Magyar Katolikus Egyház

MÁSODIK FEJEZET
„SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT!”

Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).

2196. Jézus, amikor megkérdezték tőle, hogy melyik az első parancs, azt felelte: „Az első ez: »Halljad, Izrael! Az Úr a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezeknél nagyobb parancs nincsen.” (Mk 12,29-31)

Szent Pál apostol emlékeztet rá: „Aki (...) szereti felebarátját, a többi törvényt is megtartja. Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak; a Törvény tökéletes teljessége tehát a szeretet.” (Róm 13,8-10)

4. Cikkely
A NEGYEDIK PARANCSOLAT

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked” (Kiv 20,12).
„És engedelmeskedett nekik” (Lk 2,51).
Maga az Úr Jézus is emlékeztetett „Isten parancsának”[1] jelentőségére. Az Apostol tanítja: „Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első ígérettel egybekötött parancs: »Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön«.” (Ef 6,1-3)[2]

2197. A negyedik parancsolattal kezdődik a második kőtábla. Megmutatja a szeretet rendjét. Isten azt akarta, hogy őutána szüleinket tiszteljük, akiknek az életet köszönhetjük és akik nekünk Isten ismeretét átadták. Becsülnünk és tisztelnünk kell mindazokat, akiket Isten a mi javunkra a saját tekintélyével ruházott föl.

2198. Ez a parancsolat pozitív formában fejezi ki a teljesítendő kötelességeket. Előre hirdeti a rá következő parancsokat, amelyek az élet, a házasság, a földi javak, a beszéd különleges tiszteletben tartására vonatkoznak. Az Egyház szociális tanításának egyik alapját képezi.

2199. A negyedik parancsolat kifejezetten a gyermekekhez fordul apjukkal és anyjukkal való kapcsolatukban, mert ez a kapcsolat a legegyetemesebb. De ugyanúgy érvényes a rokoni kapcsolatokra is a családi közösség tagjaival. Megkívánja a tiszteletadást, a szeretetet és a hálát az ősök és az idősebbek iránt. Kiterjed továbbá a tanítványoknak a tanáraik, az alkalmazottaknak a munkaaadók, az alárendelteknek a főnökük, az állampolgároknak a hazájuk, annak tisztviselői és kormányzói iránti kötelességeire is.

Ez a parancsolat magában foglalja és jelenti a szülők, gyámok, tanárok, főnökök, köztisztviselők, kormányzók és mindazok kötelességeit is, akik más személyek vagy közösségek fölött hatalmat gyakorolnak.

2200. A negyedik parancsolat iránti engedelmesség magával hozza jutalmát: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked” (Kiv 20,12).[3] E parancsolat megtartása a lelki gyümölcsök mellett a béke és a jólét földi gyümölcsét is megtermi. A parancsolat meg nem tartása viszont nagy kárt okoz a közösségeknek és az embereknek egyaránt.

I. A család Isten tervében

A CSALÁD TERMÉSZETE

2201. A házastársi közösséget a házastársak beleegyezése hozza létre. A házasság és a család a házastársak javára, a gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve. A házastársak szeretete és a gyermekek nemzése ugyanazon család tagjai között személyes kapcsolatot és elemi felelősségeket hoznak létre.

2202. A házassággal egyesült férfi és nő gyermekeikkel együtt alkotják a családot. Ez az intézmény megelőz a közhatalom részéről mindenfajta elismerést; insuper eam imponitur/. Ez az intézmény független a közhatalom mindenfajta elismerésétől, sőt az előtt létezik. Ezt tekintik a normális hivatkozási alapnak, melyhez viszonyítani kell a rokonság különböző formáit.

2203. Isten a férfi és a nő teremtésével alapította meg az emberi családot és határozta meg lényeges adatait. Tagjai egyenlő méltóságú személyek. Tagjai és a társadalom közjava érdekében a család különböző felelősségeket, jogokat és kötelességeket hordoz.

A KERESZTÉNY CSALÁD

2204. „A keresztény család mutatja és valósítja meg elsőként az egyházi közösséget, ezért »családi egyháznak« lehet és kell neveznünk”.[4] A hit, a remény és a szeretet közössége; az Egyházban egyedülálló jelentőséggel bír, amint az az Újszövetségből is kitűnik.[5]

2205. A keresztény család a személyek közössége, az Atya és a Fiú Szentlélekben élő közösségének nyoma és képmása. Életet fakasztó és nevelő tevékenysége az Atya teremtő művének tükröződése. Az a hivatása, hogy részt vegyen Krisztus imádságában és áldozatában. A napi imádság és Isten Igéjének olvasása erősíti a szeretetben. A keresztény család evangelizáló és misszionáló közösség.

2206. A családon belüli kapcsolatok magukkal hozzák az érzelmek, a ragaszkodás és az érdeklődés rokonságát, amely mindenekelőtt a személyek kölcsönös tiszteletéből fakad. A család kiváltságos közösség, mely arra hivatott, hogy a házastársak lelki közösségét és egyetértését, valamint a gyermeknevelésben a szülők gondos együttműködését valósítsa meg.[6]

II. A család és a társadalom

2207. A család a társadalmi élet őssejtje. Természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. A családon belüli tekintély, a kapcsolatok stabilitása és elevensége adja az alapot a társadalomban a szabadsághoz, a biztonsághoz és a testvériséghez. A család az a közösség, amelyben az ember kisgyermekkortól kezdve megtanulhatja az erkölcsi értékeket, megkezdheti Isten tiszteletét és a szabadság helyes használatát. A családi élet beavat a társadalmi életbe.

2208. A családnak úgy kell élnie, hogy tagjai megtanulják a figyelmességet és gondoskodást a fiatalok és idősek, a betegek vagy hátrányos helyzetűek valamint a szegények iránt. Számos család van, amely bizonyos helyzetekben képtelen ezt a segítséget nyújtani. Ilyenkor másokra, más családokra és kisegítésképpen a társadalomra hárul, hogy gondoskodjék szükségleteikről: „Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorúságukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől” (Jak 1,27).

2209. A családot megfelelő társadalmi intézkedésekkel segíteni és védelmezni kell. Ahol a családoknak nem áll módjában, hogy ellássák feladatukat, a társadalom más testületeinek kötelessége, hogy segítsék és támogassák a család intézményét. A szubszidiaritás elvét követve a nagyobb közösségek tartózkodjanak attól, hogy bitorolják a család kiváltságos jogait és beavatkozzanak annak életébe.

2210. Mivel a család oly jelentős a társadalom élete és jóléte szempontjából,[7] a társadalomra különleges felelősséget ró a házasság és a család fenntartása és megerősítése. A közhatalom tekintse komoly feladatának, hogy „elismeri, óvja és erősíti a házasság és a család igazi természetét, védi a közerkölcsöket és segíti a családok boldogulását”.[8]

2211. A politikai közösség kötelessége, hogy tisztelje és támogassa a családot, és biztosítsa számára

a családalapítás, a gyermekek vállalásának és a saját erkölcsi és vallási meggyőződésnek megfelelő nevelés szabadságát;

a család intézménye és a házastársi kötelék szilárdságának védelmét;

a szükséges eszközökkel és intézményekkel a hit megvallásának, továbbadásának és a gyermekek vallásos nevelésének szabadságát;

a magántulajdonhoz, a vállalkozáshoz, a munkához, a lakáshoz és a kivándorláshoz való jogot;

az egyes országok berendezkedése szerint az orvosi ellátáshoz, az öregek támogatásához és a családi pótlékhoz való jogot;

a biztonság és az egészség védelmét, különösen olyan veszélyekkel szemben, mint a drogok, a pornográfia, az alkoholizmus stb.;

a szabadságot, hogy más családokkal társaságokat hozzon létre, és így képviselve legyen a polgári hatóságoknál.[9]

2212. A negyedik parancsolat megvilágítja a társadalomban meglévő többi kapcsolatot is. Fivéreinkben és nővéreinkben szüleink gyermekeit látjuk; unokatestvéreinkben őseink leszármazottait; polgártársainkban hazánk fiait; a megkereszteltekben az Anyaszentegyház gyermekeit; minden emberben fiát vagy leányát Annak, aki azt akarja, hogy „Mi Atyánk”-nak szólítsuk. Következésképpen a felebaráthoz fűződő kapcsolatainkról fölismerjük, hogy személyes kapcsolatok. A felebarát nem az emberi kollektíva „egyede”, hanem „valaki”, aki ismert eredete alapján figyelmet és különleges tiszteletet érdemel.

2213. Az emberi közösségek személyekből állnak. Jó kormányzásuk nem korlátozódik jogaik garantálására és kötelességeik ellenőrzésére, valamint a szerződések betartatására. Az alkalmazók és alkalmazottak, a vezetők és polgárok közötti igazságos kapcsolatok föltételezik az emberi személyek méltóságának megfelelő természetes jóakaratot, melynek lényegéhez tartozik az igazságosság és testvériesség.

III. A családtagok kötelességei

A GYERMEKEK KÖTELESSÉGEI

2214. Az isteni atyaság az emberi atyaság forrása;[10] ez alapozza meg a szülőket megillető tiszteletet. A kiskorú és felnőtt gyermekek atyjuk és anyjuk iránti tisztelete[11] abból a természetes érzületből táplálkozik, mely az őket összekötő kötelékből fakad. Ezt kívánja meg az isteni parancsolat.[12]

2215. A szülők iránti tisztelet (gyermeki jámborság) hála azok iránt, akik az élet adásával, szeretetükkel és munkájukkal világra segítették gyermekeiket, és lehetővé tették számukra, hogy növekedjenek korban, bölcsességben és kedvességben. „Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmait soha el ne feledd. Emlékezz rá, hogy nélkülük meg nem születtél volna; hogyan hálálod meg, amit veled tettek?” (Sir 7,27-28)

2216. A gyermeki tisztelet az őszinte tanulékonyságban és az őszinte engedelmességben mutatkozik meg: „Fiam, tartsd meg apád parancsolatát, ne vedd semmibe anyád tanítását (...). Vezessen jártadban-keltedben, amikor alszol, virrasszon fölötted, és ha fölébredsz, beszélgessen veled.” (Péld 6,20-22) „A bölcs fiú örül, ha megintik, az elbizakodott meg sem hallgatja a feddést” (Péld 13,1).

2217. Mindaddig, amíg a gyermek szülei otthonában él, engedelmeskednie kell szülei minden kérésének, amelyet az ő vagy a család java indokol. „Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében” (Kol 3,20).[13] A gyermekeknek engedelmeskedniük kell nevelőik és mindazok ésszerű parancsainak is, akikre a szüleik bízták őket. De ha egy gyermek a lelkiismeretében meg van győződve arról, hogy erkölcsileg rossz lenne engedelmeskedni egy ilyen parancsnak, akkor ne kövesse azt.

Felnövekedvén a gyermekek továbbra is tiszteljék szüleiket. Menjenek elébe kéréseiknek, szívesen kérjék tanácsaikat és fogadják el megalapozott figyelmeztetéseiket. A szülők iránti engedelmesség a gyermekek nagykorúságával megszűnik, de a tisztelet nem, az örökre kijár. Ennek gyökerei valójában az istenfélelembe nyúlnak, amely a Szentlélek ajándékainak egyike.

2218. A negyedik parancsolat figyelmezteti a felnőtt gyermekeket a szülők iránti felelősségükre. Amennyiben lehetőségük van rá, anyagi és erkölcsi támogatást kell nyújtaniuk nekik öreg korukban vagy betegségükben, magányukban vagy ínségükben. Jézus emlékeztet a hálának erre a kötelességére.[14]

„Isten a fiakban tisztelte meg az atyát, és az anya ítéletét megerősítette a gyermekekkel szemben. Aki tiszteli atyját, könyörög majd a bűnökért és megtartóztatja magát a vétkektől, és napjainak imádságai meghallgatást nyernek. Mint aki kincset halmoz föl, olyan, aki tiszteli anyját. Aki tiszteli atyját, örvend majd saját fiainak, és imádsága napján meghallgatásra talál. Aki tiszteli atyját, hosszú életet fog élni, aki atyjának engedelmes, megenyhíti anyját.” (Sir 3,3-7)
„Fiam, fogadd el atyádat öregségében, és ne szomorítsd meg őt életében, és ha megfogyatkoznék értelme, bocsásd meg, és meg ne vesd őt életének egyetlen napján sem. (...) Mily rossz hírű az, aki magára hagyta atyját; és átkozott az Úrtól, aki keseríti anyját.” (Sir 3,14-15.18)

2219. A gyermeki tisztelet kedvez az egész családi élet harmóniájának, érvényes a fiú- és leánytestvérek kapcsolatára is. A szülők iránti tisztelet kihat az egész családi légkörre. „Az öregek koronája a fiak fiai, és a fiak dicsősége az ő atyáik” (Péld 17,6). „Viseljétek el egymást szeretettel (...) teljes alázatban, szelídségben és türelemben” (Ef 4,2).

2220. A keresztények különösen nagy hálával tartoznak azoknak, akiktől a hit ajándékát, a keresztség kegyelmét és az életet kapták az Egyházban. Ezek lehetnek a szülők, más családtagok, nagyszülők, lelkipásztorok, hitoktatók, tanítók vagy barátok. „Jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most biztosan tudom, téged is eltölt” (2Tim 1,5).

A SZÜLŐK KÖTELESSÉGEI

2221. A házastársi szeretet termékenysége nem korlátozódik csupán a gyermekek nemzésére, hanem ki kell terjednie erkölcsi nevelésükre és lelki formálásukra is. A szülők nevelői tevékenysége „annyira jelentős, hogy hiányát alig lehet pótolni”.[15] A szülők nevelői joga és kötelessége mindenekelőtti, és nem szabad elvenni tőlük.[16]

2222. A szülőknek úgy kell tekinteniük gyermekeiket mint Isten gyermekeit, és úgy kell tisztelniük őket mint emberi személyeket. Amikor a mennyei Atya akarata iránt engedelmesnek mutatkoznak, arra nevelik gyermekeiket, hogy teljesítsék Isten Törvényét.

2223. Elsősorban a szülők felelősek gyermekeik neveléséért. E felelősségükről főként egy olyan család megteremtésével tesznek tanúságot, amelyben a gyengédség, a megbocsátás, a tisztelet, a hűség és az ingyenes szolgálat magától értetődik. A család az erényekre nevelés alkalmas helye. Ez megkívánja az önmegtagadás, a helyes ítélet és az önuralom – melyek minden igazi szabadság föltételei – begyakorlását. A szülők tanítsák meg gyermekeiket arra, hogy képesek legyenek alárendelni „az anyagi és természetes dolgokat a belső és lelki értékeknek”.[17] A szülők súlyos felelőssége, hogy jó példát mutassanak gyermekeiknek. Ha saját hibáikat be tudják ismerni előttük, őket is jobban tudják majd irányítani és jobbítani:

.,Aki szereti a fiát, annak kéznél van pálcája, (...) aki megfenyíti fiát, örömét leli benne” (Sir 30,12). „Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint” (Ef 6,4).

2224. A család természetes környezet ahhoz, hogy az emberi személyt beavassa a szolidaritásba és a közösségi felelősségbe. A szülők tanítsák meg gyermekeiket arra, hogy őrizkedjenek az emberi társadalmakat fenyegető veszedelmektől és megalkuvásoktól.

2225. A házasság szentségének kegyelméből a szülők megkapták gyermekeik evangelizálásának felelősségét és kiváltságát. A legkisebb kortól kezdve vezessék be őket a hit titkaiba, amelynek gyermekeik számára ők „az első hírnökei”.[18] Zsenge gyermekkoruktól kezdve kapcsolják be őket az Egyház életébe. A család életmódja olyan érzelmi fölkészültségeket táplálhat, melyek egy életen át előzményei és támaszai lehetnek az élő hitnek.

2226. A szülők részéről a hitre nevelésnek a legzsengébb gyermekkorban meg kell kezdődnie. Ez valósul már akkor is, amikor a családtagok kölcsönösen segítik egymást, hogy az evangélium szerinti keresztény élet tanúságtétele által növekedjenek a hitben. A családi katekézis megelőzi, kíséri és gazdagítja a hit tanításának más formáit. A szülők küldetése az, hogy megtanítsák gyermekeiket imádkozni és fölfedezni istengyermeki hivatásukat.[19] A plébánia a keresztény családok eucharisztikus közösségének és liturgikus életének központja; a gyermekek és a szülők katekézisének kiváltságos helye.

2227. A gyermekek a maguk részéről hozzájárulnak szüleik életszentségben való növekedéséhez.[20] Mindnyájan és egyenként nagylelkűen és belefáradás nélkül, kölcsönösen bocsássák meg a bántásokat, veszekedéseket, igazságtalanságokat és cserbenhagyásokat. A kölcsönös szeretet javallja ezt. Krisztus szeretete követeli ezt.[21]

2228. Kicsi korban a szülők gyermekek iránti tisztelete és szeretete mindenekelőtt a törődésben és a túláradó figyelemben nyilvánul meg, amelyet gyermekeik fölnevelésére, a testi és lelki szükségleteikről való gondoskodásra fordítanak. Növekedésük során ugyanez a tisztelet és ugyanez az odaadás vezeti el a szülőket arra, hogy ráneveljék gyermekeiket értelmük és szabadságuk helyes használatára.

2229. Mivel a szülők elsődlegesen felelősek gyermekeik neveléséért, joguk van olyan iskolát választani számukra, amely megfelel saját meggyőződésüknek. Ez alapvető jog. A szülők kötelessége a lehetőség szerint úgy választani meg az iskolát, hogy az a lehető legjobban segítse őket keresztény nevelői feladatukban.[22] A közhatalom kötelessége, hogy biztosítsa a szülőknek ezt a jogát és gondoskodjék gyakorlásának konkrét föltételeiről.

2230. Felnőtté válva a gyermekek kötelessége és joga a foglalkozás és az életállapot megválasztása. Ezt az új felelősséget a szülőkhöz fűződő bizalmas kapcsolatban vállalják magukra, akiktől szívesen kérdezzék meg véleményüket és kérjenek tanácsot. A szülők vigyázzanak arra, hogy ne kényszerítsék gyermekeiket sem a pályaválasztásban, sem a párválasztásban. E tapintat kötelessége nem tiltja, épp ellenkezőleg, megkívánja tőlük, hogy bölcs tanácsokkal segítsék őket, különösen amikor családot kívánnak alapítani.

2231. Vannak, akik nem kötnek házasságot, hogy szüleik vagy testvérük gondját viseljék, hogy kizárólagosabban egy hivatásnak szentelhessék magukat, vagy más tiszteletre méltó okból. Ők nagymértékben javára lehetnek az emberi családnak.

IV. A család és az Ország

2232. A családi kötelékek jelentősek, de nem mindentől függetlenek. Ahogy a gyermek növekszik érettsége és emberi, lelki önállósága felé, úgy világosodik és erősödik Istentől kapott, sajátos hivatása. A szülők tartsák tiszteletben ezt a meghívást, és segítsék gyermekeik válaszát a hívás követésében. Meggyőződésünknek kell lennie, hogy a keresztény első hivatása Jézus követése:[23] „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, és aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” (Mt 10,37).

2233. Jézus tanítványává válni annyit jelent, mint elfogadni az Isten családjához tartozás meghívását, az Ő életmódja szerinti életet: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50).
A szülők fogadják el és örömmel és hálaadással tartsák tiszteletben a meghívást, amellyel az Úr egy gyermeküket arra hívja, hogy a mennyek országért vállalt szüzességben, az Istennek szentelt életben vagy a papi szolgálatban kövesse Őt.

V. Elöljárók a polgári társadalomban

2234. Isten negyedik parancsolata elrendeli, hogy tiszteljük mindazokat, akik Istentől a mi javunkra hatalmat kaptak a társadalomban. Megvilágítja mind a hatalmat gyakorlók, mind az annak előnyeiből részesülők kötelességeit.

A POLGÁRI ELÖLJÁRÓK KÖTELESSÉGEI

2235. Aki valamilyen hatalmat gyakorol, szolgálatként kell gyakorolnia. „Aki nagyobb akar lenni köztetek, legyen a szolgátok” (Mt 20,26). A hatalom gyakorlását erkölcsileg isteni eredete, értelmes természete és sajátos tárgya szabályozza. Senki sem parancsolhat és nem vezethet be olyan dolgot, ami a személyek méltósága és a természetes törvény ellen való.

2236. A hatalom gyakorlása az értékek igaz hierarchiájának megmutatására irányul, hogy mindenki szabadságának és felelősségének gyakorlását megkönnyítse. Az elöljárók az osztó igazságosságot bölcsességgel gyakorolják, figyelembe véve az egyes emberek szükségleteit és hozzájárulását, az egyetértést és a békét keresve. Vigyázzanak arra, hogy az általuk hozott szabályok és rendelkezések ne vigyenek a személyes érdek és a közösségi érdek szembeállításának kísértésébe.[24]

2237. A politikai hatalom köteles tiszteletben tartani az emberi személy alapvető jogait. Emberségesen szolgáltasson igazságot, mindenki – különösen a családok és a kisemmizettek – jogainak tiszteletben tartásával.

Az állampolgársághoz kapcsolódó politikai jogokat a közjó követelményeinek megfelelően lehet és kell megadni; ezeket törvényes és arányos indíték nélkül a politikai hatalom nem függesztheti föl. A politikai jogok gyakorlása a nemzet és az emberi közösség közjavára rendeltetett.

A POLGÁROK KÖTELESSÉGEI

2238. Akik a hatalom alá vannak rendelve, úgy tekintsék fölötteseiket, mint Isten képviselőit, akiket Ő ajándékainak gondnokaivá rendelt:[25] „Engedelmeskedjetek az Úr iránti szeretetből minden emberi hatalomnak (...). Szabad emberként éljetek, de a szabadságot ne a gonoszság takarójának használjátok, hanem Isten szolgái legyetek” (1Pt 2,13.16). Lojális együttműködésük együtt jár azzal a joggal, néha kötelességgel, hogy tiltakozzanak az ellen, ami megítélésük szerint a személyek méltóságára és a közösség javára nézve ártalmasnak látszik.

2239. Az állampolgárok kötelessége, hogy a társadalom java érdekében nyújtsanak segítséget a polgári hatalomnak az igazság, az igazságosság, a szolidaritás és a szabadság szellemében. A haza szeretete és szolgálata a hála kötelességéből és a szeretet rendjéből következik. A törvényes hatóságok iránti alárendeltség és a közjó szolgálata megkívánja az állampolgároktól, hogy betöltsék szerepüket a politikai közösség életében.

2240. A hatóságok iránti alárendeltséggel és a közjó érdekében vállalt közös felelősséggel együttjár az adófizetésnek, a szavazati jog gyakorlásának és az ország védelmének erkölcsi kötelessége:

„Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak adót, akinek vám, annak vámot, akinek hódolat, annak hódolatot, akinek tisztelet, annak tiszteletet” (Róm 13,7).
„A keresztények saját hazájukban laknak, de mint telepesek; polgárként részt vesznek a közügyekben, de függetlenek tőlük, mint az idegenek (...). Engedelmeskednek a fönnálló törvényeknek, és életmódjuk meghaladja a törvényeket. (...) Ily fontos helyre állította őket Isten, melyet nem szabad elhagyniuk.”[26]

Az Apostol buzdít, hogy imádkozzunk és adjunk hálát a királyért és mindazokért, akik hatalmat gyakorolnak, „hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben” (1Tim 3,2).

2241. A lehetőség határain belül a gazdagabb országok tartoznak befogadni az idegent, aki biztonságot és alapvető megélhetést keres, amit szülőföldjén nem találhat meg. A közhatalom tartsa tiszteletben a természetes jogot, amely a vendéget a befogadó oltalma alá helyezi.

A politikai hatóságok a rájuk bízott közjó érdekében a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételekhez köthetik, különösen azáltal, hogy a bevándorlókat kötelezik bizonyos dolgokra a befogadó országgal szemben. A bevándorlónak hálával tiszteletben kell tartania a fogadó ország anyagi és szellemi hagyományait, engedelmeskedjék törvényeinek és járuljon hozzá a terhek viseléséhez.

2242. Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget – amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel – az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21). „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29).

Amikor a polgárokat egy olyan közhatalom nyomja el, amely túllépi hatáskörét, ne tagadják meg azokat a dolgokat, amiket a közjó tárgyilagosan nézve megkíván; de szabadon védhetik saját jogaikat és polgártársaik jogait az ilyen hatalom visszaéléseivel szemben, mindenesetre tiszteletben tartva azokat a határokat, amelyeket a természetes törvény és az evangéliumi törvény szab meg.[27]

2243. A politikai hatalom elnyomásával szembeni ellenállás törvényesen csak akkor nyúlhat fegyverhez, ha az alábbi föltételek együttesen megvannak:

az alapvető emberi jogokat bizonyosan, súlyosan és huzamosan megsértik;
megkíséreltek minden más megoldást;
súlyosabb zavargások provokálása nélkül
megalapozott remény van a sikerre;
jobb megoldásokat ésszerűen lehetetlen várni.

A POLITIKAI KÖZÖSSÉG ÉS AZ EGYHÁZ

2244. Minden intézményt – legalábbis bennfoglaltan – az emberről és céljáról alkotott elképzelése vezeti, melyből ítéleteinek kritériumait, saját értékrendjét és viselkedési formáit származtatja. A társadalmak nagy része az intézményeket az embernek a dolgokkal szembeni elsőségére alapozza. Csupán az istenileg kinyilatkoztatott vallás ismerte föl világosan Istenben, a Teremtőben és Megváltóban az ember eredetét és rendeltetését. Az Egyház arra hívja a közhatalmat, hogy ítéleteit és döntéseit Isten és ember ezen igazságának indításaihoz igazítsa:

A társadalmak, melyek nem ismerik ezt a vezetést vagy az Istennel szembeni függetlenségük nevében elutasítják, arra kényszerülnek, hogy hivatkozási alapjukat és céljukat önmagukban keressék vagy ideológiáktól kölcsönözzék. Nem tűrvén a jó és a rossz objektív kritériumának állítását, a történelem tanúsága szerint bevallva vagy alattomosan, az ember és sorsa fölött totalitárius hatalmat gyakorolnak.[28]

2245. „Az Egyház, amely küldetésénél és illetékességénél fogva semmilyen módon nem keveredik össze a politikai közösséggel, (...) az emberi személy transzcendentális jellegének egyszerre jele és biztosítéka.”[29] Az Egyház „tiszteli és előmozdítja a polgárok politikai szabadságát és felelősségét is.”[30]

2246. Az Egyház küldetéséhez tartozik, hogy „ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is, amennyiben megkövetelik az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége; s közben használhassa mindazokat az eszközöket – de csakis azokat –, melyek a korhoz és a körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával”.[31]

Összefoglalás

2247. „Tiszteld atyádat és anyádat” (MTörv 5,16; Mk 7,10).

2248. A negyedik parancsolat szerint Isten úgy akarta, hogy Őutána tiszteljük szüleinket és azokat, akiket javunkra tekintéllyel ruházott föl.

2249. A házastársi közösség a házastársak szövetségére és beleegyezésére épül. A házasság és a család a házastársak javára, a gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve.

2250. „A személy, valamint az emberi és keresztény társadalom jóléte szorosan összefügg a házastársi és családi közösség kedvező állapotával.”[32]

2251. A gyermekek tisztelettel, hálával, igaz engedelmességgel és segítségnyújtással tartoznak szüleiknek. A gyermeki tisztelet az egész családi élet harmóniáját támogatja.

2252. A szülők felelősek elsősorban gyermekeik hitben, imádságban és keresztény erényekben való neveléséért. Kötelességük gondoskodni, amennyire képesek, gyermekeik testi és lelki szükségleteiről.

2253. A szülőknek tiszteletben kell tartaniuk és támogatniuk kell gyermekeik hivatását. Ne feledjék és tanítsák, hogy a keresztény ember első hivatása Jézus követése.

2254. A közhatalomnak tiszteletben kell tartania az emberi személy alapvető jogait és szabadsága gyakorlásának föltételeit.

2255. Az állampolgárok kötelessége, hogy a társadalom java érdekében nyújtsanak segítséget a polgári hatalomnak az igazság, az igazságosság, a szolidaritás és a szabadság szellemében.

2256. Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel. „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29).

2257. Minden társadalom az emberről és céljáról alkotott képnek megfelelően alakítja ítéleteit és eljárásmódját. Az az isten- és emberkép, amelyet az evangélium világossága nélkül alkotnak, a társadalmakat könnyen „totalitáriussá” teszi.

5. Cikkely
AZ ÖTÖDIK PARANCSOLAT

„Ne ölj!” (Kiv 20,13)
„Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: »Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.« Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragszik felebarátjára.” (Mt 5,21-22)

2258. „Az emberi életet szent valóságnak kell tartani, mint olyat, ami kezdetétől fogva »föltételezi a Teremtő tevékenységét« és mindig különleges kapcsolatban van a Teremtővel, egyetlen céljával. Egyedül Isten az ura az életnek, kezdetétől a végéig: senki semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet közvetlen kioltásának jogát.”[33]

I. Az emberi élet tisztelete

A BIBLIAI TÖRTÉNET TANÚSÁGA

2259. A Szentírás, amikor elbeszéli, hogy Káin hogyan ölte meg a testvérét, Ábelt,[34] kinyilatkoztatja, hogy az emberi történelem kezdetétől fogva jelen van az emberben a harag és a sóvárgó vágy, melyek az áteredő bűn következményei. Az ember ellensége lett embertársának. Isten kijelenti e testvérgyilkosság gonoszságát: „Mit tettél? Testvéred vérének hangja fölkiált hozzám a földből. Most tehát átkozott leszel távol a földtől, amely megnyitotta száját és befogadta testvéred vérét a kezedből!” (Ter 4,10-11)

2260. Az Isten és az emberiség közötti szövetséget átszövi az emberi élet isteni ajándékára és az ember gyilkos erőszakára való emlékeztetés:

„Lelketek vérét ugyanis számon fogom kérni (...). Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét; mert Isten képmására teremtetett az ember.” (Ter 9,5-6)

Az ó Szövetség a vért mindig az élet szent jelének tekintette.[35] E tanításra állandóan szükség van.

2261. A Szentírás meghatározza az ötödik parancsolat tilalmát: „Ne öld meg az ártatlant és az igazat” (Kiv 23,7). Az ártatlan szándékos megölése súlyosan ellenkezik az emberi lény méltóságával, az aranyszabállyal és a Teremtő szentségével. Az emberölést tiltó törvény egyetemes érvényű: mindenkit és minden egyes embert, mindig és mindenütt kötelez.

2262. Az Úr a Hegyi Beszédben megismétli a parancsolatot: „Ne ölj!” (Mt 5,21), és hozzáteszi a harag, a gyűlölet és a bosszúállás tilalmát. Sőt, Krisztus megkívánja tanítványától, hogy a másik arcát is tartsa oda,[36] és szeresse ellenségeit.[37] Ő maga nem védekezett, és megparancsolatolta Péternek, hogy tegye vissza hüvelyébe a kardját.[38]

A TÖRVÉNYES ÖNVÉDELEM

2263. A személyek és társadalmak törvényes önvédelme nem jelent kivételt az ártatlanok megölésének, a szándékos emberölésnek tilalma alól. „Amikor valaki önmagát védi, a tettből két következmény származhat: az egyik a saját életének megőrzése, a másik a támadó megölése.”[39] „Semmi nem tiltja, hogy egy cselekedetnek két hatása legyen, melyek közül csak az egyik szándékolt, a másik szándékon kívüli.” [40]

2264. Az önmagunk iránti szeretet az erkölcsiség alapvető principiuma marad. Törvényes tehát, hogy a saját élet megőrzéséhez való jogot érvényesítsék. Aki a saját életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy támadójára halálos csapást mérjen:

Ha valaki a saját élete megvédésére nagyobb erőt alkalmaz, mint szükséges, a tette nem megengedett. Ha azonban mértékkel veri vissza az erőszakot, a védekezés megengedett (...). Nem szükséges az üdvösséghez, hogy az ember elmulassza az arányos védekezést azért, hogy elkerülje a másik megölését: mert a saját életére jobban kell vigyáznia, mint a másikéra.[41]

2265. A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.

2266. A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához.

2267. Az Egyház hagyományos tanítása – a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve – nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.

Ha pedig a vérontás nélküli eszközök elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére, a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy méltóságával.

Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta „immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul”.[42]

A SZÁNDÉKOS EMBERÖLÉS

2268. Az ötödik parancsolat nagyon súlyos bűnként tiltja a közvetlen és szándékos emberölést. A gyilkos és mindazok, akik szándékosan vesznek részt a gyilkosságban, olyan bűnt követnek el, amely az égbe kiált bosszúért.[43]

A csecsemőgyilkosság, a testvérgyilkosság, az apa és anyagyilkosság, és a házastárs meggyilkolása különösen súlyos bűncselekmények, tekintetbe véve azokat a természetes kapcsolatokat, amelyeket tönkretesznek. Fajnemesítő vagy közegészségügyi meggondolások egyetlen gyilkosságot sem indokolhatnak, még akkor sem, ha a közhatalom parancsolja.[44]

2269. Az ötödik parancsolat tiltja, hogy bármit tegyünk azzal a szándékkal, hogy közvetve előidézzük egy személy halálát. Az erkölcsi törvény tiltja, hogy bárkit komoly ok nélkül halálveszélynek tegyünk ki, vagy hogy elmulasszunk segítséget nyújtani a veszélyben lévőnek.

Az, hogy az emberi társadalom eltűri a nyomor olyan formáit, melyek halált okoznak – anélkül, hogy annak orvoslására törekedne –, botrányos igazságtalanság és súlyos vétség. Akik a kereskedelmi kapcsolatokban uzsorát érvényesítenek és üzletemberként felebarátaik éhínségét és halálát váltják ki, közvetett emberölést követnek el és felelősek érte.[45]

Az akaratlan, nem szándékos emberölés erkölcsileg nem beszámítható. De nem mentesül az ember a súlyos bűn terhe alól, ha arányos ok nélkül cselekedett úgy, hogy halált okozott, még ha nem is állt szándékában.

AZ ABORTUSZ

2270. Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.[46]

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek” (Jer 1,5).
„A csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor a rejtekben keletkeztem, és a föld mélyén elindult az életem” (Zsolt 139,15).

2271. Az Egyház az első századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad. A közvetlen, azaz akár célként, akár eszközként szándékolt abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel:

„Ne öld meg a magzatot abortusszal, és ne pusztítsd el a születése után.”[47]
„Isten ugyanis, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett.”[48]

2272. A formális együttműködés az abortuszban súlyos bűn. Az Egyház ezt az emberi élet ellen elkövetett bűntényt egyházjogi büntetésként kiközösítéssel sújtja. „Aki abortuszt végez, ha valóban megtörténik, latae sententiae, önmagától beálló kiközösítésbe esik”[49] „magának a büntetendő cselekmény elkövetésének tényénél fogva”,[50] a jogban meghatározott föltételek mellett.[51] Az Egyház ezzel nem beszűkíteni akarja az irgalmasság terét, hanem kifejezésre juttatja az elkövetett bűn súlyosságát, a megölt csecsemőnek, szüleinek és az egész társadalomnak okozott jóvátehetetlen kárt.

2273. Minden ártatlan ember elidegeníthetetlen joga az élethez a polgári társadalomnak és törvényhozásának alkotóeleme:

„A személy elidegeníthetetlen jogait a polgári társadalomnak és a közhatalomnak el kell ismernie és tiszteletben kell tartania; ezek a jogok nem függenek sem az egyes emberektől, sem szüleiktől és nem is a társadalomtól vagy az államtól erednek: az emberi természethez tartoznak, a személyhez tapadnak a teremtő tevékenység erejével, melyből maga a személy származik. Ebben az összefüggésben föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ezen alapvető emberi jogok közé tartozik az élethez és a testi épséghez való jog, mellyel minden emberi teremtmény rendelkezik fogantatása pillanatától egészen a halálig.”[52]

„Amikor a polgári törvény az emberek egy csoportjától elveszi azt az oltalmat, melyet a törvénynek nyújtania kell, az állam e tettével tagadja minden polgárának törvény előtti egyenlőséget. Amikor az állam nem alkalmazza erejét mindenki – leginkább a gyöngébbek – jogainak védelmére, meginognak a jogállam alapjai. (...) A magzatot a fogantatás pillanatától megillető tiszteletből és védelemből következik, hogy a törvénynek megfelelő büntetéssel kell válaszolnia a magzat jogainak bármely szándékos megsértésére.”[53]

2274. Mivel a magzattal fogantatása pillanatától kezdve személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell.

A magzati vizsgálat erkölcsileg megengedett, „ha tiszteletben tartja az embrió és az emberi magzat életét és épségét, és minden egyes magzat megtartására vagy gyógyítására irányul (...). De súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel, ha a vizsgálat eredményétől függ az abortusz. A diagnózisnak nem szabad azonosnak lennie a halálos ítélettel.”[54]

2275. „Megengedettnek kell tekinteni az emberi magzaton végzett beavatkozásokat azzal a föltétellel, hogy tiszteletben tartják a magzat életét és épségét, nem jelentenek számára túlzott kockázatot, hanem gyógyítására, egészségi állapotának javítására vagy életben tartására irányulnak.”[55]
„Erkölcstelen emberi magzatokat azzal a szándékkal létrehozni, hogy »biológiai alapanyagként« hasznosítsák.”[56]
„Bizonyos beavatkozási kísérletek a kromoszóma- vagy génörökségbe nem gyógyító jellegűek, hanem arra irányulnak, hogy valamilyen szempont (pl. fiú-leány, erős-okos, alacsony-magas) szerint meghatározott tulajdonságú emberi lényeket hozzanak létre. Az ilyen beavatkozások ellentétesek az emberi lény személyi méltóságával, sérthetetlenségével és egyetlen, meg nem ismételhető identitásával.”[57]

AZ EUTANÁZIA

2276. Különös tiszteletet igényelnek azok, akiknek élete fogyatékos vagy meggyengült. A beteg vagy fogyatékos személyeket támogatni kell, hogy a lehetőségekhez képest normális életet élhessenek.

2277. Bármi legyen is indítéka vagy eszköze, a közvetlen eutanázia azt jelenti, hogy a fogyatékos, beteg vagy halál közelében lévő személyek életének véget vetnek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan.

Ezért minden olyan cselekedet vagy mulasztás, amely akár önmagában, akár szándékosan halált okoz azért, hogy megszüntesse a fájdalmat, az emberi természet méltóságával és Teremtőjének, az élő Istennek tiszteletével súlyosan ellenkező gyilkosság. A téves ítélet, amelyet jóhiszeműen hozhat az ember, nem változtatja meg e mindig elítélendő és elkerülendő gyilkos tett természetét.[58]

2278. Indokolt lehet azonban a költséges, veszélyes, rendkívüli vagy a várt eredményekhez képest aránytalan orvosi beavatkozások abbahagyása. Ilyen esetben a „túlbuzgó gyógyítás” visszautasításáról van szó. Nem ölni akarnak, hanem elfogadják a föltartóztathatatlan halált. A döntéseket a betegnek kell meghoznia, ha alkalmas (competens) és képes (capax) rá, egyébként a jogilag illetékeseknek, mindenkor tiszteletben tartva a beteg ésszerű akaratát és törvényes érdekeit.

2279. A beteg személynek általában kijáró gondoskodás akkor sem szüntethető meg, ha a halál bekövetkezése várható. Erkölcsileg megfelelhet az emberi méltóságnak a kábítás (morfium) alkalmazása a haldokló szenvedésének csökkentésére, még azzal a kockázattal is, hogy napjait megrövidítik, ha a halált sem célként, sem eszközként nem akarják, csak előre látják és mint elkerülhetetlen eseményt elviselik. A fájdalomcsillapító kezelés az önzetlen szeretet kiváltságos formája. Ilyen meggondolással támogatni kell.

AZ ÖNGYILKOSSÁG

2280. Mindenki felelős a saját életéért Isten előtt, aki azt neki adta. Ő az élet szuverén Ura. A mi feladatunk, hogy hálával elfogadjuk és megőrizzük az Ő dicsőségére és lelkünk üdvösségére. Az Isten által ránk bízott élet kezelői, de nem birtokosai vagyunk. Nem rendelkezünk vele.

2281. Az öngyilkosság ellenkezik az emberi lénynek azzal a természetes törekvésével, hogy megőrizze és továbbadja az életet. Súlyosan ellenkezik a helyes önszeretettel is. Ugyanakkor sérti a felebaráti szeretetet is, mert jogtalanul megszakítja a szolidaritás kapcsolatát a családi, nemzeti és emberi közösségekkel, melyekkel szemben kötelességeink vannak. Az öngyilkosság ellenkezik az élő Isten szeretetével.

2282. Ha azzal a céllal követik el, hogy példaként szolgáljon, mégpedig az ifjúság számára, az öngyilkosság a botránkoztatással súlyosbodik. Az öngyilkosságban való önkéntes együttműködés ellenkezik az erkölcsi törvénnyel.

Súlyos pszichés zavarok, a megpróbáltatástól, szenvedéstől vagy kínzástól való súlyos szorongás vagy félelem csökkenthetik az öngyilkos erkölcsi felelősségét.

2283. Nem kell elveszítenünk a reményt az öngyilkosok örök üdvösségének kérdésében. Isten olyan utakon, melyeket csak Ő ismer, alkalmat adhat nekik az üdvösséges bűnbánatra. Az Egyház imádkozik azokért, akik öngyilkosságot követtek el.

II. A személyek méltóságának tisztelete

MÁSOK LELKÉNEK TISZTELETBEN TARTÁSA: A BOTRÁNY

2284. A botrány olyan viselkedés vagy magatartás, amely másokat bűn elkövetésére indít. Aki botránkoztat, a felebarát kísértőjévé válik. Kárt okoz az erénynek és az egyenességnek; testvérét lelki halálba taszíthatja. A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz.

2285. A botrány különösen súlyossá válik a botrányt okozók tekintélye és az azt elszenvedők gyöngesége miatt. Ez késztette Urunkat e kemény szavakra: „Aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, (...) jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger mélyére süllyesztenék” (Mt 18,6).[59] Súlyos a botrány, amikor olyanok okozzák, akiknek természetüknél vagy hivataluknál fogva másokat kell oktatniuk és nevelniük. Jézus emiatt dorgálja az írástudókat és a farizeusokat: báránybőrbe öltözött farkasokhoz hasonlítja őket.[60]

2286. Botrányt okozhat törvény vagy intézmények, gyakorlat vagy vélemény.

Így a botrányokozás bűnébe esnek azok, akik olyan törvényeket vagy társadalmi struktúrákat hoznak létre, amelyek az erkölcsök és a vallásos élet megromlásához vezetnek, vagy „olyan társadalmi föltételekhez, melyek akarva-akaratlanul nehézzé vagy szinte lehetetlenné teszik a legfőbb Törvényhozó parancsolatainak megfelelő keresztény életvitelt”.[61] Ugyanez áll a termelő társaságok vezetőire, akik csalásra ösztönző rendelkezéseket hoznak, továbbá a pedagógusokra, akik „elkeserítik” a növendékeket,[62] vagy azokra, akik a közvéleményt az erkölcsi értékektől elfordítva mesterségesen megváltoztatják (manipulálják).

2287. Aki a kezében lévő hatalmat arra használja föl, hogy rosszra ösztökéljen, vétkes a botrány bűnében és felelős a rosszért, amelyet közvetve vagy közvetlenül kiváltott. „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket.” (Lk 17,1)

AZ EGÉSZSÉG TISZTELETBEN TARTÁSA

2288. Az élet és a testi egészség Isten által ránk bízott drága ajándékok. Értelmesen kell róluk gondoskodnunk, figyelembe véve mások és a közjó szükségleteit.

Az állampolgárok egészségéről való gondoskodás a társadalom segítségét kívánja, hogy megkaphassák azokat az életfeltételeket, melyek lehetővé teszik a növekedést és az érettség elérését: a táplálékot és ruhát, a lakást, az egészséggondozást, az alapműveltséget, a munkát és szociális gondoskodást.

2289. Az erkölcs felszólít ugyan a testi élet tiszteletére, de nem tekinti abszolút értéknek. Szembeszáll az újpogány fölfogással, amely a testkultuszt hirdeti, feláldozva annak mindent, bálványozva a fizikai tökéletességet és a sportteljesítményeket. Ez a szemlélet – a válogatás miatt, amit az erősek és a gyengék között folytat – az emberi kapcsolatok eltorzulásához vezethet.

2290. A mérsékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk minden túlzást az evésben-ivásban, az alkohol, a cigaretta és a gyógyszerek fogyasztásában. Súlyosan vétkeznek, akik ittas állapotban vagy a gyorsaság mértéktelen élvezetétől indítva mások vagy saját biztonságukat veszélyeztetik az utakon, a tengeren vagy a levegőben.

2291. A kábítószerek használata súlyosan károsítja az egészséget és az emberi életet. Eltekintve a szigorúan gyógyászati indikációtól, a kábítószerezés súlyos bűn. A kábítószerek titkos gyártása és kereskedelme botrányos cselekmények; közvetlen együttműködésnek számítanak, mert az erkölcsi törvénnyel súlyosan ellenkező gyakorlatra csábítanak.

A SZEMÉLY TISZTELETE ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS

2292. A személyeken vagy emberek csoportján végzett tudományos, orvosi vagy pszichológiai kísérletek a betegek gyógyítására és a közegészségügy fejlesztésére irányulhatnak.

2293. Mind a tudományos alapkutatás, mind az alkalmazott kutatás az ember teremtés fölötti uralmának fontos kifejezése. A tudomány és a technika értékes eszközök, amennyiben azokat az ember szolgálatára rendelik és elősegítik vele integrális fejlődését mindenki javára; ugyanakkor önmagukban nem jelenthetik az élet és az emberi fejlődés értelmét. A tudomány és a technika az emberhez van rendelve, mert tőle erednek és tőle nyerik fejlődésüket; tehát a személyben és annak erkölcsi értékeiben találják meg céljukat és korlátaikat.

2294. Tévedés a tudományos kutatás és alkalmazásainak erkölcsi közömbösségét követelni. Másrészt az értékelés kritériumai nem vezethetők le sem az egyszerű technikai hatékonyságból, sem a hasznosságból – ami egyeseknek mások kárára származhat –, még kevésbé uralkodó ideológiákból. A tudomány és a technika belső természetükből adódóan követelik az erkölcsiség alapvető szempontjainak föltétel nélküli tiszteletét; Isten tervének és akaratának megfelelően az emberi személynek, elidegeníthetetlen jogainak, valódi és teljes javának szolgálatában kell állniuk.

2295. Az emberi lényen végrehajtott kutatások és kísérletek nem törvényesíthetik az olyan cselekedeteket, amelyek önmagukban ellentétesek a személy méltóságával és az erkölcsi törvénnyel. Alanyuk esetleges beleegyezése nem igazolja az ilyen cselekedeteket. Az emberen végzett kísérlet erkölcsileg nem megengedett, ha aránytalanul nagy vagy elkerülhető kockázattal jár a kísérleti alany életére vagy testi és pszichikai épségére nézve. Az embereken végzett kísérletezés nem felel meg a személy méltóságának, ha mindezeken túl az alany vagy az érte felelősek kifejezett beleegyezése nélkül történik.

2296. A szervátültetés megfelel az erkölcsi törvényeknek, ha a donort érő testi és pszichikai károk és kockázatok arányosak a fogadó javával. A szervek halál utáni ajándékozása nemes és érdemszerző cselekedet, s buzdítani kell rá, mint a nagylelkű szolidaritás megnyilvánulására. Erkölcsileg elfogadhatatlan, ha a donor vagy illetékes rokonai nem adták kifejezett beleegyezésüket. Ezen felül erkölcsileg megengedhetetlen a megnyomorító vagy közvetlenül halált okozó csonkítás, akkor is, ha mások halálát késlelteti.

A TESTI ÉPSÉG TISZTELETE

2297. Az emberrablás és a túszszedés rettegést vált ki, és a fenyegetettség által elviselhetetlen nyomást gyakorol az áldozatokra. Erkölcsileg tehát megengedhetetlenek. A terrorizmus válogatás nélkül fenyeget, sebez és öl: súlyosan ellenkezik az igazságossággal és a szeretettel. A kínzás, mely testi és erkölcsi erőszakot használ, hogy kicsikarjon vallomást, megbüntesse a vétkeseket, megfélemlítse a más véleményen lévőket és kielégítse a gyűlöletet, ellenkezik a személy és az emberi méltóság tiszteletével. A szigorúan gyógyító jellegű orvosi javallaton kívüli, közvetlenül szándékolt amputáció, csonkítás vagy sterilizáció ártatlan embereken ellenkezik az erkölcsi törvénnyel.[63]

2298. A korábbi időkben a törvény és a rend megtartása érdekében a törvényes kormányok kegyetlen gyakorlatot valósítottak meg, gyakran anélkül, hogy az Egyház pásztorai tiltakoztak volna, hiszen maguk is elfogadták saját bíróságaikon a római jog kínzásra vonatkozó törvényeit. E sajnálatos tények mellett az Egyház mindig is tanította a kegyelem és az irgalom kötelességét, és tiltotta a klerikusoknak a vérontást. A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kegyetlen gyakorlat sem a közrend érdekében nem volt szükséges, sem az emberi személy törvényes jogainak nem felelt meg. Ellenkezőleg, az ilyen gyakorlat a legsúlyosabb megalázáshoz vezet. Eltörlésükön dolgozni kell. Imádkozni kell az áldozatokért és hóhérjaikért.

TISZTELET A HALOTTAK IRÁNT

2299. A haldoklókról figyelmesen kell gondoskodni, hogy segítsük őket életük utolsó perceinek méltóságban és békében való megélésében. Hozzátartozóik imádságaikkal segítsék őket, és legyen rá gondjuk, hogy a betegek megfelelő időben megkapják a szentségeket, melyek fölkészítik őket az élő Istennel való találkozásra.

2300. Az elhunytak testével a föltámadásba vetett hitben és reményben tisztelettel és szeretettel kell bánni. A halottak eltemetése az irgalmasság testi cselekedeteinek egyike; [64] megadja a tiszteletet Isten gyermekeinek, a Szentlélek templomainak.

2301. A holttestek boncolása bírósági vizsgálat vagy tudományos kutatás céljaira erkölcsileg megengedett. A szervek ingyenes elajándékozása a halál után törvényes és érdemszerző lehet.
Az Egyház megengedi a holttest elhamvasztását, ha az nem jelenti a test föltámadásába vetett hit kétségbevonását.[65]

III. A béke megőrzése

A BÉKE

2302. A „Ne ölj!” (Mt 5,21) parancsolatra hivatkozva Urunk megköveteli a szív békéjét, és elutasítja a gyilkos harag és gyűlölet erkölcstelenségét:

A harag a bosszú vágya. „Kívánni a bosszút, annak kárára, aki büntetendő, nem megengedett”; de dicséretes a jóvátétel kiszabása, „a víciumok javítására és az igazságosság értékének megőrzésére”. [66] Ha a harag eljut a felebarát megölésének vagy súlyos megsebesítésének elhatározásáig, súlyosan vét a szeretet ellen, halálos bűn. Az Úr azt mondta: „Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart testvérével” (Mt 5,22).

2303. A szándékos gyűlölet ellenkezik a szeretettel. A felebarát gyűlölete bűn, amikor az ember megfontoltan rosszat kíván neki. A felebarát súlyos gyűlölete bűn, amikor megfontoltan súlyos rosszat kíván neki. „Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak...”(Mt 5,44-45)

2304. Az emberi élet tisztelete és fejlődése megkívánja a békét. A béke nemcsak a háború hiánya, és nem korlátozható a szembenálló erők egyensúlyának biztosítására. A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötti szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül. A béke a „rend nyugalma”.[67] Az „igazságosság műve” (Iz 32,17) és a szeretet következménye.[68]

2305. A földi béke Krisztus békéjének képe és gyümölcse, aki a messiási „béke Fejedelme” (Iz 9,5). Keresztjének vére által megölte az ellenségeskedést önmagában,[69] kibékítette az embereket Istennel, és Egyházát az emberi nem egységének és Istennel való egyesülésének szentségévé tette.[70] „Ő, a mi békességünk” (Ef 2,14). És kijelenti, hogy „boldogok a békességszerzők” (Mt 5,9).

2306. Akik lemondanak az erőszakos és véres tettekről és az emberi jogok biztosítására a védekezésnek a leggyengébbek számára is hozzáférhető eszközeihez folyamodnak, az evangéliumi szeretetről tanúságot tesznek, föltéve, hogy ez megtehető a többi ember és a társadalom jogainak és kötelességeinek kára nélkül. Törvényesen tanúsítják az életet és tárgyakat pusztító erőszakhoz folyamodás fizikai és erkölcsi veszedelmének súlyosságát.[71]

A HÁBORÚ ELKERÜLÉSE

2307. Az ötödik parancsolat tiltja az emberi élet szándékos elpusztítását. A minden háború által okozott bajok és igazságtalanságok következtében az Egyház nagyon kér mindenkit, hogy imádkozzon és tegyen meg mindent azért, hogy az isteni Jóság szabadítson meg bennünket a háború ősi rabszolgaságából.[72]

2308. Minden állampolgárnak és kormánynak azon kell munkálkodnia, hogy elkerüljék a háborút.

„Amíg a háború veszélye fönnáll és nem lesz megfelelő erővel rendelkező nemzetközi tekintély, addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az igazságos védekezés jogát, föltéve, hogy már kimerítették a békés megegyezés minden lehetőségét.”[73]

2309. A haderővel történő törvényes önvédelem szigorú föltételeit nagyon komolyan mérlegelni kell. Az ilyen döntés súlyossága az önvédelmet az erkölcsi törvényesség nagyon szigorú föltételeihez köti. Egyidejűleg kell együtt lennie a következő föltételeknek:

a támadó fél által egy nemzetnek vagy a nemzetek közösségének okozott kár tartós, súlyos és kétséget kizáró;
a megfékezésre bevetett minden egyéb eszköz használhatatlan vagy hatástalan;
a kedvező kimenetelnek komoly esélyei vannak;
a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz. A modern pusztító eszközök hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében.

Ezek az „igazságos háború” doktrinájában fölsorolt hagyományos elemek.

Az erkölcsi megengedettség e föltételeinek elbírálása azok okos ítéletére tartozik, akik felelősek a közjóért.

2310. A közhatalomnak ilyen esetben joga és kötelessége az állampolgárokat a nemzetvédelem szükséges kötelezettségeivel megterhelni.

Azok, akik katonaként a haza szolgálatára szentelik magukat, a népek biztonságának és szabadságának szolgái. Ha jól látják el kötelességüket, valóban hozzájárulnak a közjóhoz és a béke megőrzéséhez.[74]

2311. Az államhatalomnak méltányosnak kell lennie azok esetében, akik lelkiismereti okokból megtagadják a fegyverek használatát; ezek viszont kötelesek valamilyen más formában az emberi közösséget szolgálni.[75]

2312. Az Egyház és az emberi értelem hirdeti az erkölcsi törvény változatlan érvényességét fegyveres konfliktusok idején is. „Ha pedig szerencsétlen módon már kitört a háború, ezáltal nem válik minden megengedetté a harcoló felek között.”[76]

2313. A nem harcolókat, a sebesült katonákat és a hadifoglyokat tisztelni kell és emberségesen kell velük bánni.

Azok a cselekmények, amelyek nyilvánvalóan ellenkeznek a népek jogával és annak általános elveivel, nemkülönben az ilyen cselekményeket elrendelő parancsok, bűntények. A vak engedelmesség nem menti föl azokat, akik ilyen parancsoknak engedelmeskednek. Így egy nép, egy nemzet vagy egy etnikai kisebbség kiirtását halálos bűnként kell elítélni. Erkölcsileg köteles ellenállni mindenki olyan parancsoknak, amelyek „népirtást” rendelnek el.

2314. „Minden olyan háborús cselekmény, mely egész városoknak vagy széles területeknek és lakosságuknak különbségtétel nélkül való elpusztítását célozza, bűncselekmény Isten és ember ellen, amit következetesen és habozás nélkül kárhoztatni kell.”[77] A modern háború azzal a kockázattal jár, hogy alkalmat nyújt ilyen bűntények elkövetésére azoknak, akik tudományos fegyverek, különösen atom-, biológiai vagy vegyi fegyverek birtokában vannak.

2315. A fegyverek fölhalmozása sokak szerint a lehetséges ellenségek háborútól való távoltartásának paradox módja. Ebben látják a legalkalmasabb eszközt a nemzetek közötti béke biztosítására. A távoltartásnak e módja tekintetében komoly erkölcsi fönntartások vannak. A fegyverkezési hajsza nem biztosítja a békét. Ahelyett, hogy megszüntetné a háború okait, kockáztatja, hogy még súlyosbítja is. A hatalmas összegek elköltése az egyre újabb fegyverek előállítására megakadályozza a rászoruló népek megsegítését.[78] A túlfegyverkezés megsokszorozza a konfliktusok okait és növeli kiterjedésük veszélyét.

2316. A fegyvergyártás és fegyverkereskedelem a nemzetek és a nemzetközi közösség közjavát érinti. Ennélfogva a közhatalomnak joga és kötelessége ezeket szabályozni. A rövidtávú egyéni vagy kollektív érdekek hajszolása nem szentesítheti az ilyen vállalkozásokat, melyek szítják a gyűlöletet és a konfliktusokat a népek között és lehetetlenné teszik a nemzetközi jogrendet.

2317. Az igazságtalanságok, a szélsőséges gazdasági vagy társadalmi egyenlőtlenségek, az irigység, a bizalmatlanság és a gőg, amelyek károsan hatnak egyes emberek és a nemzetek között, szüntelenül veszélyeztetik a békét és háborúkat okoznak. Mindaz, amit e rendetlenség leküzdésére tesznek, hozzájárul a béke építéséhez és a háború elkerüléséhez:

„Amilyen mértékben bűnösök az emberek, olyan mértékben fenyeget a háború réme, és ez így is marad Krisztus eljöveteléig; amilyen mértékben pedig egyesülnek a szeretetben, legyőzik a bűnt és uralkodnak az erőszakon is, míg csak be nem teljesedik a Szentírás szava: »Ők pedig ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.« (Iz 2,4)”[79]

Összefoglalás

2318. Isten „kezében van minden élőlény párája és éltető lelke az emberi testnek” (Jób 12,10).

2319. Minden emberi élet a fogantatás pillanatától a halálig szent, mert az emberi személyt az élő és szent Isten önmagáért akarta a maga képére és hasonlatosságára teremteni.

2320. Az ember megölése súlyosan ellenkezik a személy méltóságával és a Teremtő szentségével.

2321. Az emberölés tilalma nem zárja ki, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék. A törvényes önvédelem súlyos kötelessége azoknak, akik mások életéért vagy a közjóért felelősek.

2322. A csecsemőnek fogantatásától kezdve joga van az élethez. A közvetlen, azaz akár célként, akár eszközként szándékolt abortusz az erkölcsi törvénnyel súlyosan ellenkező „szégyenletes gaztett”.[80] Az Egyház a kiközösítés egyházjogi büntetésével bünteti ezt az emberi élet elleni vétket.

2323. Mivel a magzattal fogantatása pillanatától kezdve személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell.

2324. A szándékos eutanázia, bármi legyen az indítéka vagy a módja, gyilkosság. Súlyosan ellenkezik az emberi személy méltóságával és Teremtője, az élő Isten tiszteletével.

2325. Az öngyilkosság súlyosan ellenkezik az igazságossággal, a reménnyel és a szeretettel. Az ötödik parancsolat tiltja.

2326. A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz.

2327. A bajok és igazságtalanságok miatt, melyeket minden háború magával hoz, minden értelmesen lehetséges dolgot meg kell tenni a háború elkerülése ellen. Az Egyház így imádkozik: „A dögvésztől, éhségtől és háborútól ments meg, Uram, minket!”

2328. Az Egyház és az emberi értelem hirdeti az erkölcsi törvény változatlan érvényességét fegyveres konfliktusok idején is. A népek jogával és ennek egyetemes elveivel szándékosan ellenkező cselekmények bűntények.

2329. A fegyvergyártási hajsza az emberiség legsúlyosabb csapása, és tűrhetetlenül sérti a szegényeket.[81]

2330. Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak fogják őket hívni” (Mt 5,9).

6. Cikkely
A HATODIK PARANCSOLAT

„Ne törj házasságot!” (Kiv 20,14)[82]
„Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: »Ne törj házasságot!« Én pedig mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele.” (Mt 5,27-28)

I. „Férfinak és nőnek teremtette őket ...”

2331. „Az Isten szeretet: benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a saját képmására teremti, a lelkiismerettel együtt beléjük oltotta a szeretetre és a közösségre szóló meghívást, azaz képességet és felelősséget.”[83]

„Isten megteremtette az embert, saját képmására (...) férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27); „legyetek termékenyek és szaporodjatok” (Ter 1,28); „amikor Isten Ádámot megteremtette, Istenhez hasonlónak alkotta; férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, és azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket” (Ter 5,1-2).

2332. A szexualitás az emberi személyt minden szempontból érinti testének és lelkének egységében. Sajátosan az érzelmi életre vonatkozik, a szeretet és az élet továbbadásának képességére, általánosabban az alkalmasságra, hogy közösségi kapcsolatot teremtsen másokkal.

2333. Minden embernek, akár férfi, akár nő, el kell ismernie és el kell fogadnia a maga szexuális identitását. A testi, erkölcsi és lelki különbségek és komplementaritás a házasság javára és a családi élet kibontakozására irányulnak. A házaspár és a társadalom harmóniája részben attól függ, hogyan élik meg a nemek komplementaritását, kölcsönös egymásrautaltságát és egymás segítését.

2334. „»Férfinak és nőnek« teremtvén az embert, Isten a férfit és a nőt egyformán megajándékozta a személyes méltósággal.”[84]„Az ember, a férfi és az asszony, egyaránt személy, hiszen mindketten a személyes Isten képére és hasonlatosságára lettek teremtve.”[85]

2335. Mindkét nem azonos méltósággal, de különböző módon Isten hatalmának és gyengédségének képmása. A férfi és a nő egysége a házasságban a Teremtő nagylelkűségének és termékenységének egyfajta utánzása a testben:”a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ebből az egyesülésből származik minden emberi nemzedék.[86]

2336. Jézus azért jött, hogy a teremtést eredeti tisztaságában helyreállítsa. A Hegyi Beszédben szigorúan értelmezi Isten tervét: „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele.” (Mt 5,27-28) Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.[87]

Az Egyház hagyománya a hatodik parancsolatot úgy tekintette, mint ami magában foglalja az emberi szexualitás egészét.

II. Meghívás a tisztaságra

2337. A tisztaság a szexualitás személybe integráltságát jelenti, azaz az ember belső egységét a maga testi és lelki valóságában. A szexualitás, amelyben az embernek az anyagi és biológiai világhoz tartozása jut kifejezésre, akkor válik személyessé és valóban emberivé, amikor beépül a személytől személyhez irányuló kapcsolatba, a férfi és nő kölcsönös, teljes és időben korlátlan odaadásába.
A tisztaság erénye tehát őrzi a személy épségét és az odaadás teljességét.

A SZEMÉLY ÉPSÉGE

2338. A tiszta életet élő személy megőrzi a benne lévő élet- és szeretetenergiák épségét. Ez az épség biztosítja a személy egységét, és ellenáll minden olyan magatartásnak, amely sértené azt. Nem tűri sem a kettős életet, sem a kettős nyelvet.[88]

2339. A tisztaság megköveteli az önuralom megszerzését, ami nevelés az emberi szabadságra. Az alternatíva világos: vagy az ember parancsol a szenvedélyeinek és békére jut, vagy hagyja, hogy azok leigázzák őt és boldogtalanná válik.[89] „Az ember méltósága tehát megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjék, tudniillik személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső vak ösztön vagy merő külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan válogatja meg.”[90]

2340. Aki hűséges akar maradni keresztségének ígéreteihez és ellen akar állni a kísértéseknek, annak használnia kell a megfelelő eszközöket: az önismeretet, az életkörülményeinek megfelelő aszkézist, az isteni parancsolatok iránti engedelmességet, az erkölcsi erények gyakorlását és az imádsághoz való hűséget. „A megtartóztatás ugyanis összeszed minket és elvezet arra az egységre, amelyből sokfelé szétszóródtunk.”[91]

2341. A tisztaság erényei a mértékletesség sarkalatos erényétől függenek, amely arra irányul, hogy az értelemmel irányítsa a szenvedélyeket és az ember érzéki vágyait.

2342. Az önuralom hosszú állhatatosság műve. Soha nem tekinthető úgy, hogy véglegesen megszereztük. Magában foglalja a törekvést, hogy minden életkorban újra meg újra megszerezzük.[92] Bizonyos életszakaszokban a szükséges erőfeszítés nagyobb lehet, például amikor a személyiség alakul, a gyermek- és serdülőkorban.

2343. A tisztaság ismeri a növekedés törvényeit, melyek tökéletlenséggel és elég gyakran bűnnel megjelölt fokozatokon keresztül haladnak előre. A tiszta és erényre törekvő ember „napról napra szabad választásaival épül: tehát megismeri, szereti és megvalósítja az erkölcsi jót saját fejlettségi fokán”.[93]

2344. A tisztaság kiemelkedően személyes feladat, de kulturális erőfeszítést is igényel, ugyanis „az emberi személy tökéletesedése és a társadalom fejlődése kölcsönösen összefüggenek”.[94] A tisztaság föltételezi a személy jogainak tiszteletben tartását, különösen azt a jogát, hogy olyan tájékoztatást és nevelést kapjon, amely tiszteli az emberi élet erkölcsi és spirituális dimenzióit.

2345. A tisztaság erkölcsi erény. Isten ajándéka is, kegyelem, lelki tevékenység gyümölcse.[95] A Szentlélek megajándékozza Krisztus tisztaságának követésével[96] azt, aki újjászületett a keresztség vizéből.

AZ ÖNÁTADÁS TELJESSÉGE

2346. A szeretet minden erény formája. Hatására a tisztaság úgy jelenik meg, mint a személy önátadásának iskolája. Az önuralom az önátadáshoz van rendelve. A tisztaság azt, aki gyakorolja, a felebarát előtt Isten hűségének és gyöngédségének tanújává teszi.

2347. A tisztaság erénye a barátságban kitágul. Megmutatja a tanítványnak, hogyan kell követnie Azt, aki barátainak választott bennünket,[97] teljesen nekünk adta Önmagát és a maga isteni állapotában részesít bennünket. A tisztaság a halhatatlanság ígérete.

A tisztaság különösen a felebaráttal való barátságban mutatkozik meg. Az azonos vagy különböző nemű személyek közötti barátság nagy érték mindenki számára. Elvezet a lelki közösségre.

A TISZTASÁG KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI

2348. Minden megkeresztelt ember a tisztaságra kapott meghívást. A keresztény Krisztust, minden tisztaság példaképét öltötte magára.[98] Az összes Krisztus-hívő arra hivatott, hogy sajátos életállapotának megfelelően tiszta életet éljen. A keresztény keresztsége pillanatában elkötelezte magát arra, hogy érzelmi életét tisztaságban fogja uralni.

2349. A tisztaság erényének „különböző életállapotuk szerint kell ékesítenie az embereket: egyeseket a szüzességben vagy az Istennek szentelt cölibátusban, hogy könnyebben és osztatlan szívvel szentelhessék magukat egyedül Istennek; másokat az erkölcsi törvények által meghatározott módon aszerint, hogy házasok vagy egyedülállók-e”.[99] A házas emberek arra kaptak meghívást, hogy a házastársi tisztaságot éljék; a többiek a tisztaságot az önmegtartóztatásban gyakorolják:

„Megtanuljuk tehát, hogy a tisztaság hármas erény: házastársi, özvegyi, szűzi; ugyanis nem úgy hirdetjük az egyiket, hogy kizárjuk a másik kettőt. (...) Ennyiben az Egyház fegyelme gazdag.”[100]

2350. A jegyesek arra hivatottak, hogy a tisztaságot az önmegtartóztatásban éljék meg. E próbának alávetettségben fedezzék föl a kölcsönös tiszteletet, a hűség és a remény – Istentől megkapják egymást – begyakorlását. Tartsák fönn a házasság idejére a gyengédségnek azokat a megnyilvánulásait, melyek a házastársi szeretet sajátosságai. Segítsék egymást kölcsönösen abban, hogy növekedjenek a tisztaságban.

A TISZTASÁG ELLENI BŰNÖK

2351. A tisztátalanság (lat. luxuria) a nemi gyönyör rendetlen vágya vagy féktelen élvezete. A szexuális gyönyör erkölcsileg akkor rendetlen, amikor önmagáért, az élet továbbadására és a szeretetre rendeltségén kívül keresik.

2352. Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából. „Mind az egyházi Tanítóhivatal – a hagyomány állandó folyamatában –, mind a hívők erkölcsi érzéke bizonytalankodások nélkül állítja, hogy az önfertőzés önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet.” „Bármi legyen is a motívuma, a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének.” Ilyen esetben a szexuális élvezetet, melynek „az erkölcsi rend szerint az igazi szerelem, a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia, az e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül keresik”.[101]

Ahhoz, hogy a személyek erkölcsi felelősségéről helyes ítéletet alkothassunk és a lelkipásztorkodásnak irányt mutathassunk, figyelembe kell venni az érzelmi éretlenséget, a szerzett szokások erejét, a szorongásos állapotot és egyéb pszichikai vagy társadalmi tényezőt, amelyek enyhíthetik, talán a minimumra is csökkenthetik az erkölcsi bűnösséget.

2353. A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett. Ezenkívül súlyos botrány, amikor fiatalokat ront meg.

2354. A pornográfia kivonja a tényleges vagy tettetett szexuális aktust a partnerek bizalmas szférájából, hogy azt szándékosan harmadik személy(ek)nek bemutassa. Sérti a tisztaságot, mert eltorzítja a házastársi aktust, mely a házastársak egymásnak nyújtott intim ajándéka. Súlyosan károsítja mindazok méltóságát, akik részt vesznek benne (színészek, kereskedők, nézők), mert egymás számára primitív élvezet cikké és a meg nem engedett profit forrásává válnak. A pornográfia mindnyájukat egy nem létező világ illúziójába ringatja. Súlyos bűn. A polgári hatóságoknak meg kell akadályozniuk pornográf anyagok előállítását és terjesztését.

2355. A prostitúció a prostituált személy méltóságát támadja, melyet a tőle nyert nemi gyönyörre redukálnak. Aki ezért fizet, súlyosan vétkezik önmaga ellen: megsérti a tisztaságot, melyre kötelezi a keresztség, és beszennyezi testét, a Szentlélek templomát.[102] A prostitúció a társadalom fekélye. Rendes körülmények között a nőket sújtja, de nem kíméli a férfiakat, a gyermekeket és a fiatalkorúakat sem (ez utóbbi két esetben a bűn a botránnyal is súlyosbodik). Az embernek önmagát prostituálnia mindig súlyos bűn, de a bűn beszámíthatóságát csökkentheti a nyomor, a zsarolás és a társadalmi nyomás.

2356. A nemi erőszak a személy szexuális intimszférájába való erőszakos behatolás. Sérti az igazságosságot és a szeretetet. A nemi erőszak súlyosan megsérti a másik tisztelethez, szabadsághoz, testi és erkölcsi épséghez való jogát. Súlyos kárt okoz, mely az áldozatban egész életére kiható nyomot hagyhat. Mindig önmagában rossz cselekedet. Még súlyosabb, ha rokonok (vö. vérfertőzés) vagy nevelők követik el a rájuk bízott gyermekeken.

TISZTASÁG ÉS HOMOSZEXUALITÁS

2357. A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva -mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket[103] – mindig vallotta, hogy „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”.[104] Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

2358. Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

2359. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.

III. A házastársi szeretet

2360. A szexualitás a férfi és a nő házastársi szeretetére van rendelve. A házasságban a házastársak testi meghittsége a lelki közösség jelévé és zálogává lesz. A megkereszteltek között a házasság kötelékeit szentség szenteli meg.

2361. „Ezért a szexualitás (...), mely által a férfi és a nő a házastársakra sajátosan jellemző cselekedetekkel kölcsönösen odaadják magukat egymásnak, egyáltalán nem puszta biológiai tény, hanem az emberi személy legbensőbb magvát érintő valóság. A nemiség csak akkor nyilvánul meg igazán emberi módon, ha kiegészítő része annak a szeretetnek, amellyel a férfi és a nő teljes önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi”:[105]

„Tóbiás fölkelt az ágyból és azt mondta Sárának: »Kelj föl, nővérem! Imádkozzunk együtt és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét.« És fölkelt és elkezdtek imádkozni és könyörögni az Úrhoz, hogy egészséget nyerjenek. És kezdték mondani: »Áldott vagy, atyáink Istene (...). Te teremtetted Ádámot és erős segítőül adtad mellé a feleségét, Évát. És kettőjükből lett az emberek magva. És mondtad: nem jó az embernek egyedül lenni: Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat. És most nem bujaság kedvéért veszem el e nővéremet, hanem igazságban. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg!« Közösen rámondták: »Amen, amen!« Azután éjszaka együtt háltak.” (Tób 8,4-9)

2362. „A bizalmas és tiszta házastársi egyesülés cselekményei tehát tiszteletreméltó erkölcsi értékek, és emberhez méltón gyakorolva azt a kölcsönös önátadást jelzik és mélyítik el, mely által örvendező és hálás lélekkel gazdagítják egymást”.[106] A szexualitás öröm és gyönyörűség forrása:

„Maga a Teremtő (...) rendelkezett úgy, hogy e feladatért (ti. a nemzésért) testben és lélekben gyönyörűséget és boldogságot találjanak. A házastársak tehát ezt a gyönyörűséget keresve és élvezve semmi rosszat nem tesznek. Elfogadják, amit a Teremtő szánt nekik. Mindazonáltal a házastársaknak is tudniuk kell, hogy meg kell maradniuk az igaz mértéktartás keretei között.”[107]

2363. A házastársak egyesülésével a házasság kettős célja valósul meg: a házastársak java és az élet továbbadása. A házasságnak ezt a két jelentését vagy értékét nem lehet egymástól elválasztani a házaspár lelki életének megkárosítása, a házasság javainak és a család jövőjének veszélyeztetése nélkül.
Így tehát a férfi és a nő házastársi szeretete a hűség és a termékenység kettős követelményének van alárendelve.

A HÁZASTÁRSI HŰSÉG

2364. A házaspár „az életnek és a szeretetnek bensőséges közösségét alkotja (...), melyet a Teremtő alapított és sajátos törvények szabályoznak”. „A házastársi szövetség, azaz a visszavonhatatlan személyes beleegyezés hozza létre.”[108] A házastársak véglegesen és teljesen egymásnak adják magukat. Többé már nem ketten vannak, hanem egyetlen testet alkotnak. A házastársak által szabadon megkötött szövetség kötelezi őket a házasság egységének és fölbonthatatlanságának megőrzésére.[109] „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza” (Mk 10,9).[110]

2365. A hűség az adott szó megtartásának állhatatosságát fejezi ki. Isten hűséges. A házasság szentsége a férfit és a nőt Krisztusnak Egyháza iránti hűségébe vezeti be. A házastársi tisztasággal a világ előtt tesznek tanúságot e misztériumról.

Aranyszájú Szent János tanácsolja a fiatal férjeknek, hogy így beszéljenek a feleségükhöz: „Téged ölellek és téged szeretlek, és a lelkemnél is többre tartalak. Mert a jelen élet semmi, ezért kérem és akarom és mindent megteszek azért, hogy mi, akik ezt az életet éljük, méltónak találtassunk arra, hogy a jövendő életben is nagy biztonsággal együtt lehessünk. (...) Szeretetedet mindennél többre tartom, és nincs keservesebb dolog számomra, mint tőled valaha is elválni.”[111]

A HÁZASSÁG TERMÉKENYSÉGE

2366. A termékenység ajándék, a házasság egyik célja; a házastársi szeretet ugyanis természete szerint a termékenységre irányul. A gyermek nem kívülről csatlakozik a házastársak kölcsönös szeretetéhez, hanem kölcsönös önátadásuk szívéből fakad, melynek gyümölcse és beteljesedése. Ezért az Egyház, mely „az élet oldalán áll”,[112] tanítja, hogy „minden házastársi aktusnak természete szerint (per se) az emberi élet továbbadására rendeltnek kell maradnia.”[113] „Ez a tanítás, amelyet az Egyház tanítóhivatala többször kifejtett, azon az Istentől alapított, föloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, mely a nemi aktus két jelentése, tudniillik az egyesülés és a termékenység között áll fönn, amit az ember a saját kezdeményezésével nem szakíthat szét.”[114]

2367. Az élet továbbadására hivatott házastársak Isten teremtő hatalmából és atyaságából részesednek.[115] „Az emberi élet továbbadásának és nevelésének feladatában – amit sajátos küldetésüknek kell tekinteni – a házastársaknak tudniuk kell, hogy Isten szeretetének munkatársai s mintegy tolmácsai. Feladatukat tehát emberi és keresztény felelősséggel töltsék be.”[116]

2368. E felelősség különlegesen érvényes az élet továbbadásának szabályozásában. A házastársak jogos okok miatt (iustis de causis)[117] akarhatják, hogy gyermekeik születése között bizonyos idő elteljen. Rájuk tartozik meggyőződni arról, hogy kívánságuk nem vak önszeretetből (önzésből) fakad, hanem megfelel a felelős szülőség igaz nagylelkűségének. Ezenfelül eljárásukat az erkölcsiség objektív kritériumai szerint kell szabályozniuk:

„Az eljárásmód erkölcsi értéke, amikor a házastársi szeretet és az élet felelős továbbadásának összehangolásáról van szó, nem csupán az őszinte szándéktól és az indítékok mérlegelésétől függ, hanem a személy és tettei természetéből vett objektív kritériumokhoz igazodik, melyek a kölcsönös önátadás és az emberi nemzés teljes tartalmát az igaz szeretet összefüggésében tartják meg; ez pedig csak akkor lehetséges, ha a házastársi tisztaság erényét őszinte lélekkel gyakorolják.”[118]

2369. „Ha mindkét lényeges összetevőt, tudniillik az egyesülést és az élet továbbadását megőrzik, a házastársi aktus megtartja a kölcsönös igaz szeretet jelentését és rendeltetését az ember nagyszerű hivatására, a szülőségre.”[119]

2370. Az időszakos megtartóztatás, továbbá az élet továbbadása szabályozásának az önmegfigyelésen és a terméketlen periódusok kihasználásán alapuló módszere, megfelel az erkölcsiség objektív kritériumainak.[120] E módszerek tiszteletben tartják a házastársak testét, bátorítják az egymás közötti gyengédséget és elősegítik a hiteles szabadságra való nevelést. Ezzel szemben önmagában rossz „minden olyan cselekedet, mely – akár a házassági aktust megelőzően, akár annak végrehajtása közben, akár természetes következményeinek kibontakozása közben – célként vagy eszközként szándékosan megakadályozza az élet továbbadását”.[121]

„Így a természet szavának, mely a házastársak kölcsönös és teljes odaadását mondja, a fogamzás meggátolása által szembehelyezik az ellentmondás igéjét, tudniillik a teljes odaadás megtagadását. Ebből pedig nem csupán az élet felé nyitott lelkület elutasítása származik, hanem a házastársi szeretet belső igazságának – mely az egész személy ajándékozására irányulna – színlelése is. (...) A fogamzásgátlás és a terméketlen időszakok fölhasználása közti antropológiai és erkölcsi különbségtétel (...) a személynek és a szexualitásnak két olyan fajtáját foglalja magában, melyek kizárják egymást.”[122]

2371. „Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet e világ kereteibe szorítani, mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is.”[123]

2372. Az állam felelős a polgárok jólétéért. Ezért törvényes, hogy beavatkozik a népesedés alakulásába. Teheti ezt objektív és tiszteletteljes tájékoztatással, de semmiképpen sem önkényeskedő és kényszerítő módon. Törvényesen nem léphet a házastársak kezdeményezése helyébe, akik gyermekeik nemzésének és nevelésének elsődleges felelősei.[124] Az államnak nincs hatalma arra, hogy az erkölcsi törvénnyel ellenkező eszközökkel avatkozzon be.

A GYERMEKÁLDÁS

2373. A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja.[125]

2374. Nagy fájdalma a házastársaknak, amikor rájönnek terméketlenségükre. „Mit adhatsz nekem? – kérdezi Ábrám Istentől. – Hiszen gyermek nélkül megyek el!” (Ter 15,2) „Adj nekem gyermekeket, különben meghalok!” – kiáltja Ráchel a férjének, Jákobnak (Ter 30,1).

2375. Az emberi terméketlenség csökkentésére irányuló kutatások bátorítandók, föltéve, hogy „az emberi személy, elidegeníthetetlen jogai, valódi és teljes javai” szolgálatában végzik azokat, „Isten tervének és akaratának megfelelően”.[126]

2376. Azok a technikák, amelyek a házaspár számára idegen, harmadik személy bevonásával (sperma vagy petesejt adományozásával, méh bérbeadásával) a közös szülőséget fölbontják, súlyosan erkölcstelenek. Ezek a technikák (idegen spermával való [heterológ] megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen. Megsértik a „házastársak kizárólagos jogát, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává”.[127]

2377. Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtermékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától. A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely „a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be. Ez az uralmi viszony már önmagában is ellentmond annak a méltóságnak és egyenlőségnek, melynek közösnek kell lennie a szülők és a gyermekek között.”[128] „A nemzést erkölcsi szempontból nézve megfosztják sajátos tökéletességétől, amikor nem a házastársi aktus, azaz a házastársi egyesülés sajátos gesztusának gyümölcseként akarják (...); csak a házastársi aktus két jelentése közötti összefüggés és az ember egységének tiszteletben tartása van összhangban az emberi személy méltóságának megfelelő nemzéssel.”[129]

2378. A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. „A házasság legnagyobb ajándéka” egy új emberi személy. A gyermeket nem szabad tulajdonnak tekinteni, mintha követelni lehetne a „gyermekhez való jogot”. Ezen a téren egyedül a gyermek rendelkezik igazi jogokkal; tudniillik, hogy „szülei házastársi szeretete sajátos aktusának gyümölcse legyen, hogy fogantatása pillanatától kezdve személyként tiszteljék”.[130]

2379. Az evangélium megmutatja, hogy a testi terméketlenség nem abszolút rossz. Azok a házaspárok, akik kimerítették a jogos orvosi segítségnyújtás lehetőségeit és terméketlenek maradnak, kapcsolódjanak az Úr keresztjéhez, ami minden lelki termékenység forrása. Elhagyott gyermekek örökbefogadásával és mások javára végzett komoly szolgálatokkal megmutathatják nagylelkűségüket.

IV. A házasság méltóságának megsértései

2380. A házasságtörés. A szó a házastársi hűtlenséget jelenti. Amikor két olyan fél létesít szexuális kapcsolatot egymással, még ha futólag is, akik közül legalább az egyik házas, házasságtörést követnek el. Krisztus a házasságtörést elítéli, még ha vágyban történik is.[131] A hatodik parancsolat és az Újszövetség feltételek nélkül tiltja a házasságtörést.[132] A Próféták kárhoztatják súlyosságát. A házasságtörésben a bálványimádás bűnének előképét látják.[133]

2381. A házasságtörés igazságtalanság. Aki elköveti, megszegi vállalt kötelezettségeit. Megsérti a házastársi köteléket, ami a Szövetség jele; sérti a másik házastárs jogát, és megtámadja a házasság intézményét azáltal, hogy megszegi a szerződést, amely annak alapjául szolgál. Veszélyezteti az emberi nemzés és a gyermekek javát, akiknek szükségük van a szülők szilárd egységére.

A VÁLÁS

2382. Urunk Jézus hangsúlyozta a Teremtő eredeti szándékát, aki a házasságot fölbonthatatlannak akarta.[134] Hatálytalanította azokat az engedményeket, amelyeket lassanként bevezettek a régi Törvénybe.[135]

Megkereszteltek között „a megkötött és elhált házasság nem bontható föl semmilyen emberi hatalom által és semmilyen okból, a halált kivéve”.[136]

2383. A házastársak különélése a házastársi kötelék fönnmaradása mellett, a kánonjog által meghatározott esetekben törvényes lehet.[137]

Ha a polgári válás marad az egyetlen lehetséges eszköz bizonyos törvényes jogok érvényesítésére – például a gyermekekről való gondoskodás vagy az örökség biztosítása –, erkölcsi vétség nélkül eltűrhető.

2384. A válás a természetes törvény súlyos megsértése. Föl akarja bontani a házastársak szabadon megkötött szerződését, mely arról szól, hogy mindhalálig egymással élnek. A válás megsérti az üdvösségnek azt a Szövetségét, amelynek a szentségi házasság jele. Egy új házas kötelék létrehozása, még ha a polgári törvény el is ismeri, tovább súlyosbítja a törést: az újra házasodott házastárs ilyen esetben a nyilvános és állandó házasságtörés állapotában van:

„A férjnek, miután feleségét elbocsátotta, nem szabad mást feleségül vennie; az elbocsátott asszonyt sem veheti más feleségül.”[138]

2385. A válás rosszasága abból a rendetlenségből is fakad, amit a családi sejtben és a társadalomban okoz. Ezzel a rendetlenséggel súlyos sérülések járnak együtt a házastárs számára, aki egyedül marad; a gyermekek számára, akik sérülnek a szülők különválása miatt, és gyakran veszekedésük tárgyává válnak; további válásokat kiváltó rossz hatása valóságos társadalmi csapássá teszi.

2386. Előfordulhat, hogy az egyik házastárs a polgári bíróság által kimondott válás ártatlan áldozata; ő tehát nem sérti meg az erkölcsi törvényt. Lényeges különbség van a két házastárs között, akik közül az egyik őszintén törekedett arra, hogy hű maradjon a házasság szentségéhez és igazságtalanul elhagyták, a másik pedig saját súlyos hibájából egy egyházjogilag érvényes házasságot tönkretesz.[139]

A HÁZASSÁG MÉLTÓSÁGA ELLENI EGYÉB VÉTSÉGEK

2387. Érthető annak tragédiája, aki meg akar térni az evangéliumhoz, és szembe találja magát a kötelezettséggel, hogy el kell bocsátania egy vagy több feleséget, akivel addig házastársként élt. Mindazonáltal a többnejűség (poligámia) nem egyezik az erkölcsi törvénnyel. Gyökerében mond ellent a házastársi közösségnek; „ugyanis közvetlenül elutasítja Isten tervét, amint az a kezdet kezdetén megnyilvánult, mert ellenkezik a férfi és a nő egyenlő személyi méltóságával, akik a házasságban fönntartás nélküli – azaz egyetlen és kizárólagos – szeretettel adják magukat egymásnak”.[140] A keresztényt, aki korábban poligámiában élt, az igazságosság súlyosan kötelezi arra, hogy teljesítse vállalt kötelezettségeit korábbi feleségei és gyermekei felé.

2388. A vérfertőzés intim kapcsolat vérrokonok vagy sógorok között, akik között tilos volna a házasságkötés.[141] Szent Pál ezt a bűnt különösen súlyosan bélyegzi meg: „Az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, (...) mégpedig olyan, hogy valaki apja feleségével él. (...) Urunk Jézus nevében (...) adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására (...)” (1Kor 5,1.3-5) A vérfertőzés megrontja a családi kapcsolatokat és visszalépést jelent az állatiasság felé.

2389. A vérfertőzéshez kapcsolhatjuk a kiskorúakkal való szexuális visszaélést, amelyet felnőttek követnek el a gondjaikra bízott gyermekeken vagy serdülőkön. Ilyen esetben a bűn egyidejűleg botrányos merénylet a fiatalkorúak lelki és erkölcsi épsége ellen, akik egész életükben hordozzák ennek nyomát, s emellett a nevelői felelősség megsértése is.

2390. Szabad szerelemről akkor beszélünk, amikor egy férfi és egy nő nem hajlandó jogi és nyilvános formát adni kapcsolatuknak, amely a szexuális intimitást is magába foglalja.

Az elnevezés megtévesztő: mi értelme lehet egy olyan szerelemnek, melyben a személyek nem kötelezik el magukat, és ezzel a másikba, önmagukba vagy a jövőbe vetett bizalom hiányát nyilvánítják ki?

A kifejezést különböző állapotokra is használják: ágyasság (lat. concubinatus), a házasság mint ilyen elutasítása, a hosszú időre való elkötelezettség képtelensége.[142] Mindezek a helyzetek sértik a házasság méltóságát; lerombolják a család eszméjét; gyöngítik a hűség iránti érzéket. Ellentétesek az erkölcsi törvénnyel: a szexuális aktus kizárólagos helye a házasság; ezen kívül mindig súlyos bűn és kizár a szentáldozás közösségéből.

2391. Manapság sokan követelnek egyfajta „jogot a próbaházassághoz” olyan esetekben, ahol a házassági szándék fönnáll. Bármilyen szilárd azok elhatározása, akik korai szexuális viszonyba kezdenek, az ilyen viszonyok „nem alkalmasak arra, hogy őszinteségben és hűségben biztosítsák egy férfi és egy nő személyes kapcsolatát, és főként, hogy e kapcsolatot megóvják a képzelgésektől és a vak ösztönöktől”.[143] A testi egyesülés erkölcsileg csak akkor megengedett, amikor a férfi és a nő között végleges életközösség jött létre. Az emberi szerelem nem tűri a „próbát”. A személyek egymás közti teljes és végleges odaadását kívánja meg.[144]

Összefoglalás

2392. „A szeretet minden ember természetes és fő hivatása.”[145]

2393. Isten az embert férfinak és nőnek teremtve mindkettőt azonos személyi méltósággal ajándékozta meg. A férfinak és nőnek egyaránt föl kell ismernie és el kell fogadnia szexuális identitását.

2394. Krisztus a tisztaság példaképe. Minden megkeresztelt ember arra hivatott, hogy saját életállapotának megfelelően tiszta életet éljen.

2395. A tisztaság a szexualitás személybe integrálását jelenti. Vele jár a személyes önuralom megszerzése.

2396. A tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök között meg kell neveznünk a maszturbációt, a paráznaságot, a pornográfiát és a homoszexuális cselekedeteket.

2397. A szövetség, melyet a házastársak szabadon kötöttek meg, magában foglalja a hűséges szeretetet. A szövetséggel együttjár a kötelezettség, hogy házasságukat fölbonthatatlanul őrizzék.

2398. A termékenység a házasság java, ajándéka, célja. A házastársak, amikor életet ajándékoznak, Isten atyaságának részesei.

2399. A születésszabályozás a felelős atyaság és anyaság része. A házastársak szándékának helyessége nem igazolja erkölcsileg elfogadhatatlan eszközök használatát (például a közvetlen sterilizációt vagy a fogamzásgátlást).

2400. A házasságtörés és a válás, a többnejűség és a szabad szerelem súlyosan sérti a házasság méltóságát.

7. Cikkely
A HETEDIK PARANCSOLAT

„Ne lopj!” (Kiv 20,15; Mt 19,18)[146]

2401. A hetedik parancsolat tiltja a felebarát javainak jogtalan elvételét vagy megtartását, és a felebarát javaiban való károkozást, bármilyen formában történjék. A földi javak és az emberi munka gyümölcseinek kezelésében igazságosságot ír elő és szeretetet. A közjó miatt föltételezi a javak egyetemes rendeltetését és tiszteletben tartását, és a magántulajdonhoz való jogot. A keresztény élet arra törekszik, hogy e világ javait Istenre és a felebaráti szeretetre irányítsa.

I. A javak egyetemes rendeltetése és a magántulajdon

2402. Kezdetben Isten a földet és annak kincseit az emberiség közös kezelésére bízta, hogy gondoskodjék róla, munkájával hajtsa uralma alá és élvezze gyümölcseit.[147] A teremtés javai az egész emberi nemnek szólnak. A föld azonban föl van osztva az emberek között, hogy veszedelmeknek kitett és erőszaktól fenyegetett életük biztonságban legyen. A javak tulajdonba vétele törvényes a személyek méltósága és szabadsága biztosítására, valamint azért, hogy az egyéneket hozzásegítse az önmagukról és a rájuk bízottak alapvető szükségleteiről való gondoskodáshoz. E tulajdonba vételnek lehetővé kell tennie, hogy az emberek közötti természetes szolidaritás megnyilvánulhasson.

2403. A jogosan szerzett vagy kapott magántulajdonhoz való jog nem szünteti meg a Föld eredeti, az egész emberiségnek szóló ajándékozását. A javak egyetemes rendeltetése elsődleges marad még akkor is, ha a közjó előmozdítása megköveteli a magántulajdon, a hozzá való jog és használata tiszteletben tartását.

2404. „Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is javára lehessen.”[148] Egy dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselés képviselőjévé teszi, hogy gyümölcsöztesse és annak áldásait másokkal, elsősorban a hozzátartozóival megossza.

2405. A termelő javak – akár anyagi, akár nem anyagi természetűek –, mint például a föld vagy gyárak, a szaktudás vagy a művészi képességek –, gondosságot kívánnak birtokosaiktól, hogy termékenységük a lehető legtöbb személy javára váljék. A használati és fogyasztási javak birtokosainak mértékletesen kell bánni javaikkal, megtartván a jobbik részt a vendégek, a betegek és a szegények számára.

2406. A politikai hatalom joga és kötelezettsége, hogy a közjó érdekében szabályozza a tulajdonjog törvényes gyakorlását.[149]

II. A személyek és javaik tiszteletben tartása

2407. Gazdasági téren a személy méltóságának tisztelete megköveteli a mértékletesség erényének gyakorlását, hogy mérsékeljük e világ javaihoz való ragaszkodást; az igazságosság erényének gyakorlását, hogy tiszteletben tudjuk tartani a felebarát jogait és megadjuk, amivel tartozunk neki; valamint a szolidaritás erényének gyakorlását, az aranyszabály és az Úr bőkezűsége szerint, aki értünk szegénnyé lett, noha gazdag volt, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk.[150]

MÁSOK JAVAINAK MEGBECSÜLÉSE

2408. A hetedik parancsolat tiltja a lopást, azaz mások javainak a tulajdonos ésszerű akarata ellenére történő eltulajdonítását. Nincs szó lopásról, ha a hozzájárulás föltételezhető, vagy ha a tiltakozás ellenkezik a józan ésszel vagy a javak egyetemes rendeltetésével. Erről van szó sürgős vagy nyilvánvaló szükség esetén, amikor a létfenntartás lényeges szükségleteiről (élelem, hajlék, ruházat ...) való gondoskodás egyedüli lehetősége a mások javaival való rendelkezés és használatba vétele.[151]

2409. Mások javainak bármilyen jogtalan elvétele vagy megtartása, még ha nem is mond ellent a polgári törvények rendelkezéseinek, ellenkezik a hetedik parancsolattal. Így a kölcsönkért vagy talált dolgok szándékos megtartása; a kereskedelemben történő csalás;[152] a bérek jogtalan visszatartása;[153] mások tudatlanságából vagy szorult helyzetéből nyereségre számító áremelés.[154]

Erkölcsileg szintén meg nem engedett: a spekuláció, mellyel a vételárat szándékosan emelik vagy csökkentik, hogy abból mások kárára hasznot húzzanak; a korrupció, amely eltéríti az igazságtól azok ítéletét, akiknek a jog alapján döntést kell hozniuk; egy vállalat közös javainak eltulajdonítása és magáncélra történő használata; a rosszul végzett munka, a pénzügyi csalás, csekkek és számlák hamisítása, a túlzott költekezés, a pazarlás. A magán- vagy köztulajdonban tudatosan okozott kár ellenkezik az erkölcsi törvénnyel és jóvátételt követel.

2410. Az ígéreteket meg kell tartani és a szerződéseket szigorúan be kell tartani, olyan mértékben, amennyire a vállalt kötelezettség erkölcsileg helyes. A gazdasági és a társadalmi élet jelentős része függ a természetes és erkölcsi személyek közötti szerződések, például az adásvételi, kereskedelmi, bérleti vagy munkaszerződések, értékétől. Minden szerződést jóhiszeműen kell megkötni és végrehajtani.

2411. A szerződések a kölcsönös igazságosság (lat. iustitia commutativa) alá tartoznak, mely a személyek és intézmények közötti ügyleteket szabályozza jogaik pontos tiszteletben tartásával. A kölcsönös igazságosság szigorúan kötelez; megköveteli a tulajdonjogok védelmét, az adósság megfizetését, és a szabadon vállalt szerződéses kötelezettségek teljesítését. A kölcsönös igazságosság nélkül az igazságosság bármilyen más formája lehetetlen.

A kölcsönös igazságosságot megkülönböztetjük a törvényes (lat. legalis) igazságosságtól, mely az állampolgár közösség iránti méltányos kötelezettségeire vonatkozik, és az osztó (lat. distributiva) igazságosságtól, mely azt szabályozza, amit a közösségnek kell nyújtania állampolgárai felé szükségleteik és a közösségnek tett szolgálataik arányában.

2412. Az elkövetett igazságtalanság jóvátétele a kölcsönös igazságosság alapján megköveteli a tulajdonostól ellopott javak visszaszolgáltatását:

Jézus megdicséri Zakeust „ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette” (Lk 19,8) ígéretéért. Akik közvetlen vagy közvetett módon mások javát eltulajdonították, kötelesek azt visszaszolgáltatni, vagy ha a dolog már nem létezik, ellenértékét természetben vagy pénzben visszaadni mindazokkal a gyümölcsökkel és haszonnal együtt, amelyeket tulajdonosa törvényesen megszerzett volna. Ugyancsak kártérítésre kötelezettek felelősségük vagy részesedésük arányában mindazok, akik bármely módon részesei voltak egy lopásnak vagy abból tudatosan hasznot húztak; például, akik azt megparancsolták, segítették vagy orgazdák lettek.

2413. A szerencsejátékok (kártyajátékok, stb.) vagy a fogadások önmagukban nem ellentétesek az igazságossággal. Erkölcsileg akkor válnak elfogadhatatlanná, amikor megfosztják a személyt mindattól, ami a saját vagy mások szükségleteiről való gondoskodáshoz szükséges. A játékszenvedély azzal a kockázattal jár, hogy súlyos rabsággá válik. Hamisan fogadni vagy a játékban csalni súlyos bűn, hacsak nem olyan kicsi az okozott kár, hogy a vesztes részéről ésszerűen nem tekinthető jelentősnek.

2414. A hetedik parancsolat tiltja az olyan cselekedeteket vagy kezdeményezéseket, amelyekkel bármilyen önző vagy ideológiai, kereskedelmi vagy totalitárius meggondolásból más embereket rabszolgaságba süllyesztenek, megfosztanak személyi méltóságuktól, áruként adják, veszik vagy cserélik őket. Személyeket erőszakkal használati értékké vagy nyereség forrásává alázni bűn méltóságuk és alapvető jogaik ellen. Szent Pál azt kérte a gazdag kereszténytől, hogy keresztény rabszolgáját többé ne úgy kezelje, „mint rabszolgát, hanem (...) mint szeretett testvért (...) az Úrban” (Filem 16).

A TEREMTÉS ÉPSÉGÉNEK TISZTELETBEN TARTÁSA

2415. A hetedik parancsolat megköveteli a teremtés épségének tiszteletben tartását. Az állatok, csakúgy mint a növények és az élettelen tárgyak, természetüknél fogva a múlt, a jelen és az eljövendő emberiség közös javára rendeltettek.[155] A világ ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától. Az uralom, amelyet a Teremtő az embernek az élettelen dolgok és más élőlények fölött adott, nem abszolút; mértéke a felebarát életének minőségével való törődés, beleértve a következő nemzedékeket is; megköveteli a teremtés épségének vallásos tiszteletben tartását.[156]

2416. Az állatok Isten teremtményei, gondviselő gondoskodásával veszi körül őket.[157] Már puszta létükkel is áldják és dicsőítik Őt.[158] Az embereknek is jóakarattal kell közeledniük hozzájuk. Emlékezzünk csak, milyen gyengédséggel bántak az állatokkal a szentek, így Assisi Szent Ferenc vagy Néri Szent Fülöp.

2417. Isten annak a gondjára bízta az állatokat, akit saját képére teremtett.[159] Törvényes tehát az állatok táplálkozásra és ruházat készítésére való fölhasználása. Megszelídíthetők, hogy segítsék az embert munkájában és szórakozásában is. Az állatokon végzett orvosi és tudományos kísérletek erkölcsileg elfogadhatók, ha értelmes keretek között maradnak és hozzájárulnak emberi életek gyógyításához vagy megmentéséhez.

2418. Ellenkezik az emberi méltósággal az állatok haszontalan kínzása és válogatás nélküli irtása. Ugyanígy méltatlan az emberhez, ha olyan összegeket fordít rájuk, amelyekkel elsősorban az emberek nyomorát kellene enyhíteni. Szabad az állatokat szeretni; de nem kellene csak személyeket megillető szeretettel feléjük fordulni.

III. Az Egyház szociális tanítása

2419. „A krisztusi kinyilatkoztatás (...) elvezet minket a társadalmi élet törvényeinek mélyebb megértésére.”[160] Az Egyház az evangéliumból megkapja az ember igazságára vonatkozó teljes kinyilatkoztatást. Amikor az evangélium hirdetésére szóló küldetését teljesíti, Krisztus nevében tanúsítja az embernek tulajdon méltóságát és meghívását a személyek közösségébe; az isteni bölcsesség szerint tanítja neki az igazságosság és a béke követelményeit.

2420. Az Egyház akkor mond erkölcsi ítéletet gazdasági és társadalmi kérdésekről, „amikor azt az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége megkívánja”.[161] Az erkölcsiség rendjében a politikai hatalom küldetésétől eltérő küldetéssel cselekszik: az Egyház azért foglalkozik a közjó evilági összetevőivel, mert a legfőbb Jóra, végső célunkra vannak rendelve. Arra törekszik, hogy segítse helyes magatartások kialakulását a földi javak kezelésében és a társadalmi-gazdasági kapcsolatokban.

2421. Az Egyház szociális tanítása a 19. században fejlődött ki, amikor az evangélium találkozott a modern ipari társadalommal, a fogyasztási javak termelésére létrehozott új struktúráival, új társadalom-, állam- és hatalom-fogalmával, új munka- és tulajdonformáival. A gazdasági és szociális kérdésben kifejtett egyházi tanítás tanúsítja az Egyház tanításának maradandó értékét és mindig élő és tevékeny hagyományának igazi értelmét.[162]

2422. Az Egyház szociális tanítása az Egyház tanításának egészén belül olyan önálló rész, mely annak megfelelően alakul, ahogyan az Egyház a Jézus Krisztustól kapott teljes kinyilatkoztatás fényében, a Szentlélek segítségével értelmezi a történelem eseményeit.[163] E tanítás annál elfogadhatóbbá válik a jóakaratú emberek számára, minél mélyebben áthatja a hívők viselkedését.

2423. Az Egyház szociális tanítása alapelveket javasol a reflektáláshoz; kidolgozza az ítéletalkotás kritériumait, és útmutatásokat ajánl a cselekvéshez:

Minden olyan rendszer, amely szerint a társadalmi kapcsolatokat teljes mértékben a gazdasági tényezők határozzák meg, ellentétes az emberi személy és cselekedetének természetével.[164]

2424. Erkölcsileg elfogadhatatlan az az elmélet, amely a nyereséget teszi a gazdasági tevékenység kizárólagos szabályává és végső céljává. A pénz rendetlen vágya szüntelenül megtermi káros gyümölcseit. Ez a társadalmat fölforgató számos konfliktus egyik oka.[165]

Egy olyan rendszer, „mely egyes személyek és csoportok alapvető jogait föláldozza a termelés kollektív szervezetéért”,[166] ellentétes az ember méltóságával. Minden olyan gyakorlat, mely a személyt puszta haszonszerző eszközzé teszi, szolgává aljasítja az embert, a pénz bálványozásához vezet és hozzájárul az ateizmus terjedéséhez. „Nem szolgálhattok az Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24; Lk 16,13).

2425. Az Egyház elutasította a modern időkben a „kommunizmushoz” vagy „szocializmushoz” társult totalitárius és ateista ideológiákat. Másfelől viszont elutasította a „kapitalizmus” gyakorlatában az individualizmust és a piac törvényének abszolút elsődlegességét az emberi munkával szemben.[167] A gazdaság kizárólagosan központi tervezéssel történő szabályozása fölforgatja az alapvető társadalmi kapcsolatokat; a kizárólagosan piaci törvényekkel történő szabályozás sérti a társadalmi igazságosságot, mert „számtalan olyan emberi szükséglet van, melyek a piacról nem kielégíthetők”.[168] Az értékek igaz hierarchiáját és a közjót tekintetbe véve harcolni kell a piac értelmes irányításáért és a gazdasági kezdeményezésekért.

IV. A gazdasági tevékenység és a társadalmi igazságosság

2426. A gazdasági tevékenység fejlődésének és a termelés növekedésének az a rendeltetése, hogy gondoskodjék az emberek szükségleteiről. A gazdasági élet nemcsak arra irányul, hogy megsokszorozza a termelt javakat és növelje a profitot vagy a hatalmat; elsősorban a személyek, az egész ember és az egész emberi közösség szolgálatára van rendelve. A maga sajátos módszereit és törvényeit követő gazdasági tevékenységet az erkölcsi rend keretein belül kell folytatni, tiszteletben tartva a társadalmi igazságosságot oly módon, hogy megfeleljen Isten emberre vonatkozó tervének.[169]

2427. Az emberi munka az Isten képére teremtett személyek tevékenysége, akik arra kaptak meghivást, hogy folytassák a teremtés művét egymással és egymásért, miközben uralmuk alá hajtják a földet.[170] A munka tehát kötelesség: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tesz 3,10).[171] A munka megbecsüli a Teremtő ajándékait és a kapott talentumokat. Megváltó jellegű is lehet. Az ember a munka büntetését[172] a Názáretből való és a Kálvárián keresztre feszített Jézussal egységben viselve, valamiképpen együttműködik Isten Fiával az Ő megváltó művében. Krisztus tanítványának mutatkozik, amikor napról napra hordozza a keresztet abban a tevékenységben, amelyet teljesíteni hivatott.[173] A munka a megszentelődés és a földi dolgok átlelkesítésének eszköze lehet Krisztus Lelkében.

2428. A személy a munkában a természetébe írt képességek egy részét gyakorolja és tökéletesíti. A munka elsődleges értéke az emberhez tartozik, aki annak szerzője és célja. A munka van az emberért és nem az ember a munkáért.[174]

Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy a munkából szerezze meg azokat a javakat, melyek a saját és a hozzátartozói életének fönntartásához, valamint az emberi közösség szolgálatához szükségesek.

2429. Mindenkinek joga van a gazdasági kezdeményezéshez; mindenki törvényesen éljen talentumaival, hogy hozzájáruljon a mindenki javára szolgáló bőség megteremtéséhez, és begyűjtse fáradozásainak méltó gyümölcseit. Mindenki gondoskodjék arról, hogy a törvényes hatalom közjó érdekében hozott rendelkezéseihez igazodjék.[175]

2430. A gazdasági életben különböző, gyakran egymással ellentétes érdekek szerepelnek, ebből fakadnak a rá jellemző konfliktusok.[176] Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy olyan tárgyalások útján rendeződjenek e konfliktusok, melyek minden szociális partner jogait és kötelességeit számításba veszik: a vállalatvezetőkét, a munkavállalók képviselőiét, például a szakszervezetekét, és adott esetben a közhatalomét is.

2431. Az állam felelőssége. „A gazdasági tevékenység, különösen a piacgazdasági ugyanis nem folyhat intézményi, jogi és politikai szempontból légüres térben. Éppen ellenkezőleg, föltételezi, hogy a stabil pénzen és a hatékony közszolgáltatásokon kívül biztos garanciákat kap az egyéni szabadság és a tulajdon vonatkozásában. Az állam legfőbb feladata e biztonság garantálása oly módon, hogy aki dolgozik és termel, élvezhesse munkája gyümölcseit, s ennélfogva ösztönzést érezzen a hatékony és tisztességes munkára. (...) Az állam másik feladata, hogy őrködjék és felügyelje az emberi jogok érvényesítését a gazdasági életben. De ezen a téren az elsődleges felelősség nem az államot terheli, hanem a társadalmat alkotó egyéneket és a különböző szerveződéseket.”[177]

2432. A vállalatvezetők felelősek a társadalomnak gazdasági és ökologiai tevékenységükért.[178] Nemcsak a profit növelésére, hanem a személyek javára is tekintettel kell lenniük. A profitra azonban szükség van, mert ez teszi lehetővé a beruházásokat, amelyektől függ a vállalatok jövője és az alkalmazottak munkahelye.

2433. A munkához és hivatásszerű foglalkozáshoz mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget minden igazságtalan megkülönböztetés nélkül: férfiaknak és nőknek, egészségeseknek és csökkent munkaképességűeknek, őslakosoknak és bevándorlóknak.[179] A körülmények függvényében a társadalomnak a maga részéről segítenie kell az állampolgárokat, hogy munkát és alkalmazást szerezzenek maguknak.[180]

2434. Az igazságos bér a munka törvényes gyümölcse. Megtagadása vagy késleltetése súlyos igazságtalanságot jelenthet.[181] A méltányos bér megállapításához figyelembe kell venni minden egyes ember szükségletét és teljesítményét. „A munkát úgy kell megfizetni, hogy az ember anyagi, társadalmi, kulturális és lelki szempontból egyaránt méltó életet biztosíthasson önmagának és övéinek, figyelembe véve kinek-kinek munkakörét és teljesítményét, valamint a vállalat helyzetét és a közjót.[182] A bér nagyságának megállapítását erkölcsileg nem igazolja a felek puszta megállapodása.

2435. A sztrájk erkölcsileg megengedett, amikor elkerülhetetlen, sőt szükséges eszközt jelent az arányos eredmény eléréséhez. Erkölcsileg azonban elfogadhatatlanná válik, amikor erőszakkal jár együtt, amikor célkitűzései nem közvetlenül kapcsolódnak a munka föltételeihez, vagy ellenkeznek a közjóval.

2436. Jogtalan a társadalombiztosítás szerveinek járó, a törvényes hatóságok által megállapított hozzájárulás befizetésének elmulasztása.
A munkanélküliség szinte mindig sérti annak méltóságát, aki állását elvesztette, és veszélyezteti életének egyensúlyát; a személyes károsodáson túlmenően családja számára is számos veszély következik belőle.[183]

V. A nemzetközi igazságosság és szolidaritás

2437. Az erőforrások és a gazdasági eszközök nemzetközi szinten olyannyira egyenlőtlenek, hogy ez a nemzetek között valóságos „szakadékot” okoz.[184] Egyik oldalon vannak azok, akik a növekedés eszközeit birtokukban tartják és fejlesztik, a másik oldalon, akik egyre inkább eladósodnak.

2438. Napjainkban különböző vallási, politikai, gazdasági és pénzügyi természetű okok „teszik világméretűvé a szociális kérdést”.[185] Az egymástól politikailag már kölcsönösen függő nemzetek között szükség van a szolidaritásra. Még inkább szükség van rá, amikor azoknak a „gonosz mesterkedéseknek” megfékezéséről van szó, amelyek akadályozzák a kevésbé fejlett országok fejlődését.[186] A helyzetükkel visszaélő, szinte uzsorás pénzügyi rendszereket,[187] a nemzetek közötti igazságtalan kereskedelmi kapcsolatokat és a fegyverkezési hajszát föl kell váltania a közös erőfeszítésnek az erőforrások mozgósítására az erkölcsi, kulturális és gazdasági fejlődés érdekében; és újra meg kell határozni „az értékek prioritását és hierarchiáját”.[188]

2439. A gazdag országoknak súlyos erkölcsi felelőssége van azokkal szemben, amelyek önmaguktól nem tudják biztosítani fejlődésük eszközeit vagy tragikus történelmi események megakadályozták őket ebben. Erre a szolidaritás és a szeretet kötelez; de az igazságosság is olyan esetben, ha a gazdag országok jóléte olyan forrásokból ered, amelyet nem fizettek meg méltányosan.

2440. A közvetlen segítség megfelelő válasz a rendkívüli – például a természeti katasztrófák, járványok stb. által okozott – szükséghelyzetekre. Nem elegendő azonban a nyomor súlyos bajainak orvoslására, sem a szükségletekről való tartós gondoskodásra. Át kell alakítani a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezeteket, hogy jobban segítsék az igazságos kapcsolatokat a kevésbé fejlett országokkal.[189] Támogatni kell a szegény országokat növekedésükre és fölszabadításukra irányuló erőfeszítéseikben.[190] Ezeket az elveket egész különleges módon kell alkalmazni a mezőgazdasági munka területén. Különösen a harmadik világban a szegények döntő többségét a földművesek alkotják.

2441. Az emberi társadalom integrális fejlődésének alapjához tartozik az Isten iránti érzék és önismeret növelése. Ez a fejlődés gyarapítja az anyagi javakat, és a személy és szabadsága szolgálatába állítja őket. Csökkenti a nyomort és a gazdasági visszaélést. Növeli a kultúrák identitásának és a transzcendenciára való nyitottságnak tiszteletben tartását.[191]

2442. Nem az Egyház pásztorainak a dolga, hogy közvetlenül beavatkozzanak a politikai akciókba és a társadalmi élet megszervezésébe. Ez a feladat a világi hívők hivatásának része, akik saját kezdeményezésből honfitársaikkal együtt cselekednek. A szociális tevékenység konkrét utak sokféleségét foglalhatja magában. Mindig a közjóra kell irányulnia, és igazodnia kell az evangéliumi üzenethez és az Egyház tanításához. A világi hívők feladata, hogy „keresztény elkötelezettséggel mintegy lélekkel hassák át a földi dolgokat, és ezekben mutassák meg, hogy a béke és az igazság tanúi és munkásai.”[192]

VI. A szegények iránti szeretet

2443. Isten megáldja azokat, akik a szegények segítségére sietnek, és kárhoztatja azokat, akik elfordulnak ettől: „Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg” (Mt 5,42). „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10, 8). Jézus Krisztus a maga választottait arról fogja fölismerni, amit a szegényekért tettek.[193] Krisztus jelenlétének jele, hogy „a szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Mt 11,5).[194]

2444. „Az Egyház törődése a szegényekkel (...) hagyományos formáiban napjainkig folytatódik”,[195] erre készteti a boldogságok evangéliuma,[196] Jézus szegénysége[197] és az Ő szegények iránti figyelmessége.[198] A szegényekről való gondoskodás a munka kötelezettségeinek egyik indítéka is, tudniillik hogy legyen miből adni a szűkölködőnek.[199] Ez a szegények iránti szeretet nemcsak az anyagi szegénységre terjed ki, hanem a kulturális és vallási szegénység számtalan formájára.[200]

2445. A szegények iránti szeretet nem egyeztethető össze a gazdaság mértéktelen szeretetével vagy önző használatával:

„Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt. Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek és megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is. A bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól levontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltetek a földön és tobzódtatok, hízlaltátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.” (Jak 5,16)

2446. Aranyszájú Szent János keményen figyelmeztet: „Nem adni a szegényeknek azt jelenti, hogy kirabolod őket, és becsapod az életüket; (...) nem a sajátunkat, hanem az övéket tartjuk vissza”.[201] „Először az igazságosság követelményeit kell teljesíteni, nehogy szeretetadományként adjuk azt, amivel az igazságosság alapján tartozunk”.[202]

„Amikor a rászorulóknak valami szükséges dolgot adunk, nem a sajátunkból adakozunk, hanem visszaadjuk nekik azt, ami az övék; inkább az igazságosság követelményét teljesítjük, mint az irgalmasság cselekedeteit hajtjuk végre.”[203]

2447. Az irgalmasság cselekedetei azok a karitatív cselekedetek, melyekkel felebarátunk segítségére sietünk testi és lelki szükségleteiben.[204] A tanítás, a tanácsadás, a vigasztalás, a bátorítás az irgalmasság lelki cselekedetei, miként a megbocsátás és a türelmes elviselés is. Az irgalmasság testi cselekedetei az éhezőknek ételt adni, a hajléktalanoknak szállást adni, a ruhátlanokat fölruházni, a betegeket és börtönben levőket látogatni, a halottakat eltemetni. [205] E tettek közül a szegényeknek adott alamizsna[206] a testvéri szeretet egyik fő tanúságtétele, ugyanakkor az igazságosság gyakorlása, amely tetszik Istennek:[207]

„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs; s akinek van ennivalója, tegyen hasonlóképpen” (Lk 3,11). „Adjátok oda inkább, ami benne van, a rászorulóknak, és akkor tiszták lesztek egészen” (Lk 11,41). „Ha valamelyik testvérnek nem volna ruhája és nem volna meg a mindennapi tápláléka, és egyiktek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj, és lakjál jól«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?” (Jak 2, 15-16)[208]

2448. „Az emberi nyomorúság sokféle formája – az anyagi kifosztottság, a jogtalan elnyomás, a testi és lelki betegségek és végül a halál – nyilvánvaló jele annak a veleszületett gyengeségnek, melyben az ember Ádám első bűne óta él, és jele annak, hogy szüksége van üdvösségre. Ez indította részvétre az üdvözítő Krisztust, aki ezt a természetet magára akarta venni, és azonosulni akart »a legkisebbekkel a testvérek között«. Ez indokolja, hogy azok, akikre ránehezedik az emberi nyomorúság, különleges szeretetben részesülnek az Egyház részéről, mely a kezdetektől fogva – sok tagjának mulasztása ellenére – sem szűnik meg azon munkálkodni, hogy könnyítsen terhükön, védelmezze és fölszabadítsa őket. Tette ezt számos jótékonysági intézményében, melyek mindig és mindenütt nélkülözhetetlenek maradnak.”[209]

2449. Már az Ószövetségben a különféle jogi rendelkezések (jubileumi év, a kamatszedés és zálogba vétel tilalma, a tized kötelezettsége, a napszámosok bérének naponkénti kifizetése, a tallózás és böngészés joga) összhangban vannak a Második Törvénykönyv buzdításával: „Mindig lesznek szegények az országban. Ezért megparancsolom: Nyisd meg a kezed testvéred, a földeden élő szűkölködő és szegény felé.” (MTörv 15,11) Jézus magáévá tette ezeket a szavakat: „Szegények mindig lesznek veletek, de én nem leszek veletek mindig” (Jn 12,8). Ezzel nem hatálytalanítja a régi próféták dörgő szavát: megveszik „pénzen a nyomorgókat, egy pár saruért a szegényt (...)” (Ám 8,6), hanem fölszólít bennünket, hogy ismerjük föl jelenlétét a szegényekben, akik az Ő testvérei:[210]

Limai Szent Róza, amikor anyja szemrehányást tett neki amiatt, hogy a házba szegényeket és betegeket fogadott be, így válaszolt: „Krisztusnak jó illata vagyunk, amikor a szegényeknek és betegeknek szolgálunk”.[211]

Összefoglalás

2450. „Ne lopj!” (MTörv 5,19) Sem tolvajok, sem fösvények (...), sem rablók nem fogják birtokolni Isten országát (1Kor 6,10).

2451. A hetedik parancsolat az igazságosság és a szeretet gyakorlását parancsolja a földi javak és az emberi munka gyümölcseinek használatában.

2452. A teremtés javai az egész emberi nemnek szólnak. A magántulajdonhoz való jog nem szünteti meg a javak egyetemes rendeltetését.

2453. A hetedik parancsolat tiltja a lopást. A lopás mások javainak a tulajdonos ésszerű akarata ellenére történő eltulajdonítása.

2454. Mások javainak bármilyen jogtalan elvétele vagy megtartása, még ha nem is mond ellent a polgári törvények rendelkezéseinek, ellenkezik a hetedik parancsolattal. A jogtalanság elkövetése jóvátételt követel. A kölcsönös igazságosság követeli az ellopott dolog visszaszolgáltatását.

2455. A hetedik parancsolat tiltja az olyan cselekedeteket vagy kezdeményezéseket, amelyekkel bármilyen önző vagy ideológiai, kereskedelmi vagy totalitárius meggondolásból más embereket rabszolgaságba süllyesztenek, megfosztanak személyi méltóságuktól, áruként adják, veszik vagy cserélik őket.

2456. A világ ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától, beleértve a jövendő nemzedékek iránti kötelezettségeket is.

2457. Az állatok az ember gondjára vannak bízva, akinek jó akaratot kell tanúsítania irántuk. Az állatok az ember jogos szükségletei kielégítésére szolgálhatnak.

2458. Az Egyház akkor mond erkölcsi ítéletet gazdasági és társadalmi kérdésekről, amikor azt az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége megkívánja. Azért foglalkozik a közjó evilági összetevőivel, mert a legfőbb Jóra, végső célunkra vannak rendelve.

2459. Maga az ember a szerzője, központja és célja az egész gazdasági és társadalmi életnek. A szociális kérdésben nagyon fontos fejezet, hogy az Istentől mindenki számára teremtett javak valóban mindenkihez eljussanak az igazságosságnak megfelelően, a szeretet segítségével.

2460. A munka elsődleges értéke az embertől függ, aki szerzője és a munkának. Az ember a munkája által részese a teremtés művének. A Krisztushoz kapcsolódó munka megváltó természetű lehet.

2461. Az igazi fejlődés a teljes ember fejlődése. Az igazi fejlődés azt jelenti, hogy minden egyes személy egyre jobban meg tud felelni hivatásának, tudniillik a meghívó Istennek.[212]

2462. A szegényekkel cselekedett irgalmasság a keresztény szeretet tanúságtétele: az igazságosság Istennek tetsző gyakorlása is.

2463. Miként lehetséges az, hogy a kenyeret és az otthont nélkülöző emberek sokaságában nem ismerjük föl a Lázárról szóló példabeszéd éhező koldusát?[213] Miként lehetséges az, hogy nem halljuk meg Jézust: „nekem sem tettétek” (Mt 25,45)?

8. Cikkely
A NYOLCADIK PARANCSOLAT

„Ne szólj hamis tanúságot a felebarátod ellen!” (Kiv 20,16)
„Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: »Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet!«” (Mt 5,33)

2464. A nyolcadik parancsolat tiltja személyes kapcsolatainkban az igazság elferdítését. Ez az erkölcsi törvény a szent népnek abból a hivatásából következik, hogy tanúskodjon Istenéről, aki maga az igazság, és az igazságot akarja. Az igazság elleni bűnök szóval és tettel azt fejezik ki, hogy az ember elutasítja az erkölcsi rend iránti elkötelezettséget: alapvető hűtlenségek Isten iránt, és ebben az értelemben aláássák a Szövetség alapjait.

I. Az igazságban (veritas) élni

2465. Az Ószövetség tanúsítja: Isten minden igazság forrása. Az Ő szava igazság. [214] Az Ő törvénye igazság. [215] „Nemzedékről nemzedékre tart a te igazságod „ (Zsolt 119,90).[216] Mivel Isten az „Igazmondó” (Róm 3,4), népének tagjai arra hivatottak, hogy az igazságban éljenek. [217]

2466. Jézus Krisztusban Isten igazsága teljes mértékben megnyilvánul. Ő, akit kegyelem és igazság tölti be, [218] „a világ világossága” (Jn 8,32). Ő az igazság. [219] Mindaz, aki hisz Őbenne, nem marad sötétségben. [220] Jézus tanítványa megmarad az Ő beszédében, hogy megismerje az igazságot, mely megszabadít [221] és megszentel. [222] Jézust követni annyit jelent, mint az igazság Lelkéből élni, [223] akit az Atya küld az Ő nevében,[224] és aki bevezet „a teljes igazságba” (Jn 16,13). Jézus tanítványainak az igazság föltétlen szeretetét tanítja: „A ti beszédetek legyen: az igen igen, a nem nem” (Mt 5,37).

2467. Az ember természete szerint az igazságra törekszik. Köteles tisztelni és tanúsítani az igazságot. „Méltóságuknak megfelelően az összes embert, mivel személy (...), a saját természete ösztökéli az igazság keresésére - ami erkölcsi kötelessége is –, elsősorban a vallás tekintetében. A megismert igazsághoz ragaszkodnia kell, és egész életét az igazság követelményei szerint kell berendeznie.” [225]

2468. Amikor az igazság a cselekvésmódban és az emberi beszédben nyilvánul meg, mint egyenesség, igazmondásnak (lat. veracitas), őszinteségnek (lat. sinceritas) vagy nyíltlelkűségnek nevezzük. Ez az erény arra tesz készségessé, hogy az ember az igazat tetteivel megmutassa és szavaival kimondja, kerülve a kétszínűséget, a színlelést és a képmutatást.

2469. „Lehetetlen volna az emberi együttélés, ha az embereknek nem lenne kölcsönösen bizalmuk egymáshoz, azaz ha nem mondanának egymásnak igazat.”[226] Az igazság erénye pontosan megadja a másiknak, ami neki jár. Az igazmondás tiszteletben tartja az egyensúlyt a föltárandó és a titokban tartandó dolgok között, amit meg kell őrizni: magában foglalja az őszinteséget és a diszkréciót. „Az embernek becsületesen föl kell tárnia a másik előtt az igazságot.” [227]

2470. Krisztus tanítványa elfogadja, hogy „az igazságban éljen”, azaz Urának példája szerinti egyszerű életet éljen és megmaradjon az igazságban. „Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben élünk, akkor hazudunk és nem az igazsághoz igazodunk” (Jn 1,6).

II. „Tanúságot tenni az igazságról”

2471. Pilátus előtt az Úr kijelenti, azért jött a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról.[228] A kereszténynek „nem szabad szégyellnie tanúságot tenni az Úr mellett” (2Tim 1,8). A hit melletti tanúságtételt igénylő esetekben a keresztény embernek félreérthetetlenül meg kell vallania a hitét, ahogyan Szent Pál tette a bírái előtt. A hívőnek „Isten és az emberek előtt meg kell őriznie tiszta lelkiismeretét” (ApCsel 24,16).

2472. A keresztények azon kötelessége, hogy részt kell venniük az Egyház életében, arra ösztönzi őket, hogy az evangélium és a belőle fakadó kötelezettségek tanúiként cselekedjenek. E tanúságtétel a hit továbbadása szóval és cselekedettel. A tanúságtétel az igazságosság cselekedete, mely megerősíti és megismerteti az igazságot: [229]

Mert minden Krisztus-hívőnek, bárhol éljen is, élete példájával és tanúskodó szavával meg kell mutatnia az új embert, akit a keresztségben magára öltött, és a Szentlélek erejét, aki a bérmálásban megerősítette. [230]

2473. A vértanúság a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel; olyan tanúságot jelent, mely elmegy egészen a halálig. A vértanú a meghalt és föltámadott Krisztusról tanúskodik, akivel a szeretet egyesítette. Tanúságot tesz a keresztény hit és tanítás igazságáról. A lelki erősség (lat. fortitudo) aktusával néz szembe a halállal: „Engedjétek, hogy eledele legyek a vadállatok, melyek által eljuthatok Istenhez”.[231]

2474. Az Egyház a legnagyobb gonddal gyűjtötte össze azok emlékeit, akik a végsőkig elmentek hitük megvallásában. Ezek a vértanú-akták. Az igazság vérrel írt levéltára:

„Sem a világi élet varázsa, sem e világ összes királysága nem használ nekem semmit. Jobb meghalnom, hogy egyesüljek Jézus Krisztussal, mint a föld határáig uralkodnom. Őt keresem, aki meghalt értünk; őt kívánom, aki föltámadt mindnyájunkért. Születésem közeledik...” [232]
„Áldalak Téged, mert ezen a napon és ebben az órában arra méltattál, hogy a mártírok sorában helyet kapjak (...). Beteljesítettél, Istenem, Te, aki nem ismered a hazugságot és igazmondó vagy! Emiatt mindenért Téged dicsérlek, Téged áldalak, Téged dicsőítelek az örök és mennyei Főpap, Jézus Krisztus, a te szeretett Fiad által, aki által Neked Vele és a Szentlélekben dicsőség most és a jövendő századokban. Ámen.” [233]

III. Az igazság elleni bűnök

2475. Krisztus tanítványai magukra öltötték „az új embert, aki Isten szerint teremtetett, igazságosságban és igaz szentségben” (Ef 4,24). „Elhagyván a hazugságot” (Ef 4,25) el kell vetniük „minden gonoszságot, minden álnokságot és színlelést, és irigységet és minden rágalmazást” (1Pt 2,1).

2476. Hamis tanúság és hamis eskü. Az igazsággal ellenkező állítás, ha nyilvánosan hangzik el, különösen súlyos jelleget ölt. A bíróság előtt ez hamis tanúskodásnak számít. [234] Ha eskü alatt tesszük, hamis esküről van szó. E cselekvésmódok hozzájárulnak egy ártatlan elítéléséhez, vagy egy bűnös fölmentéséhez, vagy a vádlott büntetésének növeléséhez. [235] Súlyosan veszélyeztetik az igazságszolgáltatást és a bírák által kiszabott ítélet méltányosságát.

2477. A személyek becsületének tiszteletben tartása tilt minden olyan magatartást és beszédet, amely alkalmas arra, hogy igazságtalanul károsítsa őket. [236] Bűnt követ el:

vakmerő ítélettel az, aki még ha hallgatólagosan is, elegendő alap nélkül igaznak fogad el valami erkölcsi fogyatékosságot a felebarátban;
megszólással az, aki mások létező hibáit vagy bűneit indokolatlanul föltárja olyanok előtt, akik arról nem tudnak; [237]
rágalmazással az, aki az igazsággal ellenkező állításokkal árt mások becsületének, és alkalmat ad a róluk alkotott téves ítéletekre.

2478. A vakmerő ítélet elkerülése érdekében mindenkinek, amennyire csak lehet, jóhiszeműen kell értelmeznie felebarátja gondolatait, szavait és cselekedeteit:

„Abból kell kiindulnunk, hogy minden jámbor kereszténynek egy másik homályos állítását vagy véleményét inkább kell jól értenie, mint elítélnie. Ha semmiképpen nem tudja jól érteni, kérdezze meg a beszélő szándékát, és ha az helytelenül gondolna vagy értene valamit, jóságosan feddje meg; ha ez nem elegendő, próbáljon meg minden alkalmas eszközt, mellyel kijózanítható és megmenthető a tévedéstől.” [238]

2479. A megszólás és a rágalmazás a felebarát becsületét és tiszteletét rombolja. A tisztelet az emberi méltóság társadalmi elismerése, és mindenkinek természetes joga van neve tiszteletéhez, becsületéhez és tiszteletben tartásához. Ily módon a megszólás és rágalmazás sérti az igazságosság és szeretet erényét.

2480. Kerülni kell minden olyan beszédet vagy magatartást, mely hízelgéssel, dicsérettel vagy tetszésnyilvánítással bátorít vagy megerősít másokat cselekedeteik gonoszságában és viselkedésük erkölcstelenségében. A hízelgés súlyos bűn, ha súlyos víciumok vagy súlyos bűnök bűntársává tesz. A szolgálatkészség vagy a barátság nem igazolja a nyelv kétszínűségét. A hízelgés bocsánatos bűn, amikor csak arra törekszik, hogy kedves legyen, elkerüljön valami rosszat, megszerezzen valami szükséges dolgot és megengedett előnyhöz juttasson.

2481. A dicsekvés vagy hencegés bűn az igazság ellen. Ugyanezt kell mondani az iróniáról, mely valakinek egy tulajdonságát vagy viselkedését rosszakarattal nevetségessé téve gúnyolódik.

2482. „A hamis állítás azzal a szándékkal, hogy megtévesszen, hazugság.” [239] Az Úr az ördög művét a hazugságban leplezi le: „A ti atyátok az Ördög (...). Nincs benne igazság. Amikor hazugságot beszél, a sajátjából beszél, mert hazug és a hazugság atyja.” (Jn 8,44)

2483. A hazugság a legközvetlenebb vétség az igazság ellen. Hazudni annyi, mint az igazság ellen beszélni vagy cselekedni megtévesztő szándékkal. A hazugság, mivel az embernek az igazsághoz és a felebaráthoz fűződő kapcsolatát sérti, annak az alapvető kapcsolatnak árt, mely az embert és szavát az Úrhoz köti.

2484. A hazugság súlyosságának mértéke függ az eltorzított igazság természetétől, a körülményektől, az elkövető szándékától, és a kártól, amit a hazugság áldozatai elszenvedtek. Ámbár a hazugság önmagában bocsánatos bűn, halálos bűnné válik, amikor súlyosan sérti az igazságosság és szeretet erényeit.

2485. A hazugság természete szerint elítélendő. Megszentségteleníti a szót, melynek az a rendeltetése, hogy a megismert igazságot másokkal közölje. A megfontolt szándék arra, hogy a felebarátot megtévessze az igazsággal ellentétes állításokkal, vét az igazság és a szeretet rendje ellen. A bűnösség még nagyobb, ha a megtévesztési szándék rossz következményekkel járhat azok számára, akiket megtévesztett.

2486. A hazugság (mivel az igazmondás erényének megsértése) valóságos erőszak a másikkal szemben. Megismerőképességében sebzi meg, mely minden ítélet és döntés előfeltétele. Csírájában hordozza a lelkek megoszlását és mindazt a rosszat, ami ebből következik. A hazugság minden társadalom számára ártalmas; aláássa az emberek közötti bizalmat és megbontja a társadalmi kapcsolatok rendszerét.

2487. Az igazságossággal és az igazsággal szemben elkövetett bármely bűn jóvátételi kötelezettséget von maga után, akkor is, ha elkövetője bocsánatot nyert. Amikor a bűnt lehetetlen nyilvánosan jóvátenni, titokban kell megtenni; ha a károsultat nem lehet közvetlenül kártalanítani, erkölcsi elégtételt kell nyújtani neki a szeretet nevében. Ez a jóvátételi kötelezettség fönnáll a mások becsülete ellen elkövetett bűnök esetén is. E morális és olykor anyagi jóvátétel mértékét az okozott kár nagysága határozza meg. E jóvátétel lelkiismeretben kötelez.

IV. Az igazság tiszteletben tartása

2488. Az igazság közléséhez való jog nem föltételek nélküli. Mindenkinek a testvéri szeretet evangéliumi követelményéhez kell hozzáigazítania életét. Ez konkrét esetekben megköveteli annak mérlegelését, hogy a kérdezőnek föl kell-e tárni az igazságot, vagy sem.

2489. A szeretetnek és az igazság tiszteletben tartásának kell vezérelnie minden információ- vagy közléskérésre adott választ. Mások java és biztonsága, a magánélet tiszteletben tartása és a közjó elegendő okok arra, hogy elhallgassuk azt, amit másnak nem kell tudnia, illetve hogy okosan beszéljünk. A botrány elkerülése gyakran szigorú hallgatást követel. Senki sem köteles föltárni az igazságot annak, akinek nincs joga megismerni azt. [240]

2490. A gyónási titok szent, semmilyen körülmények között nem árulható el. „A gyónási titok sérthetetlen; ezért tilos a gyóntatónak a gyónót szóval vagy bármilyen más módon, bármi okból, akár csak részben is elárulnia.”[241]

2491. A hivatali titkokat - melyeknek például politikusok, katonák, orvosok és jogászok vannak birtokában - vagy a titoktartás terhe alatt tett bizalmas közléseket őrizni kell azon kivételes esetektől eltekintve, amikor a titok megtartása komoly károkat okozhat az azt közlő, meghallgató vagy egy harmadik személynek, s a kár csak az igazság nyilvánosságra hozatalával kerülhető el. A másokra káros magáninformációkat súlyos és arányos ok nélkül még akkor sem szabad nyilvánosságra hozni, ha nem a titoktartás terhe alatt bízták ránk.

2492. A személyek magánéletével kapcsolatban mindenkinek őriznie kell a kellő körültekintést. A tájékoztatásért felelős embereknek meg kell tartaniuk a helyes arányt a közjó követelményei és a részleges jogok tiszteletben tartása között. A politikai vagy közéleti tevékenységet folytató személyek magánéletébe behatoló tájékoztatás elítélendő, amennyiben bizalmas szférájukat és szabadságukat veszélyezteti.

V. A tömegtájékoztató eszközök használata

2493. A modern társadalomban a tömegtájékoztató eszközök rendkívül fontos szerepet játszanak a tájékoztatásban, a kulturális nevelésben és képzésben. E szerep a műszaki fejlődés, a közvetített hírek mennyisége és változatossága és a közvéleményre gyakorolt befolyás következtében egyre nő.

2494. A tömegtájékoztató eszközök által közvetített információ a közjó szolgálatában áll. [242] A társadalomnak joga van az igazságon, a szabadságon, az igazságosságon és a szolidaritáson alapuló tájékoztatásra:

„E jog helyes gyakorlása azonban megköveteli, hogy a közlés tartalmát tekintve mindig igaz és - az igazságosság valamint a szeretet sérelme nélkül - teljes legyen; a közlés módját tekintve pedig legyen tisztességes és megfelelő, azaz tartsa tiszteletben az erkölcsi törvényeket s az ember törvényes jogait és méltóságát, mind a hírek szerzésében, mind azok közzétételében.” [243]

2495. „A társadalom minden tagjának ezen a téren is meg kell tennie azt, amit az igazságosság és a szeretet követel, hogy ezen eszközök segítségével is helyes közvélemény kialakítására és terjesztésére törekedjenek.” [244] A szolidaritás, úgy tűnik, az igaz és igazságos tájékoztatás és a mások megismerését és tiszteletben tartását elősegítő eszmék szabad áramlásának következménye.

2496. A tájékoztatási eszközök (főként a tömegtájékoztatás eszközei) bizonyos passzivitást válthatnak ki a fölhasználók körében azáltal, hogy a hírek és a látvány kevéssé éber fogyasztóivá teszik őket. A fölhasználóknak mértéktartást és önfegyelmet kell gyakorolniuk a tömegtájékoztatási eszközökkel szemben. Érezniük kell a kötelezettséget, hogy világos és helyes lelkiismeretre kell szert tenniük, hogy könnyebben ellen tudjanak állni a rossz befolyásoknak.

2497. Sajátos hivatásbeli kötelességüknél fogva kell ügyelniük a sajtó felelőseinek arra, hogy az információ terjesztése közben az igazságot szolgálják és ne sértsék a szeretetet. Minden erejükkel arra törekedjenek, hogy egyforma gonddal tartsák tiszteletben a tények természetét és a személyekről alkotott kritikus ítélet határait. Kerülniük kell a rágalmazást.

2498. „A polgári hatóságot ebben a témakörben különleges felelősség terheli a közjó alapján (...). A közhatalomra tartozik, hogy a hatáskörének megfelelően megvédje és biztosítsa az információ valódi és jogos szabadságát, melyre a társadalomnak mindenképpen szüksége van haladása érdekében.” [245] A közhatalom a törvényhozás és a törvények gondos végrehajtása útján biztosítsa, hogy „ezekkel az eszközökkel vissza ne éljenek, és súlyos kár ne érje a közerkölcsöt és a társadalom haladását.” [246] Büntetnie kell, ha az egyén jó hírnévhez és a magánélet titkához fűződő joga sérelmet szenved. A kellő időben és becsületesen kell tájékoztatnia a közjó kérdéseiben, és válaszolnia kell a lakosság megalapozott aggodalmaira. Semmi nem igazolhatja, hogy a hatalom a közvéleményt a tömegtájékoztató eszközökön keresztül hamis információkkal manipulálja. A hatósági beavatkozások nem sérthetik az egyének és csoportok szabadságát.

2499. Az erkölcsi érzék elítéli a totalitárius államok visszaéléseit, amelyek rendszeresen meghamisítják az igazságot, a tömegtájékoztató eszközök által politikai hegemóniát gyakorolnak a közvélemény fölött, „manipulálják” a nyilvános perek vádlottait és tanúit, és azt képzelik, hogy megszilárdíthatják zsarnokságukat azáltal, hogy elfojtanak és elnyomnak mindent, amit ők „véleménynyilvánítással elkövetett bűncselekménynek” tartanak.

VI. Igazság, szépség és szakrális művészet

2500. A jó megtételét érdek nélküli lelki élvezet és erkölcsi szépség kíséri. Hasonlóképpen az igazság lelki szépség ragyogását és örömét hozza magával. Az igazság önmagától szép. Az értelemmel fölruházott embernek szüksége van a szó igazságára, a teremtetlen és teremtett valóság megismerésének értelmes kifejezésére; de az igazságnak más, kiegészítő emberi formái is lehetnek, mindenekelőtt olyankor, amikor szóval elmondhatatlan valóságokról - az emberi szív mélységeiről, a lélek szárnyalásáról, Isten misztériumáról - van szó. Isten, még mielőtt az igazság szavaival kinyilatkoztatta volna magát az embernek, a Teremtés - az Ő Igéjének, Bölcsességének műve - egyetemes nyelvén nyilatkoztatja ki magát: az egész világ rendjéből és harmóniájából - amit a gyermek és a tudós egyformán föl tud fedezni - „a teremtmények nagyságából és szépségéből ezek Teremtője megismerhető” (Bölcs 13,5), „mert a szépség elve és szerzője teremtette őket” (Bölcs 13,3).

„A bölcsesség Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság tükröződése, Isten tevékenységének makula nélkül való tükre és jóságának képmása.” (Bölcs 7,25-26) „Ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, mert azt fölváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság.” (Bölcs 7,29-30) „Beleszerettem az Ő szépségébe” (Bölcs 18,2).

2501. Az „Isten képmására teremtett ember” [247] műalkotásainak szépsége révén is kifejezésre juttatja a Teremtő Istenhez fűződő kapcsolatának igazságát. A művészet ugyanis sajátosan emberi kifejezési forma; az életszükségletek kielégítésére való törekvésen túl, ami minden élőlény közös adata, az ember belső gazdagságának érdek nélküli túlcsordulása. Mint a Teremtő által ajándékozott tehetség és az emberi erőfeszítés gyümölcse, a művészet a gyakorlati bölcsesség egy formája, mely összekapcsolja a megismerést és azt a törekvést, [248] hogy a valóság egy igazságát a látható vagy hallható formában fejezze ki. Így a művészet, amennyiben a dolgok igazságából és szeretetéből merít inspirációkat, bizonyos hasonlóságot hordoz Isten teremtő tevékenységével. Mint bármely más emberi tevékenység, a művészet sem teljesen öncélú, hanem az ember végső céljára irányul és tőle nyeri nemességét.[249]

2502. A szakrális művészet akkor igaz és szép, amikor megfelel sajátos hivatásának: a hitben és az imádásban fölidézi és dicsőíti Isten transzcendens misztériumát; az Igazság és Szeretet nagyszerű szépségét, mely megjelent Krisztusban, aki „dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása” (Zsid 1,3), akiben „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége” (Kol 2,9); a Boldogságos Szűz Máriában és az angyalokban és a szentekben tükröződő lelki szépséget. A hiteles szakrális művészet elvezeti az embert a Teremtő és Megváltó, Szent és Megszentelő Isten imádására és szeretetére és az imádságra.

2503. Ezért a püspököknek személyesen vagy megbízottaik által azon kell lenniük, hogy támogassák a régi és modern szakrális művészet minden formáját, és ugyanilyen buzgósággal kell távol tartaniuk a liturgiától és a kultikus épületektől mindazt, ami a hit igazságának és a szakrális művészet hiteles szépségének nem felel meg. [250]

Összefoglalás

2504. „Ne szólj hamis tanúságot a felebarátod ellen!” (Kiv 20,16) Krisztus tanítványai magukra öltötték „az új embert, aki Isten szerint teremtetett, igazságosságban és igaz szentségben” (Ef 4,24).

2505. Az igazság vagy igazmondás az az erény, mely készségessé tesz arra, hogy az ember az igazat tetteivel megmutassa és szavaival kimondja, kerülve a kétszínűséget, a színlelést és a képmutatást.

2506. A kereszténynek nem szabad „szégyellnie az Úr melletti tanúságtételt” (2Tim 1,8), sem szóban, sem tettben. A vértanúság a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel.

2507. A becsület tiszteletben tartása és a személyek tisztelete tilt minden megszóló vagy rágalmazó magatartást és szót.

2508. A hazugság az igazságnak nem megfelelő állítás a felebarát megtévesztésének szándékával.

2509. Az igazság ellen elkövetett bűn jóvátételt követel.

2510. Konkrét esetekben az aranyszabály segít eldönteni, vajon az igazságot föl kell-e tárni a kérdezőnek, vagy sem.

2511. „A gyónási titok sérthetetlen.”[251] A hivatali titkokat meg kell őrizni. A másokra nézve káros titkos információkat nem szabad közzétenni.

2512. A társadalomnak joga van az igazságban, szabadságban és igazságosságban megalapozott információhoz. Visszafogottságot és fegyelmet kell gyakorolni a tömegtájékoztató eszközök használatában.

2513. „A vallásos és szakrális művészet Isten végtelen szépségére figyel, azt akarja lehetőségei szerint emberi alkotásban kifejezni. Annál jobban szolgálja tehát Istent, az ő dicséretét és dicsőségét, minél tudatosabban törekszik arra, hogy alkotásaival a lehető legjobban vezesse Isten felé az emberek lelkét.”[252]

9. Cikkely
A KILENCEDIK PARANCSOLAT

„Ne kívánd felebarátod házát: ne kívánd feleségét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, ami az övé.” (Kiv 20,17)
„Aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele” (Mt 5,28).

2514. Szent János a sóvárgásnak, vagyis a bűnös vágyakozásnak három fajtáját különbözteti meg: a test kívánságát, a szemek kívánságát és az élet kevélységét.[253] A katolikus kateketikai hagyomány szerint a kilencedik parancsolat a testi vágyat; a tizedik mások javainak megkívánását tiltja.

2515. A „concupiscentia” szó etimológiailag az emberi vágy minden formáját jelentheti. A keresztény teológia e szónak sajátos jelentést adott: az érzéki vágy olyan megmozdulása, mely ellenkezik az értelem tevékenységével. Szent Pál apostol ahhoz a lázadáshoz hasonlítja, melyet a „test” folytat a „lélek” ellen. [254] Az első bűn engedetlenségéből következik. [255] Megzavarja az ember erkölcsi képességeit, és anélkül, hogy önmagában bűn lenne, hajlandóvá teszi az embert a bűn elkövetésére. [256]

2516. Az emberben, már abból adódóan, hogy összetett lény, lélek és test, van bizonyos feszültség, kibontakozik bizonyos harc a „lélek” és a „test” törekvései között. De ez a harc valójában a bűn örökségének része, egyik következménye s ugyanakkor bizonysága is. A lelki küzdelem mindennapos tapasztalatának részét alkotja:

„Az Apostol nem akarja a testet sem lebecsülni, sem elítélni, mert a test a szellemi lélekkel együtt alkotja az emberi természetet, és ez adja meg egyéni személyiségét; ő a cselekedetekről szól, helyesebben mondva a szokásos magatartásról - erényekről és víciumokról –, amelyek erkölcsileg jók vagy rosszak, mint az engedelmesség gyümölcsei (az első esetben), vagy mint szembeszegülés a Szentlélek üdvözítő tevékenységével (a másodikban). Ezért írja az Apostol: »Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően« (Gal 5,25).” [257]

I. A szív megtisztítása

2517. A szív az erkölcsi személyiség székhelye: „A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosságok, a házasságtörések, a paráznaságok” (Mt 15,19). A test vágyai ellen folytatott harc magában foglalja a szív megtisztítását és a mérsékletesség gyakorlását:

Tartsd meg az egyszerűséget és légy ártatlan, és olyan leszel, mint a kisdedek, akik nem ismerik az emberek életét pusztító gonoszságot. [258]

2518. A hatodik boldogság hirdeti: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8). A „tisztaszívűek” azok, akik értelmüket és akaratukat összehangolják Isten szentségének követelményeivel, főként három területen: a szeretetben, [259] a tisztaságban, vagyis a szexuális rendezettségben,[260] az igazság és az igazhitűség szeretetében. [261] Összeköttetés van a szív, a test és a hit tisztasága között:

A hívőknek hinniük kell a hitvallás cikkelyeit, „hogy a hittel Isten igáját vegyék magukra, az igát viselve helyesen éljenek, helyesen élvén megtisztítsák a szívüket; szívüket megtisztítván megértsék, amit hisznek”. [262]

2519. A „tisztaszívűek” azt az ígéretet kapták, hogy színről színre meg fogják látni Istent és hasonlók lesznek Őhozzá”. [263] A szív tisztasága a látás előfeltétele. Már most lehetővé teszi, hogy Isten szerint lássunk, a másikat úgy fogadjuk, mint „felebarátot”; lehetővé teszi, hogy az emberi testet, a sajátunkat éppúgy, mint a felebarátunkét, a Szentlélek templomának és az isteni szépség egy megnyilvánulásának lássuk.

II. Harc a tisztaságért

2520. A keresztség annak, aki fogadja, meghozza a minden bűntől való megtisztulás kegyelmét. De a megkeresztelt embernek harcot kell folytatnia a test kívánsága és a rendetlen vágyak ellen. Ebben Isten kegyelme segíti

a tisztaság erényével és ajándékával, mert a tisztaság lehetővé teszi, hogy egyenes szívvel és osztatlanul szeressen;
a szándék tisztaságával, ami azt jelenti, hogy mindig szem előtt tartja az ember igazi célját: a megkeresztelt ember egészséges szemmel mindenben próbálja megtalálni és teljesíteni Isten akaratát; [264]
a külső és belső látás tisztaságával; az érzékek és a képzelet megfegyelmezésével; a tisztátalan gondolatokban való gyönyörködés elutasításával, melyek eltávolítanak az isteni parancsolatok útjáról: „a látás az oktalanokban bűnös vággyá válik” (Bölcs 15,5);
az imádság által:

„Azt hittem, hogy a saját erőim dolga az önmegtartóztatás, melyeket nem ismertem, mivel olyan ostoba voltam, hogy nem tudtam, (...) hogy senki sem lehet önmegtartóztató, ha te meg nem adod. És adnád, ha belső sóhajtással zörgetnék a füleden, és erős hittel rád bíznám gondomat.” [265]

2521. A tisztaság megkívánja a szemérmességet, mely a mértékletesség integrális része. A szemérmesség őrzi a személy intimitását. Tiltakozik az ellen, hogy föltárjuk azt, aminek rejtve kell maradnia. A tisztaságra van rendelve és kifejezi annak körültekintő voltát. A tekintetet és a gesztusokat a személyek méltóságának és kapcsolataiknak megfelelően vezérli.

2522. A szemérmesség védi a személyek és szeretetük misztériumát. Türelemre és mérsékletre szólít föl a szerelmi kapcsolatban; megkívánja, hogy tartsák tiszteletben a férfi és a nő egymás közti végső elkötelezettségének és odaadásának föltételeit. A szemérmesség szerénység. Arra ösztönöz, hogy megválogassuk öltözködésünket. Hallgatag és tartózkodó lesz, amikor beteges kíváncsisággal találkozik. Diszkrécióvá válik.

2523. Az érzékeknek éppúgy van szemérmessége, mint a testnek. Ez ébred föl például az emberi test olyan mutogatásai ellen, melyek bizonyos publikációkban az esztelen kíváncsiság fölébresztésére szolgálnak, illetve egyes tömegtájékoztatási eszközök azon törekvése ellen, hogy az intimitások föltárásában túl messzire menjenek. A szemérmesség olyan életformát sugall, amely lehetővé teszi, hogy ellenálljunk a mai szokások és uralkodó ideológiák ösztönzéseinek.

2524. A szemérmesség konkrét formái kultúránként változnak. De mindenütt úgy jelenik meg, mint az ember sajátosan jellemző lelki méltóságának érzése. A személy öntudatának ébredésével születik meg. Tanítani a szemérmességet a gyermekeknek és a fiatalkorúaknak annyit tesz, mint ébreszteni bennük az emberi személy iránti tiszteletet.

2525. A keresztény tisztaság megkívánja a társadalmi légkör megtisztítását. A tömegtájékoztató eszközöktől olyan információt igényel, mely szem előtt tartja a tiszteletet és a mértéktartást. A szív tisztasága megszabadít a mindent elárasztó erotikától, és távol tart azoktól a látványosságoktól, amelyek kedveznek a beteges kíváncsiságnak és képzelgéseknek.

2526. Az úgynevezett erkölcsi lazaság az emberi szabadság helytelen fogalmán alapszik. A szabadságnak, hogy fölépülhessen, szüksége van arra, hogy engedje magát az erkölcsi törvénytől nevelni. Meg kell kívánni azoktól, akik felelősek a nevelésért, hogy az ifjúságot olyan tanításban részesítsék, amely tiszteli az igazságot, az emberi szív minőségeit és az ember erkölcsi és lelki méltóságát.

2527. „Krisztus jó híre állandóan megújítja a bűnbe esett ember életét és kultúráját, s a bűn folytonos és veszélyes csábításából eredő tévedéseket és bajokat támadja és elűzi. A népek erkölcseit szüntelenül tisztogatja és nemesíti. Istentől származó gazdagságával mintegy belülről termékenyíti meg, erősíti, kiegészíti, sőt Krisztusban meg is újítja minden egyes nép vagy kor lelki értékeit és képességeit.” [266]

Összefoglalás

2528. „Mindaz, aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követ el vele” (Mt 5,27-28).

2529. A kilencedik parancsolat éberségre serkent a sóvárgás, vagyis a bűnös testi vágy ellen.

2530. A test vágyai ellen folytatott harc magában foglalja a szív megtisztítását és a mérsékletesség gyakorlását.

2531. A szív tisztasága a látás előfeltétele: már most lehetővé teszi, hogy mindent Isten szerint lássunk.

2532. A szív megtisztítása imádságot, a tisztaság gyakorlását, a szándék és a tekintet tisztaságát igényli.

2533. A szív tisztasága megköveteli a szemérmességet, ami türelem, szerénység és diszkréció. A szemérmesség őrzi a személy intimitását.

10. Cikkely
A TIZEDIK PARANCSOLAT

„Ne kívánj semmit, ami a felebarátodé” (Kiv 20, 17). „Ne kívánd felebarátod házát, földjét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát. Egyáltalán ne kívánj semmit, ami felebarátodé.” (MTörv 5,21)
„Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21).

2534. A tizedik parancsolat kifejti és kiegészíti a kilencediket, mely a test bűnös vágyaira vonatkozik. Ez az idegen javakra sóvárgást tiltja, a hetedik parancsolat által tiltott lopás, rablás és csalás gyökerét. A „szemek kívánsága” (1Jn 2,16) az ötödik parancsolat által tiltott erőszakhoz és igazságtalansághoz vezet. [267] A sóvárgás, miként a paráznaság, a Törvény első három parancsolata által tiltott bálványimádásból ered. [268] A tizedik parancsolat a szív szándékára vonatkozik; a kilencedikkel együtt összefoglalja a Törvény összes parancsolatát.

I. A vágyak rendetlensége

2535. Az érzéki vágy ösztönöz olyan kellemes dolgok megkívánására, amelyekkel nem rendelkezünk. Így amikor az ember éhes, enni, ha fázik, melegedni vágyik. Ezek a vágyak önmagukban jók; de gyakran nem maradnak meg az értelem rendjének keretei között, és arra ösztönöznek, hogy jogtalanul megkívánjuk azt, ami nem jár nekünk és vagy másé, vagy másnak jár.

2536. A tizedik parancsolat tiltja a mohóságot és a földi javak megszerzésének mértéktelen vágyát. Tiltja a kapzsiságot, mely a gazdagság és a vele járó hatalom iránt érzett mértéktelen vágyból fakad. Még azt a vágyat is tiltja, hogy igazságtalanságot kövessünk el, amellyel a felebarátnak anyagi kárt okoznánk:

„Amikor a Törvény figyelmeztet: »Ne kívánd«, e szavak arra vonatkoznak, hogy fogjuk vissza a vágyainkat idegen dolgoktól. Az idegen dolgok megkívánásának szomjúsága ugyanis mérhetetlen és végtelen, és soha nem telik be, miként írva van: »A kapzsi nem telik be pénzzel« (Sir 5,9).” [269]

2537. Nem szegi meg ezt a parancsolatot az a vágy, hogy a felebarát javait megszerezzük, csak igazságos eszközökkel akarjuk. A hagyományos hitoktatás jó valóságérzékkel mutat rá „azokra, akiknek a legtöbbet kell harcolniuk a kapzsi vágyakkal”, és hogy ezért őket „jobban kell buzdítani, hogy ezt a parancsolatot megtartsák”:

„Ilyenek például, a kereskedők, akik óhajtják az éhínséget és a drágaságot, és nem jó szemmel nézik, ha mellettük más is kínálja áruját vagy vásárol, mert nélkülük drágábban tudnának eladni és olcsóbban tudnának vásárolni. Azok is vétenek, akik kívánják mások ínségét, hogy eladásból és vételből nagyobb hasznot tudjanak húzni (...). Orvosok, akik betegségekre vágynak; ügyvédek és bírák, akik ügyekre és perekre várnak...” [270]

2538. A tizedik parancsolat megkívánja, hogy száműzzük az irigységet az emberi szívből. Amikor Nátán próféta Dávid királyban bűnbánatot akart ébreszteni, elmondott neki egy példázatot a szegény emberről, akinek nem volt semmije, csak egy leányaként szeretett báránykája, és a gazdagról, akinek számos nyája volt, mégis elvette a szegénytől a báránykáját.[271] Az irigység a leggonoszabb tettekre is vezethet. [272] A halál a Sátán irigysége révén jött a világra (Bölcs 2,24).

„Harcolunk egymással és az irigység fegyverzett föl minket egymás ellen (...). Ha ilyen elkeseredetten szabdaljuk Krisztus Testét, hová jutunk? Mintha ízekre akarnánk tépni (...). Ugyanazon Test tagjainak mondjuk magunkat, és úgy marcangoljuk egymást, mintha vadállatok lennénk.” [273]

2539. Az irigység főbűn. Szomorúságot jelent, amit valaki idegen jó miatt miatt érez, és zabolátlan vágyat annak megszerzésére tiltott módon is. Amikor súlyos rosszat kíván a felebarátnak, halálos bűn:

Szent Ágoston az irigységben „ördögi víciumot” látott. [274]
„Az irigységből gyűlölet, alattomos suttogás, megszólás, a felebarát szerencsétlensége miatti ujjongás és a szerencséje miatti bosszúság fakad.” [275]

2540. Az irigység a szomorúság egy fajtája, ezért a szeretet visszautasítása; a keresztény embernek a jóakarattal kell harcolnia ellene. Az irigység gyakran a gőgből fakad; a megkeresztelt embernek gyakorolnia kell az alázatos életet:

„Azt szeretném, hogy Istent dicsőség érje általam. Örvendj tehát testvéred virulásán, és meg fog dicsőülni általad Isten. És valamennyien azt fogják mondani: »Áldott az Isten, akinek ilyen, minden irigységtől mentes, mások javai fölött örvendező szolgái vannak«.” [276]

II. A Lélek vágyai

2541. A Törvény és a kegyelem rendje megszabadítja az emberek szívét a kapzsiságtól és az irigységtől; az ember szívét beavatja a Legfőbb Jó utáni vágyba; fölébreszti a Szentlélek utáni vágyakat, aki beteljesíti az ember szívét.
Az ígéretek Istene öröktől fogva óvta az embert annak csábításától, ami kezdettől fogva olyannak látszik, hogy „élvezhető, tekintetre szép és csábít a tudás megszerzésére” (Ter 3,6).

2542. Az Izraelnek adott Törvény soha nem volt képes arra, hogy megigazulttá tegye azokat, akik alávetettjei voltak; sőt a „concupiscentia” eszközévé is vált. [277] Az a tény, hogy az akarat és a tett nem esik egybe az emberben, [278] jelzi a konfliktust Isten törvénye, amely „az értelmem törvénye”, és egy másik törvény között, amely „a tagjaimban lévő bűn törvényének rabjává tesz” (Róm 7,23).

2543. „Most azonban az Isten előtti megigazulás a Törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a Törvény és a Próféták is tanúsítják: az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered és amely minden hívőnek szól” (Róm 3,21-22). Mostantól fogva a Krisztus-hívők „keresztre feszítették testüket víciumaikkal és bűnös vágyaikkal együtt” (Gal 5,24); a Lélek vezeti őket[279] és a Lélek vágyait követik. [280]

III. A szív szegénysége

2544. Jézus megparancsolja tanítványainak, hogy őt mindennél és mindenkinél jobban szeressék, és tanácsolja nekik, hogy mondjanak le mindenről, amijük csak van,[281] Őmiatta és az evangélium miatt. [282] Kevéssel szenvedése előtt példaként állította eléjük a jeruzsálemi özvegyasszonyt, aki szegénységéből mindent odaadott, egész megélhetését.[283] A parancs, hogy a szívnek szabadnak kell lennie a gazdagságtól, kötelező föltétel a mennyek országába való belépéshez.

2545. Minden Krisztus-hívőnek törekednie kell arra, hogy „érzületét helyesen irányítsa, nehogy a földi dolgok használata és az evangéliumi szegénységgel ellenkező ragaszkodás a gazdagsághoz megakadályozza őket a tökéletes szeretet elérésében.” [284]

2546. „Boldogok a lelki szegények” (Mt 5,3). A boldogságok kinyilatkoztatják a boldogság és a kegyelem, a szépség és a béke rendjét. Jézus dicséri a szegények örömét, akik már magukénak mondhatják a mennyek országát:[285]

„Nekem úgy tűnik, hogy az Ige lelki szegénységnek nevezi a lélek önkéntes alázatosságát, és ennek példájaként az Apostol Isten szegénységét állítja elénk, amikor azt mondja: »Ő, jóllehet gazdag, értünk szegénnyé lett« (2Kor 8,9).”[286]

2547. Az Úr jajt kiált a gazdagokra, mert ők a javak bőségében megtalálják vigasztalásukat. [287] „A gőgösök tehát óhajtják és szeretik a földi országokat: a lélekben szegények azonban boldogok, mert övék a mennyek országa.” [288] A mennyei Atya gondviselésére hagyatkozás megszabadítja az embert a holnap miatti aggódástól. Az Istenbe vetett bizalom fölkészít a szegények boldogságára. [289] Ők majd látni fogják Istent.

IV. „Látni vágyom Istent”

2548. Az igaz boldogság vágya elválasztja az embert e világ javainak rendetlen szeretetétől, hogy Isten látásában és boldogságában teljesedjék be. „Az ígéret ugyanis (tudniillik Isten látásáé) oly nagy, hogy fölülmúlja a boldogság határait. (...) Mert a Szentírás szóhasználatában látni ugyanannyi, mint birtokolni. (...). Aki tehát Istent látja, mindent, ami csak jó, azáltal, hogy látja, elért.”[290]

2549. A szent nép előtt áll, hogy a magasból jövő kegyelemmel harcoljon azon javak eléréséért, amelyeket Isten ígér. A Krisztus-hívők, hogy Istent birtokolhassák és szemlélhessék, megtagadják sóvárgó vágyaikat, és Isten kegyelmével legyőzik a gyönyör és a hatalom csábításait.

2550. A tökéletesség ezen útján a Lélek és a Menyasszony az Istennel való tökéletes közösségre hívják azokat, akik hallgatják őket: [291]

„Ott lesz az igazi dicsőség, ahol senkit sem fognak tévedésből vagy hízelgésből dicsérni; az igazi megtisztelés, amit nem tagadnak meg azoktól, akik megérdemlik, és nem adják olyannak, aki méltatlan rá; egyébként senki méltatlan nem fog törekedni megtiszteltetésre, mert oda csak azokat bocsátják be, akik arra méltók. Ott majd igazi béke lesz, amelyben senki sem érez ellenségeskedést sem önmagában, sem mások részéről. Az erény jutalma Ő lesz, aki az erényt adta és Önmagát ígérte a lehető legjobb és legnagyobb jutalomként (...): »Én a ti Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek« (Lev 26,12) (...). Ugyanez az Apostol szavainak is értelme: »hogy Isten legyen minden mindenben« (1Kor 15,28). Ő maga lesz vágyakozásaink beteljesülése, akit látni fogunk vég nélkül, szeretni fogunk megunás nélkül, dicsérni fogunk belefáradás nélkül. Ez az ajándék, ez a szeretet és ez a tevékenység biztosan mindenkié lesz, akár csak maga az örök élet. [292]

Összefoglalás

2551. „Ahol a kincsed, ott lesz a szíved is” (Mt 6,21).

2552. A tizedik parancsolat tiltja a gazdagság és a belőle fakadó hatalom féktelen szeretetének rendetlen vágyát.

2553. Az irigység szomorúság, amit valaki idegen jó miatt miatt érez, és zabolátlan vágy annak megszerzésére tiltott módon is. Az irigység főbűn.

2554. A megkeresztelt ember a jóakarattal, alázatossággal és az isteni Gondviselésre hagyatkozással harcol az irigység ellen.

2555. A Krisztus-hívők „keresztre feszítették testüket víciumaikkal és bűnös vágyaikkal együtt” (Gal 5,24), a Lélek vezeti őket és a Lélek vágyait követik.

2556. A gazdagság szeretetének legyőzése szükséges a mennyek országába való belépéshez. „Boldogok a lelki szegények” (Mt 5,3).

2557. A vágyakozó ember mondja: „Látni vágyom Istent”. Az Isten utáni szomjúságot az örök élet vize csillapítja. [293]

Vissza a főoldalra

Jegyzetek:
[1] Vö. Mk 7,8-13.
[2] Vö. MTörv 5,16.
[3] Vö. MTörv 5,16.
[4] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 21; vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.
[5] Vö. Ef 5,21-6,4; Kol 3,18-21; 1Pt 3,1-7.
[6] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 52.
[7] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 47.
[8] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 52.
[9] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 46.
[10] Vö. Ef 3,15.
[11] Vö. Péld 1,8; Tób 4,3-4.
[12] Vö. Kiv 20,12.
[13] Vö. Ef 6,1.
[14] Vö. Mk 7,10-12.
[15] II. Vatikáni Zsinat: Gravissimum educationis deklaráció, 3.
[16] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 36.
[17] II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 36.
[18] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11; vö. CIC 1136.
[19] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció,.
[20] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 48.
[21] Vö. Mt 18,21-22; Lk 17,4.
[22] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gravissimum educationis kezdetű deklarációja, 6.
[23] Vö. Mt 16,25.
[24] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 25.
[25] Vö. Róm 13,1-2.
[26] Diognétoszhoz írt levél 5,5; 5,10; 6,10: SC 33, 62-66 (Funk 1, 398-400).
[27] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 74.
[28] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 45-46.
[29] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 76.
[30] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 76.
[31] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 76.
[32] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 47.
[33] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció. (1987. II. 22.) Bev. 5: AAS (1988) 76-77.
[34] Vö. Ter 4,8-12.
[35] Vö. Lev 17,14.
[36] Vö. Mt 5,22-26.38-39.
[37] Vö. Mt 5,22-39.44.
[38] Vö. Mt 26,52.
[39] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II. 64, 7.
[40] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II. 64, 7.
[41] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II. 64, 7.
[42] II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 56.
[43] Vö. Ter 4,10.
[44] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 51.
[45] Vö. Ám 8,4-10.
[46] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció 1,1: AAS 80 (1988) 79.
[47] Didakhé 2, 2: SC 248, 148 (Funk 1, 8); vö. Epistula Pseudo Barnabae 19,5: SC 172, 202 (Funk 1, 90); Epistula ad Diognetum 5,6: SC 33, 62 (Funk 1, 398); Tertullianus: Apologeticum 9,8: CCL 1, 103 (PL 1, 371-372)
[48] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 51.
[49] CIC 1398.
[50] CIC 1314.
[51] CIC 1323-24.
[52] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 3: AAS 80 (1988), 98-99.
[53] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 3: AAS 80 (1988) 99.
[54] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 1,2: AAS 80 (1988) 79-80.
[55] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 1,3: AAS 80 (1988) 80-81.
[56] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 1,5: AAS 80 (1988) 83.
[57] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 1,6: AAS 80 (1988) 85.
[58] Vö. Hittani Kongregáció: Iura et bona nyilatkozat: AAS 72 (1980) 542-552.
[59] Vö. 1Kor 8,10-13.
[60] Vö. Mt 7,15.
[61] XII. Pius pápa rádiós beszéde, 1941. VI. 1-én: AAS 33 (1941) 197.
[62] Vö. Ef 6,4; Kol 3,21.
[63] Vö. XI. Pius pápa: Casti connubii enciklika, DS 3722-3723.
[64] Vö. Tób 1,16-18.
[65] Vö. CIC 1176, 3. §
[66] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II, 158, 1 ad 3.
[67] Szent Ágoston: De civitate Dei 19, 13: CSEL 40/2, 395 (PL 41, 640).
[68] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 78.
[69] Vö. Ef 2,16.
[70] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 1.
[71] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 78.
[72] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 81.
[73] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 79.
[74] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 79.
[75] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 79.
[76] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 79.
[77] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 80.
[78] Vö. VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika, 53.
[79] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 78.
[80] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 27.
[81] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 81.
[82] Vö. MTörv 5,17.
[83] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 11.
[84] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 22; vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 49.
[85] II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem apostoli levél, 6.
[86] Vö. Ter 4,1-2.25-26; 5,1.
[87] Vö. Mt 16,9.
[88] Vö. Mt 5,37.
[89] Vö. Sir 1,22.
[90] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 17.
[91] Szent Ágoston: Confessiones 10, 29, 40: CCL 27, 176 (PL 32, 796).
[92] Vö. Tit 2,1-6.
[93] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 34.
[94] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 25.
[95] Vö. Gal 5,22-23.
[96] Vö. 1Jn 3,3.
[97] Vö. Jn 15,15.
[98] Vö. Gal 3,27.
[99] Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 11. 1975. XII. 29: AAS 68 (1976) 91.
[100] Szent Ambrus: De viduis, 23: Sancti Ambrosii Episcopi Mediolanensis opera 14/1. köt. (Milánó-Róma, 1989) 266 (PL 16, 241-242).
[101] Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 9: AAS 68 (1976) 86.
[102] Vö. 1Kor 6,15-20.
[103] Vö. Ter 19,1-29; Róm 1,24-27; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10.
[104] Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 8. AAS 68 (1976) 85.
[105] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 11.
[106] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 49.
[107] XII. Pius pápa: Allocutio iis quae interfuerunt Contentui Unionis Catholicae Italicae inter Ostetrices. (1951. október 29-én): AAS 43 (1951) 851.
[108] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 48.
[109] Vö. CIC 1056.
[110] Vö. Mt 19,1-12; 1Kor 7,10-11.
[111] Aranyszájú Szent János: In epistulam ad Ephesios, homília 20: PG 62, 146.
[112] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 30.
[113] VI. Pál pápa: Humanae vitae enciklika, 11. 1968. VII. 25: AAS 60 (1968) 488.
[114] VI. Pál pápa: Humanae vitae 12. 1968. VII. 25; vö. XI. Pius pápa: Casti connubii enciklika: DS 3717.
[115] Vö. Ef 3,14-15; Mt 23,9.
[116] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 50.
[117] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 50.
[118] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 51.
[119] VI. Pál pápa: Humanae vitae enciklika, 12.
[120] VI. Pál pápa: Humanae vitae enciklika, 16.
[121] VI. Pál pápa: Humanae vitae enciklika, 14.
[122] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 32.
[123] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 51.
[124] Vö. VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika, 37: AAS 59 (1967) 275; Humanae vitae enciklika, 23.
[125] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 50.
[126] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, Bev. 2. AAS 80 (1988) 73.
[127] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 2,1 AAS 80 (1988) 87.
[128] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 2,5 AAS 80 (1988) 93.
[129] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 2,4 AAS 80 (1988) 91.
[130] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció, 2,8 AAS 80 (1988) 97.
[131] Vö. Mt 5,27-28.
[132] Vö. Mt 5,32; 19,6; Mk 10,11; 1Kor 6,9-10.
[133] Vö. Oz 2,7; Jer 5,7; 13,27.
[134] Vö. Mt 5,31-32; 19,3-9; Mk 10,9; Lk 16,18; 1Kor 7,10-11.
[135] Vö. Mt 19,7-9.
[136] CIC 1141.
[137] Vö. CIC 1151-1155.
[138] Nagy Szent Basziliosz: Moralia, regula 73: PG 31, 852.
[139] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 84.
[140] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 19; II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 47.
[141] Vö. Lev 18,7-20.
[142] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 81.
[143] Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 7: AAS 68 (1976) 82.
[144] Vö. II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 80.
[145] II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 11.
[146] Vö. MTörv 5,19.
[147] Vö. Ter 1,26-29.
[148] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 69.
[149] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 71; II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 42; uő: Centesimus annus enciklika, 40, 48.
[150] Vö. 2 Kor 8,9.
[151] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 69.
[152] Vö. MTörv 25,13-16.
[153] Vö. MTörv 24,14-15; Jak 5,4.
[154] Vö. Ám 4,6.
[155] Vö. Ter 1,28-31.
[156] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 37-38.
[157] Vö. Mt 6,26.
[158] Vö. Dán 3,79-81.
[159] Vö. Ter 2,19-20; 9,1-4.
[160] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 23.
[161] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 76.
[162] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 3.
[163] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 1, 41.
[164] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 24.
[165] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 63; II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 7; uő: Centesimus annus enciklika, 35.
[166] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 65.
[167] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 10, 13, 44.
[168] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 34.
[169] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 64.
[170] Vö. Ter 1,28; II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 34; II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 31.
[171] Vö. 1Tesz 4,11.
[172] Vö. Ter 3,14-19.
[173] Vö. II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 27.
[174] Vö. II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 6.
[175] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 32, 34.
[176] Vö. II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 11.
[177] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 48.
[178] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 37.
[179] Vö. II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 19, 22-23.
[180] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 48.
[181] Vö. Lev 19,13; MTörv 24,14-15; Jak 5,4.
[182] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 67.
[183] Vö. II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika, 18.
[184] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 14.
[185] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 9.
[186] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 17, 45.
[187] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 35.
[188] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 28.
[189] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 16.
[190] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 26.
[191] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 32; uő: Centesimus annus enciklika, 51.
[192] Vö. II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika, 47; vö. 42.
[193] Vö. Mt 25,31-46.
[194] Vö. Lk 4,18.
[195] II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 57.
[196] Vö. Lk 6,20-22.
[197] Vö. Mt 8,20.
[198] Vö. Mk 12,41-44.
[199] Vö. Ef 4,28.
[200] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 57.
[201] Aranyszájú Szent János: In Lazarum concio 2, 6: PG 48, 992.
[202] II. Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem határozat, 8.
[203] Nagy Szent Gergely: Regula pastoralis 3, 21, 45: SC 382, 394 (PL 77, 87).
[204] Vö. Iz 58,6-7; Zsid 13,3.
[205] Vö. Mt 25,31-46.
[206] Vö. Tób 4,5-11; Sir 17,8.
[207] Vö. Mt 6,2-4.
[208] Vö. 1Jn 3,17.
[209] Hittani Kongregáció: Libertatis conscientia instrukció, 68: AAS 79 (1987) 583.
[210] Vö. Mt 25,40.
[211] Hansen, P.: Vita mirabilis. Lőven, 1668.
[212] Vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 29.
[213] Vö. Lk 16,19-31.
[214] Vö. Péld 8,7; 2Sám 7,28.
[215] Vö. Zsolt 119,142.
[216] Vö. Lk 1,50.
[217] Vö. Zsolt 119,30.
[218] Vö. Jn 1,14.
[219] Vö. Jn 14,6.
[220] Vö. Jn 12,46.
[221] Vö. Jn 8,31-32.
[222] Vö. Jn 17,17.
[223] Vö. Jn 14,17.
[224] Vö. Jn 14,26.
[225] II. Vatikáni Zsinat: Dignitatis humanae nyilatkozat, 2.
[226] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II, 109,3.
[227] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II-II, 109,3.
[228] Vö. Jn 18,37.
[229] Vö. Mt 18,16.
[230] II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 11.
[231] Antiochiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz 4, 1: SC 10bis 110 (Funk 1, 256).
[232] Antiochiai Szent Ignác: Levél a rómaiakhoz 6, 1: SC 10bis 114 (Funk 1, 256).
[233] Szent Polikárp Martyriuma 14,2-3: SC 10bis 228 (Funk 1, 330-332).
[234] Vö. Péld 19,19.
[235] Vö. Péld 18,5.
[236] Vö. CIC 220.
[237] Vö. Sir 21,28.
[238] Loyolai Szent Ignác: Exercitia spiritualia, 22. p: MHSI 100, 164. Szabó Ferenc ford.
[239] Szent Ágoston: De mendacio 4, 5: CSEL 41, 419 (PL 40, 491).
[240] Vö. Sir 27,17; Péld 25,9-10.
[241] CIC 983, 1. §
[242] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Inter mirifica dekrétum, 11.
[243] II. Vatikáni Zsinat: Inter mirifica dekrétum, 5.
[244] II. Vatikáni Zsinat: Inter mirifica dekrétum, 8.
[245] II. Vatikáni Zsinat: Inter mirifica dekrétum, 12.
[246] II. Vatikáni Zsinat: Inter mirifica dekrétum, 12.
[247] Vö. Ter 1,26.
[248] Vö. Bölcs 7,17.
[249] Vö. XII. Pius pápa rádiós beszéde (1955. dec. 24.): AAS 48 (1956) 26-41; uő: Nuntius radiophonicus sociis sodalitatis iuvenum operariorum Christianorum (J.O.C.) (1950. IX. 3): AAS 42 (1950) (639-642).
[250] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 122-127.
[251] CIC 983, 1. §
[252] II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 122.
[253] Vö. 1Jn 2,16. (Vulgata szerint )
[254] Vö. Gal 5,16-17.24; Ef 2,3.
[255] Vö. Ter 3,11.
[256] Vö. Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 5. kánon: DS 1515.
[257] II. János Pál pápa: Dominum et vivificantem enciklika, 55.
[258] Hermasz: Pásztor 27,1. (mandatum 2,1): SC 53, 146 (Funk 1, 70)
[259] Vö. 1Tesz 4,3-9; 2Tim 2,22.
[260] Vö. 1Tesz 4,7; Kol 3,5; Ef 4,19.
[261] Vö. Tit 1,15; 1Tim 1,3-4; 2Tim 2,23-26.
[262] Szent Ágoston: De fide et Symbolo 10, 25: CSEL 25, 32 (PL 40, 196).
[263] Vö. 1Kor 13,12; 1Jn 3,2.
[264] Vö. Róm 12,2; Kol 1,10.
[265] Szent Ágoston: Confessiones 6, 11, 20: CCL 27, 87 (PL 32, 729) 30.
[266] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 58.
[267] Vö. Mik 2,2.
[268] Vö. Bölcs 14,12.
[269] Római Katekizmus 3, 10, 13: Kiad. P. Rodríguez (Vatikán-Pamplona, 1989.) 518.
[270] Római Katekizmus 3, 10, 23; Kiad. P. Rodríguez (Vatikán-Pamplona, 1989) 523.
[271] Vö. 2Sám 12,1-4.
[272] Vö. Ter 4,3-8; 1Kir 21,1-29.
[273] Aranyszájú Szent János: In epistulam 2 ad 2Corinthios homilia 27,3-4: PG 61, 588.
[274] Szent Ágoston: De disciplina christiana 7, 7: CCL 46, 214 (PL 40, 673); uő: Epistula 108, 3, 8: CSEL 34, 620 (PL 33, 410).
[275] Nagy Szent Gergely: Moralia in Job 31,45, 88: CCL 143b 1610 (PL 76, 621).
[276] Aranyszájú Szent János: Homilia a Róm 7,3-hoz. PG 60:445.
[277] Vö. Róm 7,7.
[278] Vö. Róm 7,15.
[279] Vö. Róm 8,14.
[280] Vö. Róm 8,27.
[281] Vö. Lk 14,33.
[282] Vö. Mk 8,35.
[283] Vö. Lk 21,4.
[284] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 42.
[285] Vö. Lk 6,20.
[286] Nisszai Szent Gergely: De de beatudinibus, oratio 1: Gregorii Nysseni opera. Kiad. W. Jaeger, 7/2. köt. (Leiden, 1992) 83 (PG 44, 1200).
[287] Vö. Lk 6, 24.
[288] Szent Ágoston: De sermone Domini in monte 1, 1, 3: CCL 35, 4 (PL 34, 1232).
[289] Vö. Mt 6,25-34.
[290] Nisszai Szent Gergely: De de beatudinibus, oratio 6: Gregorii Nysseni opera. Kiad. W. Jaeger, 7/2. köt. (Leiden, 1992) 138 (PG 44, 1265).
[291] Vö. Jel 22,7.
[292] Szent Ágoston: De civitate Dei 22, 30: CSEL 40/2, 665,666 (PL 41, 801-802).
[293] Vö. Jn 4,14.

Vissza a főoldalra

KEK 566-644

Tartalomjegyzék

Hozzájárulás sütik (browser cookies) kezeléséhez

KEK 566-644

Tartalomjegyzék