HUMANUM GENUS

Minthogy a szabadkőműves szövetkezetnek természete és miben volta szembetűnő jelekből, – egyes bírói esetek letárgyalásából, napfényre került szabványaiból és szertartásaiból, valamint bizonyos magyarázatokat s fejtegetéseket tartalmazó irodalmi termékekből, – nemkülönben egyes beavatott egyéneknek tanúbizonyságaiból is eléggé felismerhető volt: ezen apostoli szentszék nyíltan kárhoztatta azt, kijelentvén, hogy a szabadkőműves szövetkezet, amily jog- és törvényellenesen keletkezett, ép oly veszedelmes nemcsak a keresztény egyházra, hanem az államra nézve is...

Vannak különböző szövetkezetek, melyek, habár névre, szokásra, alakra s eredetre nézve egymástól különböznek, mégis, minthogy céljaik  azonossága s főbb tantételeik hasonlatossága, miatt együvé tartoznak, lényegileg megegyeznek a szabadkőművesek szövetkezetével, mely amazoknak mintegy középpontul szolgál, belőle indulnak ki s bele térnek vissza. Habár ezek most már nem lappangnak homályban, sőt az emberek szeme láttára, világos nappal is tartják üléseiket, s folyóiratokat is adnak ki, mégis a dolog lényegébe hatolva be kell vallanunk, hogy a titkos szövetségek jellegével bírnak.

Sok titokszerű van ugyanis azokban, mit féltékenyen iparkodnak rejtegetni nemcsak idegenek, hanem a tagtársak zöme elől is, milyenek legtitkosabb s legvégső céljaik, az egyes osztályok nagymesterei, egyes titkos és bizalmas összejöveteleik, úgyszintén határozataik s ezek keresztülvitelének módja és eszközei. Ide tartozik a tagok jogainak, kötelességeinek s hivatalainak fokozata, ide a fegyelmi szigor, mellyel kormányoztatnak. – A beavatandók kötelesek ünnepiesen ígérni, sőt esküvel fogadni, hogy soha senkinek és semmiféleképpen sem fogják elárulni a tagtársakat, a jelvényeket és a tanokat. Így törekszenek a szabadkőművesek, mint hajdan a manichaeusok, állandó furfanggal és tettetéssel önmagukat elrejteni, hogy róluk övéiken kívül senkinek se legyen tudomása. Fölkeresik a rejtek helyeket, – fölveszik a tudósok és bölcsek álarcát, hogy művelteknek látszódjanak; nyelvükön hordják a magasabb műveltség szólamait és a szűkölködők iránt való szeretetet, – fennen hirdetik, hogy egyedüli céljuk a tömeg jóllétét elősegíteni s a polgári társadalom előnyeiben a lehető legtöbbeket részesíteni. Azonban, ha ez mind igaz volna is, még sincs mindezekben felölelve minden céljuk.

A fölavatottaknak azonfölül meg kell ígérniük és fogadniuk, hogy vezéreiknek és mestereiknek a legnagyobb készséggel és bizalommal szót fogadnak, minden jeladásukra készen állnak, parancsaikat teljesítik, ellenkező esetben készek bármily kínos büntetést, sőt magát a halált is elszenvedni. És csakugyan a titkok elárulóit s a parancsszónak ellenszegülőket nem ritkán ki is végezik és pedig oly vakmerőséggel és ügyességgel, hogy a gyilkos a körültekintő s a bűntények megtorlására rendelt igazságszolgáltatást is nem egyszer kijátssza. Már pedig színlelni s a homályban lappangni, az embereket a nélkül, hogy őket tájékoztatnák, mint rabszolgákat a legszorosabb eskü által lekötni, őket idegen önkénynek alávetve minden gonosz tettre felhasználni, a bűn büntetlenségének orvé alatt kezükbe gyilkot nyújtani, mindez oly gonoszság, mely a természetes rendbe ütközik. – Ámde még más érvek is bizonyítják, hogy a szabadkőművesség lényegében ellentétben áll a becsületességgel. Mert bármily ügyesen és ravaszul tudjanak is az emberek titkolódzói és bizonyos megszokott könnyűséggel hazudni, még sem kerülhető el, hogy a gyökeret és indító okot hatásaiból ne lehessen kiismerni. »A jó fa rossz gyümölcsöt nem teremhet, sem pedig a rossz fa jó gyümölcsöt.« (Mt 7,18)…

Amit a szabadkőművességről eddig mondottunk és mondani fogunk, azt nem annak egyes követőiről mondottuk, hanem általában az egész, sok rokon társulatot egyesítő szabadkőműves szövetkezetről. Mert az egyes követők közt lehetnek számosan, akik bár bűnösök azért, mert ily társulatokba léptek, mindazonáltal a társulat gonosz tetteiben közvetlenül nem részesek s annak fő célját nem ismerik. Hasonlóképp az egyes társulatok közt is lehetnek olyanok, melyek némely végső következtetéseket nem helyeselnek, pedig azokat, mint közös elveikből szükségképen folyókat, hacsak undokságuk vissza nem riasztaná, el kellene fogadniok. Továbbá, némely társulatoknak idő- és helyviszonyok miatt kevesebbel kell beérniök, mint amennyit maguk óhajtanának, vagy más társulatok elérnek: ámde azért nem szabad hinni, hogy ezek nem tartoznak a szabadkőműves szövetkezethez, mivel ezt nem annyira a végrehajtott és bevégzett tények, mint inkább a tanok szerint kell megítélni…

Nézzük most, mit tesznek a szabadkőművesek a vallási dolgokban, különösen ott, hol nagyobb szabadságot engednek nekik, s ítélje meg mindenki, vajon tényleg nem valósítják-e meg a materialisták tanait. Régóta s makacs következetességgel azon vannak, hogy az egyház tanítói tisztjét s tekintélyét az államban tehetetlenné tegyék s ez okból folytonosan hirdetik és sürgetik, hogy az egyház az államtól teljesen elválasztandó s ezzel kizárják az egyház üdvös befolyását a törvényhozásból s az állam kormányzásából s nekik tulajdonítandó, hogy az államok az egyház tanainak és intézményeinek mellőzésével szervezkednek, S nem érik be azzal, hogy az egyház vezérletét visszautasítják, hanem azt ellenséges támadásaikkal folyton sértik is. Mert büntetlenül szabad megtámadniok a katolikus vallás alapigazságait szóval, tollal és iskolákban, nem kímélik az egyház jogait s nem kegyelmeznek Istentől rendelt elöljáróinak.

Az egyház önkormányzási szabadságát a lehető legszűkebb korlátok közé szorítják oly törvények által, melyek látszatra ugyan kevésbé zsarnokiak, de tényleg a szabadság elnyomására hozattak. Hasonlóképp látjuk, hogy a papságot külön és súlyos törvényeknek vetik alá, úgy hogy az napról-napra számra nézve kevesbedik és szűkölködik, az egyház javainak még maradványait is sérelmes rendszabályokkal csorbítják s megengedik, hogy az állam azokkal kénye-kedve szerint rendelkezhessék, – végre a szerzetesrendeket eltörlik és szétszórják.

Esztelen dühük azonban leginkább az apostoli szentszék s a római pápa ellen irányul. Ezt ugyanis. mindenekelőtt hamis ürügyek alatt világi hatalmától, szabadságának és jogainak eme védőpajzsától megfosztották, majd sérelmes és a folyton növekedő nehézségek következtében tűrhetetlen állapotba sodorták, míg végre odáig jutottunk, hogy a titkos társulatok tagjai nyíltan is hirdethetik azt, amit sokáig titokban forraltak, hogy tudniillik el kell törölni a pápák egyházi hatalmát is, sőt végleg ki kell irtani magát az isteni jogon alapuló pápaságot.

E tényről, ha egyebek nem is volnának, eléggé tanúskodik a beavatottak bizonysága, kik közül sokan már azelőtt is, s legújabban ismét bevallották, hogy a szabadkőművesség célja: engesztelhetetlen gyűlölettel üldözni a katolicizmust, s hogy addig meg nem nyugodnak, míg mindazt ki nem irtják, amit a római pápák a vallás oltalmára tettek. És, ha talán a fölveendő tagoktól nem is követelik, hogy határozott alakban mondjanak le katolikus hitükről, ez távolról sem ellenkezik a szabadkőművesek titkos céljaival, hanem inkább előmozdítja azokat. Így szedik rá ugyanis az együgyűeket s kevésbé óvatosakat s körükbe még sokkal többeket becsalnak...

Tényleg azonban a szabadkőművesség megengedi, hogy egyes tagjai szabadon vallhassák és védhessék Isten létét vagy nem létét s azokat, kik Isten létét szemtelenül tagadják, ép úgy felveszik, mint azokat, kik Istenben hinni látszanak ugyan, de róla téves fogalmuk van, mint pl. a panteistáknak; ami nem egyéb, mint az istenségnek bizonyos torzképét elfogadni, de tényleg annak létét megtagadni. Ha pedig ez erős alap egyszer megdöntetik, szükségkép inognak azon igazságok is, melyeknek megismerésére maga a természet vezet, minők, hogy a mindenség Isten szabad akaratából létezik, a világot az isteni gondviselés kormányozza, – a lélek el nem enyészik s e földi életet más, örökkévaló élet váltja fel. Könnyen beláthatjuk, mivé lesznek a magán- és a közerkölcsök. mihelyt ismereteink és tetteink ezen természetes alapelvei elenyésznek.

A naturalisták és szabadkőművesek semmit sem hívén abból, amit Isten kinyilatkoztatásából tudunk: tagadják, hogy az emberi nem ősatyja vétkezett s azt tartják, hogy az ember szabad akarata meg nem gyöngült s nem hajlandó a rosszra. Sőt ellenkezőleg annyira magasztalják a természet erejét és fenségét, hogy egyes egyedül bele helyezik az igazság kútforrását és szabályát annyira, hogy képzelni sem képesek, hogy indulataink megfékezése s kívánságaink zabolázása végett folytonos harcra és csüggedést nem ismerő kitartásra van szükségünk.

Innét van, hogy a test szenvedélyeinek oly sok csábot nyújtanak a minden illem és szemérem nélkül szerkesztett újságokban és könyvekben, s az érzékcsiklandó színi játékokban; a természetesség örve alatt ledér eszméket csempésznek be a művészetekbe, s ily módon ravasz fortéllyal tápot nyújtva az elpuhult és kéjelgő testnek, ébresztik gyönyörérzékét, hogy annál könnyebben elaltassák az elcsábított erényt. S habár gonoszul cselekesznek is, abban mégis következetesek, hogy ellökvén maguktól a mennyei javak reményét, üdvüket a mulandókba helyezik s a föld rögéhez tapadnak.

Ami a családi életet illeti... sok, még pedig katolikus államban is, csak a polgárilag kötött házasságok érvényesek, – másutt ismét a törvény megengedi a házassági kötelék felbontását, – ismét másutt arra törekszenek, hogy a fölbontás minél előbb megengedtessék s ekképp rohamosan oda jutnak, hogy a házasság mivolta s lényege egészen meg fog változni s nem lesz egyéb állhatatlan, ingadozó viszonynál, melyet a bűnös kéjvágy megteremt és fölbont.

A szabadkőművesek azonkívül minden erővel arra törekszenek, hogy az ifjúság nevelését is magukhoz ragadják. Tudják ugyanis, hogy az ifjúság gyengéd lelkületét tetszésük szerint idomíthatják s kényük-kedvük szerint hajlíthatják s hogy így utat találnak oly polgárok nevelésére, minőket ők óhajtanak. Miért is semmi befolyást s felügyeletet sem engednek az egyház szolgáinak az ifjúság oktatására és nevelésére s sok helyen máris keresztülvitték, hogy az egész nevelés világiak kezébe tétetett, hogy az erkölcsök képzésébe be ne folyjanak ama legmagasztosabb és legszentebb kötelmek, melyek az embert Istenhez fűzik.

Következnek az állambölcseleti tanok. Itt ismét azt vallják, hogy az emberek mind egyenlő jogúak s semmiben sem különböznek egymástól; természeténél fogva mindenki egyenlően szabad, senkinek sem áll jogában másnak parancsolni, s erőszakot követ el az emberi nemen az, ki a tekintélyt máshonnan származtatja, mint az emberektől. Minden tehát a szabad nép akaratától függ; a nép a hatalom és a jog birtokosa: ha a nép akarata megváltozik, az uralkodókat még akaratuk ellenére is szabad trónjaiktól megfosztani. Minden polgári jognak és kötelességnek kútforrása és alapja a nép s a modern tanok szerint szervezett államhatalom. Az államnak azonkívül atheusnak, vallástalannak kell lennie; a vallások különféle alakjait tekintve, semmi ok sincs arra, hogy miért részesüljön előnyben az egyik a másik fölött, mivel azok különben is egyenlő értékűek.

Mi tehát a szabadkőművesség, s mily utakon jár, eléggé látható azokból, miket röviden érintettünk. Fő elveik annyira és oly szembetűnően ellenkeznek a józan ésszel, hogy azoknál károsabbak nem is képzelhetők. Őrületes istentelenség s vakmerő gonoszság ugyanis, ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az ő világ végéig fennmaradandó egyházát s 18 század után visszaállítani a pogányságot az ő erkölcseivel és szokásaival.

Egyébiránt a felemlített forradalmi tévedésekből a polgári társadalomra származhatik a legnagyobb veszély. Eltűnvén az Isten és törvényeinek félelme, az emberek megvetik a fejedelmek tekintélyét, s ha megengedjük a zendüléseket, s ha minden vágy szabadon kielégíthető, akkor csak a büntetés félelme fogja fékezni az embereket s ez szükségképpen a fönnálló társadalmi rend felforgatását fogja maga után vonni, sőt csakugyan ezt akarják már s ezen törik fejüket a jelen társadalom megrontását célzó kommunisták és szocialisták egyesült seregei.

Ne mondja a szabadkőművesség, hogy ezeknek szándéklataihoz semmi köze, mert hiszen, elveiket javallja s tanainak lényege közös a vagyonközösség hirdetőiével. Ha nem rögtön, ha nem is mindenütt esnek ezen végletekbe, nem elveiknek s nem is önmaguknak köszönhetik, hanem az isteni vallás hatalmának, melyet kioltani nem lehet és a józan emberek azon részének, kik a titkos társulatok rabságától irtózva, őrült igyekezeteiknek állhatatosan ellenállnak.

Vajha gyümölcséről ítélnék meg az emberek a fát, s megismernék a minket fenyegető romlást s látnák a jövőben rejlő veszélyek magvát és fejlődését. Az ellenség ravasz és álnok: itt a népnek, amott a fejedelmeknek hízeleg, – mindkettőt szép szóval hitegeti s fogva tartja.

A királyokhoz a barátság örve alatt közeledvén, azt akarják a szabadkőművesek, hogy a királyok segédkezet nyújtsanak nekik a katolicizmus elnyomásában, s hogy erre mindinkább ösztönözzék, azt a megátalkodott rágalmat hirdetik, hogy az egyház bitorolni akarja a fejedelmek jogait. Uralmukat ily módon biztosítván, vakmerően kezükbe kerítették az állami hatalmat, aláásták a birodalmak alapjait, sőt készek voltak üldözni, meggyalázni, elűzni a fejedelmeket, mihelyt másképpen intézkedtek, mintsem nekik tetszett. Hasonlóképpen behálózták a népeket is.

Tele torokkal szabadságot, jóllétet hirdetve, azt állították, hogy az egyház s a fejedelmek okai a nép szolgaságának és szegénységének, azután a népnek odakiáltották, hogyha sorsán javítani akar, mindkettőt ostromolja s döntse meg. Mindazonáltal a kilátásba helyezett javakra nézve nagyobb volt a remény, mint az eredmény, sőt ellenkezőleg elnyomattatván a nép, nyomorúságában még azon vigasztalást is kénytelen nélkülözni, melyben a keresztény intézmények mellett könnyen és bőven részesülhetett volna.

Ámde mindazok, kik az istenileg megállapított rend ellen föllázadnak, kevélységükért rendesen úgy büntettetnek, – hogy épp ott bukkannak nyomorra, ahol áldást vártak s merész vágyaiknak megfelelő életet…Ezeket látva, az illenék a bölcs állami hatalomhoz s a közjó érdekében üdvös is volna, ha a fejedelmek és népek nem szövetkeznének a szabadkőművesekkel az egyház megrontására, hanem inkább az egyházzal a szabadkőművesek támadásainak visszaverésére.

Titeket pedig, tisztelt Testvérek, kérve kérünk, hogy Velünk egyesülve, minden módon iparkodjatok kiirtani ezen a társadalom minden rétegén rágódó mérget. Minden takargatás nélkül ki kell mutatni, miben áll a szabadkőművesség; szóval, tettel, pásztorlevelekkel fel kell tárni az e nemű társulatok fogásait, csábszereit, nézeteiknek gonoszságát, tetteik utálatos voltát.

Továbbá kitartó tanítás és lelkesítés által arra kell bírni a nép zömét, hogy a vallás igazságait szorgalmasan tanulni igyekezzék: e végből nagyon ajánljuk, hogy korszerű iratokkal, szentbeszédekkel, azon szent igazságok elemeit magyarázzátok, melyek a keresztény bölcsességet alkotják. Ezzel azt érjük el, hogy az emberek elméje a tudomány segélyével kijózanodik s a tévely sokféle alakjai, a bűn különféle csábítása ellen megizmosodik, főleg napjainkban, midőn oly nagy az írásban a szabadosság s oly kielégíthetetlen a tanulási vágy.

Ily fontos, dicső cél azonban azon világi férfiak közreműködését is kívánja, kik a vallás s a haza szeretetét jámborsággal és tudománnyal egyesítik. Tömörítvén ilyképpen az erőket, arra törekedjetek, tiszt. Testvérek, hogy az emberek az egyházat megismerjék és szeressék, mert minél jobban ismerik, mentül nagyobb lesz az iránta való vonzalom, annál inkább kerülik s megutálják a titkos társulatokat.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1884. április 20-án, pápaságunk hatodik évében

---