amelyben többen komoly erkölcsi értékvesztést és kiábrándultságot tapasztalnak meg. Sajnos vannak olyanok, akik csalódtak az Egyházban is a félreértett tanítások és az Egyház emberi oldala által nyújtott rossz kép tapasztalata miatt.
A legtöbb mai felnőtt bizonytalan a jövőjében. Nyomasztó feszültségben él az anyagi javak megszerzésének nehézségei miatt. A létfenntartásért, a megálmodott életszínvonalért küzd. Gyakran – jóra törekvő vágyai ellenére is – ez köti le minden energiáját, nehezen tud vallási, lelki életével foglalkozni. A mindennapi élet gondjai mellett ez másodrangú kérdéssé válik számára. Úgy tűnhet, hogy mindezek nem is érdeklik őt. Valójában inkább arról van szó, hogy ezekre nincs felkészülve. Nincs, vagy csak kevés tapasztalata és gyakorlata van abban, hogyan és kinek fogalmazza meg egzisztenciális kérdéseit és gondjait, amelyek a dolgok jelentésére, értelmére, és a lét végső céljára irányulnak.
Ez az oka annak, hogy a felnőtt ember hite és az élete legtöbbször nem kapcsolódik szervesen egymáshoz.
Ugyanakkor a negatívnak látszó jelenségek és ezek következményeként kialakult vallási közömbösség ellenére a vallás igénye és a keresés jele alapvetően megtalálható a felnőtt ember életében. Talán éppen az egzisztenciális nehézségek, terhek hatásaként is. A mai felnőtt ember vallásosságára azonban
– az előbbiekből következően – a biztonság és az érzelmi elfogadottság keresése a jellemző, miközben nem vizsgálja meg azt, hogy mindezek hogyan kapcsolódnak az igazsághoz. Kevés és sokszor homályos vagy ellentmondásos vallási ismerettel, tapasztalattal rendelkezik, vagy vallási ismeretei nem fejlődtek, a gyermek szintjén maradtak meg. Ennek következtében lelki igényei beteljesítését nem feltétlenül a kereszténységtől várja.
Általánosnak mondható jelenség az is, hogy a felnőtt emberek többségében nem alakultak ki megfelelő mélységben azok az emberi tulaj donságok, amelyekre a kapcsolatok megteremtésében és éltetésében szükségük van. Az erre irányuló képzést, nevelést, segítséget kevesen és igen szűk mértékben kapták meg. Ezért sokan az alapvető kapcsolatok hiányától szenvednek és idegennek, magányosnak, értéktelennek érzik magukat környezetükben és a világban.
A mai felnőtt ember nem tartja magát a katekézis címzettjének, nem gondolja, hogy szüksége van rá, ismeretlenül is elutasítja. Mivel nem minden esetben ismeri fel lelki éhségét, ezért általában nem várható el, hogy maga a felnőtt tegye meg az első lépést ezeknek a hiányoknak a leküzdésére. Nem tudatosulhatott benne a hit utáni vágy alapvető igénye sem, ezért nem tudja vállalni sem a közösséghez való kapcsolódást, sem a tanúságtevő életet. Így nem várható el az sem, hogy a hitélményeiről személyes módon akarjon és tudjon beszélni. Az őt személyesen érintő, fontos kérdésekben szívesen elfogadja a segítséget, de – legalábbis kezdetben – a folyamatos katekézist nem tartja szükségesnek. Ennek igényét a személyes kapcsolaton alapuló evangelizációs alkalmak teremthetik meg.
Az egyházi dokumentumok iránymutatásai mellett ezek a jelenségek indokolják és teszik sürgetővé a felnőttek katekézisét.
2.2.4. A családok helyzete – a szülők felkészültsége
A család, éppen úgy, mint az Egyház, olyan hely, ahol az Evangéliumot továbbadják, és ahonnan az Evangélium kisugárzik. „A családnak mint a katekézis »helyének« kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább” (KÁD 255).
A családok helyzete tükrözi a társadalom helyzetét. A társadalom a családra – annak funkcióit illetően – alapvetően mint értékre tekint. Bár ebben nem mindig következetes. A család mint közösség azonban sok területen hiányt vagy sérülést szenved. Ennek okai: a hajszolt életmód, a materialista értékrend hatása, a sajátos hagyomány és a keresztény elvek hiánya a nevelésben. A vallási értékek háttérbe szorulnak. A családok életére, értékrendjére mind szellemiségében, mind időbeosztásában nagy hatással van a média. Az individualizmus
és a kommunikációhiány következtében csökken az egymáshoz való alkalmazkodás, egymás elfogadása és szolgálata. A mai ember a konfliktushelyzetre nem a probléma megoldására való törekvéssel, hanem szélsőséges magatartással, radikális szakítással – a kapcsolatok megszüntetésével – válaszol.
A családok jelentős részénél vallási kérdésekben nagymértékű a tájékozatlanság, a tudatlanság, valamint a jó példa hiánya. Az igaz eszmék és a valódi boldogság helyett a meg nem gondolt, apró és közvetlen „örömök” kapnak nagy jelentőséget. Ennek egyik oka az, hogy sok család a létfenntartásért küzd.
A család és a családi élet nem mindig tölti be megfelelő módon a hit átadásában szükséges és nélkülözhetetlen szerepét. A családi nevelés hiányos. A szülők felkészültség és megfelelő erkölcsi alapok hiányában nem tudnak megfelelő módon foglalkozni gyermekeikkel.
A társadalomban nem jelenik meg megfelelő módon a keresztény család modellje. A családi élet és hivatás a legtöbb fiatal számára nem vonzó példa, éppen saját negatív tapasztalatuk és a közfelfogás miatt. A csonka családok száma a sok válás miatt egyre növekszik, és egyre többen vannak, akik nem is kötnek házasságot. Mindezek következtében a családok jelentős részének élete sok feszültséget hordoz.
A vallásos nevelés többnyire a könnyebben kezelhető kisgyermekekre korlátozódik. A szülők kapcsolata, egymás értékelése csupán az alapvető szülői funkciókra szűkül.
Az imádság hiánya miatt a család hétköznapi problémáinak megoldása, döntéseinek meghozatala kevéssé tükrözi az Evangélium szellemét. Ennélfogva a család élete nem lehet tanúságtevő sem a családtagok, sem a világ felé.
Mindenképpen meg kell említeni, és meg kell becsülni azon családok példamutató – sokszor hősies – magatartását, akik minden nehézség ellenére vállalják azokat az áldozatokat, melyeket a keresztény családi élet és az értékek átadására törekvő nevelés kíván.
A katekézisnek a családokkal kapcsolatban fontos feladata, hogy hitelesen és vonzó módon mutassa be a család lényegét; a folyamatos katekézissel segítse egymás kölcsönös elfogadását, a kapcsolatok éltetését, és a család beilleszkedését az Egyház és a társadalom életébe.
2.2.5. A fiatalok helyzete
Az Egyház úgy tekint a fiatalokra, mint „reménységére”, és mint „nagy kihívásra”. Ezért a fiatalokat úgy kell szemlélni, mint aktív alanyokat, az evangelizáció tevékeny résztvevőit, és a társadalmi megújulás megvalósítóit (vö. KÁD 182-183).
A család és a társadalom helyzete nagymértékben meghatározza a fiatalok helyzetét is.
A fiatalok az elmúlt évtizedek erkölcsi rendezetlenségét örökölték. Mivel nem ismernek mást, ezeknek a zavaró tényezőknek teljes lényükkel ki vannak szolgáltatva, és ezeknek könnyen áldozataivá is válnak.
Boldogságkeresésükben ezért a manipulált közfelfogás nyer teret, és az ezáltal felkínált megoldásokhoz fordulnak, így az anyagias szemlélet kihasználja védtelenségüket. Ezt csak fokozza az a tény, hogy testileg hamarabb válnak „felnőtté”, viszont szellemi és lelki érésük lassabban következik be, mint a korábbi időszakokban. Így ösztöneik nagyobb erővel érvényesülnek. A társadalom döntéseket vár tőlük, holott ők személyes érettség híján még választani sem nagyon tudnak. Számukra elviselhetetlen feszültségekben élnek, ezért sok esetben a depresszió, a reménytelenség, a düh, az élettől való elfordulás, a bezárkózás, az elszigetelődés vesz erőt rajtuk, vagy a könnyű megoldásokat fogadják el. Ezért alkohollal, droggal, szexuális szabadossággal és „műzajjal” próbálják oldani feszültségüket, betölteni lelki ürességüket. Nagy erővel jelenik meg közöttük az erőszak.
Mások inkább az önmegvalósítás különféle formáiban keresnek menedéket, de különösebb cél nélkül.
Sokan fölöslegesnek érzik magukat, hiszen a felnőttek világa ezt sugározza feléjük. A legtöbben lelki ürességtől és a családok szétesésének következményeitől szenvednek.
A fiatalok nagy része nem hisz a jövőben, nem rendelkezik semmilyen jövőképpel. Kevesen látják az erőfeszítésnek, a küzdelemnek és a szenvedésnek értelmét és méltóságát. Személyes kapcsolataik sok esetben felszínesek. Nem szívesen kapcsolódnak be elkötelezetten egy közösség életébe. Ezért vállalják kevesen az életre szóló elkötelezettséget, a házasságot, a papi vagy szerzetesi hivatást. Bár képesek a nagylelkűségre, mégis önzővé válhatnak, mert úgy érzik, hogy maguknak kell önmagukról gondoskodniuk.
A fiatalok életkorukból fakadóan természetszerűen keresik az élet és önmaguk életének értelmét, célját. Fölismerhető egyfajta vallásos igény. Azonban a hagyományos vallási formák között nem mindig találják meg a helyüket, illetve ezek nem fejezik ki mindazt, amit a vallással kapcsolatban ideálként magukban hordoznak.
Mindezek következtében nem képesek a jövőt keresztényi módon elgondolni, előkészíteni és építeni.
Az elmúlt évtizedekben – kevesen ugyan, de – voltak olyan fiatalok is, akik hitvallóan, sokszor hősiesen gyakorolták keresztény küldetésüket. Ugyanakkor létezett egy olyan ifjúsági réteg is, amelynek tagjai erkölcsi, kulturális és nemzeti értékeket építettek be életükbe, jóllehet nem mindig vallási alapon.
A fiatalok katekézisének feladata a helyes evangéliumi értékrend bemutatása, és ennek alapján a szabad, felelős, önálló gondolkodásra segítés: a személyes keresztény identitás kialakítása, amelynek nélkülözhetetlen közege a közösség.
2.2.6. A gyerekek helyzete
A keresztény élet tanúságtétele, amit a szülők a családban tesznek, a gyöngédségben és az anyai-atyai gondoskodásban burkoltan érkezik a gyermekhez. A gyermekek így fölfogják, és örvendezve élik meg Istennek a szülők által megjelenített közelségét (vö. KÁD 226).
A társadalom és a családi élet válságának igazi áldozatai a gyermekek. Számukra legfontosabb a stabil szerető légkör, az anya és az apa egymás iránt és irántuk tanúsított szeretete, a testvérekhez való harmonikus viszony. A gyermekek nagy százaléka ezt családjában ritkán vagy komoly hiányosságokkal kapja meg.
A nagycsaládból zárt, nukleáris kiscsalád modell alakult ki, ahol egyre több az „egyke”. Egyre több gyermek nő fel csonka családban, ahol a hitátadás természetes alapjai pótolhatatlanul hiányoznak. Sok gyermek él olyan családban, ahol a szülők újra házasodtak. Ez általában nagyon sok feszültségforrást rejt magában, amit a gyermek nem képes egészségesen feldolgozni. Sok gyermek sérül meg a családon belül elszenvedett erőszaktól, amit a katekézis során figyelembe kell venni, és amit lehetőség szerint gyógyítani is kell.
A gyermek életének nagy részét iskolai keretek között tölti. Számára nagy jelentősége van a tanárok és a nevelők személyiségének. Éppen az értékek viszonylagossága következtében más-más nevelőtől más-más értékrend alapján kapja az információkat. Ezen információk helyes értékelésére a gyermek még nem lehet képes. Ugyancsak nagy nehézséget jelenthet a gyermek számára az osztálytársak által képviselt különböző szellemi, társadalmi és gazdasági értékek között történő eligazodás. Ez a helyzet a gyermeket az evangéliumi értékek alapvető relativizálásához vezetheti.
A gyermekek és a fiatalok tanulási készsége és nevelhetősége érzékelhetően és nagymértékben romlott. Lelki és érzelmi elszegényedéssel is számolni kell, ami komoly kommunikációs és nevelési problémákat vet föl, és feladatokat jelent a katekézis számára is.
A gyermekeknek szóló katekézis elsődlegesen arra törekszik, hogy kibontakoztassa azokat az emberi adottságokat, amelyek antropológiai szempontból megalapozzák a gyermek hitéletét (vö. KÁD 178).
2.2.7. A hitátadás csatornái – a hitátadás eszközei
A hitátadás alapvető csatornái – a család, a plébániai közösség, az egyházi iskolák, egyesületek és az egyházi bázisközösségek, de még a folyamatos és alkalmi katekézis is (vö. KÁD 253) – a sok meghozott egyéni és közösségi áldozat ellenére is többnyire sérülésekkel küszködnek. Ennek következtében gyakran nehezen töltik be alapvető feladatukat. Nincsenek felkészülve arra, hogy tudatosan, a megváltozott körülményeknek megfelelően adják át az Evangélium üzenetét az embereknek. Gyakran feltételezik a szisztematikus katekézis előzményeinek – a hit felkeltésének és a megtérésnek – a meglétét, holott ez a legtöbb esetben nem létező kiindulási pont.
A katekéták gyakran nincsenek megfelelő módon felkészülve a valós, aktuális helyzetre: az evangelizáló és a misszionáló szemléletre és gyakorlatra.
A katekézis során előfordul, hogy az apostoli tevékenység egy-egy nehézség megoldására irányul, de hiányzik az elvekből kiinduló, rendszerbe foglalt és következetes katekézis, melynek révén valóban megfelelő választ tudna adni a mai ember által megélt és fölvetett problémákra. A hit átadásában felelősök – éppen a megzavart szituáció miatt – nehezen látják világosan a problémákat, vagy másoktól várják el azok megoldását és a megfelelő eszközök kidolgozását.
A katekézisnek fontos feladata erősíteni a hitátadás folyamatában felelősen résztvevőket. Ennek a feladatnak kettős iránya van: elősegíteni sajátos szerepük fölismerését, és rámutatni azokra az eszközökre és módszerekre, melyek segítségével a megváltozott körülmények között is eredményesen szolgálhatják a hit átadását.
A hitátadás alapstruktúráinak megújítása a katekézis egész rendszerét teszi hatékonyabbá.
2.3. MIRE HÍV MA MAGYAR EGYHÁZUNK?
A katekézis gondjainak megoldását elsősorban nem a külső körülmények kedvezővé válásától kell várni, hanem a személyes megújulástól.
Az előzőekben felsoroltak figyelembevételével, a katekézis megújított szemléletével ki kell dolgozni a hitátadás megfelelő anyagát, módszereit és eszközeit. Nem szabad ragaszkodni – a korábban ugyan hatékonyan működő, de napjainkra kevés eredményt adó – beidegződött formákhoz. „Az új bor új tömlőbe való” (Mk 2,22).
A lelkipásztorok, a katekéták és a munkatársak evangelizáló, misszionáló képzése ennek a feladatnak alapvető fontosságú eleme.
A keresztény életbe való beavatás rendjének – a katekumenátus intézményének – megtörtént egységes bevezetése szükségessé teszi az egyes fázisok katekézis-anyagának, szemléletének és nyelvezetének a kidolgozását.
A megkereszteltek katekézise – kiemelten a felnőttek katekézise – a keresztény közösségben sürgetőbb feladat, mint valaha. Az Egyház hitében született hívőknek hazánkban is szükségük van arra, hogy élményszerűen és egzisztenciálisan ismerjék meg keresztény hivatásuk nagyszerűségét (vö. Ef 1,18; 2 Pét 1,10), hogy elérhessék a keresztségükben való személyes megerősödést, a krisztusi nagykorúságot.
Mindenekelőtt a plébániai közösségeket kell megerősíteni, hogy tagjai tanúságtévő módon éljenek. Ennek érdekében fontos a közösség helyes fogalmának kialakítása: viseljék egymás gondját, legyenek képesek a szolgálatra, a megtérők és az új tagok befogadására, és családias légkörben ünnepeljék meg hitüket a liturgiában.
Az Egyház dokumentumainak irányelveit, az Egyház és a társadalom helyzetét szem előtt tartva kell elkészíteni a katekézis nemzeti programját. Ennek szerves egységet kell alkotnia a nemzeti pasztorális tervvel. Ezt követően a katekézis felelőseinek ki kell dolgozniuk a katekéták megfelelő képzési és továbbképzési programjait, majd el kell készíteni a megfelelő hittankönyveket és segédeszközöket (vö. KÁD 223; 266; 282).
3.1. ÁLTALÁNOS SZEMPONTOK
A katekézis szorosan kapcsolódik az Egyház evangelizáló tevékenységéhez. Nem lehet az evangelizáció belső tartalmától, struktúrájától és elemeiben egymásra épülő, egymást átjáró folyamatától elszakítva tárgyalni. A katekézis munkáját az evangelizáló, missziós szempont határozza meg.
A megváltás örömhíre mindenkinek szól, ezért minden ember a katekézis címzettje.
Különös figyelmet kell fordítani azokra, akik távol élnek az Egyháztól.
3.2. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ KATEKÉZIS
Az előzőekben említett okok következtében a magukat vallásosnak vallók nagy részénél sem lehet feltételezni, hogy tudatosan vállalták a keresztény életet. Sokan vannak, akiket ugyan megkereszteltek, de katekézisben nem részesültek. Így a személyes megtérésre sem juthattak el. Katekézisünk korábbi gyakorlatában sokszor a tudás átadása kapta a hangsúlyt, nem a megfelelő hitismereten alapuló személyes, hívő meggyőződés kialakítása. A mai keresztény önazonossága legtöbbször a hagyományokban, szokásokban fejeződik ki, de sok esetben ezek nem elegendők a személyes hívő magatartás kialakítására. Bár igénylik a közösséghez tartozást, mégsem könnyen kötődnek a hívő közösséghez.
Éppen ezért a katekézisnek lényegileg bevezető – katekumenális – jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy a „megtérő” egy olyan folyamatban vesz részt, amely egyaránt alakítja és formálja őt magát és a közösséget. A keresztény életbe bevezető katekézis nem elégszik meg ismeretek átadásával, hanem állandó célja a személyes megszólítás, a Jézus tanítása szerinti életbe és a krisztusi közösségbe való tökéletes beavatás. Ez a folyamat képes pótolni a meglévő hitismereti hiányosságokat, illetve elkerüli az előbb említett nehézségeket.
A keresztény életbe bevezető katekézisnek követnie kell a Felnőttek beavatása a keresztény életbe című dokumentum előírásait. A dokumentumban megjelölt fázisok katekézisét, tematikáját és eszközeit az egyházmegyei kateketikai bizottságok dolgozzák ki, az Országos Hitoktatási Bizottsággal együttműködve.
3.3. A KORCSOPORTOK SZERINTI KATEKÉZIS
3.3.1. Az életkor és a hit fejlődésének fázisai
Hagyományos megközelítésben a katekézis szó hallatán általában olyan oktatási formára gondolnak, amely kizárólag gyermekek hitoktatására vonatkozik. E felfogás szerint az ember fizikailag, szellemileg fejlődik, keresztény identitásában azonban nem. Ezzel szemben világosan kell látni, hogy az embernek minden életkorban szüksége van arra, hogy megfelelően táplálkozzék Isten szavával, és ezáltal személyében és hitében növekedjék az isteni életben. „Az életkoronkénti katekézis a keresztény közösség alapvető igénye” (KÁD 171). A katekézis mindig egy fejlődő embert szólít meg, és von be a közösség életébe. Az ember testileg és lelkileg fejlődik. A katekézis az embert fejlődésének különböző fázisaiban az Evangélium tanításával kívánja kísérni, mert az „élet minden szakaszában ki van téve az elkereszténytelenedés kihívásának” (KÁD 171).
Minden életkori fázisnak sajátos emberi és nevelési feladatai vannak. A hit átadása ezekből az életkori feladatokból indul ki, és keresztény értékekkel bővíti azokat. A hit fejlődésének ugyanis az egyes életkorokhoz köthető elemei és tulajdonságai vannak, melyeket a katekézis során figyelembe kell venni. Ezért a katekézis a fejlődő keresztényt egész életén át kíséri, hogy Krisztusban találhassa meg emberi létének teljességét. A katekézis különböző területein – a szolgálati, a közösségi, a tanúságtételi és a liturgikus feladataiban –mindig igyekszik a résztvevők tapasztalatait és körülményeit figyelembe venni (vö. KÁD 171).
A katekézis annak érdekében, hogy a hit fényében az ember szellemi, érzelmi, lelki, fizikai és társadalmi fejlődésére is tekintettel legyen, illetve építsen arra, igénybe veszi a lélektan, az antropológiai és a humán tudományok eredményét is. Így mindig a konkrét embert tartja szem előtt, és tevékenységével őt célozza meg.
3.3.2. A korcsoportok sajátosságai
Az emberi érettség és a hitbéli érettség elérése szempontjából minden életkornak megvan a maga sajátos jelentősége és feladata. Az emberi személyiség és a hitben való fejlődés szempontjából az egyes életkorokban elkövetett mulasztások olykor igen komoly következményekkel járnak. Az érettség az egész személyiséget érinti, aminek legfőbb jellemzője az egyén harmóniája. Ez következetességet eredményez a gondolatok és a cselekedetek világában. Ezért az Egyház katekézisében minden életkorban az egyén hitben való fejlettségének megfelelő, sajátos formában kell hozzáférhetővé tenni az egész kinyilatkoztatott üzenetet.
A folyamatos, egészséges emberi és keresztény nevelés lehetővé teszi mindenki számára, hogy életének minden fázisában Isten gyermekeként, a Krisztustól kapott szabadságban éljen.
3.3.2.1. Felnőttek katekézise
A keresztény üzenet elsődleges címzettjei a felnőttek, mert ők jobban fel tudják fogni a hit gazdagságát, ami a korábbi oktatásuk során szükségképpen rejtve maradt, illetve nem tárulkozhatott fel teljesen.
Ezért a felnőttek katekézisét a katekézis csúcspontjának, és minden más katekézis hivatkozási pontjának kell tekinteni. „A felnőtt katekézist vesszük alapul, és annak fényénél rendezzük el a többi életkor katekézisét” (KÁD 171).
A felnőttek katekézisének minden mást megelőző fontossága van, és folyamatában azokra az emberi adottságokra figyel, amelyekben a felnőtt ember sérülést szenvedett: a bizalom, az öröm, az önelfogadás, az élet igenlése, kapcsolatok ápolása, Krisztusból fakadó szabadság. A felnőttek katekézisének az elsődleges és legfontosabb célja, hogy segítse a felnőttek – akik az Egyház és a társadalom tagjai – érettebb hitben való növekedését.
Emellett a felnőttek katekézisének kiemelt és sajátos feladata, hogy ráébressze az embert saját méltóságára, és az Evangélium fényében értelmezze az ember szabadságát. A katekézis segítse a keresztény ember küldetéstudatának kialakítását, hogy így felkészítse őt a tanúságtevő életre a társadalomban. A katekézisnek tudatosítania kell az emberben, hogy csak Jézus Krisztus megváltó műve képes meggyógyítani az ember és a társadalom sebeit. A felnőttek katekézisének fontos feladata a keresztény értékek bemutatása. Ezt az Evangélium ismeretéből fakadó örömmel és reménnyel tegye.
A felnőttek katekézisének további feladatai:
– mutassa be az Egyház valamennyi dimenzióját, abban a megközelítésben, hogy azok hogyan szolgálják és gazdagítják a kiteljesedő emberi életet;
– mutasson rá, hogy az Egyház Krisztus jelenlétének jele és szentsége a világban;
– nyújtson segítséget a felnőtteknek, hogy az Evangélium fényében tudjanak reflektálni életük eseményeire;
– vezessen nyitottságra, hogy képesek legyenek befogadni mások tanúságtételét;
– ébressze fel bennük a felelősséget saját és testvéreik hitéért;
– hangsúlyozza ki az Egyház missziós megbízatását, ami abban áll, hogy az egész világnak, minden embernek, minden időben hirdesse Krisztus teljes igazságát (vö. Mt 28,20). Ezzel együtt mutasson rá ökumenikus feladatára is.
A felnőtt keresztény tud érettebbé válni a hitben, és az ő élete tudja megjeleníteni a keresztény értékeket a fiatalok, a keresztény közösség és az egész társadalom előtt. Továbbá ők az újabb nemzedékek nevelői és katekétái. A mai világban az Egyház saját reményét a felnőtt tagjai hitének mértékében hitelesítheti (vö. 1Pét 3,15).
A felnőttek katekézisének plébániákon történő bevezetése – fontossága miatt – megkerülhetetlen feladat. Az Egyháznak segítenie kell a felnőtt tagjainak hitben való növekedését, és a lehetőségeket is meg kell teremtenie hozzá.
3.3.2.2. Családi katekézis
„A család... olyan hely, ahol az Evangéliumot továbbadják, és ahonnan az Evangélium kisugárzik. A családnak mint a katekézis helyének kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább” (KÁD 255).
„A családi katekézis megelőzi, kíséri és kiegészíti a katekézis minden egyéb formáját” (KÁD 226).
Ezért a családi katekézisnek alapvetően kettős célja van: az Evangélium hirdetésével képessé teszi a család minden tagját arra, hogy egymás számára Isten szeretetének hordozói legyenek; másrészt bevonja a családot az Egyház életének minden területébe.
A családi katekézisnek segítenie kell a családot alapvető céljainak elérésében, amelyek a következők: a személyek közösségének megvalósítása; az élet szolgálata; a társadalmi haladásban való részvétel; az Egyház életében és küldetésében való részesedés (vö. Fam. Cons. 17).
A család – az emberi társadalom alapsejtje – a házasság szentsége folytán az „Egyház házi szentélyévé”, „családi Egyházzá válik” (vö. AA 11; LG 11). A maga sajátos módján megjeleníti Jézus Krisztust, és az Egyház hiteles természetét a világban (vö. GS 48).
A család tölti be a szülő és a dajka szerepét valamennyi tagja, de különösen a gyermekek számára (vö. GS 61). „A gyermekek és mindazok, akik a családi körben élnek, könnyen rátalálhatnak a természetes emberi erények, az üdvösség és a szentség útjára, ha a szülők jó példával járnak elől, és vezetik a közös családi imádságot” (GS 48).
Amint a gyermek a mindennapi élet dolgaiban szülei gondoskodó szeretetére van bízva, ugyanúgy rájuk van bízva a gyermek kegyelmi életének fejlődése is. Szülők és gyermekek együtt növekednek az életszentségben akkor, amikor közösen imádkoznak és ünnepelnek; az élet keresztútján haladnak; amikor megosztják egymással Isten csodás tetteit; amikor hálát adnak neki közösségében; és tevékeny tanúságot tesznek róla a világban.
A családi katekézist az alkalomszerű és közvetlen tanítás avatja eredetivé és hatásossá, amely mindenekelőtt a szülők viselkedésében és a családtagok lelki tapasztalatában jut kifejezésre. A gyermeknek a családban kell megtalálnia a keresztény meggyőződéssel átitatott életmodellt, és ott kell szert tennie Isten, önmaga és felebarátja eleven szeretetének tapasztalatára (vö. GE 3). A családi katekézis alapvetően abban segíti a szülőket, hogy képesek legyenek a hit átadására egymás és gyermekeik számára. Ezért elsődleges cél a szülők formálása, képzése és katekézise annak érdekében, hogy teljesíteni tudják keresztény szülői hivatásukat.
A szeretet megtapasztalásának tanításához csatlakozik a szóbeli tanítás, amely a családban nagyon egyszerű és természetes, mivel az erre legalkalmasabb és legéletszerűbb pillanatokban születik, például: egy új élet születése titkának ünneplésekor; egy nehézség értelmezése és legyőzése alkalmával; amikor a szülők beoltják a gyermekbe az erkölcsi kötelezettséget; amikor a család hálát ad Istennek ajándékaiért; amikor összeszedettségre tanítja a gyermekeket; amikor valamely fájdalommal szemben nem adja fel a reményt (vö. KÁD 226-227).
A család katekézisének támogatnia kell a család tagjainak a családba történő tudatos bekapcsolását azzal a meggyőződéssel, hogy ezzel is a család tekintélyét ápolja.
A legérzékenyebb és legidőszerűbb kérdések sorában, amelyekkel a családi katekézisnek foglalkoznia kell, ott találjuk a házasság és a család problémáit is. A katekézisben a gyermekeket és a fiatalokat a családi életre is nevelni kell, hogy képesek legyenek egymással megosztani életüket, hitüket, örömüket és nehézségeiket.
A katekézisnek korunk antropológiai és szociológiai kutatásait is felhasználva kell bemutatnia a család jellemző vonásait: az egység és a stabilitás értékét; a szeretet és a gyermekvállalás melletti elkötelezettségét és hivatását, hogy szolgálatra készen legyen nyitott a világra és az Egyházra.
Olyan katekézisre van tehát szükség, amely fokozatossággal és alkalmazkodással követi a család tagjainak – de magának a családnak is – emberi-hitbeli fejlődését.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szülők vallásos neveléshez való jogát mindenütt ismerjék el (vö. GE 1; 7).
A katekézisnek legyen külön gondja olyan szervezetek, alkalmak és feltételek kialakítására, amelyek a családi élet megújítását szolgálják.
A családi katekézis anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.3.2.3. Ifjúsági katekézis
Az ifjúsági katekézis a folyamatos katekézis fontos feladatai közé tartozik. A fiatalok katekézise eltér a gyermekek és a felnőttek katekézisétől.
A fiatalok katekézisének alapvető célja az, hogy az Istentől kapott élet elfogadására, igenlésére és szolgálatára vezesse el őket. Ez az élet feltétlen értékének, a saját élete értékelésének, a názáreti Jézus Krisztus személyének – mint élete értelmének –, a Krisztust követő közösségnek – benne a testvérek elfogadásának – és a mindennapos kereszthordozáson, a halálon át megnyert életnek az elfogadásában, igenlésében áll.
A fiatalokat el kell segíteni a keresztény nagykorúságra. Mivel a fiatal ebben a korban emberi fejlődése szempontjából saját személyiségének kialakulását éli meg, ezért a keresztény magatartás kialakítása is az ifjúsági katekézis feladata, amit a názáreti Jézus Krisztus személyének hiteles bemutatásán keresztül lehet elérni.
A fiatalok, akikre a katekézis figyelme irányul, nem csupán a családban, illetve a plébániai közösségben élnek. A fiatalok és a felnőttek napjuk jelentős hányadát az iskolában, a munkahelyen, illetve a szórakozóhelyen töltik. Korunk társadalmában más nevelési területek is hozzájárulnak magatartásuk alakításához. A katekézisnek elsődlegesen a saját korosztály formáló erejét kell figyelembe vennie. De gondolnia kell a tanulás és a munka világának formáló erejére is.
A fiatalok katekézisében nagy jelentőséget kell tulajdonítani azoknak a motivációknak is, amelyek a képi és a zenei világból jutnak el a fiatalokhoz a tömegkommunikációs eszközök közvetítésével. Sokan védtelenül és kiszolgáltatottan állnak ezek káros hatásaival szemben.
A világ krízisei között különös figyelmet kell fordítani a fiatalok nehézségeire, mert ezek a jövő reményét is veszélyeztetik. Fel kell készíteni a fiatalokat a keresztény elveken alapuló kritikus gondolkodásra, hogy ne áldozatai, hanem cselekvői, alkotói legyenek saját és környezetük életének.
A hitet racionálisan is komolyan meg kell alapozni. Az értelmi kutatás és a hit tartalmának kifejtése nem pusztán járuléka a katekézisnek, hanem a hitben való élet alapvető követelménye. Ugyanakkor az a katekézis, amely pusztán információközlésre irányul, a fent említett célokat nem tudja megvalósítani (vö. ÁKD 85).
Az ifjúsági katekézis fontos feladata az imaéletre, a személyes imamód kialakítására nevelés. Tudnunk kell, hogy a hagyományos imádság számukra gyakran elveszíti vonzerejét.
A fiatalok katekézisében kiemelt szerepe van a közösségnek mint az elhangzott evangéliumi tanítás alapvető értelmező közegének, és a keresztény személy kialakulását elősegítő, semmi mással nem helyettesíthető eszközének. A közösségi élet, a beszélgetés, a társaságba való bekapcsolás az ifjúsági katekézis nélkülözhetetlen feltételei. A katekétának meg kell találnia a helyes arányt a tanítás, a nevelés és a szórakozás között, ugyanis nagy a veszélye az egyoldalúságnak, akár a szórakozás, akár az ismeretközlés felé tolódik el a hangsúly.
Lelkigyakorlatos élmények, kirándulások, közösen végzett szolgálatok, a liturgiában való aktív részvétel és a közös imádság a fiatalok katekézisének fontos részei.
Ugyancsak fontos feladata az ifjúsági katekézisnek az egyén és a közösség szolgálatára nevelés, amit szintén ebben a korban lehet a leghatékonyabban kialakítani.
A katekézisnek gyermekkortól folyamatos feladata a hivatás választásának megalapozása. Magának a döntés kialakításának segítése sajátosan az ifjúi életszakasz feladata. Számolni kell azonban azzal a jelenséggel is, hogy napjainkban egyre több fiatal kérdőjelezi meg az életre szóló döntés lehetőségét, vagy halasztja későbbi életszakaszra a hivatásbeli elhatározást.
Segíteni kell őket, hogy kialakuljon bennük a felelősségérzet, hogy képesek legyenek vezetni és támogatni a fiatalabbakat. Ki kell alakítani bennük a missziós szemléletet és a szolgálatkészséget, ami adott esetben hősiességet kívánhat tőlük.
A fiatal nem tárgya a katekézisnek, hanem a katekétával együtt cselekvő résztvevője. Ha a fiatal keres, vele együtt kereső a katekéta is.
A katekumenális jellegű katekézisnek ennél a korosztálynál különös jelentősége van.
Az ifjúsági katekézis anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.3.2.4. Gyermekek katekézise
A gyermek életének, fejlődésének meghatározó eleme – a család mellett – az iskola. Az iskolai környezet személyiségfejlesztő hatása életének minden területén, így hitének fejlődésében is érvényesül. Ezekben az években ismeretei egyre bővülnek és mélyülnek. Testi és szellemi szinten látványosan fejlődik. Közösségi kapcsolatai kiterjednek, gondolkodásmódja és magatartása egyre önállóbb lesz.
Ebben a fejlődő életszakaszban feltétlenül szükséges, hogy folyamatos és rendszeres katekézisben részesüljön. Fontos, hogy hitismeretei egyéb ismereteivel együtt bővüljenek. Így egyre tudatosabban alakíthatja életét Jézus tanításának megfelelően, és a közösség egyre tevékenyebb tagjává válhat.
A gyermekek katekézisének célja, hogy bevezesse őket a keresztény életbe, majd a folyamatos katekézis során segítse el a gyermeket a keresztény nagykorúságra. Segítse olyan emberré válni, aki kegyelmi-szentségi életet él, aki a szeretetet mindennapi életében gyakorlattá váltja, aki felismeri helyét és szerepét az Egyház közösségében, annak missziós küldetésében. Mindezt a keresztény örömhír átadásával, vagyis Jézus Krisztus személyének és tanításának bemutatásával és az életkori sajátosságok figyelembevételével teszi, hogy megértsék, magukévá tegyék, és életté tudják váltani Jézus Krisztus tanítását.
A gyermekek katekézise alapvetően katekumenális jellegű: először megismerkednek Jézussal, akinek tanítványai akarnak lenni, majd ezt követően mélyednek el jobban Jézus Krisztus tanításában, akit megszeretnek, és akinek kedvéért egyre tudatosabban alakítják életüket az Ő tanítása szerint.
Az iskolába járó gyerekek katekézisében figyelembe kell venni, hogy a legtöbb gyerek nem hívő, de a katekézisre valamilyen okból igényt tartó családból kerül a hittanos csoportba. Az ő katekézisüknek első lépése a hitébresztés, majd ezt követheti a szentségi életre történő folyamatos felkészítés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekek katekézise kimerülne a szentségek vételére való fölkészítésben. Ez éppen ellentmondana a katekézis alapvető feladatainak és szándékának (vö. CT 23).
A szentségi felkészítés kérdéseiről külön szólunk a szentségekre felkészítő katekézissel kapcsolatban, itt a folyamatos katekézis szükségességét hangsúlyozzuk. Minden gyermeknek szüksége van hitének és keresztény életének fejlődése érdekében a folyamatos katekézisre, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus felnőtté váljék, akinek életét-életvitelét, gondolkodásmódját átjárja Jézus örömhíre.
Az iskolába járó gyermekek korcsoportok szerinti katekézisében a közel egykorú gyermekek igen hatékonyan tudják segíteni egymást hitük fejlődésében, és részben pótolni tudják a megfelelő hívő családi háttér esetleges hiányosságait.
3.3.2.5. Óvodások hitre nevelése
A személyes, önálló hit megalapozása óvodás korban kezdődik. Az óvodás korú gyermek hitre nevelése a következőkre irányul: az Isten iránti szeretet és az Istenbe vetett bizalom felélesztése; kapcsolatteremtés az imádságban; bevezetés a közösségi életbe; Jézussal való megismerkedés, aki szereti az embert, és az Atyához vezeti; a Szentlélek megismerése, aki szívében lakozik.
A kateketikai cél az öröm felfedezése, a szeretet kibontakoztatása, a keresztény közösségbe való beavatás lépéseinek megalapozása. Kerülni kell a teologikus hitfogalmak tanítását, mivel ebben a korban a gyermek még nem érett erre.
Amennyiben a gyermek hite jó megalapozást kap ebben az életszakaszban, a későbbiekben otthonos lesz a hit világában, fokozatosan kialakul benne a keresztény öntudat, egyszerű módon ki tudja fejezni vallásos érzelmeit, és örömmel vesz részt az Egyház közösségi életében.
Külön figyelmet kell fordítani a szentírási történetek helyes bemutatására. Jézus Krisztus és a Szentírásban foglalt többi személy ne legyen besorolható a gyermekek által ismert és kedvelt mesealakok közé.
Ebben a korban a katekézis különös hangsúlyt fektet a szülőkkel való foglalkozásra, akiknek szerepe kulcsfontosságú kisgyermekük hitének megalapozásában, mivel a szülő a gyermek számára modell és példa (vö. CT 36).
Az óvodáskorúak katekézis-anyagának és módszereinek kidolgozása a megfelelő szervezetek és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság feladata.
3.4. KATEKÉZIS KÜLÖNLEGES HELYZETEKBEN
Az Egyház katekézisének és katekétáinak megkülönböztetett figyelemmel kell viseltetniük a rászorulók, a szegények, elesettek vagy gyengébb képességűek iránt (vö. 1Kor 9,22).
Krisztus éppen a „legszegényebbekért” jött, leginkább velük vállalt közösséget (vö. Mt 25,34-35). Azt hirdette, hogy a szegényeknek vitt örömhír a messiási mű ismertetőjegye (vö. Lk 4,18).
Ezért biztosítani kell a katekézis lehetőségét a szegénység bármilyen formájától szenvedők számára is. Tanulmányozni és alkalmazni kell a katekézis azon formáit, melyek leginkább megfelelnek ezeknek a feladatoknak.
3.4.1. Személyi problémák
A mai ember sok sérülést szenvedett el mind a fizikai, a szellemi, az erkölcsi és a lelki szinten. Az Egyház küldetése elsősorban hozzájuk szól, hiszen Jézus Krisztus nem az egészségesekért jött, hanem azokért, akik valamilyen szinten „betegséggel” küszködnek (vö. Lk 5,31-32). Az inaszakadt történetéhez hasonlóan az Egyház tagjainak feladata Jézushoz vinni őket, akitől lelkük gyógyulását remélhetik (vö. Lk 5,17-26). Az Egyház missziós tevékenységén belül a katekézisnek ez is sajátos feladata. A katekézis figyelembe veszi a szaktudományok eredményeit, de nemcsak ebből a szempontból kínálja fel a gyógyulás lehetőségét. A sérültek katekézisében a keresztény beavatás folyamata és elemei – éppen sokszor a betegségből következő elszigetelődés és kirekesztettség miatt – még nagyobb súlyt kapnak. Gyermekek esetében külön gondot kell fordítani a szülők lelki-fizikai támogatására is.
3.4.1.1. A nehezen nevelhető gyermekek
Nehezen nevelhetőnek azokat a gyermekeket nevezzük, akiknél a szokásos nevelő hatások nem érvényesülnek. Esetükben különféle megnyilvánulási formákkal találkozunk, melyek okai is különbözőek.
A magatartási zavarok okai a figyelemzavar, a hiperaktivitás. A gyermek nem tud a feladatra figyelni, nem tud kellő ideig a helyén ülni, nem tudja megszervezni munkáját. Ettől munkája rendetlen, a csoportos munkában nem tudja kivárni sorát, belebeszél, nem tudja követni tanárai utasításait. A családi élet zavarának következtében magatartása agresszív vagy szorongó lehet, képességeihez képest alulteljesít, hiszen személyiségének nagy részét az otthoni problémák kötik le. A tanulási zavarokhoz (olvasás és számolás zavarai) társuló másodlagos hatások a társas kapcsolatokban beilleszkedési problémákat és a tanár-diák kapcsolat zavarát okozzák. Ezekben az esetekben az elvárható teljesítmény az említett okok miatt nem tud megvalósulni. Ez a gyermekből szégyent, bűntudatot válthat ki. Szeretne olyan lenni, mint a többiek, de a tanulás zavara miatt erre nem képes.
A nehezen kezelhetőség egy tünet, melynek hordozója a gyermek, de ezt a sérülést nem büntetni kell, hanem megfelelő nevelési és módszerbeli segítséggel korrigálni. A korrekció alapja a szakmai (fejlesztő pedagógus, pszichológus, pszichiáter) segítség a problémának megfelelően, a katekéta elfogadó-módosító magatartása és a család segítése. A komplex együttműködő korrekció eredményeként a gyermek én-erőre, önismeretre tesz szert, melynek hatására nemcsak a teljesítménye, hanem a kapcsolatai is javulnak.
Ilyen helyzetben a katekézis feladata a gyógyító Krisztus szeretetének közvetítése, és az emberi kapcsolatok kialakításának elősegítése.
3.4.1.2. A nehezen kezelhető (deviáns, amorális) fiatalok és felnőttek
Ezen életállapot kialakulásának okai között egyrészt kiemelkedik az életre történő fölkészítés, és a szükséges erkölcsi elvek teljes vagy nagyfokú hiánya. Másrészt az egyént körülvevő társadalmi közeg és annak hatásai emelkednek ki, amelyek képesek alapvetően befolyásolni az emberek életét.
Egészen sajátos katekézist igényel az a fiatal vagy felnőtt, akiben az erkölcsi élet alapjai hiányoznak, vagy komolyan megsérültek. A legtöbb esetben az ilyen emberben mind az emberkép, mind az istenkép alapjai megsérültek, és emiatt benne a szeretet, a szeretetből fakadó felelősség és az áldozatvállalás is eltorzult. Így a fiatal vagy a felnőtt az egyéni életvezetéshez sem rendelkezik megfelelő eszközökkel.
Ebben az esetben a katekumenátus folyamatában a hit személyes megosztásának, a megvilágosodás, a megtisztulás idején pedig a személyes „életvezetés” kialakításának van különös jelentősége. Szüksége van a keresztény közösség támogatására, mivel a közeg, amelyből jött, nem változott, így továbbra is ugyanazoknak az erkölcsi kihívásoknak van kitéve, mint korábban.
A nehezen kezelhető vagy sérült gyerek és felnőtt épp olyan joggal rendelkezik, mint minden más ember. Joga van meghallani az Evangélium örömhírét, megismerni Jézus végtelen szeretetét, és személyi érettségének megfelelően bekapcsolódni az Egyház életébe (vö. CT 41).
Éppen sajátos helyzetükből adódóan a nevelőintézetekben és a börtönökben élők számára különös módon fontos a katekéta személye, hiszen ő közvetíti számukra Jézus Krisztus gyógyító szeretetét.
3.4.1.3. Testi-szellemi fogyatékosok
A fogyatékosok szegénysége, illetve elesettsége – minthogy az ő problémáik együttesen fizikai, pszichés és társadalmi természetűek – több tekintetben is jóval súlyosabbak másokénál. Az ilyen helyzetű emberek esetében különösen gondoskodni kell a katekézis megfelelő formáiról, és a nevelők pedagógiai felkészültségéről.
Fennáll a veszély, hogy – bármilyen megfontolás miatt – a fogyatékos embereket a közösség elkülöníti saját életétől, és így kénytelenek izoláltan, a közösség szeretetétől, támogatásától elszigetelve élni. A szülők is éppen ebben a szenvedéssel teli állapotban osztoznak.
A katekézis során figyelmet kell fordítani az elesettekkel való foglalkozásra, és a közösség életébe történő bevonásukra (vö. KÁD 189). A plébániai közösség ismerje meg sérült testvéreit és támogassa szeretettel, segítse a szülőket és viselje gondjukat. Ugyanakkor a közösség legyen nyitott azokra a lelki hatásokra, melyeket a fogyatékos személy jelenléte kiválthat, és melyekkel – mint Isten kegyelmével – megajándékozhatja a közösséget. Külön is kell azonban foglalkozni azokkal a gyerekekkel, akikkel az iskolai nevelés is egyenként foglalkozik.
A vakok, süketek katekézise speciális eszközöket igényel, és olyan nyelvezetet, amely az illetőt a leghatékonyabban érinti, formálja.
A fogyatékos emberek katekétáinak sajátos képzéséről és fölkészítéséről a katekézis felelősei megfelelő szakemberek bevonásával, szervezett módon gondoskodjanak.
3.4.1.4. Öregek és betegek
Az öregek hite a keresztény közösség kincse (vö. KÁD 188). Ugyanígy nagy érték a szenvedő testvérek jelenléte a közösségben, mert érettebb krisztusi szeretetre vezeti a közösséget.
Sok esetben testi, szellemi erejük csökkenése miatt nem értékelik önmagukat, sőt teherként élik meg életüket. Arra pedig ritkábban gondolnak, hogy hitükben – éppen sajátos élettapasztalatuk birtokában – fejlődjenek. Az idős emberek katekézisében fel kell hívni a figyelmüket saját lehetőségeikre, és támogatni kell őket hitük fejlődésében. Az öregek sok esetben egymástól is elzártan élnek. A közösség keresse a lehetőséget arra, hogy otthonukból időnként mozdítsa ki őket, hogy együtt imádkozzanak, találkozzanak egymással és a közösséggel. Rendszeres és szervezett látogatásukra gondot kell fordítani.
Ebben nagy segítséget jelenthet az ifjúsági csoportok vagy a bérmálásra készülő fiatalok bevonása. Legyen ez a gyermekek és fiatalok katekézisének is egy sajátos, de lényegi feladata: nem ötletszerűen, hanem rendszeresen támogatni és segíteni az időseket. A katekézis során különösen is ügyelni kell arra, hogy ez a tevékenység ne eszközszerűen történjék.
A katekézisnek legyen célja többgenerációs találkozók, nyugdíjas csoportok megszervezése.
3.4.1.5. A szenvedélybetegek, drog-, alkoholfüggő emberek
A katekézis célja a krisztusi teljesség elérése, hiszen Benne mutatkozik meg a tökéletes ember. Így, miközben a katekézis nevelő feladatát végzi, az értékek felmutatásával megelőzi és segíti elkerülni azokat a sérüléseket, amelyek az emberi gyengeségből fakadnak. A katekézisnek az is küldetése, hogy a világban, a társadalomban lévő sebekre rámutasson, és az Evangélium által gyógyítsa azokat.
Világunkban meglévő sajnálatos tény az, hogy sok gyermek már eleve sérülten születik vagy azzá válik, mivel szüleik szenvedélybetegsége vagy a külső tényezők valamilyen károsító hatással vannak rájuk. Számuk egyre inkább növekszik. Leginkább a szeretet közegére, a türelmes odafigyelésre, elfogadásra, és lelki-szellemi támogatásra vannak rászorulva.
A katekézis nem zárkózhat el a szenvedélybetegekkel történő foglalkozástól. Mivel a velük való foglalkozás elsődleges célja a gyógyításuk – ami komoly szakmai fölkészültséget kíván –, ezért erre a közösség önmagában nem vállalkozhat. Szakemberek bevonására van szükség.
Ebben az esetben a katekézis feladata a problémák őszinte és nyílt feltárása és a megoldásban való lényegi segítség. Ebben a folyamatban különösen fontos, hogy a szenvedők megismerjék a gyógyító Krisztus személyét.
A gyógyulóban lévők támogatása, befogadása azonban már a közösség feladata. Itt elsődlegesen az életkörülmények, illetőleg az alapprobléma megoldásában kell segítséget nyújtani, ami adott esetben az életüket mentheti meg. Természetesen ez csak a közösség aktív bevonásával lehetséges. Erre a közösségeket fel kell készíteni.
3.4.2. Szociális problémák
A szegénység és az elesettség bármilyen formája eltérő mértékben ugyan, de belülről is sújtja az embert. Ugyanakkor nehézséget állíthat a katekézis – a hitátadás folyamatának – útjába. Ezért a különféle szociális nehézségekkel küzdő emberek számára kifejezetten az ő sajátos problémáikat szem előtt tartó katekézisre van szükség.
Van, aki az igazságban, a szeretetben és a reményben szenved hiányt. Van, aki tudatlan vagy utat tévesztett, kétkedő vagy távol van Istentől (vö. Zsid 5,2).
Vannak anyagi tekintetben szűkölködők, nehéz anyagi körülmények között élők, akiket nyomoruk miatt gúzsba kötnek a létfenntartás bénító problémái. Így a mindennapi betevő falatért való gyötrő aggodalom következtében könnyen megfeledkezhetnek arról, hogy lelki táplálékról is gondoskodniuk kellene (vö. Jn 6,27).
Egyre nagyobb számban vannak olyanok, akik nem is tudják, hogy szenvednek, mert sérültek az alapvető emberi értékeik, illetve ezekről nincsenek tapasztalataik. E szegények megtalálhatók minden társadalmi rétegben, a vagyonos és művelt körökben is.
Sokan élnek a társadalom peremére szorultan: munkanélküliek, szakképzetlenek, kevésbé tehetségesek, emigránsok, száműzöttek, menekültek, kirekesztettek, vagy szociális otthonok lakói.
Ezekre az embertestvérekre a katekézis úgy tekint, mint akiket Isten különös módon választott ki arra, hogy „gazdagokká tegye őket a hitben, sőt örököseivé is annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért” (Jak 2,5).
Katekézisükben szelíden, tapintatosan, az isteni pedagógia fokozatosságát alkalmazva kell elősegíteni az emberi, evangéliumi értékek fölismerését, önmaguk és a közösség értékelését és elfogadását.
A katekézis önmagában nem képes elérni célját, szüksége van a keresztény közösség szeretetszolgálatának támogatására.
A katekézis szenteljen megkülönböztetett figyelmet az ezekbe a csoportokba tartozó személyekre, hogy a katekézis szolgálata az Evangélium embermentő, és szabadító erejének a jele lehessen.
4.1. A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉG ÉS A KATEKÉZIS
„A keresztény közösség önmagában egy élő katekézis. Puszta létével hirdet, ünnepel és cselekszik, és a katekézisnek mindig eleven és nélkülözhetetlen helye marad” (KÁD 141). A plébánia az egyházmegye élő sejtje. A hívő a plébánia közösségén keresztül kapcsolódik az Egyház egészébe (vö. AA 10).
„Kétségtelenül a plébánia a legjelentősebb hely, ahol formálódik és megnyilvánul a keresztény közösség... A plébánián ugyanis megjelenik minden emberi különbség, és beleszövődik az Egyház egyetemességébe” (KÁD 257).
A papjaikkal való bensőséges közösségben a hívek valamennyien magukra vállalják Isten szava figyelmes hallgatásának és ünneplésének felelősségét, ugyanakkor a legalkalmasabbak megbízást kapnak rendszeres és rendszerezett katekézis folytatására is (vö. AA 10, 18; CD 30). A plébániai közösségben a katekézis megfelelő környezetet talál ahhoz, hogy a maga teljességében mutassa be Isten szavát. A katekézis sehol másutt nem válhat jobban egységes tanítássá, neveléssé és élettapasztalattá, mint a plébánia közösségében.
A keresztény misztériumnak nincs olyan összetevője, nincs olyan emberi probléma, vagy olyan időszerű esemény, amely ne tarthatna számot a lelkipásztorok és a hívek élénk érdeklődésére, érzékeny reflexiójára. Ebben a közegben minden nevelési kérdés egyformán fontossá válik a közösség tagjai számára, és együtt dolgoznak a közjóért, ki-ki a maga szakterületén. A plébánián a hitre nevelés teljes eszköztára mozgósítható.
Ugyanakkor a plébániai közösség nem zárkózhat önmagába: az egyetemes Egyház életét éli, és ébren tartja az egyházmegye dolgai iránti érzékenységét. A plébániák közötti együttműködés formáin keresztül igyekszik saját nevelői munkájának kereteit tágítani, és hozzájárul Isten egész népe javának gyarapításához.
Törekvéseinek és erőforrásainak gazdagságán felül a plébániai katekézisnek lényeges jellemzője, hogy a legteljesebb bevezetést jelenti az Egyház közösségének életébe és az apostolkodásba.
4.1.1. A plébániai közösség felelőssége és szerepe a katekézisben
A plébániai közösség továbbra is a katekézis elsődleges helye, és annak is kell maradnia (vö. KÁD 257). A katekézis alapvető feladata az, hogy hirdesse Krisztus üzenetét, hogy részt vegyen a közösség kialakítására törekvő munkában; hogy elvezesse az embereket az istentiszteletre, az imára és a krisztusi szolgálatra.
Az ember hivatását a közösségben teljesíti. Ez a hivatás nem más, mint hogy életében, gondolkodásában, cselekedeteiben hasonuljon Krisztushoz (vö. KEK 1877), aki közösségben él az Atyával és a Szentlélekkel. A keresztény a közösségben éli meg hivatását, hiszen a közösség hordozza a múltat és készíti elő a jövőt. A közösségben a keresztény erények érlelődnek és kialakulnak (vö. KEK 1880).
A közösség vezetőjének komoly feladata, hogy a közösség tagjait ráébressze a katekézissel kapcsolatos felelősségükre.
4.1.2. A plébániai katekézis, és sajátos karaktere
Az Egyház katekézisének számtalan formája van. Ezek között elsődleges szerepe van a plébániai katekézisnek.
A plébániai katekézis célja a keresztény életbe való teljes bevezetés, bekapcsolás a liturgikus közösségbe, a közösségi élmény megtapasztalása, a katekézis elmélyítése, és a szentségi életre való felkészítés.
A plébániai katekézis különösképpen rámutathat a közösség és a liturgia értékeire, neveli a résztvevőket és segít közösen átélni a liturgikus alkalmakat, kiemelve az Eucharisztiát, ami egyszerre a közösség jele és növekedésének forrása.
A katekéták hivatása és szolgálata alapvetően a közösség építését is célozza, hiszen nekik már tapasztalatuk van a közösség lényegéről. Sok embernek kevés tapasztalata van a plébániai közösségről. Őket fokozatosan kell felkészíteni és bevonni annak életébe.
A katekétáknak azt kell elősegíteniük, hogy a plébánia az Egyház közösségi életének középpontja legyen. Ugyanakkor maga a kateketikai szolgálat a plébániai közösségben a hívőket ráébreszti misszionáló hivatásukra, arra, hogy Jézus küldetése mindenkire vonatkozik, és mindenkinek a felelőssége. Így a plébániai közösség elsődleges szolgálata a katekézis. A hit tételeinek átadása mellett kell továbbkísérnie tagjait a megtérés útján. Ezért szükséges a keresztény közösség, amely befogadja azokat, akiket a katekézis megszólít (vö. KÁD 69).
4.1.2.1. Plébániai közösségek, csoportos foglalkozások
A plébánia akkor lesz közösség, ha benne kisebb közösségek élnek.
A plébánián lévő csoportok sajátos karaktereikkel egy közösséget éltetnek, és karizmájukkal egy közösséget gazdagítanak. Ez kell, hogy legyen a célja minden egyes csoportnak, akár liturgikus, énekes, ministráns vagy egyéb csoportról is van szó. Ugyanakkor minden csoportnak sajátos kateketikai jellege van, csupán azáltal, hogy a plébániai közösség életének egy sajátos részét éli meg.
A katekézis tapasztalata arra indít, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk napjainkban a közösségi életnek. Kiemelkednek azok a csoportok és egyesületek, amelyek magukévá teszik az Egyház apostoli céljait, együttműködnek – a maguk eszközeivel – a lelkipásztorokkal az evangelizálásban, a katekézisben, a hívek lelki formálásában, szolgálatában.
A csoportokkal és az egyesületekkel kapcsolatban nem csupán a közösségi élet lelki értékét kell hangsúlyozni – bár ez mindennek a nélkülözhetetlen alapja –, hanem ki kell emelni a csoportok közvetítő szerepét is, melyet az egész közösség életében játszanak. Gyümölcsöző kapcsolatban állnak a családdal, az iskolával és a környezettel.
Amint az Egyház kétezer éves történetében, úgy ma is sok szép kezdeményezés van a közösségi élet területén. Ezeknek a közösségeknek az a hivatása, hogy korunk hívőinek igényeit megfelelő formában elégítsék ki. A közösségek, csoportok léte és működése erősíti a reményt, hiszen az Egyház megújulásának, „az idők jeleire” figyelő képességének és a Szentlélek köztünk és általunk való működésének megnyilvánulásai.
Ugyanakkor a csoportok, egyesületek vagy lelkiségi mozgalmak magukban hordják a plébániai közösség életétől való elszigetelődés lehetőségét is. Ezért segíteni kell a lelkiségi mozgalmak csoportjait, hogy példamutatással, aktív támogatással és imádsággal bekapcsolódjanak a plébánia katekézisébe. A katekézisnek külön feladata szolgálni az egyes csoportok beilleszkedését a plébánia közösségének egészébe (vö. KÁD 156; 153; 263; 264).
A katekézisben be kell mutatni a különböző közösségi lehetőségeket, hogy mindenki megtalálja a lelki igényeinek megfelelő közösségi keretet.
4.1.2.2. Egyéb csoportos foglalkozások
A katekézis folyamata az emberi élet minden területét érinti, hiszen ahol az ember jelen van, a katekézisnek is ott kell lennie. Az Egyház küldetése miatt nem zárhat ki semmilyen lehetőséget, hogy az embert szolgálja, formálja, és hitben növelje.
Zarándoklatok, táborok, kirándulások, napközi alkalmak és más egyéb csoportfoglalkozások sajátosságaikkal alkalmas lehetőséget teremtenek a katekézis számára. Ezekben a helyzetekben a résztvevők általában nyitottabbak, fogékonyabbak, és könnyebben nevelhetők. Ezek kiváló alkalmak a katekézis különleges szolgálatára.
A katekézis az ember életkérdéseivel foglalkozik. A kötetlen foglalkozások alkalmával az életkérdések spontán módon merülhetnek fel, éppen ezért a katekézis egyik fontos formájának tekinthetők.
4.1.3. Szülők bevonása a gyermekek katekézisébe
A szülő az elsődleges katekéta gyermeke életében. Ezért a katekézis folyamatában a szülő semmiképpen sem nélkülözhető. Ő a tekintély: ő ad példát a gyereknek, ő adja át a közösség értékeit és szimbólumait. A katekézis a családi élet megerősítésére irányul, és éppen ezért a szülők bevonása nem tekinthető fakultatív lehetőségnek. A közösség kateketikai szolgálatának elsődlegesen a szülők számára kell támogatást nyújtania kötelességük teljesítésében. A katekézisnek olyan módját kell kialakítani, amelyben – a katekéta segítségével – egyértelműen a szülő a fő cselekvő gyermeke vallásos nevelésében. A katekézisnek szakmai és vallási támogatást kell nyújtania a szülők számára a nevelés kérdéseiben.
A katekézis évi programjában szerepeljen rendszeres találkozás a szülőkkel, mely alkalmakkor a szülők egymást is támogatják és segítik. Kiemelt alkalmak, amikor a szülőket aktívan bevonjuk: a szentségek felkészítése; az életkorokhoz kötődő sajátos feladatok és problémák megbeszélése; a csoportfoglalkozások, a kirándulások; a kateketikai fogalmak tisztázása; a családi liturgiák megszervezése, az imaélet kialakítása.
Az iskolai vallásoktatásban résztvevő gyerekek szüleit is fontos meghívni a plébániára, ahol mód nyílik a tájékoztatásra: mi az, amit tanulnak a gyermekek, milyen nevelési elveket követ a katekéta, miben lehet a szülők segítségére. Ugyanakkor a szülők ismerhessék meg az Egyház törekvéseit, és annak támogatási lehetőségeit is.
Ugyanezen megfontolás alapján szükségesek az elsőáldozási felkészítés során rendszeresen megtartott szülői találkozók. Miközben bekapcsolódnak a gyermekeik fölkészítési folyamatába, lehetőség nyílik az ő életükre, hitükre vonatkozó kérdéseik és problémáik megbeszélésére is.
A bérmálásra készülők szüleinek találkozóin alkalom adódik megbeszélni azokat a nevelési kérdéseket, amelyek éppen a kamaszkorral kapcsolatban merülnek fel. Amennyiben a szülők megtapasztalják, hogy megfelelő segítséget kapnak, akkor valószínűleg szívesen kapcsolódnak be a plébánia más programjaiba is.
A szülők bevonása felkészültséget kíván, mivel a szülők gyakran kívülállóknak érzik magukat. Bár hajlandók lennének bekapcsolódni, mégis tétováznak az esetlegesen hiányos hitismereteik miatt. A katekétának mindent meg kell tennie, hogy a szülők képesek legyenek aktívan részt venni gyermekeik vallásos nevelésében (vö. KÁD 226-227; KEK 2222; 2225; 2226).
4.1.4. A plébániai és az iskolai katekézis kapcsolata
A plébániai és az iskolai katekézis az Egyház katekézisének más-más megnyilvánulási formája. Semmiképpen sem szabad szembeállítani ezeket egymással. Mások a körülményeik, a lehetőségeik, a saját értékük, és részben más a céljuk is. Ennélfogva más-más módszert kíván az iskolai és a plébániai katekézis (vö. KÁD 73).
A plébániának továbbra is a katekézis irányítójának kell lennie (vö. KÁD 254; 257; 258 c). Az iskolai vallásoktatásnak együtt kell működnie a plébániai katekézissel. A plébános a katekézis összefogója és felelőse.
A katekézisnek a közösségbe való bekapcsolódást is munkálnia kell, mivel a keresztény identitást közösség nélkül lehetetlen kialakítani. Az egyén a közösségben éli meg az Isten és az embertársai iránti szeretetet (vö. KEK 2179).
Bár az iskolára is úgy tekinthetünk, mint a keresztény közösség egyik lehetséges megnyilvánulási formájára és a hitátadás egyik helyére. Ez a közösség azonban ideiglenes, és így a közösségi, liturgikus, diakonális dimenziója nem jelenik meg ugyanazzal a súllyal, mint ahogyan a plébánia közösségén belül. Ezért az iskolai hitre nevelés a plébániai közösséghez való kapcsolódás nélkül nem képes elérni a katekézis alapvető célját.
A katolikus iskolába járó növendékek is vegyenek részt a plébánia életében, és a korosztályuknak megfelelő foglalkozásokon.
4.2. KATEKÉZIS AZ EGYHÁZI ISKOLÁKBAN
4.2.1. Katolikus iskolák
A nevelésről szóló zsinati dokumentum kiemeli: „A nevelési eszközök közt különösen fontos az iskola” (GE 5). Majd a továbbiakban: „Az Egyház jelenlétét az iskoláztatásban a katolikus iskola teszi különösképpen kézzelfoghatóvá” (GE 8). Az oktatás szempontjából is jelentős a katolikus iskola működése, hiszen: „... az egyetemes kultúrát úgy kapcsolja össze az üdvösség Jóhírével, hogy a hit fénye járja át a világról, életről és emberről fokozatosan szerzett ismereteket” (KÁD 8).
A KÁD kimondja: „A katolikus iskola számára az iskolai vallásoktatás, melyet az Ige szolgálatának más formái (katekézis, liturgikus szertartások stb.) is kiegészítenek, a pedagógia feladatának elengedhetetlen része, és létezésének alapja” (KÁD 74). Ezekben az iskolákban feltétlenül első helyen kell lennie a valláserkölcsi alapon álló nevelésnek, amibe szervesen integrálódik az oktatás. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos az oktatás – hiszen az oktatás színvonala teszi elfogadhatóvá az emberek előtt az iskolát –, hanem azt kívánja meg, hogy olyan felfogásban dolgozzanak a pedagógusok, hogy teljes értékű, keresztény embert neveljenek a rájuk bízottakból (vö. Kat. Isk. 11). A keresztény nevelés kiváló lehetőséget ad a személyiség kibontakoztatására úgy, hogy a fiatal Isten Országának megfelelő polgára legyen. „Megteremti az evangéliumi szabadság és szeretet légkörét az iskolai közösségben, segíti a fiatalokat abban, hogy személyiségük kibontakoztatásával együtt növekedjék bennük az új teremtmény, amellyé a keresztségben lettek” (GE 8).
A katolikus iskolák célja elsősorban a gyermekek katolikus nevelése. Ezért mindenkinek, aki katolikus iskolába íratja be gyermekét, tudomásul kell vennie, hogy a katolikus iskolában természetesen kötelező a saját felekezetének megfelelő hitoktatás. Ennek feltételeit az iskolának biztosítania kell. Az iskolai vallásoktatásnak kapcsolódnia kell a gyermek plébániáján folyó foglalkozásokhoz, és a szentségi katekézishez.
Ezért fontos, hogy elsősorban azokat a gyermekeket vegyék fel a katolikus iskolákba, akik akarják a keresztény életet, illetve azon szülők gyermekeinek adjanak helyet ezekben az intézményekben, ahol a szülők partnerek a katolikus nevelésben. Természetesen ezzel együtt szem előtt kell tartani a katolikus iskola missziós feladatait is.
A katolikus iskolának hármas nevelési követelménynek kell megfelelnie:
1. A katolikus iskolákban tanuló növendékek nevelésének elsődleges célja, hogy ne csak értékes, becsületes emberek, hanem elkötelezett keresztények is legyenek.
Ez azt kívánja, hogy a nevelői munka krisztocentrikus legyen: minden pedagógus és növendék magatartásának mintájául Jézus Krisztus tanítását és példáját tartsa szem előtt. Erre többször is utaljon a katekéta a Biblia szavaival, amikor nevelési problémával áll szemben (vö. Kat. Isk. 19).
Amennyiben lehetséges, szentségi kápolnát kell nyitni az iskolában, hogy a nevelők és a gyermekek többször felkereshessék a legfőbb Mestert, a legjobb Nevelőt.
A Jézussal való kapcsolat fontos tényezője a nevelésnek. Ezért szükséges a reggeli közös áhítat megtartása.
Szükséges, hogy a tanárok és a növendékek megfelelő csoportokban, közösen is vegyenek részt egy-egy szentmisén, ahol aktívabban bekapcsolódhatnak az áldozati cselekmények szolgálatába.
Az iskolai ünnepségek lehetőség szerint kapcsolódjanak közös szentmiséhez. Ugyanakkor a nem katolikus vallású növendékek számára ne tegye kötelezővé az olyan imaalkalmon való részvételt, amely nem egyezik meg hitükkel.
Fontos, hogy a katolikus iskola – akár általános, akár középiskoláról van szó – legyen jó kapcsolatban a plébániákkal, ahová növendékeik tartoznak.
2. A katolikus iskolákban követelmény a katekézis és a szaktantárgyak megfelelő színvonalú oktatása. A profán tantárgyak oktatásánál minden olyan résznél, ahol ez lehetséges, utalni kell a vallási, hitbeli vonatkozásokra. „Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket” (1Pt 3,15). Ezért az iskolákban a tanárokkal és a nevelőkkel szembeni elvárások egyrészt a hitbeli műveltség és a vallásgyakorlás, másrészt a tudományok köré csoportosuljanak. A katolikus iskolák a lelki töltődés sajátos légkörét hivatottak elősegíteni, azonban a szakszerűség se maradjon el. Adjanak átfogó bevezetést a keresztény hitéletbe. Az egyéb tárgyakat is járja át a keresztény szellemiség, a döntésre, állásfoglalásra való nevelés.
3. A nevelés célkitűzései közé tartozik a hazaszeretetre való nevelés anélkül, hogy más nemzetet, annak kultúráját, szokásait lebecsülnék vagy sértenék. Ugyanakkor a keresztény nevelőnek tudatosítania kell a gyermekek lelkében, hogy ennek az országnak az alapítói szentek voltak, és hazánkat Szent István a Szűzanya pártfogásába ajánlotta. Ezért elengedhetetlenül fontos a magyar szenteket eszményképül állítani a növendékek elé.
A katolikus iskolákban a vallásos nevelés elengedhetetlen feltétele, hogy a tanárok és a nevelők a valláserkölcs alapján álljanak, és hívő magatartásukkal a gyermekek példaképei lehessenek.
Ezért csak olyan pedagógusokat szabad alkalmazni, akik a krisztusi életet törekednek megvalósítani. Ennek érdekében az iskola vezetősége vegye fel a kapcsolatot a főiskolákkal és az egyetemekkel, azok lelkészeivel, és kérje ki tanácsukat, vegye figyelembe ajánlásaikat. A katolikus iskolát elsősorban az ott oktató nevelők hite, magatartása és követelményrendszere teszi katolikussá. Igyekezzenek a katolikus iskolában működő pedagógusok és munkatársak között olyan közösséget kialakítani, amelyre kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés a jellemző (vö. Kat. Isk. 19).
A katekéták kiválasztásánál ki kell kérni az illetékes lelkipásztor javaslatát, aki a katekéták számára a püspöktől megkéri a „canonica missio”-t.
A katolikus iskolák növendékei általában több plébániához tartoznak. A katekézisnek ügyelnie kell arra, hogy a gyerekek kapcsolódjanak be saját plébániai közösségük életébe. Az iskolai foglalkozások, iskolai misék, kirándulások, lelkigyakorlatok és tevékenységek vegyék figyelembe a plébániai közösségek programjait is. A cél az, hogy keresztény nevelésük minél hatékonyabb legyen.
A szentségekre történő felkészülés helye – bár komoly alapot és támogatást kap az iskolai katekézis által – továbbra is a plébánia (vö. KÁD 258 b). Az iskolák szervezzenek olyan alkalmakat, amelyek elmélyítik a plébánián tartott szentségfelkészítési folyamatot.
4.2.2. Szerzetesi iskolák
A történelem folyamán a szerzetesek mindig sokat tettek az Egyház kateketikai tevékenységéért. A szerzetesek, a szerzetesnők és az apostoli élet társaságai tagjainak sajátos részvétele a katekézisben különleges életállapotukból fakad. A szerzetesek laikusokéval egyesült tanúságtétele mutatja az Egyháznak mint Isten országa jelének egyetlen arcát (vö. KÁD 228-229).
A szerzetesi iskolák katekétái az egyetemes Egyházat szolgálják tevékenységükkel. Ennek érdekében igen fontos, hogy:
– legyenek kapcsolatban a növendékeik plébánosaival, működjenek együtt a plébániák és az egyházmegye katekétáival;
– a szerzetesi iskolák katekétái is vegyenek részt a katekéták számára rendezett lelkigyakorlatokon és szakmai továbbképzéseken;
– kapcsolódjanak be az egyházmegye kateketikai programjaiba, hiszen sajátos közösségi tapasztalatukkal gazdagíthatják ezeket az összejöveteleket;
– saját kateketikai és nevelői gyakorlatukban kövessék az országos és egyházmegyei rendelkezéseket.
A szerzetesi iskoláknak lehetőségük van arra, hogy az Egyházon belül saját karizmáik szerint – melyek a szerzetesrendek Istentől kapott ajándékai –neveljék a növendékeket.
A szerzetesi iskolák az egyházmegye híveinek életét támogatják, ezért ugyanazok az irányelvek vonatkoznak rájuk, mint a katolikus iskolákra, ami a katekézist, a szentségek előkészítését és a plébániai közösséget illeti.
A katekéták képzése és irányítása az egyházmegyei megbízott feladata és felelőssége. Ugyanakkor a katekéta az iskola tantestületének is munkatársa, így a szerzetes iskolák karizmájával való együttműködés rá is vonatkozik.
Az Egyházi Törvénykönyv előírásait követve számukra is meg kell kérni a „canonica missio”-t.
4.2.3. Nem katolikus egyházi iskolák
Az ökumené szellemében működő nem katolikus egyházi iskolák igen nagy értéket képviselnek a keresztény nevelésben. Alkalmat adnak az ökumenikus gondolkodás kialakítására és megélésére. Természetes ugyanakkor, hogy:
– a katolikus fiatalok a felekezeti hovatartozás megkülönböztetése nélkül felvételt nyerhessenek más keresztény iskolákba, amint ezt a katolikus iskolák is biztosítják a nem katolikus tanulóik számára;
– a katolikus tanulóknak lehetőséget kell biztosítani, hogy katolikus hitoktatásban részesülhessenek ugyanazon feltételek mellett, mint a saját vallású fiatalok;
– a katolikus fiatalok számára ne írják elő az olyan áhítaton való részvételt, ami a katolikus vallású fiatal hitét sértené. Mint ahogy ez érvényes a katolikus iskolákba járó, nem katolikus vallású tanulókra is;
– a nem katolikus iskolában tanuló katolikus fiatalok kapcsolódjanak be saját plébániájuk életébe. A katekétáknak különös gondjuk legyen tanítványaik vasárnapi szentmisén való részvételére és a szentségekhez járulásukra.
Az ökumenikus iskolákban tartott katekézisnek lehetősége van az egységre való törekvés előmozdítására. Kiemelt kateketikai jelentősége van az ökumenikus iskolában végzett istentiszteletnek, imaalkalmaknak, lelkigyakorlatoknak. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy az egység építése közben a hittételek ne legyenek vita, kompromisszum tárgyává. A katekéták maradjanak szoros kapcsolatban a felelős egyházmegyei megbízottal, a plébániákkal, ahová a növendékek tartoznak, és a többi lelkipásztorral, lelkésszel. Az imaalkalmak szervezésében, az ott alkalmazott nyelvezetben, a szimbólumokban, a liturgikus helyzetek kialakításában sem az egységre törekvést nem lehet megzavarni, sem a kateketikai feladatokat nem szabad gyengíteni. Az érintett plébánosok külön is figyeljenek ezen katekéták támogatására (vö. KÁD 74; KEK 816-821).
4.2.4. A plébániák kapcsolata a katolikus – szerzetesi iskolákkal
A plébánia „hivatása, hogy családias legyen, testvéri és befogadó otthon, ahol a keresztények fölfedezhetik, hogy ők Isten népe... A plébániának továbbra is a katekézis irányítójának és kiváltságos helyének kell maradnia, beismerve, hogy bizonyos esetekben nem tud a katekézis minden egyházi feladatának gravitációs központja maradni, és együtt kell működnie más intézményekkel” (KÁD 257).
A plébániai közösség életét gazdagítja a területén, illetve a közelében működő egyházi iskola. Ezért szükséges, hogy a keresztény nevelésben a plébániák és az egyházi iskolák harmonikusan működjenek együtt. Az egyes programok megszervezésében vegyék figyelembe egymás szempontjait, kölcsönösen adjanak tájékoztatást diákjaikról.
Az illetékes lelkipásztor katekézissel kapcsolatos felelőssége nem marad el akkor sem, ha nem tagja az egyházi iskola tantestületének. Az iskola igazgatójával és katekétáival egyeztetve ő határozza meg az egyes osztályok hittananyagát, az OHB hittan tanterve és a katekézis irányelvei szerint. Az iskola igazgatójával egyetértésben választják ki a megfelelő katekétát, akinek szakmai továbbképzéséről és lelki fejlődéséről szintén az illetékes lelkipásztor gondoskodik. Függetlenül attól, hogy a katekétának ki a munkáltatója, kateketikai munkáját az illetékes lelkipásztor, illetve az egyházmegyei megbízott felügyeli, ellenőrzi és értékeli. A „canonica missio”-t a főpásztor adja.
A szentségek felvételére előkészítő katekézis megszervezése a növendékek plébánosainak a feladata, akik ebben az egyházi iskolák katekétáinak segítségét is vegyék igénybe. A plébánosok felelőssége a szentségek vételére való felkészültség megítélése, ami a katekétákkal együttműködve történjék.
A katekézist érintő esetleges kérdések eldöntésében a főpásztor útmutatását kell követni.
4.3. KATEKÉZIS MÁS OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN
A nevelési intézmények nevelő tevékenységük által – akár közvetlen, akár közvetett módon – az emberek üdvösségét szolgálják, illetve hozzájárulhatnak Krisztus Testének építéséhez. Ezért a katekézisnek természetszerűen jelen kell lennie ezekben a nevelési intézményekben (vö. CD 12).
Az ENSZ alapokmánya és a Magyar Alkotmány alapján a szülőknek joguk van gyermekeik vallásos nevelésére. Ennek értelmében joguk van gyermekeik katekézisére a nem egyházi oktatási-nevelési intézményekben is. A magyar törvényhozás kifejezetten megfogalmazza az iskolák kötelezettségét a vallásoktatás tényleges lehetőségének biztosítására (vö. 1990. IV. törv.).
A katekézis felelőseinek – elsődlegesen a területileg illetékes plébánosoknak – kötelességük, hogy az adott körülmények között a katekézis legmegfelelőbb feltételeit biztosítsák. „Lehetetlen egyetlen formára redukálni az iskolai vallásoktatás minden változatát, melyek a történelem folyamán az államokkal kötött megegyezések és az egyes püspöki konferenciák döntései alapján kialakultak. Mégis törekedni kell arra, hogy az iskolai vallásoktatás megfeleljen sajátos céljának és természetének” (KÁD 74).
A katekézis felelőseinek mindent meg kell tenniük a törvényben biztosított heti két hittanóra védett időben történő megtartásáért. A gyermekeknek joguk van a törvényi és pedagógiai szempontból is megfelelő időben történő vallásoktatáshoz.
4.3.1. Önkormányzati, és más nem egyházi iskolák
Az iskolában a vallásoktatás jellegét – az oktatási struktúra céljai és módszerei mellett – lényegileg a katekézis célja és módszerei határozzák meg. Az iskola alapvető törekvése a kultúra közvetítésén keresztül az általános emberi képzés. A vallásoktatás ebbe a környezetbe illeszkedik, és ezeknek a feladatoknak a megvalósítását segíti. Ezért az oktatási és nevelési intézményekben a vallásoktatásnak jelen kell lennie.
Jelen körülmények között a katekézis az iskolában legtöbb helyen missziós feladatokat végez. Ezért a módszerek, a szemléltető eszközök, és a témák nyelvezete beavatási jellegű legyen (vö. KÁD 75). Sok helyzetben a hit felébresztése a cél, mivel nem lehet feltételezni, hogy a gyerekek és a szüleik aktív hívők. Mint ahogy azt sem, hogy olyan plébániai közösséghez tartoznak, amelyben hitükben fejlődhetnének. Ezért úgy kell tekinteni az iskolában történő katekézisre, mint az előevangelizáció fázisára, amelyben a gyermek az első igehirdetésben részesül.
A katekézis következő fázisára akkor kerülhet sor, amikor a gyermek bekapcsolódott egy plébániai közösség hitéletébe. Az iskolai vallásoktatás kapcsán minden alkalmat meg kell ragadni a szülők megszólítására is. A katekéta nyújtson segítséget a plébániai közösség életébe történő bekapcsolódásukhoz. Így a szülők is célzottjai az iskolai vallásoktatásnak.
Igen sok helyen a gyermekek csak az iskolai vallásoktatás során készülnek fel a szentségek vételére: az elsőgyónásra, elsőáldozásra és a bérmálásra. A KÁD azonban hangsúlyozza, hogy a vallásoktatás a katekézis részfeladatait tudja csak teljesíteni (vö. KÁD 73). Ezért a szentségek vételére történő fölkészítést a plébánia közösségén belül kell teljessé tenni. Ennek elmaradása terméketlenné teszi a legáldozatosabb erőfeszítéseket is (vö. CT 24).
Figyelembe kell venni azonban azokat a meglévő jelentős különbségeket, amelyek a katekézis szempontjából egyes iskolák között mutatkoznak: az iskola légköre, az ott tanuló növendékek családi és vallási háttere és érdeklődése, a szülőkkel való együttműködés lehetősége, a plébániai közösségéhez való tartozásuk. Ezek az összetevők lényegileg határozzák meg az adott oktatási intézményben végzett vallásoktatás célját, módszerét, lehetőségeit (vö. KÁD 73-75).
Elismeréssel kell szólni azoknak a nevelőknek a munkájáról, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyermekek megismerjék az igaz emberi értékeket, amelyek megalapozzák és meghatározzák döntéseiket.
Az iskolai vallásoktatás kapcsán kiemelt figyelmet kell szentelni az ott tanító pedagógusokkal és alkalmazottakkal történő jó kapcsolat és a dialógus kialakítására.
4.3.2. Szakiskolák
Az Egyház katekézise szempontjából is fontosnak kell tartani a szakiskolákat, hiszen a középiskolás korú fiatalok több mint fele ezekben az intézményekben tanul (vö. GE 9).
Ezekbe az iskolákba járó fiatalok jobban ki vannak téve az emberi és a keresztény értékeket veszélyeztető hatásoknak. Gyakran előfordul, hogy kisebbségi érzéssel küszködnek. Az itt tanulók helyzetükből adódóan könnyebben kerülhetnek kapcsolatba olyan társakkal, akik nem keresztény elveket képviselnek, és így könnyen elszakadhatnak a hívő közösség életétől. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek a fiataloknak alig van alkalmuk iskolai katekézisen való részvételre.
Ezért a katekézis felelőseinek különösen fontos feladata az, hogy kidolgozzák azt a módszert, amely – elemezve sajátos helyzetüket és az ebből fakadó feladatokat – biztosítja a szakiskolákba járó fiatalok számára a lehetőséget az alapvető szellemi és erkölcsi értékek megismerésére, elfogadására, és a helyes keresztény öntudat kialakítására.
4.3.3. Egyetemek, főiskolák
Az Egyház nagy figyelmet fordít az egyetemekre és a főiskolákra, ahol a hallgatók arra készülnek fel, hogy a társadalom életében fontos szerepet vállaljanak (vö. GE 10).
Az egyetemista az élet nehézségeit, kihívásait már egzisztenciálisan éli át. Gyakran kerülhet külső vagy belső válságba, hiányos, nem megfelelő színvonalú vallási tájékozottsága miatt. Meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a hallgató az egyetemen, illetve főiskolán részt vehessen a megfelelő szintű és tematikájú katekézisen. A liturgikus alkalmak, élmények különös módon gazdagíthatják lelkiéletét és gondolkodásmódját. Ugyanakkor irányt mutathatnak a szívében fölmerülő kérdésekre és a válaszok keresésére.
Nagyon fontos az ifjú támogatása, de tudatosan rá kell mutatni azokra a szükségletekre és nehézségekre, amelyek őt személyesen nem érintik, amelyekkel mások küzdenek. A cél, hogy ne csak a saját nehézségeivel foglalkozzék, hanem alakuljon ki a másokra is odafigyelő magatartása, hogy később munkájával – a megfelelő szakmai felkészültség megszerzése után – a közösségeket eredményesen tudja szolgálni. A katekézisnek különleges feladata, hogy a hallgatókat ne csak az egyéni keresztény életre, hanem a közéletre is készítse fel. Segíteni kell a szociális érzékenység kialakulását, hogy észrevegyék a szegénységet, a társadalmi igazságtalanságot és azokat az erkölcsi torzulásokat, amelyek megszüntetéséért küzdeniük kell. A katekézis mutassa meg azokat a módszereket és lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudnak másokon (vö. KÁD 185). A főiskolások és egyetemisták bevonása a közösségért végzett munkába, saját plébániai közösségének életébe, a katekéta fontos feladata. Ez a fajta felkészítés a misszionális jellegű katekézis részét is képezi (vö. KÁD 184-85).
Az egyetemi és főiskolai lelkészek és katekéták kijelölésénél a püspökök különös gonddal figyeljenek arra, hogy olyan lelkipásztor, illetve katekéta kaphassa meg ezt a megbízatást, aki erre a speciális munkára megfelelő felkészítést kapott.
4.3.4. Kollégiumok
A kollégium a keresztény nevelés igen alkalmas helye. A zsinati dokumentum felszólítja az Egyház pásztorait, hogy: „.. .létesítsenek – püspökkari szinten jól kidolgozott terv szerint – a nem katolikus egyetemek mellett is katolikus diákotthonokat és katolikus jellegű főiskolai központokat, amelyekben gondosan kiválasztott és felkészült papok, szerzetesek és világiak intézményes lelki és szellemi támogatást nyújtanak” (GE 10).
A lelkipásztoroknak legyen gondjuk azokra a fiatalokra, akik nem katolikus kollégiumban laknak, hogy kapcsolatot találjanak a helyi plébánia fiataljaival, és részt vehessenek a katekézisben. Ennek leghatékonyabb módja a lelkipásztorok együttműködése.
A kollégiumban tartózkodó gyermek és ifjú messze van az otthon meleg és biztató légkörétől. Elszakad a megszokott közösségétől. A családi kapcsolatok sok esetben meggyengülnek, megszakadnak, vagy egyre inkább feszültté válnak. Magányosság érzése vehet erőt rajta. Kapcsolatokat igényel, ezért újakat keres. Ugyanakkor küszködik a család iránti hűség és a barátai iránti ragaszkodás összeegyeztetésével. Erkölcsileg válságba kerülhet. A szentségekhez nehezebben járul.
A kollégiumban történő katekézis mindezeket a jelenségeket tartsa szem előtt, és nyújtson segítséget megoldásukban. Ne csak egy közösségbe, hanem hívő közösségbe vonja be, és szorgalmazza a szentségekhez járulást. Adjon támogatást és megerősítést a morális alapok kialakításában. Segítsen a kapcsolatteremtés és – ápolás gyakorlásában.
A katekézis sajátos módszere a csoportbeszélgetés, az egyéni beszélgetés, az imaalkalmak, a Szentírás közös olvasása, és az Isten üzenetében való elmélyülés. A katekézis fontos feladata, hogy a hit fényénél segítsen helyesen felismerni és értelmezni a hétköznapi élet eseményeit.
A keresztény életbe bevezető szentségek, a gyógyulás és a közösség szolgálatának szentségei a krisztusi életbe és az Egyház közösségébe történő bekapcsolódást és növekedést szolgálják. A szentségi élet a keresztény élet éltetője és a keresztény élet folyamatos táplálója, ami azonban nem merül ki a szentségek formális vételében, és semmiképpen sem jelenti, hogy a keresztény élet csupán a szentségek felvételéből áll (vö. KEK 1115).
A szentségi katekézisnek hagyományosan két fajtája van: a szentségek első vételére történő felkészítés, és az ezt követő folyamatos elmélyítés. Az első természete szerint alapvető és általános; az a célja, hogy bevezesse a katekumeneket a Szentírás, a hitvallás tanításába, a liturgiába és az Egyház szentségi életébe. A második a keresztény misztériumok elmélyítésére irányul, és azok jelentésére irányítja a figyelmet. Bemutatja a szentségek következményeit a keresztény ember életében, különösen a tanúságtételt.
A korai Egyházban a szentségi katekézis középpontjában a beavató szentségek álltak: a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia. Az idők során a többi szentséghez is hasonló katekézis társult. Így a gyógyulás és a közösség szolgálata szentségeinek vételére történő felkészítés is a katekézis feladata.
5.1. A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ SZENTSÉGEK
Az iniciációs szentségek katekézise alapvetően két fontos fázisra épül: az előkészítő és a misztagógikus fázisra. Ezek célja, hogy bevezessenek az Egyház életébe, annak lényegi megnyilvánulási formáiba: a liturgiába, a martyriába, a diakoniába és a koinoniába.
A beavatási folyamat sajátossága abban mutatkozik meg, hogy alapvetően a személy megtérésére irányul. Ezért olyan nyelvezetet alkalmaz, ami a megtérést segíti elő, hogy a katekumen ne csak értse, hanem értékelje, és a saját életébe építse be mindazt, amit Krisztus a szentségekben és az ő közösségében ad. Ne csak világosan lássa, hanem meg legyen győződve Krisztus tanításának igaz voltáról. Ne csak szóban tudja ezeket kifejezni, hanem az életébe beépített erényekkel tegyen tanúságot róluk.
A hívők közössége kiemelt fontosságot kap ebben a folyamatban, és jelenléte nélkülözhetetlen (vö. KÁD 66-67; KEK 1229).
A beavató szentségek vételére történő felkészítés folyamatában – a keresztség szentségének méltósága miatt – figyelemmel kell lenni a már megkeresztelt, és a még meg nem keresztelt tagokra (vö. OICA 297; FK 41).
5.1.1. A felnőtt katekumenátus – a keresztény beavatásra készülő felnőttek – a megtérők
„Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban!” (Mk 1,15) Jézus hívó szava az Egyház evangelizációja által ma is megszólít. A keresztény hit mindenekelőtt megtérés Jézus Krisztushoz, teljes és őszinte ragaszkodás az Ő személyéhez, és komoly elhatározás az Ő követésére. „Ez végleges elkötelezettséget jelent arra, hogy úgy gondolkodjék, mint Ő, úgy alkosson ítéletet, mint Ő, és úgy éljen, ahogyan Ő élt” (KÁD 53). A katekumenátus minden fázisa ezt a folyamatot kíséri és támogatja. Az Egyház – aki felhatalmazást kapott a bűnök bocsánatára, és ezt a katekumen számára felkínálja – megvizsgálja a keresztény beavatásra készülő felnőtt életét, hogy az valóban mutatja-e a megtérés és az elkötelezett élet jeleit. Csak akkor adja át azt a hitvallást, amely a szabadulás lehetőségét hordozza számára egy egész életen át: „Úgy adom nektek ezt a hitvallást, mint egész életetek társát és támogatóját” (KEK 256).
A megtérők e folyamatban történő támogatása és kísérése az egész keresztény közösség gondja. Vele együtt élik át ugyanis a megtérés kegyelmét, ők pedig a közösségben élhetik tovább testvérként mindazt, ami a megtérés útjával jár.
A katekumenátus folyamatában a lelki, szellemi érettség a meghatározó, nem a folyamatban eltöltött idő. A folyamat legyen fokozatos, és vegye figyelembe az egyén saját fejlődésének ütemét.
A katekumenátus intézményének a gyakorlatban történő általános bevezetésével együtt olyan katekézisre van szükség, amely a katekumenátus fázisait, lényegi elemeit fokozatosan beépíti. A katekumenátus egyes fázisainak katekézisét, annak tartalmát, nyelvezetét és módszerét az erre fölkészítő képzések során lehet megismerni és elsajátítani.
A felnőttek katekumenátusával kapcsolatban az FK dokumentumban foglaltak az irányadók. A katekumenátus különböző fázisainak katekézisanyagát a megfelelő bizottságok és szakemberek bevonásával az Országos Hitoktatási Bizottság dolgozza ki.
5.1.2. A gyermekek bevezetése a keresztény életbe
A gyermekek keresztény életbe történő bevezetésének katekézise egészen új gondolkodásmódot és gyakorlatot kíván. A nem folyamatos, eseti felkészítő katekézis – a megváltozott körülmények miatt – általában nem lehet eredményes, nem éri el a beavatás célját. Ezt a folyamatos, közösségi katekézis érheti el. A családi és a plébániai háttér, a folyamatos hittanulás és vallásgyakorlás, az imádkozó közösséggel való kapcsolat adja meg a szentségfelkészítés biztos keretét és alapját.
A gyerekek elsőgyónásra, elsőáldozásra történő felkészítésének természetes helye a plébánia, ahol a felkészítés a szülők, a katekéták és a lelkipásztorok közös munkája által valósul meg.
A szentségek vételére felkészítő katekézis a résztvevő saját rítusa szerint történjék.
Biztosítani kell, hogy a gyermek az életkorának megfelelő hitbeli ismeretekkel rendelkezzék. A szentségek vétele előtt – minimum két teljes évig –vegyen részt folyamatosan a katekézisen és a vasárnapi szentmiséken. A gyerek vallási érettsége és ne az életkora vagy iskolai előmenetele határozza meg, mikor tekinthető felkészültnek arra, hogy a szentségekben Krisztussal találkozzék.
A gyermek katekumen a beavató szentségekre felkészítő folyamat idején
– a különfoglalkozások mellett – a korának megfelelő katekézisben vegyen részt. Segíteni kell őt abban, hogy kezdjen el imádkozni, és kapcsolódjon be a keresztény közösségbe és annak liturgikus életébe. Támogatni kell, hogy be tudja építeni életébe a keresztény erényeket. A szeretet mutatkozzon meg döntéseiben, cselekedeteiben és gondolkodásában. A maga szintjén legyen képes áldozatot hozni.
A kétéves felkészülési folyamat nélkülözhetetlen eleme a plébániai közösség életébe való bekapcsolódás. Ez szükséges feltétele a gyermek hitben való érlelődésének.
A gyermek hitismeretének felmérésekor lehetőleg kerüljük a „vizsgáztatás” és a „kérdéssorok” alkalmazására korlátozódó módszereket. Sokkal eredményesebb egy szeretetteljes elbeszélgetés a felkészültség megállapítására. Ez összhangban áll a katekumenátus folyamatában előírt skrutíniumok lényegével és szellemével, ahol a hittanuló hitismeretei mellett életvitelének megvizsgálására is sor kerül. Mivel a gyermeket az egész Egyház szentségi életébe vezetjük be, ezért annak eldöntése, hogy egy gyermek érett-e a keresztségre, a kiengesztelődés szentségére és az elsőáldozásra, a közösség plébánosának és a gyermek katekétájának a felelőssége. A döntésben figyelembe kell venni a szülőknek a gyermekkel kapcsolatos tapasztalatát is (vö. GE 3-4).
A katekézis ne kezelje a szentségek vételére felkészítő folyamatot illetve a szentségeket pedagógiai vagy kényszerítő eszközként.
5.1.2.1. A csecsemő keresztelésének előkészítése
A csecsemő keresztelése a szülők hitén alapul, akik vállalják, hogy gyermeküket keresztény módon nevelik. Ezért a csecsemő keresztelésének előkészítése a szülők és a keresztszülők keresztény nevelésre történő felkészítésére irányul. Ha a gyermeket csecsemőkorában nem keresztelték meg, akkor a kisgyermekkor és iskoláskor között lehetőleg ne kerüljön erre sor. Indokolt megvárni a korának megfelelő szellemi-lelki fölkészítés lehetőségét, kivéve, ha teljesen nyilvánvaló, hogy a szülők vállalni és teljesíteni tudják hivatásukat, és biztosítani tudják otthonukban a megfelelő keresztény légkört, részt vesznek a közösség liturgikus és mindennapi életében.
5.1.2.2. Az iskolás gyermekek felkészítése a keresztségre
A csecsemőkorban meg nem keresztelt gyermeket a megfelelő személyes felkészítés után kereszteljük meg. Az itt elvárható feltételek általában az iskoláskor elérésekor valósulnak meg. Ebben az esetben az egyes szentségekre való felkészítés menetét követjük. Hasznosnak tűnik, ha a keresztségre történő felkészítés az elsőgyónás és elsőáldozás felkészítésével és idejével esik egybe (vö. KÁD 177). A görög rítusú gyermekeket ilyenkor a bérmálásra is felkészítik.
5.1.2.3. Gyermekek felkészítése az elsőgyónásra
A bűnbocsánat szentségére előkészítő katekézisnek meg kell előznie az elsőáldozást, és ebben meg kell tartani a világos, egyértelmű különbségtételt a két szentséggel kapcsolatban. Ugyanakkor ki kell emelni a két szentség egymással való szoros kapcsolatát is. Ez a gyakorlat kateketikai és pedagógiai szempontból indokolt. Ugyanis így a bűnbocsánat szentségének jelentősége nem kerül háttérbe az elsőáldozásra való felkészítési folyamatban.
Elvárások a gyermekekkel szemben az elsőgyónás alkalmával:
– tudjon különbséget tenni az erkölcsi jó és a rossz között: rendelkezzék életkorának megfelelő bűnfogalommal;
– tudjon különbséget tenni a kísértés és a bűn között;
– legyen tudatában annak, miért van szüksége Isten megbocsátására;
– bízzon Jézus megbocsátó szeretetében;
– tudjon bocsánatot kérni mástól, és megbocsátani társainak;
– legyen képes kifejezni a bánatot és a bocsánatkérést, mint az Isten- és az embertársi szeretet egyik jelét;
– legyen képes a jóvátételre, amit a hétköznapi életében már gyakorolt is;
– legyen képes a saját szavaival elmondani, hogy mi rosszat tett;
– gyakorolja a Jézus és a felebarát iránti szeretet cselekedeteit;
– legyen képes a komoly elhatározásra, és ennek tudja jelét is adni;
– legyen gyakorlata az esti lelkiismeret-vizsgálatban és bűnbánattartásban, legyen képes jó elhatározásra.
A bűnbocsánat szentségének megújított rítusa különféle módokon teszi lehetővé ennek a szentségnek a megünneplését. Mindenképpen fontos, hogy elsősorban a szülők, de maga a közösség is részt vegyen a bűnbánati liturgiában. Tanúságtételük által a gyermeket támogatják, és saját maguk megtérését is megerősítik. Ezért ajánlatos az első szentgyónást bűnbánati liturgia keretében végezni. Kívánatos, hogy ilyenkor több gyóntató legyen jelen. Így a szülők is bekapcsolódhatnak szentgyónásukkal a kiengesztelődés szentségének ünneplésébe.
A szentség kiszolgáltatásának méltóságát emeli a gyermekekkel való
– a szentség lényegét kiemelő – közös foglalkozás, a megtérés és a megújulás liturgikus szimbólumainak felhasználása. Így jobban átélik a bűnbocsánat szentségének közösségi jellegét. A tökéletes bánat felindításának bármilyen egyszerű formulája alkalmazható, ami szeretetből fakad, és a gyerek életkorának megfelelő.
A szentgyónás és a szentáldozás között legyen megfelelő idő, hogy a gyermek át tudja élni a tisztulás örömét, és legyen tapasztalata a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.
5.1.2.4. Gyermekek felkészítése az elsőáldozásra
Az elsőáldozásra történő felkészítő katekézis feladata, hogy alakítsa ki a gyermekben az Eukarisztia fogalmát, azt a valóságot, hogy a kenyér és a bor színe alatt valóban Krisztus Teste és Vére van jelen, és Jézus ez által bennünk akar élni. A katekézis során ügyelni kell arra, hogy a gyerekek ne csak az Eukarisztiával kapcsolatos hitigazságokat ismerjék meg. Kapjanak segítséget abban is, hogy Isten népével együtt a maguk módján hogyan kapcsolódhatnak be tevékenyen a szentmiseáldozatba, megtalálva helyüket az Úr asztalánál és a testvéri közösségben.
A katekézis során világítsunk rá a következő tapasztalatokra: megosztás, figyelem, étkezés, beszélgetés, adás, köszönet, ünneplés, vendégség. Ezek segítségével a gyermekek meg tudják érteni az olyan elvont fogalmakat, mint „egység”, „jelenlét”, „valahová tartozás” vagy „szeretetből fakadó ajándékozásáldozat”. Az eucharisztikus lakoma jelképeinek megértését segíti, ha a gyermekek és a szülők a mindennapi életben is megélik a családi- és asztalközösséget, az együvé tartozást és az egységet.
Elvárások a gyerekekkel szemben az első szentáldozás alkalmával:
– meg tudja különböztetni az Eucharisztiát a közönséges kenyértől és bortól;
– vágyjék egyesülni Jézussal, aki értünk feláldozta magát, és jelen van az Eucharisztiában, ezért tudjon áldozatot hozni és jót tenni;
– egyben vágyjék arra, hogy egyesüljön a keresztény közösséggel az eucharisztikus lakomában;
– hitismerete legyen korának megfelelő;
– legyen esélye arra és adja jelét annak, hogy az elsőáldozás után is akar részesedni a szent Eucharisztiában.
Törekedni kell arra, hogy a liturgia megünneplése testvéries, családias légkörben történjék, hogy a gyermek a saját szintjén be tudjon kapcsolódni, és így az élménnyé válhasson számára. Törekedni kell arra is, hogy a külsőségek ne legyenek túlhangsúlyozva (ruha, versek, köszöntők, szereplések stb.), mert egyébként ez köti le a gyermek figyelmét, nem a hozzá érkező Jézus Krisztus. A családok pedig kapjanak útmutatást ahhoz, hogy gyermekük elsőáldozását otthon, a családban is meg tudják ünnepelni. Mindehhez segítséget és elirányítást kapunk a Gyermekmisék Direktóriumában (lásd: A bűnbocsánat és az Oltáriszentség c. kötetben).
A szentségek megünneplésének időpontját úgy kell megválasztani, hogy legyen elegendő idő a misztagógikus fázis megélésére, a szentségi katekézis folytatására (vö. KEK 1075; OICA 235-239; FK 32-37). Ez mindenképpen foglalja magába a következő szentgyónásokat, szentáldozásokat illetve az Egyház közösségének liturgiájába és egyéb vallási alkalmaiba való bekapcsolódást. Figyelmet kell fordítani az imaélet elmélyítésére és rendszerességének kialakítására. Ez a fázis különös hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekben gyakorlati és konkrét módon alakuljon ki a mindennapi keresztény élet az erények gyakorlása, a keresztény értékek kialakítása, a hitből fakadó öröm és az ebben történő fejlődés által.
5.1.2.5. Felkészítés a bérmálásra
Az érett keresztény hitre való eljutás egy egész élet feladata (vö. GE 2; ÁKD 30). A bérmálkozásra történő felkészítés a keresztény hitben való növekedésnek egy meghatározott szakasza, ami arra irányul, hogy a Szentlélek adományaival megerősítve meg tudja határozni hitbeli önazonosságát, és a hitben felelős kereszténnyé váljon.
A felkészítési folyamat a katekumenátus megújított intézményének alapelveire épül (vö. KEK 1285; OICA 295; FK 47; 50; 52). Így ez a felkészítési folyamat a korrekt hitismeretek átadása mellett elsődlegesen a megtérésre, a hit szerinti élet vállalására és kialakítására irányul. Ezért a katekumenátus fázisainak és elemeinek figyelembe vételével a katekumenális jellegű felkészítés szükségszerű és indokolt. Ennek jellemzői a következők:
– a felkészülés egy hosszabb folyamat, amelyben egymástól elkülönülő fázisokon halad át a bérmálandó;
– a bérmálandó fölkészítése egy élő közösségen belül történik. Közösségen értjük a családot, a családtagokat, a bérmaszülőket, kezeseket (keresztszülőket), a bérmálandókkal egykorú társakat, és magát a plébániai közösséget;
– a folyamatban lévő fázisokat liturgikus szertartások zárják le, melyek megünneplése a közösség jelenlétében és részvételével történik;
– a bérmálandó személyes istenképe nem pusztán a hittankönyvekből alakul ki, hanem a közösség tanúságtévő tagjainak példája, és a közösség vasárnapi liturgiájában elhangzó isteni Ige alapján;
– a folyamat különös figyelmet fordít a bérmálandó egyéni érettségének kialakítására, a felkészültség felmérésére, amit nem szóbeli vagy írásbeli vizsgában mér föl, hanem személyes ismeret és kapcsolat alapján: az életében
– a maga szintjén – meg tudja-e valósítani mindazt, amit a hitigazságokról tanult, amit a folyamat által fölismert;
– ez a folyamat a megtérés folyamata, amelyben a személyes döntés által jut el az elkötelezett életre. Nem az információ, hanem a formáció kap hangsúlyt.
Alapvetően fontos feladat egy helyes és meggyőző egyházképet kialakítani a bérmálandóban, hogy jobban megtalálja helyét a közösségben, mint aktív és felelős egyháztag.
Ez a folyamat minden résztvevőtől teljes és aktív közreműködést kíván.
A bérmálási felkészítés, mivel a beavatási folyamatot teszi teljessé, a plébánia feladata. Ezért a felkészítés lehetőleg az iskolai hittanórák mellett – illetve azokat kiegészítve –, a plébániai közösségben történjék.
A bérmálásra való felkészítésben figyelmet kell fordítani a szülők, a bérmaszülők, illetve a bérmálkozók által választott kezesek katekézisére, rendszeres találkozásukra. Segíteni kell a bérmálkozót, hogy olyan bérmaszülőt válasszon, aki pártfogolni tudja őt, és akivel folyamatosan meg tudja osztani fejlődését a keresztény életben.
5.1.3. A szülők katekézise gyermekeik szentségi fölkészítése során
A szülők az egész család életéért – a hitben való növekedéséért is – felelősek. Ezért a szentségi fölkészítés feladata a szülőknek is. Az előre meghatározott tervszerű tematika szerint történő felkészítésbe a szülőket, a családi közösséget is be kell kapcsolni. Így a gyermek megkapja azt a támogatást, ami segíti az életkorának megfelelő szinten történő megtérését.
A katekézis fő célja, hogy segítsen a szülőknek egyre jobban megismerni és értékelni a szentségek és a szentségekből táplálkozó élet jelentőségét. Így fölkészültebben nevelhetik gyermekeiket a hitre.
A szülőkkel való rendszeres foglalkozás fő témái a szülők tervszerű hitbeli továbbképzése, a gyermekek nevelésével kapcsolatos aktuális kérdések, általános pedagógiai és lélektani kérdések megtárgyalása. Továbbá be kell mutatni a gyermek hitfejlődésének fázisait, és az ahhoz kapcsolódó keresztény nevelői feladatokat. Alkalmat kell adni arra is, hogy a szülők maguk hozzák elő gyermekeikkel és szülői feladataikkal kapcsolatos problémáikat. Ezen feladatok ellátásához kapjanak megfelelő lelki és szakmai segítséget a katekézisben.
A gyermekek szentségfelkészítési folyamata irányuljon a szülők katekézisére is, a felnőtt hitének tisztázására, elmélyítésére, a keresztény értékrend megerősítésére, és életükbe történő beépítésére.
Abban az esetben, ha a fiatalnak nincs vagy nem hívő a családja, akkor a keresztény közösség családias légköre segítse őt fölkészülésében. Ennek a családias légkörnek a kialakítása is a katekézis feladata. Ahol lehet, ott segíteni kell a családi háttér egészségessé tételét.
A plébániai közösség úgy tud segítséget nyújtani a szülőknek a házasságban vállalt kötelességük és az ebből fakadó feladatuk teljesítésében, hogy megszervezi a szülők megfelelő katekézisét. Bátorítja őket, hogy aktívan vegyenek részt a gyerekek felkészítési folyamatában, a tervezésben, az előkészítésben és a liturgia megünneplésében.
5.2. A TÖBBI SZENTSÉGRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
A katekézis katekumenális jellege nemcsak a beavató szentségek, hanem a többi szentség vételére való fölkészítésben is érvényes. Azonban ezeknél a szentségeknél sokkal inkább a folyamatos megtérés elősegítésének szükségessége emelkedik ki. A keresztény közösség jelenléte, kísérő imája és aktív részvétele fontos és szerves része a szentségre való felkészítésnek és ünneplésnek. Hiszen a szentségi élet Isten népének, családjának és az egész Egyházának éltetője.
5.2.1. A házasság szentsége
„A házasság szentsége Krisztus és az Egyház egységét jelzi. A házastársaknak megadja a kegyelmet, hogy egymást azzal a szeretettel szeressék, amellyel Krisztus szerette Egyházát; ily módon a szentség kegyelme tökéletesíti a házastársak emberi szeretetét, megerősíti felbonthatatlan egységüket, és megszenteli őket az örök élet útján” (KEK 1661).
Ezért a folyamatos katekézis feladata, hogy az emberi fejlődés minden fázisában mutassa be, és az életkornak megfelelően segítse kialakítani azokat az emberi tulajdonságokat, amelyek megalapozzák két ember szövetségét: bizalom, tisztelet, emberi méltóság, önfegyelem, barátság, elfogadás, az adott szó megtartása, állhatatosság és önmagáról való lemondás. Ugyanakkor fontos rámutatni arra, hogy Isten minden közösség forrása és éltetője.
A házasságra felkészítő katekézisnek sajátos formája a jegyeskurzus, olyan fiatalok számára, akik a közeljövőben házasságra készülnek. Ez a kurzus nem helyettesíti a házasságra történő közvetlen lelkipásztori felkészítést.
Ezeknek a katekéziseknek legfőbb témái:
– alapvető emberi tulajdonságok (különös tekintettel a mai kor káros hatásaira, hiányaira és sérüléseire);
– a házasság természete, emberi oldala, szentsége;
– a házastársak kölcsönös szeretete a mindennapi életben, a konfliktushelyzetek kezelése;
– az emberi kapcsolatok és a szexualitás keresztény szemlélete;
– a keresztény családtervezés, gyermekek vállalása és keresztény nevelésük alapjai;
– a keresztény család vallásos élete, helye és szerepe az Egyházban;
– a válsághelyzetben lévő házasok segítése;
– a házassággal kapcsolatos jogi, társadalmi, egészségügyi kérdések (vö. KÁD 258 b – c; KEK 372; 1602; 1603).
A jegyeskurzusok adjanak alkalmat a hit fejlettségének megfelelő kateketikai csoportba való bekapcsolódására, illetve – szükség esetén – a katekumenátus megkezdésére.
5.2.2. Az egyházi rend szentsége
„A keresztségnek köszönhetően minden hívő részesül Krisztus papságában. Ezt a részesedést »a hívek egyetemes papságának^ nevezik. Erre alapozva és ennek szolgálatában létezik egy másik részesedés is Krisztus küldetésében, az egyházirend szentsége” (KEK 1591).
Ezért a folyamatos katekézis feladata, hogy az emberi fejlődés minden fázisában mutassa be, és az életkornak megfelelően segítse kialakítani azokat az emberi tulajdonságokat, amelyek megalapozzák a papi élet vállalását: elkötelezettség, szolgálatkészség, önfegyelem, önmegtagadás, engedelmesség, közösségi gondolkodás, közösségalkotás, barátság, állhatatosság, és önmagamról való lemondás.
A katekézis feladata a papi, szerzetesi hivatások bemutatása, a hivatásébresztés és hivatásgondozás. Ez nemcsak a papok és katekéták, hanem az egész közösség feladata. A hivatásébresztés és hivatásgondozás szolgálata feltételezi a papi szolgálat helyes értékelését a keresztény családokban és közösségekben. A katekézis mutassa be a másokért szentelt élet szépségét. A hivatásébresztés és –gondozás kiemelkedő területe a ministráns közösség. Nem kevésbé fontos a papok tanúságtevő, vonzó élete, és az, hogy a hívek hogyan becsülik meg a közöttük szolgálatot tevőket.
5.2.3. A betegek kenetének szentsége
Az idős és a beteg ember állapota minden esetben a remény katekézisét igényli, amely az Istennel való végső találkozásra készít fel (vö. KÁD 187).
Magát a keresztény közösséget is nevelni kell, hogy a betegek szentségéről alkotott fogalmuk megfeleljen a szentség helyes szemléletének. A betegek kenetének távoli előkészítése már a gyermekek katekézisében kezdődik, amikor a katekézis a helyes szemléletet alapozza meg. Tudatosítani kell, hogy az Egyház a Húsvét Egyháza, reményének alapja Jézus Krisztus feltámadása, és az örök élet ígérete.
A folyamatos katekézisnek ki kell térnie a szenvedés keresztény értelmezésére, az eutanázia problémáira, a halál és az örök élet kérdéseire, a keresztény reményre, különös tekintettel a keresztény tanítással ellenkező, elterjedt nézetekre, mint pl. a lélekvándorlás, szellemidézés és más áltudományos tanokra.
A betegek kenetének közös kiszolgáltatását megfelelő katekézissel kell előkészíteni.
5.3. NEVELÉS A SZENTSÉGI ÉLETRE
5.3.1. A szentségi életre nevelés alapjai
„A misztérium maga Krisztus szent és megszentelő emberségének üdvszerző műve, az üdvösség szentsége, ami megnyilvánul és cselekszik az Egyház szentségeiben. Ezeket a keleti egyházak »szent misztériumoknak^ is nevezik. A hét szentség jel és eszköz, melyek által a Szentlélek kiárasztja Krisztus kegyelmét, aki a Fő az Egyházban, ami az ő Teste. Az Egyház tehát tartalmazza és közli a láthatatlan kegyelmet, amit jelez” (KEK 774).
Az Egyház ajándékai a szentségek, amelyekben az ember Krisztus által Istennel egyesül a liturgikus ünneplésben. Ezt a találkozást Isten igéje készíti elő.
A katekézisnek el kell vezetnie a szentségek igaz értékének felismerésére és megbecsülésére, hogy a szentségek vétele ne csak kiüresedett szokások megtartására szűküljön le. Megfelelő motivációval, folyamatos katekézissel érhető el, hogy a szentségek valóban az élet táplálói legyenek. Éppen ezért nagyon fontos feladat ezeknek a csodálatos isteni szeretetajándékoknak a megismertetése, és beépítésük az emberek életébe. A természethez közelebb élő ember jobban értette a szentségekhez kapcsolódó beszédes jeleket (víz, olaj, kenyér...), mint az elgépiesedett, technicizált modern ember.
A szentségi életre nevelés célja, hogy a szentség első vétele után tudatosan tovább segítse a hívőt a rendszeres szentségi életre, a szentségekből fakadó keresztény öröm, elkötelezettség és az Istennel egyesült élet megélésére, a gyakori szentgyónásra és a szentáldozásra.
5.3.2. A rendszeres szentségi életre nevelés
Az Eucharisztia nem a jók jutalma, hanem a gyengék erőssége, a jóra törekvők tápláléka. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mt 9,12).
Az eucharisztikus nevelés arra irányuljon, hogy méltatlanságunk tudatában értékeljük a hozzánk jövő Istenember irgalmát és végtelen szeretetét. Ez a szeretet késztessen viszonzásra a mindennapi életben: kötelességteljesítésre, áldozatvállalásra, testvéreink szolgálatára. „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12).
A gyakori szentáldozásra nevelés minden korosztály és életállapot feladata. A katekétának nagy figyelmet kell fordítania azokra a félreértésekre, nehézségekre és kifogásokra, amelyek miatt ez nehezen valósul meg.
„A bűn igazi lényege abban áll, hogy Istent elutasítja, vele szembehelyezkedik...” (KEK 386). A bűnbánat lényege nem csupán bűneink beismerése, felsorolása, hanem rádöbbenés arra, hogy bűneinkkel elfordultunk, eltávolodtunk Istentől, aki pedig szeret minket. A mai ember egy zavaros értékrendet hordozó közegben él, és ennek következtében gyakran nincs helyes fogalma a bűnről. Éppen ezért a katekétának folyamatosan törekednie kell, hogy segítse a helyes lelkiismeret kialakítását. Egyszerű, szemléletes hasonlatokkal kell a katekézisben kifejtenie, hogy nemcsak a testnek van szüksége ápolásra, hanem a léleknek is. Ennek eszközei a lelkiismeret-vizsgálat, a lelkivezetés és a rendszeres szentgyónás. A bűnbocsánat szentségében ehhez kapunk segítséget az irgalmas Jézustól, aki megbocsátja bűneinket és erőt ad arra, hogy életünket az Ő tanítása szerint alakítsuk.
A katekétának rá kell világítania arra, hogy milyen megrendítően nagy ajándék Istentől bocsánatot nyerni, megtapasztalni a szabadulás és a gyógyulás örömét.
A katekéta szeretettel és hozzáértéssel segítse a rábízottakat, hogy legyenek készek bűneik belátására és őszinte megvallására a napi lelkiismeret-vizsgálatban és a rendszeres szentgyónásban. Segítse őket megtérésük következő lépéseinek felismerésében és megvalósításában. Ennek szükséges feltétele, hogy a lelkipásztorok adjanak lehetőséget a rendszeres gyónásra, és a lelki beszélgetésekre.
5.4. A PLÉBÁNIA KÖZÖSSÉG SZEREPE A SZENTSÉGFELKÉSZÍTÉSBEN
A szentségekre való felkészítés elsődleges helye a plébániai közösség (vö. KÁD 69-70; 257-258; CT 67).
A plébániai közösség úgy tudja segíteni a szentségek vételére készülőket, hogy tanúságtévő módon éli hitének minden területét: a liturgia ünneplését, szentségi életét, egyéni és közösségi imaéletét; a szeretet szolgálatát; és a közösség életébe való felelős bekapcsolódását.
A közösség felelőssége még inkább nyilvánvalóvá válik a beavató szentségek vételére történő közvetlen fölkészítésben.
Nagy segítséget adhatnak a szentségre készülőknek azok a fiatalok és felnőttek, akik maguk is részt vettek az előző években a felkészítési folyamatban, és részesedtek az egyes szentségekben.
A hagyományos keresztszülői és bérmaszülői tisztség sok esetben nem tölti be célját. Ezért szükséges, hogy ezen szolgálat vállalói – mint kezesek – a helyi közösség elkötelezett tagjai közül kerüljenek ki.
A kiemelt feladatok megjelölését a szemléletváltozás szükségessége, az egyházi dokumentumok tanítása, jelen helyzetünk illetve katekézisünk hiányai és feladatai teszik indokolttá.
6.1. AZ IMAÉLETRE NEVELÉS
Isten és ember személyes kapcsolata az Istennel való párbeszédben, az imádságban jut elsődlegesen kifejezésre. Ebből következik, hogy a katekézis kiemelt feladata az imádságra nevelés.
Az imádságra nevelés a kisgyermekkorban kezdődjék. Ne elégedjen meg imaformulák megtanításával, hanem tanítson valóságos párbeszédre, az életkori sajátosságoknak megfelelően. Neveljen a külső és belső csend értékelésére, az elcsendesülésre mint az Istennel való találkozás alapfeltételére.
Ügyelni kell arra, hogy a saját szavakkal történő imádság is feleljen meg annak az istenképnek, amelyet a katekézis nyújt az Evangéliumok alapján, mely nélkül lehetetlen az imádságra nevelés. Ez az istenkép Isten szeretetreméltóságából, közelségéből és személyes szeretetéből születik, ez biztosítja a bizalommal teli Istenhez fordulást.
Ismerjék meg az egyéni és a közösségi imádkozást, az Egyház hagyományos imamódjait. A katekézis világosan ismertesse és szerettesse meg az ima különböző klasszikus típusait: imádást, dicsőítést, hálaadást, engesztelést, közbenjárást, kérést, és tanítson meg ezek helyes arányának megőrzésére a mindennapi gyakorlatban. A liturgikus imádságok pontos megtanítására is nagy gondot kell fordítani.
Nagyon világosan, egyértelműen kell bemutatni a katekézisben, hogy milyen alapvető különbség van Isten imádása és a szentekhez, elsősorban az Istenszülő Szent Szűzhöz való „imádkozás” – amely valójában könyörgés – között. Ezzel kapcsolatos a szentek helyes tiszteletének bemutatása is.
Fel kell hívni a figyelmet az ima kiüresedésének és gépiessé válásának a veszélyére. A közös imádságot mindig előzze meg megfelelő előkészület és ráhangolódás.
Visszavonulásra és elmélyülésre minden hívőnek szüksége van, hiszen ilyenkor van alkalma életét áttekinteni, magatartását mérlegelni, hitét elmélyíteni illetve új indításokat és látásmódot kapni. Ezt a visszavonulást és elmélyülést szolgálják a különböző típusú lelkigyakorlatok.
A katekétának a katekézisre készülve az imádságra is készülnie kell, nemcsak az óra anyagára. Segítse a katekézisben résztvevőket, hogy az egyéni és az otthoni családi imádság mindennapos gyakorlatában megerősödjenek.
6.2. NEVELÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉGI ÉLETRE
Jézus követői kezdettől fogva közösséget alkottak. Ma is mindenki, aki megkeresztelkedik, tagja lesz a keresztény közösségnek, az Egyháznak. Egyházon, közösségen kívüli keresztény nincs. „A katekézis a keresztény embert fölkészíti arra, hogy közösségben éljen, és tevékenyen vegyen részt az Egyház életében és küldetésében” (KÁD 86).
A keresztény nevelés szükségszerűen közösségi nevelés, közösségbe való bevezetés. A közösség legteljesebb formája az egyházmegye, amelynek elsődleges megtapasztalási helye a plébánia közössége.
A katekézis résztvevőinek a keresztény közösség egyre tevékenyebb tagjaivá kell válniuk. Ezért a keresztény nevelő legyen tisztában a közösség és a közösségi élet alapvető fogalmaival, törvényeivel és tennivalóival. Ezekkel kapcsolatban rendelkezzék hiteles egyházi tapasztalattal. A fiatalok hitének fejlődésében alapvető jelentősége van a közösségi foglalkozásoknak, feladatoknak és élményeknek. A katekézis felelősei törekedjenek arra, hogy a csoportokból – lehetőség szerint az iskolai hittanos osztályokból is – közösség alakuljon ki.
6.3. A KERESZTÉNY MORÁLIS KATEKÉZISE
Az emberi élet célja az örök élet, melyre a Mennyei Atya mindenkit meghívott, hogy részesedjen a Szentháromság benső életében. Ez a közösség már a földi életben kezdődik, és az örök élet boldogságában teljesedik ki. Az ember szeretetből engedelmeskedik Isten hívásának és jár azon az úton, amelyen atyai tanácsaival, törvényeivel vezeti, amelyre Jézus tanítja. Isten ajándéka a szabad akarat és a lelkiismeret. Az ember úgy éli meg méltóságát, hogy szabadon cselekszik. Így felelős cselekedeteiért.
A katekézisben nagy hangsúlyt kapnak az Isten gyermekeihez méltó élet szabályai: felelősség az Istennek mint szerető Atyának; a személyi méltóság iránti fogékonyság; a felebaráti szeretet és a társadalmi igazságosság. Így tehát a katekézisbe beletartozik az Egyház morális tanítása, és tisztán megmutatkozik az, hogy van mondanivalója mind a személyes, mind a közéleti kérdések területén.
A morális nevelés Isten akaratának megismerését és megvalósításának módját szolgálja, de ugyanakkor a lelkiismeret állandó formálását jelenti: az erények növekedését, az evangéliumi értékrend kialakítását és az ember személyes hivatásának felismerését is. Bár a katekézis minden formája érinti a morális nevelést, mégis hangsúlyt kap, amikor közvetlenül az erkölcs kérdéseiről, Isten parancsairól, Jézus követéséről, és a vele való közösségről tanít.
A katekézis az ember erkölcsi életét természetfölötti hivatásának fényében mutatja be. A keresztény erkölcsi élet felelőssége abban áll, hogy segítse teljesen kifejlődni azt az új valóságot, amelyet a kegyelem munkál az emberben.
Mindez feltételezi a hűséget Isten parancsolataihoz és a szeretet új parancsához, mellyel Krisztus beteljesítette az előbbieket. Feltételezi továbbá hűségünket az evangéliumi tanácsokhoz, melyeket Jézus kiemelt módon a Hegyi Beszédben adott. A katekézisnek a hűség ezen útját úgy kell bemutatnia, mint egy élő személynek, Jézus Krisztusnak a követését, és a vele való közösségre lépés a lehetőségét.
Ugyanígy kell megvilágítani a többi konkrét erkölcsi szabályt is, melyek az egyházi tekintélytől származnak, vagy az egész közösség erre vonatkozó tapasztalatának következményei, akár az Egyházon, akár a civil társadalmon belül.
Kapjon külön figyelmet a teremtett világ szemlélésére nevelés, ami Isten jóságának fölismerésére vezet, és ezzel együtt a személyes felelősség kialakulását is eredményezi.
6.4. A CSALÁDI ÉLETRE NEVELŐ KATEKÉZIS
A házasságra, a keresztény családi életre való felkészítés természetes része a keresztény nevelésnek. Ezt a felkészítést már a kisgyermekek katekézisénél meg kell kezdeni, bevezetve őket abba, hogyan kell közösségben élni.
Meg kell ismertetni Isten elgondolását a házasságról és a családról, ránevelve őket azokra az erényekre, amelyek a családi élethez szükségesek. Kiemelt jelentőséget kap ez a mai világban, amikor a családok nagyszámú felbomlása, az élettársi kapcsolatok jelzik, hogy mennyire hiányzik az áldozatkész, önzetlen, Jézus példája szerinti szeretet ismerete és megtapasztalása. Nehéz, és ezért megkülönböztetett figyelmet és erőfeszítést kíván a család nélkül, vagy rossz családi légkörben felnövő gyermekekben a helyes családkép kialakítása és annak megszerettetése. Rá kell őket nevelni a személyes kapcsolattartás elemeire, hogy képesek legyenek szeretetük gyakorlati megélésére és kifejezésére.
A családi életre nevelés egyik lényeges eleme a szexuális nevelés és felkészítés arra, hogy a növendékek kellő önfegyelemmel rendelkezve képesek legyenek az önzetlen szeretetre.
6.5. A SZEXUÁLIS NEVELÉS
A katekézis az egész ember nevelését tekinti feladatának, ezért ebből nem maradhat ki a szexuális nevelés sem.
Minden, ami emberi, Istentől kapott ajándék, és a szent életre segíthet. Az emberi test is jó és tiszteletre méltó. A katekézisnek a szexuális nevelésben is feladata, hogy bemutassa az emberi lét értelmét, méltóságát, tiszteletét, szabadságát, és vezessen el ezek megélésére. Ennek a szabadságnak az alapja a szeretet, az Isten tervével való együttműködés, a kellő önfegyelem és önzetlenség kialakítása.
Fontos és kiemelt feladatról van szó. A katekézis során ezen a téren rengeteg hamis, torz elképzelést és félelmet kell feloldani. Mindezt egy olyan közegben, amely tökéletesen ellentétes felfogást sugall. A közszellem romboló hatásai alól a katekézis növendékei sem mindig tudják kivonni magukat.
A katekézis ismertesse fel a tanítványokkal, hogy az Isten tervei szerint megélt szexualitás Isten akaratának megvalósítása. Különösen fontos ez jelen helyzetünkben, amikor a szexualitás az emberek szemében öncélúvá és az önzés eszközévé lett. A mai világ méltóságától megfosztva, eltorzult módon mutatja be a nemek szerepét.
A szexuális nevelés során a nemi szerepek kialakítása mellett hangsúlyozni kell a nemi identitás lelki összetevőit is, és ezek nevelésére nagy gondot kell fordítani.
A katekézisnek meg kell találnia azokat a kifejezéseket, amelyeken keresztül a katekéta tisztelettel, és az életet szolgálva tud tanítani. Támogatni kell ebben a feladatban a szülőket is.
A szexuális felvilágosítás járjon együtt a biológiai ismeretekhez kapcsolódó erkölcsi elvek bemutatásával.
A kateketikai anyagok, kézikönyvek rendelkezzenek világos és helyes biológiai tudással, megfelelő, korrekt és méltó szakkifejezésekkel. A szemléletmódjuk mindig egyezzen meg az Egyház tanításával.
6.6. A HIVATÁSOKRA, ELKÖTELEZETT ÉLETRE FELKÉSZÍTŐ KATEKÉZIS
A Mennyei Atya a teremtés által minden embert meghívott örök Országába. Ezt a meghívást tette teljessé a keresztségben, mely szentség által elvezet az istengyermeki életre és Országának építésére az Egyházban. Ezért az Egyház a meghívottak közössége, amelynek tagjai nem szűnnek meg imáikban kérni az „aratás Urát, hogy küldjön Egyházának munkásokat azért, hogy az új evangelizáció sürgető követelményeire fel tudjanak készülni” (VC 64).
Ezért a hivatásokra – különösen a papi hivatásokra – nevelés a katekézis nem elhanyagolható feladata. Hiszen nem pusztán pasztorális feladatok ellátására készít fel embereket, és nem is valamilyen részterület sajátos nehézségeit kívánja ezáltal megoldani, „hanem olyan cselekvés, amely az Egyház lényegéhez kötődik, és ezért átjárja a helyi egyház egész pasztorációját” (IVT 25 a).
Az ember úgy jut el a boldogságra, ha Istentől kapott személyes hivatását felismeri, és azt a közösség szolgálatában megvalósítja.
Isten életszentségre hív meg mindenkit, amely minden élethivatásban megvalósítható. A keresztény életszentség Krisztus követése a szeretetben. A katekézis feladata, hogy a tanítványokat nevelje rá állapotbeli kötelességeik teljesítésére, hogy így felkészítse őket élethivatásuk felismerésére, annak szabad elfogadására és betöltésére. Ebben leghatékonyabban a hívők közössége adhat segítséget saját életpéldájával (vö. IVT 25 b).
Amint Jézus apostolait kiválasztotta, meghívta és tanította, hogy Országának építésében különleges feladatot lássanak el, úgy ma is kiválaszt, meghív férfiakat és nőket, hogy mint papok vagy szerzetesek, Országának sajátosan elkötelezett építői legyenek.
6.7. A KERESZTÉNY TANÚSÁGTÉTELRE ÉS A KÖZÉLETI FELELŐSSÉGRE NEVELŐ KATEKÉZIS
A katekézisnek az embert egész életében végig kell kísérnie. Az ifjúsági katekézis az általános iskola elvégzésétől, illetve a bérmálástól az életre szóló döntés tényleges meghozataláig, a keresztény nagykorúságig vezeti el a fiatalt, amikor stabillá válnak életkörülményei, és kialakul saját élethivatása, egzisztenciája: családja, lakása és munkahelye.
Felnőtt keresztény az, aki tudatosan hisz Jézus Krisztusban: van kialakult hívő világnézete, felelni tud a hittel kapcsolatos kérdésekre; aki folyamatosan törekszik arra, hogy életében megvalósítsa Jézus tanítását; szilárd erkölcsi elvei vannak; aki részt vesz a keresztény közösség életében, felelősséggel vállalja a rábízott feladatokat.
A lélektani és szociológiai szempontból felnőtt emberek hitük szempontjából nem egyformán érett keresztények. Vannak, akik jól megalapozott hívő világnézettel rendelkeznek és vannak, akiknek hitét gyakorlati életük és gondolkodásmódjuk alapozza meg anélkül, hogy kritikusan felülvizsgálták volna hitük alapjait. Vannak, akiknek hitbeli problémáik nincsenek, vagy nem vesznek róluk tudomást, mások különböző kétségekkel küzdenek. Igen sok felnőtt keresztény katekézise a bérmálás után nem folytatódott. Ezeknek a felnőtteknek valamiképp pótolni kell elmaradt katekézisüket, amely a keresztény tanúságtételre és a közéleti felelősségvállalásra nevel.
A béke, a szabadság, a társadalmi igazságosság, a kulturális és politikai elkötelezettség és a nemzetközi együttműködés témái is helyet kell, hogy kapjanak a katekézisben. Ez az Evangéliumhoz való hűség átfogó feladatának része. Az Egyház küldetése ugyanis minden néphez szól, így feladata az is, hogy tisztítsa, nemesítse és tökéletesítse a népek szellemi örökségét, szolgálja a világ fejlődését.
6.7.1. Az események és jelenségek keresztény értelmezésére nevelés
A katekézisnek – bármelyik csoportra vagy korosztályra gondolunk – figyelnie kell azt a környezetet, amelyben a mai keresztények élnek. A hírközlő eszközök hatása alól aligha vonhatja ki magát bárki. Nem is ez a cél, hanem az, hogy segítsük az embereket az események és a jelenségek keresztény értelmezésében, hogy kritikával tudják fogadni mindazt, amit a hírközlő eszközökben nekik nyújtanak. Ez az egyes konkrét téveszmék tisztázásán kívül megkívánja a tudatos közvélemény-formálást, vagyis azt, hogy a keresztények tudatosan alakítsák környezetük közvéleményét.
A katekézis célja, hogy segítse a felnőttek önnevelését, hogy minél jobban elmélyedjenek Jézus ismeretében, szeretetében, és hogy ennek gyümölcseként minél hatékonyabban betöltsék a rájuk váró apostoli feladatokat. Nemcsak tanúságtevő keresztény életük által, hanem a plébánián vállalt közösségi és egyéni megbízatások teljesítésével is.
Az általános teológiai felnőttképzéseken kívül feltétlenül szükséges a keresztény közéleti, társadalmi és gazdasági ismeretek kiegészítése, hogy képesek legyenek az események és jelenségek keresztény értelmezésére.
A felnőtt katekézisnek egyik állandó feladata, hogy segítse a hívőket, hogy hitükről és reménységükről úgy beszéljenek, hogy az mind a fiatalok, mind a nem hívők számára érthető, elfogadható legyen. A felnőttekkel foglakozó katekézisnek feladata pótolni az alapvető hit- és erkölcsi ismeretek esetleges hiányát, segítve a felnőtt keresztény világnézetének elmélyülését, továbbfejlődését.
6.7.2. A közéleti kérdésekben történő állásfoglalásra és aktív közvélemény-formálásra való nevelés
A társadalmi kérdésekben aktív keresztény szerepvállalásra van szükség. Az emberi közösségekben senki sem élhet a másik illetve a többiek nélkül. Ez az egyén számára nagy segítség, de ugyanakkor feladat és gyakran teher is, amelyet azonban mindenkinek vállalnia kell.
A közéletben való részvétel nemcsak alapvető emberi jog, hanem lelkiismereti kötelesség is. A keresztény ember számára nem lehet közömbös, hogy az evangéliumi értékek érvényesülnek-e a közéletben, és ezeket az értékeket ki képviseli a különféle nyilvános fórumokon.
Ugyanígy a közgazdasági kérdésekben is érvényesíteni kell Isten törvényeit, a szeretet parancsát. A szolidaritás minden keresztény ember lelkiismereti kötelessége.
A kisebb-nagyobb emberi közösség javát szolgálja az egyházi közösség azzal is, hogy a közfelfogást igyekszik jótékonyan befolyásolni mind élete példájával, mind a hírközlő eszközök felhasználásával. Az igaz értékek mellett való kiállás egyrészt tanúságtétel a legfőbb Jó és minden jónak Forrása mellett, másrészt olyan szolgálat, amelyre a keresztényeknek életre szólóan vállalkozniuk kell.
Nem elhanyagolható feladata a plébániai közösségnek, hogy tudatosan segítse azon tagjait, akik az emberek ügyét szolgálva közéleti, politikai vagy közgazdasági feladatra vállalkoznak.
Mindezen célok megvalósulása érdekében minden korosztály katekézisének nevelnie kell erre.
6.7.3. Politikai szerepvállalásra nevelés
A katekézisben – gyermekkortól kezdve – úgy kell tanítani, hogy tartsák természetesnek, hogy a felnőtteknek családjukon kívül a társadalomban is kötelezettségeik vannak: keresztény módon részt kell venniük a közéletben.
A közéletben való részvétel kötelessége – demokratikus államberendezkedést feltételezve – egyesek számára azt jelenti, hogy hívő társai megbízásából vállalja a közéleti szereplést. Ha valakit alkalmasnak tartanak és megbíznak ezzel a feladattal, lelkiismereti kötelessége elfogadni azt.
Tény, hogy a politika sokszor nem evangéliumi elvek alapján működik. Éppen azért kell a jól felkészült hívő embernek is vállalnia a részvételt, hogy a közéletben is érvényre juttassák Isten elgondolását az ember és a társadalom életéről.
6.7.4. A teremtett világ védelmére nevelés
A katekézis során ne környezetvédelemről, hanem a teremtett világ védelméről beszéljünk. Ez adja a hitbeli alapot a kérdéses feladathoz: az embernek meg kell becsülnie Isten ajándékát és megtanulnia, hogy felelős is érte. Az ember nem zsarnoki hatalmat kapott, hanem a felelős gondviselő feladatát, hogy építse, szépítse és óvja a világot. Ebben áll a keresztény szemléletű természetvédelem.
Másrészt be kell mutatni Isten gondviselő szeretetét, amellyel odafigyel minden teremtményére (vö. Lk 12,6). A katekézis feladata ennek a szemléletnek és magatartásnak a kialakítása is.
6.8. ÖKUMENIKUS NEVELÉS ÉS A NEM KERESZTÉNY VALLÁSOK
A keresztények egysége Jézus akarata. Az Evangélium hirdetésének hatékonysága minden kereszténytől megköveteli, hogy fáradozzon a keresztények egységének megvalósulásáért. Ennek az ökumenikus szellemnek érvényesülnie kell az egész katekézisben, de különösképpen az egyháztörténelem oktatásában. A katekézis, a más vallások értékeire történő rámutatással együtt, az Egyház értékeit egyértelműen mutassa be. Mindvégig keresve azt, ami összeköt, ugyanakkor tiszteletben tartva az egy-egy közösség által megjelenített értékeket. A katekéta neveljen a békére, az egységre és az egymás elfogadására, ami segít megelőzni a vallási közömbösséget. A katekézissel is elő kell segíteni a párbeszédkészség kialakulását.
A katekézisnek feladata az is, hogy a nem keresztény vallásúak is találkozhassanak Jézus üdvözítő szeretetével.
6.9. NEMZETISÉGIEK KATEKÉZISE
Minden ember számára meghatározó sorskérdés, hogy milyen családba születik. Nemcsak a gazdasági jólét és a társadalomban elfoglalt hely határozza meg a család és a benne születettek életét, hanem a kultúra, a nyelv, amelyet beszélnek és a nemzetiség, amelyhez tartozónak vallják magukat.
A kisebbségben élő nemzetiségekhez tartozó emberek élete nemcsak nyelvükben más, mint a körülöttük többségben élő embereké, hanem kultúrájukban és hagyományaikban is. Azzal együtt azonosulni tudnak azzal az országgal, amelyikben élnek illetve annak lakóival, szokásával és kultúrájával. Valójában kettős kultúrkört képviselnek, nagyon jól ötvözve és egyeztetve a bennük található értékeket.
Ezért, akár katekézisről, liturgiáról vagy valláskultúráról van szó, figyelembe kell venni az országban élő nemzetiségiek lelki sajátosságait és igényeit.
Mindenképpen kiemelt módon kell tekinteni a cigányság katekézisének feladataira. Gyakran egymás kölcsönös nem ismeréséből fakad az előítélet, az elszigetelődés és a kirekesztés. A katekézis központi feladata ennek a helyzetnek a figyelembevételével az Evangéliumból származó remény és szeretet hirdetése.
A nemzetiségiek katekézise a következő konkrét feladatokat rója a helyi egyházra, vezetőire és katekétáira:
– a nemzetiségi katekézist lehetőleg olyan katekéta végezze, aki az adott nemzetiséghez tartozik, vagy aki ismeri annak nyelvét és kultúráját;
– amennyiben ez az első feltétel megoldhatatlan, akkor olyan egyént kell megbízni ezzel a feladattal, aki ezt örömmel és készséggel vállalja. A kényszeredett magatartás csak rombol;
– a nemzetiségi nyelven való katekézist ott kell szorgalmazni, ahol ezt igénylik és természetesen meg is értik;
– ahol a nemzetiségi nyelven való katekézis nem valósulhat meg, ott is tanulják meg a legfontosabb imákat és vallási fogalmakat a saját anyanyelvükön;
– különösen oda kell figyelni a nemzetiségi nyelven történő liturgiára, és buzdítani kell a katekézis résztvevőit, hogy abban aktívan vegyenek részt;
– fontos része a nemzeti kultúrának az ének. Az anyanyelvükön kell megtanítani azokat a vallásos énekeket, amelyeket a liturgiában vagy azon kívül használnak;
– a nemzetiségi hagyományokat tanulmányozva a katekéta szívesen tanítsa a katekézis résztvevőit azokra a népi szokásokra, misztériumjátékokra, amelyek kifejezik a népükhöz való tartozásukat;
– amennyire lehetséges, a katekéta teremtsen kapcsolatot a rábízottak anyaországával, illetve egyházával. Ez a kapcsolat sok lehetőséget és segítséget kínál, pl. táborozások, nyelvkurzusok, énekes- és imakönyvek, hittankönyvek, lelki irodalom biztosítása, stb;
– a katekézis résztvevőinek segíteni kell, hogy nemzetiségi hovatartozásuk miatt az országban ne érezzék magukat hátrányos helyzetben;
– a katekézisben jusson kifejezésre az Egyház egyetemessége, vagyis az, hogy az Anyaszentegyház minden népet ugyanazzal a szeretettel vezet az örök üdvösség felé.
Az Egyház azt akarja, hogy a Szentírásnak kiemelkedő helye legyen az igeszolgálat minden területén (vö. KÁD 127). Ezért a katekézisnek „hiteles bevezetésnek kell lennie a »lectio divina«-ba, azaz a Szentírásnak az Egyházban lakó Lélek szerinti olvasásába” (NPD 9c).
7.1. ISTEN SZAVÁNAK JELENTŐSÉGE A KATEKÉZISBEN
A Szentírás a katekézisnek nem „eszköze”, hanem forrása, amely mint Isten szava, a benne rejlő teremtő isteni erő következtében közvetlenül hatással van a befogadó személyre: alakítja, formálja és újjáteremti őt.
Ezért a Szentírásban szereplő eseményeket nem szabad csupán illusztrációnak vagy példázatnak tekinteni, mintha azok egyszerűen csak emberi történetek volnának. Üdvtörténeti jelentésüket kell keresni, hangsúlyozva, hogy azokban Isten önmagát és az emberek iránti szeretetét nyilatkoztatja ki, miközben bensőleg alakítja át a szavát befogadó embert. A katekézis a Szentírásból – különösen az Evangéliumokból – azokat a személyeket, eseményeket, szimbólumokat illetve témákat részesíti előnyben, amelyekben Krisztus személye a leginkább kiemelkedik. Ugyanis az O személyében válik érthetővé mindaz, amit az Atya mondott, és az emberért tett.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a Szentírást a katekézis során is az imádság légkörében közelítsük meg, hogy az Isten és ember közötti beszélgetés a Szentlélek fényében és kegyelmében folyjék (vö. DV 12; 25; 21).
7.2. A SZENTÍRÁS OLVASÁSÁRA NEVELÉS
A katekézisnek a Szentírás olvasásával kapcsolatban mindig az a célja – ami az Egyházé –, hogy az olvasó magáévá tegye Isten Igéjét és engedje át neki élete irányítását. Arra nevel, hogy Isten Igéje a hívő mindennapi táplálékává váljék (vö. Jn 4,34 ) azáltal, hogy mindennap hallgatja Isten Igéjét, követi az Egyház liturgiájának szentírási szövegeit. Kiemelt módon feladata ez a katekézisnek a vasárnapi Evangéliumok és a szent idők szentírási részeivel kapcsolatban. A Szentírás megismertetése segít, hogy az emberek tudatosan vehessenek részt a liturgián, meg tudják érteni az olvasmányok és a szentségi szertartás bibliai témáit és nyelvezetét.
A katekézisnek fontos feladata, hogy megtanítsa a növendékeket a Szentírás használatára (vö. KÁD 128). Ezért a katekéta segítse a résztvevőket, hogy mindenkinek legyen saját Szentírása, hogy azt rendszeresen tudják olvasni. Segíteni kell a katekézis növendékeiben a helyes szemlélet kialakítását, hogy az Egyház lelkületével és értelmezésével olvassák a Szentírás szavait. A katekézisnek arra kell bátorítania az embereket, hogy a Bibliát imáik forrásaként használják.
Törekedni kell arra, hogy a Biblia szövegei gyakran kerüljenek a katekézis során alkalmazott példákba, hogy a katekézis valóban az Örömhírből táplálkozzék.
7.3. A SZENTÍRÁS ALKALMAZÁSA, ÉS AZ ALKALMAZÁS MÓDSZEREI
A Szentírás üzenetének helyes megértéséhez ismerni kell azokat a különböző formákat, melyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta önmagát.
Abban az esetben lehet biztos az értelmezés, ha szem előtt tartja az egész Írás egységét, és visszanyúl az Egyház hitéhez, illetve emlékezetéhez, melyet a Szenthagyomány és a Tanítóhivatal eleven tanítása tolmácsol.
7.3.1. Szentírástudomány és a katekézis
A Szentírás tanítását és szimbólumait az Egyház által elfogadott egzegézis tiszteletben tartásával kell alkalmazni. Ugyanez érvényes az irodalmi műfajokra is.
Szükséges, hogy a Szentírás tanítása alapvetően tudományos megközelítéssel történjék, de az nem szűkülhet le csupán a tudományos kutatás módszereinek, illetve ezek eredményeinek ismertetésére. A katekézisnek ez nem feladata. Ezért a Szentírás tanításának értelmezésekor a szövegek magyarázatánál kerülni kell, hogy a biblikus kutatások és vélemények meg nem erősített eredményeit az Egyház biztos tanításával azonos súllyal mutassa be.
7.3.2. A Szentírás alkalmazásának alapvető kateketikai-pedagógiai-módszertani szabályai
7.3.2.1. A Szentírás alkalmazásának célja és feladatai
– A katekézis során törekedni kell annak az igénynek a kialakítására, hogy az egyén állandó kapcsolatban kívánjon lenni a Bibliában az önmagát feltáró, szerető Istennel.
– A Szentírás alkalmazásának legkiemelkedőbb feladata közvetlen és háttértapasztalatként is a názáreti Jézus Krisztus személyének hiteles bemutatása, akiben az Írások értelmüket elnyerték és beteljesedtek. Ugyanakkor fontos Jézus Krisztus személyét mint a tökéletes embert bemutatni.
– Jézus tanítása, csodái, példabeszédei kapjanak kiemelt helyet a Szentírás alkalmazásában.
– Külön jelentősége van a bibliai személyek példaképként történő bemutatásának, kiemelve Istennel való kapcsolatuk személyességét és esetleges küzdelmeiket. Ez segítheti a hívőt – felnőttet, fiatalt – a helyes értékrend kialakításában és életébe történő beépítésében.
– A katekézis alapvető feladata a bibliai események, történetek és személyek pontos, tényszerű megismertetése.
– A katekézisnek sajátos feladata a vasárnapi és a liturgikus időszakok olvasmányaira történő fölkészítés.
7.3.2.2. A Szentírás alkalmazása és a módszerek
– Alapvető elv: a Szentírás Isten teremtő erejét hordozza. Közvetlenül az ember szívében hozza létre mindazt, amit tartalmaz. Ezért minden módszer közbeiktatása nélkül is képes megtérést eredményezni.
– Megfelelő módszerek változatos alkalmazásával segíteni kell a katekézis résztvevőit, hogy képesek és hajlandók legyenek a Szentírás közösségi olvasására.
– A Szentírás tanításának átadásában olyan módszerek alkalmazására kell törekedni, amelyek használatára a katekézis résztvevője a későbbiekben egyedül is képes.
– A folyamatos katekézis során gondot kell fordítani a bibliai szimbólumok és jelképek megfelelő ismereti és egzisztenciális tapasztalati szinten lévő magyarázatára, amit antropológiai és szentségi jelentésük magyarázatával is ki kell egészíteni.
– A szentírási szövegek tanításánál és magyarázatánál fokozottan szem előtt kell tartani a megfelelő pedagógiai elvek következetes alkalmazását, mint például: egyszerűség, közérthetőség, fokozatosság, élethelyzethez való alkalmazás stb.
– A Szentírás tanításakor is figyelembe kell venni a katekézis résztvevőjének életkori sajátosságait, tapasztalati hátterét.
– Törekedni kell arra, hogy a válasz, amit az ember egy bizonyos életkorban és élethelyzetben feltett kérdésére kapott, bővíthető és mélyíthető legyen.
– A bibliai történetek bemutatásánál figyelembe kell venni a növendékek történelemszemléletének fejlettségét.
– A katekézis során mindenképpen kerülni kell az Ószövetségi Szentírás egyes részleteinek nem megfelelően előkészített, és az életkornak nem megfelelő bemutatását.
– Kerülni kell a szentírási történetek pusztán erkölcsi célzatú magyarázatát, vagy azok fegyelmezési eszközként történő alkalmazását.
– Óvakodni kell a Szentírás használatakor alkalmazott módszerek túlértékelésétől. Bármilyen alkalmazott módszer legfőbb célja Isten szava erejének a szolgálata.
„Méltán foghatjuk fel a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik, és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, Jézus Krisztus misztikus teste pedig, vagyis a Fő és a tagok együtt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be.
Így minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és Teste, az Egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az Egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben” (SC 7).
A liturgia Krisztus misztériumát ünnepli, ami valósággá válik az Egyházban az O szentségi jelenléte és hatékony cselekvése által, és így megszentelődünk. Ezért a liturgia teljes egészében cselekvő katekézis (vö. SC 21; 24; 33; 35).
„A hit természete szerint igényli, hogy megismerjék, ünnepeljék, éljék és imádkozzák. A katekézis mindezeket szolgálja. A hit azonban a keresztény közösségben él, és a misszióban hirdetik: megosztott és hirdetett hit. A katekézisnek ezeket a területeket is támogatnia kell” (KÁD 84).
8.1. A KATEKÉZIS ÉS A LITURGIA
Az ősegyház gyakorlatában a liturgia és a katekézis kapcsolata a keresztény beavatásban és az Eukarisztia ünneplésében mutatkozik meg a legszembetűnőbb módon. Jézus Krisztus szabadító Evangéliumának hirdetése vezette be a Krisztus mellett döntő megtérőt az Istent dicsérő Egyház liturgikus közösségébe. Istennek a liturgiában elhangzó Szava – éppen azáltal, hogy ami elhangzott, az meg is valósult – adta meg a küldetés erejét a közösség minden tagjának Krisztus Evangéliumának hirdetésére, a tanúságtételre.
A liturgia kimeríthetetlen forrás a katekézis számára. E forrásból merítve a katekézisnek módja nyílik arra, hogy a tanítás gazdagságában mutassa be Isten teremtő és üdvözítő művét: a megtestesült Istenfiát, Jézus Krisztust, akiben Isten kinyilvánítja jelenlétét, irgalmát és szeretetét.
A liturgia lehetővé teszi, hogy egységben tekintsük át az üdvtörténet valamennyi misztériumát, köztük a legjelentősebbet, Urunk húsvéti misztériumát.
Erre a liturgia teljes jelrendszere biztos alapot nyújt. Ennek bemutatása és magyarázata a katekézis feladata. Mindez a legtökéletesebben akkor valósul meg, ha a katekézis a maga sajátos eszközeivel készít fel a helyes ünneplésre és részvételre.
A liturgia és a katekézis lényegi kapcsolata azonban mégsem jelenti azt, hogy a liturgia lenne az egyetlen és kizárólagos hely, ahol a katekézis történhet.
Az üdvösség története szempontjából kiemelkedő jelentősége van a liturgikus év bemutatásának és megünneplésének, hiszen ez nem más, mint az üdvösség művének folyamatos és fokozatosan emelkedő ünneplése. Az ünnepek egy-egy meghatározó üdvtörténeti eseményt, igazságot állítanak elénk. Az ünneplés által a liturgia végigvezet hitünk eseményein – amelyek jelenvalóvá lesznek számunkra –, és így megszentelődünk.
A katekézis nem hagyhatja figyelmen kívül a liturgikus év másik vonalát sem: a Boldogságos Szűz és a szentek ünneplését. Ugyanis rajtuk keresztül is megnyilvánul a kegyelem csodája. Míg a Boldogságos Szűz már Jézus születése előtt részesült kegyelmi kiváltságokban, a szentek „Krisztust öltötték magukra”, megvalósítva az életszentség sokféle formáját. Ezért példaként állnak előttünk, közbenjárásukat kérjük, és ünneplésük által megcsodáljuk őket.
Az ünnepek azért is kiváló lehetőségei a katekézisnek, mert ezeken az alkalmakon sok olyan hívő is részt vesz, akiket más módon nem tudunk katekézisre összegyűjteni. Ezért kell felhasználni minden lehetőséget arra, hogy a liturgia és a liturgikus ünneplésre felkészítő katekézis az ünnepek gazdag mondanivalóját minél teljesebben és vonzóbban közvetítse a résztvevők felé.
8.2. A LITURGIA, ÉS AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖSSÉG
A liturgikus ünneplés mindig közösségi ünneplés, hiszen a liturgiában az Egyház mint közösség ünnepli hitét. Kiemelkedő az ünneplő közösség jelentősége vasárnap, amikor Urunk húsvéti misztériumát ünnepli. Az a közösség ünnepel, amely közösség tagjai életükkel tesznek tanúságot a föltámadás erejéről, krisztusi szeretettel szolgálják egymást és a világot.
Ezért a katekézisnek feladata, hogy különböző formái által segítse és készítse elő a tagokat, hogy a közösség ünneplő részvétele tudatos, tevékeny és gyümölcsöző legyen (vö. SC 11), mert Isten a megváltás művében munkatársaivá hívja meg az embereket.
8.3. A LITURGIÁRA NEVELÉS
„Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben” (SC 7). Tudatosítani kell, hogy a liturgia, Isten népének kétirányú papi tevékenysége: imádó és megszentelő. Vagyis Istenre és az emberre egyaránt irányul.
A liturgikus ünneplés az Egyház közösségében történik, és egyben ide vezet be. Mivel a liturgikus cselekmények egész életünket végigkísérik, ezért a liturgiára nevelés az egész emberi életen át tartó folyamat.
A liturgiára nevelés a felnőtt megtérőkre és a folyamatos katekézisben résztvevőkre is irányul.
8.3.1. A liturgikus nevelés és a keresztény beavatás
A liturgiára nevelésnek szoros kapcsolata van a keresztény beavatással. A katekézis vezet be a liturgiába, a liturgia vezet be a keresztény élet teljességébe. A kettőnek ezt a kapcsolatát jelen kateketikai gyakorlatunkban kiemelt módon hangsúlyozni kell, mind a katekumenek, mind pedig a már beavatottak katekézise során.
A katekézis a megtérés útján elinduló katekumentől például nem várhatja el túl hamar, hogy a szentmisét értékelje, és azon részt vegyen. Az erre történő felkészítés a beavatási folyamat egyik feladata.
A liturgiára nevelésben gondolni kell azokra az emberekre is – és nem kevesen vannak a keresztény közösségekben –, akik vallási ismeretek – megfelelő katekézis – nélkül vesznek részt a vasárnapi eucharisztikus ünneplésben. Ezért a katekézis, illetve a liturgiában elhangzó tanítás irányuljon magának a liturgiának a megismertetésére és magyarázatára is.
Korunk vallási jelenségeiben egyre gyakrabban tűnnek fel szinkretista és ezoterikus irányzatok. Ezért is legyen a katekézis újra misztagógikus, azaz a misztériumban elmélyítő, hogy ne a hamis misztikákban keressék az emberek ilyen természetű igényeik kielégítését.
8.3.2. Liturgikus nevelés a folyamatos katekézisben
A liturgikus nevelés során több oldalról kell bemutatni a liturgia, a hit és az élet kapcsolatát. Csak a megélt hitet: a döntéseket, a szolgálatot, az esetleges szenvedéseket lehet ünnepelni, és a liturgikus ünneplésben megtisztult és megerősödött hittel lehet tanúságtévő módon élni. Így a liturgia a mindennap megélt hit megünneplése.
A híveket imádságra és hálaadásra kell nevelni: „... a katekézisnek azon túlmenően, hogy elősegíti a liturgia és a szentségek megismerését, Jézus Krisztus tanítványait nevelnie kell »az imádságra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalomteljes kérésre, a közösségi érzékre, a szimbolikus nyelvre« (ÁKD 25), mert minderre szükség van az igazi liturgikus élethez” (KÁD 85).
A katekézisben arra kell nevelni a növendékeket, hogy tanulják meg kifejezni, megünnepelni egyéni, megtapasztalt hitüket az Egyház közösségének liturgikus ünneplésében.
Az ember életében döntő jelentőségűek a családi otthonban, gyermekként szerzett élmények és benyomások. A liturgiára is a szülők nevelnek először. A liturgikus nevelésben nagyon fontos, hogy már a gyermekekben felfedeztessük az Istentől való személyes érintettséget. A kisgyermekkor tapasztalatai és a hozzájuk fűzött magyarázatok ismertetik meg a legfontosabb alapokat, mint például az ünnepek tartalmát, az imádság élményét és gyakorlatát, a szimbólumok jelentését.
Az iskoláskor jelenti a liturgiával való találkozás sokféleségét, és az abban való tevékeny részvételt. A ministrálás, a szkólában való részvétel és a liturgikus szolgálatok jelentik az elméleti tanítás gyakorlati megvalósítását. A liturgiára nevelés a liturgia megkedveltetésén át vezessen el annak megismertetésére. Fokozatosan kell bevezetni a gyermekeket a liturgiába. Meg kell ismertetni velük a templomot, a liturgia egyes elemeit, a legfontosabb szimbólumokat. Nagyon fontos, hogy értsék és egyre inkább sajátjuknak érezzék a liturgia nyelvezetét, helyét, eseményeit és közösségét.
A katekézisnek legyen gondja a szülők megfelelő liturgikus katekézisére is, hogy ők maguk egyre mélyebben értsék az Egyház liturgiáját, és egyre hatékonyabban tudják gyermekeiket bevezetni a liturgiába.
A serdülőkor küzdelmei közepette a közösséghez való tartozás – és ezalatt kell érteni a liturgikus közösséget is – támaszt és biztonságot ad. Ezért a liturgikus nevelés is irányuljon a közösségért való tudatos felelősségvállalásra.
Az emberi élet későbbi szakaszaiban inkább alkalmi és szentségi liturgikus nevelés történik. Ilyenkor arra kell törekedni, hogy a hívő az életkorának megfelelő tárgyi tudással és személyes tapasztalattal rendelkezzék. Folyamatosan törekedni kell a tevékeny részvételre történő nevelésre.
Az Egyház megszentelt imahagyományát megismertetve, a mai ember számára kifejezőbb közösségi imaformákat is alkalmazni kell. Ezeken az imaalkalmakon a Szentírás mindenképpen kapjon nagyobb hangsúlyt.
A katekézis során el kell kerülni azokat a kifejezéseket, amelyek a liturgia helytelen értékelését sugallhatják. Helyettük olyan kifejezéseket alkalmazzunk, amelyek megfelelnek a „liturgia” szó tartalmának, ami valójában „együtt cselekvést” jelent.
„Az Anyaszentegyház minden törvényesen elismert rítust egyenjogúnak tart és egyenlő tiszteletben részesít” (SC 4). A katekézis ismertesse meg a növendékkel saját rítusát, nevelje ennek szeretetére, és nyújtson segítséget a bekapcsolódáshoz. Még inkább feladata ez a katekézisnek abban az esetben, amikor egy csoporton belül a résztvevők több rítust képviselnek. Ugyanígy fontos megismertetni a növendékekkel – legalább átfogó formában – a hazánkban található más rítusú liturgiákat is, hogy ezáltal is egyetemesebbé, katolikusabbá váljék gondolkodásmódjuk.
A liturgikus cselekmények cselekvő hitvallásnak felelnek meg. De arra is rá kell vezetni a katekézis résztvevőit, hogy „...a szent liturgiában nem merül ki teljesen az Egyház tevékenysége” (SC 9), amit az Egyház többi megnyilvánulási formája is teljessé tesz.
8.4. A SZENTSÉGEK
A katekézis természete szerint kapcsolódik a liturgikus cselekményekhez és a szentségekhez. A szentségekben, és elsősorban az Eukarisztiában a hívő közösségre lép Krisztussal és az Ő Egyházával (vö. KEK 1074). Minden szentség liturgiájában az Egyház közössége vallja meg hitét és ünnepli azt.
A szentségfelkészítő katekézis során fontos kiemelni a közösség aktív jelenlétét, mint ahogy magában a szentség liturgiájában is. A katekézisnek a híveket és magát a keresztény közösséget erre tudatosan fel kell készíteni. Ugyanis a szentségeknek egyént és közösséget építő hatása van. Míg a szentségben részesülő a szentség ajándékában személyesen ismerheti fel az Üdvözítő Isten szeretetét, addig a keresztény közösség a segítő készület és az ünneplés által újból megtapasztalhatja istengyermeki szabadságát és keresztény méltóságát.
8.5. A SZENTELMÉNYEK
A szentelmények azok az ajándékok, amelyeket az Anyaszentegyház ad a híveknek. A szentelmények értékei nem múlják felül a szentségekéit, hanem „előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatóerejének befogadására; egyúttal megszentelik az élet különféle megnyilvánulásait” (KEK 1667).
„A katekézisnek számot kell vetnie a hívek áhítatának és a népi vallásosságnak különféle formáival” (KEK 1674). Nem feledkezve meg arról, hogy a hívő magatartás megerősítése és a kegyelmek befogadása a cél, nem pedig magának a szentelményeknek a használata.
A katekézis során ügyelni kell arra, hogy a szentelményekhez még véletlenül se kapcsolódhassék babonás szemlélet vagy elem, amit az Istennel való személyes kapcsolat kihangsúlyozásával lehet elkerülni.
A katekézis során segíteni kell a résztvevőket a szentelmények helyes értékelésére és használatára. A katekézisnek legyen gondja a szentelmények fajtáinak bemutatására.
8.6. LITURGIKUS ÉNEK – ZENEI NEVELÉS
A katekézis fontos feladata a liturgiára való felkészítés. Mivel a liturgikus cselekményeknek szükséges és a teljességhez tartozó része a szent zene (vö. SC 112), ezért a katekézis során nagy figyelmet kell fordítani a liturgikus nevelés részeként a megfelelő ének-zenei nevelésre is.
A liturgikus ének-zenei nevelésnek mindig figyelembe kell vennie az Egyház pontosan meghatározott elveken alapuló értékrendjét, különös tekintettel az egyetemes Egyház zenei kincsére. Nem hagyható figyelmen kívül azonban a nemzeti hagyomány sem, mint ahogyan a mai hívő ember hitét közvetlenebbül megfogalmazó és kifejező értékes liturgikus zenei anyagok sem. A liturgikus ének-zenei nevelésben ugyanilyen hangsúlyt kell kapnia a missziós szemléletnek és az inkulturáció gondolatának is. Emellett figyelmet kell fordítani arra is, hogy egy-egy énekanyag milyen istenképet hordoz, és ad át a liturgia résztvevőinek. Alapvető rendező elv az, hogy ezek az „eszközök” valójában az ember szívének Istenhez emelését vannak hivatva segíteni és szolgálni.
A katekéták és a felelős zenei vezetők közös feladata a helyes értékrend szerinti válogatás, a betanítás és a liturgia méltó szolgálata. Ezért a katekézisnek legyen szerves része a liturgikus ének-zenei nevelés és foglalkozás.
Ugyanakkor ki kell alakítani a katekézis növendékeiben a mások által értékesnek tartott zenei anyag tiszteletben tartását is. Saját önazonosságuk és értékeik megőrzése mellett mindenképpen nevelni kell őket az Egyház sokszínűségének megélésére.
8.7. LITURGIKUS SZIMBÓLUMOK ÉS JELEK KATEKÉZISE
Mindennapi életünk is tele van szimbólumokkal. Istent magát és az Ő világát végképp nem tudjuk másképpen leírni, csak jelekkel és szimbólumokkal. Ezért elengedhetetlenül fontos a bibliai és liturgikus kifejezések, képek és gondolkodásmód fokozatos és hozzáértő bemutatása és megismertetése.
A mai ember gondolkodás- és kifejezésmódja néhány évtized alatt többet változott, mint azelőtt évszázadok alatt. Ezért nem feltételezhetjük, hogy mindenki számára egyértelműek a liturgiában használatos kifejezések, jelek és szimbólumok. Új kifejezések, képek és hasonlatok születtek és váltak általánossá, ugyanazok a szavak nem ugyanazt jelentik a gyermekek, a fiatalok és a különböző korú felnőttek számára, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt.
A liturgikus jelek és szimbólumok katekézisére a korábbi gyakorlat kevesebb figyelmet fordított, ugyanis a spontán társadalmi iniciáció következtében ezeket a katekézis növendékei jól ismerték és értették. Ennek a spontán bevezetési folyamatnak a hiánya miatt szükséges figyelmet fordítani a liturgikus jelek és szimbólumok katekézisére. Ugyanis a liturgia szimbólumai nem akkor válnak valaki számára személyessé, ha ismeri, érti azok jelentését, hanem akkor, amikor ez az ő Istennel való kapcsolatát fejezi ki. A katekézis számára éppen az jelenti a nehézséget, hogy a liturgia szimbólumaihoz fűződő élményszerű tapasztalat hiányában a liturgia szimbólumai csupán üres jelekké válnak. Így nem képesek az egyén személyes hitének kifejezésére, de formálására sem.
Az Egyház hitének liturgikus megünneplése nélkül nem lehet növekedni a hitben, és nem lehet felismerni az élet igazi jelentését sem. A liturgia ugyanis a megváltás valóságát jeleníti meg egy meghatározott, ugyanakkor szimbolikus nyelvezet által. A liturgikus nevelés ezért ismertesse meg a liturgikus jeleket és szimbólumokat, a szimbolikus nyelvezetet, a hála és a kiengesztelődés gesztusait. Ugyanígy nyújtson segítséget az ezekkel kapcsolatos tapasztalatok kialakításához, kiemelve azok hétköznapi jelentését és antropológiai alapjait is. Ne csupán természetes szimbolikájukra, hanem inkább azon jelentésükre helyezze a hangsúlyt, amelyre azok az Ó- és Újszövetség eseményei kapcsán szert tettek. Így a közösségben való összejövetel, a vonulás, az éneklés, a csend, a víz, a kenyér, stb. a hívő számára egyértelműen jelzi a megváltás igazságát, amit a liturgia elemei felidéznek, és titokzatos módon meg is valósítanak.
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a katekézis során a liturgiáról nem lehet mindent megtanítani, és érthetővé tenni. A liturgikus szimbólum, gesztus és szöveg valódi jelentése magában a liturgikus cselekményben nyeri el teljes és igaz értelmét és értékét. Az Egyház liturgiája ugyanis sajátos belső dinamikával, magyarázó erővel rendelkezik, ami hívő magatartást kíván.
A katekézisnek segítenie kell annak bemutatását is, hogy a mindennapi élet eseményei és azok gesztusai, jelei és szimbólumai hogyan fejezhetik ki az embernek Istennel való kapcsolatát, és hogyan szentelődhetnek meg azok a liturgikus ünneplésben. Ez nem más, mint a „mindennapi élet liturgiájáénak fölfedeztetése az erre történő nevelés által.
A tanítás hatékony közvetítése érdekében a liturgikus cselekményt gondosan elő kell készíteni. Mindennél fontosabb megérteni, hogy a liturgia megvalósítja azt, amit jelent.
A katekézisben fontos rámutatni a paraliturgiák (liturgikus alkalmak) jelentőségére, és a liturgia szimbólumaira, gesztusaira, nevelő hatásukra. A liturgikus ünneplés ezért a katekézis alkalmainak mindig szerves része kell, hogy legyen.
8.8. A MŰVÉSZETEK SZEREPE A KERESZTÉNY NEVELÉSBEN
Az általános emberi értékek a művészetekben, a tudományokban, a családi életben és a kultúrában jutnak kifejezésre.
A katekézisnek tanítást kell adni arra vonatkozóan, hogy a hit fényénél helyesen értelmezzék a művészeteknek az ember egzisztenciális kérdéseit megfogalmazó és kifejező értékét. A katekézis mutasson rá arra, hogy mi az értelme és az értéke a teremtett dolgoknak, beleértve az emberi törekvések eredményét is. Emelje ki, hogy minden teremtmény és az Isten szépségéből forrásozó művészeti alkotás Isten szépségének fölfedezésére vezet.
A katekézis során törekedni kell a résztvevők ízlésének nevelésére is, rámutatva az igényes, művészien megragadott és bemutatott „szép” értékelésére.
9.1. A KATEKÉTA SZEMÉLYE
Jézus parancsa – „Hirdessétek az Evangéliumot...” (Mt 28,19-21) – az Egyház létalapja. Bár minden keresztény Jézus tanúja és – természetéből adódóan – bizonyos szempontból „katekéta”. A katekéta Krisztus és az egész közösség szakavatott tanúságtevője, és szolgálatát a keresztény közösség nevében, püspöki küldetéssel végzi. A katekéta az Egyház nevében működik, mint a Szentlélek ajándéka a közösség számára. Ezért az egész közösség szeretete, megbecsülése, támogatása és imája övezi őt.
A katekézis megújulása elsősorban a hitoktatók személyén múlik. A katekéta feladata a katekézis konkrét nevelési céljainak megvalósítása tanítással, személyes példájával, késztetésével és vezetésével. Ezért minden katekétának tudatában kell lennie, hogy csakis személyes tanúságtételével képes a rábízottakat Isten felé vezetni. Legyen tehát jellemzője a keresztény remény és optimizmus, hiszen az Evangélium örömét csakis derűs lelkületű igehirdető tudja közvetíteni. Éljen benne az a szeretet, amellyel Jézus szeret minket, hogy a tanítványok általa is megismerjék Jézust. A katekéta személyes felelősségét növeli, hogy nemcsak a kisgyermekek nagy része, hanem sok felnőtt is a katekéta személyéhez kapcsolja Jézusképét.
Így a katekétával szembeni legfőbb követelmény, hogy legyen élő hite, hiszen csak élő hitű katekéta tud hitet ébreszteni, és hitre nevelni. Ezért csak az legyen katekéta, aki maga is élő hitű, jóra törekvő, elkötelezett keresztény:
– aki aktív tagja a közösségnek;
– aki feladatát az érdekelt szülők és a keresztény közösség bizalmát élvezve végzi;
– akit Krisztus szeretete sürget az Evangélium szolgálatára;
– aki kész együttműködni a plébánossal és a többi lelkipásztori munkatárssal;
– akinek átfogó képe van az Egyház kateketikai feladatairól.
A katekéta legyen alapvetően becsületes, kiegyensúlyozott, kulturált és művelt ember. Legyen imádságos lelkületű és áldozatkész – olyan, mint a jó szülő. Közösségi lelkületű, együttműködésre képes, tanúságtevő, hitében megalapozott és szakmailag megfelelő, fogékony az újra, befogadó és kezdeményező. Legyen missziós lelkületű, olyan, aki képes az evangelizációra, a kapcsolatteremtésre, közösségteremtésre, a gyerekek, a fiatalok, a felnőttek és a szülők megszólítására. Ne legyen önző, anyagias, sértődékeny vagy személyválogató.
A prófétai hivatás a katekétáktól szilárd, egyházias lelkiséget, komoly doktrinális, módszertani felkészültséget és nagyon mély szeretetet követel Isten és a felebarátok iránt.
Túl azon, hogy megfelelőképpen ismeri az általa előadott üzenetet, legyen látható jele annak, hogy életével is közvetíti azt. A katekéta élete, a láthatatlan valóságok megmutatása. Ezek felé hívja és segíti testvéreit is a hitben.
Ne legyen katekéta az, aki el van tiltva a szentségektől, aki szélsőséges elveket vall, vagy aki kompromittálta magát, és nem tudja megnyerni a keresztény közösség bizalmát. Mindezekből az következik, hogy a katekéta élő hite, vallásossága nem magánügy, hiszen az Egyház jövője van rábízva.
A rendszeres és a szervezett katekézishez a keresztény közösségnek képzett munkatársakra van szüksége. A közösség életereje alapvetően a katekéták jelenlététől és értékétől függ, illetve a közösségnek attól a képességétől, hogy fel tudja-e készíteni őket erre a szolgálatra.
9.2. A KATEKÉTÁK KÉPZÉSE
A felelős lelkipásztornak egyik sajátos feladata, hogy munkatársakat keressen és neveljen. Keresse meg a közösségben az arra alkalmas fiatalokat, és személyes előkészítés után irányítsa őketa megfelelő képzésre.
Itt meg kell különböztetni azokat az ifjúsági vezetőképzőket vagy egyéb tanfolyamokat, illetve szabadegyetemeket, amelyeknek az a célja, hogy a felnőtt keresztények hitismeretei egyéb ismereteikhez harmonikusan illeszkedhessenek, hogy – megfelelő szakképzések után – a lelkipásztor alkalmas munkatársai legyenek.
A katekéták képzése során mindig világosan szem előtt kell tartani a katekézis egyetemes és konkrét céljait, hiszen ezek határozzák meg a képzés irányát, tartalmát és konkrét feladatait. A megfelelő alapképzés után a katekéta nyerjen további felkészítést a katekézis sajátos feladataira és területeire.
A katekéták elsődleges képzése a közösségen belül történik, hiszen innen szerzi hitélményeit és annak nyelvezetét. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha valóban élő keresztény közösségben szerzi tapasztalatait, ott éli át az imaformákat, a hitről való tanúságtételt, és kapcsolódik be a rendszeres szentségi életbe. Éppen ezért fontos, hogy a közösség tanúságtevő legyen tetteiben, szavaiban, szolgálatában és hitének megünneplésében. Így a katekéta eleve evangelizáló, missziós szemléletet tapasztal meg, és ezzel a szemlélettel kíván szolgálni.
A katekéták küldetése a hívő keresztény közösséghez szól. Ezért ezeknek a közösségeknek erkölcsi és anyagi felelőssége a katekéták képzésének biztosítása. A képzés során nem csupán az ismeretek és módszerek elsajátítása a cél, hanem elsősorban személyes nevelés és formálódás. A képzésnek táplálnia kell a katekéta hitét és lelkiségét. Ezen túlmenően a hitismereteket – teológia, biblikum stb. – evangelizáló jelleggel kell számukra átadni.
A felelős lelkipásztor feladata, hogy a közösségből minél többen szerezzenek katekéta képesítést, hogy az egyes sajátos feladatokra mindig a legmegfelelőbb személyeket tudja kiválasztani. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy a képesítés megszerzése még nem jelent hivatalos megbízatást. Ezt a megbízást, „canonica missio”-t, az illetékes ordinárius adhatja meg.
9.2.1. A katekéták általános felkészítése
Fontos, hogy a katekézist – a szükséges általános műveltséget is feltételezve –megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezze, aki a Püspöki Konferencia által elfogadott kateketikai (hitoktatói) oklevéllel rendelkezik. A megfelelő kateketikai végzettség szükségességét az az igény alapozza meg, hogy a katekétának nemcsak tanúnak, hanem mesternek is kell lennie, aki a hitet a szükséges szakmai tudás birtokában tanítja. A fölkészítés során nem az oklevél megszerzése az elsődleges cél, hanem annak a rendszerbe foglalt biblikus-teológiai ismeretnek a birtoklása, amely Jézus Krisztus köré van felépítve. Ez a megszerzett tudás személyében is alakítja a katekétát.
9.2.1.1. A katekéta lelkiélete, lelkisége
A katekétának tudatos lelkiéletet kell élnie. Ezzel is arról tanúskodik, hogy amit nyújt, nem csupán az ember, hanem Isten bölcsességéből ered. Imaéletéből fakadóan legyen mindenben az isteni erények embere, és ragadjon meg minden alkalmat saját emberi és lelki fejlődéséhez. A katekéta élő hite, életszentsége nem hibátlanságot, tökéletességet, hanem az előrehaladást, az állandó jóra törekvést feltételezi: „.. .hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak” (1Kor 9,27). A rendszeres lelkiélet gyakorlatai: napi ima; rendszeres szentírásolvasás, elmélkedés, lelkiolvasmány; gyakori szentmise, szentáldozás, szentgyónás; rendszeres közösségi találkozás a lelkipásztori munkatársakkal, rekollekciók, továbbképzések; háromévenként lelkigyakorlat.
A Jézusra jellemző lelkiség kialakítása a katekéta állandó feladata. Ennek kell megnyilvánulnia a katekéta egyházias lelkületében (sentire cum Ecclesia), sugárzó szeretetében, áldozatkészségében.
Bármilyen egyházi közösséghez vagy mozgalomhoz tartozzék is a katekéta, fontos, hogy a katekézis során ne ennek a közösségnek a lelkiségét képviselje. Tevékenységével mindig a katekézis lényegi célját, az egyén és a plébániai közösség hitének fejlődését szolgálja. Éppen ezért ügyelnie kell példájára, nyelvezetére, imaéletére, hogy ne egy-egy mozgalmat képviseljen, hanem az Egyház közös életét, amelybe azokat kívánja bevonni, akiket szolgál (vö. KÁD 262).
9.2.1.2. A katekéta biblikus-teológiai képzése
A biblikus-teológiai ismeretnek a „tartalma: – az üdvtörténet három nagy korszaka: „szövetség, Jézus Krisztus élete, és az Egyház története; – a keresztény üzenet nagy fejezetei: hitvallás, liturgia, erkölcsi élet és imádság. A teológiai tanulmányokban a katekéta képzésének elméleti anyaga – magasabb szinten –ugyanaz, mint amit a katekézisben tovább kell adnia. A Szentírásnak kell az egész képzés lelkének lennie. A Katolikus Egyház Katekizmusa a helyi Egyház saját katekizmusával együtt a tanítás alapszövege” (KÁD 240). A katekéták képzésében a hittudományi főiskolák tantárgyait kell tanítani, a katekétáknak szánt feldolgozásban. A hit szintézisének olyannak kell lennie, hogy érlelje a katekéta hitét, s ugyanakkor tegye képessé arra, hogy számot tudjon adni reményéről a jelen missziós időben (vö. 1Pt 3,15).
A katekéta sajátos kateketikai ismereteihez tartozik, hogy ismerje a hit „fejlődésének természetét”, hogy a különböző korú tanítványokban a teológiai ismeretek által is elő tudja készíteni a hit befogadását, és vezetni-kísérni tudja annak fejlődését, megerősödését és életté váltását.
9.2.1.3. A katekéta lélektani-pedagógiai képzése
A katekéta legyen alkalmas a tanításra, azaz legyen birtokában a szükséges elméleti és gyakorlati pedagógiai, didaktikai, andragógiai és kommunikációs ismereteknek. Legyen képes arra, hogy tanítványai számára is érthető nyelven beszéljen a hit kérdéseiről. Legyen birtokában a szükséges lélektani és társadalomtudományi ismereteknek, hogy megértse különböző korú tanítványait, mindennapos problémáikat, hogy helyesen tudja tanítani és irányítani őket. Ezért egyaránt ismernie kell a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek világát.
A katekétának képesnek kell lennie a legkülönbözőbb korú tanítványokkal való foglalkozásra. Sok katekétának ugyanis – főleg kisebb helyeken –egyedül kell foglalkoznia a különböző fejlődési fokon álló tanítványokkal még akkor is, ha egy-egy csoporthoz különleges adottsága és képzettsége van.
9.2.1.4. A katekéta gyakorlati képzése
A katekéta képzése alkalmával ne csupán passzív befogadója legyen az ismereteknek, hanem annak aktív résztvevője. Ennek a gyakorlati képzésnek fontos részei a bemutató tanítások, az óralátogatások, a próbatanítások és óraelemzések, a nyári táborok és gyakorlatok.
A képzési tárgyakat mindig kateketikai jelleggel, a gyakorlatra irányulóan kell bemutatni.
9.2.1.5. A katekétaképzés rendje és struktúrája
A katekéták képzése felsőfokú képesítést ad, amelyről a kateketikai oklevél tanúskodik. Az alapképzést a szakosító illetve a speciális képzések teszik teljessé. Ezek módját és tartalmát az OHB dolgozza ki. A végzett katekéták a megyéspüspök rendelkezéseinek megfelelően kötelesek rendszeres, szervezett szakmai és lelki továbbképzéseken részt venni. Ez feltétele a kateketikai megbízatás megújításának.
9.2.2. A katekéták sajátos felkészítése
9.2.2.1. A katekéták képzésének jellege
A képzésben a sajátos kateketikai feladatokat szem előtt tartva külön hangsúlyt kap az evangelizáció, az Evangélium örömhírként való hirdetése, amely felkelti az érdeklődést, megtérésre szólít, személyes hitvallásra késztet, és elindít a tökéletesség felé. Ez a követelmény megkívánja, hogy a katekéták képzése ebben a szellemben történjék.
A képzésnek sajátos jelleget ad a missziós lelkületre nevelés, amely képes arra, hogy másokat a krisztusi élet szabad elfogadására vezessen. A missziós lelkület kialakítása irányuljon mind a közösségre – ami a közösség hitének megújítását segíti –, mind a világ felé, ahol a katekéta a hit tanújaként az evangéliumi értékrend alapján formálja a társadalmi, politikai, kulturális és szakmai életet.
„A keresztény közösségi élet nem improvizációk halmaza, ezért gondosan nevelni kell rá” (KÁD 86 a). Ennek érdekében a katekétában ki kell fejleszteni azokat a képességeket, ismereteket és módszereket, amelyek képessé teszik a közösségépítésre, arra, hogy közösségeket hozzon létre, és vezesse azokat.
A képzés arra irányuljon, hogy a katekéta legyen tudatában annak, hogy „...a katekézisnek átfogó képzéssé kell válnia, és nem korlátozható pusztán oktatásra, hozzá kell járulnia az igaz megtéréshez” (KÁD 29). Ezt nevezzük katekumenális jellegű katekézisnek.
9.2.2.2. A katekéták képzésének területei
A katekézis különböző területei más-más feladatok elé állítják a katekétákat. A katekétákat ezeknek a feladatoknak megfelelő képzésben kell részesíteni.
A képzés minden területén figyelembe kell venni a KÁD 244-245. pontjaiban megfogalmazott irányelveket, amelyek a katekéták tevékenységi területeire irányulnak. Ennek a tudatos és elvszerű cselekvési tevékenységnek a kialakítása különböző feladatok esetén egészen sajátos képzést igényel.
9.2.2.2.1. A felnőttek katekétája
A képzés szem előtt tartja a felnőtt katekézis célját: a felnőtt ismerkedjék meg Jézus Krisztus tanításával, az Egyházzal, és szabad szívvel mondjon igent az Evangéliumra. Ez abban nyilvánul meg, hogy élő és dinamikus hit alakul ki a felnőttben. Jézus Krisztus személye és tanítása átjárja egész gondolkodását, értékeit, döntéseit és cselekedeteit. Aktívan részt vesz az Egyház missziójában.
A felnőttek katekétája – mivel a felnőttek katekézise „.az a tengely, amely körül forog, s amelyre épül az első és a harmadik életkor katekézise” (KÁD 275) – a képzés-formáció során a következőkhöz kapjon segítséget:
– értse a felnőtt lélektan elemeit;
– ismerje a különböző életkorok sajátosságait és az azokból fakadó életfeladatokat;
– ismerje a hit fejlődésének fázisait és ezek jellemzőit, hogy még hatékonyabban tudja kísérni a felnőttet a hit fejlődésének útján;
– legyen képes bekapcsolni a felnőttet saját hitének fejlődésébe és növelésébe;
– tudjon különbséget tenni a gyermek- és a felnőttnevelés, és ezek módszerei között;
– tanuljon meg aktívan figyelni a felnőttre, aki a saját tapasztalatai alapján alakítja gondolkodás- és életmódját.
A katekéta szerepe abban áll, hogy:
– segítse a hit fényében értelmezni ezeket a tapasztalatokat, hogy a katekézisben részt vevő felnőtt fölismerhesse életében Isten gondviselő szeretetét;
– kapjon elméleti és gyakorlati képzést a tapintatos, irányított beszélgetések vezetésére, a kérdések és a kérdezés megfelelő módjainak alkalmazására;
– ismerje a különböző imaformákat, hogy segíteni tudja a felnőtteket saját imaéletük kialakításában;
– legyen képes felkelteni a felnőttben a társadalom iránti tevékeny felelősséget;
– ismerje annak a módját, hogyan lehet bevezetni a felnőttet egy élő keresztény közösségbe, hogy ne csak magával a katekétával alakuljon ki jó kapcsolata, hanem a közösség tagjaival is;
– tudjon igényt ébreszteni, hogy ebben a közösségben cselekvő módon vállaljon szolgálatot (vö. KÁD 171-176).
9.2.2.2.2. A családok katekétája
A családi katekézis célja: „a családtagok kölcsönösen segítsék egymást, hogy a keresztény élet tanúságtétele által az Egyházzal egységben növekedjenek a hitben. A családi katekézis megelőzi, kíséri és gazdagítja a hit tanításának más formáit” (KEK 2226). A családi katekézis mással nem helyettesíthető. Mivel a családban keresztény módon értelmezik az élet eseményeit, segítséget kell nyújtani nekik, hogy ezt egyre inkább meg is tudják valósítani. Így otthonuk valóban családi egyház lehet.
A családok katekétájának képzése a következőkre fordítson gondot:
– a katekéta kapjon megfelelő képet a családok mai helyzetéről, ismerje meg, melyek a családi élet kihívásai, nehézségei, örömei és erősségei;
– tudjon segítséget nyújtani abban, hogy a szülők és a család tagjai legyenek képesek egymással hitükről beszélgetni;
– legyen képes segítséget nyújtani a családnak vallási szokásaik kialakításában;
– tudja bevonni a szülőket a pedagógiai és kateketikai feladatokba;
– tudja a szülőket gyakorlati tanácsokkal segíteni a keresztény nevelésben, hogy jobb keresztény szülők lehessenek;
– segítsen megtalálni a család helyét a plébánia közösségében;
– segítsen kapcsolatokat kialakítani más családokkal;
– figyeljen arra, hogy a programok szervezésével ne bontsa meg a családok életét.
9.2.2.2.3. Az ifjúság katekétája
A fiatalok katekétájának munkája igen fontos és összetett feladat. Segítséget kell nyújtania a fiatalnak, hogy megtalálja helyét az Egyház közösségi életében, a tanúságtétel szolgálatában és hitének közös megünneplésében. Ennek érdekében az ifjúsággal foglalkozó katekéta képzése a következőkre irányuljon:
– ismerje a fiatalok élethelyzetét és konkrét problémáit, és ezekből kiindulva foglalkozzék velük;
– tudja bevonni a fiatalt a közösség életébe, és képességének megfelelően tudjon rábízni közösségi feladatokat;
– tudja kifejleszteni a fiatalokban a helyes igazságérzetet, és azt, hogy irgalmasak is tudjanak lenni;
– tudja értékelni és tisztelni saját és mások érzelmeit, rá tudja vezetni a fiatalokat az önfegyelem fontosságára, hogy készségesen hallgassanak lelkiismeretük szavára, és tudjanak másokért áldozatot vállalni;
– ismerje a lelkivezetés alapvető szabályait és tudjon egyéni lelkivezetést nyújtani a fiataloknak;
– legyen képes befogadó közösség kialakítására.
9.2.2.2.4. Az általános iskolások katekétája
A katekéták képzése alapvetően ennek a korosztálynak szem előtt tartásával történik. A katekéta az Egyház küldetését valósítja meg, éppen ezért hangsúlyozni kell szolgálatának „missziós” jellegét (vö. KÁD 33). Szolgálatában fel kell ismerni az előkatekumenátus és a katekézis folyamatainak különbségét. Kateketikai tevékenysége beágyazódik az Egyház evangelizációjába (vö. KÁD 219. c), ezért tevékenységének irányelveit, annak tartalmát és célját az Egyháztól kapja, és az Egyház nevében végzi. Jézus Krisztusra figyel, és szem előtt tartja, hogy tevékenységének Ő az egyetlen mestere. A gyermekeknek Jézust hirdeti, az Ő Örömhírét adja át, hogy a gyermekek is megismerhessék Őt.
A katekéta, miközben segíti a gyermekek közösségbe történő bekapcsolódását, fontos, hogy önmaga is keresztény közösségben éljen, hiszen a katekéta a közösségben „tapasztalja meg saját hivatását, és állandóan táplálja apostoli érzékét” (KÁD 246).
Nagyon fontos, hogy az iskolában vagy a plébánián szolgáló katekéta hangolja össze tevékenységét a többi lelkipásztori munkatárssal, hogy evangelizációs tevékenységük szerves egész lehessen (vö. KÁD 233).
Eszközeinek és módszereinek alkalmasnak kell lenni az evangelizáció céljára. Segítsen felfedezni az ember méltóságát és szabadságát. A katekéta tartsa szem előtt, hogy „semmiféle módszer sem független a katekéta személyétől a katekézis bármely szakaszában” (KÁD 156).
Ennek érdekében az általános iskoláskorúakkal foglalkozó katekéta képzése a következőkre irányuljon:
– ismerje a gyermek fejlődésének fázisait és annak jellemzőit;
– ismerje a gyermek értékrendjét és szimbólumrendszerét;
– tanítása legyen dinamikus és módszereiben változatos;
– tanítása mindig a gyermek reális helyzetéhez kapcsolódjék;
– fokozatosan vezesse be a gyermeket az Egyház imaéletébe, és annak különböző formáiba;
– vegye figyelembe a gyermekek családi hátterét és környezetük hatásait;
– törekedjen arra, hogy a szülőket is bevonja gyermekük hitre nevelésébe.
A katekéta legyen tudatában annak, hogy a gyermek számára, akivel találkozik, esetleg ő az első és egyetlen kapcsolat a krisztusi közösséggel. Ezért tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a gyermek be is tudjon kapcsolódni az Egyház közösségébe.
9.2.2.2.5. Az óvodások katekétája
A kisgyermekkor a keresztény nevelés első szocializációs periódusa a családban, az óvodában és az Egyházban (vö. KÁD 178). Az óvodás korúak katekézise a hitre nevelés szempontjából nagyon fontos, mert a családi nevelés mellett itt tanulja meg a hit és az erkölcs alapelemeit, nyelvezetét és értékeit. A kisgyermek itt találkozik először a rendszeres kötelességteljesítés követelményével. A gyermekben ezekben az években alapozódik meg a keresztény értékrend iránti érzék. A gyermek fogékony mindenre, és természetesnek tartja, amit a nevelés során kap. Nagy felelősséget jelent ennek a lehetőségnek a felhasználása.
Az óvodásokkal foglalkozó katekéta képzésének lényeges szempontjai:
– legyen Jézus-központú;
– az életkor sajátosságait figyelembe véve tudja a felnőtt Jézust középpontba állítani, akiben lehet bízni, akire lehet számítani, aki szeret;
– alkalmazkodjék a megfelelő nyelvezethez, a gyermek szókincséhez, de ne legyen „gügyögő”, mert ez gátolja a természetes áhítat kialakítását;
– tanítsa meg a közismert imaszövegeket és a kötetlen szövegű imádkozást, de ügyeljen arra, hogy ne legyen az imádkozás szereplési alkalom vagy fegyelmezési eszköz;
– az általa alkalmazott énekek, szemléltető anyagok, könyvek legyenek a gyermek életkori sajátosságainak megfelelőek és méltóak az Istennel való kapcsolathoz, hiszen ezek is hozzájárulnak a gyermek jézusképe, Isten- és Egyház-fogalma alakulásához;
– legyen tudatában annak, hogy a foglalkozás minden eleme – a játék, az ének, a tánc, a rajz és a mese – egyaránt része a keresztény nevelésnek. Ezek soha nem lehetnek öncélúak, hanem mindig a kateketikai célokat kell szolgálniuk.
9.2.2.2.6. A katekumenátust vezető katekéta
A katekumenátus a megtérőnek az Egyház életébe való bevezetése, végigkísérése a hit és a megtérés útján. Az ebben a folyamatban résztvevő katekétáknak az alapképzésen túl külön képzésben kell részesülniük.
Ennek a képzésnek szempontjai:
– kapjon alapos ismeretet a katekumenátus intézményének történetéről, fejlődéséről, és az Egyház életében betöltött meghatározó szerepéről;
– értse a katekumenátus négy fázisát – prekatekumenátus, katekumenátus, megvilágosodás, misztagógia –, ezek lényegét és közösségi összefüggéseit;
– ismerje az egyes fázisok nyelvezetét;
– legyen képes a vasárnapi Evangélium tanításának kiemelésére és alkalmazására, elhelyezve azt az Egyház tanításának egészében;
– tudjon meghívni munkatársakat, és tudjon velük együttműködni, mivel ez lényeges része a katekumenátusnak;
– legyen képes bevonni a plébániai közösséget a katekumenátus folyamatába, hiszen a katekumenátus az egész közösség hitéletének megújítását is célozza;
– ismerje a megtérés fázisait, és tudjon különbséget tenni a megtérés és a lelki folyamatok érzelmi megnyilvánulásai között;
– legyen tudatában annak, hogy az Isten kegyelme vezeti a megtérőt, és ezt nem lehet előre kitűzött időpontokhoz kötni;
– legyen tudatában annak, hogy ő maga is az állandó megtérés útján jár.
9.2.2.2.7. A gyermekek szentségekre felkészítő katekétája
Az alapképzésben minden katekéta megkapja a megfelelő általános felkészítést a szentségek felvételével kapcsolatban is. Azok a katekéták, akik speciálisan a szentségekre való felkészítést végzik, kapjanak ehhez külön képzést. A szentségekre való felkészítés legalább kétéves katekézist feltételez. Ebbe a folyamatba – megfelelő formában – a szülőket is be kell kapcsolni. Mivel ebben a folyamatban az életkornak megfelelő megtérés a cél, időt kell adni, hogy az evangéliumi értékek érlelődjenek a résztvevőben, és be tudja építeni ezeket életének minden területébe.
A katekéták képzése arra irányuljon, hogy:
– a katekéta a fölkészítés során mindent a szentség lényegére irányítson és ne a külsőségekre;
–ismerje egy adott korosztály katekumenális jellegű katekézisének jellemzőit, és kövesse annak fázisait;
– a felkészültség megvizsgálásakor ne csak a tudás felmérését tartsa fontosnak, hanem a növendék lelki életben való előrehaladását is;
– tudjon élményt adni, pozitív érzelmeket kelteni a tanítványokban;
– tartsa fontosnak a kapcsolatot a többi katekétával, akik a gyermekekkel foglalkoznak;
– legyen kész jó kapcsolat kialakítására a szülőkkel, illetve azokkal, akik a tanítvány nevelésének felelősei. Rendszeresen találkozzon velük.
9.2.2.2.8. A különleges helyzetűek katekétája
A katekéták a katekézisben különböző helyzetű tanítványokkal találkozhatnak. Nehezen nevelhető, értelmi és testi fogyatékos gyerekekkel, deviáns magatartású fiatalokkal és felnőttekkel. Ezekkel csak az a katekéta tud hatékonyan foglalkozni, aki a kateketikai képzésen kívül megfelelő szakképzésben is részesült. A katekézis felelősei gondoskodjanak a katekéták ilyen jellegű speciális képzéséről.
9.2.3. A katekétaképzés intézményei
Magyarországon jelenleg a katekéták képzése egyházmegyei katekétaképzőkön, egyetemeken és főiskolákon történik. Ezeknek az intézményeknek a feladata a megfelelő katekétaképzés biztosítása. Ez a képzés feltételezi, hogy a hallgatók a tanulmányi idő alatt is élő kapcsolatot tartanak saját plébániai közösségükkel, és részt vesznek a képzéshez kapcsolódó lelki programokon.
9.2.3.1. Az egyházmegyei katekétaképzés
A katekézis megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke. Az ő vezetésével képezik a katekétákat. Ennek érdekében hozzon létre megfelelő intézeteket (vö. KÁD 265).
A katekéták egyházmegyei képzése az általános szakmai, lelki felkészítés mellett vegye figyelembe az adott egyházmegye hitbeli és ezen kívül társadalmi, kulturális, gazdasági helyzetét is. Ezek a tényezők ugyanis nagy hatással lehetnek az evangelizáció és a katekézis folyamatára. Ezért a katekéták képzése az egyházmegyei kateketikai tervben megfogalmazott prioritások alapján történjék. A képzésnek ugyanis az egyházmegye szükségleteihez és feladatainak megoldásához is segítséget kell nyújtania (vö. KÁD 279).
A katekéták a képzés során kapjanak külön fölkészítést a missziós igehirdetés, az evangelizáció, a katekumenátus, a katekumenális jellegű katekézis és a felnőttek katekézisével kapcsolatos feladatok ellátásához.
A képzéseken a felelősök a szaktárgyak előadása mellett fordítsanak gondot a hallgatók lelki nevelésére és gyakorlati képzésükre, figyelembe véve az egyes egyházmegyék lelkipásztori igényeit.
A katekétaképzésben való részvételhez plébánosi ajánlás szükséges.
9.2.3.2. Az egyetemi, főiskolai katekétaképzés
Az egyetemi és főiskolai képzés sajátossága, hogy itt elsősorban elméleti képzés folyik. Amennyiben katekétaképzést is folytatnak, nekik is meg kell felelniük a katekétaképzéssel kapcsolatos elméleti-gyakorlati elvárásoknak. Ennek érdekében az egyházi fenntartó felelőssége, hogy a képzést a Püspöki Konferencia által jóváhagyott irányelveknek megfelelően szervezze meg. Ez vonatkozik a képzésben résztvevő és a képzést vezető személyekre, a képzés tartalmára, struktúrájára és módszereire is.
Természetes követelmény, hogy az egyetemek és főiskolák lelkészei tartsanak kapcsolatot a katekétaképzés felelőseivel és a leendő katekétákkal.
9.2.4. Speciális képzések
A katekézishez olyan feladatok is kapcsolódnak, amelyek ellátása – mivel túlmutatnak egy-egy hitoktató feladatkörén – speciális képzést igényel. Ilyenek például a több hitoktató munkáját összefogó koordinátorok, az egyházmegyei kerületi referensek és szaktanácsadók, a plébániai napközik vezetői, táborok és kirándulások szervezői. Az egyházmegyei felelősök feladata a részükre szervezett képzések megrendezése.
A megyéspüspöknek legyen gondja arra, hogy felsőfokú tanulmányokra küldjön olyan fiatalokat, világiakat és teológusokat, akik majd a katekéták képzői és nevelői lesznek.
9.2.5. Továbbképzések, lelkigyakorlatok, rekollekciók
Amint a legtöbb szakmában rendszeres továbbképzést tartanak, úgy a katekétáknak is szükségük van továbbképzésre mind szakmailag, mind lelkileg. A szakmai továbbképzés terjedjen ki mind biblikus, teológiai, kateketikai, mind pedagógiai, lélektani témákra és más kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdésekre. A lelki továbbképzés egyrészt többnapos zárt lelkigyakorlat, másrészt félévenként két-két rekollekció legyen. Ezeken az alkalmakon, ha megoldható, legyen lehetőség a szentgyónásra is. Ügyeljünk arra, hogy a szakmai képzés továbbképzéseken, a lelki képzés pedig a rekollekciókon, illetve zárt lelkigyakorlaton történjék. A részvétel legyen a „canonica missio” megújításának feltétele.
9.3. A KATEKÉTÁK KÖZÖSSÉGE – A KATEKÉTA KAPCSOLÓDÁSA A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGHEZ
A plébánia katekétái sajátos közösséget alkotnak. Szükségük van a rendszeres megbeszélésre, az állandó teológiai, kateketikai stb. továbbképzésre, gyakorlati kateketikai problémáik megbeszélésére, közös munkára és programokra. Nagy jelentősége van ennek a közösségnek a keresztény tanúságtétel szempontjából is, hiszen a hívek figyelmének középpontjában élve életükkel tehetnek tanúságot hitükről, szolgálatkész szeretetükről.
Célszerű, hogy a katekéták csoportja rendszeresen találkozzék a plébánossal és a plébánián szolgáló többi lelkipásztorral. Ezek a találkozások akkor lesznek igazán közösségi összejövetelek, ha valamennyien jó kapcsolatban vannak egymással, és nemcsak mindennapi gondjaikat tudják megbeszélni, hanem tudnak közösen imádkozni, elmélkedni, ha vannak közös programjaik. Tudatosodjék bennük, hogy közösségépítő munkájuk csak akkor lesz hatékony, ha maguk is testvéri közösségben élnek.
A plébánosnak legyen gondja katekétái lelki támogatására. Kísérje figyelemmel a katekétáknak a továbbképzéseken, és legalább háromévente zárt lelkigyakorlaton való részvételét. Vegye észre problémáikat, és legyen segítségükre ezek megoldásában és mindennapos gondjaikban. Neki kell munkatársai lelkesítőjének lennie, elöljárnia a keresztény életben, a jézusi szeretetben.
A lelkipásztornak „a katekéták katekétájának” kell lennie (vö. PÉD 47).
9.4. A LELKIPÁSZTOROK KATEKETIKAI KÉPZÉSE ÉS TOVÁBBKÉPZÉSE
9.4.1. Szemináriumok
„A teológiai tárgyakat a hit fényénél az Egyház Tanítóhivatalának vezetése mellett úgy kell előadni, hogy a növendékek a katolikus tanítást szabatosan az isteni kinyilatkoztatásból merítsék, komolyan elmélyedjenek benne, lelkiéletük tárgyává tegyék, és képesekké legyenek azt papi szolgálatukban hirdetni, magyarázni és megvédeni..., tanulják meg, hogy ...a kinyilatkoztatott örök igazságokat az emberi dolgok változó világára alkalmazzák. Végül tudják az igazságokat korszerűen közölni embertársaikkal.
... A pap sajátos feladata a katekézis terén az ordo szentségéből fakad. ...A tapasztalat azt mutatja, hogy egy közösség katekézisének minősége legnagyobb részt a pap jelenlététől és tevékenységétől függ” (KÁD 224-225). Ennek a feladatnak akkor tud megfelelni, ha már a szemináriumi képzésben megkapja azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek a katekézishez szükségesek.
Az egyetemek és a hittudományi főiskolák mellett a szemináriumok feladata a katekézisre felkészítő gyakorlati képzés biztosítása, az egyetemi és főiskolai képzést kiegészítve. „A lelkipásztori gyakorlat helyének megválasztásánál külön figyeljenek a plébániára, a lelkipásztori tapasztalat szerzésének eleven sejtjére, ahol a pap később konkrét problémákkal találkozni fog” (PDV 58).
Nagyon fontos a papnövendékek felkészítése a laikusokkal való együttműködésre (vö. PDV 59).
9.4.2. Továbbképzések
A lelkipásztorok továbbképzésében a biblikus-teológiai kérdéseken kívül különös gondot kell fordítani az evangelizációs tevékenység gyakorlati kateketikai témáira, hogy a változó világban végzett kateketikai munkát hatékonyabban tudják vezetni. Hasznos, ha a lelkipásztorok a világiak részére szervezett kateketikai továbbképzéseken is részt vesznek, hogy minél eredményesebb legyen mindennapi együttműködésük.
9.5. A KATOLIKUS ISKOLÁK PEDAGÓGUSAI, ÉS KATEKETIKAI KÉPZÉSÜK
Kívánatos, hogy a katolikus iskolák nevelői is közösséget alkossanak. A katolikus iskolák pedagógusai is – lehetőség szerint – kapjanak megfelelő teológiaibiblikus és kateketikai képzést feladataik jobb ellátása érdekében. Gondot kell fordítani a tantestület lelki és szellemi továbbképzésére. Hozzá kell segíteni az egyes szaktantárgyak és a világ dolgainak keresztény szemléléséhez, hogy a szaktantárgyak is előmozdítsák az integrált keresztény nevelést.
Ezekre a továbbképzésekre – lehetőség szerint – meg kell hívni a nem katolikus iskolákban tanító katolikus pedagógusokat is.
Az egyházi iskolákban a hitoktató legyen a tantestület aktív tagja – és minden tekintetben egyenrangú a többi pedagógussal –, akinek kiemelt szerepe van a hitre nevelés szolgálatában, egységben a többi pedagógussal. Az iskolákban nemcsak a katekéták töltik be a hitátadás feladatát, hanem – bár eltérő módon – mindenki, aki tanúságot tesz a hitről, így a katolikus iskola pedagógusai és alkalmazottai is (vö. Kat. Isk. 18).
A pedagógusok szentségi élete legyen példamutató az iskola diákjai és a szülők számára.
A katekézis gyakorlatában – miközben az adott ember konkrét helyzetét tartjuk szem előtt – Isten szavából indulunk ki, hiszen az Ő kinyilatkoztatott szava emeli fel, gyógyítja és erősíti az embert.
Minden kateketikai módszer alapját az Isten szavához és a hívők konkrét szükségletéhez való hűség képezi (vö. EN 3-4). Nem két egymástól különböző irányú törekvésről van szó, hanem egyetlen lelki magatartásról, amely az Egyházat a legalkalmasabb út választása felé vezérli, hogy egyre teljesebben tölthesse be Isten és ember között a közvetítő szerepét. Krisztusnak, az emberré lett Igének a magatartása ez.
A helyes módszer megválasztásánál alapelvként és hivatkozási pontként kell követni az isteni pedagógia elemeit. Ez a pedagógia szentségi, lényegi, fokozatos, alkalmazkodó, konkrét, közösségi, az adott embernek megfelelő és élő. Ez a legtökéletesebben Jézus Krisztusban valósult meg. Így számunkra Krisztus az Atya igazi „módszere”.
10.1. A MÓDSZER MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI
Jelen dokumentum feladata azon módszertani kritériumok bemutatása, amelyek segítségével minden katekéta – a saját helyzetét és feladatait szem előtt tartva – a legmegfelelőbb módszert választhatja ki.
Az előző részekben leírtaknak megfelelően, a katekézisben a következő módszertani kritériumok követése indokolt:
– Az alkalmazott módszer indítsa aktivitásra a katekézis résztvevőjét, hogy saját vallási fejlődésének cselekvő részese legyen.
– Építsen a személy szabadságára, hogy elsajátítsa a helyes döntés lépéseit, és így vállalja az élettel járó felelősséget.
– A teljes emberre irányuljon, az ember lelki, értelmi, érzelmi, akarati képességeire. Vegye figyelembe és fejlessze az egyén emberi kapcsolatait.
– Építsen a résztvevő élettapasztalataira.
– Legyen dinamikus, szemléletes és változatos. Indítson a keresztény erények kialakítására.
Az alkalmazni kívánt módszer kiválasztásának alapszempontja az, hogy a katekézis nem csupán tanítani, hanem nevelni is kíván. Ez a kiindulási pont nem a deduktív-induktív megközelítés problematikáját veti fel, hanem a katekézis missziós feladatára irányítja a figyelmet. Küldetése az ember formálására, a keresztény közösség életébe történő beavatásra irányul. Ebből következik, hogy az alkalmazott módszer struktúrája, lépései, eszközei is mind ezt szolgálják.
Ebben a folyamatban a közösség élete a legtökéletesebb „szemléltető eszköz”, ami tapasztalható módon teszi egyértelművé az ott elhangzott isteni szavak erejét, és mutatja be a Krisztust követő élet gyümölcseit. A közösség maga is módszerré válik tanúságtevő élete, szolgálata és hitének megélése által.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a legkiválóbb módszer is csak a katekéta személye miatt válik eredményessé. A katekéta személye is a módszer része. A katekéta személye nem pótolható a legkiválóbb módszerrel sem.
A katekétának azt is tudnia kell, hogy nincs egyetlen módszer sem, ami biztos eredményességet garantál.
A képzés során föl kell hívni a katekéták figyelmét a módszertani alapelemek megismerésére, alkalmazására, és segíteni kell őket folyamatos fejlődésükben a módszertant illetően is. A katekétának kerülnie kell azt, hogy alkalmazott módszere egyoldalú folyamatot alakítson ki, amelyben a katekézis növendékét csupán passzív befogadónak tekinti. A katekézis folyamata sokoldalú dinamikus dialógus, mert a hit természete ez, és az ember így fejlődik a leginkább. A választott és alkalmazott módszer sohasem lehet öncélú, és mindig feleljen meg az Evangélium méltóságának.
10.2. A MÓDSZER ÉS AZ EMBER KAPCSOLATA
A katekézis módszere segíti a keresztény misztérium befogadását, elsajátítását és annak személyes kifejezését.
A katekézis során alkalmazott módszerek szakszerűségét az emberrel foglalkozó tudományok – pedagógia, lélektan, andragógia – eredményeinek megfelelő szintű ismerete biztosítja. A katekétának ismernie kell az embert, az ember testi, lelki, szellemi fejlődésének folyamatait, és azt a közösséget, amelyben az emberek általában, és amelyben az egyes konkrét ember él és nevelkedik.
A módszer megválasztásában a katekézisben résztvevők helyzete, ismerete, életkora a döntő tényező, mert a módszer mindig a konkrét személy hitben való növekedésére és elmélyülésére irányul: mi jelent neki segítséget a hitfejlődésnek abban a fázisában, amelyben van. Ezért az alkalmazott módszer megválasztásában nem a katekéta személyes érdeke, az általa megszokott módszerek alkalmazásából adódó biztonsága, esetleges kényelme a döntő, hanem egyedül a katekézisben résztvevők valódi igénye és szüksége.
A megfelelő módszer tekintettel van a személyek eltérő igényeire, ebből következően sohasem egysíkú, és nem követi a bevált középszerű fordulatokat, hanem személyhez szóló. Tudatosítani kell, hogy sok helyen még csak az előevangelizáció fázisában vannak a közösségek. Ez határozza meg az alkalmazható módszereket és a katekézisben alkalmazott nyelvezetet.
A katekézisben alkalmazott módszert kapcsolatba kell hozni a keresztény valóságos helyzetével, hivatásával, hitét tükröző szemlélet- és viselkedésmódjával.
A megfelelő módszer megválasztásánál figyelembe kell venni a mai ember információszerzési, tanulási szokásait és mechanizmusait. Nem lehet olyan fogalomra vagy tapasztalatra építeni, amelyről a katekézisben résztvevő személynek még nincs kellő tapasztalata. Ez nem jelent szolgai alkalmazkodást vagy csak az eredményesség szüntelen kutatását, hanem a megtérés kialakulásának elősegítésére irányul.
Az alkalmazott módszerrel hangsúlyt kell helyezni a hitismeret bővítésére, az egyházi valóság feltárására, a hit és az élet közötti kapcsolat elmélyítésére. Ugyanakkor nem lehet megelégedni a vallási ismeretek egyszerű átadásával. Éppen úgy nem lehet megelégedni pusztán azoknak a technikáknak a kidolgozásával sem, melyekkel csupán a személy lelki és vallásos képességeit fejlesztik anélkül, hogy lelküket ténylegesen megnyitnák a hitigazságok embert formáló valósága előtt.
A helyes módszernek alkalmaznia kell a megfelelő didaktikai elveket és eszközöket. Figyelmet kell fordítani az alkalmi katekézis módszertanára, a spontaneitásra is.
Az alkalmazott különféle módszerek között azonban mégis legyen egy belső egység és harmónia.
Mindenekelőtt hangsúlyozni kell: az egész helyi egyház felelős a katekézis szolgálatáért.
Jézus megbízása: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,18-20). Ennek értelmében az evangelizáció az Egyház küldetésének lényege, az Egyház elsőrendű lelkipásztori feladata: „Az Egyház azért van, hogy evangelizáljon” (EN 14). Az evangelizációtól azonban nem lehet elválasztani a katekézist és a többi más lelkipásztori feladatot (vö. KÁD 46).
11.1. A KATEKÉZIS KONKRÉT FELADATAINAK ÉS TARTALMÁNAK TERVSZERŰ MEGHATÁROZÁSA
11.1.1. A katekézis tervezésének elvei
II. János Pál pápa kifejezte annak szükségességét, hogy egységes, országos lelkipásztori terv készüljön (vö. A Szentatya beszéde a Püspöki Karhoz Budapesten, 1991. augusztus 20. 3. p.). Ennek a lelkipásztori tervnek szerves része a kateketikai terv, amely az egyházi dokumentumok útmutatásai alapján megjelöli hazánkban a katekézis feladatait. Ez a kateketikai terv foglalja magába a plébániai és az iskolai katekézis, a katekumenátus, a szentségfelkészítés és a többi kateketikai feladat részletes tervét is.
A katekézis célja: a keresztény örömhír átadása és olyan értelmű tanítása, hogy a keresztény örömhírt megértsék, magukévá tegyék, és életté tudják váltani. A katekézisnek feladata, hogy segítsen olyan emberré válni, aki kegyelmi életet él, a szeretetet tudatosan gyakorolja, és az Egyház közösségében tanúságtevő életével apostoli tevékenységet fejt ki, az emberi közösségben embertársainak igaz javát szolgálja.
Ugyanígy szükséges, hogy a keresztény ember ismerje hitünk tanítását, felelni tudjon a hittel kapcsolatban felmerülő kérdésekre, hogy választ tudjon adni, amikor reménységéről kérdezik (vö. KÁD 85).
Ez a két kiemelt cél a katekézis gyakorlatában nem különül el egymástól, kölcsönösen átjárják egymást. A megkülönböztetésnek csak didaktikai szempontjai vannak.
Ahhoz, hogy ezeket a célokat el lehessen érni, tervezett és szervezett munkára van szükség. Ezt a munkát biztosítják a megfelelő kateketikai intézmények és a megbízás alapján tevékenykedő felelős szakemberek.
A katekézis minden pasztorációs tevékenységnek és minden olyan intézményi és strukturális feladatnak központi elemét képezi, amely hozzájárul Krisztus misztikus testének építéséhez.
Isten tervében a földi dolgok és az emberi intézmények egyaránt szolgálhatják az emberek üdvösségét és személyiségük fejlődését.
11.1.2. A katekézis feladatainak és teendőinek megtervezése
Az Egyház vezetőjének kateketikai szolgálata kiemelkedő módon a katekézisre vonatkozó tanításaiban valósul meg. „A Pápa a katekézisre vonatkozóan közvetlenül a Klérus Kongregációja által intézkedik. Az általa kiadott dokumentumokat mindenkinek figyelembe kell vennie” (KÁD 270).
11.1.2.1. A katekézis országos szervezetei
A magyar katekézis legfelsőbb irányítója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága (OHB) (vö. KÁD 269), amelynek elnöke a Püspöki Konferencia tagjai közül kerül ki. Az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottságok vezetői mellett a püspök-elnök által kinevezett szakértők az OHB tagjai. A Bizottság tevékenységét saját szabályzata szerint végzi. Legfőbb feladata, hogy a katekézis terén segítséget nyújtson az egyes egyházmegyéknek. Feladatai:
– a szakmai irányítás és információnyújtás;
– a kateketikai tervek kidolgozása;
– a hittankönyvek és más kiadványok kidolgozásának irányítása;
– a kateketikai továbbképzések szervezése;
– a katekézis belső összehangolása,
– az egyes egyházmegyei kateketikai bizottságok együttműködésének előmozdítása;
– nemzeti kateketikai kongresszusok szervezése;
– kapcsolattartás a tömegtájékoztatási eszközökkel, stb.
További feladatai még: együttműködés a MKPK többi országos bizottságával és nemzetközi kapcsolattartás. Az OHB szakmai feladatainak ellátására az Országos Kateketikai Intézet hivatott, amelyben megfelelő szakembereknek kell tevékenykedniük.
Az OHB keretében működik az OHB Konzultációs Irodája, amely tanácsadó-információs szolgálatot lát el, és segíti a katekéták tevékenységét (vö. KÁD 269).
Az OHB megfelelő szintű működése érdekében a fenntartó szervnek gondoskodnia kell a katekézist irányító szakemberek képzéséről és folyamatos továbbképzéséről (vö. KÁD 267).
11.1.2.2. A katekézis egyházmegyei szervezetei, intézményei
„A kateketikai lelkipásztorkodás megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke” (KÁD 265). Ebben a munkájában segíti őt az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottság (EHB).
Ennek fő feladatai:
– egyházmegyei helyzetelemzés;
– cselekvési programok kidolgozása;
– a katekéták képzése, továbbképzése és támogatása;
– kateketikai segédeszközök biztosítása;
– az egyházmegyében folyó kateketikai munka összehangolása és ellenőrzése;
– együttműködés az Országos Hitoktatási Bizottsággal és az egyházmegye más intézményeivel, bizottságaival. Célszerű, hogy az EHB vezetője legyen egyben az OHB-ban az egyházmegye képviselője (vö. KÁD 266).
Ezen feladatok ellátásához biztosítani kell a szükséges személyi és tárgyi feltételeket: megfelelő szakértőket, munkatársakat, szakfelügyelőket és konzultációs irodát. A megyéspüspök feladata, hogy egyházmegyéjében a katekéták képzését és folyamatos továbbképzését biztosítsa. Ennek érdekében megfelelő intézményeket kell létrehoznia (vö. KÁD 266). A katekétaképzés történhet egyházmegyei hittudományi főiskolán vagy tanfolyamon. Ezek feleljenek meg
a Püspöki Konferencia által előírt követelményeknek. A katekétákat képző intézetek vezetését a püspök bízza megfelelő szakértelemmel rendelkező papokra, szerzetesekre és világiakra.
11.1.2.3. A katekézis plébániai szervezetei, intézményei
A plébános kötelessége és felelőssége, hogy a plébánián a katekézist megszervezze és irányítsa, hogy létrehozza és vezesse a katekéták közösségét. Bár a társadalmi változások hatással vannak a plébániák életére, a katekézis elsődleges helye továbbra is a plébánia, együttműködve más intézményekkel (vö. KÁD 257).
A plébánia képviselőtestülete keretében, a lelkipásztori bizottságban kateketikai munkacsoportnak is működnie kell, amelyben a plébánia katekétái is vegyenek részt, illetve képviseltessék magukat. A kateketikai munkacsoport vezetőjét a plébános nevezi ki a képviselőtestület tagjai közül (vö. MKPK: A Magyarországi Egyházközségek Képviselőtestületi Szabályzata, 1992.).
A munkacsoport feladatai:
– a katekézis különböző csoportjainak támogatása;
– a katekéták munkájának elősegítése;
– a különböző plébániai egyesületekkel való együttműködés;
– a plébánia kateketikai programjainak megszervezése, összehangolása és támogatása, hogy a kateketikai munka harmonikusan illeszkedjék be a plébánia lelkipásztori tevékenységébe;
– együttműködés a plébánia más munkacsoportjaival.
A munkacsoport vezetője tevékenységéről rendszeresen számoljon be a képviselőtestületnek.
A plébános fordítson gondot arra, hogy az egész közösség érezzen felelősséget a katekézis munkájáért, továbbá, hogy az arra alkalmas személyeket készítse fel felelős feladatok vállalására.
11.2. A KATEKÉTÁK ÉRDEKVÉDELME
A katekétáknak – mint munkavállalóknak is –, akik az Evangéliumért fáradoznak, többféle nehézséggel kell szembenézniük. Tanúságtevő életük alkalmat adhat esetleges zaklatásukra. Munkakörülményeik, mindennapi megélhetési gondjaik nehéz problémák elé állíthatják őket. Mindenképp szükségük van ezért megfelelő érdekvédelemre, munkaügyi (fegyelmi, anyagi, jogi, személyi) problémáik megoldására. A megfelelő képviseletet kialakítása – az esetlegesen felmerülő nehézségek megoldása érdekében – az Egyház hivatalos megbízottjainak is fontos.
A katekéták érdekvédelmi csoportjait – a MKPK irányításával – egyházmegyénként kell megszervezni, lehetőleg azonos, az egyházi és az állami törvényeknek megfelelő szervezeti és működési szabályokkal, amelyekhez az ordi-náriusok előzetes jóváhagyása szükséges. Az egyházmegyei csoportoknak legyen egy országos koordináló központja.
A kateketikai tevékenység végzéséhez különböző eszközökre van szükség. Ezeknek az eszközöknek és feltételeknek a biztosítása a katekézis felelőseinek a kötelessége.
12.1. A KATEKÉZIS ALAPDOKUMENTUMAI
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumait a katekétáknak ismerniük kell, és munkájukban ezeknek megfelelően kell eljárniuk. Ezekhez kapcsolódnak a pápai megnyilatkozások és a kongregációk dokumentumai. A katekézis szempontjából a következőknek van különleges jelentősége: Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD 1971); Evangelii Nuntiandi (EN 1975); Cathechesi Tradendae (CT 1979); A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1992); A Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD 1997); Ordo Initiationis Christianae Adultorum (OICA 1972).
12.2. A MAGYAR KATEKÉZIS DOKUMENTUMAI
A katekézist Magyarországon jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jóváhagyott alábbi dokumentumok figyelembevételével kell végezni:
– a Magyar Kateketikai Direktórium;
– a KÁD utasításának megfelelően elkészítendő Magyar Katekizmus (vö. KÁD 131);
– a jelenleg érvényben lévő A Római Katolikus Hitoktatás Kerettanterve (1996);
– az OHB által megfogalmazott és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jóváhagyott Magyar Katolikus Katekizmus (1995);
– a Felnőttek beavatása a keresztény életbe (FK 1999);
– Egyházmegyei zsinati dokumentumok.
12.3. A KATEKÉTAKÉPZÉS KÉZIKÖNYVEI
A katekétaképzők részben a hittudományi főiskolák jegyzeteit, részben a kate-kétaképzők számára készített jegyzeteket használják. Ezek között kiemelt szerepe van a kateketikai, pedagógiai, pszichológiai, és az evangelizációt bemutató jegyzeteknek.
12.4. HITTANKÖNYVEK – TANÁRI KÉZIKÖNYVEK – MUNKAFÜZETEK
„A tanítási szöveg segédeszköz, amelyet a hitoktatás résztvevői kapnak a kezükbe. Semmiféle szöveg nem képes pótolni az Evangélium eleven, szóban történő közlését. A szövegeknek mégis nagy jelentőségük van, mert segítik a tárgyalt igazságok pontosabb elmélyítését. Az ilyen szövegek szerkesztéséhez is több szakember együttműködése szükséges” (ÁKD 120).
A hittankönyvnek alapvető szabálya „a kettős hűség” elve: hűség az evangéliumi üzenethez és hűség az emberhez (vö. EN 3-4). Ezért úgy mutassa be Krisztus misztériumának ismeretét, hogy ez megtérésre és hívő cselekvésre indítson. Illeszkedjen azoknak a tanítványoknak az életkörülményeihez, társadalmi és kulturális környezetéhez, akikhez szól. Vegye figyelembe életkori sajátosságaikat és hitük fejlődését, a kateketikai és pedagógiai elveket. Olyan nyelven szóljon, hogy a mai ember képes legyen megérteni. Ugyanakkor tanítson meg a keresztény fogalmakra és kifejezésekre. Hitelesen mutassa be, hogyan élhet a keresztény ember tanúságtevő életet a mai világban. A hittankönyvek a megtanulandó alapszövegeken túl azok rövid kifejtését is tartalmazzák, amelyek feltételezik a katekéta személyes magyarázatát is.
A hittankönyvekhez feltétlenül szükségesek a tanári segédkönyvek és a tanítványok számára készített munkafüzetek. Hasznosak a gyermekek szülei számára készített kézikönyvek, illetve a gyermekek számára írt hittankönyvekben legyenek a szülők bevonására alkalmas feladatok is (vö. KÁD 283).
Az iskolások számára készülő hittankönyvek alkossanak sorozatot, kövessék a Püspöki Konferencia által kiadott országos hittantantervet, vegyék figyelembe az általános és helyi Kateketikai Direktórium irányelveit, és legyenek összhangban a Katolikus Egyház Katekizmusával (vö. KÁD 284). Ezeket az irányelveket mind az országos, mind az egyházmegyei hittankönyvek készítésénél figyelembe kell venni.
Az OHB pályázatok útján is segítse elő megfelelő hittankönyvek, segédkönyvek és munkafüzetek készítését.
12.5. A KATEKÉZIS HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN SEGÉDESZKÖZEI
A katekéták ismerjék a katekézis módszereit és annak hagyományos és modern segédeszközeit, hogy módszerükhöz mindig azt a megfelelő eszközt választhassák, ami a kateketikai cél elérésére a legalkalmasabb. Ismerjék a hagyományos és a modern szemléltető eszközök lehetőségeit, használatuk szabályait és esetleges veszélyeit, hogy ne tévesszék el a helyes arányt. A szemléltetés ugyanis nem cél, hanem eszköz.
Ezek a segédeszközök álljanak a katekéták rendelkezésére.
12.6. A KATEKÉZIS MEGFELELŐ KÜLSŐ KÖRÜLMÉNYEI
A plébánia a közösségi élet középpontja, a katekézis elsődleges helye. Éppen ezért a katekézis felelősének kötelessége, hogy a katekézisnek megfelelő helyet, időt és körülményt biztosítson a plébánián vagy más arra alkalmas helyen. Ez nemcsak jól felszerelt hittantermet jelent, hanem a katekézist szolgáló megfelelő környezetet is.
A plébánosnak legyen gondja arra, hogy a katekézishez szükséges megfelelő helyet és időt az iskolákban biztosítsák.
12.7. A KATEKÉZIS ÉS A TÖMEGTÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK
„Korunk első Areopagusa a tömegtájékoztatás. A tömegkommunikáció akkora jelentőségre tett szert, hogy sokan a tájékozódás és képzés legfőbb eszközének tekintik, amely normát és viselkedésmintát nyújt az egyén, a család és a közösség számára. Ezért a sok hagyományos eszközök mellett a média használata lényegessé vált az evangelizáció és a katekézis számára. Ugyanis az Egyház vétkesnek érezné magát az Úr előtt, ha nem használná föl ezeket a hatalmas eszközöket... bennük találja meg a szószék modern és hatékony változatát” (KÁD 160).
„Ezen eszközök jó felhasználása a katekétákra azt a súlyos feladatot rója, hogy ismerjék meg és megfelelő módon használják őket... Nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem elegendő csupán az Egyház tanításának terjesztésére felhasználni őket, hanem magának ennek az üzenetnek kell beépülnie a modern hírközlés által az új kultúrába” (KÁD 161).
„A tömegtájékoztatási eszközök alkalmazása és befogadása tekintetében sürgősen határozott és erős lelkű erőfeszítésre van szükség, amely elutasítja a monopólium és a manipuláció minden formáját annak érdekében, hogy az igazság szeretetétől vezérelt kritikai érzék kialakuljon, a szabadság és a személy méltósága védelmet kapjon, és a népek hiteles kultúrája felemelkedjék” (KÁD 162).
Meg kell ragadni a tömegtájékoztatásban minden adódó lehetőséget, amelyek az evangelizációt szolgálhatják. Gondoskodni kell országos és helyi szinten megfelelő hívő szakemberek képzéséről és alkalmazásáról, mind a katolikus, mind a világi tömegtájékoztatási eszközök használatához. A katekétá-kat is fel kell készíteni arra, hogy – felismerve a tömmegkomunikáció lehetőségeit és veszélyeit – helyesen tudjanak élni vele.
12.8. A KATEKÉZIS TÁRGYI-ANYAGI FELTÉTELEINEK BIZTOSÍTÁSA
Az Egyház létének értelme, hogy Jézus Evangéliumának hirdetője legyen. Az Egyház tudja, hogy legjobb erőit kell bevetnie a hitoktatásba, nem kímélve sem fáradságot, sem gondot, sem anyagi áldozatokat. Tehát a katekézisnek „meg kell kapnia a kedvező feltételeket, hogy ki tudjon bontakozni” (CT 15). Mindezeknek fontos gyakorlati következményei vannak: a katekézis nem a katekéta egyéni ügye, hanem az egész Egyház, tehát minden egyházmegye és plébánia közös ügye; minden plébániának kötelessége évi költségvetésében
– anyagilag is – gondoskodni a katekézis megfelelő körülményeiről. Ennek mértékét az egyházmegyei hatóság határozza meg.
A plébániák erejét meghaladó kateketikai célok megvalósítására fel kell használni a különböző, mind az egyházi, mind az állami források pályázati lehetőségeit is.
12.9. A HITOKTATÁS MUNKAÜGYI, JOGI ÉS FINANSZÍROZÁSI SZABÁLYZATA
A katekézis feladatának zavartalan végzése érdekében követni kell az aktuálisan érvényben lévő – a Püspöki Konferencia által jóváhagyott és elrendelt – munkaügyi, jogi és finanszírozási szabályokat.
JELEK – RÖVIDÍTÉSEK
AA – Apostolicam actuositatem: a II. Vatikáni Zsinat határozata a világi hívek apostolkodásáról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
AG – Ad gentes: a II. Vatikáni Zsinat határozata az Egyház missziós tevékenységéről 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
ÁKD – Klérus Kongregációja: Általános Kateketikai Direktórium, 1971. (SZIT, Budapest 1980).
CT – II. János Pál pápa apostoli buzdítása a katekézisről: Catechesi tradendae, 1979. (SZIT, Budapest 1980).
DV – Dei verbum: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
EN – VI. Pál pápa apostoli buzdítása: Evangelii nuntiandi 1975, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
FK – Felnőttek beavatása a keresztény életbe (OLT, Budapest 1999).
GE – Gravissimum educationis: a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a keresztény nevelésről 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
GS – Gaudium et spes: a II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori konstitúciója az Egyház és a világ viszonyáról 1965, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
IVT – Új hivatásokat egy új Európa számára (In verbo tuo...) „Papi és szerzetesi hivatások Európában” Nemzetközi Kongresszus záródokumentuma, Róma 1997. május 5-10., (Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, 1998).
KÁD – Klérus Kongregációja: A Katekézis Általános Direktóriuma, 1997. (SZIT, Budapest 1998).
Kat. Isk. – A Katolikus Nevelés Kongregációja: A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén (Róma 1998).
KEK – Klérus Kongregációja: A Katolikus Egyház Katekizmusa 1992 (SZIT, Budapest 1994).
LG – Lumen Gentium; a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az Egyházról 1964, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
NPD – Püspöki Szinódus 1977: Nuntium ad Populum Dei, Üzenet korunk katekéziséről (1977. okt. 28.); (Typis Polyglottis Vaticanis, Vatikán 1977).
OICA – Ordo Initiationis Chrisitianae Adultorum (Róma 1972).
PDV – II. János Pál pápa apostoli buzdítása a papképzésről: Pastores dabo vobis (SZIT, Budapest 1995).
PÉD – Klérus Kongregációja: A papi élet és szolgálat direktóriuma (SZIT, Budapest 1994).
SC – Sacrosanctum Concilium: a II. Vatikáni Zsinat Konstitúciója a szent liturgiáról 1964, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása (SZIT, Budapest 1975).
TMA – II. János Pál pápa apostoli levele a 2000. év nagy jubileumáról: Tertio millennio adveniente 1994. (SZIT, Budapest 1995).
VC – Vita consecrata II. János Pál pápa apostoli buzdítása 1994. (SZIT, Budapest 1996).
Szent István Társulat az Apostoli
Szentszék könyvkiadója Budapest 2000
© A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága
összeállította és szerkesztette az Országos Hitoktatási Bizottság munkacsoportja 2000
ISBN 963 361 181 4
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth L. u. 1.
Felelős kiadó: dr. Rózsa Huba alelnök felelős vezető: Farkas Olivér igazgató készült 12,5 a/5 ív terjedelemben,
a budapesti Printinvest nyomdában felelős nyomdavezető: Mihalek Sándor vezérigazgató
© A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága
összeállította és szerkesztette az Országos Hitoktatási Bizottság munkacsoportja 2000
ISBN 963 361 181 4
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth L. u. 1.
Felelős kiadó: dr. Rózsa Huba alelnök felelős vezető: Farkas Olivér igazgató készült 12,5 a/5 ív terjedelemben,
a budapesti Printinvest nyomdában felelős nyomdavezető: Mihalek Sándor vezérigazgató
