HARMADIK FEJEZET
ISTEN ÜDVÖSSÉGE: TÖRVÉNY ÉS KEGYELEM
1949. A boldogságra meghívott, de a bűntől megsebesült embernek szüksége van Isten üdvösségére. Az isteni segítség Krisztusban jött el hozzá a Törvény által, mely irányítja, és a kegyelemben, mely támogatja az embert:
„Félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket. Mert Isten maga ébreszti bennetek a szándékot és a jóságos terveinek megfelelő cselekvést.” (Fil 2,12-13)
I. Cikkely
AZ ERKÖLCSI TÖRVÉNY
1950. Az erkölcsi törvény az isteni bölcsesség műve. Szentírási értelemben úgy határozható meg, hogy atyai tanítás, isteni pedagógia. Előírja az embernek az utakat és a magatartási szabályokat, melyek elvezetnek a megígért boldogsághoz; tiltja a rossz utakat, amelyek elfordítanak Istentől és az Ő szeretetétől. A Törvény egyszerre szigorú parancsolataiban és édes ígéreteiben.
1951. A törvény illetékes tekintélytől a közjó érdekében kibocsátott cselekvési szabály. Az erkölcsi törvény értelmes rendet tételez föl a teremtmények között, melyet javukra és céljuk érdekében a Teremtő hatalma, bölcsessége és jósága határozott meg. Minden törvény első és utolsó igazságát az örök törvényben találja meg. A törvényt az élő Isten, mindenek Teremtője és Megváltója gondviselésében való részesedésként az értelem jelenti ki és erősíti meg. „Az értelem rendelkezését törvénynek nevezzük.”[1]
„A törvény Isten jóságának ajándéka,] de hogy egyedül csak az ember dicsekedhessék azzal, hogy méltó volt átvenni a törvényt Istentől, mint értelmes élőlény, értelmes szabadsággal is rendelkezik, annak alávetetten, aki alávetett neki mindent.”[2]
1952. Az erkölcsi törvény különböző formákban fejeződik ki, de valamennyi összefügg egymással: örök törvény, minden törvény forrása Istenben; természetes törvény; kinyilatkoztatott törvény, mely magában foglalja a régi törvényt és az új, az evangéliumi törvényt; végül polgári és egyházi törvények.
1953. Az erkölcsi törvény teljességét és egységét Krisztusban találja meg. Jézus Krisztus személyében a tökéletesség útja. Ő a törvény célja, mert egyedül Ő tanítja és adja az Istentől való igazságot: „A törvény célja Krisztus, minden hívő megigazulására” (Róm 10,4).
I. A természetes erkölcsi törvény
1954. Az ember részesedik a Teremtő bölcsességében és jóságában, aki átadta neki a cselekedetei fölötti uralmat és az igazság és a jó szerinti önrendelkezés képességét. A természetes törvény azt az eredeti erkölcsi érzéket fejezi ki, amely lehetővé teszi, hogy az ember értelemmel különbséget tudjon tenni a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között:
„A természetes törvény (...) bele van írva és bele van vésve minden egyes emberi lélekbe, mert ez maga az emberi értelem, mely kötelez a jó megtételére és tiltja a bűnt. Az emberi értelem ezen előírása azonban nem bírna törvény erejével, ha nem egy magasabb értelem hangja és tolmácsa volna, akinek értelmünket és szabadságunkat alá kell rendelnünk.”[3]
1955. Az isteni és a természetes törvény[4] megmutatja az embernek az utat a jó megtételéhez és célja eléréséhez. A természetes törvény az erkölcsi életet irányító első és lényeges parancsokat hirdeti ki. Alapja az Isten utáni vágy; az engedelmesség az iránt, aki minden jó forrása és bírája; valamint az érzék, hogy a másikat önmagunkkal egyenlőnek fogadjuk el. Fő parancsai a Tízparancsolatban találhatók meg. E törvényt nem az értelem nélküli lényekhez (melyek összessége a természet) viszonyítva mondjuk természetesnek, hanem azért, mert az értelem, amely kihirdeti, sajátosan az emberi természethez tartozik:
„Hová lennének ezek a törvények leírva, ha nem annak a világosságnak a könyvébe, amelyet igazságnak nevezünk? Innen ered minden igaz törvény, és kerül az ember szívébe is, ha az igazság szerint él. Nem úgy, hogy áttelepszik belé, hanem lenyomatként, ahogy a pecsétgyűrű átadja formáját a viasznak, de a gyűrűben is megmarad.”[5]
„A természetes törvény nem más, mint az értelem Istentől belénk áraszott fénye. E fénynek köszönhetően ismerjük föl, hogy mit kell tennünk és mit kell elkerülnünk. Ezt a fényt és ezt a törvényt Isten a teremtéskor adta nekünk.”[6]
1956. A természetes törvény, mely minden egyes ember szívében jelen van és amelyet az értelem megerősít, parancsolataiban egyetemes és tekintélye mindenkire kiterjed. Kifejezi a személy méltóságát és meghatározza elemi jogainak és kötelességeinek alapvonalait:
„A józan értelem valóban törvény, mely megfelel a természetnek, mindenkire kiterjed, állandó, örök, parancsolva a kötelesség teljesítésére hív, tiltásaival visszariaszt a csalástól. (...) Ezt a törvényt sem cserélni, sem abból valamit kihagyni, sem teljesen eltörölni nem lehet.”[7]
1957. A természetes törvény alkalmazása nagyon különböző; az életföltételekhez, helyekhez, korokhoz és életkörülményekhez igazodó megfontolást igényelhet. Mindazonáltal a természetes törvény a különböző kultúrákban olyan szabály marad, mely az embereket összeköti egymással, és az elkerülhetetlen különbségektől eltekintve közös alapelveket ad nekik.
1958. A természetes törvény változhatatlan[8] és ugyanaz marad a történelem változásai közepette; fönnmarad az eszmék és a szokások változása közben és segíti fejlődésüket. A természetes törvényt kifejező szabályok lényegileg mindig érvényesek maradnak. Még ha tagadják is elveit, sem megsemmisíteni, sem kitörölni nem lehet az emberi szívből. Mindig újra föltámad mind az egyének, mind a társadalmak életében:
„Uram, a te Törvényed félreérthetetlenül bünteti a lopást; és az emberek szívébe írt törvény, melyet maga a gonoszság sem töröl ki.”[9]
1959. A természetes törvény, a Teremtő nagyon jó alkotása, megadja azokat a szilárd alapokat, amelyekre az ember fölépítheti a döntéseit vezérlő erkölcsi szabályok épületét. Megadja a minden emberi közösség építéséhez nagyon szükséges erkölcsi alapot is. Végül a polgári törvény alapját is biztosítja, mely rá épül, mind gondolkodásával - következtetéseket vonva le a természetes törvény alapelveiből -, mind pozitív és jogi természetű kiegészítéseivel.
1960. A természetes törvény parancsait nem mindenki érzékeli világosan és közvetlenül. A jelen állapotban a bűnös embernek isteni kegyelemre és kinyilatkoztatásra van szüksége ahhoz, hogy a vallási és erkölcsi igazságokat „mindenki nehézség nélkül, bizonyossággal és tévedések nélkül”[10] fölismerhesse. A természetes törvény a kinyilatkoztatott törvénynek és a kegyelemnek Istentől készített és a Szentlélek működésével teljes összhangban lévő alapot ad.
II. A régi törvény
1961. Isten, a mi Teremtőnk és Megváltónk Izraelt népéül választotta és kinyilatkoztatta neki Törvényét, ily módon készítve elő Krisztus eljövetelét. Mózes Törvénye számos olyan igazságot tartalmaz, melyek az értelem számára természetes úton hozzáférhetők. E törvények megerősítést és hitelesítést nyernek az Üdvösség Szövetségében.
1962. A régi törvény a kinyilatkoztatott Törvény első stádiuma. Erkölcsi előírásait tíz parancsolat foglalja össze. A Tízparancsolat parancsolatai lerakják az Isten képmására alkotott ember hivatásának alapjait; tiltják az Isten szeretetével és a felebarát szeretetével ellenkező dolgokat, és előírják azt, ami e két szeretethez lényegileg hozzátartozik. A Tízparancsolat a lelkiismeret minden ember számára fölkínált világossága, hogy Isten hívását és útjait megmutassa neki és megvédje őt a rossztól:
Isten „táblákra írta a törvényt, amit a szívekben nem olvastak”.[11]
1963. A keresztény hagyomány szerint a szent,[12] lelki[13] és jó[14] Törvény még tökéletlen. Mint pedagógus,[15] megmutatja, mit kell tenni, de önmagában nem rendelkezik erővel, tudniillik a Szentlélek kegyelmével, hogy az ember a törvényt meg tudja tartani. A bűn miatt, amit képtelen elvenni, a rabszolgaság törvénye marad. Szent Pál szerint a törvénynek különösen az a funkciója, hogy föltárja és kinyilvánítsa a bűnt, mely az ember szívében kialakítja „a bűnös vágy törvényét”.[16] Mindazonáltal a Törvény az Ország útján az első lépés marad. A választott népet és minden egyes keresztényt előkészít és fölkészít a megtérésre és az Üdvözítő Istenbe vetett hitre. Olyan tanítást ad, mely örökre, mint Isten Igéje létezik.
1964. A régi Törvény előkészület az evangéliumra. „Törvény és fegyelem volt számukra, és az eljövendők próféciája.”[17] Jövendöli és előre hirdeti a bűntől való szabadulás művét, ami Krisztussal fog beteljesedni, az Újszövetséghez képeket, „előképeket” és szimbólumokat ad a Lélek szerinti élet kifejezésére; végül a bölcsességi könyvek és a próféták tanításában tökéletesedik, amely az Újszövetség és a mennyek országa felé irányítja a régi Törvényt:
„Az ó Szövetség idején is voltak emberek, akik telve voltak szeretettel és a Szentlélek kegyelmével, akik elsősorban a lelki és örök ígéretek beteljesedését várták. Ebből a szempontból ők már az új Törvényhez tartoznak. És viszont, az új Szövetség alatt is élnek testi emberek, akik még nem érték el az új Törvény tökéletességét, s büntetéssel és bizonyos földi ígéretekkel kell rávezetni őket az erényes cselekedetekre. A régi törvény azonban, bár adta a szeretet parancsait, nem közvetítette a Szentlelket, aki által »Isten szeretete kiáradt a szívünkbe«, ahogy a Róm 5,5 mondja.”[18]
III. Az új Törvény vagy evangéliumi Törvény
1965. Az új Törvény, más nevén az evangéliumi Törvény a földön a természetes és kinyilatkoztatott isteni Törvény tökéletes formája. Krisztus műve, és elsősorban a Hegyi Beszédben fejeződik ki. A Szentléleknek is műve és általa a szeretet belső törvényévé válik: „Izrael házával új szövetséget kötök. (...) Elméjükbe helyezem és szívükbe vésem törvényeimet; én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Zsid 8,8.10).[19]
1966. Az új Törvény a Szentlélek kegyelme, mely a Krisztusba vetett hit által ajándékba adatik a híveknek. A szeretet által tevékeny, és az Úr beszédét használja föl arra, hogy tanítsa, mit kell tennünk, és a szentségeket, hogy közölje a teendőhöz szükséges kegyelmet:
„Ha valaki jámboran és józanul megfontolja a beszédet, amit a mi Urunk Jézus Krisztus a hegyen mondott el, miként azt a Máté szerinti evangéliumban olvassuk, úgy gondolom, megtalálja benne mindazt, ami a jó erkölcsökhöz tartozik, a keresztény élet tökéletes módját (...). Ezt azért mondtam, hogy világossá váljék: e beszéd a keresztény életet formáló összes törvény tökéletessége.”[20]
1967. Az evangéliumi Törvény a régi Törvényt beteljesíti,[21] bevégzi, fölülmúlja és tökéletesíti. A boldogságokban beteljesíti az isteni ígéreteket azáltal, hogy fölemeli és „a mennyek országára” irányítja azokat. A szegényekhez, az alázatosakhoz, a megtörtekhez, a tisztaszívűekhez, a Krisztus miatt üldözöttekhez fordul, akik készségesek hittel fogadni ezt az új reményt, és így mutatja meg az Ország előre nem látott útjait.
1968. Az evangéliumi Törvény beteljesíti a Törvény parancsolatait. Az Úr beszéde nem oldja föl és nem fokozza le a régi Törvény erkölcsi előírásait, hanem előhozza rejtett erőiket és új igényeket fakaszt belőlük: kinyilatkoztatja teljes isteni és emberi igazságukat. Nem ad hozzá új, külső parancsolatokat, hanem a cselekedetek gyökerét újítja meg, a szívet, ahol az ember választ tiszta és tisztátalan között,[22] ahol a hit, a remény, a szeretet és velük a többi erény formálódik. Így az evangélium a mennyei Atya tökéletességének követésével tökéletesíti a Törvényt,[23] isteni nagylelkűséggel megbocsátva az ellenségeknek és imádkozva az üldözőkért.[24]
1969. De az új Törvény gyakorolja a vallásosság cselekedeteit: az alamizsnát, az imádságot, a böjtöt az Atya kedvért, „aki a rejtekben is lát”, másként, mint akik azt kívánják, hogy „lássák őket az emberek”.[25] Imádsága a Miatyánk.[26]
1970. Az Evangéliumi törvény magában foglalja a határozott választást „a két út” között[27] és az Úr szavainak megvalósítását.[28] Összefoglalása az aranyszabály: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)[29]
Az egész evangéliumi törvény benne foglaltatik Jézus új parancsában,[30] hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket.[31]
1971. Az Úr beszédéhez hozzá kell kapcsolni az apostoli tanítások erkölcsi katekézisét, mint például Róm 12-15; 1Kor 12-13; Kol 3-4; Ef 4-6 stb. Ez az oktatás az Úr tanítását az apostolok tekintélyével közvetíti, főként azoknak az erényeknek a bemutatásával, melyek a Krisztusba vetett hitből fakadnak és életüket a Szentlélek legfőbb adományából, a szeretetből kapják. „Szeressetek tettetés nélkül (...). A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz (...), a reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” (Róm 12,9-13) Ez a katekézis arra is tanít, hogy a konkrét lelkiismereti eseteket a Krisztussal és az Egyházzal való kapcsolatunk fényében vizsgáljuk.[32]
1972. Az új Törvény a szeretet törvénye, mert inkább a Szentlélek által belénk árasztott szeretet, mint a félelem késztet cselekvésre bennünket; a kegyelem törvénye, mert a hit és a szentségek révén adja a kegyelem erejét a cselekvéshez; a szabadság törvénye,[33] mert megszabadít a régi Törvény rituális és jogi előírásaitól; megtanít arra, hogy a szeretet hatására önként cselekedjünk, s végül a szolgai állapotból, melyben „a szolga nem tudja, mit tesz az ura”, Krisztus barátjává emel, „mert mindent tudtul adtam nektek, amit az én Atyámtól hallottam” (Jn 15,15); sőt az öröklő fiú állapotába helyez.[34]
1973. A parancsolatok mellett az új Törvény felöleli az evangéliumi tanácsokat is. A hagyományos megkülönböztetés Isten parancsai és az evangéliumi tanácsok között a szeretethez, a keresztény élet tökéletességéhez való viszonyukon alapszik. A parancsok célja, hogy kizárjanak mindent, ami összeegyeztethetetlen a szeretettel. A tanácsok célja, hogy távol tartsák mindazt, ami nem ellentétes ugyan a szeretettel, de akadályozhatja fejlődését.[35]
1974. Az evangéliumi tanácsok az ajándékozással soha meg nem elégedő szeretet élő teljességét fejezik ki. Ennek indító erejéről tanúskodnak és lelki serénységünket serkentik. Az új Törvény tökéletessége lényegében az Isten és felebarát iránti szeretet parancsában áll. A tanácsok megmutatják a rövidebb utakat, a hatékonyabb eszközöket, és mindenkinek saját hivatásának megfelelően kell gyakorolnia őket:
„(Isten) nem akarja, hogy mindenki minden tanácsot betartson, hanem csak azokat, melyek a személyeknek, az időknek, az alkalmaknak és az erőknek megfelelőek, amint a szeretet megköveteli; mert a szeretet mint minden erény, minden parancs, minden tanács, egyszóval valamennyi keresztény törvény és cselekedet királynője szabja meg mindenkinek a maga helyét, rendjét, idejét és értékét.”[36]
Összefoglalás
1975. A Szentírás szerint a Törvény Isten atyai eligazítása az ember számára, mellyel a megígért boldogságra vezető utakat előírja és tiltja a rossz utait.
1976. A Törvény „az értelem rendelkezése a közjó érdekében, melyet az tesz közzé, aki a közösségnek gondját viseli”.[37]
1977. Krisztus a Törvény célja.[38] Egyedül Ő tanítja és adja Isten igazságát. A természetes törvény a Teremtője képmására alkotott ember részesedése Isten bölcsességében és jóságában.
1978. A természetes törvény kifejezi a személy méltóságát és meghatározza elemi jogainak és kötelességeinek alapvonalait.
1979. A természetes törvény változhatatlan és megmarad a történelem folyamán. A természetes törvényt kifejező szabályok lényegükben érvényben maradnak. E törvény az erkölcsi szabályok és a polgári törvény szükséges alapját képezi.
1980. A régi törvény a kinyilatkoztatott Törvény első stádiuma. Erkölcsi előírásait tíz parancsolat foglalja össze.
1981. Mózes törvénye sok, a természetes értelem számára elérhető igazságot tartalmaz. Isten, mert az emberek a szívükben nem olvasták, kinyilatkoztatta ezeket.
1982. A régi törvény bizonyos előkészület az evangéliumhoz.
1983. Az új Törvény a Szentléleknek a Krisztusba vetett hit által elfogadott kegyelme, mely a szeretet által tevékeny. Elsősorban az Úr Hegyi Beszédében fejeződik ki, és a szentségeket használja a kegyelem közlésére.
1984. Az evangéliumi Törvény beteljesíti, fölülmúlja és tökéletesíti a régi Törvényt: ígéreteit a mennyország boldogságaival, parancsolatait a cselekedetek gyökere, a szív megújításával.
1985. Az új Törvény a szeretet törvénye, a kegyelem törvénye, a szabadság törvénye.
1986. A parancsolatokon kívül az új Törvény evangéliumi tanácsokat is magában foglal. „Az Egyház életszentségét különleges módon elősegíti több tanács, melyeket az Úr az evangéliumban javasolt tanítványainak.”[39]
2. Cikkely
KEGYELEM ÉS MEGIGAZULÁS
I. A megigazulás
1987. A Szentlélek kegyelmének megvan a hatalma ahhoz, hogy megigazulttá tegyen bennünket, azaz megtisztítson bűneinktől és közölje velünk Isten igazságát a Jézus Krisztusba vetett hit[40] és a keresztség által:[41]
„Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus föltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer halt meg a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Jézus Krisztusban.” (Róm 6,8-11)
1988. A Szentlélek hatalma által részesülünk Krisztus szenvedésében meghalván a bűnnek, és részesedünk az ő föltámadásában új életre születvén; tagjai vagyunk az ő testének, ami az Egyház;[42] arra a szőlőtőre oltott szőlővesszők vagyunk, aki Ő maga:[43]
„A Szentlélek által Isten részeseinek neveznek minket. (...) A Lélek közlése által válunk részesévé az isteni természetnek (...). Mert nem más okból istenülnek meg azok, akikben Ő jelen van.”[44]
1989. A Szentlélek kegyelmének első műve a megtérés, mely munkálja a megigazulást Jézus prédikációja szerint az evangélium kezdetén: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17) A kegyelem indítására az ember Isten felé fordul és elfordul a bűntől, így fogadja a magasságból érkező bocsánatot és igazságot. „A megigazulás (...) nem egyszerűen a bűnök megbocsátása, hanem a belső ember megszentelése és megújítása.”[45]
1990. A megigazulás eloldja az embert a bűntől, mely ellentmond Isten szeretetének, és megtisztítja szívét a bűntől. A megigazulás a bocsánatot fölkínáló Isten irgalmasságának kezdeményezését követi. Megbékélteti az embert Istennel. Megszabadít a bűn rabszolgaságából, és meggyógyít.
1991. A megigazulás ugyanakkor Isten igazságosságának elfogadása a Jézus Krisztusba vetett hit által. Az igazságosság itt az isteni szeretet egyenességét (minden hamisság nélküliségét; ford. megj.) jelenti. A megigazulással együtt szívünkbe árad a hit, a remény és a szeretet, és képessé válunk arra, hogy engedelmeskedjünk az isteni akaratnak.
1992. A megigazulást Krisztus szenvedése érdemelte ki számunkra, aki élő, szent, Istennek tetsző áldozatul ajánlotta föl magát a kereszten, kinek vére az engesztelés eszköze lett minden ember bűneiért. A megigazulást a hit szentsége, a keresztség közvetíti számunkra. A megigazulás hasonlóvá tesz Isten igazságához, aki irgalmának hatalmával belsőleg igazzá tesz minket. A megigazulás célja Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet ajándéka:[46]
„Most pedig Isten a Törvény és a Próféták által tanúsított igazságossága a törvény nélkül vált nyilvánvalóvá, Isten igazságossága a Jézus Krisztusba vetett hit által mindazok iránt, akik hisznek. Ugyanis nincs különbség: mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét, megigazulásukat ingyen kapják, az Ő kegyelme által, a Jézus Krisztusban lévő megváltás révén. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint Ő igaz, úgy akart igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz.” (Róm 3,21-26)
1993. A megigazulás állandóvá teszi az együttműködést Isten kegyelme és az ember szabadsága között. Ez az ember részéről a megtérésre hívó Isten szavára adott hívő beleegyezésben és az e beleegyezést megelőző és megőrző Szentlélek indításával való szeretetteljes együttműködésben fejeződik ki:
„Úgy, hogy amikor Isten a Szentlélek világosságával megérinti az ember szívét, az ember nem teljesen tehetetlenül fogadja ezt az ösztönzést, amelyet akár vissza is utasíthat; de pusztán szabad akaratával, Isten kegyelme nélkül sem tud az Isten előtti igazságra fölkészülni.”[47]
1994. A megigazulás Isten szeretetének Jézus Krisztusban megnyilvánult és a Szentlélek által adott legkiválóbb műve. Szent Ágoston úgy gondolja, hogy a bűnös megigazulása „nagyobb dolog, mint az ég és a föld teremtése”, mert „az ég és a föld elmúlik; a választottak üdvössége és igazsága azonban soha nem múlik el”.[48] Azt is gondolja, hogy a bűnösök megigazulása fölülmúlja az angyalok igazságban történt teremtését is, amennyiben nagyobb irgalmasságról tanúskodik.
1995. A Szentlélek belső tanítómester. A megigazulás, melynek hatására megszületik a „belső ember”,[49] magában foglalja az egész ember megszentelését:
„Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatában az életszentségre. (...) Most, hogy fölszabadultatok a bűn alól és Isten szolgái lettetek, gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” (Róm 6,19.22)
II. A kegyelem
1996. Megigazulásunk Isten kegyelméből való. A kegyelem jóakarat, ingyenes segítség, amit Isten azért ad nekünk, hogy válaszolni tudjunk az Ő hívására: hogy Isten fiai,[50] fogadott fiúk,[51] az isteni természet[52] és az örök élet[53] részesei legyünk.
1997. A kegyelem részesedés Isten életében; bevezet a szentháromságos élet bensőségébe: a keresztségben a keresztény ember részesedik Krisztus, teste Fejének kegyelmében. Mint „fogadott fiú” ettől fogva az egyszülött Fiúval egységben „Atyának” szólíthatja Istent. Megkapja a Szentlélek életét, aki beléleheli a szeretetet és formálja az Egyházat.
1998. Ez az örök életre szóló meghívás természetfölötti. Teljesen Isten ingyenes kezdeményezésétől függ, mert csak Ő nyilatkoztathatja ki és ajándékozhatja Önmagát. Fölülmúlja az ember - és minden teremtmény - értelmi képességeit és akarati erőit.[54]
1999. Krisztus kegyelme Istentől adott, ingyenes ajándék, az Ő - Szentlélek által lelkünkbe árasztott - életének ajándéka azért, hogy a bűnből kigyógyítson és megszenteljen minket: ez a megszentelő, más szóval megistenítő kegyelem, melyet a keresztségben kapunk. Ez bennünk a megszentelés művének forrása:[55]
„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De mindezt Isten viszi végbe, aki megengesztelődött irántunk Krisztus által.” (2Kor 5,17-18)
2000. A megszentelő kegyelem állapotszerű (habituális) ajándék, állandó természetfölötti készség, mely tökéletesíti a lelket, hogy képessé tegye az Istennel való életre és az Ő szeretetéért való cselekvésre. Az állapotszerű (habituális) kegyelmet, mely maradandó készség az isteni hívás szerinti életre és cselekvésre, meg kell különböztetnünk az aktuális kegyelmektől, melyek isteni beavatkozások a megtérés kezdetén, vagy a megszentelés művének folyamatában.
2001. Az ember előkészülete a kegyelem fogadására már a kegyelem műve. Szükségünk van rá, hogy együttműködésünk a hit általi megigazulásban és a szeretet általi megszentelődésben elkezdődjön és fönnmaradjon. Isten véghezviszi bennünk azt, amit elkezdett, „mert Ő, amikor valamit megkezd, megteszi, hogy akarjuk; és amikor befejez, együttműködik azokkal, akik akarják”.[56]
„Mi is cselekszünk, de Istennel együtt, mert irgalmassága megelőz minket. Megelőz, hogy meggyógyuljunk, mert követ is, hogy gyógyultan éljünk; megelőz, hogy meghívjon, követ, hogy megdicsőüljünk; megelőz, hogy jámboran éljünk, követ, hogy Ővele örökké éljünk, mert nélküle semmit sem tehetünk.”[57]
2002. Isten szabad kezdeményezése az ember szabad válaszát igényli; mert Isten az embert a maga képmására teremtette, és a szabadsággal együtt hatalmat adott neki arra, hogy Őt megismerje és szeresse. A lélek csak szabadon lép a szeretet közösségébe. Isten közvetlenül érinti meg és indítja az ember szívét. Az emberbe oltotta az igazság és a jóság vágyát, melyet egyedül Ő tud beteljesíteni. Az „örök élet” ígéretei minden reményt fölülmúló módon megfelelnek ennek a vágyakozásnak:
„Azt, hogy Te a magad nagyon jó műveid után - ámbár teljes nyugalomban alkottad őket - megpihentél a hetedik napon, Könyved hangja jövendöli nekünk, tudniillik, hogy mi is - azért a mi nagyon jó cselekedeteink után, mert Te ajándékoztad azokat nekünk - az örök élet Szombatján meg fogunk pihenni Benned.”[58]
2003. A kegyelem elsősorban és főként a bennünket megigazulttá tévő és megszentelő Szentlélek ajándéka. De a kegyelem azokat az ajándékokat is magában foglalja, melyeket a Lélek azért ajándékoz, hogy bennünket művéhez társítson, és alkalmassá tegyen arra, hogy mások üdvösségének és Krisztus Testének, az Egyháznak gyarapításában együtt tudjunk működni. Ilyenek a szentségi kegyelmek, az egyes szentségek sajátos ajándékai. Továbbá a különleges kegyelmek, melyeket a Szent Pál által használt görög szóval karizmáknak is nevezünk, ami kegyet, ingyenes ajándékot, jótéteményt jelent.[59] A karizmák - még a rendkívüli természetűek is, mint például a csodatevés vagy a nyelveken szólás ajándéka - minden esetben a megszentelő kegyelemre vannak rendelve, és céljuk az Egyház közjava. Az Egyházat építő szeretet szolgálatában állnak.[60]
2004. A különleges kegyelmek között meg kell említenünk az állapotbeli kegyelmeket, amelyek a keresztény élet és az egyházi szolgálat hivatalviseléséhez kapcsolódnak:
„A nekünk adott kegyelem által különböző ajándékokat birtokolunk; a próféciát a hit szabálya szerint; a szolgálatot a szolgálatban; aki tanít, a tanításban; aki buzdít, a buzdításban; aki adakozik, az egyszerűségben; aki elöljáró, a gondosságban; aki irgalmasságot gyakorol, a vidámságban.” (Róm 12,6-8)
2005. A kegyelem, mivel természetfölötti, kivonja magát tapasztalati körünkből és csak a hit által ismerhető meg. Nem támaszkodhatunk tehát lelki érzéseinkre vagy tetteinkre, hogy azokból levezethetnénk megigazult vagy üdvözült voltunkat.[61] Mindazonáltal az Úr szavai szerint - „Cselekedeteikből ismeritek meg őket” (Mt 7,20) - Isten jótéteményeinek számbavétele életünkben és a szentek életében záloga annak, hogy a kegyelem munkálkodik bennünk, és egyre nagyobb hitre és bizakodó lelki szegénységre késztet.
Ennek a lelkületnek egyik legszebb példája Szent Johanna válasza arra a kérdésre, mellyel az egyházi bírák tőrbe akarták csalni: „Amikor megkérdezték, tudja-e, hogy Isten kegyelmében van-e: »Ha nem vagyok, Isten helyezzen belé; ha abban vagyok, Isten tartson meg benne.«”[62]
III. Az érdem
„A szentek közössége téged dicsőít,
és amikor megkoronázod érdemeiket,
a Te ajándékaidat koronázod meg.”[63]
2006. Az „érdem” szó általában fizetséget jelent, mellyel egy közösség vagy társaság tartozik egy tagjának cselekedetéért, melyet jósága vagy rosszasága szerint jutalomra vagy büntetésre méltónak ítél. Az érdem az igazságosság erényéhez tartozik a méltányosság elve alapján, ami ezt az erényt vezérli.
2007. Az embernek Istennel szemben a szó szorosan vett jogi értelmében nincsenek érdemei. Közte és köztünk mérhetetlen egyenlőtlenség van, hiszen mi mindent tőle, Teremtőnktől kaptunk.
2008. Az ember Isten előtti érdeme a keresztény életben abból a tényből ered, hogy Isten szabadon úgy rendelkezett: kegyelme művének társává teszi az embert. Isten atyai tevékenysége a maga indításával az első, és az ember szabad cselekvése az együttműködésben a második, úgyhogy a jó cselekedetek érdemeit elsősorban Isten kegyelmének kell tulajdonítani, s csak utána a hívőnek. Egyébként maga az emberi érdem is Istenre száll vissza, mert Krisztusban végzett jó cselekedetei a Szentlélek sugallataiból és segítségéből fakadnak.
2009. A fiúvá fogadás, amely kegyelemből az isteni természet részeseivé tesz minket, Isten ingyenes igazságossága következtében valódi érdemmel ruházhat föl. Itt a jog kegyelemből fakad, szeretettel teljes jog, amely Krisztus „társörökösévé” és méltóvá tesz „a megígért örökségre, az örök életre”.[64] Jócselekedeteink érdeme az isteni jóság ajándéka.[65] „Előbb adatott a kegyelem, most megfizetik az érdemet. (...) Az Ő ajándékai a te érdemeid.”[66]
2010. Mivel a megtérés, a megbocsátés és a megigazulás kezdetén a kegyelem rendjében Istené a kezdeményezés, senki sem érdemelheti ki az első kegyelmet. Ettől kezdve azonban a Szentlélek és a szeretet indítására kiérdemelhetjük önmagunk és mások számára a kegyelmeket, amelyek megszentelődésünk, a kegyelem és a szeretet gyarapodása és az örök élet elnyerése szempontjából hasznosak. Isten bölcsessége szerint még mulandó javakat is, mint például egészség, barátság, kiérdemelhetünk. E kegyelmek és ajándékok a keresztény imádság tárgyai. Az imádság biztosítja az érdemszerző cselekedeteinkhez szükséges kegyelmet.
2011. Krisztus bennünk élő szeretete minden érdemünk forrása Isten előtt. A kegyelem, mely tevékeny szeretettel egyesít Krisztussal, biztosítja cselekedeteink természetfölötti jellegét és abból következően érdemét Isten és az emberek előtt. A szentek mindig világosan tudták, hogy minden érdemük tiszta kegyelem volt:
„A földi száműzetés után, remélem, eljutok a hazába, a Te élvezetedre, de nem akarok az ég számára érdemeket gyűjteni, egyedül a te szeretetedért akarok fáradozni (...). A jelen élet estéjén üres kezekkel fogok megjelenni előtted, mert nem azt kérem tőled, Uram, hogy mérlegeld tetteimet. Minden igazságunk a te szemedben szeplős. Ezért a te igazságodat akarom magamra ölteni és a te Szeretetedtől akarom megkapni a te örök birtoklásodat...”[67]
IV. A keresztény életszentség
2012. „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. (...) Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,28-30)
2013. „Minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére.”[68] Mindannyian meghívást kapnak az életszentségre: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48):
„E tökéletesség elnyeréséért a hívők vessék latba a Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapott erőket, hogy az Ő nyomában járva és hozzá hasonlóvá válva, mindenben teljesítve az Atya akaratát, szívvel-lélekkel Isten dicsőségére és a felebarátok szolgálatára szenteljék magukat. Isten népének szentsége így hozza meg bőséges gyümölcseit, amint ezt az Egyház története oly sok szent élete által ragyogóan bizonyítja.”[69]
2014. A lelki fejlődés a Krisztussal való egyre bensőségesebb egyesülésre irányul. Ezt az egyesülést „misztikusnak” nevezzük, mert a szentségek - „a szent misztériumok” - közvetítésével Krisztus misztériumában és Őbenne a Szentháromság misztériumában részesít. Isten mindannyiunkat erre a bensőséges egyesülésre hív, jóllehet e misztikus élet különleges kegyelmeit vagy rendkívüli jeleit csak kevesen kapják meg, hogy kinyilvánítsák e mindenkinek szóló ingyenes ajándékot.
2015. A tökéletesség útja a kereszten át vezet. Nincs életszentség lemondás és lelki harc nélkül.[70] A lelki fejlődés magával hozza az aszkézist és az önmegtagadást, melyek fokozatosan elvezetnek oda, hogy a lélek a boldogságok békéjében és örömében él:
„Aki valahonnan elindult és fölfelé tart, soha meg nem áll, és a kezdet önmagában nem válik tökéletessé a nála nagyobb dolgoktól. A fölfelé menő vágya ugyanis soha nem áll meg azoknál, amiket már ismer.”[71]
2016. Anyánk, a Szent Egyház fiai Istentől, Atyjuktól joggal remélik a végső állhatatosság kegyelmét és a jutalmat a Jézussal közösségben és az Ő kegyelmével tett jó cselekedeteikért.[72] A hívők, akik az életnek ugyanazt a szabályát követik, részesednek azok „boldog reményében”, akiket az isteni irgalmasság összegyűjt „a szent városba, az új Jeruzsálembe (...), amely Istentől száll alá a mennyből, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony” (Jel 21,2).
Összefoglalás
2017. A Szentlélek kegyelme Isten igazságosságát hozza nekünk. A Lélek a hit és a keresztség által összekapcsol Krisztus szenvedésével és föltámadásával, és az Ő életének részesévé tesz minket.
2018. A megigazulásnak mint megtérésnek két szempontja van. A kegyelem indítására az ember Istenhez fordul és elfordul a bűntől, így bocsánatot és igazságot kap a magasságból.
2019. A megigazulás magában foglalja a bűnök bocsánatát és a belső ember megújítását és megszentelését.
2020. A megigazulást Krisztus szenvedése érdemelte ki számunkra és a keresztség hozza el. Isten igazságosságához tesz hasonlóvá, aki igazzá tesz minket. Célja Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet ajándéka. Isten irgalmasságának legnagyszerűbb műve.
2021. A kegyelem Isten segítsége számunkra, hogy meg tudjunk felelni hivatásunknak és fogadott fiaivá váljunk. Bevezet minket a szentháromságos élet belső világába.
2022. A kegyelem művében az isteni kezdeményezés megelőzi, előkészíti és ébreszti az ember szabad válaszát. A kegyelem megfelel az emberi szabadság mély törekvéseinek; megszólítja, hogy működjék vele együtt, és tökéletesíti.
2023. A megszentelő kegyelem ingyenes ajándék, amit Isten ad nekünk, az Ő - Szentlélek által lelkünkbe árasztott - életének ajándéka azért, hogy a bűnből kigyógyítson és megszenteljen minket.
2024. A megszentelő kegyelem kedvessé tesz Isten előtt. A karizmák, a Szentlélek különleges kegyelmei a megszentelő kegyelemre irányulnak, s céljuk az Egyház közjava. Isten sokféle aktuális kegyelemmel is tevékenykedik, melyek különböznek a bennünk maradandóan meglévő állapotszerű kegyelemtől.
2025. Isten előtt csak azért lehet érdemünk, mert Ő szabadon úgy határozott, hogy az embert társul fogadja kegyelme művében. Az érdem elsősorban Isten kegyelméhez, másodsorban az ember közreműködéséhez tartozik. Az ember érdeme száll vissza.
2026. A Szentlélek kegyelme fogadott fiúságunk miatt igazi érdemet ajándékozhat nekünk, Isten ingyenes igazságossága alapján. Isten előtti érdemünk fő forrása a bennünk lévő szeretet.
2027. Az első kegyelmet, mely a megtérés kezdete, senki ki nem érdemelheti. A Szentlélek indítására önmagunk és mások számára kiérdemelhetünk az örök élet elnyeréséhez hasznos kegyelmeket és szükséges mulandó javakat is.
2028. „Minden (...) Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére.”[73] „Az Apostoltól megtanultuk, hogy az erényben az a tökéletesség vége, hogy nem ismer határokat.”[74]
2029. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem.” (Mt 16,24)
3. Cikkely
AZ EGYHÁZ: ANYA ÉS TANÍTÓ
2030. A keresztény ember az Egyházban, az összes megkereszteltekkel közösségben valósítja meg hivatását. Az Egyháztól veszi át Isten Igéjét, mely tartalmazza „Krisztus törvényének”[75] tanítását. Az Egyháztól kapja a szentségek kegyelmét, melyek támogatják „az úton”. Az Egyháztól kapja meg az életszentség példáját; ennek modelljét és forrását a legszentebb Szűz Máriában ismeri föl; fölismeri azok hiteles tanúságtételében, akik élik az életszentséget; fölfedezi a lelki hagyományban valamint az előtte élt szentek hosszú sorában, akiket a liturgia a szentek naptárát követve ünnepel.
2031. Az erkölcsi élet lelki istentisztelet. „Testünket élő, szent, Istennek tetsző áldozatként ajánljuk föl”,[76] Krisztus Testének ölén, melyet mi képezünk, és közösségben az Ő szent Eucharisztiája felajánlásával. A liturgiában és a szentségek ünneplésében az imádság és a tanítás egyesül Krisztus kegyelmével, hogy megvilágítsa és táplálja a keresztény cselekvést. Miként az egész keresztény élet, az erkölcsi élet is az eucharisztikus áldozatban találja meg a maga forrását és csúcsát.
I. Erkölcsi élet és az Egyház tanítóhivatala
2032. Az Egyház, „az igazság oszlopa és támasza” (1Tim 3,15) „az apostoloktól kapta Krisztus ünnepélyes parancsát, hogy az üdvösség igazságát hirdesse”.[77] „Az Egyház illetékes arra, hogy mindig és mindenütt hirdesse az erkölcsi elveket a társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá hogy ítéletet mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja.”[78]
2033. Az Egyház pásztorainak tanítóhivatala erkölcsi kérdésekben a maga rendes módján a katekézisben és a prédikációban gyakorolják a teológusok és a lelki szerzők művei segítségével. Így adatik át nemzedékről nemzedékre a lelkipásztorok vezetése és felügyelete alatt a keresztény erkölcsi tanítás „letéteménye”, mely a Krisztusba vetett hitből fakadó és szeretettől éltetett szabályok, parancsolatok és erények sajátos összessége. E katekézis hagyományosan a Hitvallással és a Miatyánkkal együtt a Tízparancsolatot - mely az erkölcsi élet minden emberre érvényes alapelveit hirdeti - veszi alapul.
2034. A római Pápa és a Püspökök mint „hiteles, azaz Krisztus tekintélyével bíró tanítók, (...) a rájuk bízott népnek hirdetik a hitet, melyet hinni és az erkölcsi életre alkalmazni kell”.[79] A Pápa és a vele közösségben lévő Püspökök egyetemes és rendes tanítóhivatala tanítja a hívőknek az igazságot, amit hinni, a szeretetet, amit gyakorolni, és a boldogságot, amit remélni kell.
2035. A Krisztus tekintélyében való részesedés legfelsőbb fokát a tévedhetetlenség karizmája biztosítja. Ez „annyira terjed ki, amennyire az isteni kinyilatkoztatás letéteménye kiterjed”;[80] kiterjed a tanítás - beleértve az erkölcsi tanítást is - minden olyan elemére, melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem megőrizni, sem előadni, sem megtartani nem lehet.[81]
2036. A tanítóhivatal tekintélye kiterjed a természetes törvény sajátos parancsolataira is, mert ezek megtartása, amit a Teremtő elvár, szükséges az üdvösséghez. Az Egyház Tanítóhivatala, amikor a természetes törvény parancsolataira emlékeztet, prófétai feladatának lényeges részét teljesíti, mert hirdetnie kell az embereknek, hogy kik ők valójában, és emlékeztetnie kell őket arra, milyennek kell lenniük Isten előtt.[82]
2037. Az Egyház a rábízott isteni törvényt mint az élet és az igazság útját adja át a hívőknek. A hívőknek tehát joguk[83] van ahhoz, hogy megtanítsák nekik az üdvösséges isteni parancsokat, melyek tisztítják az ítéletet és a kegyelem segítségével gyógyítják a megsebzett emberi értelmet. A hívők kötelesek megtartani az Egyház törvényes tekintélyével kihirdetett szabályokat és rendelkezéseket. E rendelkezések, még ha csak fegyelmi természetűek is, a szeretetben tanulékonyságot követelnek.
2038. Az Egyház a keresztény erkölcsi tanítás közlésének és megvalósításának művében rászorul a lelkipásztorok odaadó szolgálatára, a teológusok tudományára, az összes keresztény és minden jóakaratú ember segítségére. A megvalósított hit és evangélium mindenkivel megtapasztaltatja a „Krisztusban” való életet, mely megvilágosít és képessé tesz arra, hogy az isteni és emberi valóságot Isten Lelke szerint értékeljék.[84] Így a Szentlélek a legegyszerűbb lelkeket használhatja föl arra, hogy a bölcseket és a magasabb méltóságban lévőket megvilágosítsa.
2039. A szolgálatokat a testvéri szolgálat és az Egyház iránti engedelmesség szellemében kell végezni az Úr nevében.[85] Ugyanakkor az egyes személyek lelkiismeretének saját cselekedetei erkölcsi megítélésekor kerülnie kell az individuális szemléletbe zárkózást. Amennyire képes, törekednie kell arra, hogy nyitott legyen mindenki javának figyelembevételére, amint az a természetes és kinyilatkoztatott erkölcsi törvényben és következésképpen az Egyház törvényében és a tanítóhivatal hiteles tanításában erkölcsi kérdésekben megnyilvánul. Nem helyes a személyes lelkiismeretet és az értelmet szembeállítani az erkölcsi törvénnyel vagy az Egyház tanítóhivatalával.
2040. Így tud növekedni a keresztények között az igazi gyermeki lelkület az Egyház iránt. E lelkület annak a keresztségi kegyelemnek természetes kibontakozása, mely az Egyház ölén életet adott nekünk és Krisztus Testének tagjaivá tett. Az Egyház a maga anyai gondoskodásával adja nekünk Isten irgalmasságát, mely fölülmúlja összes bűnünket, s főként a kiengesztelődés szentségében működik. Az Egyház mint gondoskodó anya a liturgiájában is az Úr Igéjének és Eucharisztiájának táplálékát nyújtja nekünk napról napra.
II. Az Egyház parancsolatai
2041. Az Egyház parancsolatai a liturgikus élethez kapcsolódó és belőle táplálkozó erkölcsi élet vonalában helyezkednek el. E lelkipásztori tekintély által közzétett pozitív törvények kötelező jellegének célja az, hogy a hívők számára világossá tegye az imádság lelkületében, az erkölcsi törekvésben, az Isten és a felebarát iránti szeretet növekedésében az alapvetően szükséges minimumot:
2042. Az első parancs („vasárnap és parancsolt ünnepeken misét becsületesen hallgass és tarts munkaszünetet”) elvárja a hívektől, hogy szenteljék meg az Úr föltámadásának emléknapját, valamint az Úr misztériumainak, a boldogságos Szűznek és a szenteknek ünnepnapjait, elsősorban azáltal, hogy részt vesznek a szentmisén, melyen összegyűlik a keresztény közösség, és tartózkodnak azon munkáktól és tevékenységektől, melyek akadályozhatnák e napok ilyen megszentelését.[86]
A második parancsolat („bűneidet évente legalább egyszer gyónd meg”) fölkészít az Eucharisztia vételére a kiengesztelődés szentsége által, mely folytatja a keresztségi megtérés és bűnbocsánat művét.[87]
A harmadik parancsolat („az Eucharisztia szentségét legalább húsvétkor vedd magadhoz”) az Úr teste és vére vételének minimumát határozza meg a keresztény liturgia eredetével és központjával, a húsvéti ünnepekkel kapcsolatban.[88]
2043. A negyedik parancsolat („az Egyház böjti és hústilalmi napjait tartsd meg”) biztosítja az aszkézis és a bűnbánat időszakait, melyek fölkészítenek a liturgikus ünnepekre és segítenek az ösztöneink fölötti uralom és a szív szabadságának megszerzésében.[89]
Az ötödik parancsolat („segítsd az Egyházat szükségleteiben”) kijelenti, hogy a hívők, lehetőségeikhez mérten, kötelesek segíteni az Egyház anyagi szükségletein.[90]
III. Erkölcsi élet és missziós tanúságtétel
2044. A megkeresztelt emberek hűsége elsődleges föltétele az evangélium hirdetésének és az Egyház küldetésének a világban. A keresztény élet tanúságának kell hitelesítenie az üdvösség üzenetét, hogy igazságának és ragyogásának ereje az emberek előtt megmutatkozhasson. „A keresztény élet tanúságtételének és a természetfölötti lelkülettel végzett jócselekedeteknek van ereje ahhoz, hogy a hithez és Istenhez vonzzák az embereket.”[91]
2045. A keresztények, mivel tagjai a Testnek, melynek Krisztus a feje,[92] meggyőződésük és erkölcseik állhatatosságával hozzájárulnak az Egyház épüléséhez. Az Egyház hívei életszentsége által gyarapodik, növekszik és terjed[93] mindaddig, amíg hívei „meglett emberré nem lesznek, elérvén a krisztusi nagykorúságot” (Ef 4,13).
2046. Krisztus szerinti életükkel a keresztények siettetik Isten országának eljövetelét, mely „az igazságosság, a szeretet és a béke országa”.[94] De emiatt nem hanyagolják el világi feladataikat, hanem Mesterükhöz hűségesen, becsülettel, türelemmel és szeretettel teljesítik azokat.
Összefoglalás
2047. Az erkölcsi élet lelki istentisztelet. A keresztény cselekvésmód a liturgiából és a szentségek vételéből táplálkozik.
2048. Az Egyház parancsolatai a liturgiához kapcsolódó és belőle táplálkozó erkölcsi és keresztény életre vonatkoznak.
2049. Az Egyház pásztorainak tanítóhivatala erkölcsi kérdésekben a maga rendes módján a katekézisben és a prédikációban nyilvánul meg a Tízparancsolat alapján, mely az erkölcsi élet minden emberre érvényes elveit hirdeti ki.
2050. A római Pápa és a Püspökök mint hiteles tanítók a rájuk bízott népnek hirdetik a hitet, melyet hinni és az erkölcsi életre alkalmazni kell. Az ő dolguk az ítélethozatal a természetes törvényhez és az értelemhez tartozó erkölcsi kérdésekben is.
2051. A lelkipásztorok tanítóhivatalának tévedhetetlensége kiterjed a tanítás - beleértve az erkölcsi tanítást is - minden olyan elemére, melyek nélkül a hit üdvös igazságait sem megőrizni, sem előadni, sem megtartani nem lehet.
TÍZPARANCSOLAT
| Kivonulás 20,2-17. | Második Törvénykönyv 5,6-21. |
Kateketikai formula [95] |
| „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek idegen isteneid előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lenn a földön, vagy a vizekben, a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert Én az Úr, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Azoknak vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon, de ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek, és megtartják parancsaimat. | „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek idegen isteneid a színem előtt. | „Én vagyok az Úr, a te Istened: Ne legyenek más isteneid előttem. |
| Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi. | Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába ... | Ne vedd hiába a te Uradnak, Istenednek nevét. |
| Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat; a hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmiféle munkát nem szabad végezned sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálódnak, sem állatodnak, sem az idegennek, aki kapuidon belül tartózkodik. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, a hetedik nap azonban megpihent. Ezért az Úr a szombatot megáldotta és megszentelte. | Tartsd meg a szombatot, hogy megszenteld. | Megemlékezzél arról, hogy az ünnepnapokat megszenteld. |
| Tiszteld atyádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. | Tiszteld atyádat és anyádat. | Tiszteld atyádat és anyádat. |
| Ne ölj. | Ne ölj. | Ne ölj. |
| Ne paráználkodjál. | Ne paráználkodjál. | Ne paráználkodjál. |
| Ne lopj. | Ne lopj. | Ne lopj. |
| Ne szólj hamis tanúságot felebarátod ellen. | Ne szólj hamis tanúságot felebarátod ellen. | Ne szólj hamis tanúságot felebarátod ellen. |
| Ne kívánd felebarátod házát: | Ne kívánd felebarátod feleségét. | Ne kívánd feleségét. |
| Ne kívánd feleségét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, ami az övé.” | Ne kívánd (...) semmijét, ami az övé.” | Ne kívánd a javait.” |
Jegyzetek:
[1] XIII. Leó pápa: Libertas
praestantissimum enciklika: Leonis XIII. Acta 8, 218; vö. Aquinói
Szent Tamás: Summa Theologiae I-II, 90, 1.
[2] Tertullianus: Adversus Marcionem
2, 4, 5: CCL 1, 479 (PL 2, 315).
[3] XIII. Leó pápa: Libertas
praestantissimum enciklika: Leonis XIII. Acta 8, 219.
[4] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium
et spes lelkipásztori konstitúció, 89.
[5] Szent Ágoston: De Trinitate 14,
15, 21: CCL 50A, 451 (PL 42, 1052).
[6] Aquinói Szent Tamás: In duo
praecepta caritatis et in decem Legis praecepta expositio 1: Opera
omnia, 27. köt. (Párizs, 1875) 144.
[7] Marcus Tullius Cicero: De re
publica 3, 22, 33: Scripta quae manserunt omnia. Bibliotheca
Teubneriana fasc. 39. Kiad. K. Ziegler. (Lipcse, 1969) 96.
[8] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium
et spes lelkipásztori konstitúció, 10.
[9] Szent Ágoston: Confessiones 2, 4,
9: CCL 27, 21 (PL 32, 678).
[10] I. Vatikáni Zsinat: Dei Filius
dogmatikus konstitúció, 2: DS 3005; XII. Pius pápa: Humani generis
enciklika (1950-ben): DS 3876.
[11] Szent Ágoston: Enarratio in
psalmos 57, 1: CCL 39. 708 (PL 36, 673).
[12] Vö. Róm 7,12.
[13] Vö. Róm 7,14.
[14] Vö. Róm 7,16.
[15] Vö. Gal 3,24.
[16] Vö. Róm 7.
[17] Lyoni Szent Ireneusz: Adversus
haereses 4, 15, 1: SC 100, 548 (PG 7, 1012).
[18] Aquinói Szent Tamás: Summa
Theologiae I-II, 107, 1 ad 2.
[19] Vö. Jer 31,31-34.
[20] Szent Ágoston: De sermone
Domini in monte 1, 1, 1: CCL 35, 1-2 (PL 34, 1229-1231).
[21] Vö. Mt 5,17-19.
[22] Vö. Mt 15,18-19.
[23] Vö. Mt 5,48.
[24] Vö. Mt 5,44.
[25] Vö. Mt 6,1-6; 16-18.
[26] Vö. Mt 6,9-13.
[27] Vö. Mt 7,13-14.
[28] Vö. Mt 7,21-27.
[29] Vö. Lk 6,31.
[30] Vö. Jn 13,34.
[31] Vö. Jn 15,12.
[32] Vö. Róm 14; 1Kor 5-10.
[33] Vö. Jak 1,25; 2,12.
[34] Vö. Gal 4,1-7.21-31; Róm
8,15-17.
[35] Vö. Aquinói Szent Tamás: Summa
Theologiae II-II, 184, 3.
[36] Szalézi Szent Ferenc: Traité
de l'amour de Dieu 8, 6: Oeuvres 5. köt. (Annecy, 1894) 75.
[37] Aquinói Szent Tamás: Summa
Theologiae I-II, 90, 4.
[38] Vö. Róm 10,4.
[39] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 42.
[40] Vö. Róm 3,22.
[41] Vö. Róm 6,3-4.
[42] Vö. 1Kor 12.
[43] Vö. Jn 15,1-4.
[44] Szent Atanáz: Epistulae ad
Serapionem 1, 24: PG 26, 585-588.
[45] Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 7: DS 1528.
[46] Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 7: DS 1529.
[47] Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 5: DS 1525.
[48] Szent Ágoston: In Iohannis
evangelium tractatus 72,3: CCL 36, 508 (PL 35, 1823).
[49] Vö. Róm 7,22; Ef 3,16.
[50] Vö. Jn 1,12-18.
[51] Vö. Róm 8,14-17.
[52] Vö. 2Pt 1,3-4.
[53] Vö. Jn 17,3.
[54] Vö. 1Kor 2,7-9.
[55] Vö. Jn 4,14; 7,38-39.
[56] Szent Ágoston: De gratia et
libero arbitrio 17, 33: PL 44, 901.
[57] Szent Ágoston: De natura et
gratia 31, 35: CSEL 49, 258-259. (PL 44, 264)
[58] Szent Ágoston: Confessiones
13, 36, 51: CCL 27, 272 (PL 32, 868).
[59] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 12.
[60] Vö. 1Kor 12.
[61] Vö. Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 9: DS 1533-34.
[62] Szent Johanna: Dictum: Procčs
de comdamnation. Kiad. P. Tisset (Párizs, 1960), 62.
[63] A szentek első prefációja.
Missale Romanum, 1970, 428; vö. „Doctor Gratiae”, Szent Ágoston:
Enarratio in Psalmum 102,7: CCL 40, 1457 (PL 37, 1321).
[64] Vö. Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 16: DS 1546.
[65] Vö. Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 16: DS 1548.
[66] Szent Ágoston: Sermo 298,4-5:
SPL 1, 98-99 (PL 38, 1367).
[67] Lisieux-i Szent Teréz: Acte
d'Offrande ŕ l'Amour miséricordieux: Récréations pieuses -
Pričres. (Párizs, 1992) 514-515.
[68] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 40.
[69] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 40.
[70] Vö. 2Tim 4.
[71] Nisszai Szent Gergely: In
Canticum homilia 8: Opera. Kiad. W. Jaeger-H. Langerbeck. 6. köt.
(Leiden, 1960) 247, (PG 44, 941).
[72] Vö. Trienti Zsinat, 6. sessio:
Decretum de iustificatione c. 26; DS 1576.
[73] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 40.
[74] Nisszai Szent Gergely: De vita
Moysis 1, 5: Kiad. M. Simonetti (Vicenza, 1984), 10. (PG 44, 300).
[75] Vö. Gal 6,2.
[76] Vö. Róm 12,1.
[77] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 17.
[78] CIC 747, 2. §
[79] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 25.
[80] II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 25.
[81] Vö. Hittani Kongregáció:
Mysterium Ecclesiae nyilatkozat, 3: AAS 65 (1973), 401.
[82] Vö. II. Vatikáni Zsinat:
Dignitatis humanae nyilatkozat, 14.
[83] Vö. CIC 213.
[84] Vö. 1Kor 2,10-15.
[85] Vö. Róm 12,8.11.
[86] Vö. CIC 1246-48; CCEO 880, 3.
§; 881, 1, 2, 4. §
[87] Vö. CIC 989; CCEO 719.
[88] Vö. CIC 920; CCEO 708, 881, 3.
§
[89] Vö. CIC 1249-51; CCEO 882.
[90] Vö. CIC 222, CCEO 25; A
püspökkari konferenciák a maguk területére nézve további egyházi
parancsolatokat fogalmazhatnak meg; vö. CIC 455.
[91] II. Vatikáni Zsinat:
Apostolicam actuositatem határozat, 6.
[92] Vö. Ef 1,22.
[93] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen
Gentium dogmatikus konstitúció, 39.
[94] Krisztus Király prefációja.
Missale Romanum, 1970, 381.
[95] Catechismus Catholicus. Szerk.
Pietro Gasparri bíboros (1933) 23-24.
